Frida Kahlo (1907—1954) mexikói festőművész rengeteg önarcképet festett pályája során, amelyek gyakran életének egy-egy traumatikus szakaszát és ahhoz kapcsolódó érzelmeit ragadják meg testi sérülések ábrázolása által.

Életét végigkísérte a fizikai fájdalom és a mozgáskorlátozottság: hatévesen járványos gyermekbénulásban betegedett meg, jobb lába deformálódott (emiatt is járt előszeretettel férfiruhában, majd hosszú mexikói szoknyákban). 

Épp orvosnak készült, amikor 18 éves korában villamossal ütközött a busz, amelyen utazott, és a balesetben egész életére kiható sérüléseket szenvedett: súlyos gerincsérülése miatt hónapokra gipszfűzőbe kényszerült, s ekkor kezdett festeni a baldachinos ágya mennyezetére szerelt tükör segítségével (többek között 1944-es A törött oszlop című képe ábrázolja gerincsérülését).

Állapota miatt soha nem lehetett gyermeke, mikor orvosai tanácsa ellenére mégis teherbe esett, elvetélt (ezt a veszteséget örökíti meg Henry Ford Kórház, avagy a repülő ágy című 1932-es festménye). 1953-ban aztán amputálták jobb lábát, és többé nem hagyhatta el az ágyát, utolsó képeit már láthatóan elnagyoltabb ecsetvonásokkal festette súlyosbodó fájdalmai miatt (1945-ös Reménytelenül című képén ragadja meg ennek kiszolgáltatottságát).

Különösen meghatározó a festészetében a szívmotívum

A szív című képén látszólag érzelemmentesen ábrázolja önmagát, arcán azonban könnyek patakzanak, míg egyik lábával a tengerparton, a másikkal pedig a tengerben áll, és a háttérben sötét fellegek árnyékolják be az eget. Feltűnő, hogy kezek nélkül, európai ruhát viselve áll a képen két számára kedves emlékeket idéző öltözet, iskolai egyenruhája és a tehuana-népviselet között, melyeket az égből eredő vörös fonalak kapcsolnak megcsonkított testéhez. A kép központi eleme azonban mégis az, hogy szívének üres helyét egy acélrúd szúrja át, melynek végén egy apró Kupidó-alak ül, miközben óriásira nagyított szíve a lábainál a földön hever, s a vér egyenesen a tengerbe ömlik belőle. Fontos részlet továbbá, hogy a tengerben álló lábára egy kicsiny vitorláshajót is festett, amely talán elvágyódását jelképezi, illetve közelmúltbeli lábműtétjére is utal.

  A kép összességében a meghasadt szív fájdalmát és reménytelenségét ragadja meg, miután megtudta, hogy a férje, a közismert mexikói művész és politikus, Diego Rivera, két évvel korábban viszonyt folytatott Kahlo húgával, Cristinával. Talán azért is festette le magát rövidre nyírt hajjal, hogy a nőiségét esett csorbát ábrázolja. A kép eredeti alcíme (Az emlék) egyszerre idézi fel számára múltja szép és szomorú élményeit.

Férjéről egy helyütt így írt: „Jobban szerettél egy férfit, mint ahány kitartott keze egy sor koldusnak van, és a végén mégis ott állsz. A szíved, mint egy baldachinos ágy. A szíved, mint egy kiterített vászon. A szívedből szivárog valami, ami olyan erős szagú, hogy az utcán is érzik.” 

Ezt a képet Frida Kahlo nem sokkal azután készítette, hogy végül számos szakítás és kölcsönös megcsalás után elvált Diego Riverától. A festmény a művész két személyiségét ábrázolja: az egyikük hagyományos tehuana-népviseletben látható, összetört szívvel, míg mellette ül a független és modern másik Frida.

Naplójában Kahlo azt írta erről a művéről, hogy egy képzeletbeli gyermekkori barátja ihlette, később aztán bevallotta, hogy a Diegótól való elszakadás miatti kétségbeesett hasadtságérzést és magányt fejezte ki vele. Talán ezért is fogja egymás kezét a két Frida a képen, hogy vigaszt leljenek egymásban, miközben mindkettejük szíve látható, ám a hagyományos Fridáé (Rivera azt szerette jobban, ha felesége mexikói viseletben jár) fel van hasítva, és a belőle eredő artéria a jobb kézig vezet, amelyet saját kezében tartott sebészi fogóval szorít el. 

 A vér azonban így is hófehér ruhájára csepeg, miközben elvérzik. A háttérben a viharos égbolt kavargó felhői szintén Frida belső tusáját jelenítik meg.

Amikor 1947-ben a mexikóvárosi Nemzeti Szépművészeti múzeum 1000 dollárért megvásárolta a képet, ez lett a Frida Kahlo életében legdrágábban eladott képe, azaz valóban képes volt művész és materiális értékké szublimálni fájdalmát. 

Frida Kahlo máig az egyik világszerte legnépszerűbb 20. századi festőművész, aki a legválogatottabb tárlatoktól az utcai graffitikig a globális kultúra minden szintjén ismert, és irodalmárok, történészek, pszichiáterek egyaránt folyamatosan (újra)elemzik életművét.

Ennek egyik leglátványosabb példája Buenos Airesben található: a Frida nevű éjszakai klub külső falára egy Campos Jessen nevű utcaművész festett hatalmas freskót, mely a Kahlóra olyannyira jellemző anatómiai szívmotívummal, de 21. századi öltözékben ábrázolja a műveiben immár halhatatlan festőnőt.