Magyar Osteológiai és Osteoarthrológiai Társaság III. D-vitamin Nap (Budapest, 2014.02.25.)
Rendezvény kezdete: 2014.02.25.Rendezvény vége: 2014.02.25. Szakterület(ek): Belgyógyászat
Helyszín: Budapest, Lőrinc pap tér 2., Hotel Palazzo Zichy Tízből kilenc magyar D-vitamin hiányos
Az első országos, reprezentatív D-vitamin-szint mérő kutatás eredményei szerint tél végére a magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin hiányos, ami számos egészségügyi kockázattal jár. Orvosszakmai szervezetek erre a problémára és a D-vitamin pótlásának fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Különösen nagy jelentősége van ennek az őszi-téli hónapokban.
Szakmai szervezetek a III. D-vitamin Nap keretei között publikálják a II. D-vitamin Konszenzust, kiemelt figyelmet fordítva a kisgyermekkori helyes táplálásra, a megfelelő kalciumszint jelentőségére. A Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) által kezdeményezett D-vitamin Napon idén a Bossányi Ada Díj megalapítását is bejelentik.
A szakmai tájékoztatóval egybekötött sajtó-háttérbeszélgetésre 2014. február 25-én, kedden 13:00 órakor kerül sor, amelyre szeretettel hívjuk és várjuk a sajtó képviselőit a Hotel Palazzo Zichyben (1088, Budapest, Lőrinc pap tér 2.)
A rendezvényen részt vesz:
Dr. Szekeres László, a MOOT elnöke és
Dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke
Visszajelzését az alábbi elérhetőségeken várjuk:
Mészáros Krisztina, MOOT titkárságának vezetője
titkarsag@moot.hu
A sajtóanyag letölthető ide kattintva >>
Magyar Pszichiátriai Társaság Szkizofrénia korai fázisának kezelése
Rendezvény kezdete: 2014.02.25. 14:00Rendezvény vége: 2014.02.25. 17:00 Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme Tisztelt Kolléga! A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a "Szkizofrénia korai fázisának kezelése " című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.Program: - Tolna Judit - Differenciál-diagnosztikai kérdések a szkizofrénia korai fázisában - Bitter István - Szkizofrénia korai fázisának gyógyszeres kezelése - Mersich Beatrix - Szkizofrénia korai fázisának pszichoterápiás kezelése Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu , vagy a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.A program akkreditációs kódszáma : SE-TK/2014.I./00202Akkreditációs pont : 6Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi pszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichotherápiaA tanfolyamon a részvétel ingyenes. Az esemény meghívóját megtekintheti a kapcsolódó dokumentumban. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Élet- és Egészségbiztosítási Orvostani Társaság MÉBOT Közgyűllés (Budapest, 2014.03.01.)
Rendezvény kezdete: 2014.02.27.Rendezvény vége: 2014.02.27. Helyszín: 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47. I. emelet, SE Elméleti Orvostudományi Központ Hári Pál Terem Tisztelt MÉBOT Tagtársunk!
A vezetőség döntése alapján a MÉBOT a 2014. évi első KÖZGYŰLÉSÉT 2014 március 01-én, szombaton tartja a MÉBOT Szakmai Nap rendezvényhez kapcsolódóan.
A Közgyűlés helyszíne: Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központ, 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47. I. emelet Hári Pál terem.
A KÖZGYŰLÉS kezdési időpontja 2014. március 01. 09:00 óra.
Ha a KÖZGYŰLÉSEN megjelent MÉBOT tagok száma nem éri el az 50%+1 főt, akkor a közgyűlés határozatképtelen. Ebben az esetben a KÖZGYŰLÉS következő időpontja 2014. 03. 01. 13:30 óra, melynek időpontjában a tagok létszámától függetlenül határozatképes a Közgyűlés
Minden tagtársunk megjelenésére és aktív részvételére számítunk!
MÉBOT Vezetőség
Magyar Sebész Társaság VII. Magyar „NOTES” Konferencia (Budapest, 2014.03.01.)
Rendezvény kezdete: 2014.03.01.Rendezvény vége: 2014.03.01. Szakterület(ek): Sebészet
Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Tanterem A rendezvény Web oldala: http://www.hungaronotes.hu Fő témák:
- Implantátumok alkalmazása a gasztroenterológiában és a sebészetben
- Szervnövesztés: napjaink májsebészetétől a biotechnológiáig
- A laparoscopos technika oktatása és értékelése
- Transanalis endoscopos beavatkozás közvetítése a műtőből
- Laparoscopos - endoscopos randezvous technikák
Helyszín:
Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Tanterem
1082 Budapest, Üllői út 78.
Információ:
dr. Lukovich Péter Tel: 06208258900
Tari Krisztina Tel: 06208258978
E-mail: hungaronotes.hu@gmail.com
A meghívó és a részletes program letölthető ide kattintva >>
Bővebb információ, regisztráció: http://www.hungaronotes.hu
A konferencia akkreditációja folyamatban.
Célunk az endoszkópos asszisztensnők és műtősnők bevonása az oktatásba, ezért azoknak az orvos résztvevőknek, akik asszisztenssel együtt érkeznek
kedvezményt adunk!
Magyar Pszichiátriai Társaság 5th Biennial Conference of the International Society for Bipolar Disorders
Rendezvény kezdete: 2012.03.14.Rendezvény vége: 2012.03.17. Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Helyszín: Törökország, Istambul, Convention and Exhibition Center A rendezvény Web oldala: http://www.isbd2012.org/ A rendezvényről részletes információkat a kongresszus Web-oldalán találnak, ahol már elérhető az online regisztrációs és absztraktbeküldő felszín!
Magyar Immunológiai Társaság 5th FIMSA Congress (Federation of Immunological Societies of Asia-Oceania)
Rendezvény kezdete: 2012.03.14.Rendezvény vége: 2012.03.17. Tel: +91 11 2687 2257/58 E-mail: fimsa@fimsa2012.com Helyszín: India, New Delhi, A rendezvény Web oldala: http://www.fimsa2012.com INVITATION:
Dear Friends and Colleagues,
It gives me great pleasure to invite you to participate in the 5th Congress of the Federation of Immunological Societies of Asia-Oceania (FIMSA) to be held in New Delhi from March 14-17, 2012.
The theme of the Congress is ‘Translational Immunology in Health and Disease ’. The Congress is being organized under the auspices of FIMSA and the Indian Immunology Society. An International Scientific Advisory Committee will ensure a highly interactive scientifically stimulative and intense program for the congress. The plenary sessions and theme based symposia will be addressed by an outstanding list of international speakers who will highlight recent advances in various facets of immunology with focus on emerging knowledge.
It is our endeavour to encourage young researchers and students from the Asia Oceania region as elsewhere to this meeting.
On behalf of the Organizing Committee of the Congress, I am happy to invite you and your colleagues to share and enjoy with us a stimulating scientific congress.
I look forward to welcoming you all to our beautiful country and the vibrant city of Delhi.
Narinder Mehra
President, FIMSA 2012 Congress
Deadlines:
-Submit your Abstract:
opened: Aug 15, 2011, extended till Dec 31, 2011 (http://www.fimsa2012.com/abstract.html)
-Register Online
opens: June 01, 2011
-Hotel Accommodation
opens: Sept 01, 2011 Kapcsolódó dokumentumok (1)