- A tanulmányban kimutatták, hogy az MI az orvosoknál sokkal pontosabban veszi észre az elektrokardiogramon a potenciálisan halálozáshoz vezető korai jeleket – jelentette ki dr. Chin Lin, a tajvani A Nemzeti Védelmi Orvosi Központ Orvosképző Intézetének egyetemi docense. „Az MI segítségével az orvosok több szívproblémát észleltek, ez ezeket azonnal kezelni is tudták.” A kutatási eredményeket az Amerikai Szív Társaság philadelphiai tudományos ülésszakán mutatták be november közepén. Az eredményeket előzetesnek kell tekinteni mindaddig, amíg lektorált tudományos folyóiratban nem közlik.
Az EKG-val mérik a szív elektromos aktivitását, ami hozzásegíti az orvosokat a szívbetegségek felismeréséhez. Ez a noninvazív vizsgálat a szívritmust lefordítja hullámvonalakra, amelyek papíron jelennek meg, és így az orvos meg tudja nézni.
A kutatásba 39 olyan orvost vontak be, akik összesen 15 965 páciensen végeztek el EKG-vizsgálatot különböző okokból, a páciensek átlagéletkora 61 volt. „Az EGK elrendelésének különböző okai voltak: például olyan idős embereket kellett megvizsgálni, akik műtét vagy kórházi kezelés előtt álltak vagy akiknél szívpanaszok merültek fel, esetleg már ismert szívbetegség állapotát akarták újra megvizsgálni” – magyarázta dr. Lin, aki a tajpeji Tri-Service Általános Kórház Mesterséges Intelligencia és IoT Fejlesztési Központjának technológiai vezetője is.
Riasztást küld a mesterséges intelligencia
Minden páciens EKG-ját feltöltötték a kórház informatikai rendszerébe, azonban a leleteknek csak az egyik felét értékelték ki orvosok. A másik felét pedig az MI vizsgálta meg, és ha olyan jelet vett észre, amely súlyos, életveszélyes kockázatra utalt, akkor perceken belül szöveges üzenetben riasztotta a rendszer a kezelőorvost – ismertette dr. Lin. (Az MI rendszer az alacsony kockázatra utaló jelekről is értesítette a kezelőorvost, de riasztás nélkül.)
Amikor a halálozási arányokat 90 nap elteltével összehasonlították, azt tapasztalták, hogy az MI értékelte csoportban a páciensek 3,6 százaléka halt meg bármely ok miatt, míg az orvosi csoportban 4,3 százalékuk. A kockázatos esetek között az orvosok által értékelt csoporthoz képest 31 százalékkal alacsonyabb volt az összesített halálozási arány abban a csoportban, amelyben az MI adatelemzését használták az EKG kiértékeléséhez. Akiket az MI magas kockázatúnak minősített, többen kaptak azonnali intenzív ellátást vagy más életmenő kezelést, és ez a kutatók szerint hozzájárult a szívbetegség miatti halálozási arány jelentős – több mint 90 százalékos – csökkenéséhez. A keringési betegség miatti halálozási arány 0,2 százalék volt abban a csoportban, amelyikben az orvosok MI-t használtak, míg 2,4 százalék amelyikben nem használták a mesterséges intelligenciát. „Az eredmények sokkolóak voltak” – figyelmeztetett dr. Lin.
Nem ellenség, hanem "alkalmazott"
Az MI-EKG rendszert úgy tervezték meg, hogy úgy legyen képes kiszűrni a magas halálozási kockázatú betegeket, hogy az EKG olyan sokféle jellemzőjének együttes elemzését végezze el, amelyeket az orvosok gyakran elnéznek – fejtette ki dr. Lin. Az MI képes tehát az EKG alapján kiszűrni a potenciális szívbetegségeket. „Ezek után az orvosok már olyan speciális kezeléseket és intenzív megfigyelést tudnak végezni, amelyeknek köszönhetően még idejekorán el lehet csípni egy súlyos elváltozást, és így potenciálisan életeket lehet menteni.” A mesterséges intelligencia nem veszi át az orvosok helyét, viszont felszabadítja az erőforrásaik, idejük egy részét.
Dr. Lin szerint azok a betegek profitálták a legtöbbet az MI-EKG-ból, akik a betegség kevésbé tipikus jeleit mutatták. „Akiknek egyértelmű és kritikus tünetei vannak, azoknak az orvosok az MI nélkül is képesek intenzív kezelést adni. Akiknek viszont kevésbé tipikusak a tünetei, azoknak az esetében az MI által küldött riasztás segített az orvosoknak, hogy újraértékeljék az eredményeket és azonnali intenzív kezelésről dönthessenek.”
Ennek köszönhetően az orvosok több időt tölthetnek egy betegcsoporttal, és többféle vizsgálatot tudnak elvégezni rajtuk. Dr. Lin szerint az MI figyelemreméltó eredménye miatt nagy mértékben javulhat az orvosi ellátás minősége, ezért ezt a rendszert már Taiwan 14 katonai kórházában alkalmazzák.