Magyar Pszichiátriai Társaság A Magyar Családterápiás Egyesület XXIX. Vándorgyűlése
Rendezvény kezdete: 2015.04.10.Rendezvény vége: 2015.04.12. Helyszín: 5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4., Csabagyöngye Kulturális Központ Fókuszban a terapeuta
Az elmúlt három év hagyományait folytatva most is egyetlen főtémát választottunk, olyat, amellyel még egyetlen vándorgyűlésünk sem foglalkozott szisztematikusan. A téma önvizsgálatra biztat, és ráirányítja a figyelmet a kliensek és a terapeuták kapcsolatára, az áttételes- és viszontáttételes viszonyokra, a terapeuták kompetenciáira, módszertani repertoárjára vagy éppen a személyes hatékonyság kérdéskörére.
A nyitónap kiemelt eseménye lesz, hogy elfogadta meghívásunkat a neves kanadai családterapeuta Dr. Sue Johnson , aki az Érzelmekre Fókuszáló Terápia módszerének megalkotójaként vált világhírűvé. Internetes élő kapcsolat segítségével április 10-én (pénteken) 17 és 18 óra között tartandó plenáris előadását követően 30 perc időtartamban interaktív párbeszédre is lehetőséget teremtünk (szinkrontolmácsolás segítségével).
A jelentkezésről, a részvételi díjakról, a szállásfoglalásról és az előadás-kivonatok formai és tartalmi követelményeiről részletes információk találhatók az egyesület weboldalán (www.csaladterapia.hu ).
A Vándorgyűlés helyszíne Békéscsaba , Csabagyöngye Kulturális Központ - 5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4. (www.csabagyongye.com).
Az absztraktok leadási határideje: 2014. február 16.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Magyar Családterápiás Egyesület vezetősége nevében:
Kovács Miklós
elnök
RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS:
Részvételi díjakról információ IDE KATTINTVA érhető el.
Kedvezményes részvételi díj beküldésének határideje 2015. február 16.
Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.
SZÁLLÁSOK:
Szállásokkal kapcsolatos információk IDE KATTINTVA érhetők el.
ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:
Absztraktok leadásának határideje 2015. február 16. hétfő 12 óra. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)
Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.
Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.
SZOMBATI ZSÍROSKENYÉR PARTI:
Szombat most már hagyományosan este közös zsíroskenyér party lesz, az erről szóló felhívás IDE KATTINTVA található.
Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Szülészeti Perinatológiai és Aneszteziológiai Társaság XVIII. Kongresszusa (Szeged, 2015.04.10-11.)
Rendezvény kezdete: 2015.04.10.Rendezvény vége: 2015.04.11. Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia, Szülészet-nőgyógyászat
Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi A u. 16-24., Hunguest Hotel Forrásban A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/SZPAT2015 A Szülészeti Perinatológiai és Aneszteziológiai Társaság XVIII. Kongresszusa 2015. április 10-11-én Szegeden, Hunguest Hotel Forrásban (6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24.) kerül megrendezésre.
A kongresszus rendezője: a Szülészeti Perinatológiai és Aneszteziológiai Társaság és a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája.
További részletek és jelentkezés a rendezvény weboldalán: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/SZPAT2015
Magyar Immunológiai Társaság ECI 2012 - European Congress of Immunology
Rendezvény kezdete: 2012.09.05.Rendezvény vége: 2012.09.08. Munkahely neve: British Society for Immunology (BSI) Munkahely neve: Congress Secretariat Címe: 1st Floor, Chesterfield House,
385 Euston Road, NW1 3AU
London, UK Tel: +44 (0) 20 7383 8030 Fax: +44 (0) 20 7383 8040 E-mail: eci2012@kenes.com Helyszín: Scotland / Skócia, Glasgow, A rendezvény Web oldala: http://eci-glasgow2012.com/ The European Congress of Immunology 2012 (ECI 2012) is a highly anticipated gathering of clinicians and researchers of basic and clinical immunology.
Over 5,000 delegates are expected to attend this triennial event – the biggest of its kind in Europe. ECI 2012 is a unique opportunity to join fellow immunology experts and participate in a rich and varied scientific programme that will present the latest findings in the field.
Deadlines:
Abstract Submission will open in January 2012.
Early registration until 24/07/12.
Welcome Letter
Dear Colleagues,
I am delighted to invite you to participate in the 3rd European Congress of Immunology (ECI2012) to be held in Glasgow, UK, 5-8 September 2012. The congress, under the auspices of EFIS (the European Federation of Immunology Societies), is organised by the British Society for Immunology (BSI). This congress, which is held every three years, follows the two hugely successful congresses held in Paris (2006) and Berlin (2009).
ECI 2012, with the theme “A healthier future through research, education and innovation” will have 4 parallel tracks with equal emphasis on basic and clinical immunology. There will be 24 symposia and 72 workshops covering all aspects of immunology: Innate immunity, adaptive immunity, Diseases of the immune system, and Immune interventions.
The speakers will be leading basic and clinical immunologists from all over the world. Several European Societies dealing with immunology, mostly in applied science have shown enormous enthusiasm in organising additional symposia. There will also be lunch time symposia sponsored by our industrial partners.
The congress, with 5000 participants, the largest gathering of the European immunologists, will provide a unique environment to network with colleagues from all over Europe and beyond. The Scottish Exhibition and Convention Centre, a modern and well planned facilities, will provide a relaxed and interactive venue for exciting scientific exchange and to view the latest development offered by related industry. There will be at least 500 bursaries to facilitate the participation of young scientists.
I look forward to welcoming you to Glasgow for this exciting and unique event.
Foo Yew Liew
President, ECI 2012 Kapcsolódó linkek (2)