Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 
Szilágyi András díj
PROF. DR. SZILÁGYI ANDRÁS EMLÉKDÍJ („MORULA-DÍJ”) ALAPÍTÁSA ÉS ODAÍTÉLÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE



A díj megnevezése
Prof. Dr. Szilágyi András emlékdíj („Morula”)

A díj alapításának indoka és célja
Prof. Dr. Szilágyi András szülész, nőgyógyász, endokrinológus és diabetológus munkássága legnagyobb részében a nőgyógyászati endokrinológia területén végezte gyógyító és tudományos munkáját. 2014-ben választották meg a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság (MSzNET) elnökének. Kollégáival együtt folytatták a Társaság kezdeti hagyományait, azaz élő, izgalmas szakmai szervezetté tették azt. Szilágyi professzor szakmai irányításával a kétévente megrendezett jelentős létszámot vonzó kongresszusok mellett (melyet a Magyar Menopausa Társasággal közösen szerveztek), több tudományos szimpóziumot tartottak, és komoly lépéseket tettek a társszakmák elismert képviselőinek bevonására. Elnöki működése idején a nemzetközi kapcsolatok is megerősödtek, különösen az International Society of Gynecological Endocrinology (ISGE) szervezetével, melynek elnökével, Prof. Andrea Genazzanival több évtizede kiváló szakmai és emberi kapcsolatokat ápolt. Elnöksége idején lett az MSzNET az ISGE-n belül működő International Federation of the Societies of Gynecological Endocrinology (FISGE) tagja is. A hazai szervezetek közül az MSzNET és a Magyar Menopausa Társaság együttműködése példaként szolgálhat a szakmai-tudományos együttműködésre. A közös kongresszusok közel hozták a szakembereket, az egymástól való kölcsönös tanulás, tudásátadás jegyében.

Szilágyi András professzor munkássága az MSzNET élén – a rövid idő ellenére is – azzal vált kiemelkedővé, hogy modellt mutatott: szükséges és fontos a nyitott párbeszéd a szakmán belül és a különböző szakmák képviselői között. Mi, a családja láttuk mély elkötelezettségét, szakmai tudásának folyamatos ápolását, mélyítését, valamint azt a vágyát, hogy e tudást, tapasztalatokat másoknak is átadja, illetve saját maga is alázattal tanuljon másoktól. Szívügye volt az MSzNET nemzetközi színtérre vitele, és az itt folyó munka elismertetése. Korai halála nem állítja le ezt a folyamatot, mert munkatársai, az MSzNET vezetősége és tagsága tovább viszik a tudomány, az együttműködés és a nyitottság iránti elkötelezettséget.

A Szilágyi András professzor családja által alapított díj ezt kívánja erősíteni. A „Morula-díj” szimbolikus abban az értelemben is, hogy a morula valami kezdetét jelenti, egy tökéletes mértani alak, amely már elég szilárd ahhoz, hogy tovább fejlődhessen. Mindannyiunk vágya, hogy valamilyen nyomot hagyjunk az életünkkel, a munkánkkal, az emberi mivoltunkkal. A szeretteink mellett a barátságok, a jó szakmai és emberi kapcsolatok fémjelzik, hogy Szilágyi András jó úton járt. Az MSzNET vezetősége, tagsága pedig reményeink szerint ezzel a díjjal is, a díj érdemes személyeknek való odaítélésével tovább viszik ezt az örökséget.

A díjat alapítók
Dr. Füzesi Zsuzsanna magánszemély
Dr. Szilágyi Judit magánszemély
Dr. Szilágyi András magánszemély

A díj adományozásának rendje
A díjat kétévente a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság vezetősége ítéli oda egy olyan tagjának, vagy külső szakértőnek, aki a díj odaítélését megelőző időszakban kimagasló szakmai-tudományos vagy tudományszervezői munkát végzett a nőgyógyászati endokrinológia területén, vagy ahhoz szorosan kapcsolódó tudományterületen.

Kivételes esetekben a díjat alapítók (a család) kérhetik az adományozás jogát. Ezt az MSzNET vezetőségével egyeztetik.

A díjban részesíthetők száma: szokásszerűen egy fő, amelytől kivételes esetben lehet csak eltérni (így különösen: közösen végzett tudományos kutatás, szakmai munka, közösen elért eredmények esetén).
Amennyiben az MSzNET vezetősége az adott időszakban nem talál érdemes személyt a díjazásra, a díj nem ítélhető oda.

A díj átadása a kétévente megrendezésre kerülő MSzNet Kongresszuson történik. A díjazott élete végéig birtokosa a díjnak.

A díjjal pénzjutalom nem jár.

A díj leírása
A díj formailag leegyszerűsített, sematizált kompozícióként jeleníti meg az emberi sejtosztódás folyamatát. A sejtszerű formák összefüggő halmazként való megjelenítése jelképe a fejlődésnek, az összetartozásnak, a hatékony együttműködés életteremtő eredményének.

A díj magában hordozza az életet. A díj elkészítéséhez használt modern technológia lehetőséget nyújt a külső formán belüli belső „bennszülött” forma kialakítására, ezzel szimbolikusan megjelenítve a sejtmag sejten belüli jelenlétét. A külső és belső formák kapcsolata nem statikus, a díj mozgatásakor a belső forma elmozdul, reagál környezetére.
A díj SLS (Selective Laser Sintering) 3D nyomtatási technológiával készül. Az SLS – szelektív lézer szinterezés technológiával előállított modelleket a nagy szakítószilárdság, ellenállóság, rugalmasság, magas hőtűrő képesség (171 °C) jellemzi. Az eljárás alapja a poliamid PA12 nylon por, mely a 3D nyomtató fűtött munkaterében lézersugár segítségével kerül összeolvasztásra. A nyomtatás végeztével a felesleges port és szennyeződéseket sűrített levegő segítségével eltávolítják.

A díjat tervezte: Dr. Vasváry-Nádor Norbert, formatervező művész, habilitált egyetemi docens. A PTE MIK Ipari termék- és formatervező szak szakfelelőse.

A díj a PTE 3D Központjában készült.

Pécs – Budapest, 2019.



Kattintson ide, ha 128 bites titkosított kapcsolaton (SSL - Secure Socket Layer) keresztül kíván bejelentkezni a web-rendszerünkbe.
Kattintson a felkiáltójelre, ha 128 bites titkosított kapcsolaton keresztül kíván bejelentkezni a web-rendszerünkbe! [ Ajánlott! ]

 [ Emlékezzen rám! ][ Böngésző beállítása ][ Elfelejtett jelszó ][ Regisztráció ]

Partnereink

  • exeltis
Online bankkártyás Tagdíjbefizetés
  • Tisztelt Kolléganők és Kolléga Urak! Örömmel tájékoztatjuk a Magyar Hypertonia Társaság tagságát, hogy a MOTESZ Szövetségi Tanácsa Társaságunk...>> Magyar Hypertonia Társaság hírei

    [ 2024.12.17. ]

  • Kedves Kollégák! A 2024 második félév utolsó VKK (Vesetranszplantációs Klinikopatológia Kerekasztal) megbeszélése 2024.12.19-én csütörtökön...>> Magyar Nephrologiai Társaság hírei

    [ 2024.12.17. ]

  • Helyszín: Balatonfüred Kongresszusi Központ, 8230 Balatonfüred, Huray u. 3.Időpont: 2025....>> Magyar Sebész Társaság hírei

    [ 2024.12.14. ]