Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

Kongresszusok, rendezvények

Hazai továbbképzések, rendezvények

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. Hazai NPWT Tudományos Szakmai Nap

    A Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika és a Negatívnyomás-terápiával a Sebgyógyulásért Egyesület közös szervezésében

    Időpont:
     2024. június 4. 9:00-17:00

    Helyszín:
     Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központ (1094 Budapest Tűzoltó u. 37-43.)

    A Negatívnyomás-terápiával a Sebgyógyulásért Egyesület immár 6. alkalommal rendezi meg Szakmai Napját, hagyományosnak tekinthető módon a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikájával közösen.


    Amikor az Egyesület 2016-ban – némi optimizmussal – Szakmai Nap szervezésébe fogott, célja csupán a hazánkban akkor alig ismert, és csak elvétve alkalmazott korszerű sebkezelési eljárás megismertetése volt. Ez idő tájt még a szervezők sem gondoltak arra, hogy évente – később kétévente - ismétlődő szakmai találkozók sorozatát indítják útjára: 2024-ben már a VI. Szakmai Napot szervezzük! Az eddigi években megjelent több, mint ezer résztvevő, valamint több száz (csak 2022-ben közel 60!) prezentáció ugyanis azt jelzi, hogy hagyomány született. Bízunk a kollégák nem szűnő aktivitásában, az idei rendezvény sikerében is!

    A hagyomány ápolása tehát állandó célja a szervezőknek, a szakmai program fókuszában azonban igyekszünk minden évben, így 2024-ben is új szempontokat állítani. Kiemelt figyelmet szánunk a súlyos, progrediáló szövetpusztulással kísért bőr-/lágyrészfolyamatokra, így pld. Fournier gangrénás, valamint a hydradentisi suppurativa (HAS) miatt negatívnyomás-terápiában részesült betegekről születő beszámolókra. Az esetek nagy száma, valamint a végtagmentéssel foglalkozó társegyesületekkel való további együttműködés érdekében idén is főtémaként tekintünk a krónikus sebek (diabeteses láb (DFU- diabetic foot ulcer, valamint a decubitus) problémakörére. Új témakörként az NPWT prevenciós alkalmazása is belekerült a programba. Végül a gasztroenterológia szövődményes eseteinek ellátásában szerzett, egyre nagyobb számú, kedvező tapasztalat ismeretében fokozott érdeklődéssel várjuk az endoszkópos technikával pozícionált (endoluminalis/endocavitális) vákuumkezelésről szóló beszámolókat.

    Örömteli módon korábbi rendezvényeink is „sokszakmásak” voltak: sebésztől a gyermekgyógyászig, szemésztől a kárhely-felszámoló honvédorvosig, bőrgyógyásztól az orvos-közgazdászig számtalan szakemberrel találkozhattunk, és sokat tanulhattunk egymástól.

    Az eddigi öt emlékezetes rendezvényünkhöz hasonlóan sikeresnek remélt, újabb Szakmai nap alkalmából idén is aktív részvételre buzdítva és őszinte érdeklődéssel invitáljuk a rendezvényre valamennyi, korszerű sebellátási gyakorlattal rendelkező Kollégánkat, valamint az ez iránt érdeklődőket!

    Program

    Absztraknyomtatvány letöltése
    A rendezvény weboldala

    A rendezvény Szakmai bizottsága nevében

    Dr. Harsányi László
    egyetemi tanár

    Időpont: 2024.02.21.
    Helyszín: 1094 Budapest, Tűzoltó u. 7-9., Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központ
    A rendezvény Web oldala: https://npwt.hu/sidebar/koszonto-az-vi-npwt-konferencia-20240604-alkalmabol

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXVII. Magyar Podiátriai, Boka- és Lábsebészeti Társaság Tudományos Ülése

    2023. november 24-25-én tartjuk a Magyar Podiátriai, Boka- és Lábsebészeti Társaság akkreditált, XXVII. Tudományos Ülését, az „ország közepén”, Cegléden, a Hotel Aquarell****-ben, melyre minden, a lábsebészet és podiátria iránt érdeklődőt szeretettel meghívunk, várunk.
    A lábsebészet ma már az ortopédia-traumatológia önálló területe. Speciális vizsgáló módszerek, a műtétek széles skálája, új műszerek, járás és terhelés mérő eszközök, továbbá e területen képzett orvosok, szakemberek, podiáterek, pedikűrösök, diplomás szakdolgozók, lábápoló asszisztensek stb., szükségesek korszerű műveléséhez. 
    A program megtekinthető ide kattintva
    A Tudományos ülés orvosok részére akkreditálva lett, 32 kreditponttal az SE-TK/2023.II./00302-es nyilvántartási számon.
    Az alább felsorolt célcsoportok részesülnek kredit pontban:
    Diabetológia, érsebészet, ortopédia, reumatológia, rezidensek és szakorvos jelöltek, röntgenológia, sebészet, sportorvostan valamint traumatológia!
    New Instant Szervezőiroda
    1028 Budapest, Máriaremetei út 41. Mobil: 0620/544-4032 , 0630/221-1413
    E-mail: penzugy@newinstant.hu Web: www.newinstant.hu
    Kollegiális üdvözlettel a Szervezőbizottság nevében:
    Prof. Dr. Szokoly Miklós
    MPBLT elnöke
    Prof. Dr. Nemes György
    MPBLT alapító, örökös elnökeMPBLT alapító, örökös elnöke

    Rendezvény kezdete: 2023.11.24.
    Rendezvény vége: 2023.11.25.
    Helyszín: Cegléd, Hotel Aquarell

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos fórumok az Uzsoki utcai kórházban: Cytoreduktív sebészet és hyperthermiás intraperitonealis chemoterápia

    Kedves Kollégák!

    A hyperthermiás intraperitonealis chemoterápia (HIPEC) ma már nem számít új eljárásnak. Jóllehet a beavatkozást Sugarbaker professzor a múlt évezred végén kifejlesztette, mégis viszonylag kevés helyen végzik, országunkban is sokáig egyedül a Jósa András Kórházban történtek ilyen műtéteket. Ennek oka többrétű. Egyrészről biztosan szerepet játszik benne, hogy rendkívül komplex sebészeti technikát igényel mely ennél fogva nem mentes a szövődmények lehetőségétől. Kihívást jelent a társszakmák -anaesthesiológia, intenzív terápia, pathológia - számára is. Másrészről azonban az eljárásnak meg kell küzdenie az őt övező szkepticizmussal. A hashártyán terjedő daganatok kórjóslata általában rendkívül rossz. A klinikai onkológia ugyanakkor egyre újabb és újabb szisztémás terápiás lehetőségeket vonultat fel. Nem mindig egyszerű feladat kiválasztani azokat a betegeket, akik profitálhatnak a cytoreduktív sebészet (CRS) HIPEC-kel kombinált formájából, illetve időben meghozni a megfelelő döntést a beteg kezelési tervét illetően.

    Mégis mostanra már 4 magyarországi centrumban végzünk CRS+HIPEC műtéteket. Ezért gondoljuk időszerűnek hogy beszéljünk róla. A kérdés nem csak sebészeti jellegű, ezért tudományos ülésünkön igyekszünk több oldalról körbejárni a problémát. Új pathológiai fogalmakkal ismerkedhetünk meg, átgondolhatjuk milyen kihívást jelent a CRS+HIPEC az anaesthesiológus számára a műtőben illetve az intenzív osztályon. Beszélünk a betegszelekcióról, érintünk onkológiai kérdéseket és igyekszünk áttekinteni az elért és elérhető
    eredményeket. Tudományos ülésünket így multidiszciplináris formában rendezzük, várjuk nemcsak a sebészek, hanem az onkológusok, nőgyógyászok, pathológusok, anaesthesiológusok részvételét is. A programot Antonio Sommariva előadásai színesítik, aki az egyik legnagyobb olasz HIPEC központ vezető sebésze.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház és a Jósa András Kórház közösen rendezett tudományos ülésére.

    Helyszín
    : Uzsoki utcai Kórház - Tanterem (1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.; www.uzsoki.hu)

    Akkreditáció
    :  A tanfolyam a Semmelweis Egyetem felé utóakkreditációra kerül. További információ a későbbiekben: www. oftex.hu

    Online regisztráció ide kattintva

    További részletek ide kattintva
    A meghívó és a program megtekinthető ide kattintva

    Regisztrációs díj
    : 15.000 Ft /fő

    Bursics Attila Tóth Lajos Barna

    Időpont: 2023.11.24.
    Helyszín: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41., Uzsoki Utcai Kórház
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/UZSOKI23

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Észak-Kelet Magyarországi szekciócsoportjának Tudományos ülése

    Tisztelettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Magyar Sebész Társaság Észak-Kelet Magyarországi szekciócsoport vezetősége, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Általános Sebészeti osztálya által rendezendő Tudományos ülésére.
    Időpont: 2023. november 11. 09.30 óra
    Helyszín: Hunguest Hotel Sóstó (Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, Szindbád sétány 11.)
    Téma: Korszerű sérvsebészet
    A program megtekinthető ide kattintva

    Időpont: 2023.11.11.
    Helyszín: Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, Szindbád sétány 11., Hunguest Hotel Sóstó

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hands-on pancreassebészeti kurzus műtumorral ellátott cadaverek segítségével

    Kedves hasnyálmirigy sebészet iránt érdeklődő Kollégák!

    Hands-on pancreassebészeti kurzus műtumorral ellátott cadaverek segítségével” címmel új képzést indít a Semmelweis Egyetem.
    A nemzetközi szinten is úttörő, egyelőre kis létszámú tréning célja a hasnyálmirigy sebészet iránt érdeklődő szakorvosjelöltek, szakorvosok számára „hands-on” típusú lehetőséget biztosítani a gyakorlati tudás megszerzésére, annak mélyítésére, pontosítására.

    Az elmúlt években történt technológiai fejlesztések lehetővé tették a cadaverek oly módú tartósítását, mely segítségével élethű modellként szolgál hasüregi műtétek, köztünk pancreas sebészeti beavatkozások elvégzéséhez. E mellett a modern műtumorok jól szimulálják a pancreas fejben elhelyezkedő valódi tumorok számos tulajdonságát. Mindez új lehetőséget teremt az sebészeti képzésben, hisz a résztvevők a legélethűbb módon szembesülhetnek a pancreato-duodenectomia szépségeivel és tanulhatják meg a műtéttani könyvekben nem leírt technikai részleteket.
    A kurzus helyszíne a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében nemrégiben oktatási célra átadott Interdiszciplináris Kadáver Műtő. A program időhatékony, a tutorok folyamatos, aktív jelenléte véleményünk szerint meghatározó szakmai élményt, gyakorlási lehetőséget nyújt majd a résztvevőnek.

    Jelentkezni az Oftex portálon keresztül lehetséges: 
    http://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=85245&tableid=0&retcode=tanflist

    Időpont és helyszín:
    2023. október 28.
    Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet; Interdiszciplináris Kadáver Műtő; 1094 Budapest, Tűzoltó utca 58.           

    A szervezők nevében:

    dr. Benke Márton, dr. Marjai Tamás, dr. Piros László, dr. Pőcze Balázs, dr. Ruttkay Tamás, dr. Szelle Bálint, dr. Szücs Ákos, dr. Tóth Enikő 
    e-mail: szucs.akos@semmelweis.hu

    Az Interdiszciplináris Kadáver Műtőt bemutató kisfilm linkje: https://youtu.be/vUTyaaJhxhU

    Időpont: 2023.10.28.
    Helyszín: 1094 Budapest, Tűzoltó utca 58., Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet; Interdiszciplináris Kadáver Műtő
    A rendezvény Web oldala: http://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=85245&tableid=0&retcode=tanflist

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebkezelő Társaság XXV. (Jubileumi) Kongresszusa

    Helyszín: Hotel Benczúr (1068 Budapest, Benczúr u. 35.)
    Időpont: 2023. október 26-27.

    Tisztelt Kollégák!

    A program 26, igen változatos témájú előadást tartalmaz és 2 workhopot ("Egyszerű sebkezelés. Mindenhol" illetve "Krónikus sebek menedzsmentje") tartalmaz. A megnyitót követően egy bőrpótlással foglalkozó referátum fog elhangzani, míg a sort a légylárvákat és a betegek edukációját témául választó előadás zárja.

    A program megtekinthető ide kattintva

    Meggyőződésünk, hogy a tudományos program és a kötetlen eszmecserék alkalmat adnak nemcsak a szakmai tudás elmélyítésére, mások tapasztalatainak megismerésére, hanem az emberi, baráti kapcsolatok erősítésére is.
    fiatal szakorvosok részére már korábban kedvezményes regisztrációs díjat vezettünk be, az előadást tartó szakdolgozók részvétele pedig ingyenes.

    Meggyőződésünk, hogy a tudományos program és a kötetlen eszmecserék alkalmat adnak nemcsak a szakmai tudás elmélyítésére, mások tapasztalatainak megismerésére, hanem az emberi, baráti kapcsolatok erősítésére is.
    Szervező Bizottság: Dr. Farkas Péter, Hanga Péter, Prof. Dr. Hunyadi János, Prof. Dr. Juhász István, Dr. Kovács L. András, Dr. Sugár István

    Amennyiben szeretnék, hogy megküldjük Önnek, Önöknek a kongresszus Meghívóját és Jelentkezési lapját, akkor kérjük,


    KATTINTSON IDE!

     
    A Kongresszus weboldala: http://www.etalon95.hu/mskt/kongresszus/index.html

    Rendezvény kezdete: 2023.10.26.
    Rendezvény vége: 2023.10.27.
    Szakterület(ek): Sebészet, Rehabilitáció, Diabetológia, Bőrgyógyászat
    Tudományos információ: Dr. Sugár István
    Munkahely neve: Magyar Sebkezelő Társaság
    E-mail: mskt@etalon95.hu
    Szervező: Várhegyi László
    Munkahely neve: Etalon '95 Kft.
    Címe: 1033 Budapest, Harrer Pál u. 20.
    Tel: 06307970042
    E-mail: info@etalon95.hu
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35., Hotel Benczúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.etalon95.hu/mskt/kongresszus/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Onkostream 2023 tanfolyam (Szeged, 2023. október 6-7.)


    Tisztelt Kollégák!

    A pandémia után végre személyes részvétellel szervezünk szabadon választható multidiszciplináris onkológiai tanfolyamatot Szegeden, visszacsábítva a hallgatóságot szépséges városunkba. 

    Ebben az évben főleg olyan határterületi témákat helyezünk a tanfolyamunk középpontjába, mely ritkán kerül közösen tárgyalásra a társszakmákkal.  A bőr- és lágyrészdaganatok komplex ellátása, az invazív radiológiai intervenciók újdonságai, valamint a központi idegrendszeri daganatok és a számos szakmát érintő szupportáció kérdése is megtárgyalásra kerül a programon belül. Természetesen a gyakori daganatok kezelésének legfontosabb, elsősorban a társszakmák számára nélkülözhetetlen tudásanyagát is tervezzük megosztani az emlőrákok és az emésztőrendszer daganatainak vonatkozásában.

    A rendezvény nem titkolt célja, hogy a daganatos betegek ellátásában résztvevő szakmák képviselőit egy terembe ültetve előre lepéseket tegyünk az Onkoteamek működésének javítása, az onkológiai betegek eredményesebb gyógyítása érdekében. Igyekszünk kellemes színteret biztosítani a résztvevők számára a szakmai programon kívül is a megújult konferencia helyszínnel baráti beszélgetésekhez, relaxációhoz.

     

    Üdvözlettel:

    Prof. Dr. Oláh Judit
    a tanfolyam elnöke

     

    Online regisztráció és további információk:

    https://www.congress-service.hu/rendezveny/onkosztream2023

    Részletes program:

    https://www.congress-service.hu/files/files/2023/ONKOSZTREAM_2023_program.pdf

    Kapcsolat: info@congress-service.hu

    Tudományos kérdések:  
    Prof. Dr. Oláh Judit
    SZTE Onkoterápiás Klinika
    6720 Szeged, Korányi fasor 12.
    Tel.: +36-62/545-404
    E-mail: office.onko@med.u-szeged.hu

    Rendezvény kezdete: 2023.10.06.
    Rendezvény vége: 2023.10.07.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Oláh Judit
    Munkahely neve: MTA SZAB Onkológiai Munkabizottsága és az SZTE Onkoterápiás Klinika
    Címe: 6720 Szeged, Korányi fasor 12.
    Tel: +36-62/545-404
    E-mail: office.onko@med.u-szeged.hu
    Munkahely neve: Congress & Hobby Service Kft. Kongresszus- és Rendezvényszervező Iroda
    Címe: 6701 Szeged, Pf.: 1022.
    E-mail: info@congress-service.hu
    Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24., Hunguest Hotel Forrás****
    A rendezvény Web oldala: https://www.congress-service.hu/rendezveny/onkosztream2023

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság 66. Kongresszusa és a Kísérleti Sebészeti Szekció 30. Kongresszusa

    A kongresszus helyszíne: Hotel Azúr (8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. )
    Előadások beküldési határideje: 2023. augusztus 20. - 23:59
    Kedvezményes jelentkezés határideje: 2023.09.01. 
    Akkreditáció felterjesztve!
    A kongresszus fő témái:

    • Felső tápcsatorna sebészete
    • HPB sebészet
    • Kolorektális sebészet
    • Proktológia
    • Minimál invazív sebészet
    • Robotsebészet
    • Emlősebészet
    • A hasfal sebészete
    • Acut has sebészete
    • Rövid bél syndroma
    • Szövődmények a sebészetben
    • Végtagi ischaemia sebészete
    • Sebészet és társadalom
    • Hagyományaink ápolása

    Az értesítő megtekinthető ide kattintva
    További részletek, online regisztráció és absztraktbejelentés ide kattintva

    Rendezvény kezdete: 2023.10.05.
    Rendezvény vége: 2023.10.07.
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c., Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MST23/Koszonto

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Transzanális minimálisan invazív technikák elméleti és élő műtéti összehasonlítása (Budapest, 2023.09.22.)

    Kedves Kollégák!
    Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kapnak a végbélnyíláson keresztül alkalmazott sebészeti módszerek a rektumban felfedezett jóindulatú és korai malignus daganatok eltávolításában. Tanfolyamunk célja a leggyakrabban alkalmazott transzanális technikák (TEM/TEO/TAMIS) elméleti és élő műtéti bemutatása, összehasonlítása.
    Mindenkit szeretettel várunk a Szent János Kórház Kútvölgyi Tömbben! 
    Zaránd Attila 
    A rendezvényen való részvétel létszámhoz kötött, maximum 30 fő részvételére van lehetőség. A regisztráció elfogadása a jelentkezés sorrendjében történik. 
    REGISZTRÁCIÓ

    A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE: Szent János Kórház Kútvölgyi Tömb (1125 Budapest, Kútvölgyi út 4.)

    IDŐPONT: 2023. szeptember 22.
    TOVÁBBKÉPZÉSI PONTÉRTÉK: PTE/ÁOK/2023.II/00147 - 12 pont
    A rendezvény weboldala: https://tes2023.timelessevent.hu/
    KONGRESSZUSI IRODA
    Timeless Event Kft.
    Tihanyi Barbara     -     Mezei Patrícia
    finance@timelessevent.hu

    Időpont: 2023.09.22.
    Helyszín: 1125 Budapest, Kútvölgyi út 4., Szent János Kórház Kútvölgyi Tömb
    A rendezvény Web oldala: https://tes2023.timelessevent.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A diabéteszes lábsebek kezelésének komplex megközelítése

    2023. szeptember 22-én (péntek) kerül megrendezésre  "A diabéteszes lábsebek kezelésének komplex megközelítése ” címmel rendezett interdiszciplináris tanfolyam.

    A fórum akkreditációs pontértéke: 10 pont

    Az előadások a cukorbetegség okozta lábsebek kezelésének és megelőzésének a kérdéseit taglalják, annál is inkább, mert az ezekből fakadó végtag-abreviációk száma – arányosan - sokkal magasabb itthon, mint a környező országokban. Adódik ez a gyógyítással foglalkozók korszerű ismereteinek részleges hiányából, a szakmai lehetőségek - sok helyütt - korlátozott voltából, valamint a betegek tájékozatlanságából, nem megfelelő életmódjából. 
    Az alapellátásban jelentkező, feltétlen megoldandó problémákról, a lábszűrés fontosságáról Dr. Kökény Zoltántól hallhatunk majd előadást. 

    A MDT tagjai - jelesül Wittmann István, Kempler Péter és Jermendy György professzorok - a kardinális tünetek, a neuropathia és az angiopathia kialakulását, pathológiáját, felismerésének és kezelésének lehetőségeit taglalják. 
    A semi-invazív beavatkozás technikája az intervenciós radiológus kezében van, amelyről Prof. Dr. Battyáni István tart majd előadást.  

    Prof. Dr. Harsányi László, valamint a Magyar Sebkezelő Társaság tagjai (Farkas Péter, Rozsos István, Sugár István doktorok) a halaszthatatlan és korrekt sebészeti, szükség esetén érsebészeti beavatkozások mikéntjére, valamint a tehermentesítés szükségességére hívják fel a figyelmet előadásaikban, mellyel – remélhetőleg - részben megelőzhetők azok a különböző szintű amputációk, amik törvényszerűen az életminőség és az életkilátások katasztrofális romlásához vezetnek.  
    A podiáter azokat a riasztó, míg máskor még csak alig észlelhető lábelváltozásokat mutatja be, amelyek előre vetítik további súlyos szövődmények kialakulását, hangsúlyozva egyúttal a megelőzés fontosságát.  

    A fórum személyes részvétel formájában kerül megrendezésre a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának tantermében (1085 Budapest, Mária u. 39.)

    A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!


    A jelentkezés szeptember 19-én lezárult!

     
    A program megtekinthető ide kattintva

    Adatkezelési tájékoztató

    Időpont: 2023.09.22.
    Helyszín: 1085 Budapest, Mária u. 39., Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika Tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Prof. Dr. Rozsos István Tudományos Fórum (Kaposvár, 2023.09.21.)

    A Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház tisztelettel meghívja Önt a Prof. Dr. Rozsos István Tudományos Fórum című gyakorlati bemutatóra, szakmai programra és emléktábla avatásra.

    A rendezvény minden szakmacsoport részére akkreditált. A részvétel térítésmentes.

    Jelentkezni 2023.09.20-ig a az OFTEX portálon keresztül lehet. Kódszám: 85506

    Időpont: 
    2023. szeptember 21.
    Helyszín: Kaposi Mór Oktató Kórház Rumi György Konferenciaterem

    Regisztráció: 
    12:30-13:00

    Program:


    13:00 Megnyitó
    Dr. Inczeffy István Levente főigazgató

    13:05 Prof. Dr. Rozsos István munkássága
    Prof. Dr. Repa Imre PhD

    13:25 Újdonságok a transzplantáció területén
    Prof. Dr. Hemangshu Podder PhD

    13:45 Robotsebészet a transzplantációban: merre tartunk?
    Prof. Dr. Máthé Zoltán PhD

    14:05 A robotsebészet története: múltból a jövőbe
    Entz Domokos

    14:25 A minimál invazív urológiai sebészet fejlődése Intézményünkben
    Dr. Pusztai Csaba PhD

    14:45 A minimál invazív nőgyógyászati sebészet fejlődése Intézményünkben
    Dr. Péterfi István PhD

    15:05 Máj és hasnyálmirigy sebészet a Kaposi Mór Oktató Kórházban: miértfontos a csapatmunka?
    Dr. Káposztás Zsolt PhD, med. habil.

    15:25 Zárszó
    Dr. Rozsos Tamás

    Az Intézmény főbejárati aulájában megtekinthető és kipróbálható a Da Vinci robotsebészeti eszköz.
    A rendezvény délelőttjén, az előadások előtt a Dr. Rumi György Konferenciateremben élő közvetítést adunk az éppen zajló laparoszkópos urológiai és sebészeti műtéteinkről.
    A program méltó befejezéseként felavatjuk a Prof. Dr. Rozsos István emlékére állított márványtáblát.

    Időpont: 2023.09.21.
    Helyszín: Kaposvár, Kaposi Mór Oktató Kórház Rumi György Konferenciaterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az indocián-zöld (ICG) használata sebészeti beavatkozásoknál (Debrecen, 2023.05.15.)

    Kedves Kollégák!

    Szeretnénk felhívni a figyelmüket egy izgalmas és informatív rendezvényre, mely a Debreceni Egyetem Sebészeti Klinikáján kerül megszervezésre 2023. május 15-én.

    Az esemény címe: "Az indocián-zöld (ICG) használata sebészeti beavatkozásoknál".  

    Helyszín: Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Sebészeti Klinika (4032 Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 22.)

    A rendezvény során több kolléga is megosztja tapasztalatait és bemutatja az indocián-zöld festék sebészeti alkalmazásaival kapcsolatos lehetőségeket egy-egy műtét során.

    A részletes program megtekinthető ide kattintva

    Amennyiben részt szeretnének venni a rendezvényen, kérjük jelezzék részvételi szándékukat Gaebele Tibor, a Medtronic területi képviselője felé az alábbi elérhetőségek egyikén:

    mobil: +3630 2362704
    email: tibor.s.gaebele@medtronic.com

    Ne hagyják ki ezt a lehetőséget, hogy első kézből értesüljenek a legújabb fluoreszecens technikákról és gyakorlatokról!

    Várunk szeretettel minden érdeklődőt!

    Időpont: 2023.05.15.
    Helyszín: 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 22., Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pécs Liver Symposium

    A Pécs Liver Symposium-ot hagyományteremtő céllal kívánjuk életre hívni városunkban. A rendezvény kiváló lehetőséget biztosít a máj- és epeúti sebészek tapasztalatcseréjére, eredményeinek ismertetésére. A hazai szakemberek mellett terveink között szerepel, hogy külföldi előadókkal, elismert szaktekintélyek előadásaival is színesítjük rendezvényünket. 

    A hepatobiliáris sebészeken kívül szeretettel ajánljuk szimpóziumunkat a sebészet egyéb területein tevékenykedő orvosok, szakdolgozók részére is, felfrissítve ezzel tudásukat a májsebészet témájában. Orvostanhallgatók számára a tantermi előadásokon kívül plusz információk nyerhetők, tudásuk így elmélyíthető. Bízunk abban, hogy az előadásokat valamennyi résztvevő tanulságosnak ítéli majd és az ismereteket a mindennapi gyakorlatban hasznosítani tudja.

    A szimpózium egyben az International Hepato-Pancreato-Biliary Association Magyar Chapterének tudományos rendezvénye is. A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban a regisztráció kitöltése nagyban megkönnyíti a szervezést!
    Regisztráció 2024.04.24-ig!

    A rendezvény helyszíne:
    PTE Általános Orvostudományi Kar
    Új elméleti tömb
    7624 Pécs, Szigeti út 12.

    További részletek és online jelentkezés a rendezvény weboldalán: https://www.pls2023.hu/

    Szeretettel várjuk Pécsett!

    A szervező bizottság: Dr. Kalmár Nagy Károly, Dr. Papp András, Dr. Varga Ádám

    Időpont: 2023.04.28.
    Helyszín: 7624 Pécs, Szigeti út 12., PTE Általános Orvostudományi Kar
    A rendezvény Web oldala: https://www.pls2023.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Közgyűlés

    Tisztelt MST-tag Kollégák!

    A vezetőség 2023. április 27. (csütörtök) 14 órára tűzte ki a Társaság közgyűlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.

    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    Regisztrálás 13 óra 30 perctől

    Javasolt napirend:

    1. Elnökség beszámolója. 
    1. Előző évről szóló számviteli beszámoló, javaslat az éves költségvetésre. 
    1. Felügyelőbizottság és fegyelmi bizottság beszámolója. 
    1. Vita a beszámolókról és a költségvetésről, szavazás elfogadásukról. 
    1. Tájékoztató az MST 66. kongresszusának (Siófok, 2023.október 5-7.) előkészületeiről. 
    1. Egyebek.

     A közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges.

    Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2023. április 27-én 14 óra 20 percre hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    A közgyűlés után, 16 órakor lesz a 2023. évi Balassa János emlékelőadás: Lázár György: Balassától a minimálisan invazív sebészetig

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    István Gábor, elnök - Szijártó Attila, főtitkár

    Időpont: 2023.04.27.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Balassa János Emlékelőadás (2023.04.27.)

    Tisztelettel meghívjuk a Balassa János Emlékelőadásra, amelyet 2023. április 27-é́n, csütörtökön, 16.00 órakor tartunk a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    Szeretettel várjuk az elõadásra és az azt követő fogadásra.

    Kérjük, hogy a fogadáson történõ részvételi szándékát a gszakacs@convention.hu-ra 2023. április 10-ig szíveskedjenek írásban jelezni!

    Felkért előadó: Dr. Lázár György

    Az előadás címe: Balassától a minimálisan invazív sebészetig

    Időpont: 2023.04.27.
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székháza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sebészet kötelező szinten tartó tanfolyam (2023.02.20.)

    Tisztelt Kolléganő/Kolléga Úr!

    A Semmelweis Egyetem négy napos, jelenléti Sebészet kötelező szinten tartó tanfolyamot szervez 2023.02.20-i kezdettel, akkreditációs kódszáma: SE-TK/2023.I/00332

    A tanfolyam tervezett programját az Oftex portálon a következő webcímen olvashatják: 
    https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=83393

    A tanfolyamon való térítésmentes részvételt minden arra jogosult jelentkező számára biztosítani tudjuk, az ehhez szükséges állami támogatást az Egyetem ebben az évben is megkapta. Javasoljuk, hogy használja ki a térítésmentes részvételi lehetőséget és jelentkezzen be tanfolyamunkra.

    A tanfolyam helyszíne: SE Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika, 1082 Budapest, Üllői út 78.

    Figyelmükbe ajánljuk:

    A Szak- és Továbbképzési Központ az elmúlt évek tapasztalatai alapján változtatott a tanfolyami részvétel regisztrációs gyakorlatán, valamint az online vizsgázás módján is. Ezentúl a tanfolyamon résztvevőknek naponta csak a tanfolyamra érkezéskor kell regisztrálniuk és már a tanfolyam helyszínén és ideje alatt megpróbálhatják saját mobil eszközeikről megoldani az előadások anyagából összeállított tesztkérdéseket. Az otthonról történő vizsgázás lehetősége változatlanul megmaradt a tanfolyam zárását követően még egy héten keresztül.

    Az online jelentkezési határidő az Oftex portálon: 2023.02.06-a éjfél, ezt követően a tanfolyam kezdetekor a helyszínen, a regisztrációs asztalnál lehet még jelentkezni a tanfolyamra.

    Üdvözlettel:

    SE Szak- és Továbbképzési Központ

     

    Időpont: 2023.02.20.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., SE Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) PETEFÉSZEKRÁK 2022 - Továbbképző Kongresszus

    Tisztelt Kollégák!

    Az elmúlt években a pandémiának köszönhetően nagyon bizonytalan volt a két évvel ezelőtt elmaradt kongresszusunk megszervezése. Bár még mindig megjósolhatatlan, hogy mi vár ránk novemberben, de a pandémia miatt történt halasztás és hosszú várakozás után ezúton szeretnénk Önt és munkatársait meghívni a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház - Jósa András Oktatókórház – Általános Sebészeti Osztály és Szülészet-Nőgyógyászati Osztály szervezésében „PETEFÉSZEKRÁK 2022” (10 éve a CRS + HIPEC Nyíregyházán) címmel megrendezésre kerülő országos szakmai továbbképző kongresszusára.

    A rendezvény időpontja: 2022. november 18-19.

    Helyszíne: SZSZBMK és EOK – Onkológiai Tömb III. emelet Konferenciaterem (4400 Nyíregyháza, Szent István út 68.)- Hotel Pagony (4400 Nyíregyháza, Újmajori út 14-18.)

    A kétnapos kongresszuson való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

    Részvételi díj: 35.000 Ft (mely tartalmazza a bemutató műtétek megtekintését, a bonctermi gyakorlatot, az előadásokon való részvételt, kiállítás megtekintésének lehetőségét, a pénteki ebéd, vacsora és szombati ebéd fogyasztását, valamint kávé és frissítő a tudományos program szüneteiben)

    Jelentkezési határidő: 2022. november 06.

    Kérjük, részvételi szándékukat szíveskedjenek jelezni az szszbmk.hu weboldalon elérhető regisztrációs felületen. (A regisztráció Microsot EDGE böngészővel nem működik!!)

     A regisztrációt akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj a bankszámlára beérkezett.

    Kérjük, hogy a részvételi díjat 2022. november 12-ig az alábbi számlaszámra utalják át:
    NÉV: LAREA-MEDICAL KFT Számlaszám: 10702064-49769807-51100005

    SZÁLLÁSINFO: A szállásfoglalás egyénileg történik!
    HOTEL PAGONY**** Wellness & Conference - 4400 Nyíregyháza, Újmajori út 14-18.
    Telefon: +36 42 501-210, Weblap: https://hotelpagony.hu

    Egyéb: Tájékoztatjuk, hogy Kórházunk területén díjfizető parkoló működik, és a parkolási lehetőség is korlátozott.

    Általános információk:
    Kontakt személy: Szombati Julianna személyi asszisztens
    SZSZBMK és EOK Általános Sebészet 4403 Nyíregyháza, Pf.: 46.
    e-mail: szombati.julianna@szszbmk.hu
    Mobil: +36-20-597-6267

    Akkreditáció: A kongresszus akkreditálása folyamatban.

    A meghívó  megtekinthető ide kattintva

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt Nyíregyházára a 2022. évi rendezvényünkre!

    Dr. Tóth Lajos Barna
    osztályvezető főorvos
    SZSZBMK és EOK Általános Sebészet

     

    Rendezvény kezdete: 2022.11.18.
    Rendezvény vége: 2022.11.19.
    Helyszín: Nyíregyháza,
    A rendezvény Web oldala: http://www.szszbmk.hu/petefeszekrak

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)V. NPWT Tudományos Szakmai Nap

    A Konferencia keretein belül megismerkedhet a negatívnyomás-terápiával elért eddigi  kiemelkedő  eredményekkel  és a sikertelen kezelések tanulságaival, az indikációs körök bővítésének lehetőségeivel, a jövő fejlesztéseinek irányaival és konzultálhat az  innovatív sebkezelést érintő egyéb témákról.

    Dátum: 2022. november 16. (szerda)
    Helyszín:  Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központ (EOK)
    (Budapest 1094 Tűzoltó u. 37-43.)

    Fővédnök: Dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár

    A rendezvény kiemelt témái:

    • NPWT az alapkutatásban / Újszerű technikai megoldások               
    • NPWT szövődmények és hibák / Tanulságos esetek és megoldásaik
    • NPWT és a studyk / Esetismertetésből az evidenciák felé                
    • NPWT mint első választás  / Költséghatékonyság, eredményesség

    Tervezett szakmacsoportok: Sebészet / Gyermeksebészet / Ortopédia / Traumatológia / Bőrgyógyászat / Onkológia / Urológia / Rehabilitáció

    A rendezvény ingyenes, regisztrációhoz kötött, akkreditálása folyamatban.

    Regisztráció  november 10-ig az alábbi linken: https://npwt.hu/event/event/v-npwt-tudomanyos-szakmai-nap 

    A program megtekinthető ide kattintva

    Rendezvény kezdete: 2022.11.16. 09:00
    Rendezvény vége: 2022.11.16. 17:00
    Helyszín: 1094 Budapest,, Tűzoltó utca 37-43., Semmelweis Egyetem EOK , Budapest 1094
    A rendezvény Web oldala: https://npwt.hu/event/event/v-npwt-tudomanyos-szakmai-nap

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MRT100 - Ünnepi Tudományos Ülés a Magyar Radiológusok Társasága Alapításának 100. évfordulóján

    Tisztelt Kollégák, a Magyar Radiológusok Társaságának Tagjai,

    Társaságunk idén 100 éves…

    Az MRT Centenárium emlékülést, méltó ünneplést szervez november 8-ra, melynek helyszíne a Budapesti Vigadó. Visszaemlékező és előremutató előadások hangzanak majd el, a szakma elismert képviselői tolmácsolásában, értékeinket, múltunkat és jövőnket sorakoztatjuk fel ez alkalomra, ahogy az elkészült programból is láthatják. Az ünnepléshez exkluzív zenei program és játék is csatlakozik, és természetesen nem fogunk éhezni-szomjazni sem.

    Időpont: 2022. november 8.
    Helyszín: Pesti Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

    A részvétel az MRT ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

    A végleges program megtekinthető ide kattintva

    További részletek és online regisztráció rendezvény weboldalán: https://mrt100.kmcongress.com/

    Bíztatok mindenkit, érdeklődjön, jöjjön, ünnepeljünk együtt!

    Dr. Doros Attila
    az MRT elnöke

     

     

    Időpont: 2022.11.08.
    Helyszín: 1051 Budapest, Vigadó tér 2., Pesti Vigadó
    A rendezvény Web oldala: https://mrt100.kmcongress.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)'Modern oncological surgery' - Dr. Oliver Strobel előadása

    A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikája és a Pécsi Akadémiai Bizottság Orvosi Tudományok Szakbizottsága 2022. november 4-én 10:00-tól a PAB Székházban (Pécs, Jurisics Miklós utca 44.) szimpóziumot rendez, melyen Markus Büchler professzor neves tanítványa Professor Dr. Oliver Strobel a Bécsi Egyetem Sebészeti Klinikájának vezetője „Modern oncological surgery”, címmel tart előadást.

    További előadások:

    Professzor Dr. Szijártó Attila
    a Semmelweis Egyetem Klinikai Központ Sebészeti, Transzplantációs  és Gasztroenterológiai Klinika igazgatója
    „New perspectives in the oncologic surgery of the hepato-pancreato-biliary tract.”

    Dr. Tóth Dezső egyetemi docens
    a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikájának igazgatója
    „Individualized, stage-adapted surgery in gastric cancer”,

    Dr. Szántó Zalán egyetemi docens
    Pécsi Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Osztály vezetője
    „The modern era of thoracic surgery„

    Az előadásra és az azt követő állófogadásra minden érdeklődőt szeretettel várunk.

    Részvételi szándékát kérjük jelezze a következő e-mail címre: kelemende@gmail.com

    Időpont: 2022.11.04.
    Helyszín: Pécs, Jurisics Miklós utca 44., PAB székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebkezelő Társaság XXIV. Kongresszusa

    Rendezvény kezdete: 2022.10.20.
    Rendezvény vége: 2022.10.21.
    Szakterület(ek): Bőrgyógyászat, Érsebészet, Diabetológia, Plasztikai sebészet, Rehabilitáció, Sebészet
    Tudományos információ: Dr. Sugár István
    Munkahely neve: Magyar Sebkezelő Társaság
    E-mail: sugaristvan@hotmail.com
    Szervező: Várhegyi László
    Munkahely neve: Etalon '95 Kft.
    Címe: 1311 Budapest, Pf. 8
    E-mail: mskt@etalon95.hu
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35., Hotel Benczúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.etalon95.hu/mskt/kongresszus/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Sebészeti Onkológiai Szekciójának Kongresszusa

    Kedves Kolléganők és Kollégák!

    Ezúton szeretnék mindenkit meghívni a Magyar Sebész Társaság Sebészeti Onkológiai Szekciójának harmadik országos rendezvényére, amely Szegeden, 2022. október 14-15-én kerül megrendezésre.

    A Szekció a 2017-es első sikeres kongresszusát követően 2018-ban házigazdája lehetett az Európai Sebészeti Onkológiai Társaság (ESSO) Budapesten tartott 38. kongresszusának (2018. október 10-12.). Utoljára sajnos több mint három éve, 2019-ben találkoztunk Szegeden. Annak ellenére, hogy az elmúlt évek a pandémia elleni küzdelem jegyében teltek, biztos vagyok benne, hogy a következő szegedi rendezvényünk is nagy érdeklődést fog kiváltani. Kongresszusunk lehetőséget ad, hogy áttekintsük eddigi eredményeinket és megismerjük a legújabb kezelési elveket a szolid daganatokkal kapcsolatosan.

    A fiatal sebészek aktív részvételét szeretnénk elősegíteni azzal, hogy a rendezvény 35 év alatti legjobb előadóinak a szegedi Sebészeti Klinika és a Magyar Sebész Társaság díjat ajánl föl.

    Reméljük, hogy városunk továbbra is kellemes környezetet fog biztosítani a találkozóhoz. A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikája és a Magyar Sebész Társaság Sebészeti Onkológiai Szekciója nevében invitálok minden Kolléganőt és Kollégát az aktív részvételre.

    Tisztelettel

    Prof. Dr. Lázár György
    a kongresszus elnöke

    Helyszín: Hunguest Hotel Forrás**** (6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24.)

    Időpont: 2022. október 14-15.

    A Kongresszus tervezett témái:

    • Emlődaganatok sebészete
    • Nyelőcső- és gyomordaganatok sebészete
    • Máj- és hasnyálmirigy-daganatok sebészete
    • A colorectalis rák sebészete
    • Endocrin tumorok sebészete
    • A mellkas, mediastinum onkológiai sebészete
    • Új terápiás modalitások

    A program megtekinthető ide kattintva

    További részletek és online jelentkezés ide kattintva

    Rendezvény kezdete: 2022.10.14.
    Rendezvény vége: 2022.10.15.
    Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24., Hunguest Hotel Forrás
    A rendezvény Web oldala: https://www.congress-service.hu/rendezveny/onkoseb22

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IASGO 2022 World Congress

    Dear Colleagues, Dear Friends,

    On behalf of the Organizing Committee, it is our great honor and pleasure to invite you to the 33rd congress of International Association of Surgeons, Gastroenterologists and Oncologists, which will be held as an in-person meeting in Istanbul, Turkey from the 28th of September to the 1st of October 2022. IASGO 33 will cover all areas of Hepato-Pancreato-Biliary Surgery, Gastrointestinal Surgery, and Oncology from a multidisciplinary perspective. Furthermore, this meeting will provide an opportunity for all participants to meet a large group of eminent experts to discuss emerging issues and exchange the latest information in their fields.

    Let’s come together to fulfill the unique goals of IASGO to improve the standard of Medical Care by promoting Innovation and Multidisciplinary Approaches for the Treatment of GI Diseases and share the latest medical knowledge and expertise.
    In addition to the exciting scientific program, the host city of Istanbul, a beautiful historical and attractive city, is sure to offer all participants a charming experience.

    You are cordially invited to IASGO 2022 World Congress.  

    Let’s meet where the continents meet!

    More details, online registation on the Congress website

    Rendezvény kezdete: 2022.09.28.
    Rendezvény vége: 2022.10.01.
    Helyszín: Turkey, Istanbul,
    A rendezvény Web oldala: https://www.iasgoturkey.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Surgical Week ISW 15-18 August 2022

    The World's Congress of Surgery
    http://isw2022.org

    Dear members,

    With pleasure, I can inform you that the International Surgical Week ISW 2022, our 49th World Congress will take place face-to-face next year. We will get together from 15 to 18 August in Vienna, Austria. I hope you will make your August plans to include a trip to central Europe.

    I want to let you know that we have decided to move the congress location with the support of the College of Surgeons of Malaysia CSAMM. In August 2024, the 50th World Congress of the International Society of Surgery ISS/SIC will be in Kuala Lumpur in association with the College of Surgeons of Malaysia CSAMM.

    John G. Hunter
    ISS/SIC President

    Save the date: 15-18 Aug'22!

    In 2021, when we transformed International Surgical Week ISW 2021 to become Virtual Surgical Week VSW 2022, we were hoping for recovery from the pandemic, across the globe, and we still believe that we will soon see a sustainable upswing. At the same time, however, we have had to recognize that this recovery will not happen in time to create a strong and – most importantly – successful congress in Malaysia in August 2022.

    In Europe, larger face-to-face meetings started to resume in the second half of 2021 and more are planned for 2022. Although Austria currently has a surge in Covid cases, and a short-term lock down, we are optimistic that with increasing mandatory vaccination in Austria, and perhaps elsewhere, and ongoing vaccinations, boosters and the coming of summer, this is not expected to pose problems by next year.

    In parallel, the organizer, International Society of Surgery ISS/SIC is in close contact with the College of Surgeons of Malaysia CSAMM to plan the International Surgical Week ISW 2024 in Kuala Lumpur, Malaysia.

    Visit website
    Submit abstract


    As an international community, we look to the future with positivity, anticipation, and motivation. Our mission remains the same: to bring the latest scientific advances – wherever discovered – onto the world stage, presented by the most distinguished surgeons in the world and by the brightest young minds from around the globe.

