| A selejtező időpontja:  2013. november 16. szombat, 10 óra, Budapesti Szent Ferenc Kórház,  Budapest, II. kerület,  Széher út 71-73. 
 Az elődöntő időpontja: 2013. november 22. péntek, 10 óra,  OORI (Budapest II. Szanatórium u 19. - Budakeszi határa)
 
 Döntő szintén az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (OORI), kerül megrendezésre  2013. november 23-án szombaton, 10 órakor.
 
 A jelentkezés beadási határideje: 2013. november 3.
 
 A jelentkezéshez kérjük beküldeni a beokeverseny.2013@gmail.com e-mail címre az előadás végleges, legfeljebb 15 diáját. Az első dián kérjük feltüntetni az előadás címét, előadóját és társszerzőit, az előadó munkahelyet és e-mail címet, mobil telefonszámát. Az előadások csak verbálisak lehetnek audio-vizuális segédlettel előadva. Az előadás időtartama 10 perc, minden versenyző vagy csapat csak 1 előadással indulhat. Az előadás laikusoknak szóló legyen, a selejtezőn, az elődöntőben és a döntőben ugyanazt az előadást és diasort kell bemutatni.
 
 Az előadás és a diasor elkészítéséhez ajánljuk a” Versenyszabályzat és Hasznos Tanácsok” áttanulmányozását a szervező Betegoktatók és Egészségnevelők Országos Közhasznú Egyesületének (BEOKE) honlapján, a www.beoke.hu oldalon.
 
 Várjuk az egészségügy és a pedagógia bármely területén dolgozó, vagy tanuló pályázó egészségnevelő vagy betegoktató előadását.
 
 |