Magyar Belgyógyász Társaság Magyar Belgyógyász Társaság Dunántúli Szekciója LVIII. Vándorgyűlése (Kaposvár, 2015.06.18-20. )
Rendezvény kezdete: 2015.06.18.Rendezvény vége: 2015.06.20. Szakterület(ek): Belgyógyászat
Helyszín: 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/b, PTE Egészségtudományi Kar Helyszín: PTE Egészségtudományi Kar, 7400 Kaposvár, Szent Imre utca 14/b
Időpont: 2015. június 18-20.
A Magyar Belgyógyász Társaság Dunántúli Szekciója kétévenként rendezi meg vándorgyűlését. Kaposvár 2001-ben látta utoljára vendégül a rendezvényt. Az elmúlt több mint 10 esztendőben mind a város, mind a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, mind pedig a Kaposvári Egyetem látványos fejlődésen ment keresztül. Megújult a belváros, jelentős infrastrukturális fejlesztések zajlottak le a Kórházban, és 2014-ben az Egyetem Egészségügyi Centrumában átadták az ország első PET-MR egységét. Változott, változik természetesen a belgyógyászat is. Az elmúlt két év újdonságainak áttekintése mellett mód lesz az egyes tudományos-betegellátó műhelyek munkájának bemutatására, és – a hagyományoknak megfelelően – bemutatkozási lehetőséget kapnak a fiatal belgyógyász/leendő belgyógyász kollégák is. A rendezvény kitűnő alkalmat kínál a személyes kapcsolatok felelevenítésére, új kapcsolatok kialakítására, és – a hasznos mellett – várhatóan kellemes időtöltésre is.
További részletes információk a második értesítőben >>
Prof. Dr. Hunyady Béla
főszervező
Prof. Dr. Nagy Lajos
MBT DSZ elnöke
Magyar Sebész Társaság Országos Sebész Teniszbajnokság (Szentes, 2015.06.06.)
Rendezvény kezdete: 2015.06.06.Rendezvény vége: 2015.06.06. Helyszín: Szentes, Az Országos Sebész Teniszbajnokság, a magyar sebészek hagyományos páros teniszversenye 2015-ben ismét Szentesen kerül megrendezésre június 6-án, szombaton. Mindenkit szeretettel meghívunk erre az egynapos rendezvényre.
Kérem, hogy mielőbb jelentkezzetek, mert a szállást előre le kell foglalnunk.
Gyülekező a verseny napján délelőtt 9 órakor a teniszpályán.
Sorsolás után kerül sor a mérkőzésekre, a versenyen csak párosok szerepelnek.
A verseny alatt büfét biztosítunk
A verseny végén eredményhirdetés, utána közös vacsora Derekegyházán a vadászházban.
Szállás a vadászházban, önköltséges, igény szerint nálam az alábbi telefonon és e-mail címen lehet jelentkezni.
Nagyon örülnénk, ha részt tudnál venni a tenisz viadalon.
Kérjük, mielőbb jelezd részvételi szándékodat, a párospartner megjelölésével, lehetőleg e-mailben vagy a lenti címen. Természetesen pár nélkül is lehet jelentkezni, a hagyománynak megfelelően a helyszínen fogjuk megoldani a játékosok párosítását.
Baráti üdvözlettel
dr. Assefa Abebe
Dr. Bugyi István Kórház Sebészeti Osztály
6600 Szentes, Sima F. u. 44-58.
E-mail: assefa@freemail.hu
Tel/Fax: 06-63-610-163
Mobil: 06-30-219-1174
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság MPHEST Közgyűlés (Budapest, 2015.06.06.)
Rendezvény kezdete: 2015.06.06.Rendezvény vége: 2015.06.06. Helyszín: Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia Tisztelt Kollégák!
Ismét eljött az éves közgyűlés ideje, melyre 2015. június 6-án kerül sor. Kérek mindenkit, tisztelje meg jelenlétével a Társaságot, hiszen az éves beszámolókon kívül választásra is sor kerül. Kérjük, a honlapon (www.plasztika.org.hu) mindenki frissítse adatait, elérhetőségeit.
A közgyűlés a Danubius Health Spa Resort Helia szállóban kerül megrendezésre.
Üdvözlettel:
Dr. Viczián Csaba
MPHEST elnök
M E G H Í V Ó
a Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság 2015. évi Közgyűlésére
Időpont: 2015. június 6., szombat, 10.00 óra
Helyszín: Danubius Health Spa Resort Helia****
Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 62 – 64.