    We continue to work hard towards our common goals and cannot wait to see many of you in person at the International Surgical Week ISW 2022 in Vienna, Austria.

    We observe the COVID situation and keep you updated.

    Rendezvény kezdete: 2022.09.15.
    Rendezvény vége: 2022.09.18.
    Helyszín: Austria, Vienna,
    A rendezvény Web oldala: http://isw2022.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nagyerdei Gyermekgyógyászati Esték - Perifériás idegrendszeri kórképek gyermekkorban

    A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézet szeretettel meghívja Önt elő-akkreditált, 10 kreditpont értékű, díjmentes rendezvényére.

    Nagyerdei Gyermekgyógyászati Esték Perifériás idegrendszeri kórképek gyermekkorban

     

    Időpont: 2022. szeptember 14. (szerda), 16:00

    Helyszín: Gyermekgyógyászati Intézet tanterme

     

    PROGRAM

    16:00      25’       Felső végtagi alagút szindrómák (Dr. Grabicza Anita)

    16:25      25’       Alsó végtagi alagút szindrómák  (Dr. Katona Nóra)

    16:50      25’       Idegi UH vizsgálatok (Dr. Fekete Klára) 

    17:15      25’       Polyneuropathiak (Dr. Bessenyei Mónika)

    17:40      25’       Herediter neuropathiak (Dr. Merő Gabriella)

    18:05’          teszt

     

    Jelentkezés: http://www.oftex.hu

    (DE ÁOK/2022.II./00064)

     

    Bővebb információ:

    Pongrácz Anikó

    pongracz.aniko@med.unideb.hu

    52/411-717 mellék: 55760

    Időpont: 2022.09.14.
    Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Gyermekgyógyászati Intézet tanterme
    A rendezvény Web oldala: https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=80447&tableid=0&retcode=tanflist

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekció XXIX. Kongresszusa

    Tisztelt Kollégák!

    A Magyar Sebész Társaság Vezetősége 2021. augusztusában azt a döntést hozta, hogy a 2022. évben a Szekciók tarthatnak kongresszusokat. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekció soron következő, XXIX. Kongresszusának újra Debrecen adhat otthont 2022. szeptember 8-10. között, a Kölcsey Központban. Reményeink szerint hagyományos formátumú kongresszust, emlékezetes eseményt tudunk tartani.

    Alapvető fontosságúnak tartjuk a klinikum, a kutatás és az oktatás szakmai egységét. A sebészet és a kísérletes sebészet együttműködése, párbeszéde, az oktatás és a tréning az elmúlt évtizedek hagyományain alapulva különleges szimbiózist, összetartozást jelent. Ennek jegyében állítjuk össze a tudományos programot is. A fő témák között szerepel a kísérletes sebészeti intézetek/tanszékek hét évtizedes története, küldetése, Nagyjaink emlékének felidézésével. Megjelennek a hagyományos kutató sebészeti témák, több sebészeti szakterület, kapcsolódó kísérletes modellek, az oktatási elvek, módszerek és technológiai újdonságok egyaránt.

    A Kongresszuson kerül átadásra a Szekció Díja, a Petri Gábor Emlékérem, valamint a legjobb fiatal sebész kutató előadó számára a Professzor Dr. Furka István Sebész Kutatói Emlékdíj.

    A rendezvényünkhöz csatlakozik a Magyar Egészségügyi Szimulációs Társaság is, hiszen a szimulációs oktatás utóbbi néhány évben bekövetkezett nagyléptékű fejlődése -talán nem túl merész állítás- sem valósulhatott volna meg a kísérletes sebészeti intézetek, tanszékek nélkül, amelyek sok évtizede manuális készségfejlesztéssel is segítik az operatív medicinát, a szakmát szolgáló kutatómunka mellett. Ez a párbeszéd, ez a szimbiózis is fontos a közös úton minden generáció képviselőivel.

    Mindig szükség van a mesterek, mentorok, tapasztalt kollégák útmutatására, és mindig szükség van a fiatal generáció elhivatott, lelkes, ambiciózus munkájára, megújító ötleteikkel gazdagított együttműködésükre. Bízunk benne, hogy a Kongresszus hatékony alkalmat nyújt mindehhez.

    Fő témakörök:

    • Kísérletes sebészeti intézetek/tanszékek története, Nagyjaink
    • Oktatás, tréning: elvek, módszerek, technológiai újdonságok
    • Iszkémia-reperfúzió, sokk, szepszis
    • Érsebészeti, mikrosebészeti kísérletes modellek
    • A gasztrointesztinális traktus sebészete: kutatás és klinikum
    • Parenchymás szervek sebészete: kutatás és klinikum
    • Plasztikai és rekonstrukciós sebészet: kutatás és klinikum
    • Új technológiák, anyagok és eszközök a sebészetbe
    • Kísérletes sebészet az állatorvostudományban
    • Varia

    Kedvezményes jelentkezés határideje: 2022.08.01. 

    További részletes információk, online regisztráció a rendezvény weboldalán:
    https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSTKS22

    Tisztelettel, szeretettel várjuk Önöket Debrecenben!

     

      Prof. Dr. Németh Norbert
    a kongresszus elnöke

    Rendezvény kezdete: 2022.09.08.
    Rendezvény vége: 2022.09.10.
    Helyszín: 4023 Debrecen, Hunyadi utca 1-3., Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSTKS22

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság vezetőségválasztó közgyűlése

    Tisztelt MST-tag Kollégák!

    A vezetőség 2022. szeptember 1. (csütörtök) 13 óra 30 percre tűzte ki a Társaság közgyűlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.

    A közgyűlés után, 17 órakor lesz a 2020. évi Balassa János emlékelőadás: István Gábor: Kolorektális sebészet: 40 év szubjektív története

    Helyszín:       Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    Regisztrálás 13 órától

    Javasolt napirend:

        1. Elnökség beszámolója.
        2. Előző évről szóló számviteli beszámoló, javaslat az éves költségvetésre.
        3. Ellenőrző bizottság és fegyelmi bizottság beszámolója.
        4. Vita a beszámolókról és a költségvetésről, szavazás elfogadásukról.
        5. Vezetőség, felügyelő- és fegyelmi bizottság megválasztása.

          A jelöltlista az MST 2022.09.01-jén tartandó vezetőségválasztó közgyűlésére megtekinthető ide kattintva

        6. Egyebek.

    A közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges.

    Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2022. szeptember 1-én 14 órára hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    István Gábor elnök - Szijártó Attila főtitkár

    Időpont: 2022.09.01.
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Balassa János Emlékelőadás (2022.09.01.)

    Tisztelettel meghívjuk a Balassa János Emlékelőadásra, amelyet 2022. szeptermber 1-jén, csütörtökön,
    17.00 órakor tartunk a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    Szeretettel várjuk az előadásra és az azt követő fogadásra.

    Kérjük, hogy a fogadáson történő részvételi szándékát a gszakacs@convention.hu-ra 2022. augusztus 22-ig szíveskedjenek írásban jelezni!

    Felkért előadó:  Dr. István Gábor

    Az előadás címe: Kolorektális sebészet: 40 év szubjektív története

    A meghívó megtekinthető ide kattintva

     

     

    Időpont: 2022.09.01.
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gasztrointesztinális vérzések diagnosztikus lépések és terápiás lehetőségek

    Tisztelt Kollégák!

    A gasztrointestinális vérzések diagnosztikája és terápiája el nem évülő kihívás,  interdisciplináris megközelítésű témakör. Augusztus 31-én tartandó OFTEX jegyzésű továbbképzésünkön gyakorlati bemutatóval,  „hands on" preparátum tréninggel, meghívott előadókkal szeretnénk feleleveníteni az ismereteket, és új terápiás lehetőségeket bemutatni. A témakör gasztroenterologus, belgyógyász, oxiologus, sebész, intenziv-anethesiológus kollégák érdeklődési körébe tartozhat.

    Részletes program és jelentkezési adatok

    Kellemes nyári kikapcsolódást, erőgyűjtést kívánok!

    Üdvözlettel:

    Hamvas József PhD,  MSc,
    Péterfy kórház, Gasztroenterologia Osztályvezető Főorvos

    Időpont: 2022.08.31.
    Helyszín: 1076 Budapest, Péterfy Sándor utca 8-20., Péterfy Kórház IV. emelet Nagytanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gasztrointestinális vérzések diagnosztikája és terápiája

    Tisztelt Kollégák!

    A gasztrointestinális vérzések diagnosztikája és terápiája el nem évülő kihívás, interdisciplináris megközelítésű témakör.

    Augusztus 31-én tartandó OFTEX jegyzésű továbbképzésünkön gyakorlati bemutatóval,  „hands on" preparátum tréninggel, meghívott előadókkal szeretnénk feleleveníteni az ismereteket, és új terápiás lehetőségeket bemutatni.

    A témakör gasztroenterológus, belgyógyász, oxiologus, sebész, intenziv-anethesiológus kollégák érdeklődési körébe tartozhat.

    A részvétel ingyenes, de jelentkezéshez, regisztrációhoz kötött: hamvas.jozsef@peterfykh.hu

    Figyelem! Helyszínváltozás: Manninger Jenő Baleseti Központ , Nagytanterem Budapest, Fiumei út 17.

    A meghívó megtekinthető ide kattintva

    A tanfolyam Oftex adatlapja

     

     

    Időpont: 2022.08.31.
    Helyszín: 1081 Budapest, Fiumei út 17., Manninger Jenő Baleseti Központ , Nagytanterem
    A rendezvény Web oldala: https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=80524&tableid=0&retcode=tanflist

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Coloproctológiai Szekció és a Sebészeti Endoszkópos Szekció közös kongresszusa

    Tisztelt Kollégák!

    Az elmúlt évek közbeszédét kétségkívül a Covid-19 pandemia és annak a mindennapjainkra gyakorolt hatása urallta. Számos szakmai korlátozás és kényszerhelyzet határozta meg a sebész társadalom életét is. Meg kellett tanulnunk (s talán ez a folyamat még nem is zárult le) a pandemia hullámai között megtartani szakmaiságunkat, szakmai munkánk minőségét, biztosítani betegeink biztonságát, gyógyulását. A nagy és “komfortzónánkon” kívüli terhelés mellett óhatatlanul a háttérbe szorultak a személyes találkozások, a szakmai értekezletek, az elmúlt években-évtizedekben megszokott továbbképzési formák. Mindnyájan érezzük ezeknek a szakmai fórumoknak és a személyes találkozási lehetőség hiányát.

    A 2019-es, a Magyar Sebész Társaság Sebészeti Endoszkópos Szekciója és Coloproctológiai Szekciója által közösen jegyzett kongresszus sikerén felbátorodva, egyben a járványhelyzet csitulásában bízva, 2022. május 26-28. közt Tapolcán ismételten megrendezzük az egyesített, két szekció által szervezett Kongresszust.

    A szakmai fórum jó alkalmat kínál, hogy a colorectalis sebészet, a proktológia, valamint a minimálisan invazív sebészet minden ága területén a hazai munkacsoportok bemutassák legfrissebb eredményeiket, megvitassák és megvédjék újszerű eljárásaikat, valamint a szakmai “jó gyakorlatok” közkinccsé válhassanak. Hazai és nemzetközi szaktekintélyeket tervezünk felkérni, hogy a legfrissebb szakmai ismereteket továbbképző, tematikus előadások formájában prezentálják. A Kongresszuson egyben lehetőség lesz szót ejteni az olyan forrongó szakmapolitikai témákról, mint a minőségbiztosítás, a képzés, vagy akár a robotsebészet hazai perspektívája.

    Bízunk a járványhelyzet kedvező alakulásában, így a közös 2022-es Kongresszus jelen terveink szerint személyes megjelenéssel, helyszíni előadókkal és hallgatósággal kerül megrendezésre.

    A szervező és tudományos bizottság nevében,
    Baráti, kollegiális üdvözlettel,

     

    Rendezvény kezdete: 2022.05.26.
    Rendezvény vége: 2022.05.28.
    Helyszín: Tapolca, Hunguest Hotel Pelion
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSTCOLOP22

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Podiátriai, Boka és Lábsebészeti Társaság Online Konferenciája

    2022. január 28-29-én a Magyar Podiátriai, Boka és Lábsebészeti Társaság Online Konferenciát szervez az alábbi témákban: 

    • Lágyrész és csontsérülések, amputációk, diagnosztika.(Gyermek és felnőtt korban, küllő és fűnyíró típusos sérülések, utókezelés.)
    • Sportsérülések, sportkárosodások.
    • Boka és láb nem traumás elváltozások műtéti és konzervatív kezelése. Fejlődési rendellenességek.  Helyreállító és plasztikai beavatkozások.
    • Rendszerbetegségek megjelenése a lábon (diabetes, ér és nyirokeredetű keringészavar, reuma, köszvény, nehezen gyógyuló sebek korszerű kezelése, köröm és bőrgomba, stb.)
    • Varia.

    A Tudományos ülés orvosok részére akkreditálva lett, 32 kreditponttal az SE-TK/2021.II./00372 es nyilvántartási számon, illetve szakdolgozók részére 16 pont jár.

    Program

    Jelentkezési lap

    További részletes információk a rendezvény weboldalán

    Rendezvény kezdete: 2022.01.28.
    Rendezvény vége: 2022.01.29.
    Helyszín: Online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebkezelő Társaság XXIII. Kongresszusa

    Tisztelt Uram!

    Szeptember 15-én lejár a kedvezményes regisztráció határideje a Magyar Sebkezelő Társaság Kongresszusára.

    Mi, szervezők személyes részvételű konferenciát tervezünk az oltási igazolványok ellenőrzésével és a higiéniai szabályok maximális betartásával és betartatásával.

    Ebben az évben fő témákat nem adtunk meg. A szokásoknak megfelelően workshopokat szervezünk, amelyek során a negatívnyomás- (NPWT) és az oxigén-terápia előnyeinek felvillantása mellett a gyakorlati bemutatón foglalkozunk az új-intelligens kötszerek- és a kompressziós kezelés nyújtotta szerteágazó lehetőségekkel. A fiatal szakorvosok részére már korábban kedvezményes regisztrációs díjat vezettünk be, az előadást tartó szakdolgozók részvétele pedig ingyenes.

    Meggyőződésünk, hogy a tudományos program és a kötetlen eszmecserék alkalmat adnak nemcsak a szakmai tudás elmélyítésére, mások tapasztalatainak megismerésére, hanem az emberi, baráti kapcsolatok erősítésére is.

    A beérkezett absztraktokat a kongresszus honlapján már elhelyeztük.

    Szervező Bizottság: Dr. Farkas Péter, Hanga Péter, Prof. Dr. Hunyadi János, Prof. Dr. Juhász István, Dr. Kovács L. András, Dr. Sugár István
    Helyszín: Hotel Benczúr (1068 Budapest, Benczúr u. 35.)

    Időpont: 2021. október 21-22.

    Amennyiben szeretnék, hogy megküldjük Önnek, Önöknek a kongresszus Meghívóját és Jelentkezési lapját, akkor kérjük,
    KATTINTSON IDE!

    Online regisztrációra ITT VAN LEHETŐSÉG

    Őszintén reméljük, hogy Ön és munkatársai személyes jelenlétükkel megtisztelik rendezvényünket, s aktív részvételükkel emelik a kongresszus szakmai értékét!

    Rendezvény kezdete: 2021.11.21.
    Rendezvény vége: 2021.11.22.
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35., Hotel Benczúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.etalon95.hu/mskt/kongresszus/online.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST-MGT- IBD NAP a Magyar Sebész Társaság, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a MOTESZ közös szervezésében

    2021. október 14-én (csütörtökön), a Magyar Gasztroenterológiai Társaság, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége és a Magyar Sebész Társaság közös szervezésében kerül megrendezésre - személyes részvétellel - az IBD nap.

    Helyszín: Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika (1082 Budapest, Üllői út 78.)

    Az itt megtekinthető programban látható, hogy igen színvonalas és több szakterületet is érintő előadásokkal várjuk kollégáinkat.

    A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

    Regisztrálni a MOTESZ honlapon, ide kattintva lehetséges.

    Az adatvédelmi rendeletnek való megfelelés miatt külön jelentkezési űrlap készült az orvosok számára és külön a szakdolgozók számára, ezért kérjük, hogy a megfelelő adatlapot töltse ki jelentkezéskor.

    A fórum akkreditációs pontértékelése folyamatban van.

    Időpont: 2021.11.14.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika
    A rendezvény Web oldala: https://motesz.hu/hirek.aspx?nid=105903&cid=188

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)111. éves a Semmelweis Egyetem 1. sz. Sebészeti Klinikája - ünnepi tudományos ülés

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikája, illetve annak épülete 2020-ban ünnepelte fennállásának 111. évfordulóját. A 111 éves fennálláshoz egy másik örömteli esemény is csatlakozik Magyarországon elsőként hoztuk létre a sebészeti és gasztroenterológiai profil egységesítését, egy intézményen belül működtetését. Ennek megfelelően 2020. szeptember 1. óta a klinika új megnevezése: I. sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika. Az újtípusú koronavírus okozta járványügyi oknál fogva a 2020-ra tervezett ünnepi köszöntést így idén tudjuk megtenni.

    A rendezvény során bemutatásra kerülnek az elmúlt 111 év emlékei, a hőskor, melyek megidézéséhez élő legendákat kértünk fel, illetve ezen túl a két szakma eddigi és jövőbeni sikeres eredményeit és terveit kívánjuk Önök elé tárni.

    Várjunk Önöket nagy szeretettel egy közös ünneplésre 2021. szeptember 24-én az I. sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika megújult Tantermében!

    Dr. Szijártó Attila
    egyetemi tanár, igazgató
    I. sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika
    Semmelweis Egyetem

    Regisztráció: A részvétel ingyenes, de online jelentkezéshez kötött!

    A rendezvény helyszíne: Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika
    1082 Budapest, Üllői út 78.

    További részletek, program és online regisztráció a rendezvény weboldalán:
    https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/SESEBI21


    Időpont: 2021.09.24.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Japán-Magyar-Lengyel Sebész Társaság 4. Szimpóziuma (2021.09.22.)

    Főtéma: onkológiai sebészet, transzplantációs és endoszkópos sebészet.

    A szimpóziumra a regisztráció ingyenes.

    Időpontját május 22. szombaton Japán Standard Time (JST) szerint adták meg (16:00 - 19:00), ez hazai idő szerint reggel 9:00 - től déli 12:00 ig tartó, 3 órás időszakot jelent.

    További részletek, program és online regisztráció a Szimpózium weboldalán: https://jhpss-memorial2021mk.com/

    Időpont: 2021.09.22.
    Helyszín: Online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság 65. Kongresszusa

    valamint az MST Kísérletes Sebészeti Szekció XXVIII., a Coloproctológiai Szekció, a Sebészeti Endoszkópos Szekció és a Sebészeti Onkológiai Szekció csatlakozó kongresszusa

    Időpont:2021.08.26-28. Helyszín: Pécs, Kodály Központ

    KEDVES KOLLÉGÁK! Bízva a járványügyi helyzet javulásában és bízva a társadalom oltáspárti magatartásában az MST 65. Kongresszusának szervezési munkáit ismét elindítjuk, a tervezett időtartam 2021. augusztus 26. és 28. közé fog esni. Ebben kompromisszumot kellett találni a jósolt veszélyhelyzet megszűnése, a zsúfolt rendezvénynaptár és a kellemes időjárás közt. Talán közvetlenül az őszi újrakezdés előtt jól fog esni egy kis szellemi felfrissülés is, nem beszélve a társasági programok nyújtotta élményekről. Korábbi elképzelésünket követve továbbra is az ellátás minőségének javítása és ellenőrzése, standardizált módszerek alkalmazása valamint a technológiai fejlődés követése szabja meg a tematika fő irányát.

    Mivel számos értékes és érdekes téma jelent meg a korábbi programunkban a tematikát nem változtattuk meg, de az MST Szekcióinak vezetőségét is bevonva annak aktualizálása, kiegészítése fog történni. Ezzel egybevágóan, a Szekció vezetőségek döntése alapján, a Nagygyűlés egyben a Szekciók összevont konferenciáiként fog megjelenni. Kérek mindenkit, hogy a korábbi kezdeményezőkészséget megőrizve nyújtsa be ismét a tervezett prezentációjának összefoglalóját, akár megtartva az eredetit, de azt módosítva, akár esetleg teljesen új témát elemezve segítse minél nívósabb programtervezetünk összeállítását. Természetesen a fiatal generáció támogatása iránti elkötelezettségünk sem változott, a nekik szánt dedikált szekciót és jutalmakat is fenntartjuk, kérem ebbe is minél többen regisztráljanak.

    A társaság vezetőségének döntése a meghívott külföldi díszvendégek előadók személyében továbbra is kötelez minket, de megértve az igen heterogén nemzetközi helyzetet és utazási lehetőségeket, nekik az elektronikus jelenlétet is felajánljuk, mellyel biztosabban garantálható a részvétel. Remélem, hogy a korlátozások alatt felgyülemlett energia és tettvágy legalább a korábbihoz hasonló részvételi szándékot eredményez, hiszen a személyes eszmecserék és a kötetlen hangulatú társasági események ezzel lesznek tökéletesek, amihez igyekszünk a legjobb hátteret biztosítani. Sok szeretettel várunk mindenkit a mediterrán hangulatok városába! Prof. Vereczkei András a kongresszus elnöke Első értesítő További részletek, absztraktbejelentés, regisztráció a szervező weboldalán

    Rendezvény kezdete: 2021.08.26.
    Rendezvény vége: 2021.08.28.
    Helyszín: Pécs,
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MST20

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Diabéteszes/neuropátiás lábszövődmények kezelése és megelőzése Online Továbbképzés

    Tisztelt Kollégák!

    A Menthető Végtagokért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Traumatológiai Tanszéke támogatásával ismét megrendezi 2021. március 24-25-26-án, a „Diabéteszes/neuropátiás lábszövődmények kezelése és megelőzése” tudományos továbbképzést.

    A jelenlegi Covid helyzetre való tekintettel online formában kerül lebonyolításra a rendezvény.

    A személyes hozzáférési kódokat a regisztrált résztvevők 1-2 nappal a rendezvény kezdete előtt kapják meg.

    A jelentkezési határidő március 18.

    A rendezvény anyaga 2 hétig elérhető lesz a weboldalon.

    Tanfolyamunk akkreditációját megújítottuk, 36 pont helyett a nem kötelező tanfolyamok részére maximálisan adható 48 pontot megkaptuk.


    A tudományos ülés szakmai hátterét és szervezését a Menthető Végtagokért Alapítvány biztosítja Dr. Mecseky László, Dr. Rozsos István és Szalkay-Szabó Anna irányításával.

    A szervezési feladatokat a New Instant kongresszusi iroda végzi.

    Meghívó
    Részletes program
    Jelentkezési lap

    További részletek a rendezvény weboldalán


    Rendezvény kezdete: 2021.03.24.
    Rendezvény vége: 2021.03.26.
    Helyszín: Online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatocellularis Carcinoma Komplex Kezelése 2021 OnLive (2021.03.11.)

    Tisztelt kollégák!

    Jövő héten március 11-én esedékes az On-Live formátumú HCC komplex kezelése konszenzus konferencia, kezdés 8:00-kor!

    Immár második alkalommal tart a HPB Surgical Research Center Hungary konszenzus konferenciát azoknak, akik a máj daganatos betegségei iránt érdeklődnek.

    Figyelmünket most a máj második leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedésére, a hepatocellularis carcinomara (HCC) összpontosítjuk. A HCC kezelése rendkívül összetett feladat, ahol a májparenchyma állapota, a daganat mérete, elhelyezkedése a különböző eredményességgel alkalmazható kezelések megválasztását befolyásolhatja. Ennek megfelelően hepatológusok, onkológusok, intervenciós radiológusok, sebészek és transzplantációs szakemberek egyaránt érintettek a kérdésben.
    A 2021. március 11-én megrendezésre kerülő HCC komplex kezelése konszenzus konferencia reményeink szerint segít majd a világszerte nagy vitákra okot adó kezelési algoritmusok és helyi szokások útvesztőjében való eligazodásában.

    Idén a FISESZ jóvoltából lehetősége adódik 4 fiatal kollégának a témához kapcsolódó, a HCC komplex kezelését bemutató esettanulmány ismertetésére is.

    Várunk minden kedves, a májdaganatok kezelése iránt érdeklődő, kollégát!

    Üdvözlettel: Hepato-Pancreatico-Biliary Surgical Research Center
    A szervező bizottság nevében:
    Oszkár Hahn és Szijártó Attila

    További részletek és regisztráció:
    https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/HCC21


    Időpont: 2021.03.11.
    Helyszín: Online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NPWT Konferencia Onlive

    Az elmúlt évtizedekben kevés olyan sebészeti innovációnak és ezzel kapcsolatos rohamos fejlődésnek lehettünk szemtanúi, mint amit negatívnyomás-terápiával kapcsolatban észlelhettünk.- írja Dr. Szíjártó Attila a NPWT Tudományos Szakmai napra való felhívás előszavában.

    A téma iránt érdeklődőknek figyelmébe ajánljuk a 2020. november 19-én megrendezésre kerülő NPWT konferenciát. A rendezvény a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika és a Negatívnyomás-terápiával a Sebgyógyulásért Egyesület szakmai támogatásával a jelen járványügyi helyzet szempontjait is figyelembe véve kerül megrendezésre. A Szakmai Nap keretein belül megismerkedhet az eddigi sikeres kezelési eredményekkel, az indikációs körök bővítésének lehetőségeivel és a jövő fejlesztésének irányaival.

    A rendezvény OnLive kerül megrendezésre, az élő közvetítéshez történő online csatlakozás díjmentes, előzetes regisztrációhoz kötött.

    A rendezvény szervezője a Convention Budapest Kft. Részletes információ az alábbi weboldalon:
    https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/NPWT20

    Időpont: 2020.11.19.
    Helyszín: Online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebkezelő Társaság XXIII. Kongresszusa

    A 2020-ban elmaradó kongresszusra beérkezett előadás-összefoglalókat fent hagyjuk a portálunkon, így az előadók gondolatai, üzenetei – korlátozott terjedelemben bár, de – el tudnak jutni az érdeklődőkhöz. Reméljük, hogy előadóink a 2021-es kongresszusunkon is tudják vállalni az előadásuk megtartását, így mondhatjuk, hogy „ami késik, nem múlik”. Számítunk rájuk!

    Rendezvény kezdete: 2020.10.21.
    Rendezvény vége: 2020.10.22.
    Helyszín: Budapest, Hotel Benczúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.etalon95.hu/mskt/kongresszus/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Österreichischer Chirurgenkongress (16-18. Oktober, 2020 Online & Messe Wien)

    Liebe Chirurg*innen!

    Auf Grund der Corona-Krise wird der Österreichische Chirurgenkongress 2020 in Hybrid-Form veranstaltet. Maxímal 400 Teilnehmer*innen LIVE in der Messe/Wien, alle anderen VIRTUELL am Laptop via Livestream in TV-Qualität!

    Die Diskussion der Vorträge ist durch unser Q&A Feature möglich. Wenn Sie den Kongress nicht live verfolgen können, steht er noch für weitere vier Wochen als VoD (Video on Demand) auf unserer Plattform zur Verfügung.

    Nützen Sie diese einmalige Möglichkeit, First Class - chirurgische Fortbildung und 30 DFP-Punkte zu erlangen!

    Information und Registrierung unter:http://www.chirurgenkongress.at

    Rendezvény kezdete: 2020.10.16.
    Rendezvény vége: 2020.10.18.
    Helyszín: Österreich, Wien,
    A rendezvény Web oldala:
    http://www.chirurgenkongress.at

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság 65. Kongresszusa (Pécs, 2020. május 28-30.)

    KONGRESSZUS HELYSZÍNE:
    Kodály Központ
    Cím: 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
    (korábban Universitas utca)
    www.kodalykozpont.hu

    Előadások beküldési határideje: 2020. február 01. - 23:59
    Kedvezményes jelentkezés határideje: 2020. április 1.

    További részletes információk, online jelentkezés és absztraktbejelentés a Kongresszus weboldalán: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MST20

    KEDVES KOLLÉGÁK!
    A társadalmi fejlődés a gyógyítás elé is egyre magasabb elvárásokat támaszt. A sebészet, az invazív specialitások legismertebb ága, mindig a figyelem előterében áll. Az ismert körülmények ellenére várják tőlünk a minél gyorsabb és szövődménymentes felépülést, aminek meg kell felelnünk. Ennek alapját a minőségi ellátás biztosítása teremti meg, mely nem csak az új technológiák elsajátítását, hanem az eredmények rendszeres ellenőrzését, összehasonlítását majd ezek alapján standardizált módszertan alkalmazását követelik meg. Ennek szellemében alakítottuk ki a 2020. május 28-30. között Pécsett rendezendő 65. Nagygyűlés fő témáit, középpontba állítva az adatokon alapuló elemzéseket, a szövődmények megelőzésének lehetőségeit és az összetett eljárások centralizálásának kihívásait a várható haszon tükrében.

    Az anyagi nehézségek mellett az évekkel ezelőtt még elképzelhetetlen szakember hiány veszélye is fenyegeti munkánkat. Az országos hiányszakmák közé felkerülve, fő feladatunkká vált a végzősök sebészetbe csábítása és a már képzésbe kerültek megtartása, amihez elméleti felkészítésük is hozzá tartozik. Ezt szeretnénk egy célzottan a fiataloknak szánt szekcióval, és értékes jutalmakkal támogatni.

    A kongresszus megszokottan magas színvonalát meghívott külföldi szakértőkkel támogatjuk, köztük Constantinoiu Silviu, Aleksandar Simić, Harushi Udagawa, Guido Torzilli és Karl Fuchs sebészprofesszorok.
    Bízunk benne, hogy minél több kollégánk érdeklődését sikerül felkeltenünk, mert céljainkat csak a légszélesebb körű eszmecserékkel tudjuk elérni, amihez nem csak a tudományos program, hanem a társasági események minőségével is igyekszünk hozzájárulni.

    Sok szeretettel várunk mindenkit a mediterrán hangulatok városába!

    Prof. Vereczkei András
    a kongresszus elnöke

    Rendezvény kezdete: 2020.05.28.
    Rendezvény vége: 2020.05.30.
    Helyszín: 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4., Kodály Központ
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MST20/Koszonto

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Előrehaladott stádiumú emlőrák korszerű diagnosztikája - XXVI. Szent Agáta Mammológus Nap

    Időpont: 2020.02.01.
    Szervező: Dr. Gödény Mária
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Multidiszciplináris Nyelőcsőrák Nap (Pécs, 2019.11.15.)

    Tisztelt Kollégák!

    Sok szeretettel meghívjuk Önöket a 2019. november 15-én megrendezésre kerülő II. Nyelőcsőrák Napra, amelynek részletes programját a mellékelt meghívó tartalmazza.

    Helyszín: Hotel Makár - Pécs, Középmakár dűlő 4.

    Az esemény során külföldi szakértők segítségével kaphatnak átfogó képet a nyelőcsőrák megelőzésével, diagnosztizálásával és kezelésével kapcsolatban. Ezen felül szeretnénk felhívni a figyelmet a betegség multidiszciplináris megközelítésének fontosságára, azért pathológiai, gasztroenterológiai, endoszkópos, sebészeti, onkológiai valamint palliatív vonatkozásokról is mind szót ejtünk. Az előadásokat követően minden esetben lehetőség lesz a felmerülő kérdések megvitatására.

    A rendezvény záró akkordjaként egy kerekasztal beszélgetés során, magyar nyelven vitathatjuk meg elképzeléseinket a nyelőcsőrák ellátásának jövőjét illetően és oszthatjuk meg eddigi tapasztalatainkat a betegellátás korszerűsítése érdekében.

    Tartsanak velünk Önök is és vegyenek részt egy folyamatosan fejlődő, összetartó, innovatív munkacsoport tevékenységében.
    A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk, medikusokat, PhD hallgatókat, szakorvosokat és szakorvosjelölteket egyaránt.
    Kérjük, hogy részvételi szándékukat 2019. november 8-ig jelezzék számunkra a pr@tm-centre.org e-mail címen.

    Megtisztelő részvételükben bízva:
    Erőss Bálint
    gasztroenterológus, felső tápcsatornai kutatásvezető
    PTE ÁOK TMK

    További részletes információ:
    +36 30 8874028
    eross.balint@pte.hu

    Időpont: 2019.11.15.
    Helyszín: Pécs, Középmakár dűlő 4., Hotel Makár

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Merre tovább májsebészet? Tudományos fórumok az Uzsoki utcai Kórházban (2019.11.15.)

    Helyszín:Uzsoki utcai Kórház - Tanterem
    1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41;
    www.uzsoki.hu

    Az értesítő letölthető ide kattintva

    További részletek és regisztráció: a rendezvény weboldalán

    Akkreditáció:
    A tanfolyamot a Semmelweis Egyetem a SE-TK/2019.II/00247
    számon akkreditálta, orvosoknak szabadon választható, 16 pont
    adható. Szakképesítések melyhez szakma szerint elszámolható:
    1. gastroenterológia, 2. sebészet.

    TISZTELT KOLLÉGÁK!

    A sebészetben minden szakterületen folyamatos a fejlődés, azonban a májsebészetben ez még fokozottabban és intenzívebben tetten érhető. Egyre több kiterjesztett, összetett rezekciós műtéteket végzünk, miközben kiemelkedően hangsúlyos a betegbiztonság. A májsebészet célja továbbra is a lehető legkisebb szövődménnyel történő kuratív célú ellátás biztosítása. A leghatékonyabb kezelés a májdaganatok esetén bizonyítottan a sebészi ellátás, azonban kérdés, hogy a jövőben mi várható. Rohamosan fejlődnek az egyéb onkológiai gyógyszeres vagy éppen ablatív eljárások is, és egyre nagyobb teret követelnek maguknak a kezelési algoritmusokból.

    Magyarországon a májsebészettel intenzíven és specializáltan foglalkozó központokban az irodalmi közlések és kongresszusi beszámolók igazolják, hogy van igény, tudás és gyakorlat a nemzetközi szintű májsebészeti ellátásra.

    A tudományos fórum célja a májsebészetben jelenleg elérhető és megfelelő szervezéssel meg is valósítható technikák és újdonságok valamint a jövő lehetőségeinek megvitatása.

    Mindenkit szeretettel várunk az Uzsokiban!

    Dr. Dede Kristóf, Dr. Bursics Attila

    Időpont: 2019.11.15.
    Helyszín: Budapest, Uzsoki Kórház
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/UZSOKI19/Koszonto

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)6. Sebészeti Mesterkurzus

    „A rectum sebészi betegségeinek korszerű ellátása”

    Helyszín:
    Semmelweis Egyetem I.sz. Sebészeti Klinika (Tanterem) 1082 Budapest Üllői út 78.

    OFTEX regisztráció: 318; Továbbképzési pontszám : 16
    szakterületek: gasztroenterológia,háziorvostan,sebészet,onkológia és sugártherápia, pathológia,belgyógyászat

    Jelentkezés: oktatas.seb1@med.semmelweis-univ.hu

    Tanfolyam díja: 2000 Ft. Helyszínen, vagy átutalással: Balassa Sebészeti Alapítvány (10400126 – 21414958 – 00000000)
    A tanfolyam orvostanhallgatók, műtősasszisztensek számára ingyenes.

    Program





    Időpont: 2019.11.15.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem I.sz. Sebészeti Klinika (Tanterem)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Mesterséges Táplálási Társaság Kongresszusa

    Kedves Kollégák!

    A betegek tápláltsági állapota talán egyetlen orvosi területen nem annyira húsba vágó kérdés, mint a hasi sebészetben. A legtöbbet a gasztroenterológus, a táplálási team (dietetikus) segíthet ebben a kérdésben a sebésznek, ha a kivizsgálás során megfelelő módon és időben elkezdi a beteg táplálását.

    A Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2019 november 7-9 között Visegrádon tartja éves kongresszusát, ahol a főtémák a gasztroenterológia és sebészet napi kérdéseiről szólnak - a táplálás szemszögéből megközelítve. A kongresszuson neves hazai szakemberek mellett külföldi előadók, párhuzamos szekciók illetve gyakorlati oktatás ad lehetőséget arra, hogy mindenki megtalálja az őt érdeklő témákat, előadásokat.

    Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk.

    Lukovich Péter
    MMTT tudományos titkára

    Részletes program megtekinthető a következő linken: https://mmtt2019.misandbos.hu/

    Rendezvény kezdete: 2019.11.07.
    Rendezvény vége: 2019.11.09.
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: https://mmtt2019.misandbos.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság közgyűlése

    Tisztelt MST-tag Kollégák!

    A vezetőség 2019. október 4. (péntek) 18 órára tűzte ki a Magyar Sebész Társaság (székhely: 1082 Budapest, Üllői út 78.) közgyűlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.
    Helyszín: Hotel Azúr Siófok, 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/C. - az MST Coloproctológiai és Endoszkópos Szekciók kongresszusa keretében
    Regisztrálás 17 órától

    Javasolt napirend:
    1. Alapszabály módosítása: a 32.§ és ezzel az 1. számú melléklet törlése.
    A módosítást a Fővárosi Törvényszék hiánypótlási felhívása tette szükségessé.
    A vezető tisztségviselőket felsoroló mellékletre nincs szükség, törlésével a jövőben a tisztségviselők személyének változása nem igényli a létesítő okirat módosítását.

    A hatályos Alapszabály megtalálható az MST honlapján: www.mst.hu, a közgyűlés által elfogadni javasolt Alapszabály letölthető ide kattintva

    2. Egyebek.

    A közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges.
    Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2019. október 4-én 18 óra 40 percre hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    Vereczkei András, elnök - Szijártó Attila, főtitkár

    Időpont: 2019.10.04.
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/C., Hotel Azúr Siófok

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Coloproctológiai Szekciójának és Sebészeti Endoszkópos Szekciójának Kongresszusa

    Helyszín: Hotel Azúr (8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/C)

    Kedvezményes jelentkezés határideje: 2019.09.05.

    További részletes információk, online regisztráció
    a rendezvény weboldalán


    Kedves kolléganők és kolléga urak!

    Az elmúlt évek kongresszusai utat mutattak: az egyre szűkösebb anyagi lehetőségek között is magasra tették a mércét. 2 évvel ezelőtt Budapesten a ESCP Master Class minden részvevő számára emlékezetes volt.

    Figyelembe véve a további korlátozásokat, a kollégák egyre fokozódó munkahelyi terhelését valamint azt, hogy a két szakág nagyos sok közös témát érint a MST Coloproctologiai Szekciójának és Sebészeti Endoszkópos Szekciójának az elnöksége- egyetértésben a MST vezetőségével - úgy határoztak, hogy 2019-ben kongresszusaikat összevonva tartják meg. Helyszínül Siófokot választottuk. A Hotel Azúr sokak számára ismert és kiváló helyszín, mindemellett a Balaton ősszel is meseszép.

    A két szekcó a továbbiakban is megtartja önállóságát. A kongresszuson a Szekció specifikus üléseken kívül néhány plenáris ülés is lesz. Ezek támáját igyekszünk úgy megválasztani, hogy azok a mindenki számára érdekesek legyenek.

    Külföldi kongresszusokból tanulva néhány innovációval szeretnénk érdekesebbé tenni az összejövetelt. Ilyen lesz pl. a folymatos video vetítés, ahol technikai újításokat bemutató filmeket tekinthetnek majd meg. Tervünk szerint letölthető mobil applikáció segítségével az előadások interaktívvá tehetők. Igyekszünk több időt hagyni a diszkusszióra. A jól ismert “Consultant’s Corner” szintén érdekes színfolt lehet.

    A két kongresszus közös ill. párhuzamos lebonyolítása miatt nagyon fontos lesz a prezentációk idejének szigorú betartása. Ezért a több kongresszuson alkalmazott eljárás szerint a szót a technikus a megadott időpontban automatikusan megvonja. Így a idő betartatás nehéz feladata alól mentesülnek az ülés elnökök.

    Sajnálattal értesültünk arról, hogy a Magyar Koloproktológus Társaság beszűntette a tevékenységét. Kiváló, magas szakmai színvonalú rendezvényeikre mindig szívesen gondolunk vissza. Szeretnénk továbbvinni a Társaság hagyományait, megőrizve szellemiségét, ezért a Herczel Manó és Bergström díjat a Coloproctologiai Szekció vezetősége továbbra is oda kívánja ítélni. Természetesen a Veres János emlékérem átadására is sor kerül majd a megszokott módon.

    Mindenkit szeretettel várunk az első közös kongresszusunkra!

    Bursics Attila Willner Péter

    Rendezvény kezdete: 2019.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.10.05.
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/C, Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSTCOLOP19

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Miniszteri Onkológiai Együttműködési és Partnerségi Konferencia és a Kelet-Közép-Európai Emlőráksebészeti Konzorcium Első Nemzetközi Konferenciája és Onkoplasztikus Emlősebészeti Tanfolyama

    Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga Úr!

    Tisztelettel meghívjuk Önt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megrendezésre kerülő Regionális Miniszteri Onkológiai Együttműködési és Partnerségi Konferenciára és a Kelet-Közép-Európai Emlőráksebészeti Konzorcium Első Nemzetközi Konferenciájára és Onkoplasztikus Emlősebészeti Tanfolyamára.

    A konferencia időpontja: 2019. június 12-14
    Helyszíne: Várkert Bazár, Budapest

    Részletes információ a konferencia honlapján: http://ceebcsc.org/budapestcongress/welcome/

    Üdvözlettel: dr. Mátrai Zoltán
    a MOT elnöke

    Rendezvény kezdete: 2019.06.12.
    Rendezvény vége: 2019.06.14.
    Helyszín: Budapest, Várkert Bazár
    A rendezvény Web oldala: http://ceebcsc.org/budapestcongress/welcome/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekciójának XXVII. Kongresszusa (Szeged, 2019.06.12-14.)

    Tisztelt Kolléga!

    Tisztelettel meghívjuk a Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekciójának XXVII. Kongresszusára.

    Ideje: 2019. június 12-14.
    Helye: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső-Tisza part 2.

    Fontos határidők:
    • Absztrakt beküldés: 2019. március 15. Az összefoglalók a Magyar Sebészet c. folyóiratban jelennek meg.
    • Absztrakt visszaigazolás: 2019. március 31.
    • Kedvezményes regisztráció: 2019. április 4.

    A kongresszus fő témái:
    • Kísérletes kutatási lehetőségek a sebészetben és a gasztroenterológiában, transzlációs lehetőségek
    • Graduális és posztgraduális készségfejlesztés a manuális orvosi szakmákban
    • Technológiai innovációk a csontsebészetben
    • Szepszis, hipoxia és ischaemia/reperfúzió az alapkutatásban és a klinikumban
    • Intervenciós és kísérletes radiológia, idegtudományok/neurológia
    • Mitokondriális és mikrokeringési diszfunkció pathomechanizmusa
    • Biológiai gázok terápiás hatékonysága
    • A Kardiológia, a Szív- és Érsebészet aktuális kihívásai
    • Transzplantáció, regeneráció, őssejt terápia
    • Új diagnosztikai lehetőségek sebészi kórképekben: biomarkerek és képalkotás
    • Perioperatív ellátás aktuális lehetőségei
    • Az Urológia, a Nőgyógyászat és a Gyermeksebészet legújabb eredményei

    Kapcsolódó gyakorlati (köztük OFTEX) kurzusok (5-7 kredit):
    (csak a kongresszuson regisztrációs díjat fizető résztvevőknek)
    • Coronaria anasztomózis varrástechnika és szívsebészeti szimuláció
    • Nagyított sebészet - alapszintű mikroszkópos varrástechnikák
    • Nagyított sebészet - haladó mikroszkópos varrástechnikák
    • Laparoszkópiás varrástechnikák
    • Gyakorlás artroszkópos (váll és térd) szimulátoron (Újdonság!)
    • Gyakorlás MAGIC rendszeren (MAGIC humerus és trochanter) (Újdonság!)
    • Gyakorlás neurointervenciós szimulátoron (Újdonság!)

    A további részletes információkat tartalmazó meghívó letölthető ide kattintva

    Információk, az összefoglalók feltöltése, regisztráció: http://www.congress-service.hu/rendezveny/kiseb2019

    Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/ksk.szeged.2019/


    Várjuk szeretettel!

