A pszichoszociális stressz és a mentális problémák hatásait a legkülönbözőbb kontextusban vizsgálták, de a sok részinformáció nehezen áll össze egyetlen, áttekinthető képpé. Az alvászavarok, a szorongásos állapotok spektruma, a depresszió, a nem megfelelő szociális támogatottság, az interperszonális konfliktusok a magánéletben és a munkahelyen, az egzisztenciális bizonytalanság sokszor kerültek górcső alá, és tény, hogy az említett tényezők mindegyike befolyásolhatja a kardiovaszkuláris rizikót. Továbbá számtalan adat igazolja, hogy a gyermekkorban elszenvedett negatív életesemények – elhanyagolás, bántalmazás, szexuális abúzus, érzelmi elhanyagolás („ACE” – adverse childhood experiences) – az epigenetikai mechanizmusokon keresztül élethosszig képesek modulálni a stresszválaszt, aminek következményeként nagy eséllyel alakul ki magas bazális szimpatikus tónus és facilitált stresszválaszreakció minden jelentősebb életeseményre, bármilyen stresszorra. A neurohumorális aktiváció direkt hatása: növeli a szívfrekvenciát, aritmogén, emeli a vérnyomást, trombotikus és gyulladásos folyamatok aktiválásával vezet adverz eseményhez. Kiemelendő, hogy a pszichoszociális rizikófaktorok többletkockázatot okozó hatása nem marad el a klasszikus rizikótényezők kedvezőtlen hatásától – ennek ellenére az utóbbiak rendszeresen továbbképzések főtémái és a minőségi indikátorrendszer szempontjai között szerepelnek, míg az előbbiek a nyugati orvoslásban rendre háttérbe szorulnak.
A különböző tanulmányok szerint az akut miokardiális infarktus hátterében az esetek 20–30%-ában azonosítható akut stresszélmény. Infarktuson átesett betegekben egy évvel az eseményt követően dokumentálták, hogy fokozódott a trombocitaaggregáció pszichés stresszterhelés hatására, egy másik, stabil koronáriabetegeket követő vizsgálatban azt találták, hogy a mentális stressz (és nem extrém pszichés terhelésről beszélünk, hanem a mindennapi életünk során rendszeresnek mondható alkalmazkodási szükségletről) endotéldiszfunkciót eredményezhet, ami abban nyilvánul meg, hogy stresszhatásra az endotélfüggő vazodilatáció mértéke csökken. Ez a jelenség koszorúérbetegekben végzett vizsgálat során 78%-kal növelte a követés során az eseményrátát. Külön figyelmet érdemel, hogy az egyes vizsgálatokban akár 10%-ot is eléri a MINOCA (obstruktív koszorúér-betegség nélkül kialakuló heveny szívizominfarktus) aránya az akut koronária szindrómás (ACS) esetek között – vagyis 10%-ban vagy egyáltalán nem, vagy csak enyhe (50% alatti) átmérőcsökkenést okozó plakkot találtak az intervenció során – ez szintén arra utal, hogy a mechanikus megközelítéssel, önmagában a katéterintervenciós technikák tökéletesítésével valószínűleg nem tudjuk lényegesen tovább javítani a koronáriabetegség lefolyását, bármilyen szédületes fejlődésen megy át az intervenciós technika. Az infarktushalálozás drámaian csökkent az ACS katéterintervenciós ellátásával, de az elmúlt 10 év során az addig tapasztalható látványos javulás a halálozási mutatókban – Magyarországon különösen, de Európa más országaiban is – megtorpanni látszik. Mindezek implikálják, hogy további eredmény a primer és szekunder prevenciós stratégiák javításától várható, beleértve a pszichoszociális kockázat befolyásolását is.
Az Európai Kardiológus Társaság 2016. évi irányelvében I/A ajánlásként szerepel a pszichoszociális rizikófaktorok beazonosításának és kezelésének szükségessége, és léteznek jól kidolgozott magatartásorvoslási programok. Ugyanakkor a mindennapi gyakorlat során a megvalósítás nem egyszerű feladat. Az intervenció idő- és szakemberigényes, és a páciens részéről is megfelelő hozzáállást és motivációt igényel. De vajon lehet-e egységes keretrendszerben, általánosságban meghatározni az ezzel kapcsolatos teendőinket, amikor az egyéni mintázatok a stresszre adott válaszreakcióban annyira különböznek? A genetika, az epigenetika, a felmenőink által elszenvedett stressz transzgenerációs hatásai, a kora gyermekkori negatív életesemények, a személyes életút és a kumulatív stresszterhelés összjátékának eredménye az egyéni stresszválasz-mintázat és annak hatásai. A kérdés komplexitása már az ezzel foglalkozó tudományterület nómenklatúrájából is sejthető: a több diszciplína határterületeit átfogó „pszichoneuroimmunoendokrinológia” kifejezés ezt jól tükrözi.
A szemléletváltozásnak először bennünk, kezelőorvosokban kell végbemennie ahhoz, hogy a pszichoszociális rizikófaktorok figyelembevétele megfelelő hangsúllyal szerepeljen a betegvezetésben. Orvosként a betegek szociális kapcsolatrendszerének kiemelt szereplői vagyunk, a szemléletünk, a kommunikációnk csökkentheti, vagy éppen növelheti a beteg stresszterhelését az ellátás során. Az igazán átütő, hosszú távú kardiovaszkuláris kockázatcsökkentéshez az orvoslás keretein messze túlmutató, össztársadalmi nézőpontváltoztatás is szükséges, aminek része az „egészségnevelés mint tudatos, és tervezett epigenetikai hatás” (dr. Falus András) lehetőségeinek kiaknázása. A születendő következő generáció számára a kardiovaszkuláris prevenció a mai fiatalok (a jövő szülőgenerációjának) egészségtudatos nevelésével kezdődik – beleértve a mentális egészséget is! Dr. Somogyi Éva
Bankszámlaszám: 11709002-20081531
