|
Magyar Hypertonia Társaság |
|
VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia (Budapest, 2014.11.28.) |
Rendezvény kezdete: 2014.11.28. | Rendezvény vége: 2014.11.28. |
Szakterület(ek): Kardiológia, Hipertónia |
Helyszín: Budapest, Stefánia Palota |
A rendezvény Web oldala: http://www.eqcongress.hu/kongresszusadat/vi.magyarkardiovaszkulariskonszenzuskonferencia |
A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor.
A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai és amerikai példák nyomán, Magyarországon először 2003-ban szerveztük meg az I. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciát, melyet 2005-ben, 2007-ben, 2009-ben majd 2011-ben még további négy követett, számos orvosi tudományos társaság részvételével. A konferencia áttekinti a kockázat-besorolás jelenlegi helyzetét, az életmód változtatás lehetőségeit, és ajánlásokat fogalmaz meg a nagy kockázati tényezők kívánatos célértékeinek elérésére, valamint a preventív és a protektív gyógyszeres kezelésre vonatkozóan.
Külön aktualitást ad a Konferenciának az, hogy 2011 óta több európai és amerikai ajánlás is napvilágot látott, melyek számos ponton eltérnek egymástól, így el kellett döntenünk, hogy a magyar ajánlás mely elemeket tart megfontolásra és esetleg beépítésre érdemeseknek. Ennek előmozdítására a Tudományos Szervező Bizottság – a társaságok képviselőivel tartott – Kerekasztal Konferencián alakította ki a 2014. évi irányelv lényegét, melyet közmegegyezéssel terjesztünk a novemberi Konszenzus Konferencia elé.
Az összeállítást a bizonyítékokon alapuló orvostudomány elveit szem előtt tartva, és a ma elfogadott nemzetközi irányelvek figyelembevételével készítettük el.
A konferencián résztvevők előadásokat hallhatnak az elmúlt három esztendő új vizsgálati eredményeiről, illetve ezek alapján javaslatot tesznek szakterületük ajánlásaira. A konferencia anyagát színes poszteren sokszorosítjuk, orvosi folyóiratokban, kongresszusokon ismertetjük, végrehajtását további állapotfelmérő vizsgálatokkal ellenőrizzük.
A kardiovaszkuláris betegségben szenvedők kockázatának becslését, a megelőzés lehetőségeit és a betegségek kezeléseinek irányelveit összefoglaló, a mindennapi gyakorlat számára szolgáló ajánlást szeretnénk közreadni, amely valamennyi orvoslásban tevékenykedő szakember számára vezérfonal lehet.
Prof. Dr. Szollár Lajos
a Konferencia elnöke
A program letölthető ide kattintva >>
További részletes információk, online regisztráció ide kattintva >> |
|
|
 |
|
Magyar Reumatológusok Egyesülete |
|
Krónikus reumatológiai fájdalmi szindrómák továbbképzés (Budapest, 2014.11.28.) |
Rendezvény kezdete: 2014.11.28. | Rendezvény vége: 2014.11.28. |
Szakterület(ek): Reumatológia |
Helyszín: 1023 Budapest, Ürömi u. 56., MRA Székház |
A Magyar Reumatológia Haladásáért Alapítvány 1 napos konferenciás továbbképzése reumatológus szakorvosok, belgyógyászok, szakorvosjelöltek és szakdolgozók számára Dr. Vereckei Edit PhD. szervezésében
Helyszín: Budapest, 1023 Ürömi u. 56.
Időpont: 2014. november 28. (péntek)
Program:
9.30 - 10.00 Érkezés, regisztrálás
10.00 - 10.15 A Megnyitó, bevezetés
Dr. Vereckei Edit PhD.
10.15 - 11.00 A centrális fájdalom
Dr. Hodinka László PhD.
11.00 -11.45 A váz-izomrendszeri diffúz fájdalom klinikai megjelenési formái
Dr. Vereckei Edit PhD.
11.45 -12.30 A krónikus gerincfájdalom
Dr. Penczner Gabriella
12.30 -13.30 Ebédszünet
13.30 -14.15 A krónikus reumatológiai fájdalom pszichiátriai kezelési lehetőségei
Dr. Bódi Nikolett
14.15-15.00 A krónikus fájdalom fizioterápiája
Dr. Gomez Izabella PhD.
