Szívdobbanás az elme mélyén

A történet egy névtelen elbeszélő szemén keresztül bontakozik ki, aki minden erejével bizonygatja épelméjűségét – miközben bevallja, hogy gyilkosságot követett el. A tettes egy idős férfi „keselyűszemét” látja olyannyira fenyegetőnek, hogy elhatározza: megöli az öreget, hogy megszabaduljon a rémisztő tekintettől. Miután végrehajtja tettét és elrejti a holttestet a padló alatt, furcsa hangokra lesz figyelmes. A hang egyre erősödik, és a férfi meg van győződve róla, hogy az áldozat szívdobogását hallja. Ez a szívdobogás végül annyira elviselhetetlenné válik számára, hogy bevallja tettét a helyszínre érkező rendőröknek.

A szív mint szimbólum és a lélek tükre

Poe mesterien használja a szív szimbólumát a történetben, amely a bűntudat és a paranoia metaforájává válik. A főszereplő azt hiszi, hogy a gyilkossággal megszabadulhat a „gonosz” szemtől, de a szív dobogása ráébreszti: a bűntudat elől nem menekülhet. A folyamatosan erősödő dobbanás az elbeszélő saját lelkiismeretének a hangja, amely egyre jobban a mélybe taszítja.

Poe zsenialitása abban rejlik, ahogyan fokozatosan tárja fel az emberi elme széthullását. Az olvasó együtt halad az elbeszélővel a zavarodottság és a félelem útján, egészen addig, amíg már nem lehet tudni, mi valóság és mi a képzelet szüleménye.

„Az árulkodó szív” egy tökéletes példája annak, hogyan ábrázolja Poe az emberi psziché sötét oldalát. A novella az emberi bűntudat, őrület és morális összeomlás érzéseit örökíti meg.