    Dr. Hartmann Petra
    MST XXVII. KSK Elnöke

    Dr. Szabó Andrea
    A Kongresszus Titkára

    A Kongresszus védnökei:
    Prof. Dr. Rovó László
    SZTE Rektora

    Prof. Dr. Lázár György
    SZTE Dékánja

    Rendezvény kezdete: 2019.06.12.
    Rendezvény vége: 2019.06.14.
    Helyszín: 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2., Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.
    A rendezvény Web oldala: http://www.congress-service.hu/rendezveny/kiseb2019

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Sebészeti Onkológiai Szekciójának II. Országos Kongresszusa

    Kedves Kollégák!

    Mellékelten küldöm a Magyar Sebész Társaság Sebészeti Onkológiai Szekciója 2. Kongresszusának áttekintő programját.

    Kérem, mielőbb jelentkezzenek be a kongresszus honlapján: http://www.congress-service.hu/rendezveny/onkoseb2019, ahol rövidesen a részletes programot is megtalálják.

    A kongresszussal egy időben zajlik Szeged egyik legnagyobb tömeget vonzó rendezvénye, a Szegedi Borfesztivál és Hídi Vásár, ami miatt a szálláshelyek fogynak, ezért célszerű lenne, ha szállásigényét mindenki mihamarabb jelezné a szervező irodának.

    Áttekintő program
    Értesítő
    Letölthető jelentkezési lap


    Helyszín:
    Hunguest Hotel Forrás****
    6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24.

    Üdvözlettel:

    Prof. Dr. Lázár György
    a kongresszus elnöke

    Rendezvény kezdete: 2019.05.24.
    Rendezvény vége: 2019.05.25.
    Helyszín: Szeged,
    A rendezvény Web oldala: http://www.congress-service.hu/rendezveny/onkoseb2019

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Közgyűlés

    Tisztelt MST-tag Kollégák!

    A vezetőség 2019. április 25. (csütörtök) 13 óra 30 percre tűzte ki a Társaság közgyűlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.

    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    Regisztrálás 13 órától

    Javasolt napirend:

    1. Elnökség beszámolója.
    2. Előző évről szóló számviteli beszámoló, javaslat az éves költségvetésre.
    3. Felügyelőbizottság és fegyelmi bizottság beszámolója.
    4. Vita a beszámolókról és a költségvetésről, szavazás elfogadásukról.
    5. Vezetőség, felügyelő- és fegyelmi bizottság megválasztása.
    A jelölőbizottság által javasolt jelöltek listája április 5. után megtalálható lesz az MST honlapján: www.mst.hu
    6. Egyebek.

    A közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges.
    Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2019. április 25-én 14 órára hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    A közgyűlés után, 17 órakor lesz a 2019. évi Balassa János emlékelőadás: Harsányi László: Sebészet és innováció

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel


    Damjanovich László, elnök és István Gábor főtitkár


    Időpont: 2019.04.25.
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Balassa János Emlékelőadás

    Tisztelettel meghívjuk a Balassa János Emlékelőadásra, amelyet 2019. április 25-én, csütörtökön, 17.00 órakor tartunk a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    Felkért előadó: Prof. Dr. Harsányi László

    Az előadás címe: Sebészet és innováció

    Magyar Sebész Társaság Vezetősége

    Időpont: 2019.04.25.
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Konszenzus Konferencia a differenciált pajzsmirigyrák hazai ellátásáról

    Tisztelt Kollegák!

    A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság Pajzsmirigy Szekciója konszenzus konferenciát szervez a differenciált pajzsmirigyrák hazai ellátásáról.

    A konszenzus kialakításában résztvevő társaságok:
    Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-,Nyaksebész Orvosok Egyesület
    Magyar Gyermekorvosok Társasága
    Magyar Klinikai Onkológusok Társasága
    Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság
    Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság
    Magyar Onkológusok Társasága
    Magyar Patológusok Társasága
    Magyar Radiológusok Társasága
    Magyar Sebész Társaság
    Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság

    A társaságok 2-2 szakértőt delegáltak a konferenciára. A résztvevők célul tűzték ki a szakterületet közvetlenül érintő hazai állásfoglalás kialakítását és ismertetését. A kiindulást a 2015-ös amerikai irányelv képezi. A konferencián minden társaság képviselői 10-10 percben ismertetik a saját szakmai állásfoglalásukat, majd a szakmák képviselői összeállítják a konszenzus szövegét és ezt bocsátják széles körű vitára. A konszenzus konferencián a társaságokat képviselő kollégák mellett minden érdeklődőt szívesen látunk, a vitában és a végső konszenzus kialakításában mindenki részt vehet. A részvétel ingyenes, de kérjük, a létszám tervezése érdekében az érdeklődők regisztráljanak a http://newinst.wixsite.com/5tett/dtc honlapon.

    A konferencia helyszíne: Siófok, Panoráma Hotel

    Időpontja: 2019. április 24.

    A konszenzus konferencia az 5. Tavaszi Endokrin Továbbképző Tanfolyam helyszínén, az azt megelőző napon kerül megrendezésre.

    Jelentkezési lap
    Program


    A MEAT Pajzsmirigy Szekció nevében:

    Mezősi Emese

    Időpont: 2019.04.24.
    Helyszín: Siófok, Panoráma Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://newinst.wixsite.com/5tett/dtc

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Colorectalis májmetastasisok komplex kezelése Konszenzus konferencia

    Időpont: 2019.04.05.
    Helyszín: New York Palota Budapest, Erzsébet krt. 9. 1073
    Részvételi díj: ingyenes
    Regisztráció: Előzetesen név és pecsétszámmal a hpbcenterhungary@gmail.com e-mail címen szükséges.
    Helyszíni regisztrációra nincs lehetőség.

    A regisztráció határideje: 2019. március 31.

    Kedves Kolléganők és Kollégák!

    Magyarországon jelenleg a colorectalis májáttétekre vonatkozó kezelési elv nem elérhető. Országos statisztika alapján hazánkban évi több mint 1000 májresectio történik, összesen 34 sebészi osztály közreműködésével. A perioperatív halálozás az egyes osztályok közt azonban jelentős eltéréseket mutat. Míg egyes centrumok esetén a mortalitás, a nyugat-európai adatoknak megfelel (<3%), addig bizonyos osztályokon ennél jóval magasabb. Ennek hátterében részben a colorectalis májáttétek sebészi ellátására vonatkozó hazai ajánlás hiánya, részben pedig az ellátás centralizálásának elmaradása állhat.

    A fentiekre való tekintettel rendezzük meg a colorectalis májáttétek ellátására vonatkozó konszenzus konferenciát 2019. április 5-én. A tudományos ülés kapcsán célunk, hogy széles szakmai körben már nemzetközileg elfogadott, az aktuális irodalmon alapuló szakmai ajánlásokat a hazai környezetre is aktualizáljuk, mintegy iránymutatást adva a jövőbeli szakmai párbeszédeink megalapozásához.

    Ezúton szeretnénk felkérni Önt és munkatársait, hogy 2019. április 5-én tiszteljenek meg bennünket jelenlétükkel a budapesti New York palotában. Szavazatukkal, érveikkel hozzájárulhatnak a hazai szakmai irányelvek kialakításához.
    A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges március 22-i határidővel.

    A Kongresszus szervezőbizottságának nevében tisztelettel,

    Dr. Szijártó Attila és Dr. Hahn Oszkár

    Hepato-Pancreato-Biliary
    Surgical Research Center-Hungary
    levelezési cím: Budapest, 1082 Üllői út 78 Budapest
    e-mail: hpbcenterhungary@gmail.com

    A program megtekinthető ide kattintva

    Időpont: 2019.04.05.
    Helyszín: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 9., New York Palota

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VII. FiSeSz-FiGaMu Kongresszus

    Kedves Fiatal Sebész Kollégánk!

    Reméljük, a naptáratokban már ott szerepel a tavaszi, 2019.03.29-31. között megrendezésre kerülő VII. FiSeSz-FiGaMu Kongresszus, ahova már megtaláltátok az esetet és kidolgoztátok a beadásra kívánt absztraktot!

    Ne feledjétek, a legkésőbbi határidő 2019. február 28.!

    A kongresszusra az alábbi három fő témában várunk esetismertetéseket:
    • Proctológia
    • Emlősebészet
    • Cystosus pancreas laesiok (FiGaMu - FiSeSz közös szekció)

    A fő programok mellett nem maradhatnak el a változatos kongresszus előtti kurzusok. Lesz műtősasszisztensi szekció, szervezünk laparoscopos skillt, különböző workshopokat és részletesen körüljárnánk a perioperativ időszak sebészeti és aneszteziológiai vonatkozásait.

    Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a program tematikus, ezért a megadott 3 fő témán kívül egyéb témájú absztraktot nem áll módunkban elfogadni. Fontos szempont továbbra is az előadások interaktívvá tétele, ezért ahogy azt a korábbiakban már megszokhattátok, az előadás menetébe kérünk minimum 3, szavazással megválaszolható kérdést beépíteni, melyre a közönség soraiból egy szavazógép segítségével lehet majd válaszolni.

    Mindenkinek jó munkát, várjuk az absztraktokat!

    Üdvözlettel:
    FiSeSz vezetőség

    További információ >>
    Online jelentkezés >>
    Absztrakt beküldés >>


    Rendezvény kezdete: 2019.03.29.
    Rendezvény vége: 2019.03.31.
    Helyszín: Balatonalmádi,
    A rendezvény Web oldala: https://fisesz2019.misandbos.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXV. Szent Agáta Mammológus Nap - Az emlődiagnosztika és terápia múltja, jelene és jövője

    Az Országos Onkológiai Intézet Tudományos Bizottsága, a Magyar Onkológusok Társasága és a Magyar Rákellenes Liga 2019. február 2-án huszonötödik alkalommal rendezi meg az Országos Onkológiai Intézet Eckhardt Termében a Szent Agáta Mammológus Napot orvosok részére, amelyre Önt és Munkatársait tisztelettel meghívjuk.

    Téma: Az emlődiagnosztika és terápia múltja, jelene és jövője

    A program letölthető ide kattintva >>

    Jelentkezési lap: www.oftex.hu >> címen megtalálható, e-mailen is elküldhető
    Oktatási Titkárság
    224-87-72
    oktatas@oncol.hu

    A tanfolyam adatlapja >>

    Időpont: 2019.02.02.
    Helyszín: 1122 Budapest, Kékgolyó u.13., 14.(D.)ép. III.em., Eckhardt Terem, Országos Onkológiai Intézet
    A rendezvény Web oldala: https://oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=69706&tableid=0

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TAMIS és TATME elméletben és gyakorlatban - Tudományos fórumok az Uzsoki utcai Kórházban (2018.12.01.)

    Helyszín: Uzsoki utcai Kórház - Konferencia Terem (1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.)

    További részletes információk, regisztráció a rendezvény weboldalán >>

    Akkreditáció: A tanfolyamot a Semmelweis Egyetem a SE-TK/2018.II/00243 számon akkreditálta, orvosoknak szabadon választható, 12 pont adható.
    Szakképesítések melyhez szakma szerint elszámolható: 1. gastroenterológia, 2. sebészet.

    Az Uzsokis Tudományos Fórum ezévi eseménye a TAMIS és TaTME műtéteket hivatott bemutatni. El fogjuk mondani a két technika elméleti alapjait, előnyeit, buktatóit. Szeretnénk mind a két műtéti típust a gyakorlatban is bemutatni élő műtéti közvetítés segítségével. De még ezen is túl kívánunk lépni, előzetes regisztráció alapján cadaver modellen biztosítunk lehetőséget a műtét lépéseinek gyakorlására. Külföldi vendég előadónk Prof. Dimitri Christoforidis segítségét is igénybe vesszük majd, aki saját idevonatkozó gyakorlati tapasztalatait is megosztja velünk majd.

    Mindenkit szeretettel várunk az Uzsokiban!

    Dr. Bursics Attila

    Időpont: 2018.12.01.
    Helyszín: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41., Uzsoki utcai Kórház - Konferencia Terem
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/UZSOKI2018

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pajzsmirigysebészet aktuális kérdései

    Helyszín: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Onkológiai tömb III. emelet Előadó (4400 Nyíregyháza, Szent István út 68.) - Hotel Pagony (4400 Nyíregyháza, Újmajor)

    Időpont: 2018. november 23-24.

    Részvételi díj: 10 000 Ft

    Felhívás >>
    Program >>


    Jelentkezés: http://www.szszbmk.hu/pajzsmirigy

    Általános információk:
    Szombati Julianna személyi asszisztens
    SZSZBMK és EOK Általános Sebészet
    4403 Nyíregyháza, Pf.: 46.
    e-mail: szombati.julianna@szszbmk.hu
    Mobil: 06-20-597-62-67

    Akkreditáció folyamatban!

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

    Dr. Tóth Lajos Barna
    osztályvezető főorvos
    SZSZBMK és EOK
    Általános Sebészet
    Nyíregyháza

    Rendezvény kezdete: 2018.11.23.
    Rendezvény vége: 2018.11.24.
    Helyszín: Nyíregyháza, Egyetemi Oktatókórház Onkológiai tömb III. emelet Előadó és Hotel Pagony

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság XX. Kongresszusa (Debrecen, 2018.11.21-24.)

    A Magyar Transzplantációs Társaság 2018. november 21-24 között tartja XX. jubileumi kongresszusát Debrecenben.

    Helyszín:
    Kölcsey Központ
    4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.,

    További részletes információk és regisztráció a rendezvény weboldalán >>

    A kongresszus kezdetén az ENCKEP (European Network for Collaboration on Kidney Exchange Programmes), az európai élődonoros vesecsere programok társasága tart 2 napos munkaértekezletet, amelyre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A megbeszélésen 8-12 ország képviselői, nefrológusok, koordinátorok, sebészek, IT-programozó szakemberek, matematikusok vesznek részt. Hazánkban most tervezzük elindítani ezt az aktivitást, nagy öröm, hogy Debrecen adhat otthont az első ilyen megbeszélésnek.

    A Kongresszus Oftex akkreditált, de a kreditpontok csak teljes regisztráció esetén írhatóak jóvá (napijegynél nem). A kongresszus alkalmából megjelenik az Orvosi Hetilap tematikus lapszáma, amelyet minden regisztrált megkap, a programfüzettel együtt.

    A kongresszus alatt elismert szakemberek által vezetett gyakorlati kurzusokat tartunk, amelyekre - korlátozottan - még lehet regisztrálni. Kiemelném - az állaton végzett (hand assisted) laparoszkópos élődonor nefrektómiát,
    - a kadáveren végzett multiorgan szervkivételt (külön hasi, és mellkasi szervek),
    - az ECMO kurzust,
    - betegágy melletti UH diagnosztika kurzust,
    - és az egészségügyi szakdolgozóknak tervezett diabétesz továbbképzést.

    Az állatműtét a fiatal sebészek felé különösen fontos, mert ennek megfelelően rendelünk "hozzávalót".
    A kadáver szervkivételi kurzus ezúttal nem csak hasi, hanem mellkasi szervekre is vonatkozik.

    Asszisztensek, eü. szakdolgozó kolléganők jelentkezése is lényeges, támogatott a célzott kurzusokra.

    A kurzuson való részvételről igazolást adunk.

    Napijegy váltása is lehetséges. Ez feljogosít az elméleti program látogatására, programfüzetre, Orvosi Hetilap példányra, és kávészünet igénybevételére, de nem jogosít fel kreditpontra, étkezésre, egyéb programra, és önmagában gyakorlati kurzusokra sem.

    A Debreceni Egyetem dolgozóinak az elméleti szakmai programon történő részvétel ingyenes, DEKA kártya felmutatása mellett, de ez nem jogosít a gyakorlati kurzusokra, programfüzetre, és egyéb ellátásra (kávéjegy, üdítő stb), étkezésre, illetve a nem szakmai programok látogatására.

    Az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért 2018. november 22-én este tartja 4. jótékonysági koncertjét, amelyet idén a kongresszushoz illesztettünk. A koncerten kerül átadásra az alapítvány díja, melyet ezúttal Prof. Uray Éva kap meg.

    Amennyiben saját körben nem megoldható a regisztrációs díjak rendezése, az alapítvány, lehetőségeihez képest anyagilag is támogatja a kongresszuson történő megjelenést, melyre itt lehet pályázni:
    http://transplantdeb.hu/mtt2018/

    A kongresszusról bővebb Információ: Bokker Tamás (Convention Kft): tbokker@covention.hu

    Tisztelettel várjuk a rendezvényen önt és munkatársait:

    Üdvözlettel

    Dr. Nemes Balázs
    Tanszékvezető egyetemi docens
    Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar
    Sebészeti Intézet
    Szervtranszplantációs Nem önálló Tanszék

    Rendezvény kezdete: 2018.11.21.
    Rendezvény vége: 2018.11.24.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.kolcseykozpont.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)III. Hazai NPWT Tudományos Szakmai Nap (Budapest, 2018.11.20.)

    Helyszín: Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központ, Hevesy György terem
    1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-43.

    Időpont: 2018. november 20. (kedd) 9-17 óráig

    Az idei kongresszus kiemelten foglalkozik a negatívnyomás-terápia alábbi szakterületeken történő alkalmazásával:
    • Sebészet
    • Ortopédia, traumatológia
    • Idegsebészet
    • Különleges indikációk (incizionális és endoluminális NPWT, gyermek trauma)
    • Krónikus sebek kezelése (diabéteszes láb, nyomási fekély, gáti sebek)

    A kongresszus szekcióülésein történő előadásra (időtartam 12 perc) és poszteres megjelenésre várjuk jelentkezésüket a fenti témakörökben.

    Absztrakt információk:
    • Nyomtatvány letölthető a www.npwt.hu oldalról
    • Az absztraktokat az egyesulet@npwt.hu e-mail címre várjuk
    • Beadási határidő: 2018. szeptember 25.
    • A beérkezett absztraktok értékelése során előnyt élveznek a klinikai tanulmányok, kísérletes munkák és a ritka esetek bemutatása.

    A Szakmai Bíráló Bizottság 2018. október 12-ig véglegesíti a programot és erről értesítést küld.
    A poszterre javasolt absztraktokat a megadott formátumban 2018. október 30-ig várjuk.

    A Regisztráció módjáról és a részletes programról hamarosan tájékozódhat a http://www.npwt.hu oldalon.

    Jelentkezés/regisztráció a rendezvényre 2018. október 1-től.

    Szervezők: A Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    Negatívnyomás-terápiával a Sebgyógyulásért Egyesület
    Fő támogató: HARTMANN-RICO Hungária Kft.

    Időpont: 2018.11.20.
    Helyszín: 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-43., Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központ, Hevesy György terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.npwt.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó az I. Pécsi Nyelőcsőrák Napra

    Tisztelt Kollégák!

    Szeretettel meghívjuk Önöket az I. Pécsi Nyelőcsőrák Napra!

    Időpont: 2018. november 08. csütörtök

    Jelentkezés: a tinuszben@gmail.com címen, 2018. október 20-ig

    Helyszín: PTE Általános Orvostudományi Kar, a pontos helyszín a későbbiekben kerül kihirdetésre.

    A megbeszélés célja, hogy a résztvevők számára a nyelőcsőrák megelőzésével, felismerésével és kezelésével kapcsolatban az aktuális lehetőségekről egy átfogó képet adjon.

    A tudományos megbeszélésen a nyelőcsőrák ellátásának pathológiai, gasztroenterológiai, endoszkópos, sebészeti, onkológiai és palliatív vonatkozásairól lesz szó, melyen keresztül a betegség multidiszciplináaris ellátásának fontosságát is tervezzük érzékeltetni.

    Megvitatásra kerülnek továbbá a témával kapcsolatos kutatási lehetőségek, ismertetni fogjuk a Nyelőcsőrák Regiszter indításával és a csatlakozásal kapcsolatos részletek is. Prospektív obszervációs és esetleg randomizált vizsgálatokkal kapcsolatos ötletekről is szó lesz.

    A továbbképzésen való részvétel ingyenes, a rendezvény utólag kerül regisztráláasra az Oftex rendszerében.

    A Nyelőcsőrák Napra szeretettel várunk minden érdeklődőt, medikusokat, PhD hallgatókat, szakorvosjelöletket és szakorvosokat minden szakterületről.

    A szervezők nevében,

    Prof. Hegyi Péter, TMI központ vezető
    Erőss Bálint, felső tápcsatorna munkacsoport vezető
    Tinusz Benedek, PhD hallgató

    Időpont: 2018.11.08.
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Észak-Kelet Magyarországi Szekció Tudományos Ülése (Szolnok, 2018.10.27.)

    Tisztelt Professzor Asszony/ Úr! Tisztelt Főorvos Úr!

    A Magyar Sebész Társaság Észak-Kelet Magyarországi Szekció, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Sebészeti osztálya 2018. október 27-én tartja az MST Észak-Kelet Magyarországi Szekció Tudományos Ülését, amelyre Önt és kedves Munkatársait szeretettel meghívjuk.

    Helyszín: Szolnok, Tiszaliget, Hotel Garden
    Időpont: 2018.10.27-én 9:30-kor

    A program letölthető ide kattintva >>


    Időpont: 2018.10.27.
    Helyszín: Szolnok, Tiszaliget, Hotel Garden

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Proctológiai Szintentartó Képzés (Pécs, 2018.10.13.)

    Tisztelt Kollegák!

    A Magyar Sebész Társaság Coloproctológiai Szekciójának éves továbbképző tanfolyamát a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Szakbizottsága által támogatva, 2018.10.13-án 9.00 órai kezdettel tartjuk Pécsett MTA PAB Székházban (7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.). A tanfolyam során a proctológia markáns kérdéseit érintjük. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

    A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, díja 5000 Ft.

    Jelentkezni 2018.09.15-ig zsupanne.anita@pte.hu címen, ill. az OFTEX portálon lehet.

    A tanfolyam jellege: szabadon választható.

    Akkreditációs pont: 16 pont.

    A tanfolyam díját kérjük a 10024003-00282716-01170003 bankszámlaszámra utalni, valamint a közleményben a 151002 hivatkozást feltüntetni! ”ÁFÁ-s számla” igény esetén az átutalás közleményében fel kell tüntetni a számlázási nevet és címet is. A jelentkezéssel elfogadásra kerül, hogy a fentiek hiányában ”ÁFÁ-s számla” kiállítására nincs mód. Utólag csak a névre szóló befizetési igazolást áll módunkban kiadni.

    Üdvözlettel:

    Dr. Vereczkei András
    klinikaigazgató egyetemi tanár
    PTE KK Sebészeti Klinika

    Dr. Baracs József
    egyetemi adjunktus
    PTE KK Sebészeti Klinika

    A képzés programja:
    Proktológiai anatómia. A proktológiai vizsgálat menete - Willner Péter
    Aranyér. Differenciál diagnosztika és terápia István Gábor
    Analis Crohn betegség - Csatár Éva
    Analis carcinoma - Baracs József
    Abscessus periproctalis. Fissura ani. Pilonidalis betegség - Willner Péter
    SZÜNET
    Sürgősség a proktológiában - Novák András
    Ano-dermatologia. HPV okozta betegségek. Pruritus ani - Csatár Éva
    Fissura ani - Novák András
    Konzervatív kezelés a proktológiában - Novák András
    TESZTVIZSGA – PROCTO KVÍZ


    Időpont: 2018.10.13.
    Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44., MTA PAB Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Laparoszkópos varrástanfolyam – 3D-ben (EinsteinVision®)

    Vezeti: Prof. Dr. Wéber György

    Időpont: 2018. október 12-13.

    Helyszín: Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet herceghalmi telephelye (az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet területén)
    Cím: 2053 Herceghalom, Gesztenyés u. 1. GPS koordináták: É 47.497805, K 18.753193

    Kreditpont: 32
    Részvételi díj: 40.000 Ft
    Kapcsolattartó személy: Klotz Dávid (06-20-663-2026)

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2018.10.12.
    Rendezvény vége: 2018.10.13.
    Helyszín: Herceghalom,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) ESSO 38. kongresszusa

    Kedves Kollégák!

    Mint tudjátok az ESSO 38. kongresszusa október 10-12-én kerül megrendezésre Budapesten, a Kongresszusi Központban. Az, hogy a nagy nemzetközi elismertséggel bíró társaság tudományos rendezvényének a Magyar Sebész Társaság lehet a házigazdája, nagy elismerés számunkra. A szegedi Sebészeti Klinika alapítványa és a kongresszus szponzorai támogatást szeretnének nyújtani a kongresszusi részvételhez. A támogatás a kongresszusi regisztráció teljes összegét jelenti (475 Euro + 50 Euro). A támogatást azoknak a résztvevőknek szeretnénk nyújtani, akiknek elfogadott előadása vagy elfogadott poszter bemutatása lesz a kongresszuson. A kedvezményes regisztráció csak az ESSO tagokra érvényes, ezért az ESSO tagság elengedhetetlen. Ennek a kedvezményes költségét (50 Eurot) is átvállaljuk. Előnyben részesítjük természetesen az orális prezentációkat. A limitált anyagi lehetőségeink miatt egyelőre 20 főben tudjuk korlátozni a résztvevők körét.
    A kongresszus hivatalos web oldalán minden fontos és szükséges információ rendelkezésetekre áll.
    https://www.ecco-org.eu/ESSO >>

    A kérésem az, hogy a benyújtott abstractokat másolatban a Sebészeti Klinika iroda címére is küldjétek el (office.surg@med.u-szeged.hu), illetve az abstracttal együtt egy levélben (séma mellékelve) forduljatok a Klinikai Sebészet Fejlődéséért Alapítványhoz a kongresszus támogatása céljából. Hasonlóképpen küldjétek meg a későbbiekben a kongresszus tudományos bizottságának döntéséről szóló e-mailt is, hogy a benyújtott munka elfogadást nyert-e. Bízom benne, hogy nagyszámú magyar delegációval tudunk részt venni ezen a magas tudományos színvonalú rendezvényen.

    Baráti üdvözlettel

    Dr. Lázár György
    tanszékvezető egyetemi tanár
    az ESSO 38. kongresszus társelnöke

    A támogatási kérelem letölthető ide kattintva >>



    Rendezvény kezdete: 2018.10.10.
    Rendezvény vége: 2018.10.12.
    Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás út 63-67., Novotel Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: https://www.ecco-org.eu/ESSO

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fluorescence Guided Surgery (2018.09.27-28.)

    Kedves kollégák!

    2018. szeptember 27-én és 28-án, Intézetünk „Fluorescence Guided Surgery” címmel workshopot rendez. A kurzus egynapos, 9-18 óráig tart, a résztvevők száma maximum 12 fő (jelentkezési sorrendben).
    Jelentkezési határidő: szeptember 14.

    Helyszín: Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet herceghalmi telephelye (az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet területén)
    Cím: 2053 Herceghalom, Gesztenyés u. 1. GPS koordináták: É 47.497805, K 18.753193

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Kapcsolattartó személy: Klotz Dávid (06-20-663-2026)

    A tanfolyamot a japán Masashi Yoshida professzor vezeti. Rövid elméleti bevezető után, sertéseken különböző időtartamú bélkirekesztés, és rezekció történik. Az Indocyanine Green fluorescens (ICG) vizsgálatok jól demonstrálják a különböző időtartamú ischemia perfúziós következményeit. Az anastomosis készítés során a résztvevők megtapasztalhatják, hogy mennyire megnyugtató az általuk készített bélösszeköttetés vérkeringése. A hagyományos, ICG – vizsgálatra képes HyperEye Medical System mellett, használni fogjuk az eszköz legújabb változatát, a HyperEye Medical System III-t, mely már fluorescein fluorescens vizsgálatra is képes.
    A kurzus célja, hogy felhívja a figyelmet az ICG vizsgálat jelentőségére, bemutassa technikáját és megtanítsa intraoperatív kivitelezését.

    Prof. Dr. Wéber György

    Rendezvény kezdete: 2018.09.27.
    Rendezvény vége: 2018.09.28.
    Helyszín: 2053 Herceghalom, Gesztenyés u. 1.
    A rendezvény Web oldala: http://Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet herceghalmi telephelye (az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet területén)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Society for Experimental Microsurgery (ISEM) 14. Kongresszusa

    Tisztelt Kollégák!

    Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy 2018. augusztus 23-25. között mi rendezhetjük az International Society for Experimental Microsurgery (ISEM) 14. Kongresszusát. Számunkra ez különös jelentőséggel bír, hiszen már második alkalommal (2004, 2018) tudhatjuk Debrecenben ezt a rangos eseményt, amelynek fényét az is emeli, hogy éppen 2018-ban ünnepli centenáriumát a debreceni orvosképzés.

    A magyar Résztvevőknek kedvezményes regisztrációs feltételeket tudunk biztosítani:
    http://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/ISEM2018HU >>

    A kongresszussal kapcsolatos részletes információ a rendezvény angol nyelvű honlapján érhető el: http://www.isem2018.org >>

    Tisztelettel, szeretettel várjuk Debrecenben!

    Dr. Németh Norbert
    a kongresszus elnöke

    Rendezvény kezdete: 2018.08.23.
    Rendezvény vége: 2018.08.25.
    Helyszín: Debrecen,
    A rendezvény Web oldala: http://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/ISEM2018HU

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekciójának XXVII. Kongresszusa (Szeged, 2019.06.12-14.)

    Helyszín: IH Rendezvényközpont
    Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.
    6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.

    Kedves Kollégák!

    Ezúton szeretnénk felkérni Önt és munkatársait, hogy 2019. június 12-14. között tiszteljenek meg bennünket jelenlétükkel a Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekciójának soron következő, XXVII. Kongresszusa alkalmából.

    A jövő évi Kongresszus rendhagyó lesz abból a szempontból, hogy a sebészeti műtéttan és a kísérletes sebészet hagyományos, transzlációs kutatói és oktatói területei mellett az ugrásszerű növekedésnek indult szimulációs képzések témaköreit is zászlajára tűzte. Ezzel a lépéssel a Kongresszust szervező szegedi Sebészeti Műtéttani Intézet nagy fába vágja a fejszéjét, mivel a szimulációs gyakorlati képzés a sebészeten túlmenően ma az egészségügy széles spektrumát érinti, különösen a manuális szakmákat, mint például a traumatológia, nőgyógyászat, aneszteziológia, kardiológia.
    További, kiemelt célterületnek tekintjük a sebészeti innovációkat, a high–tech trauma sebészetet és a traumatológiai tárgyú transzlációs kutatásokat. Egyedülálló lehetőségként a Kongresszus keretein belül lehetőséget biztosítunk a résztvevők számára a legújabb traumatológiai, anaeszteziológiai és neurointervenciós eljárásokkal való gyakorlati ismerkedésre. A szakmák jövőjét jelentő fiatal klinikusok és a nagy tapasztalattal rendelkező szakmai mentorok jelenlétét workshopok és kerekasztal beszélgetések szervezésével is biztosítjuk.

    A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Műtéttani Intézete, a kongresszus szervezőjeként azon lesz, hogy a tudományos és a szociális programok tekintetében is felejthetetlenné tegye az eseményt. 2019 júniusának első meleg napjai, a Tisza virágzása és a társasági programoknak otthont adó Tiszapart-Várkert ideális helyszínné teszi Szegedet a jövő évi Kongresszus megrendezésére.

    Javasoljuk hát, hogy a 2019. június 12-14-i dátum már most vastag betűkkel kerüljön be a jövő évi naptárakba.
    A Kongresszus honlapja: http://www.congress-service.hu/rendezveny/kiseb2019. A kihagyhatatlan programra a szervező bizottság nevében szeretettel várjuk Önöket. Kérdéseik esetén a szervezőbizottság, vagy a Kongresszusi Szervező Iroda (Congress & Hobby Service Kft.; 6725 Szeged, Szent Ferenc utca 8.; Mészáros Gábor ügyvezető és munkatársai) készséggel állnak rendelkezésükre.

    A Kongresszus szervezőbizottságának nevében tisztelettel köszönti,

    Dr. Hartmann Petra
    MST XXVII. KSK Elnöke

    Dr. Szabó Andrea
    A Kongresszus Titkára

    A Kongresszus védnökei:
    Prof. Dr. Rovó László
    SZTE Rektora

    Prof. Dr. Lázár György
    SZTE Dékánja

    Rendezvény kezdete: 2018.06.12.
    Rendezvény vége: 2018.06.14.
    Helyszín: Szeged,
    A rendezvény Web oldala: http://www.congress-service.hu/rendezveny/kiseb2019

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Japán-Magyar-Lengyel Sebész Társaság harmadik szimpóziuma

    2018-ban magyar sebészek lesznek a vendéglátók, Budapesten rendezik a Japán-Magyar-Lengyel Sebész Társaság harmadik Triangle Symposiumát, ez egyúttal a nyolcadik japán-magyar tudományos találkozót is jelenti. 2018-ban ünnepeli a világ Semmelweis Ignác születésének kétszázadik születésnapját. Az emlékév kimagasló eseményeként, az ő emlékére a Harmadik Triangle találkozó elnevezése: SEMMELWEIS SYMPOSIUM, jelmondata: Clean hands save life.

    A szimpózium ideje: 2018. június 3-4.,
    Helye: Stefánia Palota, Budapest.

    A tudományos találkozó nyelve angol, prezentációk a következő témakörökhöz csatlakoztathatók:
    1. esophagus, 2. stomach, 3. colo-rectal surgery, 4. hepato-biliary-pancreas surgery, 5. thoracic, cardiac and vascular surgery, 6. transplantation, 7. minimally invasive surgery, 8. surgery of the endocrine organs, 9. pediatric surgery, 10. hernia, breast, plastic / reconstructive surgery, 11. experimental surgery, 12. oral surgery and dentistry, 13. military and catastrophe surgery. 14. surgical education, 15. varia.

    A magyar előadók számára a találkozó tudományos előadásain való részvétel ingyenes!

    Várjuk a magyar kollégák jelentkezését, absztraktok beküldésével. Lehetőséget kínálunk szakorvos-jelöltek és rezidensek számára is, hogy előadásaikkal részesei lehessenek ennek a kimagasló értékű tudományos szimpóziumnak.

    További részletes információk a meghívóban >>


    A Japán-Magyar Sebész Társaság tevékenysége 1994 - 2017 >>


    Weboldal: http://www.jhp3triangle2018.hu/ >>

    Plakát >>


    Rendezvény kezdete: 2018.06.03.
    Rendezvény vége: 2018.06.04.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Budapest, Stefánia Palota
    A rendezvény Web oldala: http://www.jhp3triangle2018.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság 2018. évi Kongresszusa


    Szabad előadás program >>
    Felkért összefoglaló előadások és csatlakozó előadások >>
    Poszterprogram >>
    Időtábla >>

    Értesítő >>
    Költségátvállaló nyilatkozat >>
    Letölhető jelentkezési lap >>
    A rendezvény weboldala, online regisztráció >>

    Rendezvény kezdete: 2018.05.24.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó a Magyar Sebész Társaság Közgyűlésére

    Tisztelt MST-tag Kollégák!

    A vezetőség 2018. április 19. (csütörtök) 15 órára tűzte ki a Társaság közgyűlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.

    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia székházának Díszterme
    (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    Közgyűlésre regisztrálás 14 óra 30 perctől

    A közgyűlés javasolt napirendje:

    1. Elnökség beszámolója.

    2. Előző évről szóló számviteli beszámoló, javaslat az éves költségvetésre.

    3. Felügyelőbizottság és fegyelmi bizottság beszámolója.

    4. Vita a beszámolókról és a költségvetésről, szavazás elfogadásukról.

    5. Egyebek.

    A közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges.
    Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2018. április 19-én 15 óra 20 percre hívjuk össze a fenti helyszínre . Ez esetben a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    A közgyűlés után, 17 órakor lesz a 2018.évi Balassa János emlékelőadás:

    Oláh Attila: Sebészet – a döntés művészete.

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    Damjanovich László, elnök és István Gábor főtitkár


    Időpont: 2018.04.19.
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., MTA Székház Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Diabéteszes/neuropátiás lábszövődmények kezelése, megelőzése (Demjén, 2018.04.05-07.)

    Időpont: 2018.04.05-07.
    Helyszín: Demjén, Egri Korona Borház

    Szabadon választható továbbképzés:
    aneszteziológia-intenzív terápia, belgyógyászat, belgyógyászati angiológia, bőrgyógyászat, diabetológus, érsebészet, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, geriátria, háziorvostan, kézsebészet, ortopédia és traumatológia, oxyológia és sürgősségi orvostan, radiológia, rehabilitáció, reumatológia, sebészet, traumatológia részére

    A Debreceni Egyetem Továbbképzési Központ DE AOK 2018.I./00049 számon 48 kreditpontra akkreditálta.

    Jelentkezés:
    http://www.diabeteszlab.hu/tovabbkepzes >>


    A részvétel 30 000 Ft, szombati napon regisztrációhoz kötött, de díjmentes szakdolgozói képzés is csatlakozik

    Meghívó >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.05.
    Rendezvény vége: 2018.04.07.
    Helyszín: Demjén, Egri Korona Borház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Oktatási kerekasztal MST – FiSeSz

    Időpont: 2018. március 24. 9:00-11:30
    Helyszín: FiSeSz VI. kongresszusa, Hunguest Hotel Bál Resort, Balatonamádi

    I. Bevezető - problémafelvető körkérdés szavazógéppel
    1. Megfelelő segítséget és kontrollt nyújt számodra a jelenlegi tutori rendszer?
    2. A különböző képzések időtartamát és formáját megfelelőnek tartod a szakvizsgához elengedhetetlen ismeretanyag elsajátítására?
    3. Az általad elvégzett műtétek és asszisztenciák száma elegendő gyakorlatot ad neked a későbbi önálló munkádhoz?
    4. A kötelező szakvizsga előtti tanfolyamok számát, témáit és formáját elegendőnek tartod ismeretanyagod kiegészítésére?
    5. A szakvizsga – jelen formájában - megfelelően ellenőrzi és kéri számon a megszerzett tudást?

    II. Előadás (max. 7 perc)
    1. Az első oktatási kerekasztal tapasztalatai – Szücs Ákos

    III. Kerekasztal a körkérdések és az előadások tükrében a moderátor által irányított kérdésekkel
    Boros Mihály, Damjanovich László, Ferencz Andrea, Harsányi László, Jancsó Gábor, Lázár György, Németh Norbert, Oláh Attila, Oláh Tibor, Simonka Zsolt, Szücs Ákos, Vereczkei András

    A megbeszélni kívánt témakörök:

    Mentor-tutor rendszer

    Megfelelőnek és működőképesnek tartod-e a jelenlegi mentor-tutor rendszert a napi gyakorlatban?
    Kellően gyakran találkozol a mentoroddal?
    Kellően gyakran találkozol a tutoroddal?
    Elégségesnek látod-e a „jogköröket”, mellyel a mentor/tutor a képzésed egyengetése érdekében fel van ruházva?
    Szükségesnek látnád-e a graduális képzésben már működő elektronikus leckekönyv bevezetését a szakképzésbe?
    VITA

    Kötelező tanfolyamok revíziója
    Szükséges és elégséges-e a kötelező tanfolyamok száma, időtartama és tematikája?
    VITA

    Szükségesnek tartod-e egyéb témakörökben online képzési programok indítását akár kötelező, akár szabadon választható jelleggel?
    VITA

    Műtéti szám
    Szükségesnek tartod-e egyes műtétek teljesítésének kötelező meghatározását?
    VITA

    Amennyiben a szakképzés során kötelezően előírt műtétek kerülnek meghatározásra, biztosítva látod ezek valóságos elvégzését?
    VITA

    Szakvizsga
    Jelenlegi formájában megfelelőnek tartod-e a vizsgáztatás rendszerét?

    Szükségesnek tartod-e a más szakterületeken működő írásbeli elővizsga bevezetését?

    Szükségesnek tartod-e a gyakorlati vizsgát? Lehet-e egységesíteni, egyáltalán betölti-e a várt szerepét?
    VITA

    Időpont: 2018.03.24.
    Helyszín: Balatonalmádi, Hungest Hotel Bál Resort

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FiSeSZ VI. Kongresszusa (Balatonalmádi, 2018.03.23-25.)

    Helyszín: Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort
    Időpont: 2018.03.23-25.

    Kedves Fiatal Sebész Kollégák!

    Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a 2018. március 23-25. között megrendezésre kerülő VI. FiSeSz Kongresszusra az absztrakt feltöltési felület elérhető!

    A kongresszusra az alábbi három fő témában várunk esetismertetéseket:
    1. Akut hasi kórképek a társszakmák együttműködésével / A sebészet határterületei az akut hasi kórképeknél 2. Májsebészet 3. Tápcsatornai vérzések a sebész és a gasztroenerológus szemszögéből (FiGaMu-FiSeSz közös szekció)

    Ha a témák bármelyikét is izgalmasnak találod és a kongresszust színesítve szívesen bemutatnál egy érdekes esetet, akkor töltsd fel előadásod kivonatát a http://fisesz.hu/FISESZ2018/Absztrakt >>
    oldalon.

    Beküldési határidő: 2018. február 1.

    A korábbi évekhez hasonlóan a változatos kongresszus előtti kurzusok mellett lesz műtősasszisztensi szekció, sort kerítünk a 2. oktatási kerekasztal megbeszélésre, valamint megtudhatjátok, milyen is egy igazi 21. századi (szájber) sebész.

    Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a program tematikus, ezért a megadott 3 fő témán kívül egyéb témájú absztraktot nem áll módunkban elfogadni.
    Fontos szempont továbbra is az előadások interaktívvá tétele, ezért ahogy azt a korábbi években már megszokhattátok, az előadás menetébe kérünk minimum 3, szavazással megválaszolható kérdést beépíteni, melyre a közönség soraiból az okostelefonod segítségével lehet majd válaszolni.

    A legjobb esetismertetéseket értékes ajándékokkal jutalmazzuk ezúttal is!

    2018-ban is irány a Balaton, irány a FiSeSz Kongresszus!

    Szeretettel várunk mindenkit tavasszal!

    Üdvözlettel:
    FiSeSz vezetősége

    Rendezvény kezdete: 2018.03.23.
    Rendezvény vége: 2018.03.25.
    Helyszín: Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Minimálisan invazív beavatkozások a daganatos betegek személyre szabott kezelésében – Hasnyálmirigyrák (Budapest, 2018.03.02.)

    A daganatos betegség kezelésének szemlélete új korszakához érkezett. Köszönhetően a világszerte zajló intenzív kutatások eredményeinek, csaknem minden daganat kezelésének területén rendkívüli fejlődést hozott az elmúlt 20 év. Nincs ez másképp a tápcsatornai daganatokkal sem. A személyre szabott kezelés ma már nemcsak azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló gyógyszerek közül kiszűrjük a kevésbé hatékonyt, hanem sokkal többet: az egyén lehetőségeit, élethelyzetét, társbetegségeit, daganatát, daganatbiológiáját és sok más faktort figyelembe véve alakítunk ki terápiás stratégiát. Különösen fontos ez olyan daganatos betegség esetében, mint a hasnyálmirigyrák, ahol minden tudományos alapon nyugvó terápiás erőfeszítésünk ellenére sincs érdemi áttörés –egyelőre- a túlélés terén.

    A minimálisan invazív sebészeti és nem sebészeti tevékenység nem jelent csökkentett radikalitású beavatkozást, és nem járhat onkológiai kompromisszummal sem. Ugyanakkor lehetőséget ad a korai felépülésre, hatékonyabbá teszi, teheti a nem sebészeti kezelések tervezését, élhetőbb életminőséget jelent. Bár Magyarországon a minimalisan invazív sebészet, és különösen a minimálisan invazív daganatsebészet jelentős lemaradásban van –elsősorban anyagi okok miatt- Európa nyugatibb felével szemben, a jövő egyik célját jelenti minden kétséget kizáróan hazánkban is.

    A fenti gondolatok jegyében indítottuk útnak azt a továbbképző sorozatot, melynek középpontjában a minimálisan invazív beavatkozások állnak, és amely immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Országos Onkológiai Intézetben. Ezúttal a hasnyálmirigy daganatok témakörét érinti.

    Nagy szeretettel várjuk tehát továbbképzésünkre a multidisciplinaritás jegyében minden daganatos beteggel foglalkozó belgyógyász, onkológus, sugárterapeuta, patológus, radiológus, sebész, gasztroenterológus és háziorvos kollégát, 2018. március 2-án pénteken. A hasnyálmirigy daganatok komplex ellátásáról lesz szó, fókuszban a minimálisan invazív beavatkozásokkal és palliatív lehetőségekkel, valamint az új terápiás és diagnosztikai lehetőségekkel.