15.00-15.30 Megbeszélés, tesztírás
9.30 - 10.00 Érkezés, regisztrálás
10.00 - 10.45 A diabetes mellitus és mozgásszervi szövődményei
Dr.habil.Várkonyi Tamás PhD. SZTE ÁOK I. Belklinika
10.45 - 11.30 Endocrin betegségek csont- és ízületi eltérései
Dr. Valkusz Zsuzsa PhD. SZTE ÁOK I. Belklinika
11.30 -12.15 Gastroenterológiai és tárolási betegségek reumatológiai vonatkozásai
Prof. dr. Kovács Attila PhD Szolnok, MÁV Kórház és Rendelőintézet
12.15 –12.45 Ebédszünet
12.45 -13.30 Amyloidosis
Prof. Dr. Bély Miklós MTA doktora BIK, Budapest
13.30 -14.15 Myeloma multiplex és a csontrendszer
Dr. Szekeres László ORFI, Budapest
14.00-15.30 Megbeszélés, tesztírás
Jelentkezés: mra@reumatologia.hu
|
|
|
 |
|
Magyar Ortopéd Társaság |
|
XVIII. MAGYAR PODIÁTRIAI ÉS LÁBSEBÉSZETI VÁNDORGYŰLÉS |
Rendezvény kezdete: 2014.11.28. | Rendezvény vége: 2014.11.29. |
Szakterület(ek): Diabetológia, Traumatológia, Ortopédia, Érsebészet, Reumatológia, Sportorvoslás |
Tudományos információ: Prof. Dr. Nemes György |
Munkahely neve: Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Társaság |
Címe: |
E-mail: drnemesga@t-online.hu |
Szervező: Kaposvári Krisztina |
Munkahely neve: New Instant Szervezőiroda |
Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41. |
Tel: 30/221-1513 , 061/212-3014 |
Fax: 061/225-0304 |
E-mail: newirendezveny@newinstant.hu |
Helyszín: 6000 Kecskemét, Harmónia utca 12., Granada Konferencia Wellness és Sporthotel |
A rendezvény Web oldala: http://www.newinstant.hu/index.php?module=konferencia&op=ev&ev=2014 |
MEGHÍVÓ
XVIII. Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Vándorgyűlés
Lábelváltozások új kezelési módszerei, work- shop és szeminárium
Kecskemét, Granada Konferencia Wellness és Sport Hotel****
2014. november 28-29.
Kedves Kollegina/Kolléga! Kecskemét gyakorlatilag az ország közepe, így földrajzilag is a hazai találkozások helyszíne. Ezért is jelentős és fontos a lábsebészet iránt egyre nagyobb számban érdeklődők számára, hogy a XVIII. Vándorgyűlésünket, 2014. november 28-29-én, Dr. Gera László traumatológus osztályvezető főorvos és munkatársai szervezik, a Bács-Kiskun Megyei kórház és főigazgatója: Dr. Svébis Mihály c. egyetemi docens támogatásával.
A korszerű lábsebészet további előnye, hogy az egy napos és ambuláns sebészet keretein belül is végezhető, műszerigénye csekély. A kongresszus szakmai programjába igyekeztünk mindenkit érdeklő általános témákon kívül a ritkábban előforduló és határterületeket is érintő témaköröket is bevonni és számos meghívott külföldi előadó révén még eredményesebbé tenni a tudományos tartalmat.
Továbbra is várjuk a lábbal foglalkozó szakemberek, podiáterek, gyógytornászok, gyógy-pedikűrösök, diabetesz szakápolók, védőnők jelentkezését is. Vándorgyűléseink hagyományos része a péntek délelőtti - eddig igen sikeres - társasági program, erre Kecskemét városa nagy választékot kínál, melyre várjuk a kísérőket is. (A kongresszus helyszíne és szálloda választásában - ugyancsak hagyományos már, - hogy a kísérők, családok és gyermekek számára legyen lehetőség wellness használatára és az ott tartózkodás kedvezményes hosszabbítására.)
