Magyar Kardiológusok Társasága European Section Meeting of the International Academy of Cardiovascular Sciences (IACS) 2014
Rendezvény kezdete: 2014.10.08. 09:00Rendezvény vége: 2014.10.11. 12:30 Helyszín: 8313 Balatongyörök, Petőfi Sándor utca 5., Hotel Panoráma A konferencia elnöke Dr. Varró András Professzor Úr, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének igazgatója, az IACS európai szekciójának elnöke. A tudományos bizottság elnöke Dr. Végh Ágnes Professzor Asszony, a konferencia szervező bizottságának elnökei Dr. Baczkó István egyetemi docens és Dr. Jost Norbert tudományos főmunkatárs, mindhárman az SZTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet munkatársai.A regisztrációs díj az MKT tagjai részére 150 euro, nem tagoknak 300 euro.
A regisztrációs díj fedezi a tudományos előadásokon, poszter szekciókon, a kiránduláson való részvételt, valamint a kongresszusi étkezési költségeket (ebéd, vacsora, kávészünetek).A konferencia nyelve angol. A konferencián a meghívott előadók mellett a regisztrált résztvevők poszter prezentáció formájában mutathatják be eredményeiket. A poszter prezentációk absztraktját a következő e-mail címre várjuk: baczko.istvan@med.u-szeged.hu Kérjük, hogy az e-mail tárgy sorban tüntessék fel az „IACS absztrakt – első szerző neve” szöveget a gyorsabb és hatékonyabb feldolgozásérdekében. Beadási határidő: 2014. július 15. Az absztraktok elkészítésénél a következő formai követelményeket kérjük szem előtt tartani: - Microsoft Word kompatibilis file formátumot, A4-es papírméretet, „Times” betűtípust, 12-es betűméretet használjanak. - A cím után új sorban a szerzőket sorolják fel, első szerzőként a posztert prezentáló szerzőt tüntessék fel. - Ezt kövesse a szerzők munkahelye. - Az absztrakt szövege maximálisan 300 szóból állhat. A konferencia tudományos programja a következő kutatási témákat öleli fel: - Sport és hirtelen szívhalál - Fizikai aktivitás és kardiovaszkuláris betegségek - Fiziológiás és patológiás szívizom adaptáció; a sejthalál és a sejtek túlélésének mechanizmusai - Kardiovaszkuláris rendszer gén expresszió és szabályozási mechanizmusai - Sport és kardioprotekció - A szív-érrendszeri betegségek genetikai aspektusai - Sejt interakciók - Koronária angiogenezis - Gyógyszeres terápia és mellékhatások; a szív-érrendszeri betegségek kezelésének új megközelítései
Magyar Immunológiai Társaság MIT 43. Vándorgyűlés
Rendezvény kezdete: 2014.10.15.Rendezvény vége: 2014.10.17. Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: Velencei, Hotel Velence Resort & Spa Kedves Kollégák! Várjuk jelentkezésüket a Magyar Immunológiai Társaság 43. Vándorgyűlésére, amelyet 2014. október 15-17 között rendezünk Velencén a Hotel Velence Resort & Spa-ban. Az alábbi határidőkre hívnánk fel figyelmüket: Kedvezményes regisztráció határideje: 2014. szeptember 8. éjfélig meghosszabbítva. Absztrakt beküldési határidő: 2014. szeptember 8. éjfélig meghosszabbítva. Kérjük az absztraktokat angol nyelven beküldeni! Az idei konferencia első napján a fő téma, a „Terápiás ellenanyagok fejlesztése és alkalmazása” lesz. Ennek keretén belül az idei EFIS Lecture Award előadást Fritz Melchers tartja, melynek címe: “History of the concept, the discovery, the invention and the translation of monoclonal antibodies”. A következő két napon a hazai immunológiai műhelyek mutatják be legfrissebb eredményeiket; idén elsősorban a fiatal kollégák előadásaira számítunk. A MIT 43. Vándorgyűlésének szervező bizottsága: Kacskovics Imre elnök Berki Timea főtitkár Buzás Edit Erdei Anna Falus András Medgyesi György Mócsai Attila Prohászka Zoltán Sármay Gabriella Absztrakt bíráló bizottság: Bácsi Attila Kemény Lajos Pós Zoltán Széll Márta On-line regisztráció és szállásfoglalás >> Absztraktbejelentés >> Kérjük az absztraktokat angol nyelven beküldeni! (A Szervezőbizottság fenntartja a jogot a szereplés módjának meghatározására. Az előadásra történő jelentkezést csak határidőre leadott tudományos összefoglaló és a részvételi díj befizetésével együtt fogadjuk el.)

Magyar Kardiológusok Társasága MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoport 22. Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2014.10.16.Rendezvény vége: 2014.10.18. Szervező: Convention Budapest Kft. Címe: Regisztráció, absztraktok: Papp Katalin (kpapp@convention.hu)
Kiállítás, szponzoráció: Bokker Tamás (tbokker@convention.hu)
H-1461 Budapest, Pf.: 11. Tel: 06-1-299-0184, Fax: 06-1-299-0187 E-mail: convention@convention.hu Helyszín: 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4. (korábban Universitas utca), Pécs, Kodály Központ Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ!
Nagy örömmel jelentjük, hogy a több éves hagyománynak tisztelgõ MKT
Intervenciós Munkacsoport éves gyûlése 2014. október 16–18 között ismét
megrendezésre kerül, ezúttal a történelmi múltra visszatekintõ Pécs városában.
Idén már a XXII. kongresszus kerül lebonyolításra, ahol ismét igyekszünk
bemutatni szakmánk legújabb vívmányait, kiválóságait, mind hazai, mind
nemzetközi közönség előtt.
Továbbképzõ Tanfolyam orvosok részére SETK/2014.II/00230-as kódszámon akkreditált. Sikeres tesztírás esetén 46 kreditpont szerezhetõ, s a kreditpontok az OFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti kötelezõ pontszámként kerülnek jóváírásra.
A NEFMI 64/2011. (11.29) rendelete értelmében az a résztvevõ, aki a vizsgával minõsített tanfolyamon nem vizsgázik le, a tanfolyam minõsítésekor megítélt kreditpontot nem kaphatja meg, tehát mint hallgató, részpontszámot sem kaphat.
SZERVEZÕ BIZOTTSÁG ELNÖKSÉGE:
Prof. Merkely Béla, konferencia elnöke
Dr. Horváth Iván, a szervezõ bizottság elnöke
A SZERVEZÕ BIZOTTSÁG TITKÁRA:
Dr. Édes István Ferenc Kapcsolódó dokumentumok (2)