    A továbbképző előadásokat meleg ebéd követi, melyre minden regisztrált résztvevőt szeretettel várunk az Országos Onkológiai Intézetben.

    Tisztelettel:
    Dr. Mersich Tamás PhD

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2018.03.02.
    Szakterület(ek): Onkológia
    Helyszín: Budapest, Országos Onkológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Hazai NPWT Továbképző Szakmai Nap

    Szervezők:
    Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika,
    Negatívnyomás-terápiával a Sebgyógyulásért Egyesület

    A Konferencia nemzetközi szekcióval bővített.

    A Kongresszus helyszíne:
    Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központ
    1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-43.
    Hevesy György terem

    A Kongresszus ideje:
    2017. november 22. (szerda)

    A Konferencia utóakkreditált.

    Jelentkezés az egyesulet@npwt.hu e-mail címen.

    Jelentkezési határidő: 2017.11.20.

    A program letölthető ide kattintva >>


    Időpont: 2017.11.22.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-43., Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központ, Hevesy György terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az emlőszűrés eredményei. Aktualitások, újdonságok az emlőbetegségek diagnosztikájában és terápiájában - Szabadon választható tanfolyam

    Helyszín: Kenézy Gyula Kórház, 4031, Debrecen, Bartók Béla u. 2-26.
    "P" épület I. emelet – Konferencia terem

    Időpont:2017.11.09-10.

    Jelentkezésüket kérjük, az alábbi e-mail címre küldjék. Kérjük, a levél tárgyaként tüntessék fel: „Emlőtanfolyam jelentkezés”. A jelentkezéshez szükséges megadni a következőket: név, pecsétszám, telefonszám.
    E-mail: a.nagylaki@gmail.com (Nagylaki András – koordinátor)

    A tanfolyam adatlapja letölthető ide kattintva >>


    Rendezvény kezdete: 2017.11.09.
    Rendezvény vége: 2017.11.10.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26., Kenézy Gyula Kórház "P" épület I. emelet – Konferencia terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CLINICAL CONGRESS 2017 - AMERICAN COLLEGE OF SURGEONS ANNUAL CLINICAL CONGRESS AND EXHIBITION (nemzetközi egészségügyi-sebészeti kiállítás)

    CLINICAL CONGRESS 2017 - AMERICAN COLLEGE OF SURGEONS ANNUAL CLINICAL CONGRESS AND EXHIBITION (nemzetközi egészségügyi-sebészeti kiállítás)

    Úti cél: San Diego + Los Angeles

    Időpont: 2017.10.22-10.30. 9 nap/ 7 éj

    Utazás: menetrendszerinti repülővel, két átszállással

    Elhelyezés: 4 éj San Diegoban 3*-os hotelben ellátás nélkül, kétágyas szobákban
    3 éj Los Angelesben 3*-os hotelben ellátás nélkül, kétágyas szobákban

    Csoportkísérő:
    Helyismerettel rendelkező, magyar nyelvű idegenvezető, asszisztencia a teljes út során
    o a kiállításon (regisztráció, üzleti kapcsolatok kialakítása, fordítás, tolmácsolás)
    o csoportos közlekedés a programban megadott helyszínekre
    o városnézés, látnivalók bemutatása
    o kalauzolás a fakultatív programokon

    A Morton's Travel USA az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének Kereskedelmi Irodájával együttműködve szervez csoportos és egyéni utazásokat az USA területén megrendezésre kerülő nemzetközi kiállításokra, konferenciákra és szakvásárokra.

    További részletek, részvételi díj, jelentkezés, program: http://kiallitasok.mortons.hu/american-college >>

    Jelentkezési és foglalási határidő: 2017. augusztus 18.

    Jelentkezés: anna.dohany@mortons.hu >>

    Rendezvény kezdete: 2017.10.22.
    Rendezvény vége: 2017.10.30.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: USA, San Diego,
    A rendezvény Web oldala: http://kiallitasok.mortons.hu/american-college

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebkezelő Társaság XX. Jubileumi Kongresszusa (Budapest, 2017.10.19-20.)

    Helyszín: Hotel Benczúr (1068 Budapest, Benczúr u. 35.)

    Lehetőség van 15 perces előadások bejelentésére a sebkezelés tudományágából, beleértve a határterületeket és az alternatív gyógymódokat is. Idén is workshopokat szervezünk, amelyek során a negatív nyomásterápia (NPWT), az oxigén-terápia előnyeinek felvillantása mellett a gyakorlati bemutatón foglalkozunk az új-intelligens kötszerek- és a kompressziós kezelés nyújtotta szerteágazó lehetőségekkel.

    A fiatal szakorvosok részére kedvezményes regisztrációs díjat vezettünk be.

    Ismételten 1 napos rezidens-képző tanfolyamot tartunk - meghívott előadókkal - október 19-én.

    Pályázatunk keretében augusztus 1-ig várjuk a sebkezelés történetét, az MSKT múltját bemutató fotókat. A legjobb, legérdekesebb képet beküldőnek teljes kongresszusi vendéglátást ajánlunk fel.

    A rendezvény weboldala >>

    Meghívó >>

    Online regisztráció >>


    Rendezvény kezdete: 2017.10.19.
    Rendezvény vége: 2017.10.20.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Budapest, Hotel Benczúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.etalon95.hu/mskt/kongresszus/online.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXVI. Kísérletes Sebészeti Kongresszus

    Kiváló ritmusban haladnak a XXVI. Kísérletes Sebészeti Kongresszus előkészületei, eddig közel száz absztrakt érkezett, ennek megfelelően 11 szekciót és 3 kerekasztal-beszélgetést szervezünk.

    A kongresszus kiemelt témai között szerepelnek a kísérletes technológiai innovációk, az intervenciós és kísérletes kardiológia, valamint a graduális és posztgraduális oktatás aktuális kérdései. Kerekasztal foglalkozik az elektrosebészettel és a vadonatúj thermofúziós technikákkal. A hatalmas léptekben fejlődő endoluminális sebészetnek külön szekció tervezünk és ehhez kapcsolódóan gyakorlati tanfolyamot szervezünk haladó sebészek számára.

    2017-től alapvetően változnak meg az Európai Unió kísérleti állatokkal kapcsolatos direktívái, emiatt - találkozóink történetében először, - fókuszba szeretnénk állítani munkánk nélkülözhetetlen egyedeit, valamint az állatkísérletek jogi és technikai szempontjait. A klinikai kutatások mellett természetesen szó lesz majd az I/R, a mikrokeringés, a szepszis, a regeneráció és adaptáció, valamint a transzplantáció és nanotechnológia legújabb kutatási eredményeiről.

    A konferencia 48 kreditponttal akkreditált továbbképző tanfolyam is egyben (OFTEX kód: SE-TK/2017.II/00107).
    A találkozó különösen értékes részének gondoljuk a gyakorlati kurzusokat. Ezeket - a kongresszussal párhuzamosan, a résztvevők számára kedvezményes áron - a helyszíntől pár 100 m-re lévő “George Berci” Sebészeti Gyakorló és Kutató Laboratóriumunkban szervezzük.

    Témák:
    • Bél- és éranasztomózis technikák az általános sebészetben
    • Coronaria anastomosis workshop
    • Elektrosebészet tanfolyam
    • Alapszintű laparoszkópos tanfolyam
    • Laparoszkópos varrástanfolyam

    2017. szeptember 28-án szervezzük az alábbi kerekasztal beszélgetést:
    16:00-17:30 III. Szekció: Állatkísérletek - kísérleti állatok aktuális kérdései kerekasztal - Program >>

    Szeptember 29-én, pénteken szervezzük az alábbi kerekasztal-beszélgetést:

    A. terem |14:00-15.30| Elektrosebészet - Program >>


    Részletes program megtalálható a kongresszus (http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MST-KISERLETES2017 >>), illetve intézetünk honlapján (http://semmelweis.hu/mutettan/2016/11/28/mst-kongresszus-workshopok >>).



    Szeretettel várjuk Önt és Kollégáit Herceghalmon!

    Rendezvény kezdete: 2017.09.28.
    Rendezvény vége: 2017.09.30.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Herceghalom,
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MST-KISERLETES2017

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXI Annual Meeting of the European Society of Surgery (27-30th September, 2017, Krakow, Poland)

    XXI Annual Meeting of the European Society of Surgery
    2nd European Meeting of Residents and PhD Students in Surgery
    68 Congress of the Association of Polish Surgeons

    which held on 27th-30th September, 2017 in Krakow, Poland.

    Abstract submission deadline: June 30, 2017

    Pre-congress workshops in intraoperative laryngeal nerve monitoring in thyroid surgery, hernia repair, laparoscopic adrenalectomy, minimally invasive rectal surgery
    - educational sessions and “How I do it” sessions
    - quiz game for teams of residents from different centres
    - video sessions
    - special lowered congress fee for residents and PhD students

    Meghívó >>

    Conference website: http://www.ess2017.eu >>

    Rendezvény kezdete: 2017.09.27.
    Rendezvény vége: 2017.09.30.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Poland, Krakow,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ess2017.eu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szepszis Nap 2017 (Budapest, 2017.09.13.)

    Kedves Kollégák!

    Immár ötödik éve ülünk össze ilyenkor, tudván, ha szeptember, akkor Szepszis Nap. Célunk
    most is, hogy kicsit felfrissítsük a szepszissel kapcsolatos, folyton megújuló ismeretanyagunkat.

    A fórum 2017.09.13-án 14:00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Semmelweis Egyetem Központi Betegellátó Épületének földszintjén található 157-es szemináriumi teremben (1082 Budapest, Üllői út 78/A, bejárat a Szigony utca felől – Klinikák Metrómegálló felől).

    A meghívó és a program letölthető ide kattintva >>


    Időpont: 2017.09.13.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78/a, Semmelweis Egyetem Központi Betegellátó Épülete

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)1st International Esophageal Day – from reflux to carcinoma (Szombathely, 2017.09.08.)

    Kedves Kollégák!

    Ezúton szeretnék tisztelettel meghívni minden érdeklődőt az 1. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Nyelőcsőnapunkra. A kongresszus témája a nyelőcső malignus és premalignus elváltozásainak kivizsgálása, kezelése pathologiai, gastroenterologiai és sebészeti aspektusból. A kongresszus nemzetköziségét a határon túli vendégeken kívül Dr Sumeet K Mittal (Phoenix, Arisona, USA) nemzetközileg elismert minimál invasiv nyelőcsősebész előadása és két bemutató műtétje adja. Az ő előadását kívánja megalapozni Tiszlavicz László pathologus professzor úr és Rosztóczy András gastroenterologus tanár úr előadása a Barrett-nyelőcső diagnosztikájáról és kezeléséről. A nap második részében High Resolution Manometria hands-on-training és vele párhuzamosan két funkcionális nyelőcsőbetegség laparoscopos műtétje fog zajlani.

    - a kongresszus nyelve: angol
    - időpontja: 2017.09.08.
    - helye: Markusovszky Egyetemi Oktató Kórház, Szombathely
    - regisztrációs díj:
    -- 2017.08.15 előtt: INGYENES
    -- 2017.08.15 után: 10.000 HUF
    - pontérték: 8 pont (OFTEX PTE ÁOK/2017.II/00050)
    - jelentkezés: juhasz.arpadimre@gmail.com

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    A szervezőbizottság nevében:

    Dr. med habil Juhász Árpád
    sebész főorvos

    Időpont: 2017.09.08.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Szombathely, Markusovszky Kórház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)47th World Congress of Surgery (Basel, Switzerland 2017.08.13-17.)

    Dear Friends,

    We want to welcome you to the 47th World Congress of Surgery of the International Society of Surgery (ISS) which will take place August 13-17 in Basel, Switzerland. Basel is a lovely city, commonly considered the cultural center of Switzerland.

    Join the 47th World Congress of Surgery by submitting an abstract and help us enhance a mutual exchange of surgical knowledge and techniques.

    Abstracts should focus on the following topics:
    • General Topics (incl.: Burns, Military Surgery and Pediatric Surgery)
    • Digestive Surgery
    • Endocrine Surgery
    • Trauma & Intensive Care
    • Breast Surgery
    • Anesthesia & Rural Surgery
    • Nutrition & Metabolism

    Abstract submission deadline: 18 January 2017

    Website, preliminary program, online abstract submission and registration >>

    Travel grants >>


    Special offer: Discounted travel with Lufthansa
    We are pleased to offer exclusive air travel discounts to all WCS 2017 attendees thanks to our airline partner Lufthansa. Click here >> to learn more about the special offers and promotional fares available for you.

    Rendezvény kezdete: 2017.08.13.
    Rendezvény vége: 2017.08.17.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Switzerland, Basel,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wcs2017.org/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)49. Európai Hasnyálmirigy Kongresszus (Budapest, 2017.06.28-07.01.)

    Tisztelt Kollégák!

    Ez év júniusában Budapest lesz a házigazdája a 49. Európai Hasnyálmirigy Kongresszusnak (49th Meeting of the European Pancreatic Club-EPC).

    A kongresszusra absztraktot 2017. március 2-ig lehet küldeni a konferencia honlapján keresztül vagy az alábbi oldalon: http://e-p-c.org/abstract-sending >>

    A konferenciára a korai, kedvezményes regisztráció határideje április 15.

    Az EPC kongresszushoz kapcsolódóan az United European Gastroenterology föderáció által támogatott elméleti és gyakorlati elemeket egyaránt tartalmazó kurzust is szervezünk, melyre szintén várjuk a jelentkezéseket.

    Rendezvény címe: UEG training course: Translational interactive hands-on- training on epithelial ion transport in the GI tract
    Időpont: 2017. június 27-28.
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem Elméleti és Oktatási Központ (SE EOK), 1089 Budapest, Tűzoltó utca 37-47.
    Bővebb információ, online regisztráció: http://epc2017.hu/ueg_training_course.php >>


    Rendezvény címe: 49th Meeting of the European Pancreatic Club (EPC)
    Időpont: 2017. június 28 - július 1.
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem Elméleti és Oktatási Központ (SE EOK), 1089 Budapest, Tűzoltó utca 37-47.
    Bővebb információ, online regisztráció: http://epc2017.hu >>

    Bízunk abban, hogy minél nagyobb számban számíthatunk hazai résztvevőkre is.

    Fiatal klinikusok és alapkutatók egyaránt megpályázhatják a számukra kiírt Travel Grant-eket (ehhez absztrakt küldése szükséges), amelyeket nagyon jó eséllyel pályázhatnak hazai résztvevők is.

    Üdvözlettel:
    Prof. Varga Gábor
    elnök
    49th EPC Meeting and UEG Training Course
    Budapest

    Rendezvény kezdete: 2017.06.28.
    Rendezvény vége: 2017.07.01.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://epc2017.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Dél-Magyarországi Csoportjának Tudományos Ülése (Szeged, 2017.05.27.)

    A Magyar Sebész Társaság Dél-Magyarországi Csoportjának, a Szegedi Akadémiai Bizottság Klinikai és Kísérletes Sebészeti Munkabizottságának és
    a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának Tudományos Ülése Szegeden kerül megrendezésre, 2017. május 27-én.

    INFORMÁCIÓK:
    A Tudományos Ülés helyszíne:
    Új Klinikai Tömb, Láng Imre terem
    6725 Szeged Semmelweis u. 6.
    Parkolás:
    1. Szombati napon Szegeden a parkolás ingyenes
    2. A parkolás ingyenes a klinikai telep belső parkolójában a részvételi lista alapján.
    A behajtás a Tisza Lajos krt. felől a Gyermek klinikai bejárónál történik
    (kérjük a portán a résztvevő nevét bemondani).

    Az előadások időtartama: 7 perc, melyet 3 perc vita követ

    Kapcsolattartó: Gamszné Jung Orsolya 62-545-462,
    e-mail:gamszne.jung.orsolya@med.u-szeged.hu

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2017.05.27.
    Helyszín: 6725 Szeged, Semmelweis u. 6., Új Klinikai Tömb, Láng Imre terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Gyermeksebész Társaság 2017. évi Tavaszi Tudományos Ülése (Budapest, 2017.05.05-06.)

    Kedves Kollégák!

    A Magyar Gyermeksebész Társaság Tavaszi Tudományos Ülését 2017. május 5-6-án rendezzük Budapesten a Szent János Kórház Gyermeksebészeti Osztálya szervezésében.
    Helyszínül a Budapest Hotelt (Körszálló) szemeltük ki, amely minden tekintetben alkalmas arra, hogy kellemesen eltölthessük az időt, miközben színvonalas előadásokat hallgatunk meg.

    Ezen ülésen a Fiatalok Fórumát és a Szakdolgozói Fórumot szervezzük meg.

    Szívélyesen invitálok mindenkit, hogy vegyen részt a konferencián.

    Mona Tamás
    Szent János Kórház Gyermeksebészet

    TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
    http://www.asszisztencia.hu/gys/2017/ >>

    Rendezvény kezdete: 2017.05.05.
    Rendezvény vége: 2017.05.06.
    Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Sebészet
    Helyszín: Budapest, Budapest Hotel (Körszálló)
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/gys/2017/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Rosszindulatú gyomordaganatok kezelése (Debrecen, 2017.04.28.)

    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    Helyszín: DAB Székház

    Jelentkezési határidő: 2017.02.01.

    Jelentkezés:
    Kenézy Gyula Kórház és RI Általános Sebészeti Osztály
    4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-24.
    +36 (52) 511797
    altseb@kenezykorhaz.hu

    A meghívó letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2017.04.28.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Debrecen, DAB Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Digestive Surgery (EDS) 11. Posztgraduális Képzése (Budapest, 2017.04.27-29.)

    Kedves Kollégák!

    Ezúton hívjuk fel szíves figyelmüket a European Digestive Surgery (EDS) 11. Posztgraduális Képzésére, melyet Budapesten rendezetünk meg 2017 április 27-29. között.

    Az EDS (www.edsurgery.org) az United European Gastroenterology Federation (UEGF) ernyője alatt 1995-ben megalakult szakmai közösség, melynek alapvető célja a gasztroenterológiai sebészet iránt érdeklődő kollégák képzése.

    A 2017-ben tervezett budapesti kurzus első napját - a szervezők szakmai érdeklődését is tükrözve - a HPB sebészet aktuális kérdései teszik ki, de rendezvény másik felében a emésztőszervi sebészet egyéb aktuális kérdései (IBD, coloprocológia, "upper-GI" stb.) kerülnek górcső alá meghívott neves nemzetközi előadókkal.
    A rövid, probléma-orientált előadásokon, beszámolókon kívül közös esetismertetések színesítik a programot.

    Amennyiben rendezvényünk felkeltette érdeklődését, nagy szeretettel várjuk Budapesten 2017 áprilisban.

    A rendezvény honlapja: http://www.eds2017.org >>

    Üdvözlettel a szervezők nevében:

    Dr. Szijártó Attila

    Kapcsolat:
    Papp Zsombor, Convention Budapest Kft.
    E-mail: zspapp@convention.hu

    Rendezvény kezdete: 2017.04.27.
    Rendezvény vége: 2017.04.29.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 8203; Budapest, Kárpát u. 62-64., Danubius Health Spa Resort Helia&
    A rendezvény Web oldala: http://www.eds2017.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fóruma

    Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fórumának a Bodrogi Kúria ad otthont 2017. április 21-22. között.

    Cím: Bodrogi Kúria Wellness Hotel
    2365 Inárcs, Hrsz. 0161

    Fő témák:
    • Intervallum rákok a diagnoszta szemével.
    • Onkoplasztikus megközelítés emlőrákban.
    • Az axilla ellátásának időszerű kérdései.
    • Újdonságok a Sankt Gallen-i emlőrák szimpóziumról
    • Neoadjuváns kezelések emlőrákban – kinek, mit, mennyit?
    • A kardio-onkológia, mint önálló diszciplina szerepe és jövője
    • A rákellenes kezelések sikertelensége, rezisztencia mechanizmusok
    • Az oligometasztázisok ellátásának kérdései.
    • Esetismertetések – kerekasztal megbeszélés, moderátor

    A Fórumról további információt az http://mszt.kmcongress.com >> honlapokon olvashatnak.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.22.
    Szakterület(ek): Onkológia
    Helyszín: 2365 Inárcs, Hrsz. 0161, Bodrogi Kúria Wellness Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://mszt.kmcongress.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Közgyűlés - Balassa János emlékelőadás (Budapest, 2017.04.20.)

    TISZTELT MST-TAG KOLLÉGÁK!

    A vezetõség 2017. április 20. (csütörtök) 13 óra 30 percre tûzte ki a Társaság közgyûlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.

    A közgyűlés után, 17 órakor lesz a 2017. évi BALASSA JÁNOS EMLÉKELÕADÁS

    Wéber György: Mérföldköveim: ér- és sérvsebészet, oktatás és kutatás


    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia székházának Díszterme
    (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    Regisztrálás 13 órától

    JAVASOLT NAPIREND:
    1. Elnökség beszámolója
    2. Elõzõ évrõl szóló számviteli beszámoló, javaslat az éves költségvetésre
    3. Ellenõrzõ bizottság és fegyelmi bizottság beszámolója.
    4. Vita a beszámolókról és a költségvetésrõl, szavazás elfogadásukról
    5. Vezetõség, felügyelõ- és fegyelmi bizottság megválasztása.
    A jelölõbizottság által javasolt jelöltek listája április 5. után megtalálható lesz az MST honlapján: www.mst.hu
    6. Egyebek

    A közgyûlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fõ jelenléte szükséges.

    Amennyiben a fenti idõpontban a közgyûlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyûlést 2017. április 20-án 14 órára hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben
    a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    Harsányi László
    elnök

    István Gábor
    fõtitkár

    A meghívó letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2017.04.20.
    Helyszín: 1051 Budapest, Szécheny István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia székházának Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Federation of Colorectal Cancer - 10th EFR Congress (Vienna, Austria, April 20-22, 2017)

    It is a great pleasure and honour to invite you to the 10th EFR – European Federation for coloRectal Cancer Congress to be held from April 20 - 22, 2017 at the Medical University of Vienna. This congress will address state-of-the-art multidisciplinary management of colorectal cancer. The optimal method to diagnose and treat this common cancer requires a multimodality approach: perspectives from endoscopy, pathology, surgery, medical oncology, radiation medicine and biomarker assessment. The symposium sessions will be including life surgeries, hands-on workshop, scientific paper and video presentations.

    Apart from a famous Viennese environment during the most beautiful time of the year and a touch of Austrian hospitality, this biannual EFR Conference will prove to be a wonderful opportunity for Colorectal Surgeons from all over the world to get together, learn from each other, and exchange knowledge and experience.

    Highlights:
    • Minimal access colorectal surgery including robotics and laparoscopy
    • NOTES and trans-anal access surgery
    • Novel Findings in Molecular Biology
    • New Horizons in Recent Studies
    • Latest Developments in Molecular Imaging
    • Translational Medicine approaches in Drug Development

    We look forward to welcoming you to an inspiring congress in Vienna 2017.

    Yours sincerely,
    Béla Teleky
    MD, FRCS
    President of the EFR

    More details on the website >>

    Scientific programme >>

    Rendezvény kezdete: 2017.04.20.
    Rendezvény vége: 2017.04.22.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Austria, Vienna,
    A rendezvény Web oldala: https://www.efrcancer.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th EFR (European Federation for coloRectal Cancer Congress) April - 20-22, 2017 Vienna

    It is a great pleasure and honour to invite you to the 10th EFR – European Federation for coloRectal Cancer Congress to be held from April 20 - 22, 2017 at the Medical University of Vienna. This congress will address state-of-the-art multidisciplinary management of colorectal cancer. The optimal method to diagnose and treat this common cancer requires a multimodality approach: perspectives from endoscopy, pathology, surgery, medical oncology, radiation medicine and biomarker assessment. The symposium sessions will be including life surgeries, hands-on workshop, scientific paper and video presentations.

    Apart from a famous Viennese environment during the most beautiful time of the year and a touch of Austrian hospitality, this biannual EFR Conference will prove to be a wonderful opportunity for Colorectal Surgeons from all over the world to get together, learn from each other, and exchange knowledge and experience.

    Highlights
    • Minimal access colorectal surgery including robotics and laparoscopy
    • NOTES and trans-anal access surgery
    • Novel Findings in Molecular Biology
    • New Horizons in Recent Studies
    • Latest Developments in Molecular Imaging
    • Translational Medicine approaches in Drug Development

    We look forward to welcoming you to an inspiring congress in Vienna 2017.

    Website: http://www.efrcancer.org/ >>

    Yours sincerely,

    Béla Teleky
    MD, FRCS
    President of the EFR

    Rendezvény kezdete: 2017.04.20.
    Rendezvény vége: 2017.04.22.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Austria, Vienna,
    A rendezvény Web oldala: http://www.efrcancer.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Sebészek Kongresszusa (Balatonalmádi, 2017.04.07-09.)

    Kedves Fiatal Sebész Kollégánk!

    Szeretnénk felhíni a figyelmeteket a közlegő FISESZ kongresszusra, mely 2017. április 7-9. között kerül megrendezésre Balatonalmádiban a Hunguest Hotel Bál Resortban****.

    A kongresszusra három fő témában várunk esetismertetéseket:

    (1) Rekonstruktív plasztikai sebészet az általános sebészetben
    (2) Traumatológia a sebészetben
    (3) IBD és a sebészet

    Amennyiben a fenti témák valamelyike felkeltette az érdeklődésed és úgy érzed, hogy egy érdekes esetbemutatóval gazdagítani tudnád a kongresszus programját, úgy töltsd fel az előadásod kivonatát www.fisesz.hu honlapon.

    Beküldési határidő: 2017. február 20.

    Az elfogadásra került absztraktok a Magyar Sebészetben fognak megjelenni.
    Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a program tematikus, ezért a megadott 3 fő témán kívül egyéb témájú absztraktot nem áll módunkban elfogadni.
    Fontos szempont továbbra is az előadások interaktívvá tétele, ezért ahogy azt a korábbiakban már megszokhattátok, az előadás menetébe kérünk szavazással megválaszolható kérdéseket beépíteni, melyre a közönség soraiból egy szavazógép segítségével lehet majd válaszolni.

    Üdvözlettel

    FISESZ vezetőség

    Rendezvény kezdete: 2017.04.07.
    Rendezvény vége: 2017.04.09.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Sebészeti Onkológiai Szekciójának 1. Országos Kongresszusa (Szeged, 2017.03.23-25.)

    Tisztelt Kollégák!

    Ezúton szeretném meghívni Önöket a Magyar Sebész Társaság Sebészeti Onkológiai Szekciójának 1. Országos Kongresszusára, amelyet Szegeden rendezünk 2017.03.23-25-én.

    Helyszín: Hunguest Hotel Forrás (6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24.)

    Kedvezményes jelentkezés és absztraktbejelentés határideje: 2017.01.31.

    2. Értesítő >>

    További részletek >>


    Tisztelettel:

    Prof. Dr. Lázár György
    a Kongresszus elnöke

    Rendezvény kezdete: 2017.03.23.
    Rendezvény vége: 2017.03.25.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24., Hunguest Hotel Forrás
    A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2017/onkoseb/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Minimálisan invazív beavatkozások a daganatos betegek személyre szabott kezelésében – Rectumkarcinoma (Budapest, 2017.03.03.)

    Kreditpontos továbbképző előadás.

    Helyszín: Országos Onkológiai Intézet 1122 Budapest, Ráth Gy. u. 7-9. I/A.ép.,1.emelet, Tanácsterem

    Időpont: 2017. március 3.

    A részvétel regisztrációhoz kötött, szponzorok jóvoltából az első tizenöt 35 év alatti fiatal kolléga regisztrációját ingyenes lehet, ha erre kérelmet nyújtanak be a tanfolyam szervezőjéhez.

    Jelentkezés az oftex.hu portálon >> február 24-ig.

    Köszöntő >>

    Program >>

    Időpont: 2017.03.03.
    Szakterület(ek): Sebészet, Onkológia
    Helyszín: 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9. I/A.ép.,1.emelet, Tanácsterem
    A rendezvény Web oldala: http://oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=63638&tableid=0&retcode=tanflist

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sebészeti Mesterkurzus 5. (Budapest, 2017.02.24.)

    A műtét utáni állapot kérdései: szövődmények, gondozás, követés

    Továbbképző tanfolyam sebészek, gasztroenterológusok, aneszteziológusok, háziorvosok és szakasszisztensek számára. Kreditérték: 16 pont (OFTEX)

    Időpont: 2017. február 24. (péntek)
    Helyszín: SE I. sz. Sebészeti Klinika 1082 Budapest Üllői út 78. (Tanterem)

    Tanfolyamra jelentkezés: OFTEX portálon (kötelező), valamint: oktatas.seb1@med.semmelweis-univ.hu

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2017.02.24.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Budapest, I. sz. Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A nyomor ellátása - Leszakadó néprétegek - a mélyszegénység sajátos ellátási igényei és hatása a közegészségügyre interdiszciplináris fórum (Budapest, 2016.11.30.)

    A Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének interdiszciplináris fóruma a Magyar Faluegészségügyi Tudományos Társaság VIII. konferenciája.

    Időpont: 2016. november 30. 9-16 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb, Johan Béla terem
    Szervező: dr. Simek Ágnes Ph.D, e-mail: simek.agnes@gmail.com

    A program letölthető ide kattintva >>

    A tanfolyam háziorvosok, gyermekorvosok, belgyógyászok, infektológusok és népegészségügyi szakorvosok számára 6 pontra akkreditált.


    Időpont: 2016.11.30.
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb, Johan Béla terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A tápcsatorna daganatainak laparoszkópos sebészete (Nyíregyháza, 2016.11.25-26.)

    Helyszín: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház oktató terem (4400 Nyíregyháza, Szent István út 68.) - Hotel Pagony(4400 Nyíregyháza, Újmajor)

    Időpont: 2016. november 25-26.

    Részvételi díj: 10 000 Ft
    Akkreditáció folyamatban!

    Program >>
    Jelentkezési lap >>

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

    Dr. Tóth Lajos Barna
    osztályvezető főorvos
    Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és EOK
    Általános Sebészet
    Nyíregyháza

    Rendezvény kezdete: 2016.11.25.
    Rendezvény vége: 2016.11.26.
    Szakterület(ek): Onkológia, Sebészet
    Helyszín: Nyíregyháza,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Laparoscopos kurzus (Debrecen, 2016.11.11.)

    Az akkreditált ingyenes tanfolyam.
    Kredit pont érték: 6

    Helyszín: Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Általános Sebészeti Osztály
    4031 Debrecen, Bartók Béla út 2-26. II. emeleti előadóterem

    Jelentkezés: Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Általános Sebészet (Iroda)
    Tel.: 06-52-511-797
    vagy
    Dr. Valóczki József
    Tel: 06-30-219-6827

    A program letölthető ide kattntva >>


    Időpont: 2016.11.11.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 4031 Debrecen, Bartók Béla 2-26. II. emeleti elődóterem, Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Általános Sebészeti Osztály

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Modern pancreatic surgery - Prof. Dr. Markus W. Büchler előadása Pécsett, 2016. november 9-én

    A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikája és a Pécsi Akadémiai Bizottság Orvosi Tudományok Szakbizottsága 2016. november 9-én 14:00-tól a PAB Székházban (Pécs, Jurisics Miklós utca 44.) szimpóziumot rendez, melyen a méltán világhírű hasnyálmirigysebész Professzor Dr. Markus W. Büchler, a Heidelbergi Egyetem Sebészeti Klinikájának vezetője, a Pécsi Tudományegyetem újonnan felavatott díszdoktora tart előadást „Modern pancreatic surgery” címmel.

    Az előadásra és az azt követő állófogadásra minden érdeklődőt szeretettel várunk.

    Részvételi szándékát kérjük jelezze a következő e-mail címre: kelemende@gmail.com

    A meghívó letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2016.11.09.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sürgősségi sebészet - Tudományos fórumok az Uzsoki utcai Kórházban (Budapest, 2016.10.21.)

    Helyszín: Uzsoki utcai Kórház - Konferencia Terem (1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.)

    Akkreditáció: A tanfolyamot a Pécsi Tudományegyetem a PTE ÁOK/2016.II/00020 számon akkreditálta, orvosoknak szabadon választható, 6 pont adható.

    További részletes információk, regisztráció >>
    Meghívó >>


    Időpont: 2016.10.21.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41., Uzsoki utcai Kórház Konferencia Terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Japán-Magyar-Lengyel Sebésztársaság második szimpóziuma (Lublin, 2016.06.19-21.)

    Second Triangle Symposium of the
    Poland-Hungary-Japan Surgical Society
    2016. június 19-21, Lublin, Lengyelország

    Absztraktbejelentési határidő 2016.04.30-ig meghosszabbítva.

    Kedves Kollégák!

    2014-ben japán barátaink Tokióban rendezték meg a Japán-Magyar Sebész Társaság 6. Tudományos Szimpóziumát. Akkor – Kitajima professzor kérésére –csatlakoztattuk kiválóan működő társaságunkhoz a lengyel sebész-kollégákat. Így ott alakult meg a három ország immár közös sebész társasága.

    Tokióban 40 magyar előadás hangzott el – közülük tíznek sebész rezidens volt az előadója. Kitűnő hangulatban élveztük a három ország professzorainak és a fiatal generációjának magas szintű előadásait, japán barátaink vendégszeretetét és a szimpóziumhoz kapcsolódó társasági-kulturális programokat.

    Ebben az évben a hozzánk csatlakozó lengyel sebészek a vendéglátók, Lublinban, 2016. június 19-21-én találkozunk ismét.

    Ne felejtsék el a jelentkezés és az absztrakt elküldésének határidejét: ÁPRILIS 30.

    Szíveskedjenek egy email-ben Dr. Hidi Lászlónak is jelezni, hogy elküldték jelentkezésüket/ absztraktjukat – így tudjuk megállapítani, hogy hányan vesznek majd részt ezen a nagyszerűnek ígérkező tudományos – baráti találkozón.

    Email címe: hidil88@gmail.com

    üdvözlettel

    Dr. Sándor József

    A meghívó letölthető ide kattintva >>

    Prof. Dr. Grzegorz Wallner meghívó levele letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2016.06.19.
    Rendezvény vége: 2016.06.21.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Lengyelország, Lublin,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)III. Emlőrák Konszenzus Konferencia (Kecskemét, 2016.05.20-21.)

    A 2009. évben megtartott II. Emlőrák Konszenzuskonferencia óta eltelt idő alatt az emlőrák diagnosztikájában és az alkalmazott komplex terápiában számos olyan változás történt, amely az akkori ajánlások felülvizsgálatát és revízióját teszi indokolttá. Ennek az igénynek tesz eleget az Országos Onkológiai Intézet és a Bács- Kiskun Megyei Kórház, amikor megszervezik a III. Emlőrák Konszenzus Konferenciát, melynek keretein belül 6 fő témára tagoltan szakértői panelek mutatják be a szakmai ajánlásokban javasolt változtatásokat az új ajánlások szövegével, lehetőséget adva a résztvevő hallgatóknak is észrevételek megtételére.

    Szakmai bizottságok és azok elnökei:
    1. Diagnosztikus radiológia / Nukleáris medicina (Dr. Forrai Gábor Ph.D.)
    2. Sebészet (Prof. Dr. Lázár György D.Sc.)
    3. Patológia (Prof. Dr. Cserni Gábor D.Sc.)
    4. Sugárterápia (Prof. Dr. Polgár Csaba Ph.D.)
    5. Szisztémás kezelés (Dr. Horváth Zsolt Ph.D.)
    6. Gondozás, rehabilitáció, pszicho-onkológia (Prof. Dr. Kahán Zsuzsanna D.Sc.)

    Időpont: 2016. május 20- 21.
    Helyszín: Four Points by Sheraton Hotel és Konferenciaközpont, 6000 Kecskemét, Izsáki út 6.

    A rendezvény honlapja: http://www.kmk.hu/info/emlorak-konferencia >>

    A Konferencia akkreditálásra került hallgatóknak 12 pont, előadóknak 10 pont jár a részvételért.

    Regisztrációs díj:
    2016. február 28-ig 13.000.- Ft
    2016. március 1-től 15.000.- Ft

    Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak a Szervezőbizottság elnökei:

    Prof. Dr. Kásler Miklós
    Országos Onkológiai Intézet
    főigazgatója

    Dr. Svébis Mihály
    Bács-Kiskun Megyei Kórház
    főigazgatója

    Rendezvény kezdete: 2016.05.20.
    Rendezvény vége: 2016.05.21.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 6000 Kecskemét, Izsáki u. 6., Four Points by Sheraton Hotel és Konferenciaközpont
    A rendezvény Web oldala: http://www.kmk.hu/info/emlorak-konferencia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Balassa János Emlékelőadás (Budapest, 2016.04.28.)

    Tisztelettel meghívjuk a Balassa János Emlékelőadásra, amelyet 2016. április 28-án, csütörtökön, 17.00 órakor tartunk a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)
    Szeretettel várjuk az elõadást követõ fogadásra is.

    Kérjük, hogy a fogadáson történõ részvételi szándékát a gszakacs@convention.hu e-mail címre 2016. március 25-ig szíveskedjenek írásban jelezni.

    Felkért előadó:
    Dr. Vörös Attila egyetemi magántanár

    Az előadás címe:
    A nyelőcső és a cardia sebészete

    Időpont: 2016.04.28.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó a Magyar Sebész Társaság Közgyűlésére (2016.04.28.)

    Tisztelt MST-tag Kollégák!

    A vezetőség 2016. április 28. (csütörtök) 15 órára tűzte ki a Társaság közgyűlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.

    A közgyűlés előtt, 14 órakor ülésezik az MST vezetősége, ennek napirendje:
    1. A 2017-es Balassa díjazott megválasztása
    2. Az "Alapítvány a magyar sebészet fejlődéséért" kuratóriumának tájékoztatója munkájukról, az alapítvány vagyonának kezeléséről, felhasználásáról.
    Döntés az alapító okirat módosításáról.
    3. Egyebek

    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia székházának Díszterme (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    Közgyűlésre regisztrálás 14 óra 30 perctől

    A közgyűlés javasolt napirendje:
    1. Elnökség beszámolója.
    2. Előző évről szóló számviteli beszámoló, javaslat az éves költségvetésre.
    3. Felügyelőbizottság és fegyelmi bizottság beszámolója.
    4. Vita a beszámolókról és a költségvetésről, szavazás elfogadásukról.
    5. Egyebek.

    A közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges.
    Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2016. április 28-án 15 óra 30 percre hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    A közgyűlés után, 17 órakor lesz a 2015. évi Balassa János emlékelőadás: Vörös Attila: A nyelőcső és a cardia-táj sebészete.

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    Harsányi László
    elnök

    István Gábor
    főtitkár

    Időpont: 2016.04.28.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia székházának Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fóruma (Mátraháza 2016.04.15-16.)

    Elérhető a Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fórumának meghívója, összefoglaló beküldő és jelentkezési lapja. Az idei Fórumnak a mátraházai Hotel Residence Ózon ad otthont 2016. április 15-16. között.

    Fő témák:
    • Parciális emlő besugárzás
    • Az emlő onkoplasztikus sebészete, áttétek sebészete
    • Szűrés vs. nem szűrés kérdése
    • Differenciál diagnosztikus nehézségek, pl. szklerotizáló adenozis
    • Premenopauzális betegek hormonkezelésének időtartama és módja
    • Újdonságok az emlőrák gyógyítása terén

    A Fórumról további információt az http://mszt.kmcongress.com >> honlapokon olvashatnak.

    Várjuk jelentkezésüket!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.15.
    Rendezvény vége: 2016.04.16.
    Helyszín: Mátraháza, Hotel Residence Ózon
    A rendezvény Web oldala: http://mszt.kmcongress.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Fiatal Sebészek Szekciójának IV. Kongresszusa (Balatonalmádi, 2016.04.15-17.)

    Kedves Fiatal Sebész Kollégánk!

    Szeretnénk felhívni a figyelmedet közelgő kongresszusunkra, mely - mint arról a korábbi felhívásunkból értesülhettél - 2016. április 15-17. között kerül megrendezésre Balatonalmádiban a Ramada Hotel & Resort Lake Balaton szállodában.

    A kongresszusra három fő témában várunk esetismertetéseket:
    (1) érsebészet
    (2) endokrin sebészet
    (3) polypok és polyposis szindrómák minimal invazív és makrosebészeti vonatkozásai

    Amennyiben a fenti témák valamelyike felkeltette az érdeklődésed és úgy érzed, hogy egy érdekes esetbemutatóval gazdagítani tudnád a kongresszus programját, úgy töltsd fel az előadásod kivonatát www.fisesz.hu >> honlapon.

    Absztrakt beküldési határidő: 2016. február 15.

    A kongresszusra szintén online tudtok jelentkezni a honlapon >>

    Az elfogadásra került absztraktok az idei Magyar Sebészetben fognak megjelenni.

    Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a program tematikus, ezért a megadott 3 fő témán kívül egyéb témájú absztraktot nem áll módunkban elfogadni.
    Fontos szempont továbbra is az előadások interaktívvá tétele, ezért az előadás menetébe kérünk, szavazással megválaszolható kérdéseket beépíteni, melyre a közönség soraiból egy szavazógép segítségével lehet majd válaszolni.

    A rendezvény programjához, kérjük kattints ide >>

    Szeretettel várunk mindenkit tavasszal Balatonalmádiban!

    Üdvözlettel: FISESZ

    Rendezvény kezdete: 2016.04.15.
    Rendezvény vége: 2016.04.17.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton szálloda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Betegbiztonsági Konferencia (Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.)

    A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

    Tisztelt Kollégák!

    Az I. Betegbiztonsági Konferenciát kétségek között szerveztük. Egy fiatal, hazánkban nagyrészt ismeretlen szakterület vajon mennyire lehet érdekes, lesz-e elég résztvevő. Úgy gondoltuk, hogy akkor tekinthető sikeresnek az induló konferencia, ha a jelenlevők száma eléri a száz főt. Ezzel szemben összesen 360-an regisztráltak, és a konferenciát komoly sajtóérdeklődés is kísérte, mely a társadalom fokozott figyelmére utal.

    A rendezvény sikere, valamint a betegbiztonság kérdéskörének mindennapi aktualitása arra ösztönöz és kötelez bennünket, hogy 2016 március végén ismételten lehetőséget biztosítsunk a betegbiztonsággal kapcsolatos szakmai eredmények, vélemények, kihívások és álláspontok bemutatására. A II. Betegbiztonsági Konferenciát is a Magyar Betegbiztonsági Társaság (MABEBIT) és a Semmelweis Egyetem I. Sz. Sebészeti Klinikája szervezi. A rendezvényt számos szervezet támogatásával és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) szakmai együttműködésével tartjuk meg. A szervező bizottság a fő témakörök kijelölésénél azt tartotta szem előtt, hogy szakterületektől függetlenül minden egészségügyben dolgozó megismerhesse a betegbiztonság legfontosabb kérdéseit, illetve meg tudja osztani tapasztalatait. Szeretnénk számos lehetőséget teremteni a vitára, a kölcsönös eszmecserére, az együttgondolkodásra.

    Reméljük, hogy a magunk által felállított mércét a következő konferenciával is sikerül elérni. Szeretettel várunk mindenkit Budapesten, a Danubius Health Spa Resort Helia-ban 2016.03.31.-04.02-én

    A továbbképző tanfolyam orvosok részére SE-TK/2016.I./00241 -es kódszámon akkreditált rendezvény.

    A továbbképzés szabadon választható, amelyen való részvételért 20 kreditpont szerezhető meg.

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. aneszteziol.-intenzív terápia | 2. belgyógyászat | 3. egészségbiztosítás | 4. endokrinológia és anyagcsere-betegségek | 5. gastroenterológia | 6. háziorvostan | 7. igazságügyi orvostan | 8. immunológia (képesítés) | 9. infektológia | 10. intenzív terápia | 11. kardiológia | 12. klinikai onkológia | 13. megelőző orvostan és népegészségtan | 14. plasztikai (égési) sebészet | 15. sebészet | 16. sürgősségi orvostan | 17. szülészet-nőgyógyászat | 18. társadalomorvostan (ált.orv.) | 19. tüdőgyógyászat | 20. urológia

    További részletes információk, jelentkezés a rendezvény weboldalán >>

    Letölthető dokumentumok:
    Értesítő >>
    Tervezett program >>

    Rendezvény kezdete: 2016.03.31.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Helyszín: Budapest, Kárpát u. 62-64., Danubius Health Spa Helia
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/BETEGBIZTONSAG2016

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)mCRC interdiszciplináris Tudományos Rendezvény (Budapest, 2016.03.30.)

