Legalább ennyire ismert azonban drámai fordulatokban bővelkedő magánéletéről, amelyet immár naplóiból, illetve a feleségével és a szeretőjével folytatott levelezéséből ismerhet meg a nagyközönség. A Valami örök című verse A huszonhatodik év (1951) című versciklusának része, amelyet azután írt, hogy kedvese, Korzáti Erzsébet 25 évig tartó viszonyukat öngyilkossággal zárta le. A költő immár egyedül próbál számot vetni kettejük kapcsolatával, a hirtelen veszteség traumájával, amit híres sorában így ír le: „valami gyors, lőtt seb a szivemen”.

Szabó Lőrinc: Valami örök

Valami örök tovasuhogás

valami csöndbe, puha végtelenbe,

valami tegnap, mely mintha ma lenne,

valami vízalatti ragyogás,

valami messze, panasznéma gyász,

valami jaj, melynek már nincs keserve,

valami vágy s a vágy tilalma benne,

valami könnyű, szellőhalk varázs,

valami, ami nem is valami,

valami még kevesebb, az, ami

valami tűntén kezd csak sejleni,

valami lassú, árnyhűs rejtelem,

valami, ami újúl szüntelen,

valami gyors, lőtt seb a szivemen.

De hogyan is jutottak idáig? Szabó Lőrinc egész életét meghatározta az ellentétek egységéből fakadó kettősség, mind filozófiai, mind érzelmi értelemben. Az egyik legjelentősebb Szabó Lőrinc-kutató, Kabdebó Lóránt szavaival: „Szabó Lőrinc versében egyszerre minden »épül és omlik«, minden állítását ugyanabban a mondatban kétségbe is vonja. Nem a tagadás szándékával, hanem a kérdezés pontossága érdekében. »Te is egy lehetséges világ vagy« – írja. […] 20. századi szerzőként a kort szólaltatja meg, amelyben minden következetes törekvés éppen önmaga ellentétére váltott át; ahol a kimondott szó a megfogalmazásba fogás pillanatától máris mást fedez; a tett pedig oly sokszor élt ellenkezésben az erkölccsel; és az ember végső menedéke, a magány is újabb kiszolgáltatottság terepévé lényegül át. […] Költőként is, és magánemberként is keresztúton állt, mint évszázadának emberisége.” Az a kettősség azonban, amely bölcseleti és költészeti értelemben egyedülálló művészetének forrásaként szolgált, magánéletében mai fogalmaink szerint érzelmileg bántalmazó partnerré tette, sok szenvedést okozva szeretteinek és neki magának is.

Intenzív hullámzásokkal megélt párkapcsolatai közül az első (irodalomtörténetileg is) jelentős momentum menyasszonyáról való hirtelen, egyetlen telefonhívással elintézett, lemondása volt Babits Mihály javára, aki egyszerre volt mester és egyfajta nyomasztó apafigura a számára. Tanner Ilona később Babits feleségeként felvette a Török Sophie nevet (Kazinczy Ferenc feleségének neve nyomán), és bár kezdetben képesek voltak baráti hármasságot fenntartani, a két költő viszonya visszafordíthatatlanul megromlott – részben erről szól Szabó Lőrinc Kalibán című verse.

A költő végül az Est-lapok irodalmi szerkesztőjének, Dr. Mikes Lajos leányát, Mikes Klárát vette feleségül, akit kezdettől fogva folyamatosan megcsalt. 1924-ben elkezdődött felesége legjobb barátnőjével, Vékesné Korzáti Erzsébettel, az elismert és magasan kvalifikált pszichológus nevelőnővel való viszonya, amely a nő öngyilkosságáig tartott és számos verset ihletett – ezek közül a leghíresebb/hírhedtebb talán a Semmiért egészen.

Ez a vers töretlenül népszerű a középiskolákban és a szavalóversenyeken, noha kifejezetten káros érzelmi dinamikát ábrázol, és már saját korában is annyira felháborította többek között Reményik Sándort, hogy Nem urad és királyod címmel ellenverset írt róla. A szélsőséges lelkiállapotokkal és tragikus helyzetekkel teli szerelmi háromszög huszonöt éve alatt számos alkalommal merült fel a válás és a szakítás lehetősége, s maga Szabó Lőrinc és felesége is kíséreltek meg öngyilkosságot (a költő gyógyszereket vett be, felesége később magára nyitotta a gázcsapot, Korzáti Erzsébet aztán utóbbi módszerrel vetett véget életének).

Miután A huszonhatodik év gyászszonettjeit befejezte, valószínűleg a megfeszített munka és az érzelmi feszültség következtében Szabó Lőrinc 1951. október 10-én szívinfarktust kapott, amit lábon hordott ki, miközben vendégségben volt költőbarátja, Illyés Gyula házában Tihanyban. 1954 szilveszterén azonban újabb szívroham érte, amely már sürgős kórházi kezelést kívánt. 1956 hosszú telén poliarthritisben – sokízületi gyulladásban – szenvedett, 1957 őszén pedig kiderült, hogy áttételes tüdőrákban szenved, amely végül a halálát okozta. Özvegye a költő halála után nemcsak férje, de egykori barátnője, Erzsike sírját is gondozta.