Bizonyítékok vannak arról, hogy egyes
pacemakeres betegeknél egy újabb elektróda beültetése jelentősen növeli a szív erejét - mondta Merkely Béla,
Semmelweis Egyetem (SE)
rektora.
Az új elektróda segíti "újraszinkronizálni" a szívet, így az a funkcióját az eddig látott legnagyobb mértékben képes javítani– ismertette a szakember. – Az eljárás sok betegnek ad lehetőséget arra, hogy visszatérjen a mindennapi tevékenységéhez, hiszen a világon nagyjából egymillió ember kap pacemakert, és 30 százalékuknál jelentkezik szívelégtelenség, számukra jelenthet megoldást az új eljárás.
Hozzátette: az eredmények mögött tízéves tudományos munka van. A klinikai vizsgálatban hét ország 17 szívgyógyászati központja vett részt 2014 és 2022 között.
A vizsgálatsorozatot és annak eredményét a hétvégén, az Európai Kardiológiai Társaság Amszterdamban rendezett kongresszusán ismertették. Az eseményről a Magyar Kardiológusok Társasága szakmai honlapján tájékozódhatnak a szakemberek. Ahogy ott elhangzott, az eredmények meggyőzőek, és ebből következőleg változni fognak a vonatkozó kardiológiai kezelési irányelvek a világon.
Az eredmények bemutatásával egy időben a részletes adatokat a világ legjelentősebb kardiológiai tudományos szakfolyóiratában, a European Heart Journal szaklapban is publikálták.
INGYENES SZŰRÉSEKKEL ÉS PROGRAMOKKAL VÁRJUK! Immáron 23. alkalommal szervezi meg a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) és az MKT Szívalapítványa szeptember utolsó vasárnapján, tehát 2023. szeptember 24-én hazánk egyik legnagyobb lakossági egészségügyi eseményét, a Szívünk Napját, amelynek idei főszereplője a sport lesz. Az egésznapos ingyenes rendezvényen szakmai előadásokkal, szűrővizsgálatokkal, számtalan kiállítóval, színes családi programokkal és értékes nyereményekkel várják az érdeklődőket Budapesten a Városligetben, a Néprajzi Múzeumnál. |