    Tisztelt Doktornő! Tisztelt Doktor Úr!

    Az Amgen Kft. munkatársai tisztelettel meghívják Önt az „mCRC interdiszciplináris Tudományos Rendezvény” című programra.

    Időpont: 2016. március 30.
    14.00-17.00 óra

    Helyszín: Uzsoki Utcai Kórház, Budapest Előadói Terem

    Tudományos program:
    Üléselnök: Dr Landherr László
    Uzsoki Utcai Kórház, Onkológia

    Metasztatikus colorectális carcinóma sebészeti kezelése
    Dr. Bursics Attila
    Uzsoki Utcai Kórház, Sebészet

    RAS panel meghatározása colorectális carcinómában
    Dr. Tóth Erika
    Országos Onkológia Intézet

    Aktualitások a mCRC első vonalas kezelésében, optimális terápiás szekvenciák
    Dr. Pajkos Gábor
    Bács-Kiskun Megyei Kórház, Onkológia

    Megbeszélés

    Megjelenésére feltétlenül számítunk!

    Dr. Vántus Ágnes
    30/7994135

    Időpont: 2016.03.30.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Budapest, Uzsoki Utcai Kórház, Előadói Terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IX. NOTES Konferencia (Budapest, 2016.03.12.)

    Helyszín: Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika Tanterem
    Időpont: 2016. március 12. 8 óra 30 perc

    Kilenc évvel ezelőtt a természetes testnyílásokon keresztüli sebészet (NOTES) hívta életre ezt a konferenciát. Egy olyan technika, ami - az invazivitás további csökkentésének igénye mellett - megmutatta, hogy a flexibilis endoscopia és a sebészeti endoscopia indikációi egyre közelednek egymáshoz. Ezért napjaink legújabb fejlesztéseinek ismerete mindkét szakmának – gasztroenterológusnak és sebésznek - egyaránt elengedhetetlen.

    Bár az eredeti elképzelés - a természetes szájadékokon keresztüli sebészet - még várat magára, a koncepció egyértelműen felhívta a figyelmet a technikai fejlesztések és azok mindennapi orvoslásban történő alkalmazásának fontosságára. Ezért ma már a konferencia témái az iNnovációk, az Oktatás, a Távgyógyítás, az Endoscopia és a Sebészet köré csoportosulnak - miközben az eredeti elképzeléseket sem felejtettük el.

    Idén a konferencia nemzetközi jellegét emeljük ki: Japánból, Ausztriából, Amerikából, Svájcból és Angliából érkeznek előadók az elismert magyar szaktekintélyek mellett. Témáink a Crohn betegség, a kóros kövérség, az invasiv endocopia és az epeutak betegségeinek minimál invaziv kezelése lesz.

    Szeretettel várunk mindenkit március 12-én, akit a legújabb invaziv technikák és azok gyakorlatban történő alkalmazása érdekel.

    A program letölthető ide kattintva >>

    Online jelentkezés >>

    Bővebb információ: http://www.hungaronotes.hu >> vagy Lukovich Péter dr. (tel: 06208258900)

    NOTES munkacsoport

    Időpont: 2016.03.12.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika Tanterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.hungaronotes.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Minimálisan invazív beavatkozások a daganatos betegek személyre szabott kezelésében – Májdaganatok (Budapest, 2016.03.05.)

    Tisztelt Kollégák!

    A daganatos betegség kezelésének szemlélete új korszakához érkezett. Köszönhetően a világszerte zajló intenzív kutatások eredményeinek, csaknem minden daganat kezelésének területén rendkívüli fejlődést hozott az elmúlt 20 év. Nincs ez másképp a tápcsatornai daganatokkal sem. A személyre szabott kezelés ma már nemcsak azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló gyógyszerek közül kiszűrjük a kevésbé hatékonyt, hanem sokkal többet: az egyén lehetőségeit, élethelyzetét, társbetegségeit, daganatát, daganatbiológiáját és sok más faktort figyelembe véve alakítunk ki terápiás stratégiát. Ennek célja úgy beavatkozni a szervezet és a daganat közötti harcba, hogy a szervezet immunológiai kompetenciája megfelelő maradjon. A minimálisan invazív beavatkozások –többek között- éppen azt a fenti célt szolgálják, hogy a lehető legkevésbé avatkozzunk be a szervezet immunológiai kompetenciájába. A minimálisan invazív sebészeti tevékenység nem jelent csökkentett radikalitású műtétet, és nem járhat onkológiai kompromisszummal sem. Ugyanakkor lehetőséget ad a korai felépülésre, hatékonyabbá teszi, teheti a nem sebészeti kezelések tervezését. Bár Magyarországon a minimalisan invazív sebészet, és különösen a minimálisan invazív daganatsebészet jelentős lemaradásban van –elsősorban anyagi okok miatt- Európa nyugatibb felével szemben, a jövő egyik célját jelenti minden kétséget kizáróan hazánkban is.

    A fenti gondolatok jegyében indítjuk útnak azt a továbbképző sorozatot, melynek középpontjában a minimalisan invazív beavatkozások állnak, és mely első alkalmával a májdaganatok témakörét érinti.

    Nagy szeretettel várjuk tehát továbbképzésünkre a multidisciplinaritás jegyében minden daganatos beteggel foglalkozó belgyógyász, onkológus, sugárterapeuta, patológus, radiológus, sebész, gasztroenterológus és háziorvos kollégát, 2016. március 5-én szombaton. Első alkalommal a májdaganatok komplex ellátásáról lesz szó, fókuszban a minimálisan invazív beavatkozásokkal. A továbbképző előadásokat meleg ebéd követi, melyre minden regisztrált résztvevőt szeretettel várunk az Országos Onkológiai Intézetben (1122 Budapest, Kékgolyó u. 13. IV. em. Eckhardt Terem)

    Tisztelettel:

    Dr. Mersich Tamás PhD

    Akkreditációs pontérték: 10 pont

    Jelentkezési határidő: 2016.02.26

    A tanfolyam díja: 6000.- Ft.

    A tanfolyam adatlapja, órarendje és jelentkezés a ide kattintva, az oftex.hu >> portálon.

    Időpont: 2016.03.05.
    Szakterület(ek): Sebészet, Onkológia
    Helyszín: 1122 Budapest, Kékgolyó u. 13., Országos Onkológiai Intézet IV. emelet Eckhardt Terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=60394&tableid=0&retcode=tanflist

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Miskolci Sebész Találkozó és Dr. Kardos Géza Emlékelőadás

    A hagyományos "Miskolci Sebész Találkozót és a Dr. Kardos Géza Emlékelőadást" 2016. május 27-én 9 órakor tartjuk a Miskolc Lillafüredi Palota Szállóban.

    Ebben az évben a Dr. Kardos Géza Emlékelőadás megtartására kuratóriumi döntés alapján Prof. Dr. Oláh Tibor a Kaposi Mór Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Intézet vezetője lett felkérve.

    A tudományos ülésen az emlékelőadást követően a Kaposi Mór Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti munkacsoportja fog továbbképző jellegű bemutatkozó előadásokat tartani.

    Időpont: 2016.02.13.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Miskolc-Lillafüred, Palota Szálló

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szent Agáta Mammológus Nap (Budapest, 2016.02.06.)

    Az Országos Onkológiai Intézet Tudományos Bizottsága, a Magyar Onkológusok Társasága és a Magyar Rákellenes Liga 2016. február 6-án huszonkettedik alkalommal rendezi meg az Országos Onkológiai Intézet Eckhardt Termében a
    Szent Agáta Mammológus Napot.

    Téma: Aktualitások az emlődaganat diagnosztikájában és terápiájában – a legújabb nemzetközi irányelvek tükrében.

    Jelentkezési lap:
    az OFTEX oldalán >> megtalálható, e-mailen is elküldhető.

    Információ:
    Dr. Kovács Eszter
    Országos Onkológiai Intézet
    Tel.: 224-86-00/3550 m.
    E-mail: ooimammografia@gmail.com

    Oktatási Titkárság
    224-87-72
    oktatas@oncol.hu

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2016.02.06.
    Szakterület(ek): Onkológia
    Helyszín: Budapest, Országos Onkológiai Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=60376&tableid=0&retcode=tanflist

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hálórögzítést nem igénylő technikák a laparoszkópos lágyéksérv sebészetben (Budapest, 2016.02.01.)

    Helyszín:
    Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
    Budapest, XX. ker. Köves u. 1. „H” épület – „Zöld előadó”

    Időpont: 2016. február 1. (hétfő) 9.00h
    SE-TK/2016.I/00074

    Orvosoknak akkreditált képzés, 10 pont

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti
    pontszámként elszámolható: sebészet
    A többi szakképesítéshez szabadon választható
    jelleggel számolható el.

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2016.02.01.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1204 Budapest, Köves u. 1., Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó laparoscopos colorectalis sebészet Továbbképző tanfolyam (Szeged, 2016.01.28-29.)

    Helyszín: SZTE ÁOK Sebészeti Klinikán (Szeged Szőkefalvi-Nagy B. u. 6.)
    Időpont: 2016. január 28-29.

    Sebész szakorvosoknak szabadon választható, szakorvos-jelölteknek kötelező (a képzés 5. évében). A részvétel ingyenes.
    Szervező: Prof. Dr. Lázár György

    Jelentkezni: office.surg@med.u-szeged.hu címen lehet 2015. december 30-ig.

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2016.01.28.
    Rendezvény vége: 2016.01.29.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Szeged, Szőkefalvi-Nagy B. u. 6, SZTE ÁOK Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Emlékkiállítás dr. Imre József sebészprofesszor tiszteletére (Szeged, 2015.11.19.)

    A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtára emlékkiállítást rendez Dr. Imre József sebész professzor emlékére.

    A kiállítás megnyitója 2015. november 19-én 14 órai kezdettel lesz (Klebelsberg Könytár, Szeged, Ady tér 10.).

    Az emlékkiállítás 2015. november 19. és 2016. január 31. között tekinthető meg.

    A rendezők minden érdeklődőt szívesen látnak.

    A meghívó letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2015.11.19.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Szeged, Ady tér 10., SZTE Klebelsberg Könyvtár TIK (József Attila Tanulmányi és Információs Központ)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Sebészeti Endoszkópos Szekciójának XVI. Kongresszusa (Eger, 2015.11.12-14.)

    Meghívó >>
    Jelentkezési lap >>
    Szállásfoglaló lap >>
    Előzetes program >>


    Helyszín:
    Hotel Eger & Park****
    3300 Eger Szálloda u. 1-3.


    • Laparoszkópos vastagbélsebészet – az új finanszírozás hatásai
    • A rectum daganatainak endoszkópos kezelése
    • Laparoszkópos sérvsebészet
    • Minimálisan invazív gyomorsebészet
    • Minimális invazivitás az epeutak kórképeinek ellátásában
    • Minimális invazivitás a hasnyálmirigy kórképeinek ellátásában
    • Laparoszkópia a sürgősségi betegellátásban
    • Határterületi laparoszkópia
    • Oktatás, laparoszkópos jártasság minősítésének lehetőségei
    • Varia


    Tudományos összefoglalók beküldése 2015. május 31.
    Értesítés az összefoglalók elfogadásáról 2015. június 15.
    Magasabb regisztrációs díj 2015. június 1-je után
    Végleges program megküldése 2015. október 10.

    Tudományos információ:
    Dr. Bezsilla János
    BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészet
    3531 Miskolc, Szentpéteri kapu 72–76.
    Email: bezsillaj@hotmail.com

    Kongresszusi információ:
    Convention Budapest Kft.
    Bagdi Károly ügyvezető igazgató
    szervezés, kiállítás
    E-mail: kbagdi@convention.hu
    Mobil: +36 30 996 7091
    Papp Katalin – regisztráció
    E-mail: kpapp@convention.hu
    Postacím: H-1461 Budapest, Pf: 11.
    Telefon: 36 1 299 0184, -85, -86/102-es mellék
    Fax: +36 1 299 0187
    www.convention.hu

    Rendezvény kezdete: 2015.11.12.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 3300 Eger, Szálloda u. 1-3., Hotel Eger & Park
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Aktualitások, újdonságok a divertikulózis és az IBD sebészeti és belgyógyászati kezelésében (Budapest, 2015.11.06.)

    Az ülés témájául a gyulladásos bélbetegségek és a divertikulózis komplex kezelését tűztük ki. Célunk a multidiszciplinaritás, a csapatmunka hangsúlyozása, ezért is alakítottuk ki rendezvényünk programját úgy, hogy a témában jártas sebész kollégák mellett, hasonlóan tapasztalt gasztroenterológusok is megoszthassák egy-egy témában gondolataikat.

    A tanfolyam helyszíne:
    Uzsoki utcai Kórház - Konferencia Terem
    1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.
    www.uzsoki.hu

    Akkreditáció:
    A tanfolyamot a Semmelweis Egyetem a PTE ÁOK/2015.II/00034 számon akkreditálta, sikeres tesztírással orvosoknak szabadon választható 16 pont adható.

    Tudományos szervező:
    Dr. Bursics Attila
    Uzsoki Utcai Kórház

    Technikai szervező:
    Barna Krisztina
    Convention Budapest Kft.
    H-1036 Budapest, Lajos u. 66. „A” lh., 4. em.
    Telefon: (06 1) 299 0184, 299 0185
    Fax: (06 1) 299 0187
    E-mail: kbarna@convention.hu

    További részletes információk, jelentkezés a rendezvény honlapján >>

    Időpont: 2015.11.06.
    Helyszín: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41., Uzsoki utcai Kórház - Konferencia Terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/IDB2015

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lobularis carcinoma – Emlőmegtartó műtét vagy mastectomia? (Debrecen, 2015.11.05.)

    Időpont: 2015. november 5.

    Helyszín: Kenézy Gyula Kórház, 4031, Debrecen, Bartók Béla u. 2-26. "P" épület I. emelet – Konferencia terem

    Kreditpont érték: 14 pont

    Részvételi díj: 20.000.- Ft

    Jelentkezési határidő: 2015.10.02.

    Jelentkezés az alábbi e-mail címre küldött levéllel lehetséges, ami tartalmazza a következőket: név, pecsétszám, telefonszám. E-mail: a.nagylaki@gmail.com (Nagylaki András – koordinátor)

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2015.11.05.
    Szakterület(ek): Onkológia, Sebészet
    Helyszín: 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26., Kenézy Gyula Kórház "P" épület I. emelet – Konferencia terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Múlt, jelen, jövő a HPB-sebészetben (Budapest, 2015.10.30-31.)

    A Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika tudományos ülése a HPB Surgical Research Center megbízásából.

    Helyszín:
    Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika tanterme
    1082 Budapest Üllői út 78.

    A program letölthető ide kattintva >>

    További részletes információk, regisztráció a rendezvény honlapján >>

    Fő témák:
    • A HPB Surgical Research Center megalakulása hőskortól a napjainkig, történelmi pillanatok megidézése
    • A máj, epeutak és hasnyálmirigy sebészeti alapkutatásaink jelene és jövője
    • Tapasztalatok és „ahogy mi csináljuk” – klinikai eredményeink

    Rendezvény kezdete: 2015.10.30.
    Rendezvény vége: 2015.10.31.
    Helyszín: 1082 Budapest, Ülői út 78., I. sz. Sebészeti Klinika tanterme
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/HPB2015

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebkezelő Társaság XVIII. Kongresszusa (Budapest, 2015.10.15-16.)

    Tisztelt Kolléganő! Kolléga Úr!

    Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait a Magyar Sebkezelő Társaság (www.mskt.hu) XVIII. Kongresszusára.
    Időpont: 2015. október 15-16.
    Helyszín: Hotel Benczúr (1068 Budapest, Benczúr u. 35.)

    A szervezőmunkába szeretnénk bevonni a társtudományok szakmai társaságait, valamint a korszerű kötöző anyagokat és gyógyászati segédeszközöket (stb.) gyártó- és forgalmazó cégeket is.

    Meggyőződésünk, hogy a tudományos program és a kötetlen eszmecserék alkalmat adnak nemcsak a szakmai tudás elmélyítésére, mások tapasztalatainak megismerésére, hanem az emberi, baráti kapcsolatok erősítésére is.

    Tisztelettel a rendezők:

    Magyar Sebkezelő Társaság Orvostechnikai Szövetség Kötszer Szekciója

    További részletes információk a Társaság honlapján >>
    Meghívó >>
    Rezidensképző tanfolyam tervezett programja >>
    Jelentkezési lap >>

    Rendezvény kezdete: 2015.10.15.
    Rendezvény vége: 2015.10.16.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35., Hotel Benczúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.mskt.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Coloproctológus Kongresszus (Tapolca, 2015.10.15-17.)

    Magyar Sebész Társaság Coloproctológiai Szekció
    és a Magyar Koloproctológus Társaság közös rendezvénye
    Coloproctológiai Továbbképző Tanfolyam

    Időpont: 2015. október 15-17.

    Helyszín:
    Hunguest Hotel Pelion****superior
    8300 Tapolca, Köztársaság tér 10.

    Fő témák:
    Kolorektális reszekciók: az onkológiai utánkövetés dilemmái
    • A végbélrák sebészetének alakulása a neo-adjuvans kezelés korában
    • Végbélrák miatt végzett műtétek nemkívánatos funkcionális következményei
    • Laparoszkópos kolorektális sebészet
    • Hibák és tévedések a proktológiai ellátásban
    • Sürgősség a kolorektális sebészetben ma
    • Az ikontinencia és a székrekedés sebészi kezelése
    • A sztómaterápia aktuális kérdései

    Meghívó >>
    Jelentkezési lap >>
    Szállásfoglalási lap >>
    Költségátvállaló nyilatkozat >>
    A rendezvény weboldala >>

    Rendezvény kezdete: 2015.10.15.
    Rendezvény vége: 2015.10.18.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Tapolca,
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)III. Sentinel nyirokcsomó biopszia továbbképző tanfolyam és Workshop (Budapest, 2015.10.07.)

    Sentinel nyirokcsomó biopszia az emlősebészetben és egyéb onkológiai betegségekben

    Helyszín: Országos Onkológiai Intézet 1122 Budapest, Kékgolyó u. 13. IV. em. Eckhardt Terem

    Időpont: 2015.10.07.

    Célcsoport:
    sebész szakorvosok és szakvizsga előtt álló sebész orvosok, radiológusok, pathológusok, onkológusok,
    plasztikai (égés) sebészek

    Részvételi díj: 5.000. - Ft.

    További részletes információk, órarend, jelentkezés az OFTEX portálon, ide kattintva >>

    Időpont: 2015.10.07.
    Szakterület(ek): Sebészet, Onkológia
    Helyszín: 1122 Budapest, Kékgolyó u 13. IV. em., Országos Onkológiai Intézet Eckhardt Terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXII. PECH (Pécs, 2015.10.02-03.)

    Tisztelt Kolléga! Szeretettel meghívjuk Önt a XXII. Pannon Endokrin Club Hétvége - PECH2015 elnevezésű tudományos ülésünkre.

    Időpont 2015. október 2-3.

    Helyszín: Hotel Palatinus, Pécs, Király utca 5.
    http://www.danubiushotels.hu/szallodak-pecs/hotel-palatinus

    Előadás bejelenthető 2015.02.28-ig a klinika@somogy.hu címen.

    A tudományos program részletesen megtekinthető az alábbi honlapokon: http://www.pcongress.hu, http://www.pech2015.hu

    Főbb témáink:
    - Autoimmun pajzsmirigybetegségek
    - Pajzsmirigy műtétek – alternatívák, postoperatív gondozás
    - Oestrogen agyi hatásai
    - Férfi hypogonadismus korszerű szemlélete
    - Érdekes esetek bemutatásai

    Regisztráció: http://pcongress.hu/Congress/index/61 >>

    Akkreditáció:
    A tudományos program pontszerző, akkreditálása és a kreditpontok értékének meghatározása az orvosok és a szakdolgozók számára folyamatban van, az aktuális információk ugyancsak a honlapokon érhetők el.

    Részvételére feltétlenül számítunk!

    A szervezők nevében barátsággal:
    dr. Rucz Károly

    A meghívó letölthető ide kattintva >>
    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2015.10.02.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.
    Helyszín: Pécs, Király u. 5., Hotel Palatinus

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)5. SZENT SEBESTYÉN NAPOK - Áthatoló és tompa torso sérülések modern sebészete (Pécs, 2015. 10. 1-3.)

    2015. október 1-3-án ötödik alkalommal kerül megrendezésre a „Szent Sebestyén” továbbképző kurzus Pécsett. A három napos továbbképzés résztvevői a tompa és áthatoló torso sérülések ellátásának sebészi, igazságügyi, belgyógyászati aspektusainak modern elveit ismerhetik meg. A kongresszus főszervezője Prof. Molnár F. Tamás (DSc).

    A továbbképzés helyszíne:
    Pécsi Tudományegyetem Általános Orvoskar Elméleti Tömb, Kari Tanácsterem

    OFTEX akkreditált PhD tanfolyam (PTE ÁOK Doktori Iskola)
    OFTEX pontszám: 30
    PhD pontszám: 2

    Résztvevők száma: 90 fő
    Részvételi díj: 20.000 HUF

    Sebészek, mellkassebészek, érsebészek, traumatológus- ortopéd orvosok, intenzív-aneszteziológusok, katona és katasztrófa-orvoslás és rezidenseik számára akkreditált.

    Prof. Dr. Molnár F. Tamás (Dsci) PTE ÁOK Műveleti Medicina Tanszék, Petz Aladár Megyei Kórház, Sebészeti Osztálya, Győr

    Jelentkezés: Széll Katalin (06 30 443 4866) k.szell01@gmail.com , ill. szentsebestyen@gmail.com

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2015.10.01.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.
    Helyszín: Pécs, Pécsi Tudományegyetem Általános Orvoskar Elméleti Tömb, Kari Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Diabéteszes láb - fekélytől az amputációig továbbképző tanfolyam (Budapest, 2015.09.15.)

    Szabadon választható, 14 kreditpontra akkreditált tanfolyam a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Tudományos Bizottság szervezésében.
    Oftex kódszám: SE-TK/2015.II/00077

    Helyszíne: Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, 1204 Budapest Köves u. 1.

    Időpontja: 2015.09.15.

    Jelentkezési határidő: 2015.09.11.

    Jelentkezni lehet az oftex.hu >> portálon.

    Részvételi díj: 4.000.- Ft

    Célcsoport: 1. belgyógyászat | 2. diabetológus | 3. fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás
    4. mozgásszervi rehabilitáció | 5. ortopédia | 6. sebészet
    7. traumatológia

    A tanfolyam adatlapja letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2015.09.15.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1204 Budapest, Köves u. 1.
    A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=58707&tableid=0&retcode=tanflist

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kismedencei műtétek kiterjesztésének lehetőségei daganatos esetekben tudományos ülés (Debrecen, 2015.09.11.)

    A Debreceni Egyetem Klinikai Központ a Debreceni Akadémiai Bizottság Orvostudományi és Sebészeti Szakbizottsága és a Sebészeti Klinika közreműködésével 2015. szeptember 11-én (pénteken) 10:00 órakor a DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49.) Tudományos Ülést rendez, Kismedencei műtétek kiterjesztésének lehetőségei daganatos esetekben / Extended pelvic resections in cases of malignant tumors címmel, melyre tisztelettel meghívjuk.

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2015.09.11.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Debrecen, Thomas Mann u. 49.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fóruma (Hévíz, 2015.06.26-27.)

    Elérhető a Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fórumának meghívója, összefoglaló beküldő és jelentkezési lapja. Az idei Fórumnak a Danubius Health Spa Resort Héviz ad otthont 2015. június 26-27. között.

    Fő témák:
    • Genomika és emlőrák
    o Meghívott előadók:
    o Dr. Christine Desmedt, Institut Jules Bordet, Brüsszel
    o Dr. Szállási Zoltán, Harvard Medical School, Boston
    • Az emlőrák kezelésének aktuális kérdései

    A Fórumról további információt az mszt.kmcongress.com >> honlapon olvashatnak.

    Várjuk jelentkezéseiket!

    MSZT Titkárság

    Rendezvény kezdete: 2015.06.26.
    Rendezvény vége: 2015.06.27.
    Helyszín: Hévíz,
    A rendezvény Web oldala: http://mszt.kmcongress.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MAÉT 2015. évi Kongresszusa (Győr, ETO Park Hotel, 2015.06.11-13.)

    Győri Angiológiai Napok | Akkreditált továbbképző tanfolyam

    A végleges program letölthető ide kattintva >>

    Helyszín: ETO Park Hotel**** Győr
    H-9027 Győr, Nagysándor J. u. 31.
    www.etoparkhotel.hu

    Fő témák:
    1. Korszerű képalkotás alsó végtagi ischaemia esetén
    2. Carotis műtét időzítése, betegutak Magyarországon
    3. Claudicatio intermittens kezelési irányelvei
    4. Új orális antikoagulánsok és thrombocyta aggregáció gátlók
    5. Akut kritikus végtagischaemia kezelése
    6. Endovénás műtétek tapasztalatai
    7. Aneurysma műtétek eredményei, szövődményei, műtét utáni gondozás
    8. Érsebészet és sebészet határterületei
    9. Endovascularis fórum (MACIRT részvételével)
    10.„Quo vadis” érbetegellátás Magyarországon, egészségpolitikai fórum

    Fontos határidők:
    Tudományos összefoglalók beküldése: 2015. február 25-ig meghosszabbítva.
    Értesítés az összefoglalók elfogadásáról: 2015. március 15.
    Kedvezményes jelentkezés határideje: 2015. március 31.
    Végleges program küldése: 2015. május 10.

    További részletes információk, online jelentkezés és absztraktbejelentés a rendezvény weboldalán >>

    Rendezvény kezdete: 2015.06.11.
    Rendezvény vége: 2015.06.13.
    Szakterület(ek): Sebészet, Belgyógyászat
    Helyszín: 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31., ETO Park Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MAET2015

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos Sebész Teniszbajnokság (Szentes, 2015.06.06.)

    Az Országos Sebész Teniszbajnokság, a magyar sebészek hagyományos páros teniszversenye 2015-ben ismét Szentesen kerül megrendezésre június 6-án, szombaton. Mindenkit szeretettel meghívunk erre az egynapos rendezvényre.

    Kérem, hogy mielőbb jelentkezzetek, mert a szállást előre le kell foglalnunk.

    Gyülekező a verseny napján délelőtt 9 órakor a teniszpályán.
    Sorsolás után kerül sor a mérkőzésekre, a versenyen csak párosok szerepelnek.
    A verseny alatt büfét biztosítunk
    A verseny végén eredményhirdetés, utána közös vacsora Derekegyházán a vadászházban.
    Szállás a vadászházban, önköltséges, igény szerint nálam az alábbi telefonon és e-mail címen lehet jelentkezni.

    Nagyon örülnénk, ha részt tudnál venni a tenisz viadalon.
    Kérjük, mielőbb jelezd részvételi szándékodat, a párospartner megjelölésével, lehetőleg e-mailben vagy a lenti címen. Természetesen pár nélkül is lehet jelentkezni, a hagyománynak megfelelően a helyszínen fogjuk megoldani a játékosok párosítását.

    Baráti üdvözlettel

    dr. Assefa Abebe
    Dr. Bugyi István Kórház Sebészeti Osztály
    6600 Szentes, Sima F. u. 44-58.
    E-mail: assefa@freemail.hu
    Tel/Fax: 06-63-610-163
    Mobil: 06-30-219-1174

    Időpont: 2015.06.06.
    Helyszín: Szentes,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Dunántúli Szakcsoportjának tudományos ülése (Veszprém, 2015.05.29-30.)

    Tisztelt Kollégák!

    A Magyar Sebész Társaság Dunántúli Szakcsoportjának nevében sok szeretettel hívunk minden érdeklődőt a szekció soron következő tudományos ülésére, melyet a vezetőség döntésének tisztelettel eleget téve 2015. május 29-30-án Veszprémben rendezünk meg.

    A tudományos ülés helyszíne:
    Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém, Kórház utca 1.
    E épület, I. emelet „Csillag József” konferencia terem, 8200

    Fő témák:
    1. A sebészet helye napjainkban a gastro-intestinális daganatok multidisciplináris kezelésében.

    2. A minimál invazív technika lehetőségei és határai 2015-ben régiónkban.

    3. Varia (emlő sebészet, érsebészet, mellkassebészet, gyermeksebészet).

    Absztrakt beküldési határidő: 2015.04.25.
    Az összefoglalókat kérjük a mohose@freemail.hu vagy a hb63@freemail.hu mail címek valamelyikére elküldeni.

    A rendezvényen való részvétel az eddigi gyakorlatnak megfelelően ingyenes.

    További részletes információk a meghívóban >>

    Rendezvény kezdete: 2015.05.29.
    Rendezvény vége: 2015.05.30.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Veszprém, Kórház utca 1., Csolnoky Ferenc Kórház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Közgyűlés (Budapest, 2015.05.28.)

    Tisztelt MST-tag Kollégák!

    A vezetőség 2015. május 28. (csütörtök) 14 órára tűzte ki a Társaság közgyűlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.

    A közgyűlés után, 17 órakor lesz a 2015. évi Balassa János emlékelőadás:
    Bende Sándor: Az epeutak sebészete a laparoszkópia korszakában.

    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme
    (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)
    Regisztrálás 13 óra 30 perctől

    Javasolt napirend:

    1. Elnökség beszámolója.

    2. Előző évről szóló számviteli beszámoló, javaslat az éves költségvetésre.

    3. Ellenőrző bizottság és fegyelmi bizottság beszámolója.

    4. Vita a beszámolókról és a költségvetésről, szavazás elfogadásukról.

    5. MST Alapszabály módosítása.
    Az Alapszabály a javasolt módosításokkal Társaságunk honlapjáról, ide kattintva >> letölthető. Az ennek változtatására tett javaslatokat május 5-ig kérjük a főtitkárnak (abursics@gmail.com) megküldeni, hogy a helyszínen már csak jogszerűség és koherencia szempontjából előzetesen ellenőrzött variációkról szavazhassunk.

    6. Vezetőség, felügyelő- és fegyelmi bizottság megválasztása.
    A jelölőbizottság által javasolt jelöltek listája innen letölthető >>

    7. Egyebek.

    A közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges.
    Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2015. május 28-án 14 óra 30 percre hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    Lázár György
    elnök

    Bursics Attila
    főtitkár

    Időpont: 2015.05.28.
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekciójának XXV. Jubileumi Kongresszusa (Pécs, 2015. május 14-16.)
    Absztraktbejelentési határidő: 2015.01.30.

    Tisztelt Kollégák!

    A Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekciójának soron következő, XXV. Jubileumi Kongresszusát 2015. május 14-16. között a pécsi Tudásközpontban rendezzük.

    A tudományos színvonal emelése érdekében, szokásunktól eltérően szeretnénk kifejezetten interdiszciplináris jelleget adni a Kongresszusnak: nem csak a kísérletes sebészeti szakma képviselőit, hanem a sebészek, érsebészek, szívsebészek, urológusok, nőgyógyászok, gyereksebészek, fül-orr-gégészek, ortopéd-sebészek kutatóit és kollégáit, továbbá minden érdeklődő társszakma képviselőit és természetesen a határon túli magyar kollégákat is szívesen
    látjuk.

    Fő témák:
    • Szív-, mellkas-, érsebészeti újdonságok irányvonalai, terápiás innováció
    • Hasi-sebészeti és onkológiai terápiás eljárások nagyító alatt
    • Fókuszban a Minimál Invazív Eljárások
    • Gyermeksebészet, mint tudomány
    • A nőgyógyászati kezelések és kutatások endoszkópos
    szemmel
    • Traumatológiai és mozgásszervi betegségek kezelésének
    kutatásai és technikai újdonságok
    • Urológiai, Fül-orr-gégészeti és fej-nyaksebészeti, Szemészeti
    kutatások helyzete és jövőképe Magyarországon
    • Modern sebkezelés, korszerű stoma-terápiás eljárások
    • Korszerű technológiák és eszközök, újítások
    • Varia

    További részletes információk a meghívóban >>

    Jelentkezési lap >>

    Program >>

    Rendezvény kezdete: 2015.05.14.
    Rendezvény vége: 2015.05.16.
    Helyszín: Pécs, Tudásközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Moynihan Chirurgical Club látogatása a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján (2015.05.14-15.)

    2015. május 14-15-én látogatást tesz a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján az Egyesült Királyság legrégebbi, 1909. évi alapítású Sebészeti Egylete, a „Moynihan Chirurgical Club".
    Az egyesület évente két, tudományos üléssel egybekötött találkozót tart, egyet hazai szervezésben, egyet a „Csatornán túl". Ez az első alkalom a rendszerváltás óta, hogy a volt keleti tömb országába látogatnak.

    Programjukat ide kattintva >> találják.

    Az előadásokra minden érdeklődőt szeretettel várnak!

    Rendezvény kezdete: 2015.05.14.
    Rendezvény vége: 2015.05.15.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Budapest, SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mikrosebészeti kurzusok (Budapest, 2015.05.11-13.)

    Tisztelt Kollégák!

    2015. május 11. és 13. között kerül megrendezésre

    a „Mikrosebészet I.” (SE-TK/2015.I./00023)a „Mikrosebészet II.”( SE-TK/2015.I./00024) és
    a „Mikrosebészet III.”( SE-TK/2015.I./00025)

    szabadon választható kurzusok a Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézetében (Budapest, SE Nagyvárad téri Elméleti Tömb).

    A tanfolyamok szakma szerinti pontszámként elszámolhatóak:
    érsebészet,
    kézsebészet,
    fül-orr-gégegyógyászat,
    ortopédia-traumatológia,
    plasztikai (égési) sebészet,
    sebészet,
    szemészet,
    szívsebészet
    és traumatológia
    szakorvosok részére (16 pont/kurzus).

    A teljes egészében gyakorlatorientált tanfolyamok egy-egy naposak, külön-külön és egyszerre is teljesíthetők.

    További információk a www.oftex.hu és a http://www.semmelweis.hu/mutettan oldalakon.

    Üdvözlettel:

    A Szervezők

    Rendezvény kezdete: 2015.05.11.
    Rendezvény vége: 2015.05.13.
    Helyszín: Budapest, SE Nagyvárad téri Elméleti Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.semmelweis.hu/mutettan

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IX. Határterületi Mikroinvazív Beavatkozások Konferencia és Továbbképző Tanfolyam (Herceghalom, 2015.05.8-9.)

    Tisztelt Kolléganők, Kollégák!

    Szeretettel várunk minden résztvevőt a IX. Határterületi Mikroinvazív Beavatkozások Konferenciáján és Továbbképző Tanfolyamán, mely idén – az eddigi hagyományokkal szakítva – új helyszínen, a herceghalmi Hotel Abacusban kerül megrendezésre, 2015. május 8-9-én.

    Fő témák:
    • laparoszkóppal történő különböző szerv-eltávolítási módszerek
    • hálóval történő rekonstrukciók aktuális problémái, interdiszciplináris szempontjai
    • mikroinvazív beavatkozások oktatása, minősítése
    • a „kedvenc eseteim” szekció lehetőséget biztosít a technikai részletek megismerése mellett a szövődmények és azok elhárításának megvitatására is.
    • szervezett látogatás keretében mutatjuk be a Semmelweis Egyetem, Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet “George Berci” Sebészeti Gyakorló és Kutató Laboratóriumát
    • külön szekció keretében a műtétekben résztvevő egészségügyi szakemberek (műtősnők, stb.) számára is biztosítunk továbbképzési lehetőséget

    Az akkreditált konferencián és tanfolyamon való részvétel, a záró tesztvizsgával együtt, kreditpontok megszerzésére ad lehetőséget.

    Előadás bejelentés határideje: 2015. március 6.

    Az absztraktokat a golob@congressline.hu e-mail címre várjuk.

    Bővebb információ és on-line jelentkezés a konferencia honlapján:
    http://www.congressline.hu/mikroinvaziv2015/index.php >>

    Letölthető jelentkezési lap:
    http://www.congressline.hu/mikroinvaziv2015/pdf/regisztracio.pdf >>

    Rendezvény kezdete: 2015.05.08.
    Rendezvény vége: 2015.05.09.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Herceghalom,
    A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mikroinvaziv2015/index.php" TARGET="_blank">http://www.congressline.hu/mikroinvaziv2015/index.php">http://www.congressline.hu/mikroinvaziv2015/index.php

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hasnyálmirigy reszekció, anasztomózis technikák, szövődmények és terápiájuk tudományos ülés (Debrecen, 2015.04.30.)

    A Debreceni Egyetem Klinikai Központ a Debreceni Akadémiai Bizottság Orvostudományi és Sebészeti Szakbizottsága és a Sebészeti Klinika közreműködésével
    2015. április 30-án (csütörtökön) 10:00 órakor a DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49.) Tudományos Ülést rendez, Hasnyálmirigy reszekció, anasztomózis technikák, szövődmények és terápiájuk (Surgical resection of the pancreas, anastomosis techniques, prevention of complications) címmel, melyre tisztelettel meghívjuk.

    Dr. Damjanovich László
    DAB munkabizottság
    elnöke

    Dr. Édes István
    Klinikai Központ
    Főigazgató

    Program
    10:00-10:10 Damjanovich László
    Köszöntő

    10:10-10:30 Sorin Barbu (Cluj- Kolozsvár)
    Anastomosis techniques of the pancreas

    10:30-10:50 Oláh Attila
    Pancreas anasztomózisok szövődményeinek felismerése és elhárítása.

    10:50-11:10 Kupcsulik Péter
    Pancreas anasztomózis technikák és szövődményeik

    11:10-11:30 Harsányi László
    Pancreas anasztomózis szövődmények megelőzése

    11:30-11:50 Kelemen Dezső
    Új típusú pancreas anasztomózisok

    12:00-13:00 Ebédszünet Állófogadás

    13:00-13:20 Bursics Attila
    Pancreas reszekciós technikák

    13:20-13:40 ifj.Farkas Gyula
    Pancreas reszekciók szövődményeinek elkerülése

    13.40-14:00 Damjanovich László, Kincses Zsolt, Szentkereszty Zsolt - Kerekasztal

    Időpont: 2015.04.30.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Debrecen, DAB Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Újdonságok a májbetegségek diagnosztikájában és kezelésében (Pécs, 2015.04.27.)

    Nemzetközi tudományos ülés és PhD kurzus

    A máj betegségei komoly kihívást jelentenek minden érintett szakmai képviselőinek. Az utóbbi időkben azonban sok, mind a diagnózist, mind a kezelést segítő új eljárás került bevezetésre világszerte. Ezek megbeszélésére és az aktuális eredmények bemutatására szerveztük ezt a nemzetközi tudományos ülést, ahol mindenki számára lehetőség nyílik a májbetegségek legújabb diagnosztikai és kezelési módozatainak megismerésére hazai és külföldi szakértők tolmácsolásában. A tudományos ülés egyben Phd kurzusként is akkreditálva lett.

    A rendezvény időpontja: 2015. április 27. 9:00 óra

    Helyszín: Pécsi Akadémiai Bizottság (MTA PAB) H-7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.

    Program:

    8:45 Köszöntő: Prof.Dr. Vereczkei András

    I. 9-10 óra
    1. Dr. Pár Gabriella: Vírushepatitisek korszerű kezelése
    2. Dr. Gasztonyi Beáta: Májcirrhozis diagnosztikája és terápiája
    3. Dr. Vincze Áron: Endoszkópos diagnosztika és terápia icterusban

    II. 10-11 óra
    4. Dr. Szűcs Ákos: A PTC szerepe a máj és epeúti betegségek ellátásában
    5. Dr. Imre Marianna: Az MR szerepe a máj diagnosztikájában
    6. Dr. Szukits Sándor: Máj CT vizsgálata, 3D rekonstrukció, volumetria

    III. 11-12 óra
    7. Dr. Karádi Oszkár: CRC májmetasztázisok onkológiai kezelése
    8. Dr. Harmath Zoltán: RF ablatio
    9. Dr. Szabó Zoltán: Aneszteziológia a májsebészetben

    Ebéd: 12-13 óra

    IV. 13-14 óra
    10. Dr. Máthé Zoltán: A májtranszplantáció jelenlegi helyzete Magyarországon
    11. Dr. Szijártó Attila: Májvénák szerepe a májreszekcióban
    12. Dr. Hahn Oszkár: A májregeneráció jelentősége a többlépcsős májműtéteknél

    V. 14-15 óra
    13. Dr. Ivanecz Árpád (Maribor): Laparoscopic liver surgery - from wedge resections to major hepatectomy.
    14. Prof. Ho-Seong Han: Laparoscopic liver resection
    VI. 15-16 óra
    15. Dr. Sikorszki László: CRC májmetasztázisok sebészi kezelése
    16. Dr. Bursics Attila: Primer májtumorok (HCC, CCC) sebészete
    17. Dr. Kalmár Nagy Károly: Klatskin tumorok sebészete

    Zárszó: Prof. Dr. Vereczkei András

    Időpont: 2015.04.27.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44., MTA Pécsi Akadémiai Bizottság

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Sebészek Szekciójának 3. Kongresszusa (Balatonalmádi, 2015.04.17-19.)

    Kedves Fiatal Sebész Kollégánk!

    Az elmúlt két év sikerein felbuzdulva jövőre ismételten megrendezésre kerül a Fiatal Sebészek Szekciójának kongresszusa, immáron a harmadik, melyet 2015. április 17-19. között tartunk Balatonalmádiban.

    Bízunk benne, hogy harmadik kongresszusunk is kiváló alkalmat teremt, hogy ismét találkozzunk, és még jobban megismerhessük egymást, valamint hasznos eszmecserét folytathassunk.

    A jövő évi kongresszust négy nagy téma köré csoportosítottuk:
    1. Mellkassebészet
    2. Oktatási kerekasztal
    3. Emlő sebészet
    4. Hasnyálmirigy betegségek gasztroenterológiai és sebészeti vonatkozásai

    A kongresszus első napján az előző évekhez hasonlóan egymással párhuzamosan két kiscsoportos képzési programot (workshop) is szervezünk:
    1. Laporoscopos tréning (2x15 fő)
    2. Érsebészet, vérzéscsillapítás (2x 15 fő)

    Mindkét tréning képzési lehetőséget biztosít a gyakorlati tapasztalatszerzésre hazai jártas kollégák bevonásával.
    A helyeket a jelentkezés sorrendjében töltjük fel. Jelentkezni csak az egyik képzésre lehet, a jelentkezési lapon megjelölve azt.
    A kongresszus szekcióinak első felében felkért előadók tartanak gyakorlat orientált referátumokat a fenti témákban, míg a másik felében az elmúlt évek szerint a fiatal sebész kollégák kapnak teret a témákhoz kapcsolódó kazuisztikai előadások megtartásával.
    Az absztraktokat 2015. január 1-jétől a www.fisesz.hu oldalon lehet feltölteni.

    Absztrakt beküldési határidő: 2015. január 31.

    Az elfogadásra került absztraktok a Magyar Sebészetben jelennek meg.

    A kongresszussal egy időben és egy helyen tartja a Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportja X. Jubileumi Kongresszusát, melynek programja a vasárnap délelőtti szekcióban közös a FISESZ programjával.

    A szombati onkológiai szekció a szintén fiatalokat tömörítő Fiatal Onkológusok Szekciójának továbbképző napja is egyben.

    Reméljük, jövőre is minél többen megtiszteltek részvételetekkel.

    Szeretettel várunk mindenkit 2015 tavaszán Balatonalmádiban!


    Üdvözlettel:

    A Fiatal Sebészek Szekciójának Vezetősége

    Rendezvény kezdete: 2015.04.17.
    Rendezvény vége: 2015.04.19.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Balatonalmádi, Hotel Ramada
    A rendezvény Web oldala: http://www.fisesz.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Onkoplasztikus emlősebészet a gyakorlatban - továbbképző tanfolyam (Budapest, 2015.04.01.)

    Jelentkezési határidő: 2015.03.01.

