Huszonnyolc éve működő közös társaságunk utolsó szimpóziumát Budapesten rendeztük 2018-ban. A Covid – járvány évekre meggátolta a szokásos - kétévenként más országban - létrehozott tudományos találkozók létrehozását.
Most örömmel továbbítjuk a Japánból kapott felhívást a következő kongresszusra!
Közös hagyományainkhoz híven regisztrációs díjat nem kell fizetnünk és a találkozó befejeztével a japán kollégák egynapos kirándulásra is vendégül látják a résztvevőket.
Az absztraktok beküldésére október 31-ig van lehetőség, eddig kell jelezni a regisztrációs kérelmet és elküldeni egyidejűleg az absztraktot a magyar tagozat titkárának, Dr. Huszty Gergelynek – email: ghuszty@gmail.com.
A választható témák széles skálája áll rendelkezésre, beleértve nemcsak az általános sebészetet, hanem annak határterületeit, kapcsolódó alapkutatási témáit is.
A szimpózium vezető sebészek előadásaival továbbképzést is jelent, uganakkor társaságunk fő célja, hogy a három ország tehetséges fiatal sebészei, kutatói bemutatkozhassanak, tudományos és baráti kapcsolatok alakulhassanak ki.
Kérjük a professzorokat, osztályvezető főorvosokat hogy alapítványukkal, cégek támogatásával, szponzorálásával segítsék elő a fiatal kollégák részvételét, szereplését ezen a kiemelkedő színvonalú tudományos szimpóziumon.
A meghívó megtekinthető ide kattintva
Üdvözlettel
Prof. Dr. Szijártó Attila a magyar tagozat elnöke
Dr. Huszty Gergely a magyar tagozat titkára
Prof. Dr. Sándor József a közös társaság alapító társelnöke