Vers a magas vérnyomásról, koleszterinről, vizsgálatokról és beavatkozásokról? Igen! Hiszen a költészet az életből merít témát, márpedig az élet része a betegség és az öregedésünk is. Ha végigolvassa az alábbi sorokat, mennyire tudja átérezni a költő helyzetét? Ha tud hasonló témájú képzőművészeti alkotást, írjon nekünk a ureczky.eszter@arts.unideb.hu email címre!
Oravecz Imre: Reménytelen küzdelem
Magas vérnyomás ellen Prenessát szedek,
csontritkulásomat Calcisedron-D-vel próbálom megállítani,
koleszterinszintemet Torvalipinnel csökkentem,
agyműködésemet Nootropillel serkentem,
szívem bétareceptorait Metropollal blokkolom,
ízületeimet Proenzi 3-mal rugalmasítom,
vitaminszükségletemet ginzenges multivitamintablettákal elégítem ki,
rendszeresen megnézetem a prosztatámat,
ősszel influenza elleni védőoltást adatok magamnak,
eltávolíttatom minden gyanús szemölcsömet,
fogyasztok alkoholt,
de egészségesen élek,
gyógyfürdőbe járok,
reggel gerinctornázom,
este tajcsizom,
délelőtt írok,
délután biciglizem vagy sétálok,
fizikai munkát is végzek,
nyáron füvet nyírok, télen fát hasogatok,
régebben síeltem is,
de a csontritkulás miatt már nem merek,
könnyen emészthető ételeket fogyasztok,
sok zöldség, tejtermék, kevés fehérje,
az ebédet kihagyom,
a vacsorát kellene,
de képtelen vagyok rá,
a tévében csak az időjárásjelentést nézem,
filmet csak akkor,
ha 11 előtt véget ér,
és így van elég időm megnyugodni,
ha felkavar,
egyedül élek,
de nem gubóztam be,
érettségi találkozókra, nyugdíjas kirándulásokra nem járok,
de tartom a kapcsolatot a nagyfiammal,
és programokat szervezek a kisfiamnak,
mikor velem van,
a barátaimat is felkeresem,
vagy vendégül látom,
mármint a még élőket,
jó viszonyban vagyok a szomszédaimmal,
kivéve egyet, aki nem köszön vissza,
magam főzök, magam mosok magamra,
rendszeresen tisztálkodom,
még nincsen öregségszagom,
legalábbis nem vettem észre,
hogy elhúzódnának a közelemből a fiatalok,
kerülöm az izgalmakat,
ha laborleletek alakjában jelentkeznek,
akkor persze tehetetlen vagyok,
nem akarok a múltra gondolni,
ha mégis megrohan egy-egy fájó emlék,
elszigetelem, karanténba zárom,
nehezen alszom el,
és egy óra multán felébredek,
terápiaként olyankor olvasok,
ha nem segít,
altatót veszek be,
a rossz álmok ellen úgy védekezem,
hogy későn fekszem le,
hogy kevesebb időt kelljen alvással tölteni,
töröm magam,
de hiába,
nem tudom kijátszani az öregedést, a természetet.
(A vers először az Alföld folyóirat 2013. márciusi számában jelent meg )
Oravecz Imre kortárs költő verse (aki jövőre tölti majd be a 80. évét) a költészet eszközeivel szól egy minden idősödő ember számára ismert állapotról: arról, hogy az önmagunkról való gondoskodás egyre több időt, energiát, figyelmet igényel.
Az ellenőrzött gyógyszerszedés, a fizikai aktivitás, a mentális elfoglaltság, a szükséges védőoltások felvétele, a rendszeres szűrővizsgálatok elvégeztetése, a kiegyensúlyozott étrend követése és emberi kapcsolataink ápolása mind olyan példák a versben, melyek jól tükrözik, hogy milyen az önmagáért (és ezáltal szeretteiért is) felelősséget vállaló páciens példaértékű hozzáállása.
Noha az 1. századi római filozófus, író és államférfi azt írta, „Senectus morbidus est”, azaz az öregség betegség, ez ma már az orvostudománynak köszönhetően nem feltétlenül kell, hogy így legyen – de ezért nekünk is minden nap tennünk kell! A költő a praktikus teendők számbavételét egyfajta humorral kezeli, hiszen akár a leghétköznapibb, sokszor nyűgös teendőinket, és a meg-megjelenő nosztalgikus, keserédes emlékeinket is lehet néha egy kis öniróniával figyelni, talán kicsit ez is segít elviselni a korral járó kellemetlenségeket.
Oravecz Imre (Szajla, 1943 – ) 1967-ben szerzett diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar–német szakon. Első versei az Alföldben jelentek meg 1962-ben, 1975-ig egyetlen más hazai országos terjesztésű orgánum sem közölte szövegeit. Több ízben disszidált: először Párizsba, később Londonba ment, majd 1973-ban három hónapot az Egyesült Államokban, Iowa Cityben töltött az International Writing Program irodalmi ösztöndíjasaként. Még ebben az évben hazatért Magyarországra. 1976-ban másodszor is kivándorolt: Chicagóban beiratkozott az Illinois-i Egyetemre, nyelvészetet és kulturális antropológiát tanult. Nemsokára újra hazatért. 1985–86-ban vendégtanár volt a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i campusán: angol versírást tanított, a modern német líráról adott elő, fiával bejárta a délnyugati államokat. 1988-ban újra disszidálni akart: egyéves berlini DAAD-ösztöndíja után nem kívánt visszatérni Magyarországra, de a rendszerváltozás miatt harmadszor is hazatért. 1989-ben József Attila-díjat kapott, de azt nyílt levélben visszautasította. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára Piliscsabán, német irodalmat és amerikai őskultúrát tanít. Eddigi költői fő műve, Halászóember (Szajla. Töredékek egy faluregényhez 1987–1997) című verseskötete 1998-ban jelent meg. 2003-ban Kossuth-díjat kapott. Az indoklás szerint költői életművével, a tárgyias költészet objektív világának átszellemítésével, líra és epika, vers és próza poétikailag termékeny szintézisének megteremtésével érdemelte ki a kitüntetést. A régóta tervezett, az életmű alakulásának középpontjában álló faluregény első kötete, Ondrok gödre. Az álom anyaga, első könyv 2007-ben jelent meg; folytatása, a Kaliforniai fürj 2012-ben. Legutóbbi könyve, a Távozó fa című verseskötet 2015-ben jelent meg. Regényfolyamának új összefoglaló címe A rög gyermekei. Az első kötet (Ondrok gödre) új, átdolgozott kiadását követi a Kaliforniai fürj, a regénysorozat harmadik darabja pedig az Ókontri.