    Célcsoport: sebész szakorvosok és szakvizsga előtt álló sebész orvosok, radiológusok, pathológusok, onkológusok, plasztikai (égés) sebészek

    Kapcsolattartó:
    dr. Sávolt Ákos
    1-2248600/3444m.
    drsavolt@hotmail.com

    Szilágyi Erika
    1-2248600/3679m.
    szerika@oncol.hu

    A tanfolyam adatlapja, órarend >>

    Időpont: 2015.04.01.
    Szakterület(ek): Onkológia, Sebészet, Plasztikai sebészet
    Helyszín: 1122 Budapest, Kékgolyó u.13., Országos Onkológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIII. Magyar NOTES Konferencia (Budapest, 2015.03.28.)

    Innováció, Oktatás, Telemedicina, Endoscopia és Sebészet
    Semmelweis Egyetem, I.sz. Sebészeti Klinika, Budapest, 1082. Üllői út 78.

    Pancreas- és epebetegségek minimál invasiv kezelési lehetőségei
    Laparoscopos pancreas sebészet; laparoendoscopos randevú technika; a jóindulatú epeúti szűkületek kezelése szteroid injekcióval; EUS vezérelt lokalis kezelés inoperáblis pancreas tumoroknál
    Újdonságok a bélbetegségek minimál invasiv ellátásában
    G-EYE-endoscop; bélhosszabbító műtéti technika rövidbél szindrómában; sigmoideoscopia belet infiltráló endometriosisnál; transanalis specimen eltávolítás
    Érdekességek, újdonságok
    Robot laparoscopos asszisztens; a digitális technika hatása a sebészeti technikára; műtősnő, mint első asszisztens LC műtéteknél; újdonságok az invasiv endoscopiában; cégek újdonságainak bemutatója
    Idős betegek minimál invasiv kezelése
    Elektiv műtétek 70 év felett; idős betegek endoscopiája; minimál invasiv sebészet – minimál invasiv anaethesia?; táplálás speciális kérdései 70 év feletti betegeknél
    Élő bemutatók: distalis vékonybél vizsgálata G-EYE scoppal és cholecystectomia robot asszisztenssel
    Laparoscopos és flexibilis endoscopos hands-on trainingek
    Gyakorlás Soloassist robot asszisztenssel; single port csomózás; 30 fokos optika kezelése; gyakorlás G-EYE endoscoppal; trükkök és eszközök endoscopos idegentest eltávolításhoz

    A konferencia orvosok és szakdolgozók részére pontszerző
    Bővebb információ a www.hungaronotes.hu oldalon.

    Időpont: 2015.03.28.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., I. sz. Sebészeti Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.hungaronotes.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)I. Betegbiztonsági Konferencia (Budapest, 2015.03.19-21.)

    A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében.

    Helyszín: Danubius Hotel Flamenco
    1113 Budapest, Tas Vezér utca 3-7.

    Fő témák:
    • A betegbiztonság jelentősége
    • Betegbiztonság az egészségügyi intézmények szemszögéből
    • Diagnosztikai hibák
    • A műtétes szakmák biztonságának javítása
    • Gyógyszerelési hibák
    • Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések
    • Információtechnológia, dokumentumkezelés
    • A technológia okozta veszélyek
    • Betegpanaszok és a jogvédelem
    • A kommunikáció jelentősége

    Fontos dátumok:
    Tudományos összefoglalók visszaküldése: 2015. január 19.
    Az előadások elfogadásának visszaigazolása: 2015. február 15.
    Kedvezményes regisztrációs díj fi zetése: 2015. február 19.
    I. Betegbiztonsági Konferencia: 2015. március 19-21.

    Technikai információ:
    Papp Zsombor, Bokker Tamás
    Convention Budapest Kft.
    Telefon: (+36 1) 299 0184, -85, -86
    Fax: (+36 1) 299 0187
    E-mail: zspapp@convention.hu,
    tbokker@convention.hu
    www.convention.hu

    További részletes információk >>

    A meghívó letölthető ide kattintva >>

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2015.03.19.
    Rendezvény vége: 2015.03.21.
    Helyszín: 1113 Budapest, Tas Vezér u 3-7., Danubius Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Újdonságok a gasztroenterológia kórképek kezelésében (Pécs, 2015.01.29-30.)

    A Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Klinikája kreditpontos kurzust (25 pont) tart 2015. január 29-30.-án „Újdonságok a gasztroenterológia kórképek kezelésében” címmel.
    Jelentkezési határidő 2015. január elseje.

    Bővebben lásd a tanfolyam adatlapon >>

    Rendezvény kezdete: 2015.01.29.
    Rendezvény vége: 2015.01.30.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Pécs, PTE KK Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó laparoscopos colorectalis sebészet Továbbképző tanfolyam (Szeged, 2015.01.29-30.)

    Sebész szakorvosoknak szabadon választható, szakorvos-jelölteknek kötelező (a képzés 5. évében)

    A részvétel ingyenes.

    Jelentkezni lehet az office.surg@med.u-szeged.hu címen, 2014. december 30-ig.

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2015.01.29.
    Rendezvény vége: 2015.01.30.
    Helyszín: Szeged,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A laparoszkópos cholecystectomia során kialakult epeútsérülések diagnosztikája, multimodális (Budapest, 2014.12.02.)

    Tisztelt Kolléga!
    Szeretettel meghívom Önt, és munkatársait a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet továbbképző programjának keretén belül, a Sebészeti Osztály által 2014. december 2-ra szervezett tanfolyamra:
    „A laparoszkópos cholecystectomia során kialakult epeútsérülések diagnosztikája, multimodális kezelése, és az epeúti anasztomózisok szövődményeinek elvi és gyakorlati kérdései”

    Azt gondolom, a téma mára folyamatos aktualitását nem szükséges részletezni. Képzésünkön a meghívott előadók a tárgykör hazai és nemzetközi irodalmi hátterének elemzése mellett ismertetik szakterületük vonatkozásait, átfogó képet adva az epeúti szövődmények lehetséges, és javasolt ellátásáról sebészeti, gasztroenterológiai, intervenciós radiológiai módszerekkel, majd az
    elmúlt 5 év adatainak elemzése alapján bemutatjuk osztályunk saját anyagát.

    Részletes programunkat a mellékelt meghívóban >> találja.

    Képzésünk 8 pontra akkreditált. Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: sebészet, gastroenterológia, radiológia. A többi szakképesítéshez szabadon választható jelleggel számolható el.
    Várjuk Önöket abban a reményben, hogy az előadásokat követő megbeszélések után egy minden résztvevő számára hasznos ismereteket nyújtó, a gyakorlati munkát segítő délutáni fórumként emlékezhetünk erre a rendezvényre.

    Dr. Kovács János Balázs
    osztályvezető főorvos
    Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet

    Időpont: 2014.12.02.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Budapest, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)100 éves a sebészet a Pécsi Tudományegyetemen - ünnepi tudományos ülés és könyvbemutató (Pécs, 2014.11.28.)

    A meghívó és a program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2014.11.28.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44., Pécsi Akadémiai Bizottság

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A colorectalis daganatok korszerű kezelése akkreditált tanfolyam

    Időpont: 2014. november 21.

    Helyszín: Aesculap Akadémia Budapest
    1115 Budapest, Halmi u. 20-22. Auditórium

    Részvételi díj:
    A továbbképzés regisztrációs díja 5000.- Ft, amely a helyszínen fizetendő.
    Jelentkezéskor, kérjük feltétlenül tüntesse fel számlázási nevét és címét.

    Akkreditáció: Orvosok számára 6 kreditpont

    Szervezők:
    Aesculap Akadémia
    Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
    Magyar Sebész Társaság Sebészi Endoszkópos Szekció
    Magyar Sebész Társaság Észak-Magyarországi Szakcsoport

    A program közben élő műtéti közvetítés a műtőből, illetve
    élő közvetítés a májmetastasisok nem sebészi keszeléséről.

    A program és a jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2014.11.21.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi u. 20-22., Aesculap Akadémia Budapest

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hasnyálmirigy daganatainak kezelése (Budapest, 2014.10.17.)

    A hanyálmirigy carcinoma jelenleg a világ 12. leggyakoribb rosszindulatú daganata. Ugyanakkor statisztikai becslések alapján az Egyesült Államokban 2030-ra a hasnyálmirigy rák a második leggyakoribb daganattá válhat megelőzve az emlő és a vastagbél daganatokat is. Hazánk a Wold Cancer Research Found International statisztikájában a pancreas rák incidenciáját tekintve a világon holtversenyben a 3-4. helyet foglalja el, 100 ezer lakosra számolva 9,3-as előfordulási rátával. Önmagában már ezek a tények is indokolják, hogy foglalkozzunk a betegséggel és annak kezelésével. Másfelől sajnálatos, hogy kezelési kísérleteink eredménye messze elmarad a más szervek esetén elvárt vagy megszokott eredményektől. Ezért a pancreas carcinoma halálozása továbbra is igen magas.

    Az onkológia számos területe robbanásszerű változáson ment át az elmúlt években. Nem így a hasnyálmirigy daganatok kezelése. Bár több új és biztató onkológiai terápiás lehetőségről hallunk, egyenlőre a mindennapi rutinban még nem született meg az áttörés. Magyarországon továbbra is az 1996 óta használatos gemcitabin alapú kezelést alkalmazzuk.

    A hasnyálmirgy rákból való gyógyulás máig egyetlen valódi esélyét a daganat korai felfedezését követő radikális sebészi eltávolítás adja. Ezek nehéz, komoly szakmai felkészültséget igénylő műtétek. Bár a hasnyálmirigy rezekciók halálozása ma már 5% alá csökkenthető, a különböző szövődmények előfordulása továbbra is 30% felett van.

    Őszi továbbképző tanfolyamunkon mindezek értelmében a hasnyálmirigy tumorok kezelése lesz a téma. Először onkológus kollégáktól hallhatjuk, hogy hol állunk most és mi lehet a jövő útja. Ezt követően a sebészi kezelésről lesz szó, mégpedig rendhagyó módon. Öt nagy hazai centrum munkatársai videók segítségével mutatják majd be az általuk végzett műtéteket. Így mindenki számára mód nyílik betekinteni a részletekbe, megismerni olyan sebész technikai trükköket amelyek elsajátítása érdekében máskor hosszú tanulmányutakra kényszerültek.

    Reményem szerint őszi tudományos fórumunk -melyet a Semmelweis Egyetem akkreditált- is népszerű és hasznos lesz. Sok szeretettel várunk minden érdeklődő kollégát kórházunkban október 17-én.

    dr. Bursics Attila


    Akkreditáció
    A tanfolyamot a Semmelweis Egyetem a SE-TK/2014.II/00254 számon akkreditálta, sikeres tesztírással orvosoknak szabadon választható 16 pont adható.

    A tanfolyam helyszíne
    Uzsoki utcai Kórház - Konferencia Terem
    1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.

    Kedvezményes jelentkezés határideje: 2014.09.19.

    További részletes információk, regisztráció a rendezvény honlapján >>

    Időpont: 2014.10.17.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41., Uzsoki Kórház
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/HASNYALMIRIGY2014

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MGT Onkologia szekció ülés (Budapest, 2014.10.16.)

    Időpont: 2014. október 16.
    Helyszín: New York-palota, Fehér-Vörös Szalon (1073 Budapest, Erzsébet körút 9-11.)

    Tudományos program: Az áttétes vastagbélrák interdiszciplináris kezelése

    14:00 - 14:30 Pap Ákos Elnöki megnyitó
    14:30 - 15:00 Pogány Péter Invazív diagnosztika
    15:00 - 15:30 Schwab Richárd Molekuláris diagnosztika
    15:30 - 16:00 Dudás Ibolyka A máj-áttétek RECIST értékelése képalkotókkal
    16:00 - 16:30 Kávészünet
    16:30 - 17:00 Barbócz Attila iOncompass: online (országos) konzultációs platform a máj
    metastasisok resecabilitásának véleményezésére
    17:00 - 17:30 Bodoky György Az áttétes vastagbélrák kurativ intenciójú gyógyszeres kezelése
    17:30 - 18:00 Oláh Attila Az áttétes vastagbélrák sebészi kezelése
    18:00 Borkóstoló

    Regisztráció: A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. A regisztrációkat az mgtonkologia@gmail.com cimre kérjük küldeni legkésőbb 2014. október 13-ig.

    Prof. Dr. Bodoky György
    Magyar Klinikai Onkológiai Társaság
    tiszteletbeli elnöke

    Prof. Dr. Oláh Attila
    Szakmai Kollégium Általános Sebészeti Tagozatának
    elnöke

    Dr. Schwab Richárd
    az MGT Onkológiai Szekció elnöke

    Időpont: 2014.10.16.
    Szakterület(ek): Gasztroenterológia, Onkológia
    Helyszín: Budapest, New York-palota

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos ülés Petri Gábor születésének 100. évfordulója alkalmából

    Időpont: 2014.09.27. szombat 10 óra

    Helyszín: Szeged, SZAB Székház (Somogyi u. 7.)

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2014.09.27.
    Helyszín: Szeged, Somogyi u. 7., SZAB Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXI. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlés

    MRE Zsinati Székház - 1146 Budapest, Abonyi utca 21.
    2014. szeptember 19-20.

    Rendezvény kezdete: 2014.09.19.
    Rendezvény vége: 2014.09.20.
    Szakterület(ek): Traumatológia
    Helyszín: 1146 Budapest, Abonyi u. 21., MRE Zsinati Székház
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/gyt/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESSO Advanced Course on Oncoplastic Breast Surgery (Budapest, 2014.06-12-14.)

    A European Society of Surgical Oncology (ESSO) Budapesten tartja Oncoplastic Breast Surgery továbbképző kurzususát 2014. június 12-14. között.

    A rendezvény helyszíne: NH Budapest City (1137 Budapest, Vígszínház u. 3.)

    További részletes információk, program a meghívóban >>

    Rendezvény kezdete: 2014.06.12.
    Rendezvény vége: 2014.06.14.
    Szakterület(ek): Sebészet, Plasztikai sebészet, Onkológia
    Helyszín: 1137 Budapest, Vígszínház u. 3.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság 2014. évi Kongresszusa (Győr, 2014.06.12-14.)

    A program letölthető ide kattintva >>

    Helyszín: Győr, ETO Park Hotel
    Cím: H-9027 Győr, Nagysándor J. u. 31.

    A rendezvény akkreditált sebészeti továbbképző tanfolyam. Kreditpont-értéke 50 pont.

    Főtémák:
    • Áthatoló mellkasi és hasi sérülések (egyben az érsebészet és a mellkassebészet szekciója)
    • A nyelőcső és a tüdősebészet határterületi kérdései (egyben a mellkassebészet szekciója)
    • A májmetastasisok multimodalis kezelése
    • Acut pancreatitis kezelése a 2013-as guideline tükrében
    • Epeúti sérülések kezelési stratégiája
    • Az IBD sebészete
    • Új evidenciák az emlőrák kezelésében
    • Sebészet és Onkológia. Az onkoteam működése a gyakorlatban
    • Ellentmondások a hasi sebészetben (face to face debate)
    • Korszerű technológiák, új sebészeti eszközök
    • A sebészet, a média és a jog

    További részletes információk, online regisztráció www.mst2014.hu

    Rendezvény kezdete: 2014.06.12.
    Rendezvény vége: 2014.06.14.
    Szakterület(ek): Sebészet, Allergológia, klinikai immunológia
    Helyszín: 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31., ETO Park Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.mst2014.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVII. Országos Sebész Teniszbajnokság (Szentes, 2014.06.07.)

    A XVII. Országos Sebész Teniszbajnokság, a magyar sebészek hagyományos páros teniszversenye 2014-ben ismét Szentesen kerül megrendezésre június 7-én, szombaton.

    Mindenkit szeretettel meghívunk erre az egynapos rendezvényre.
    Gyülekező a verseny napján délelőtt 9 órakor a teniszpályán.
    Sorsolás után kerül sor a mérkőzésekre, a versenyen csak párosok szerepelnek.
    A verseny alatt büfét biztosítunk.
    A verseny végén eredményhirdetés, utána közös vacsora.
    Szállás a strandfürdő üdülőházaiban, önköltséges, igény szerint nálam az alábbi telefonon és e-mail címen lehet jelentkezni.

    Nagyon örülnénk, ha részt tudnál venni a tenisz viadalon.
    Kérjük, mielőbb jelezd részvételi szándékodat, a párospartner megjelölésével, lehetőleg e-mailben vagy a lenti címen. Természetesen pár nélkül is lehet jelentkezni, a hagyománynak megfelelően a helyszínen fogjuk megoldani a játékosok párosítását.

    Baráti üdvözlettel

    dr. Assefa Abebe
    Dr. Bugyi István Kórház Sebészeti Osztály
    6600 Szentes, Sima F. u. 44-58.
    E-mail: assefa@freemail.hu
    Tel/Fax: 06-63-610-163
    Mobil: 06-30-219-1174

    Időpont: 2014.06.07.
    Helyszín: Szentes,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Miskolci Sebész Találkozó (2014.05.30.)

    Tisztelettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Általános Sebészeti Osztálya, a Miskolci Akadémiai Bizottság Sebészeti Munkabizottsága, valamint a Magyar Sebész Társaság Északkelet Magyarországi Csoportja által rendezendő „Miskolci Sebész Találkozó”-ra.

    A rendezvény időpontja: 2014. május 30-án 9 óra 00 perc

    A rendezvény helye: Miskolc-Lillafüred Hunguest Hotel Palota (Miskolc, Erzsébet sétány 1.)

    A rendezvény témái:
    1. Dr. Kardos Géza Emlékelőadás
    2. Bács-Kiskun- Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
    Általános Sebészeti Osztályának előadásai
    3. Dr. Bende Sándor Ph.D címzetes egyetemi docens 20 éves osztályvezetői jubileumának alkalmából a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Általános Sebészeti Osztály munkatársainak az osztály működési keresztmetszetét bemutató előadásai.

    A meghívó és a program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2014.05.30.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Hunguest Hotel Palota

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fóruma (Kecskemét, 2013.05.23-24.)

    Elérhető a Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fórumának meghívója, összefoglaló beküldő és jelentkezési lapja. Az idei Fórumnak a Fours Points by Sheraton Kecskemét Hotel ad otthont 2014. május 23-24. között.

    Fő téma: Célzott terápia emlőrákban

    Kedvezményes jelentkezés határideje: 2014. április 15.

    A Fórumról további információt a www.senology.hu és a www.kmcongress.hu honlapokon olvashatnak.

    Várjuk jelentkezésüket!

    Rendezvény kezdete: 2014.05.23.
    Rendezvény vége: 2014.05.24.
    Helyszín: Kecskemét, Four Points by Sheraton Hotel és Konferenciaközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A European Society for Surgical Research (ESSR) 49. Kongresszusa (Budapest, 2014.05.21-24.)

    A European Society for Surgical Research (ESSR) 49. Kongresszusa 2014. május 21-24. között kerül megrendezésre Budapesten.

    Helyszín: BUDAPEST MARRIOTT HOTEL***** (Address: Apáczai Csere János u. 4.

    A kongresszus hivatalos nyelve: angol


    Fő témák:
    Surgery and the reseach of the liver - Novelties and guidelines in liver research. Summaries of evidences- Round table
    Endoscopic surgery and the NOTES with keynote lecture
    Clinical anatomy and imaging modalities in the surgery - 4D anatomy with keynote lecture

    Témák
    Abdominal Wall and Hernia
    Anaesthesiology and Resuscitation
    Biometarials and Artificial Organs
    Cardiac and Vascular Surgery
    Case Report
    Emergency Surgery
    Endocrine Surgery
    Evidence-Based Surgery
    Gastrointestinal Surgery
    Gynaecological and Obstetrical Surgery
    Hepatobiliary and Pancreatic Surgery
    Inflammation and Sepsis
    Innovative Surgical Research, Novel Techniques and Product
    Intensive Care in Surgery
    Medical Imaging and Simulations
    Neourosurgery
    Ophthalmology
    Organ and Cell Transplantation
    Orthopadic Surgery And Traumatology
    Oto-Rhino-Laryngology
    Pathophysiology
    Plastic and Reconstructive Surgery
    Regenerative Medicine and Tissue Engineering
    Robotic and Minimal Invasive Surgery
    Stomatology
    Surgical Anatomy
    Surgical and Experimental Techniques ( video session )
    Surgical Education and Simulation
    Surgical Endoscopy
    Surgical Nutrition
    Surgical Oncology
    Thoracic Surgery
    Urology
    Wound Healing

    Fontos határidők:
    Absztrakt bejelentési határidő: 2014. január 15.
    Kedvezményes regisztrációs és szállásfoglalási határidő: 2014.03.28.

    További részletes információk a rendezvény weboldalán http://www.essr2014.org/

    Rendezvény kezdete: 2014.05.21.
    Rendezvény vége: 2014.05.24.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Budapest, Apáczai Csere János u. 4., BUDAPEST MARRIOTT HOTEL*****
    A rendezvény Web oldala: http://www.essr2014.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Közgyűlés és Balassa János bicentenáriumi megemlékezés (Budapest, 2014.05.15.)

    Tisztelt MST-tag Kollégák!

    A vezetőség 2014. május 15. (csütörtök) 14 órára tűzte ki a Társaság közgyűlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.

    A közgyűlés után 15.30-tól Balassa János bicentenáriumi megemlékezés, majd 17 órától Balassa János emlékelőadás következik. A Balassa emlékelőadást idén
    prof. Sándor József tartja. Előadásának címe: Határtalan sebészet

    A Balassa János bicentenáriumi megemlékezés programja letölthető ide kattintva >>

    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia székházának Díszterme
    (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    Regisztrálás 13 óra 30 perctől

    A közgyűlés javasolt napirendje:

    1. Elnökség beszámolója.

    2. Előző évről szóló számviteli beszámoló, javaslat az éves költségvetésre

    3. Ellenőrző bizottság és fegyelmi bizottság beszámolója.

    4. Vita a beszámolókról és a költségvetésről, szavazás elfogadásukról.

    5. Egyebek.

    A közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges.
    Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2014. május 15-én 14 óra 15 percre hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    Lázár György
    MST elnöke

    Bursics Attila
    MST főtitkára

    Időpont: 2014.05.15.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., MTA Székház Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az emlőrák korszerű kezelése továbbképző tanfolyam (Budapest, 2014.05.10.)

    Helyszín: Uzsoki utcai Kórház

    A Semmelweis Egyetem a SE-TK/2014.I./00373 kódszámú tanfolyamot akkreditálta. A tanfolyam jellege szabadon választható, pontértéke orvosok részére - sikeres tesztírás esetén - 8 pont, a kreditpontok az OFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti szabadon választható pontszámként kerülnek jóváírásra.

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. klinikai onkológia | 2. onkoradiológia | 3. pathológia | 4. plasztikai (égési) sebészet 5. sebészet | 6. sugártherápia

    Regisztrációs díj orvosoknak: 8.000 Ft /fő
    Regisztrációs díj 35 év alatti orvosoknak: 3.000 Ft/ fő

    Online jelentkezés ide kattintva >>

    Részletes program >>

    Tudományos információ:
    Dr. Mersich Tamás PhD
    osztályvezető főorvos helyettes
    Uzsoki utcai Kórház Sebészeti Osztálya
    H-1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.
    Telefon: +36 1 467 3700 /1634
    E-mail: tmersich@gmail.com

    Szervezési információ:
    Bokker Tamás
    projekt menedzser
    Convention Budapest Kft.
    Postacím: H-1461 Budapest, Pf: 11.
    Telefon: +36 1 299 0184
    Fax: +36 1 299 0187
    E-mail: tbokker@convention.hu

    További részletes információk a rendezvény weboldalán >>

    Időpont: 2014.05.10.
    Szakterület(ek): Plasztikai sebészet, Onkológia
    Helyszín: Budapest, Uzsoki Kórház
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/EMLORAK2014

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gastroesophagealis reflux betegség diagnosztikája, kezelési stratégiája és a sebészi kezelés helye - A minimálisan invazív antireflux sebészet tanfolyam orvosok részére

    Időpont: 2014. április 25.

    Helyszín: Aesculap Akadémia | Budapest
    1115 Budapest, Halmi utca 20-22.

    A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2014.04.25.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi u. 20-22., Aesculap Akadémia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MST Közép-Magyarországi Csoportjának elnökválasztó közgyűlése (Budapest, 2014.04.25.)

    Az MST Közép-Magyarországi Csoportja elnökválasztó közgyűlést tart az Aesculap Akadémia Találkozások a Szent Imre Kórházban rendezvénysorozatának soron következő, 2014. április 25-én tartandó összejövetelén.

    Az elnökválasztás oka: prof. dr. Keleti György, a szakcsoport elnökének visszavonulás miatti lemondása.

    Az új elnök személyére a szakcsoport minden tagja javaslatot tehet, melyet 2014. március 31-ig szíveskedjék eljuttatni e mail formájában a következő címre:
    georg.keleti@gmail.com

    Prof dr. Keleti György PhD
    elnök

    Időpont: 2014.04.25.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebészeti Társaság Dél-Magyarországi Szakcsoportjának Tudományos Konferenciája (Orosháza, 2014.04.25.)

    A Magyar Sebészeti Társaság Dél-Magyarországi Szakcsoportjának Tudományos Konferenciája
    (Az Orosházi Kórház szervezésében)

    Helyszín: Az Orosházi Kórház, Orosháza, Könd u.59.
    Rendelőintézet III. emelet, Nagytárgyaló

    Időpont: 2014. április 25. 10 óra

    A Konferencia programja >>

    Időpont: 2014.04.25.
    Helyszín: Orosháza, Könd u. 59., Orosházi Kórház, Rendelőintézet III. emelet, Nagytárgyaló

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság 2014. évi Kongresszusa (Győr, 2014.06.12-14.)

    Helyszín: Győr, ETO Park Hotel
    Cím: H-9027 Győr, Nagysándor J. u. 31.

    A rendezvény akkreditált sebészeti továbbképző tanfolyam. Kreditpont-értéke 50 pont.

    Főtémák:
    • Áthatoló mellkasi és hasi sérülések (egyben az érsebészet és a mellkassebészet szekciója)
    • A nyelőcső és a tüdősebészet határterületi kérdései (egyben a mellkassebészet szekciója)
    • A májmetastasisok multimodalis kezelése
    • Acut pancreatitis kezelése a 2013-as guideline tükrében
    • Epeúti sérülések kezelési stratégiája
    • Az IBD sebészete
    • Új evidenciák az emlőrák kezelésében
    • Sebészet és Onkológia. Az onkoteam működése a gyakorlatban
    • Ellentmondások a hasi sebészetben (face to face debate)
    • Korszerű technológiák, új sebészeti eszközök
    • A sebészet, a média és a jog

    Fontos határidők:
    Tudományos összefoglalók beküldése: 2014. március 31.
    Értesítés az összefoglalók elfogadásáról: 2014. április 20.
    Kedvezményes regisztráció: 2014. április 30-ig.

    További részletes információk, online regisztráció és absztraktbejelentés a www.mst2014.hu

    Rendezvény kezdete: 2014.04.12.
    Rendezvény vége: 2014.04.14.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31., ETO Park Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.mst2014.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szeptikus sebészet – továbbképző tanfolyam (Szeged, 2014. április 10-11.)

    Sebész szakorvos jelölteknek országos továbbképző kötelező tanfolyam
    Szakorvosoknak kötelező szinten tartó tanfolyam

    Ingyenes

    Szervező: Prof. Dr. Lázár György

    Jelentkezni lehet: office.surg@med.u-szeged.hu 2014. március 31-ig.

    Időpont: 2014. április 10-11.
    Helyszín: SZAB Székház, Szeged (Somogyi u. 7.)

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2014.04.10.
    Rendezvény vége: 2014.04.11.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Szeged, Somogyi u. 7., SZAB Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Traumás és iatrogen érsérülések ellátása (Debrecen, 2014.04.04.)

    Kedves Kollégák!

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet által szervezett és akkreditált továbbképzéseink közül 2014. április hónapban az alábbi továbbképzés kerül megrendezésre.

    Traumás és iatrogen érsérülések ellátása

    Továbbképzés jellege: szabadon választható

    Célcsoport: érsebészet, ortopédia-traumatológia, sebészet, szülészet-nőgyógyászat, urológia
    (a célcsoportban szereplő szakképesítések tekintetében szakma szerinti pontszámként kerül jóváírásra, a további szakképesítések esetében szabadon választható pontként fog szerepelni az OFTEX-ben)

    Helyszín: Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet - Oktatóterem

    Időpont: 2014.04.04. 9.00 – 14.00 óráig

    Továbbképzés pontértéke: 4 pont

    A továbbképzés szervezője: Általános Sebészeti Osztály

    Jelentkezés: iroda tel: 52-511-777

    Program
    9:00- 9:15 Megnyitó
    9:15-10:00 Dr. Szűcs István Az érsérülések ellátásának alapelvei
    10:15-11:15 Dr. Szendrői Tibor Traumás érsérülések ellátásának taktikája és eredményei osztályunk 20 éves anyagában.
    11:30- 12:30 Dr. Szűcs István Iatrogen érsérülések a Kenézy Kórházban az elmúlt 20 évben.
    12:45-13:30 Megbeszélés, vita

    Dr. Tóth Dezső PhD

    Időpont: 2014.04.04.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Debrecen, Kenézy Gyula Kórház és RI Oktatóterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Fiatal Sebészek Szekciójának II. Kongresszusa (Balatonalmádi, 2014.04.04-06.)

    Kedves Fiatal Sebész Kollégánk!

    Ismételten megrendezésre kerül a Fiatal Sebészek Szekciójának éves kongresszusa, immáron a második, melyet 2014. április 4-6. között tartunk Balatonalmádiban.


    Helyszín: Ramada Hotel & Resort Lake Balaton****

    A program tervezet letölthető ide kattintva >>

    A kongresszust négy nagy téma köré csoportosítottuk:
    1. Sérvek sebészet
    2. Internetes fórumok és adatbázisok használata a sebészetben
    3. Onkológiai szemléletek, neoadjuvans kezelések jelentősége speciális sebészeti kórállapotokban
    4. A nyelőcső-, és gyomordaganatok sebészeti, gasztroenterológiai és onkológiai vonatkozásai.
    A kongresszus szekcióinak első felében felkért előadók tartanak gyakorlat orientált referátumokat a fenti témákban, míg a másik felében az idei gyakorlatot felelevenítve a fiatal sebész kollégák kapnak teret a témákhoz kapcsolódó kazuisztikai előadások megtartásával.

    Az absztraktok beadási határideje: 2014. január 31.
    A pontos részletekkel még jelentkezünk.

    Emellett a kongresszus első napján egymással párhuzamosan több kiscsoportos képzési programot (workshop) is szervezünk. Ezen tréningek képzési lehetőséget biztosítanak a gyakorlati tapasztalatszerzésre hazai jártas kollégák bevonásával. Egy rövid elméleti képzést követően bárki gyakorolhat a workshopot vezető fiatal kollégák és oktatók segítségével. A pontos programról, a jelentkezés feltételeiről később adunk tájékoztatást.

    A kongresszussal egy időben és egy helyen tartja a IX. találkozóját a Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportja (FIGAMU), melynek programja a vasárnap délelőtti szekcióban közös lesz a FiSeSz programjával. A szombati onkológiai szekció a szintén fiatalokat tömörítő Fiatal Onkológusok Szekciójának továbbképző napja is egyben.

    Reméljük, rendezvényünk hagyományt teremt, és minél többen megtiszteltek részvételetekkel. Bízunk abban, hogy mind a tudományos, mind a társasági programok alkalmat teremtenek egymás jobb megismerésére.

    Szeretettel várunk mindenkit 2014 tavaszán Balatonalmádiban!

    Üdvözlettel:

    A Fiatal Sebész Szekció Vezetősége

    Rendezvény kezdete: 2014.04.04.
    Rendezvény vége: 2014.04.06.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton****

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VII. Magyar „NOTES” Konferencia (Budapest, 2014.03.01.)

    Fő témák:
    - Implantátumok alkalmazása a gasztroenterológiában és a sebészetben
    - Szervnövesztés: napjaink májsebészetétől a biotechnológiáig
    - A laparoscopos technika oktatása és értékelése
    - Transanalis endoscopos beavatkozás közvetítése a műtőből
    - Laparoscopos - endoscopos randezvous technikák

    Helyszín:
    Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Tanterem
    1082 Budapest, Üllői út 78.

    Információ:
    dr. Lukovich Péter Tel: 06208258900
    Tari Krisztina Tel: 06208258978
    E-mail: hungaronotes.hu@gmail.com

    A meghívó és a részletes program letölthető ide kattintva >>

    Bővebb információ, regisztráció: http://www.hungaronotes.hu

    A konferencia akkreditációja folyamatban.

    Célunk az endoszkópos asszisztensnők és műtősnők bevonása az oktatásba, ezért azoknak az orvos résztvevőknek, akik asszisztenssel együtt érkeznek
    kedvezményt adunk!

    Időpont: 2014.03.01.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Tanterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.hungaronotes.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó laparoscopos colorectalis sebészet (IBD, colorectalis daganatok) Továbbképző tanfolyam (Szeged, 2014.01.30-31.)

    A Haladó laparoscopos colorectalis sebészet (IBD, colorectalis daganatok) Továbbképző tanfolyam 2014.01.30-31-én kerül megrendezésre.

    Helyszín: SZTE ÁOK Sebészeti Klinika, Szeged (Szőkefalvi-Nagy B. u. 6.)

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2014.01.30.
    Rendezvény vége: 2014.01.31.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Szeged, Szőkefalvi-Nagy B. u. 6., SZTE ÁOK Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sebészeti, mellkassebészeti és gasztroenterológiai kórképek korszerű kezelése. Kötelező szinten tartó tanfolyam (Pécs, 2014. január 27-29.)

    A kurzus során sebészek, belgyógyászok és intenzív therapeuták fogják ismertetni a különféle kórképek korszerű kezelési lehetőségeit.

    Helyszín: PTE ÁOK KK Sebészeti Klinika, könyvtár-konferenciaterem (Pécs, Rákóczi út 2., C épület II. emelet)

    A tanfolyam akkreditálásra került, pontértéke: 50.
    PhD kurzusként történő elismerése folyamatban.

    Részvételi díj: 30.000 Ft.

    Jelentkezési határidő: 2014. január 10.

    A tanfolyami adatlap letölthető ide kattintva >>

    További információ a tanfolyamról, a jelentkezésről és a részletes programról az OFTEX portálon található.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.27.
    Rendezvény vége: 2014.01.29.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Pécs, Rákóczi út 2., C épület II. emelet, PTE ÁOK KK Sebészeti Klinika, könyvtár-konferenciaterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az áthatoló mellkasi és hasűri sérülések sebészete (Győr, 2013.12.06-07.)

    2013. december 6-7-én harmadik alkalommal kerül megrendezésre a „Szent Sebestyén” szakorvosi továbbképző kurzus Győrben. A két napos továbbképzés résztvevői a mellkasi és hasi sérülések ellátásának sebészi, igazságügyi, belgyógyászati aspektusainak modern elveit ismerhetik meg. A kongresszus főszervezője Prof. Molnár F. Tamás (DSc).

    A továbbképzés helyszíne:
    Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium
    9022 Győr Széchenyi tér 8-9.

    OFTEX akkreditált PhD tanfolyam (PTE ÁOK Doktori Iskola)
    OFTEX pontszám: 32
    PhD pontszám: 2

    Résztvevők száma: 50 fő
    Részvételi díj: 10000 HUF

    Sebészek, mellkassebészek, érsebészek, intenzív-aneszteziológusok, katona és katasztrófa-orvoslás, igazságügyi orvostan számára akkreditált.

    Jelentkezés: szentsebestyen@gmail.com

    Jelentkezési lap >>
    Program >>


    Prof. Dr. Molnár F. Tamás (Dsci) PTE ÁOK Műveleti Medicina Tanszék, Petz Aladár Megyei Kórház, Sebészeti Osztálya, Győr

    Rendezvény kezdete: 2013.12.06.
    Rendezvény vége: 2013.12.07.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 9022 Győr, Széchenyi tér 8-9., Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kísérletes, molekuláris biológiai és klinikai fejlesztési irányok a hepato-pancreato-biliaris sebészetben tudományos ülés (Budapest, 2013.11.29.)

    „Magyar Tudomány Ünnepe 2013”
    A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztály tudományos ülése
    2013. november 29-én, pénteken 9:00 – 16:00 között
    a MTA Felolvasótermében
    a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

    „Kísérletes, molekuláris biológiai és klinikai fejlesztési irányok a hepato-pancreato-biliaris sebészetben”

    címmel

    A hivatalos MTA-meghívó is hamarosan elkészül.

    A program letölthető ide kattintva>>

    Időpont: 2013.11.29.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Budapest, MTA Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Betegoktatók és Egészségnevelők IV. Országos Versenye

    A selejtező időpontja: 2013. november 16. szombat, 10 óra, Budapesti Szent Ferenc Kórház, Budapest, II. kerület, Széher út 71-73.

    Az elődöntő időpontja: 2013. november 22. péntek, 10 óra, OORI (Budapest II. Szanatórium u 19. - Budakeszi határa)

    Döntő szintén az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (OORI), kerül megrendezésre 2013. november 23-án szombaton, 10 órakor.

    A jelentkezés beadási határideje: 2013. november 3.

    A jelentkezéshez kérjük beküldeni a beokeverseny.2013@gmail.com e-mail címre az előadás végleges, legfeljebb 15 diáját. Az első dián kérjük feltüntetni az előadás címét, előadóját és társszerzőit, az előadó munkahelyet és e-mail címet, mobil telefonszámát. Az előadások csak verbálisak lehetnek audio-vizuális segédlettel előadva. Az előadás időtartama 10 perc, minden versenyző vagy csapat csak 1 előadással indulhat. Az előadás laikusoknak szóló legyen, a selejtezőn, az elődöntőben és a döntőben ugyanazt az előadást és diasort kell bemutatni.

    Az előadás és a diasor elkészítéséhez ajánljuk a” Versenyszabályzat és Hasznos Tanácsok” áttanulmányozását a szervező Betegoktatók és Egészségnevelők Országos Közhasznú Egyesületének (BEOKE) honlapján, a www.beoke.hu oldalon.

    Várjuk az egészségügy és a pedagógia bármely területén dolgozó, vagy tanuló pályázó egészségnevelő vagy betegoktató előadását.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.16.
    Rendezvény vége: 2013.11.23.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.beoke.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)50 éves orvostalálkozó (Szeged, 2013.11.15.)

    A Szegedi Orvostudományi Egyetem 50 éves orvostalálkozót szervez, amelyen a résztvevőknek Aranydiploma kerül átadásra.
    A rendezvény a Szent-Györgyi Napok idején, 2013. november 15-én kerül megrendezésre.
    Találkozás 10 órakor a Szegedi Tudományegyetem Kongresszusi Központjában (SZTE TIK, 6720 Szeged, Ady tér 10.).

    További részletek ide kattintva: http://www.top-congress.hu/2013/50ev

    Időpont: 2013.11.15.
    Helyszín: 6720 Szeged, Ady tér 10., SZTE Kongresszusi Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Coloproctologiai Szekció 2013. évi Kongresszusa

    Tisztelt Kolléganő / Kolléga Úr!

    Az MST Coloproctológiai Szekció kongresszusát Budapesten tartjuk, 2013.11.07-09. között.

    Helyszín: Ramada Resort Budapest Aquaworld Hotel**** (1044 Budapest, Íves u. 16.)

    A kongresszus programja letölthető ide kattintva >>

    Meghívó >>

    Letölthető jelentkezési lap >>



    A Közgyűlés programja: vezetőségi beszámoló, új vezetőség választása, egyebek.
    Amennyiben a Közgyűlés nem szavazóképes, úgy megtartásának új időpontja: 14.05 h.

    Külföldi előadók: Viorel Scripcariu (Románia), Søren Laurberg (Dánia), Najib Haboubi (Nagy-Britannia). Az előadók visszaigazolták részvételüket.

    Dr. István Gábor és Prof. Dr. Ondrejka Pál

    Bővebb felvilágosítást a kongresszus hivatalos web-oldalán talál.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.07.
    Rendezvény vége: 2013.11.09.
    Tudományos információ: István Gábor, Egyetemi docens
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem II. sz. Sebészeti Klinika
    Címe: 1125 Budapest Kútvölgyi u. 4.
    Fax: +36-1-375-4291
    E-mail: igabor@kut.sote.hu
    Szervező: Bagdi Károly, ügyvezető igazgató
    Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
    Címe: H-1461 Budapest, Pf: 11.
    Tel: 06-1-2990184
    Fax: 06-1-2990187
    E-mail: kbagdi@convention.hu
    Helyszín: 1044 Budapest, Íves u. 16., Ramada Resort Budapest Aquaworld Hotel****
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/rendezvenyek.php?page=confpage&id=405

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Észak-Kelet Magyarországi Csoport vándorgyűlése (Jászberény 2013.10.26.)

    Az MST Észak-Kelet Magyarországi Csoportja október 26-án Jászberényben, a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Kar épületében tartja évi vándorgyűlését.

    A téma: Laparoscopos tevékenység a régióban, az irodalom tükrében.

    Fő szervező: Dr. Krasznay Péter főorvos.

    Időpont: 2013.10.26.
    Helyszín: Jászberény, Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Kar

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sebészeti Mesterkurzus 4. (Budapest, 2013.10.25.)

    Továbbképző tanfolyam sebész, gasztroenterológus, nőgyógyász szakorvosok és szakasszisztensek számára.

    Kreditérték: 16 pont

    Időpont: 2013. október 25. (péntek)

    Helyszín: SE I. sz. Sebészeti Klinika 1082 Budapest Üllői út 78. (Tanterem)

    Program:

    07.45-08.20 Regisztráció
    08.20-08.30 Megnyitó: Dr. Harsányi László (igazgató)

    08.30-09.15. A nőgyógyászati laparoscopia aktualitásai. A myomák laparoscopos kezelése.
    Dr. Ács Nándor (egyet.tanár) SE II.sz. Szülészeti Klinika

    09.15-10.00. Az endometriosis kóroktana és a laparoscopos kezelés lehetőségei.
    Dr.Lukovich Péter (egyet.adj.) SE I.sz. Sebészeti Klinika)
    Dr.Bokor Attila (egyet.ts.)SE I.sz. Szülészeti Klinika.)

    10.00-10.45 Élő műtéti bemutató (laparoscopos myoma műtéte)

    10.45-11.00 Szünet

    11.00-11.45 A máj laparoscopos műtétei.
    Dr.Kupcsulik Péter (egyet.tanár) SE I.sz.Sebészeti Klinika

    11.45-12.30 A laparoscopos műtétek magyarországi finanszírozási kérdései.
    Dr.Weltner János (főorvos) SE I.sz.Sebészeti Klinika

    12.30-13.15 Élő műtéti bemutató (laparoscopos májresectio/endometriosis laparoscopos műtéte)

    13.15-14.00 Ebédszünet

    14.00-14.45 A vena hepatica jelentősége májresectiók során.
    Dr.Szíjártó Attila (egyet.adj.) SE I.sz. Sebészeti Klinika

    14.45-15.15 Az „in situ split” technika májdaganatok sebészi kezelésében.
    Dr.Hahn Oszkár (egyet.ts.) SE I.sz .Sebészeti Klinika

    15.15-15.30 Tesztvizsga

    Tanfolyam részvételi díja orvosok számára: 1000 (egyezer) Ft.
    Fizetés átutalással: Balassa János Sebészeti Alapítvány: K&H Bank : 10400126-21414958-00000000
    Fizetés a helyszínen lehetséges. Nyugdíjasok, asszisztensek, diákok számára a tanfolyam ingyenes.

    Időpont: 2013.10.25.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., SE I. sz. Sebészeti Klinika Tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IV. Interdiszciplináris Orvosi Hetilap Konferencia

    Az Orvosi Hetilap pontszerző konferenciát rendez október 18–19. között Budapesten.

    A konferencián 11 témában 40-nél több előadás nyújt lehetőséget az orvostudomány újdonságainak, aktuális kérdéseinek megismerésére. Kérjük, regisztráljon a http://konferencia.orvosihetilap.com címen, ha részt kíván venni!

    Főbb témák: bionika – egy kibontakozó orvosi technológia, biztosítás-orvostan, infektológia, diabetológia, képalkotó vizsgálatok, a humán reprodukció kihívásai, onkológia, hypophysisbetegségek, hypertonia, utazásorvostan, immunológia

    Időpont: 2013. október 18–19. Helyszín: Novotel Centrum, Budapest.

    Regisztrációs díj: bruttó 37 ezer Ft, ami a tudományos programon való részvétel lehetőségét és a kávészüneti ellátást tartalmazza.

