|
Magyar Kardiológusok Társasága |
|
Egri Kardiológiai Napok |
Rendezvény kezdete: 2019.04.04. | Rendezvény vége: 2019.04.06. |
Helyszín: 3300 Eger, Hotel Eger és Park |
Kedves Kollégák! Sok szeretettel várjuk Önöket az immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon. A hajdani kis, regionális továbbképző rendezvény az évek során országos, elismert konferenciává nőtte ki magát. Köszönet érte visszatérő előadóinknak, együttműködő partnereinknek, valamint hűséges hallgatóságunknak. A jubileumi eseményt méltó módon szeretnénk megtartani, reméljük a szakmai programok közt mindenki meg fogja találni az érdeklődésének, végzettségének leginkább megfelelő előadásokat. Újdonság lesz a best of szekció, amelyben az elmúlt tíz év hallgatóságunk szerint legsikeresebb előadásai szerepelnek majd, de természetesen a hagyományosan nagy érdeklődéssel fogadott EKG-quiz, valamint a pszichokardiológia blokk sem fog hiányozni. A határterületeken belül idén az endokrinológiára fókuszálunk. Reméljük a kisérő társasági események, Eger városának varázsa is hozzá fog járulni, ahhoz, hogy jól érezzék magukat.
Dr. Müller Gábor |

Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság |
|
ISAPS World Congress 2020 (Vienna, Austria, September 2-5, 2020) |
Rendezvény kezdete: 2020.09.02. | Rendezvény vége: 2020.09.05. |
Helyszín: Austria, Vienna, Bruno-Kreisky-Platz 1, Austria Center |
A rendezvény Web oldala: https://www.isapsvienna2020.com/ |
Venue: Austria Center
Bruno-Kreisky-Platz 1, 1220 Wien, Ausztria
Abstract submission deadline: April 15, 2020.
Abstract submission
Early bird registration: Until June 3.
Online registration
More details on the website: https://www.isapsvienna2020.com/
Welcome message:
Dear Colleagues,
It is with great pleasure that I invite you to attend the ISAPS World Congress in Vienna. Our international biennial world meeting with innovators and experts in the field of aesthetic surgery and medicine is especially designed for those who like to exchange ideas with brilliant scientists and who want to use the latest trends to build a successful practice. In addition to the surgical disciplines, the World Congress includes the latest achievements in the field of non-invasive treatments.
Three essential points that will make our World Congress in Vienna unforgettable for you:
1. It is our 50th birthday, i.e. we will celebrate
2. The Congress is in Vienna, i.e. bring some extra time for sightseeing, culture and leisure time
3. Plan to attend a cadaver course with high-quality, fresh, frozen specimen.
For this special anniversary we have chosen the most beautiful historical places in Vienna. We will celebrate our welcome in the beautiful city hall and have our Presidential Party in the Hofburg City Palace. Is your waltz still good? We will party throughout the Palace with various bands and different music styles.
We have invited the largest and best international faculty to Vienna so that you can really learn from the best. We will offer the largest number of master classes ever so that you have time to pick up the details from our international experts. We have further developed the successful concept of recent years and have introduced new formats such as live marking courses and in-depth interviews.
Our goal is that you come home with renewed enthusiasm, improved skills and ideas on how your practice can run more efficiently and how you can manage your staff even better.
I hope you are enthusiastic?
I look forward to welcoming you in Vienna!
Sincerely,
Dirk F. Richter, MD
ISAPS-President
|
|
|
 |