A szívelégtelenség egy olyan előrehaladott, visszafordíthatatlan állapot, amely közel 26 millió embert érint világszerte. A kórházi kezelés egyik vezető oka Európában és hazánkban egyaránt. Magyarországon hozzávetőlegesen 200 ezer embert érint a betegség, amely során gyakran folyadékvisszatartás jelentkezik. Ennek legfőbb tünete a tüdőödéma okozta nehézlégzés.
A tüdőpangás mértéke meghatározza a kórházi kezelés típusát, ráadásul előre jelzi azt is, ha rosszabb esélyei vannak a páciensnek a hazabocsátás után. A szívelégtelenség dekompenzációjának (tehát amikor a zavar mértéke már meghaladja a szervezet kompenzációs kapacitását) korai felismerése nehézséget jelenthet a betegek és a klinikusok számára is – ez pedig a hatékony kezelés szempontjából elvesztegetett időt jelent.
Okostelefon mint diagnosztikai eszköz
Most olyan eszközt fejlesztettek, amely alkalmas lehet a súlyosbodó tüdőpangás korai kimutatására.
A beszéd- és hangelemzésben elért fejlődés lehetővé tette klinikai jelentőségű beszédjellemzők azonosítását. Különféle beszédelemző algoritmusokat terveztek a depresszió, az autizmus spektrumzavar, a tüdőgyulladás, az asztma kiszűrésére. A tüdőpangás is előre jelezhető a megváltozott hangmintázattal. A kutatók 10 olyan beteg hangmintáit rögzítették, akik épp fellángoló dekompenzált szívelégtelenségben szenvedtek, és a kórházban emiatt kezelésen estek át. Kiderült, hogy a kórházba érkezéskori („nedves”) és a távozásnál („száraz”) rögzített hangminták olyan mértékben eltérnek egymástól, hogy azok elemzése segítheti a szívelégtelen páciensek állapotának precízebb megfigyelését egy szabadalmaztatott okostelefon-alkalmazásban.
Ez mindenképpen egy fontos (ráadásul költséghatékony és modern) lépcsőfok a beszédfelismerő rendszerek használatára az orvosi diagnosztikában.
Forrás:
Remote Speech Analysis in the Evaluation of Hospitalized Patients With Acute Decompensated Heart Failure
Clinical Research
Offer Amir, William T. Abraham, Zaher S. Azzam, Gidon Berger, Stefan D. Anker, Sean P. Pinney, Daniel Burkhoff, Ilan D. Shallom, Chaim Lotan, and Elazer R. Edelman
J Am Coll Cardiol HF. 2022 Jan, 10 (1) 41–49