    Várjuk sok szeretettel, érdekes szakmai programmal és finom frissítőkkel!

    Prof. Dr. Rácz Károly, a konferencia elnöke, az Orvosi Hetilap főszerkesztője

    Dr. Bencsik Péter, az Akadémiai Kiadó orvostudományi szegmensének vezetője

    E-mail: interd@akkrt.hu
    Telefon: (1) 464 8246

    Rendezvény kezdete: 2013.10.18.
    Rendezvény vége: 2013.10.19.
    Helyszín: Budapest, Novotel Centrum Budapest

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Modern Májsebészet - Tudományos fórumok az Uzsoki utcai Kórházban (Budapest, 2013.10.18.)

    Akkreditáció:
    A továbbképző tanfolyamot a Semmelweis Egyetem a E-TK/2013.II/00252 számon akkreditálta, sikeres tesztírással orvosoknak szabadon választható 8 pont adható.


    Helyszín:
    Uzsoki utcai Kórház - Konferencia Terem
    1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.
    www.uzsoki.hu

    Általános információ:
    Papp Zsombor
    Convention Budapest Kft.
    H-1461 Budapest, Pf: 11.
    Telefon: (06 1) 299 0184, -85, -86
    Fax: (06 1) 299 0187
    E-mail: zspapp@convention.hu

    A program és további részletes információk elérhetőek a rendezvény honlapján >>

    Időpont: 2013.10.18.
    Szakterület(ek): Sebészet, Onkológia, Radiológia
    Helyszín: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41., Uzsoki Kórház
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/rendezvenyek.php?page=confpage&id=429&subpage=1483

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó laparaszkópia kurzus (Debrecen, 2013.10.17.)

    Kedves Kolléga!

    Ezúton szeretnénk meghívni Önt a Kenézy Kórház Nonprofit Kft. és az Ethicon által közösen rendezett
    Haladó laparaszkópia kurzus OFTEX által regisztrált, 12 creditpontos szakmai továbbképzésre.

    Program: 2013. október 17.
    9:00 Élő műtéti bemutatók, párhuzamosan két műtőben:
    vastagbél reszekció, hiatus hernia rekonstrukció, mellékvese eltávolítás , hasfali rekonstrukció laparaszkópos technikával.
    Előadók: Dr. Kincses Zsolt, Dr. Szabó Árpád, Dr. Kathy Sándor, Dr. Tóth Dezső,Túri Enikő, Miklós Tünde

    11:00 Kávé szünet

    11:20 Élő műtéti bemutató folytatása

    14:00 Büfé ebéd

    Amennyiben a kurzus tematikája felkeltette érdeklődését, kérjük, az OFTEX honlapján jelentkezzen vagy, Túri Enikő (30/498-4036) illetékes területi képviselő kollégánknál.

    Várjuk szeretettel:

    Dr. Kincses Zsolt
    Kenézy Kórház és Rendelőintézet
    Általános-Sebészeti Osztály
    Osztályvezető főorvos

    Miklós Tünde
    Johnson and Johnson
    országos értékesítési vezető

    Időpont: 2013.10.17.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Debrecen, Kenézy Kórház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebkezelő Társaság XVI. Kongresszusa (Budapest, 2013.10.17-18.)

    Helyszín: Hunguest Hotel Griff (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.)

    Ebben az évben fő témákat nem adunk meg. Lehetőség van 10 perces előadások és 5 perces esetbemutatások bejelentésére a sebkezelés tudományágából, beleértve a határterületeket és az alternatív gyógymódokat is. Újdonságként workshopokat szervezünk, amelyek során a negatív nyomásterápia (NPWT), az oxigén-terápia előnyeinek felvillantása mellett a gyakorlati bemutatón foglalkozunk az új-intelligens kötszerek-, és a kompressziós kezelés nyújtotta szerteágazó lehetőségekkel. Poszter bejelentésére nincs lehetőség! Az összefoglalók a Társaság folyóiratában kinyomtatásra kerülnek és a http://www.euuzlet.hu/mskt címen az Interneten is elérhetők lesznek. Az előadásra történő jelentkezés kizárólag írásban történhet, amelyek beérkezési határideje: 2013. július 30.

    A meghívó letölthető ide kattintva >>

    A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2013.10.17.
    Rendezvény vége: 2013.10.18.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1113 Budapest, Bartók Béla út 152., Hunguest Hotel Griff

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebész Társaság Sebészeti Endoszkópos Szekció XV. Kongresszusa (Herceghalom, 2013.10.10-12.)

    Tisztelt Kollegák!
    A Magyar Sebész Társaság Sebészeti Endoszkópos Szekciója ez évi kongresszusának előkészületei jól haladnak és örömmel jelzem, hogy a bejelentett nagyszámú előadás a sebészek mellett a nőgyógyász és urológus kollégák fokozott érdeklődését is mutatja. A főtémákat tárgyaló kerekasztalok programja már közel végleges. Remélem, hogy a provokatív előadások („Mi már elkezdtük, de kell ez így nekünk? stb.„) és a várhatóan szenvedélyes viták mindannyiunk épülését szolgálják majd. Különleges élményt ígér „A hazai laparoszkópia fejlődése, a kezdetektől napjainkig” program, melyben a referálók mellett felkért hozzászólók személyes élményei idézik fel a kezdetek nehézségeit. A programtervezet is bizonyítja, hogy bejelentett prezentáció nélkül is érdemes részt venni a kongresszusunkon, melyre ezúton is minden érdeklődő kollégát szeretettel hívok. Jelentkezés a honlapunkról (http://mutettan.sote.hu) letölthető és e-mail-en (mstses15@gmail.com) csatolt file-ban visszaküldött jelentkezési lapon lehet. További részletes információk a mellékelt meghívóban. Engedjék meg, hogy felhívjam szíves figyelmüket a július 1-ig tartó kedvezményes regisztrációs lehetőségre is.

    A kongresszus a Semmelweis Egyetem 50992 kódszámon akkreditált rendezvénye, amelynek kreditpont értéke: 18 pont.

    A kongresszus időpontja, helyszíne:
    Herceghalom, 2013. október 10-12.
    ABACUS Business & Wellness Hotel
    2053 Herceghalom, Gesztenyés út 3.
    www.abacus.hu

    Absztrakt beküldési határidő: május 25. volt
    Előadások elfogadásának visszaigazolása: június 25.
    Korai kedvezményes regisztráció: július 1.
    Lemondás, visszafizetés (kötbérmentesen) szeptember 25.
    Végleges program (elektronikusan): október 1.


    Az MST Sebészeti Endoszkópos Szekciója és a helyi szervezők nevében mindenkit szeretettel hívunk a kongresszusra.

    Dr. Wéber György
    a kongresszus elnöke


    Program >>

    További részletes információk a meghívóban >>

    Rendezvény kezdete: 2013.10.10.
    Rendezvény vége: 2013.10.12.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 2053 Herceghalom, Gesztenyés út 3., ABACUS Business & Wellness Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Sentinel továbbképző tanfolyam: az őrszemnyirokcsomó biopszia emlőrákban és melanoma malignumban (Budapest, 2013.10.02.)

    Akkreditáció: 10 kredipont

    Időpont: 2013. október 2.

    Helyszín: Országos Onkológai Intézet
    1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.
    Eckhardt terem

    Részvételi díj:
    A továbbképzés regisztrációs díja 5.000.-Ft., amely a helyszínen fizetendő bizonylat vagy számla ellenében.
    Jelentkezéskor kérjük feltétlenül tüntesse fel, számlázási nevét és címét!

    Kapcsolattartó:
    dr. Sávolt Ákos. Szilágyi Erika
    1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.
    Telefon +36 (1) 224-8600/3444, 3679 mellék

    Adatlap >>

    Program >>

    Időpont: 2013.10.02.
    Szakterület(ek): Onkológia, Sebészet
    Helyszín: 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9., Országos Onkológiai Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=50417

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kreditpontos laparoszkópos tanfolyamok (2013. szeptember - október)

    A Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézete idén ősszel is kreditpontos laparoszkópos tanfolyamokat szervez herceghalmi telephelyén (2053 Herceghalom, Gesztenyés út 1. GPS koordináták: É 47.497805, K 18.753193).

    • Szeptember 19-20.
    LASER az orvosi gyakorlatban (38 pont)

    • Szeptember 23-24.
    Laparoszkópia szerepe a colorectalis betegségek sebészi kezelésében (32 pont)

    • Szeptember 25-26.
    Laparo-endoszkópos lehetőségek a GERD kezelésében (32 pont)

    • Szeptember 27-28.
    Felső és alsó tápcsatornai endoszkópia – elméleti és gyakorlati alapkurzus (30 pont)

    • Október 01-02.
    Laparoszkópos varrástanfolyam (42 pont)

    • Október 02.
    Mikrosebészet I. (20 pont)

    • Október 03.
    Mikrosebészet II. (20 pont)

    • Október 04.
    Mikrosebészet III. (20 pont)

    • Október 08-09.
    Alapszintű laparoszkópos tanfolyam (40 pont)

    • Október 10-11.
    Haladó laparoszkópos tanfolyam (40 pont)

    A minél hatékonyabb gyakorlati oktatás érdekében a tanfolyamokon a résztvevők száma korlátozott (max 12 fő), ezért részvételt csak a jelentkezés sorrendjében tudunk biztosítani.

    Tájékoztatjuk a MOK Budapesti Területi Szervezete tagjait, hogy a 25 pont felett meghirdetett tanfolyamainkra 50%-os részvételi díj támogatásra pályázhatnak. Bővebb információt a www.bpok.hu oldalon a Pályázati felhívás menüben olvashatnak.

    Jelentkezés és további információk:
    http://mutettan.sote.hu/tanfolyamok >>


    Kapcsolattartó: Juhász Kálmánné
    (06/1-459-1500/56569; 06-20-663-2026; jkati@rekhiv.sote.hu)

    Rendezvény kezdete: 2013.09.19.
    Rendezvény vége: 2013.10.11.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Herceghalom, Gesztenyés út 1

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hibák és tévedések a laparoscopos sebészi gyakorlatban – vastagbél műtétek (Budapest, 2013.09.13.)

    „Ahogy mi operálunk – találkozások a Szent Imre Kórházban” Hibák és tévedések a laparoscopos sebészi gyakorlatban – vastagbél műtétek

    Akkreditáció: 10 kredipont

    Időpont: 2013. szeptember 13.
    Helyszín: Aesculap Akadémia
    1115 Budapest, Halmi u. 20-22.

    Részvételi díj
    A továbbképzés regisztrációs díja 5.000.-Ft., amely a helyszínen fizetendő bizonylat ellenében. A bizonylat alapján kiállított számlát, a rendezvényt követően postázzuk Önnek.
    Jelentkezéskor kérjük feltétlenül tüntesse fel, számlázási nevét és címét!

    Kapcsolattartó:
    Fulmer Annamaria
    1115 Budapest, Halmi utca 20-22.
    Telefon +36 (1) 346-9772
    Telefax +36 (1) 438 4900

    A jelentkezési lap és a meghívó letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2013.09.13.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1115 Budapest, Hali u. 20-22., Aesculap Akadémia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Gyermeksebész Társaság 15. Kongresszusa, nemzetközi részvétellel (Debrecen, 2013.09.12-14.)

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Gyermeksebész Társaság nemzetközi részvétellel megrendezésre kerülő 15. kongresszusára.

    Időpont: 2013.09.12-14.
    Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ

    A kongresszus hivatalos nyelve: angol

    Absztrakt beküldési határidő: 2013. június 10.

    Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 10.

    A részletek megtekintéséhez és az on-line regisztrációhoz keresse fel a rendezvény weboldalát.
    http://www.hapscongress2013.com

    Rendezvény kezdete: 2013.09.12.
    Rendezvény vége: 2013.09.14.
    Szakterület(ek): Sebészet, Gyermekgyógyászat
    Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.hapscongress2013.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekciójának Kongresszusa (Debrecen, 2013.06.13-15.)

    Kedves Kollégák! Kedves Barátaink!

    A rendkívül nagy érdeklődésre való tekintettel a tudományos összefoglalók beküldési határidejét két héttel meghosszabbítjuk, így azokat 2013. február 15-ig várjuk a modula.bt@chello.hu és a kbagdi@convention.hu címen.

    Az első, 1967-ben éppen intézetünk által szervezett hajdúszoboszlói Kongresszus óta immár hetedik alkalommal éri Intézetünket/Tanszékünket az a megtiszteltetés, hogy megrendezhetjük a Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekciójának hagyományosan kétévente megrendezendő Kongresszusát, 2013. június 13-15. között Debrecenben, a Kölcsey Központ - Hotel Lycium-ban, néhány lépésre a Nagytemplomtól, a Református Kollégiumtól és a Déri Múzeumtól.

    Nagy tisztelettel és szeretettel várjuk a sebészeti kutatások iránt elkötelezett, vagy érdeklődő kollegákat, hiszen az immár négy, műtéttani oktatással és sebészeti kutatásokkal foglalkozó egyetemi intézet és tanszék, valamint a kísérletes sebészet területén meghatározó szerepet játszó klinikák, osztályok, kutatólaboratóriumok és központok munkássága révén a klinikai kérdések és a kutatási modellek közötti elválaszthatatlan kapcsolat további zálogát jelentheti a Kongresszus tudományos tartalmi értékeinek. A fő témák felölelik a hazai kísérletes sebészet legmeghatározóbb irányvonalait, teret adva a sebészeti oktatás és továbbképzés igen fontos kérdéseinek is, különös tekintettel a mikrosebészeti és az egynapos sebészeti vonatkozásokra. Fontosnak tartjuk a klinikusok és a kutatással foglalkozó szakemberek találkozását, gondolatébresztő megbeszéléseit és még több, még szorosabb együttműködéseik megalapozását, mint ahogy -véleményünk szerint- a kísérletes sebészet egyik lényege éppen ez.

    Hisszük, hogy a hagyományőrzés, az iskolateremtő mesterek megbecsülése, a tehetséges fiatalok felkarolása, a klinikummal való szoros együttműködés, az elkötelezett oktatás és a töretlen kutató munka együttesen viheti előre a magyar sebészetet a további évtizedekben is.
    A Szervezők nevében ezekkel a gondolatokkal és hittel várunk mindenkit a hagyományos debreceni vendégszeretettel, mindig fejlődő Városunkban:

    Prof. Dr. Mikó Irén
    a Kongresszus tiszteletbeli elnöke

    Prof. Dr. Furka István
    a Kongresszus örökös tiszteletbeli elnöke

    Dr. habil. Németh Norbert
    a Kongresszus elnöke

    Információ és online regisztráció ide kattintva >>

    Az első értesítő és a hagyományos jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2013.06.13.
    Rendezvény vége: 2013.06.15.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság 2014. évi Kongresszusa (Győr, 2014.06.12-14.)

    Helyszín: Győr, ETO Park Hotel
    Cím: H-9027 Győr, Nagysándor J. u. 31.

    A rendezvény akkreditált sebészeti továbbképző tanfolyam. Kreditpont-értéke 50 pont.

    • Áthatoló mellkasi és hasi sérülések (egyben az érsebészet és a mellkassebészet szekciója)
    • A nyelőcső és a tüdősebészet határterületi kérdései (egyben a mellkassebészet szekciója)
    • A májmetastasisok multimodalis kezelése
    • Acut pancreatitis kezelése a 2013-as guideline tükrében
    • Epeúti sérülések kezelési stratégiája
    • Az IBD sebészete
    • Új evidenciák az emlőrák kezelésében
    • Sebészet és Onkológia. Az onkoteam működése a gyakorlatban
    • Ellentmondások a hasi sebészetben (face to face debate)
    • Korszerű technológiák, új sebészeti eszközök
    • A sebészet, a média és a jog

    Fontos határidők:
    Tudományos összefoglalók beküldése: 2014. március 31.
    Értesítés az összefoglalók elfogadásáról: 2014. április 20.
    Kedvezményes regisztráció: 2014. április 30-ig.

    További részletes információk, online regisztráció és absztraktbejelentés a www.mst2014.hu

    Rendezvény kezdete: 2013.06.12.
    Rendezvény vége: 2013.06.14.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31., ETO Park Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.mst2014.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fóruma (Kecskemét, 2013.05.17-18.)

    Fő témák:
    Onkoplasztikai sebészet
    Emlőrák elleni kezelések toxicitása
    Újdonságok az emlőrák terápiájában

    Helyszín: Kecskemét, Granada Hotel
    (6000 Kecskemét, Harmónia u. 12.)

    Időpont: 2013. május 17-18.

    További részletes információk a meghívóban >>

    És a fórum weboldalán: www.senology.hu >>

    Jelentkezési lap >>

    Absztraktbejelentő lap >>

    Rendezvény kezdete: 2013.05.17.
    Rendezvény vége: 2013.05.18.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 6000 Kecskemét, Harmónia u. 12., Granada Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.senology.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A laparoscopos sebészet első 20 éve a Kenézy Kórházban (Debrecen, 2013.05.09.)

    Tisztelettel meghívjuk Önt 2013. május 9-én 14 órától a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Általános Sebészeti Osztálya által rendezendő szimpóziumra, melynek címe: A laparoscopos sebészet első 20 éve a Kenézy Kórházban.

    A rendezvény helyszíne: Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet
    4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26.
    P épület I. emelet - Előadó terem

    Program:

    Bevezető: dr. Kincses Zsolt

    Történtelmi visszatekintés, laparoscopos sérv műtétek: Dr. Szegedi Zoltán

    Laparoscopos Cholecystectomia, 10 000 műtét tapasztalata: Dr. Szendrői Tibor

    Laparoscopos cardioatáj sebészet: Dr. Kathy Sándor

    Laparoscopos colorectalis sebészet: Dr. Tóth Dezső

    Laparoscopia helye az acut sebészeti és traumás has ellátásában: Dr. Szabó Árpád

    Érsebészeti laparoscopia: Dr. Szűcs István

    Ritka betegségek, újdonságok (nyirokcsomó, gyomor, GIST, mellékvese cysták. stb.): Dr. Kincses Zsolt

    A szimpóziumot követően 16 órától zárszó és fogadás.

    Időpont: 2013.05.09.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Debrecen, Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Multidiszciplináris Egynapos Sebészeti Társaság IX. Továbbképző Tanfolyama és a Nemzetközi Egynapos Sebészeti Társaság 10. Kongresszusa (Budapest, 2013.05.5-8.)

    Tisztelt Kolléganők / Kollégák!

    A Multidiszciplináris Egynapos Sebészeti Társaság (MEST) 2013. május 5 - 8 között Budapesten tartja 9. Kongresszusát, a Nemzetközi Egynapos Sebészeti Társaság (IAAS) 10. Kongresszusával együtt. A MEST nemzetközileg elismert, sokrétű és sokszínű aktív tevékenységgel rendelkező szervezet. A hazai, a regionális és a nemzetközi vonalon elért eredmények elismeréseként szerezte meg az IAAS 10. Kongresszusának szervezési jogát. A kongresszuson sok, az egynapos sebészetben jártas, világhírű és kiváló meghívott előadó vesz részt, és a magyar résztvevők számára is igen fontos, aktuális témákat fogunk hallani és megvitatni. A Kongresszus magyar nyelvű részében lehetőséget adunk a résztvevőknek, hogy találkozzanak az egynapos sebészetért felelős hatóságokkal, ahol megtudjuk az aktuális finanszírozási, jogi és szervezési szempontokat, megvitatjuk sajátos problémainkat és egynapos sebészeti szervezési kérdéseinket, a szakmai területen, az ápolásban és a rehabilitációban egyaránt.
    A Kongresszus szociális programja igen gazdag, tükrözi a híres magyar vendéglátást. Reméljük, hogy minél többen vesznek részt mind a két kongresszuson és el tudjuk érni a várható szakmai és tudományos sikert.

    A tanfolyam helyszíne:
    Novotel Budapest Congress
    1123 Budapest Alkotás utca 63.

    A tanfolyam a Semmelweis Egyetem által SE-TK/2013.I./00318 kódszámon akkreditált továbbképző tanfolyam, amelynek kreditpont értéke orvosok számára, tesztírással: 50 pont.

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    aneszteziológia-intenzív terápia, intenzív terápia, kézsebészet, mellkassebészet, ortopédia, ortopédia-traumatológia, plasztikai (égési) sebészet, sebészet, szemészet, szülészet-nőgyógyászat, traumatológia, urológia

    További részletek, on-line jelentkezés és program:
    ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2013.05.05.
    Rendezvény vége: 2013.05.08.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63., Novotel Budapest Congress

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Közgyűlés (Budapest, 2013.05.02.)

    Tisztelt MST-tag Kollégák!

    A vezetőség 2013. május 02. (csütörtök) 14 órára tűzte ki a Társaság közgyűlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.

    A közgyűlés után, 17 órakor lesz a 2013. évi Balassa János emlékelőadás:
    Prof. Dr. Verebély Tibor: Balassa Jánostól a gyermeksebészetig.

    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme
    (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    Regisztrálás 13 óra 30 perctől

    Javasolt napirend:

    1. Elnökség beszámolója.
    2. Előző évről szóló számviteli beszámoló, javaslat az éves költségvetésre
    3. Ellenőrző bizottság és fegyelmi bizottság beszámolója.
    4. Vita a beszámolókról és a költségvetésről, szavazás elfogadásukról.
    5. Vezetőség, ellenőrző és fegyelmi bizottság megválasztása.

    A jelölőbizottság által javasolt jelöltek listája április 15. után megtalálható lesz az MST honlapján: www.mst.hu

    6. Egyebek.

    A közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges.
    Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2013. május 02-án 14 óra 30 percre hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    Oláh Attila
    elnök

    Időpont: 2013.05.02.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Transzplantáció és radiológia tanfolyam (Budapest, 2013.04.29-30.)

    Helyszín: SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika (1082 Budapest, Baross u 23-25.)

    Időpont: 2013. április 29-30.

    A képzés órarendje >>

    Díja: 50.000, forint
    MRT vagy MTT tagoknak a részvételi díj: 20.000,- forint

    Jelentkezés:
    Email: bernadett.pankotai@gmail.com
    Tel.: 62/545-168

    Szakmák:
    1. rehabilitáció, 2. radiológia, 3. aneszteziológia és intenzív terápia, 4. kardiológia, 5. általános sebészet, 6. tüdőgyógyászat, 7. belgyógyászati, endokrinológiai, diabétesz és anyagcsere betegségek

    Rendezvény kezdete: 2013.04.29.
    Rendezvény vége: 2013.04.30.
    Szakterület(ek): Sebészet, Transzplantációs medicina, Radiológia
    Helyszín: 1082 Budapest, Baross u. 23-25., SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A colorectalis daganatok modern kezelése továbbképző tanfolyam (Budapest, 2013.04.26.)

    Helyszín: Uzsoki Kórház
    (1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.)

    A téma kiemelkedő jelentőségét az adja, hogy az egyre gyakoribb vastag- és végbél daganatok ellátása mind nagyobb feladatot jelent. Ugyanakkor ez az a daganatos betegcsoport, amelynél megfelelő kezeléssel jelentősen kedvezőbb túlélést érhetünk el. Az elmúlt években az onkológia fejlődése mellett, azzal párhuzamosan, változott és fejlődött a sebészeti ellátás is. A laparoscopia térnyerése, a neoadjuvans kezelés általánossá válása (hogy csak két példát említsünk) új gondolkodásmódot igényel, de új problémákat és szövődmény lehetőségeket is generál. Mi történjék például a neoadjuvans kemo-radioterápiát követően teljes klinikai remissziót mutató betegekkel?
    Átfogó képet kívánunk adni a colorectalis carcinomában szenvedő betegek kezeléséről. Az elméleti előadások mellett élő műtéti bemutatóval illusztráljuk a sebészi kezelés fő lépéseit.

    Tudományos fórumunkra nagy szeretettel hívjuk és várjuk a téma iránt érdeklődő sebész kollégák mellett a CRC diagnosztikájában és kezelésében résztvevő radiológus, pathológus, gastroenterológus, onkológus kollégákat is.

    További általános információk, regisztrációs díjak, program az ide kattintva letölthető meghívóban olvashatóak >>

    A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2013.04.26.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-31., Uzsoki Kórház
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)'Ahogy mi operálunk' – találkozások a Szent Imre Kórházban (Budapest, 2013.04.25.)

    Hibák és tévedések a laparoscopos sebészi gyakorlatban – A két leggyakrabban végzett laparoscopos műtét: cholecytectomia és lágyéksérv műtét lépésről lépésre

    A Magyar Sebész Társaság Sebészeti Endoscopos Szekció, a Szent Imre Kórház és az MST Közép-Magyarországi Szakcsoport rendezésében szervezett, 12 kreditpontra akkreditált továbbképzés

    Időpont: 2013. április 25.
    Helyszín: Aesculap Akadémia Auditórium
    1115 Budapest, Halmi u. 20-22.

    Részvételi díj:
    A továbbképzés regisztrációs díja 5.000.-Ft., amely a helyszínen fizetendő bizonylat ellenében. A bizonylat alapján kiállított számlát, a rendezvényt követően postázzuk Önnek.
    Jelentkezéskor kérjük feltétlenül tüntesse fel, számlázási
    nevét és címét!

    A program és jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2013.04.25.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi u. 20-22., Aesculap Akadémia Auditórium

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dunántúli Sebész Szakcsoport tudományos ülése (Mohács, 2013.04.20.)

    Időpont: 2013.04.20. 09:00

    Helyszín: 7700 Mohács Széchenyi tér 1. Polgármesteri Hivatal Díszterme

    Program:

    09:00 A résztvevők köszöntése
    Dr. Csizmadia Csaba Főigazgató Főorvos

    09:20 Megnyitó
    Prof. Dr. Vattay Péter
    Dunántúli Sebész Szakcsoport Elnöke

    09:30 Referatum
    A colorectalis daganatok májmetastasisainak sebészi kezelése
    Prof. Dr. Oláh Attila
    Lumniczer Sándor Oktatókórház, Győr

    A colorectalis daganatok tüdőmetastasisainak sebészi kezelése
    Prof. Dr. Molnár F.Tamás
    Lumniczer Sándor Oktatókórház, Győr

    Időpont: 2013.04.20.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 7700 Mohács, Széchenyi tér 1., Polgármesteri Hivatal Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Sebészek Szekciójának I. Kongresszusa (Balatonalmádi, 2013.04.12-14.)

    Ezúton szeretettel meghívunk a Fiatal Sebészek számára rendezett első kongresszusra, melynek a balatonalmádi Ramada Hotel & Resort Lake Balaton ad helyet 2013. április 12-14 között.
    A rendezvényen a meghívott előadók mellett mindenki számára lehetőség nyílik a meghirdetett témákhoz kapcsolódó saját, klinikai eseteinek bemutatására. Ezen törekvésünk a Fiatal Sebészek Kazuisztikai Fórumát kívánja újra életre kelteni.

    Fő témák:
    Az ano-rectalis sebészet alapjai
    Jogi, etikai és igazságügyi kérdések a sebészetben
    Epeúti megbetegedések sebészeti és gasztroenterológiai vonatkozásai
    Sürgősségi sebészeti kórállapotok speciális kérdései
    Témához kapcsolódó érdekes, tanulságos klinikai esetek bemutatása

    A kongresszus nyitónapján készségfejlesztő tréningeket szervezünk.
    A rendezvényre való jelentkezés sorrendjében 2 x 10 fős csoportokban ingyenes részvételi lehetőséget biztosítunk laparoszkópos és sebkezelési alapismeretek elsajátítására.

    Absztrakt beadási határidő: 2013. március 20.

    A kongresszus kreditpont szerzési lehetőség is egyben.

    Tudományos információ:
    Szijártó Attila
    Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    E-mail: szijartoattila@gmail.com

    Kongresszusi iroda:
    Mis & Bos Kft. – Tihanyi Barbara
    1149 Budapest, Pillangó park 12/d.
    Tel./Fax: +36 1 223 2554
    E-mail: info@misandbos.hu

    A meghívó és a programtervezet letölthető ide kattintva >>

    Jelentkezési lap >>

    Rendezvény kezdete: 2013.04.12.
    Rendezvény vége: 2013.04.14.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake
    A rendezvény Web oldala: http://www.misandbos.hu/rendezvenynaptar/magyar-sebesz-tarsasag-fiatal-sebesz-szekciojanak-i-kongresszusa/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Miskolci Sebész Találkozó, Kardos Géza emlékelőadás (2013.03.31.)

    Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves Munkatársait a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Általános Sebészeti Osztálya, a Miskolci Akadémiai Bizottság Sebészeti Munkabizottsága
    valamint a Magyar Sebésztársaság Északkelet Magyarországi Szekció által rendezendő „Miskolci Sebész Találkozó"-ra.

    A rendezvény időpontja: 2013. május 31-én 9 óra 00 perc

    A rendezvény helye:
    Miskolc-Lillafüred Hunguest Hotel Palota
    (Miskolc, Erzsébet sétány 1.)

    A rendezvény témái:

    1. Dr. Kardos Géza Emlékelőadás
    2. A Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem
    I.- II. Sebészeti Klinikájának továbbképző előadásai

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2013.03.31.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Hunguest Hotel Palota

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó műtéttechnikai lehetőségek (sebészet, szülészet-nőgyógyászat, urológia) (Nyíregyháza, 2013.03.29-30.)

    Kedves Kollégák!

    Örömmel tájékoztatom, hogy Magyarországon első alkalommal élő 3D-s laparoszkópos műtéti bemutatót láthatnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. tagkórháza, a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. interdiszciplináris továbbképző tanfolyamán. (Az akkreditálás folyamatban…)

    Tanfolyam címe:

    Haladó műtéttechnikai lehetőségek (sebészet, szülészet-nőgyógyászat, urológia)

    Tanfolyam ideje és helye:

    • 2013. március 29.
    Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. Központi Műtő - Oktató terem Nyíregyháza, Szent István út 68.

    • 2013. március 30.
    Hotel Pagony Nyíregyháza, Újmajor

    A rendezvény célja, hogy mind a bemutató műtéti napon, mind az előadásokon elhangzottak segítsék a manuális szakmákban dolgozó kollégákat a korszerű sebészeti eszközök használatában, a haladó műtéti technikák elsajátításában, valamint a sebészet, nőgyógyászat, urológia határterületi problémáinak megoldásában.

    A 2013. március 29-ei interaktív élő műtéti bemutatókon mindhárom szakma jeles képviselői tartanak bemutató műtéteket mind nyílt, mind laparoszkópos technikával.

    2013. március 30-án előadást hallhatnak onkológiai radikalitás témakörben, a haladó laparoszkópia tárgyában a hazánkban egyedül Nyíregyházán alkalmazott citoreduktív sebészeti beavatkozásról, valamint a hipertermiás interperitoneális kemoterápia (HIPEC) alkalmazásáról. Rendezvényünkön beszámolót hallhatnak a betegellátás biztonságának növeléséhez szükséges minőségügyi eljárásról.

    A tanfolyam ideje alatt laparoscopos trainig szimulátorok használata biztosított.

    A tanfolyam programja >>
    Jelentkezési lap >>
    Térkép >>
    Szálláslehetőségek Nyíregyházán >>


    Bővebb információ a www.ehzrt.hu honlapon található!

    Dr. Tóth Lajos Barna
    orvos szakmai igazgató

    Rendezvény kezdete: 2013.03.29.
    Rendezvény vége: 2013.03.30.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 68., Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. Központi Műtő - Oktató terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Gyermeksebész Társaság 15. Kongresszusa, nemzetközi részvétellel (Debrecen, 2013.09.12-14.)

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Gyermeksebész Társaság nemzetközi részvétellel megrendezésre kerülő 15. kongresszusára.

    Időpont: 2013.09.12-14.
    Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ

    A kongresszus hivatalos nyelve: angol

    Absztrakt beküldési határidő: 2013. június 10.

    Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 10.

    A részletek megtekintéséhez és az on-line regisztrációhoz keresse fel a rendezvény weboldalát.
    http://www.hapscongress2013.com

    Időpont: 2013.03.14.
    Szakterület(ek): Sebészet, Gyermekgyógyászat
    Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. Magyar 'NOTES' Konferencia a gasztroenterológia és a sebészet határterületéről (Budapest, 2013.03.02.)

    Témák:
    SILS műtét a gyereksebészetben
    EUS vezérelt beavatkozás közvetítése az endoscopos laborból
    Teammunka a flexibilis endoscopos és a laparoscopos beavatkozásoknál
    A nyelőcső beidegzési zavarainak endoscopos és sebészi minimál invasiv kezelése
    Laparoscopos cardiomyotomia műtét közvetítése
    Széklet transzplantáció – kapszula endoscopia
    Hands-on training
    PEG-PEJ behelyezés gyakorlása modellen
    Mentor laparoscopos training boksz
    Gastroscopos idegentest eltávolítás
    COVIDIEN: single-port training-box

    A konferencia helyszíne:
    Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika, Tanterem, 1082 Budapest, Üllői út 78.

    Időpont: 2013. március 2. 8 óra 30 perc
    A konferencia szakdolgozók és orvosok részére is pontszerző

    Információ:
    dr. Lukovich Péter
    Tel: 06 20 8258900
    E-mail: hungaronotes@hungaronotes.hu
    Bővebb információ: www.hungaronotes.hu

    Időpont: 2013.03.02.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika, Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos ülés Prof. Dr. Darvas Katalin születésnapja alkalmából

    2012. november 29-én, csütörtökön, 14.30 órai kezdettel barátai, tisztelői, munkatársai ünnepi tudományos ülést szerveznek Prof. Dr. Darvas Katalin egyetemi tanár születésnapja alkalmából a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika tantermében.

    Az ülés programja letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2012.11.29.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2012. évi Kongresszusa (Visegrád, 2012.11.23-24.)

    A Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2012. november 23-24-én rendezi meg 2012. évi Kongresszusát.

    Helyszín: Visegrád, Silvanus Konferencia és Sport Hotel****
    (2025 Visegrád, Fekete-hegy)

    Jelentkezési lap, programfüzet, és további információk:
    http://www.misandbos.hu >>
    és www.mmtt.hu >>

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    Rendezvény kezdete: 2012.11.23.
    Rendezvény vége: 2012.11.24.
    Szakterület(ek): Gasztroenterológia, Sebészet
    Helyszín: 2025 Visegrád, Feketehegy, Silvanus Konferencia és Sport Hotel****
    A rendezvény Web oldala: http://www.mmtt.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Laparoscopos Továbbképző Konferencia (Budapest, 2012.11.9-10.)

    A Magyar Sebész Társaság Közép-Magyarországi Csoportja, Sebészeti Endoszkópos Szekciója, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Tudományos Bizottsága és Sebészeti Osztálya nevében tisztelettel meghívjuk a „Haladó laparoscopia a mindennapok gyakorlatában” című tudományos konferenciára.

    A kétnapos rendezvényen elhangzó előadások a laparoscopiának az onkológiai sebészetben és az akut hasi kórképek sebészeti ellátásában betöltött szerepén túl a bemutatott műtétekkel kapcsolatos technikai problémákra, szövődmény lehetőségekre, és ezek elkerülésének módszereire hívják fel a figyelmet.
    Bízunk abban, hogy az interaktív formában, zárt Tv láncos műtéti kivetítéssel szervezett előadásokkal hasznos ismeretanyagot adhatunk át érdeklődő kollégáinknak.
    A Továbbképző Konferencia orvosoknak akkreditált képzés, 12 kredit pont (SE 48126)

    Időpont: Budapest, 2012. november 9–10.

    A Konferencia helyszíne:
    Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Zöld előadóterem
    (1204 Budapest, Köves út 1.)

    A program letölthető ide kattintva >>

    Regisztráció:
    A Jelentkezési lapot mellékeltük. Kérjük lehetőleg 2012. november 1-ig - pontosan kitöltve - a következő címre megküldeni szíveskedjen:
    É+L Kft. 1364 Budapest 4, Pf. 354,
    (1081 Budapest, Kiss József u. 4., Tel./Fax: 313-2027, E-mail: el.kft@chello.hu)

    A rendezvény weboldala: http://www.euuzlet.hu/laparoszkopia

    Részvételi díj: 5.000 Ft.
    Tartalmazza a szakmai programokon való részvételt, a kongresszusi nyomtatványok, az ebédek és a kávészünetek költségeit (és az ÁFA-t).

    Szállás:
    A szállásfoglalás egyénileg történik.

    Lemondási feltételek:
    A regisztrációs díjat abban az esetben tudjuk visszatéríteni, ha erre vonatkozó igényét 2012. november 5-ig írásban eljuttatja az É+L Kft-hez. Az adminisztrációs költségek fedezésére ebben az esetben a díjak 20%-át számítjuk fel. A fenti határidőn túl nem áll módunkban visszatéríteni a már befizetett összeget.

    Kiállítás:
    A konferenciához kapcsolódóan az É+L Kft. kiállítást rendez. Várjuk a cégek érdeklődését!
    Fő támogató: Johnson & Johnson Kft.
    Támogatók: Replant-Cardo Kft., Covidien ECE SRO Mo. Fióktelepe, Karl Storz

    Rendezvény kezdete: 2012.11.09.
    Rendezvény vége: 2012.11.10.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1204 Budapest, Köves út 1., Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Zöld előadóterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.euuzlet.hu/laparoszkopia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Daganatmegelőző állapotok az emlőben. Öröklődő emlődaganatok (Debrecen, 2012.11.08-09.)

    20 kreditpontra akkreditált szabadon választható tanfolyam.

    Helyszín: Kenézy Kórház Nonprofit Kft. 4043 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26. Konferenciaterm "P" épület I. emelet

    Díj:10 000.- Ft

    Jelentkezés: Dr. Sebő Éva Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Emlőcentum, tel: 06(52) 536-865, e-mail: a.nagylaki@gmail.com

    A tanfolyam adatlapja letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2012.11.08.
    Rendezvény vége: 2012.11.09.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 4043 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26., Konferenciaterem "P" épület I. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Kelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa

    DEOEC Sebészeti Intézet Auguszta Tanterem
    Debrecen, 2012. október 26. 9.30 h

    Kedves Kollégák!

    2012-ben nekünk jutott az a megtisztelő feladat, hogy megszervezhetjük e rangos szakmai találkozót.

    A tudományos ülés fő témái a hepatobliaris és panceas sebészet területét, valamint az aktuális mellkas sebészeti kérdéseket érintik.
    A program keretében köszöntjük 70. születésnapja alkalmából Prof. Dr. Sápy Pétert és 65. születésnapja alkalmából Dr. Sz Kiss Sándort.

    A következő témakörökből várunk előadásokat:

    A máj jóindulatú elváltozásainak sebészi kezelése
    A máj primer és szekunder daganatainak sebészete
    A hasnyálmirigy daganatainak sebészete
    A hasnyálmirigy pseudocystáinak sebészete
    Az akut hasnyálmirigy gyulladás komplex kezelése
    Az epehólyag és az epeutak kövességének modern kezelése
    Epeút sérülések ellátása
    A tüdő primer és szekunder daganatainak modern kezelése
    Nyelőcsősebészet régiónkban

    Időtartam: 10 perc 2 perc diszkusszió
    Az előadásokat 2012. szeptember 5-ig várjuk a sebeszet@med.unideb.hu címre.

    A rendezvény akkreditált továbbképzés is egyben, szabadon választható jelleggel.

    A kongresszus helyszíne:
    DEOEC Sebészeti Intézet Auguszta Tanterem
    4032, Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 22

    A rendezvényre előzetes on-line regisztráció szükséges.
    On-line regisztráció a www.convention.hu oldalon május 25-től elérhető.
    Szeretettel várok minden sebész és mellkas-sebész kollégát Debrecenbe!

    Prof. Dr. Damjanovich László
    igazgató
    DEOEC Sebészeti Intézet

    Rendezvény kezdete: 2012.10.26. 10:30
    Rendezvény vége: 2012.10.26. 19:00
    Helyszín: 4032 Debrecen, DEOEC Sebészeti Intézet Auguszta Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet kreditpontos tanfolyamai (Budapest)

    2012. október 24-26. Az endoszkópos sebészet aktualitásai
    2012. október 29-31. Mikrosebészet
    2012. november 20-23. Az egynapos sebészet multidiszciplináris elméleti és gyakorlati vonatkozásai

    A tanfolyamok helyszíne:
    Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb
    1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.
    GPS koordináták: 47.479851, 19.091865

    Jelentkezés és további információk:
    http://mutettan.sote.hu/tanfolyamok >>

    Kapcsolattartó: Juhász Kálmánné
    (06/1-459-1500/56569; 06-20-663-2026; jkati@rekhiv.sote.hu)

    A tanfolyamokon a résztvevők száma korlátozott, ezért részvételt csak a jelentkezés sorrendjében tudunk biztosítani.

    A részletes program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2012.10.24.
    Rendezvény vége: 2012.11.23.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://mutettan.sote.hu/tanfolyamok

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó laparaszkópia kurzus (Debrecen, 2012.10.12.)

    A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. és az Ethicon Endo-Surgery és Ethicon üzletágak OFTEX által regisztrált, 12 kreditpontos Haladó laparaszkópia kurzust szerveznek 2012. október 12-én, Debrecenben, a Kenézy Gyula Kórházban. (4031 Debrecen, Bartók Béla út 2-26.)

    Program: 2012. október 12.
    9:00 Élő műtéti bemutatók, párhuzamosan két műtőben:
    Vastagbél reszekció és reflux-gátló műtét laparaszkópos technikával, pajzsmirigy és nyitott vastagbél műtét.
    Előadók: Dr. Kincses Zsolt, Dr .Bodrogi Péter, Dr. Kathy Sándor, Dr. Tóth Dezső
    11:00 Kávé szünet
    14:00 Büfé ebéd

    Amennyiben a kurzus tematikája felkeltette érdeklődését, kérjük, az OFTEX honlapján jelentkezzen vagy, Túri Enikő (30/498-4036) illetékes területi képviselő kollégánknál.

    Időpont: 2012.10.12.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 4031 Debrecen, Bartók Béla út 2-26., Kenézy Gyula Kórház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kreditpontos laparoszkópos tanfolyamok (Herceghalom, 2012.10.8-20.)

    Október 8-9. Laparoszkópia szerepe a colorectalis betegségek sebészi kezelésében
    Október 10-11. Laparoszkópos varrástanfolyam
    Október 12-13. Laparo-endoszkópos lehetőségek a GER D kezelésében
    Október 15-16. Alapszintű laparoszkópos tanfolyam
    Október 17-18. Haladó laparoszkópos tanfolyam
    Október 19-20. Felső és alsó tápcsatornai endoszkópia

    Helyszín: Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet „George Berci” Laparoszkópos Tréning Centrum Herceghalom

    „George Berci” Laparoszkópos Tréning Centrum az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet herceghalmi telephelyén található. Az újonnan kialakított gyakorló központ kiválóan alkalmas nagyállatokon (sertés, juh) végzett műtőtermi gyakorlásra.
    Cím: 2053 Herceghalom, Gesztenyés út 1.
    GPS koordináták: É 47.497805, K 18.753193
    A telephely közvetlen szomszédságában lévő Abacus wellness hotelben igényes szálláslehetőség található (www.abacushotel.hu).

    Jelentkezés és további információk:
    http://mutettan.sote.hu/tanfolyamok >>

    Kapcsolattartó: Juhász Kálmánné
    (06/1-459-1500/56569; 06-20-663-2026; jkati@rekhiv.sote.hu)

    A tanfolyamokon a résztvevők száma korlátozott, ezért részvételt csak a jelentkezés sorrendjében tudunk biztosítani.

    A részletes program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2012.10.08.
    Rendezvény vége: 2012.10.20.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 2053 Herceghalom, Gesztenyés út 1., Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet „George Berci” Laparoszkópos Tréning Centrum
    A rendezvény Web oldala: http://mutettan.sote.hu/tanfolyamok

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság Kongresszusa (Alsópáhok, 2012.10.4-6.)

    A Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság 2012. október 4-6-án Alsópáhokon, a Kolping Családi Hotelben rendezi XI. Kongresszusát, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk.

    Társaságunk megalakulása óta kétévenként szervezünk eredeti előadásokra épülő tudományos kongresszust, melyet hagyományosan témareferátumok is színesítenek. Reményeink szerint a tervezett referátumok mondanivalója kiemelkedő érdeklődésre tart majd számot és épülésünkre szolgál, miután neves külföldi előadók is elfogadták meghívásunkat.

    A kongresszusi részvétellel kapcsolatos szervezési feladatokat a korábbiakhoz hasonlóan idén is Dr. Farkas Péter kollégánk végzi a Társaság megbízásából. E-mail címe: fp.dr@hotmail.com.