Regisztráció: 09.00-10.00 óra között
Parkolás: A szálloda előtti fizetős parkoló korlátozott számban áll rendelkezésre.
Étkezés: A közgyűlés ebéddel zárul.
A Közgyűlés határozatképtelenség esetén, megismételt időpontban, 2015. június 6 - án, szombaton 10.30 órakor kerül megrendezésre, ugyanazon helyszínen és változatlan napirendi pontokkal.
Határozatképesség esetén a fórum a közgyűlés napirendjét követően kerül megrendezésre. Kérdések felvetésére a helyszínen, illetve előzetesen a tbokker@convention.hu címre megküldve nyílik lehetőség.
Kérünk mindenkit, hogy a Közgyűlésig a 2015. évi tagdíjat a mellékelt csekken befizetni szíveskedjék az esetleges elmaradásokkal együtt. A 2015 évi tagdíj 25.000 Ft a legutóbbi Közgyűlés határozata szerint.
Utaláshoz szükséges adatok: 11713005 – 20413356 Magyar Plasztikai Sebész Társaság
NAPIRENDI PONTOK
Megnyitó, köszöntő
Dr. Viczián Csaba
Új tagok felvétele
Elnöki beszámoló
Dr. Viczián Csaba
Felügyelő Bizottság beszámolója
Dr. Ferenczy József
Szakmai Kollégium Tagozat elnökének tájékoztatója
Dr. Bene Ruzsena
Szakmai Kollégium Tanács elnökének tájékoztatója
Országos Minőségügyi Szakfőorvos tájékoztatója
Dr. Tamás Róbert
Szakképzési Grémium elnökének tájékoztatója
Dr. Jósvay János
MPHEST esztétikai szekció elnök
Dr. Traub Alfréd
MPHEST nemzeti delegáltak beszámolója
ISAPS - Dr. Molnár Csaba
IPRAS - Dr. Varga János
EBOPRAS, UEMS - Dr. Révész Zsolt
Vezetőség választás
Zárás
Esztétikai szekció közgyűlése
Magyar Pszichiátriai Társaság Érzelem, indulat, testi tünetek - CBT
Rendezvény kezdete: 2015.06.05.Rendezvény vége: 2015.06.06. Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Örömmel értesítjük, hogy "Érzelem, indulat, testi tünetek - CBT" címmel 2015. június 5-6-án ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület kongresszusa.
A kongresszus fő témája a kognitív terápia alkalmazásának lehetőségei szomatikus kórképekben.
Helyszín: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Időpont: 2015. június 5-6.
Részvételi díj:
A kongressz részvételi díja: 17.000,- Ft,
VIKOTE tagoknak: 12.000,- Ft,
Nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak (diákigazolvánnyal) amennyiben belép az Egyesületbe a kongresszuson a részvétel ingyenes.
Előadásra jelentkezőknek, akiknek az előadását a Szervezőbizottság elfogadta, amennyiben VIKOTE tagok, vagy belépnek az Egyesületbe a kongresszuson a részvétel ingyenes.
A kongresszus regisztrációs díját kérjük 2015. május 31.-ig a VIKOTE 10200823-22214775 számú bankszámlájára átutalni (a közleményben kérjük feltüntetni a jelentkező nevét és a KONG kifejezést).
2015. május 31-t követően befizetést kizárólag a helyszínen történő fizetéssel fogadunk el:
A kongresszus részvételi díja helyszíni fizetéssel: 20.000,- Ft,
VIKOTE tagoknak helyszíni fizetéssel: 15.000,- Ft.
A Konferencia akkreditációja folyamatban van.
