A gyermekklinika centenáriuma: a jövő egészsége gyermekkortól kezdődik
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikája november 6-án ünnepelte 100. évfordulóját. A főépület és a négy fertőző pavilon éppen egy évszázaddal ezelőtt, 1924-ben nyitotta meg kapuit. Az intézmény első igazgatójának, Szontagh Félixnek a munkássága előtt egy bronzszobor állít emléket, amely mostantól az alapítási évfordulóra készített emléktáblával együtt látható a klinika előterében.
A centenáriumi ünnepségen Szabó Tamás, a Gyermekgyógyászati Klinika jelenlegi igazgatója kiemelte: Szontagh Félix szinte a semmiből kezdte felépíteni az intézményt, orvosokat toborzott, nővéreket képzett és elindította a gyermekgyógyászati oktatást. Mára a klinika Magyarország második legnagyobb gyermekellátó központjává vált, jelentős szerepet töltve be a gyermekkori betegségek megelőzésében és kezelésében.
Szakmai tanácskozás a felnőttkori betegségek megelőzéséről
Az ünnepi programsorozat részeként egy szakmai tanácskozást is szerveztek, ahol a résztvevők megvitatták, miként előzhetők meg a gyermekkori eredetű felnőttkori betegségek. Röszer Tamás, a gyermekgyógyászati intézet tudományos főmunkatársa szerint sok krónikus betegség, például az elhízás, a cukorbetegség, valamint egyes gyulladásos és autoimmun betegségek már gyermekkorban gyökereznek. A nem megfelelő táplálkozás, a mozgáshiány, illetve a csecsemőkori anyatejes táplálás hiánya mind hozzájárulhatnak ezen betegségek kialakulásához.
A szakértők hangsúlyozták, hogy a kezeletlen gyermekkori elhízás felnőttkori elhízáshoz és az ahhoz társuló szív- és érrendszeri problémákhoz, valamint anyagcsere-betegségekhez vezethet. A túlsúlyból fakadó betegségek jelenleg a világ felnőtt lakosságának közel hatvan százalékát érintik.
Kiemelt téma: a gyermekkori elhízás és cukorbetegség
A szimpózium hazai és nemzetközi előadói elsősorban a gyermekkori elhízás, kettes típusú cukorbetegség (más néven inzulinrezisztens cukorbetegség), a reumatoid arthritis, a gyermekkori ételallergiák, valamint a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésével és kezelésével foglalkoztak. A tanácskozás időpontja sem volt véletlen: a konferenciát a cukorbetegség világnapjának előestéjén tartották. A világnap november 14-re esik, és célja, hogy felhívja a figyelmet a cukorbetegség megelőzésére, valamint a diabétesszel élők életminőségének javítására. A világnap színe a kék, amelyet számos középület kivilágításában is megjelenítenek világszerte.
A hiteles tartalom mindig Szívderítő!
Megelőzéssel, betegségekkel, vizsgálatokkal, terápiákkal kapcsolatos információkat olvashat nálunk. A Szívderítőt a Magyar Kardiológusok Társasága hozta létre és felügyeli. Kövessen minket a YouTube-on is!