Az esti programjaink a jókedv és a kikapcsolódás mellett az oldott hangulatú, baráti beszélgetések helyszíne is. Reméljük, hogy erre "a találkozásra" is mint magas színvonalú kongresszusra, work shop-ra, emlékezhetünk később. Jöjjenek el, gyertek el minél többen, hogy egymástól tanulhassunk és a tudományos rendezvény vitái mellett jól érezhessük magunkat Kecskeméten.
Dr. Gera László a kongresszus elnöke
Dr. Szokoly Miklós a MPLT elnöke Prof.
Dr. Nemes György a MPLT alapító, örökös elnöke |
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
Szlovén Dermato-venerológusok Társaságának Konferenciája (Bled, 2023.04.20-23.) |
Rendezvény kezdete: 2023.04.20. | Rendezvény vége: 2023.04.23. |
Munkahely neve: The Association of Slovenian Dermatovenereologists |
Helyszín: Szlovénia, Bled, Rikli Balance Hotel |
A rendezvény Web oldala: https://www.zsd.si/english/events/ |
1st Congress of The Association of Slovenian Dermatovenereologists with international participation
Kedves Kollégák!
Engedjék meg, hogy továbbítsam Prof. Dr. Jovan Miljkovic, a Szlovén Dermatovenerológusok Társasága elnökének invitálását a Társaság első kongresszusára, melyet 2023. április 20 és 23 között rendeznek meg a festői Bledben (Rikli Balance Hotel). A kongresszus fő témái: -allergiás bőrbetegségek, -immun-gyulladásos bőrbetegségek, -gyermekbőrgyógyászat, -STI és fertőző bőrbetegségek, -dermato-onkológia, -pszichodermatológia, -esztétikai dermatológia, -haj és körömbetegségek.
A kongresszus részvételi díja 100 Euro (rezidenseknek ingyenes). A kongresszus hivatalos nyelvei: szlovén és angol.
Regisztráció határideje: 2023.03.31.
További információ: https://www.zsd.si/english/events/
Gyulai Rolland |
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
19th EADO Congress (Rome, Italy, 2023.04.20-22.) |
Rendezvény kezdete: 2023.04.20. | Rendezvény vége: 2023.04.22. |
E-mail: congress@eado2023.com |
Helyszín: Italy, Rome, |
A rendezvény Web oldala: https://eado2023.com/ |
Dear Colleagues, We have the great pleasure to invite you to join us for the 19th European Association of Dermato-Oncology (EADO) Congress taking place as a on-site meeting with additional virtual access from April 20–22, 2023 in the amazing city of Rome, Italy. The conference provides updated scientific and clinical achievements in a wide spectrum of skin tumors including melanoma, keratinocyte carcinomas and rare malignant neoplasms. Over 1,000 participants from Europe and around the world are expected to attend. The EADO Congress is the largest conference in dermato-oncology, there are no competing meetings in this field. The world´s leading experts have been invited as speakers and will offer you the opportunity to gain a comprehensive insight into all areas of dermato-oncology. Rome, also known as The Eternal City, is one of the most attractive cities in the world and well connected by many airlines. The city offers a wealth of historical sites as well as impressive architecture with countless charming squares and fountains. The historic center is a UNESCO World Heritage Site. Important attractions such as the Colosseum, the independent Vatican State as well as the Altar of the Fatherland are world-renowned. Looking forward to welcoming you online or in Rome in April 2023! Registration Early bird on-site registration until 15.03.2023.
Call for Abstracts: Abstract submission deadline: March 1, 2023
|
|
|
 |
|
Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
31st European Congress of Psychiatry |
Rendezvény kezdete: 2023.03.25. | Rendezvény vége: 2023.03.28. |
Helyszín: France, Paris, |
A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/ |
In 2023, the EPA will be at the Palais des Congrès of Paris. We are all looking forward going back to an in-person event and to meeting face to face to discuss the latest scientific updates in mental health. 2023 will be a special year, and we have therefore chosen a special destination. For the first time in its history, the EPA Congress will take place in Paris. Paris is one of the most beautiful cities in the world. It is known for the Louvre Museum, Notre-Dame cathedral, and the Eiffel tower. The 31st EPA Congress will take place on 25-28 March 2023 guided by the motto “Social Cohesion, a Common Goal for Psychiatry”. International experts will gather to discuss the newest developments in European psychiatry. It’s important, now more than ever, to get together and talk about mental health care. We look forward to seeing you in the city of lights! |
|
|
 |