További információk a kapcsolódó dokumentumokban! Kapcsolódó dokumentumok (3)
doki.NET 3rd International Conference on Gynecology and Obstetrics
Rendezvény kezdete: 2025.05.05.Rendezvény vége: 2025.05.06. Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
Tudományos információ: Martin Roslin Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: USA, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200 Tel: +1 202 773 8420 E-mail: gynaecology@scientexconference.org Szervező: Martin Roslin Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: USA, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200 Tel: +1 202 773 8420 E-mail: gynaecology@scientexconference.org Helyszín: United Arab Emirates, Dubai, Dubai, City Seasons Suites Hotel A rendezvény Web oldala: https://www.gynaecology.scientexconference.com/ Join us for the 3rd International Conference on Gynecology and Obstetrics, taking place from May 05-06, 2025, in the vibrant city of Dubai, UAE. Under the theme "Global Perspectives in Gynecology and Obstetrics," this conference will bring together leading experts, researchers, and practitioners from around the world to share the latest advancements, innovative practices, and emerging trends in the field. Attendees will have the opportunity to engage in insightful discussions, network with peers, and explore new collaborations, all while experiencing the rich culture and hospitality of Dubai. Don't miss this premier event designed to enhance professional knowledge and improve patient care in gynecology and obstetrics.
doki.NET 3rd International Conference on Gynecology and Obstetrics
Rendezvény kezdete: 2025.05.05.Rendezvény vége: 2025.05.06. Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
Tudományos információ: Martin Roslin Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: USA, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200 Tel: +1 202 773 8420 E-mail: gynaecology@scientexconference.org Szervező: Martin Roslin Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: USA, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200 Tel: +1 202 773 8420 E-mail: gynaecology@scientexconference.org Helyszín: United Arab Emirates, Dubai, Dubai, City Seasons Suites Hotel A rendezvény Web oldala: https://www.gynaecology.scientexconference.com/ Join us for the 3rd International Conference on Gynecology and Obstetrics, taking place from May 05-06, 2025, in the vibrant city of Dubai, UAE. Under the theme "Global Perspectives in Gynecology and Obstetrics," this conference will bring together leading experts, researchers, and practitioners from around the world to share the latest advancements, innovative practices, and emerging trends in the field. Attendees will have the opportunity to engage in insightful discussions, network with peers, and explore new collaborations, all while experiencing the rich culture and hospitality of Dubai. Don't miss this premier event designed to enhance professional knowledge and improve patient care in gynecology and obstetrics.
Magyar Ortopéd Társaság Invitation Berlin International Shoulder Course 2025
Rendezvény kezdete: 2025.04.23.Rendezvény vége: 2025.04.26. Helyszín: Germany, Berlin, A rendezvény Web oldala: http://www.berlin-shoulder-course.com/2025/ Dear Shoulder Surgeons, On behalf of Professor Markus Scheibel, President of Berlin International Shoulder Course, I would like to invite you to participate in BISC 2025. The next edition of this well-known, high quality expert meeting will take place in InterContinental Berlin from 23rd to 26th of April 2025. Video demonstrations, live surgeries, mini-battles, ultrasound and cadaver workshops with leading specialists from all over the world – you cannot miss it! For shoulder surgeons from Eastern Europe we prepared a special discount for early bird registration – 500 Euro + 19% VAT (until 31.12.2024). From 01.01.2025, the fee will increase to 700 Euro + 19% VAT. So hurry up and take advantage of the special offer. Here you can find link to the event: www.berlin-shoulder-course.com/2025/ Final program of the course We cannot wait to see you at BISC 2025.
Magyar Dermatológiai Társulat ILDS Leadership Talk, featuring ILDS President Prof Henry W. Lim (Henry Ford Hospital, Detroit, MI) (online, 2025.04.22.)
Rendezvény kezdete: 2025.04.22.Rendezvény vége: 2025.04.22. Helyszín: online, A rendezvény Web oldala: https://us02web.zoom.us/webinar/register/WN_hbBT7XEkRZyZzAMX3n0j7g#/registration Dear ILDS Members, Friends and Colleagues On behalf of the ILDS Education Committee, we invite you to join us for the first ILDS Leadership Talk, featuring ILDS President Prof Henry W. Lim (Henry Ford Hospital, Detroit, MI).
Designed for all members of ILDS Member Societies and those interested in global health, particularly early- to mid-career dermatologists, join Prof Lim as he reflects on his inspiring journey in global dermatology leadership.
Sharing personal reflections on his path from his early life and academic foundations to leadership roles in dermatological societies, such as the AAD and ILDS, Prof Lim will explore the challenges, lessons, and rewards of shaping skin health policy on a global stage - and how others can follow a similar path. The final 30 minutes will feature a live Q&A, with questions from the audience.
Date: Tuesday 22 April 2025 Time: 11:30AM – 12:30PM GMT Location: Zoom (interactive format)
We hope you'll join us for this unique opportunity to learn from one of dermatology’s most respected leaders.
Many thanks and kind regards