    Az előző kongresszusokhoz hasonlóan szállás igényüket a résztvevők önállóan jelentik be az általuk választott szállodában!
    A Kolping Hotelben megfelelő mennyiségű szobát előre lefoglaltunk, melyeket megadott határidőig fenntartanak a kongresszus vendégei számára. Ajánlatos mielőbb szobát foglalni! (www.kolping.hotel.hu; Tel: 06 83-344143). Az érdeklődők a szobafoglalást keressék: sales@kolping.hotel.hu.
    Természetesen egyéni szervezésben más szálláshely is igénybe vehető.
    Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a szállás foglalás nem helyettesíti a jelentkezési lap elküldését!!

    Aktív részvételükre számítva, tisztelettel:

    Prof. Dr. Pfliegler György
    elnök

    Program >>


    Meghívó cégek részére >>

    Jelentkezési lap cégek részére >>

    Rendezvény kezdete: 2012.10.04.
    Rendezvény vége: 2012.10.06.
    Helyszín: Alsópáhok, Kolping Családi Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Orvosi Hetilap III. Interdiszciplináris Konferenciája (Budapest, 2012.09.28-29.)

    A legújabb és legfontosabb ismeretek számos szakterületről: gyermekgyógyászat, klinikai genetika, szülészet-nőgyógyászat, reumatológia, gerincsebészet, kardiológia, gyógyszertan, hepatológia és transzplantáció.

    Időpont: 2012. szeptember 28–29.
    Helyszín: Budapest, Mercure Buda (1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43.)
    Jelentkezés: http://konferencia.orvosihetilap.com >>

    Az Orvosi Hetilap szerkesztősége egy korábbi konferenciasorozatot folytatva idén ősszel interdiszciplináris konferenciát szervez Budapesten. 40 előadás követi egymást pénteken és szombaton. Részletes programot és további tájékoztatást a http://konferencia.orvosihetilap.com >> honlapon talál.

    A konferencia elnöke Rácz Károly professzor, a szervezőbizottság tagjai és üléselnökök: Lengyel Gabriella, Oláh Éva, Tulassay Tivadar, Kosztolányi György, Becker Dávid, Kiss Róbert Gábor, Lampé László, Varga Péter Pál, Klebovich Imre, Szalay Ferenc, Langer Róbert.

    A rendezvényt a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ SE-TK/2011.II/00397 sorszámon – belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, gastroenterológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai genetika, reumatológia és szülészet-nőgyógyászat szakvizsgákhoz – szabadon választható tanfolyamként akkreditálta. Sikeres tesztírás esetén 32 kreditpont szerezhető.

    Kedvezményes regisztrációra 2012. július 15-ig van lehetőség, jelentkezzen még a kedvezményes időszak alatt bruttó 37.500 Ft áron!

    Üdvözlettel,

    Prof. Dr. Rácz Károly
    az Orvosi Hetilap főszerkesztője
    a konferencia elnöke

    Dr. Bencsik Péter
    a konferenciát szervező Akadémiai Kiadó orvosi szegmensének vezetője

    Időpont: 2012.09.28.
    Szakterület(ek): Reumatológia, Gyermekgyógyászat, Hipertónia, Szülészet-nőgyógyászat, Transzplantációs medicina, Genetika
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Mercure Budapest Buda
    A rendezvény Web oldala: http://konferencia.orvosihetilap.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Szent Sebestyén Napok - Az áthatoló mellkasi és hasűri sérülések modern sebészete (Pécs, 2012.09.27-28.)

    2012. szeptember 27-28-án második alkalommal kerül megrendezésre a „Szent Sebestyén” szakorvosi továbbképző kurzus Pécsett. A két napos továbbképzés résztvevői a mellkasi és hasi sérülések ellátásának sebészi, igazságügyi, belgyógyászati aspektusainak modern elveit ismerhetik meg.

    A kongresszus szervezője Prof. Molnár F. Tamás (DSc).
    egyetemi tanár, PTE ÁOK, Pécs
    a Mellkassebészeti Szakmai Kollégium Elnöke

    A továbbképzés helyszíne:
    Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza
    7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.

    OFTEX akkreditált PhD tanfolyam (PTE ÁOK Doktori Iskola)

    Résztvevők száma: 35 fő
    Részvételi díj: 10000 HUF

    Sebészek, mellkassebészek, érsebészek, intenzív-aneszteziológusok, katona és katasztrófa-orvoslás, igazságügyi orvostan számára akkreditált.

    Jelentkezéssel kapcsolatos információ >>

    Program >>

    Rendezvény kezdete: 2012.09.27.
    Rendezvény vége: 2012.08.28.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44., Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Artroszkópos Társaság 12. Kongresszusa (Parádfürdő, 2012.09.21-22.)

    2012. szeptember 21-22. között Parádfürdő ad otthont a Magyar Artroszkópos Társaság kétévenként esedékes kongresszusának.

    A kongresszus helyszíne:
    Erzsébet Park Hotel
    3244 Parádfürdő, Kossuth L. út 372.

    Fő témák:
    1. Térdízületi szalagsebészet
    2. Egyéb ízületek artroszkópiája, lágyrészartroszkópia
    3. Manuálteraphia helye a mozgásszervi betegségek kezelésében
    4. Újdonságok, újítások, érdekes és tanulságos esetek

    Fontos határidők:
    Absztrakt beküldés: 2012. augusztus 15.
    Előadás visszaigazolás: 2012. augusztus 15.
    Szállásfoglalás: 2012. augusztus 21.
    Jelentkezés: 2012. szeptember 20.

    További részletes információk, online jelentkezés és absztraktbejelentés a szervező weboldalán: http://asszisztencia.hu/artro/index.php >>

    Előzetes program megtekinthető itt >>

    Rendezvény kezdete: 2012.09.21.
    Rendezvény vége: 2012.09.22.
    Szakterület(ek): Ortopédia
    Helyszín: Parádfürdő, Hotel Erzsébet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság 61. Kongresszusa (Szeged, 2012. szeptember 13-15.)

    Kedves Kollégák!

    A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáját érte az a megtiszteltetés, hogy a Magyar Sebész Társaság 61. kongresszusát 2012. szeptember 13-14-15-én Szegeden megrendezhesse.
    A Társaság kétévente tart országos tudományos találkozót, melyet minden alkalommal kiemelt figyelem kísér, a regisztrált résztvevők száma 500-600 fő között változik.
    A Kongresszus egyben sebészeti továbbképző tanfolyam is lesz. Előadásokat hallhatunk majd a sebészet gyakorlatilag valamennyi szakterületéről, bemutatásra kerülnek az új diagnosztikus és terápiás eljárások és megvitatjuk a legnagyobb érdeklődést kiváltó kérdéseket.
    A kongresszussal egy időben kiállítást is tervezünk gyógyszer és műszer gyártó cégek részére, mely jó alkalom termékeik bemutatására.
    A teljes program még nem áll rendelkezésünkre, azonban szíves tájékoztatásul a kongresszus értesítőjét rövidesen megküldjük.

    További információval készségesen állunk rendelkezésre: a Sebészeti Klinika igazgatói irodáján (tel: 06-62-545-461, fax: 06-62-545-701, e-mail: office.surg@med.u-szeged.hu) valamint a Congress & Hobby szervező irodán keresztül (tel: 06-62-484-531, fax: 06-62-450-014, e-mail: info@congress-service.hu).

    További részletes információk a rendezvény web-oldalán: http://www.congress-service.hu/2012/mst/index.html >>

    A szervező bizottság nevében tisztelettel

    Prof. Dr. Lázár György
    a kongresszus elnöke

    Rendezvény kezdete: 2012.09.13.
    Rendezvény vége: 2012.09.15.
    Helyszín: Szeged,
    A rendezvény Web oldala: http://www.congress-service.hu/2012/mst/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Onkológusok Szekciójának (FIOSZ) I. Kongresszusa (Budapest, 2012.09.07.)

    A Fiatal Onkológusok Szekciója (FIOSZ) 2012. szeptember 7-én rendezi meg első konferenciáját 'Komplex onkológiai ellátás a diagnózistól a rehabilitációig - Fókuszban az emlő és prosztata daganat' címmel, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

    Rendezvény helyszíne:
    Országos Onkológiai Intézet, Eckhardt terem
    (1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.)

    Kedvezményes jelentkezési határidő: 2012. augusztus 10.
    Absztrakt leadási határidő: 2012. augusztus 10.

    Jelentkezési lap letölthető: ide kattintva >>

    vagy ide kattintva >>

    Szervező:
    Mis & Bos Kft.
    1149 Budapest, Pillangó park 12/D
    Tel./fax: +36/1/223-2554
    E-mail: info@misandbos.hu

    Időpont: 2012.09.07.
    Szakterület(ek): Sebészet, Onkológia
    Helyszín: 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9., Országos Onkológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó Prof. Dr. Nagy Sándor 80. születésnapja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi tudományos ülésre (Szeged, 2012.09.03.)

    A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Sebészeti Műtéttani Intézete tisztelettel meghívja Önt Prof. Dr. Nagy Sándor egyetemi tanár
    80. születésnapja alkalmából megrendezésre
    kerülő ünnepi tudományos ülésre.

    Az ülés helyszíne:
    MTA SZAB Székház, Szeged, Somogyi u. 7.

    Az ülés időpontja:
    2012. szeptember 3. hétfő 12:00 óra

    Program >>

    Időpont: 2012.09.03.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Szeged, Somogyi u. 7., MTA SZAB Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos ülés Prof. dr. Rőth Erzsébet 70. születésnapja alkalmából (Pécs, 2012.06.15.)

    A Pécsi Akadémiai Bizottság V. Orvosi Osztály Klinikai Orvostudományok Operatív Orvosi Tudományok Munkabizottsága tisztelettel meghívja Önt a Magyar Sebészetért Emlékéremmel 2010-ben kitüntetett Prof. Dr. Rőth Erzsébet 70. születésnapja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi tudományos ülésre.

    Az ülés helyszíne: Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza
    (Pécs, Jurisics M. u. 44.), időpontja: 2012. június 15. 11 óra.

    Időpont: 2012.06.15.
    Helyszín: Pécs, Jurisics M. u. 44., Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sebészek országos teniszversenye (Szentes, 2012.06.09.)

    A magyar sebészek hagyományos páros teniszversenyére 2012. június 9-én (szombaton) Szentesen kerül sor.

    Mindenkit szeretettel meghívunk erre az egynapos rendezvényre.
    Találkozás a verseny napján 9 órakor a teniszpályán.
    A verseny végén eredményhirdetés után közös vacsora.
    A szállás önköltséges, igény szerint lefoglalható.

    Jelentkezés:
    dr. Assefa Abebe
    Dr. Bugyi István Kórház, Sebészeti Osztály
    6600 Szentes, Sima F. u. 44-58.
    E-mail: assefa@freemail.hu
    Tel/Fax: 06-63-610-163
    Mobil: 06-30-219-1174

    Időpont: 2012.06.09.
    Helyszín: Szentes,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Breast and Face Symposia (Budapest, 2012.05.21-22.)

    Az Országos Onkológiai Intézetben (1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.) 2012. május 21-22-én "Breast and Face Symposia" címmel tudományos ülést és szakmai továbbképzést szerveznek, az emlősebészetben érdekelt szakorvosok, sebészek plasztikai sebészek és rezidensek számára. Vendég előadók különböző városokból és intézményekből érkeznek: New York, Houston, Róma, Madrid

    Online regisztráció: www.convention.hu >>

    Tudományos információ:
    Dr. Gulyás Gusztáv
    gulyas.convention@gmail.com

    Szervező:
    Papp Zsombor
    Convention Budapest Kft.
    zspapp@convention.hu
    Tel: +36 30 996 7081

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2012.05.21.
    Rendezvény vége: 2012.05.22.
    Szakterület(ek): Plasztikai sebészet, Sebészet
    Helyszín: 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9., Országos Onkológiai Intézet Előadóterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXIV. Kongresszusa (Szolnok, 2012.05.17-19.)

    A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXIV. Kongresszusa 2012. május 17-19. között Szolnokon kerül megrendezésre.

    A PROGRAM ÉS AZ ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK LETÖLTHETŐEK IDE KATTINTVA >>

    A kiállítói, reklám, szponzor ajánlat és megrendelőlap cégek részére megtekinthető ide kattintva >>

    Szponzorálási lehetőségek összefoglalója letölthető ide kattintva >>


    Szervező:
    Stand-Art Ügynökség Kft.
    6792 Zsombó, Pf. 17.
    6723 Szeged, Tisza Palota B/2.
    Felső Tisza-part 31-34.
    Tel.: +36 62/317-445
    Fax: +36/62-661 331
    E-mail: stand-art@t-online.hu

    Információ:
    Varga Zita irodavezető,
    Tel: 06 62 317 445
    Mobil: 06 30 619 7348

    További részletes információk a rendezvény weboldalán: http://www.standartkonferencia.hu/MEAT2012

    Rendezvény kezdete: 2012.05.17.
    Rendezvény vége: 2012.05.19.
    Szakterület(ek): Belgyógyászat, Endokrinológia, anyagcsere betegségek
    Helyszín: Szolnok,
    A rendezvény Web oldala: http://www.standartkonferencia.hu/MEAT2012

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mikrosebészet” kötelezően választható kurzus (2012.05.16-18.)

    Tisztelt Kollégák!

    A „Mikrosebészet” kötelezően választható kurzus (SE-TK/2012.I./00355) 2012. május 16-18-án a Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézetében kerül megrendezésre. (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.)
    A kurzus érsebészet, fül-orr-gégegyógyászat, kézsebészet, ortopédia-traumatológia, plasztikai (égési) sebészet, sebészet, szívsebészet és traumatológia szakorvosok részére akkreditált.
    További információ és jelentkezés a http://mutettan.sote.hu weboldalon.

    Rendezvény kezdete: 2012.05.16.
    Rendezvény vége: 2012.05.18.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézete
    A rendezvény Web oldala: http://mutettan.sote.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az endoszkópos sebészet aktualitásai továbbképző tanfolyam (Budapest, 2012.05.14-16.)

    Az endoszkópos sebészet aktualitásai kreditpontos (SE-TK/2012.I./00076) továbbképző tanfolyam (46 pont) 2012. május 14-16-án kerül megrendezésre a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjének Tanácstermében (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. fszt.)

    Szervezi: Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet
    1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.

    Részvételi díj: 70.000 Ft.

    Jelentkezési határidő: 2012. május 7.

    Jelentkezési lap: http://mutettan.sote.hu Tanfolyamok oldalon

    Információ: Juhász Kálmánné (06/ 1-459-1500/56569; 06-20-663-2026) jkati@rekhiv.sote.hu

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2012.05.14.
    Rendezvény vége: 2012.05.16.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.
    A rendezvény Web oldala: http://mutettan.sote.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Közgyűlés és Balassa János emlékelőadás (Budapest, 2012.05.03.)

    Tisztelt MST-tag Kollégák!

    A vezetőség 2012. május 03. (csütörtök) 14 óra 40 percre tűzte ki a Társaság közgyűlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.

    A közgyűlés után, 17 órakor lesz a 2012. évi Balassa János emlékelőadás:
    Ondrejka Pál: Balassa János élete, munkássága, hatása az utókorra.
    Sebészet egy „Balassai méretű” sebészeti klinikán napjainkban.

    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme
    1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)
    Regisztrálás 14 óra 30 perctől

    Javasolt napirend:

    1. Elnöki köszöntő – Oláh Attila
    2. Főtitkári beszámoló – Bursics Attila
    3. Előző évről szóló számviteli beszámoló, javaslat az éves költségvetésre – István Gábor
    4. Vita a beszámolókról és a költségvetésről, szavazás elfogadásukról.
    5. Az MST Alapszabályának módosítása (jogszabályok változása miatt)
    – a javasolt szöveg mellékelve
    6. Beszámoló az MST kongresszus előkészületeiről – Lázár György
    7. Kollégiumi beszámoló – Oláh Attila, Oláh Tibor
    8. Egyebek

    A közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges.
    Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2012. május 03-án 15 órára hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    Oláh Attila
    elnök

    Időpont: 2012.05.03.
    Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Rectum carcinoma neoadjuvans és adjuvans kezelése – a mindennapi gyakorlat (Budapest, 2012.04.24.)

    Kedves Kollega nő/úr!

    A rectum carcinomák sebészeti onkológiai ellátása a központi régióban felvett néhány megtárgyalásra érdemes szakmai kérdést. Sebész, onkológus, sugárterápiás szakemberek bevonásával megbeszélést tartunk e témában.

    Időpont: 2012. április 24. (kedd) 17,00 óra

    Helyszín: I. sz. Sebészeti Klinika Tanterem (1082 Budapest, Üllői út 78.)

    18.00 órától az Magyar Gasztroenterológiai Társaság Sebészeti Szekciójának vezetőség választó ülésére kerül sor ugyanitt.

    Szavazásra jogosultak a Magyar Gasztroenterológiai Társaság sebész tagjai.

    Minden tagot és érdeklődőt szeretettel várunk.

    Prof. Dr. Kupcsulik Péter
    elnök
    MGT Sebész sectio

    A megbeszélés témái:
    1./ Mikor indokolt neoadjuvans kemoradiotherapia (CRT)?
    2./ Elérhető-e minden arra alkalmas beteg számára a neoadjuvans CRT a központi régióban?
    - a betegek kb. hány százaléka kerül kezelésre? (sebészeti osztályok adatai)
    3./ Milyen hosszúak a várakozási idők?
    - sebészeti osztályok tapasztalatai
    - onkológiai osztályok tapasztalatai
    - sugárterápiás központok véleménye
    4./ A sebészeti és a sugárterápiás/onkológiai kollégiumok ajánlásainak összevetése (ld melléklet)
    a.) neoadj. CRT = csak downstaging-re vagy T2-től minden esetben?
    b.) csak neoadj. RT =
    - indokolt-e, alkalmazzák-e?
    - rövid neoadj. RT, hosszú neoadj. RT ?
    c.) postoperatív irradiatio?
    - javallt-e?
    - alkalmazzák-e?

    A munkamegbeszélés megállapításai, javaslatok a kollégiumok számára.

    Időpont: 2012.04.24.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Covidien Workshop - haladó laparoszkópos kurzus (Debrecen, 2012.04.20.)

    A debreceni Kenézy Gyula Kórházban újra megrendezésre kerül a lassan hagyományteremtő haladó laparoszkópos kurzusunk.

    Helyszín:
    Kenézy Kórház Rendelőintézet Egészségügyi Nonprofit Kft.
    4043 Debrecen, Bartók Béla út 2-26. II. emeleti előadóterem

    Jelentkezés:
    Kenézy Kórház Rendelőintézet Egészségügyi Nonprofit Kft., Általános Sebészet (Iroda)
    Tel.: 06 52 511797
    vagy
    Dr. Valóczki József
    Tel: 06 30 3701143

    Érdeklődés:
    Dr. Valóczki József, 06 30 3701143

    Az akkreditált tanfolyam ingyenes.
    Credit pont: 6

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2012.04.20.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 4043 Debrecen, Bartók Béla út 2-26., Kenézy Kórház, II. emeleti előadóterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A medicina és a sebészet új útjai (Pécs, 2012.03.8-9.)

    A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Orvostudományok Doktori Iskolája 2012. március 8-9-én, a Sebészeti Klinikán „A medicina és a sebészet új útjai” címmel szakmai továbbképzést hirdet PhD hallgatóknak, sebész szakorvosoknak és rezidenseknek.

    A témakörök a szakorvosi felkészülés részét képezik, a változó medicina új útjait mutatják meg a résztvevő számára. Néhány cím az előadások közül: sebészi beavatkozások határai és új útjai, az őssejt kutatás legújabb erdményei a klinikai alakalmazás realitása, evidencia és tapasztalat, döntések életveszélyes, állapotokban, robotok a sebészetben, sebészi beavatkozások szeptikius környezetben, onkoplasztika, sebgyógyulás és szövetpótlás, sebészi beavatkozások septikus környezetben, az arckoponya fejlődési rendellenességei

    Jelentkezés a PTE Sebészeti Klinikán.

    A program letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2012.03.08.
    Rendezvény vége: 2012.03.09.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Pécs, PTE ÁOK Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)V. Magyar NOTES Konferencia (Budapest, 2012.03.03.)

    Az V. Magyar NOTES Konferencia 2012. március 3-án kerül megrendezésre a Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Tantermében (1082 Budapest, Üllői út 78.)

    Információ: dr. Lukovich Péter
    Tel: 06 20 825 8900
    e-mail: hungaronotes@hungaronotes.hu
    bővebb információ: http://www.hungaronotes.hu

    A konferencia akkreditációja folyamatban.

    Célunk az endoszkópos asszisztensnők és műtősnők bevonása a gyakorlásba, ezért azoknak a résztvevőknek, akik asszisztenssel együtt érkeznek, kedvezményt adunk!

    A gyakorláson való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött,a sorrend meghatározása az átutalás megérkezésének ideje alapján történik.

    Regisztrálni a http://www.hungaronotes.hu weboldalon lehet.

    Fő témák:
    • A vastagbél vizsgálatának újdonságai:
    a colonoscopiától a virtuális colonoscopián át
    az endoscopos UH vizsgálatig
    • Endoscopos submucosus dissectio
    és scope-guide colonoscopia élo közvetítése
    • Természetes szájadékokon keresztüli
    specimen eltávolítás (NOSE) és mutét
    • Hands-on training

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2012.03.03.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., I. sz. Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)'Veres János Emlékhely' bemutatása (Debrecen, Kapcsolat Napja, 2012.02.18.)

    Nevezetes esemény volt Tanszékünk életében, hogy 2009. június 4-én Veres János özvegyétől, Dr. Csörgey Mártától Prof. Dr. Mikó Irén -a Sebészeti Műtéttani Tanszék munkatársai és Prof. Dr. Sándor József jelenlétében- átvehette az eredeti „Veres tű”-t az Orvos- és Egyetemtörténeti Múzeum számára. A tű ünnepélyes átadásán Dr. Veres János családtagjai is megjelentek és ez az esemény a család budai otthonában bensőséges körülmények között történt.

    A 2010. február 20-án rendezett V. Kapcsolat Napján Orvostörténeti Kiállítást mutattunk be, melynek első része „a Veres tű történeti múltjának bemutatása volt a laparoscopos sebészi beavatkozásokig”.

    Ezt követően a Kenézy Villa ünnepélyes megnyitójára, 2010. június 9-én Tanszékünk vendégeként megjelent Dr. Csörgey Márta és Dr. Veres Andrea, ahol ők is részesei lehettek ezen orvostörténeti eseménynek és megtekinthették a méltó körülmények között elhelyezett Veres tűt az adományozó dokumentumokkal együtt.

    Furka István Professzor 2011. október 20-án a Magyar Sebész Társaság Sebészeti Endoszkópos Szekció Kongresszusán, Visegrádon „Veres János Emlékérem” kitüntetésben részesült a laparoscopos sebészeti technika 1992. februárjától Debrecenben történő oktatásának bevezetéséért és az azóta is folyamatosan végzett ilyen irányú tevékenységéért. Az emlékelőadás megtartásához felvette a kapcsolatot Veres János feleségével, Dr. Csörgey Mártával és lányával, Dr. Veres Andreával és fiával, Veres Miklóssal. A Veres család meglátogatása során az a megtiszteltetés érte, hogy a Veres János vonatkozásában féltve őrzött dokumentumokba betekinthetett, azokat felvételeken rögzíthették. A család hozzájárult, hogy a látogatáskor készített fotó dokumentumokat a Sebészeti Műtéttani Tanszék területén létrehozandó „Veres János Emlékhely”-en megőrizzük, illetőleg azokat bemutathassuk.

    Az emlékhely ünnepélyes megnyitása 2012. február 18-án, a DE OEC VII. Kapcsolat Napján történik.
    A fotódokumentumok Veres János egykori leckekönyvét, az itt szerzett orvosi diplomáját, néhány festményét és egyéb debreceni vonatkozású iratait mutatják be.

    A rendezvényünk programja:
    9:00 Prof. Dr. Mikó Irén: Köszöntő
    9:05 Prof. Dr. Csernoch László, az ÁOK dékánja: Megnyitó
    9:10 Prof. Dr. Furka István: Veres János „az ember”. Veres János debreceni kötődései.
    9:30 A „Veres János Emlékhely” bemutatása

    A kiállítás helye: Sebészeti Műtéttani Tanszék „B” épület I. emeletének előadóterme (Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 22., az oktató műtőket is magába foglaló régi épületünk.
    Az ingyenes gépkocsi belépő hely a Móricz Zsigmond krt-tal párhuzamos szerviz út végén, a VII. bejáratnál lehetséges).

    Valamennyi érdeklődőt szeretettel várunk!

    Időpont: 2012.02.18.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 22., Sebészeti Műtéttani Tanszék B épület I. emeleti előadóterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Neoadjuváns kezelés lehetőségei különféle daganatoknál (Pécs, 2012. január 26-27.)

    "Neoadjuváns kezelés lehetőségei különféle daganatoknál" című kötelezően választható, 26 pontra akkreditált tanfolyamot rendez a PTE KK Sebészeti Klinika 2012. január 26-27-én.

    Célcsoport: sebész, mellkassebész, onkológus, gasztroenterológus, sugárterápeuta

    A program letölthető ide kattintva >>

    Részvételi díj: 5000 Ft.

    Jelentkezési határidő: 2012. január 25.
    Jelentkezni lehet a www.oftex.hu portálon.

    Szervező: Dr. Kelemen Dezső 72/536-133, 33796-os mellék

    Rendezvény kezdete: 2012.01.26.
    Rendezvény vége: 2012.01.27.
    Helyszín: Pécs, PTE KK Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Surgical Site Infection korszerű kezelése (Pécs, 2011.11.17.)

    Surgical Site Infection korszerű kezelése c. szabadon választható, 6 pontra akkreditált tanfolyam a PTE KK Sebészeti Klinikán (7623 Pécs, Rákóczi út 2.) kerül megrendezésre, 2011.11.17-én.

    Célcsoport: sebész, ortopéd-traumatológus, onkológus, infektológus

    Részvételi díj: 5000.- Ft

    Jelentkezési határidő: 2011.11.10.

    Maximális létszám: 50 fő.

    Szervező:
    Dr. Kelemen Dezső, Dr. Baracs József
    72/536-496

    Jelentkezni lehet a www.oftex.hu portálon. (kódszám: PTE ÁOK/2011.II/00365)

    Időpont: 2011.11.17.
    Helyszín: 7623 Pécs, Rákóczi út 2., PTE KK Sebészeti Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Közép-Magyarorsági Csoportjának ülése (Budapest, 2011.11.12.)

    A Magyar Sebész Társaság Közép-Magyarországi Csoportja (korábbi nevén Budapesti és Pest Megyei Szakcsoport) soron következő ülésére november 12-én kerül sor a Jahn Ferenc Kórház zöld előadótermében a haladó laparoscopos továbbképzés záróvizsgája előtti időpontban.

    A közgyűlés napirendi pontjai:
    1.) 5 tagú vezetőség és két titkár megválasztása
    2.) Alapszabály módosítás (2/3 minősített döntés)

    Vezetőségi tagok jelölésére e-mail-ben sebeszet@istvankorhaz.hu és a helyszínen van lehetőség.

    Prof. dr. Keleti György
    Elnök

    Időpont: 2011.11.12.
    Helyszín: Budapest XX., Köves u. 2-4., Jahn Ferenc Kórház zöld előadóterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó laparoscopia a mindennapok gyakorlatában (Budapest, 2011.11.11-12.)

    Ezúton szeretnénk meghívni a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Tudományos Bizottsága, Sebészeti Osztálya, és az Ethicon Endo-Surgery által közösen szervezett tudományos ülésre, melynek címe Haladó laparoscopia a mindennapok gyakorlatában

    Időpont:
    2011. november 11-én 9-16 h
    2011. november 12-én 9-15 h

    Helyszín: Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
    1204 Budapest, Köves út 1. / Zöld elõadóterem

    A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Tudományos Bizottsága és Sebészeti Osztálya szervezésében elõször hirdettük meg laparoscopos továbbképzõ tanfolyamunkat, melyen mûtétek (vastagbéldaganatok, mellékvese adenomák, hiatus hernia, ingunalis hernia) zárt TV láncon történõ bemutatásával és elõadásokkal a mindennapokban felmerülõ technikai kérdésekre fókuszálunk. A tanfolyam programját úgy állítottuk össze, hogy az egy általános sebészeti osztály laparoscopos profiljának teljes spektrumát átfogja.
    Az elhangzó elõadásokban és a mûtéti demonstrációkban kifejezetten a gyakorlatban felmerülõ technikai problémákra, szövõdmény lehetõségekre, és ezek elkerülésének módszereire hívjuk fel a figyelmet. Reméljük, hogy más kórházak haladó laparoscopos hagyományaihoz híven ezzel a tanfolyammal is megfelelõ, hasznos ismeretanyagot adhatunk át érdeklõdõ kollegáinknak.
    A mûtéti bemutatások és kapcsolódó elõadások – interaktiv formában – a diagnosztikus és differenciáldiagnosztikus problémákat, az indikációs nehézségeket, a mûtéti feltárásokat, a mûtéti megoldások módjait, a mûtéti szövõdményeket
    ill. a megelõzésük lehetõségeit ismertetik.

    Regisztrációs díj:
    a Kórház beutalási területén dolgozó orvosoknak 2.000,- Ft,
    a Kórháztól független területen dolgozó orvosoknak 4.000,- Ft

    A tanfolyam orvosoknak akkreditált, szabadon választható képzés, 14 kreditpont.

    A jelentkezéseket pecsétszámmal a következõ e-mail címre kérjük: konyvtar@jahndelpest.hu

    Jelentkezés: 2011. november 7-ig

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumból.

    Rendezvény kezdete: 2011.11.11.
    Rendezvény vége: 2011.11.12.
    Helyszín: 245;adóterem Budapest, Köves u. 2-4., Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Zöld el&

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Masaki Kitajima professzor úr előadása (Budapest, 2011.11.10.)

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézete meghívására, Masaki Kitajima MD, FACS, FRCS(hon), ASA(hon)
    az International University of Health and Welfare, (Tokyo, JAPAN) professzora 2011. november 10-én, csütörtökön 15.15 órakor előadást tart ” Minimally invasive and individualized surgery for Gastro-Intestinal Cancer ” címmel (45 perc) a NET „zöld” előadótermében (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.)

    A rendezvényre a Magyar Sebész Társaság vezetősége nevében tisztelettel meghívjuk.

    Dr. Wéber György
    egyetemi tanár

    Időpont: 2011.11.10.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IASGO 2011 - Magyar Tagozat Kongresszusa (Budapest, 2011.11.04.)

    Az International Association of Surgeons and Gastroenterologists and Oncologists (IASGO) Magyar Tagozatának Kongresszusa 2011. november 4-én Budapesten, a Danubius Health Spa Resort Hélia-ban kerül megrendezésre (1133 Budapest, Kárpát utca 62-64.)

    A kongresszus kiemelkedő eseménye lesz a Haynal Imre Emlékelőadás, amelyet Lázár György professzor tart.
    A Kongresszus során új vezetőség is megválasztásra kerül.

    A Kongresszus fő témái vitára, tudományos értékelésre és végül közös álláspont kialakítására hívják a gasztroenterológusokat, onkológusokat és végül a sebészeket. A haladó laparoszkópia mind szélesebb körben művelt, a vitathatatlan fejlődés mellett felmerül a kérdés, hogy a finanszírozásban van-e előrelépés. A neoadjuváns target kezelésnek új jelensége a daganat/ok részleges vagy teljes átmeneti eltűnése, amely új stratégia kidolgozását igényli. A gasztroenterológus kollégák aktív bevonását célozzuk az Endoszkópia 2011. című főtémával, amelyben az onkológiai aspektusokat helyezzük a központba.

    Hivatalos nyelv: magyar

    Absztraktbejelentés:
    A tudományos összefoglalókat e-mailen kérjük szépen szíveskedjenek elküldeni a következő címekre: jakab@uzsoki.hu és egyidejűleg zspapp@convention.hu.

    Beküldési határidő: 2011. szeptember 15.

    Regisztráció:
    Regisztrációra a kongresszus helyszínén csütörtökön, november 3-én 18.00 - 20.00 óra között, pénteken, november 4-én 07.30 - 16.00 óra között van lehetőség.

    A regisztrációs díjmentes.
    Büféebéd a szálloda éttermében pénteken: 5.000,- Ft /fő.

    Tudományos információ:
    Prof. Dr. Jakab Ferenc
    Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórháza
    1145 Budapest, Uzsoki utca 29-41.
    E-mail: jakab@uzsoki.hu

    Szervezéssel kapcsolatos technikai információ:
    Általános információ, kiállítás: Papp Zsombor
    Regisztráció: Bokker Tamás
    (120-es mellék)
    Convention Budapest Kft.
    H-1461 Budapest, Pf: 11.
    Telefon: (06 1) 299-0184, 299-0185, 299-0186
    Fax: (06 1) 299-0187
    E-mail: zspapp@convention.hu

    Program >>

    További részletes információk a meghívóban >>

    Időpont: 2011.11.04.
    Szakterület(ek): Onkológia, Belgyógyászat, Sebészet
    Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64., Danubius Health Spa Resort Hélia
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Endoszkópos Sebészeti Szekciójának XIV. Kongresszusa (Visegrád, 2011.10.20-22.)

    A Magyar Sebész Társaság Sebészeti Endoszkópos Szekciójának - MSTSES - XIV. Kongresszusa 2011. október 20 - 22. között kerül megrendezésre a Termál Hotel Visegrád Konferencia Központjában. A jelentkezéssel és részvétellel kapcsolatos részletes információk megtalálhatók a www.orvoskonferencia.eu weboldalon.

    Tudományos információ:
    Tudományos:
    Dr. habil. Bálint András
    Fővárosi Szent Imre Kórház Általános
    Sebészeti Profil
    1115 Budapest, Tétényi út 12-16.
    Telefon: +36 1 464 8669
    Fax.: + 36 1 464 8734
    E-mail: andras.balint@gmail.com

    Szervezési információk:
    Telefon: + 36 20 919 9028
    + 36 1 322 7481
    Fax.: + 36 1 322 7486
    E-mail: mstses@apstudio.hu

    Szponzori felajánlásnak köszönhetően lehetőségünk nyílt a szakorvosjelölt, rezidens kollégák esetében a részvételi díj 50%-os mérséklésére.
    A jelentkezéshez mellékelni kell a kolléga munkahelyi vezetőjének a résztvevő rezidensi státusára vonatkozó igazolását. Azon rezidens kollégák, akik már befizették a regisztrációs díjat, igazolás ellenében visszakapják a díj 50%-t.

    Ezt is figyelembe véve az absztrakt beküldés határidejét is meghosszabbítottuk szeptember 23-ig.

    Tisztelettel invitáljuk rezidens és nem rezidens kollégáinkat Kongresszusunkra!

    Dr. Bálint András
    a Szervező Bizottság elnöke

    Rendezvény kezdete: 2011.10.20.
    Rendezvény vége: 2011.10.22.
    Helyszín: Visegrád, Lepence völgy, Thermál Hotel Visegrád
    A rendezvény Web oldala: http://www.orvoskonferencia.eu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Északkelet-Magyarországi Csoport tudományos ülése (Miskolc, 2011.10.15.)

    Az MST Északkelet-Magyarországi Csoport soron következő tudományos ülése 2011. október 15. 9 óra 30 perces kezdettel kerül megrendezésre, Miskolc-Lillafüreden, a Hunguest Hotel Palotában.

    Téma: rectum tumorok sebészete

    Rendező: Szűcs Géza:

    Az ülés keretében tartjuk meg az esedékes elnökválasztást.

    Időpont: 2011.10.15.
    Helyszín: Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó laparoszkópia kurzus (Debrecen, 2011.10.14.)

    Kedves Kolléga!

    Ezúton szeretnénk meghívni Önt a Kenézy Kórház Nonprofit Kft. és az Ethicon Endo-Surgery és Ethicon üzletágak által közösen rendezett "Haladó laparoszkópia kurzus" OFTEX által regisztrált, 12 creditpontos szakmai továbbképzésre.

    Program:

    2011. október 14.

    9:00
    Élő műtéti bemutatók, párhuzamosan két műtőben: vastagbél reszekció, anti-reflux műtét, mellékvese és lágyéksérv műtétek laparoszkópos technikával.
    Előadók: Dr. Kincses Zsolt, Dr. Szegedi Zoltán, Dr. Kathy Sándor, Dr. Tóth Dezső

    11:00 Kávé szünet

    14:00 Büfé ebéd

    A kurzus helyszíne: Kenézy Gyula Kórház Központi Műtő (4043 Debrecen, Bartók B. u. 2-26.)

    A részvétel díjtalan.

    Amennyiben a kurzus tematikája felkeltette érdeklődését, kérjük, az OFTEX honlapján jelentkezzen vagy, Nemes-Berecz Zsuzsanna (30/498-40-56) illetékes területi képviselő kollégánknál.

    Időpont: 2011.10.14.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 4043 Debrecen, Bartók B. u. 22-26., Kenézy Gyula Kórház Központi Műtő

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebkezelő Társaság XIV. és a SEBINKO Szövetség XV. kongresszusai (Budapest, 2011.10.12-14.)

    Tisztelettel meghívjuk a Magyar Sebkezelő Társaság XIV. és a SEBINKO Szövetség XV. kongresszusaira, valamint a kongresszusaikkal egyidőben nemzetközi szakmai rendezvényekre.

    Időpont: 2011. október 12-13-14.

    Helyszín: Novotel Budapest Congress (1123 Budapest, Alkotás u. 63-67.)

    Fő témák:

    A SEBINKO Szövetség XV. Kongresszusa

    1. Klinikai ápolási megfontolások a sebgyógyításban és az inkontinenciával élők ellátásában: az életminőség és a gazdaságosság jegyében (Prevenciós stratégiák aktualitásai, a betegek komfortja, infekció és szövődménymentesség, fájdalommentesség, biztonsági kérdések)

    2. Váladék menedzselés, bőrvédelem mint preventív tevékenység a krónikus sebellátás és az inkontinencia ellátás területén

    3. Bizonyítékon alapuló speciális feladatok a krónikus sebellátás területén

    4. Minden változás lényeges eleme az átalakulásban rejlő lehetőségeink felismerése: a sebgyógyítás értékei, auditálási lehetősége, dokumentálása

    5. A modern és a tradicionális sebgyógyítás összehasonlító bemutatása esettanulmányokkal

    MSKT XIV. Kongresszusa

    1. Sebellátás Magyarországon 2011 - Wound Care in Hungary 2011

    2. Elmélet és gyakorlat harmóniája a sebellátásban

    3. Új utak, új technikák, új kötszerek

    4. Varia

    További információ a rendezvény web-oldalán: http://www.euuzlet.hu/mskt/kongresszus

    illetve az el.kft@chello.hu E-mail címen kérhető.

    A rendezvény meghívója és jelentkezési lapja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2011.10.12.
    Rendezvény vége: 2011.10.14.
    Szakterület(ek): Sebészet, Plasztikai sebészet
    Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Hotel Novotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.euuzlet.hu/mskt/kongresszus

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sentinel nyirokcsomó biopszia az emlősebészetben

    Tanfolyam díja: 5000 Ft
    Akkreditációs pont: 10

    A tanfolyam adatlapja letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2011.10.12.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1123 Budapest, Kékgolyó u. 13. III. emelet, Országos Onkológiai Intézet, Eckhardt terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVIII. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlés (Esztergom, 2011.09.23-24.)

    XVIII. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlés 2011. szeptember 23-24-én Esztergomban kerül megrendezésre.

    A vándorgyűlés fő témái:
    1. Prehospitalis ellátás
    2. Lábszársérülések
    3. Hibák és tévedések
    4. Kerekasztal a gyógyítók védelmében
    5. Varia

    Tudományos program >>

    Absztrakt beküldési határidő: 2011. május 31.

    Regisztráció:
    Regisztrációval és egyéb részletekkel kapcsolatos információért kérjük, látogassa a vándorgyűlés hivatalos honlapját, ahol minden fontos információ megtalálható >>

    Szakmai információ:
    Dr. Hargitai Ernő
    Email: ehar@freemail.hu

    Dr. Kassai Tamás
    Email: kassai.tamas@obsi.hu

    Kongresszusi titkárság
    ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
    1055 Budapest, Szent István krt. 7.
    Tel: +36 1 350 1854
    Fax: +36 1 350 0929
    Email: gyermektrauma@asszisztencia.hu

    Rendezvény kezdete: 2011.09.23.
    Rendezvény vége: 2011.09.24.
    Szakterület(ek): Traumatológia, Sebészet, Gyermekgyógyászat
    Helyszín: Esztergom,
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/gyt/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gondolkodó Sebészet tanfolyamsorozat (Budapest)

    Kedves Kollégák!

    Jelen félévben az alábbi tematika szerint indul a Gondolkodó Sebészet.

    Helyszín: SE ÁOK I. sz Sebészeti Klinika tanterme (1082 Budapest, Üllői út 78.)

    Nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt!

    Üdvözlettel:
    Szijártó Attila

    I. előadás:
    2011. szeptember 15. csütörtök 16:00 - 17:30

    Nézetek az ischaemia - reperfúzió folyamatáról. Elméleti háttér.

    II. előadás:
    2011. szeptember 22. csütörtök 16:00 - 17:30

    Kritikus ischaemia. Adaptív sebészi technikák ? NEM INKÁBB: sebészi technikák? - paradoxonok. Klinikai adaptációk.

    III. előadás:
    2011. szeptember 29. csütörtök 16:00 - 17:30

    Sebész és mikrocirkuláció. Az érfogótól a kapillárisig.

    IV. előadás:
    2011. október 6. csütörtök 16:00 - 17:30

    Szervspecifikus keringészavarok I.
    Mitől kering - májkeringés: ascites, portalis hypertensio. A máj mikrocirkulációs zavarai kritikus állapotú betegeknél.

    V. előadás:
    2011. október 13. csütörtök 16:00 - 17:30

    Szervspecifikus keringészavarok II.
    Vékonybél, alsó végtag keringézvarai. Shock, mint ischaemias krízis.

    VI. előadás:
    2011. október 20. csütörtök 16:00 - 17:30

    Sebészet - SIRS - MODS - MOF - Sepsis - Katasztrófaelmélet.

    VI. előadás:
    2011. október 27. csütörtök 16:00 - 17:30

    Szemelvények a sebészet alapkérdéseiből. A fenti folyamatok összegzése, út a klinikum felé. Interaktív esetismertetések.

    VII. előadás:
    2011. november 3. csütörtök 16:00 - 17:30

    tesztírás

    Rendezvény kezdete: 2011.09.15.
    Rendezvény vége: 2011.11.03.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., SE ÁOK I. sz Sebészeti Klinika tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Richard Satava professzor úr előadása Budapesten (2011.09.05.)

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézete meghívására Richard Satava, MD, FACS, a University of Washington Medical Center sebészprofesszora 2011. szeptember 5-én, hétfőn 15:00 órakor előadást tart „Future of surgery” címmel (45 perc) a SOTE NET „zöld” előadótermében (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.)

    A rendezvényre a Magyar Sebész Társaság vezetősége nevében tisztelettel meghívjuk.

    Időpont: 2011.09.05.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., SOTE Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Coronaria Anastomosis Workshop (Budapest, 2011.09.01.)

    A Semmelweis Egyetem Szívsebészeti Klinikája, Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézete valamint az „Aesculap Akadémia” közösen szervezett tanfolyama elsősorban a szívsebészeti rezidensek és szakorvosok számára biztosít gyakorlási és továbbképzési lehetőséget. A lument nem szűkítő, technikailag tökéletes érvarrat elkészítése azonban nemcsak tőlük várható el, de alapkövetelmény minden műtétet végző kollégától is. Hogy az érsérülés ellátása a manuális szakmák művelőinek se okozzon gondot, számukra a közeljövőben hasonló tematikájú tanfolyamot szervezünk.

    Időpont: 2011. szeptember 1.

    Helyszín: Semmelweis Egyetem ÁOK Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet Oktatóműtő
    H-1089 BUDAPEST Nagyvárad tér 4.

    Kapcsolattartó személy:
    Juhász Kálmánné tel: tel: 06-20-663-2026 (jkati@rekhiv.sote.hu)

    Program:

    9.30 Regisztráció
    10:00: Üdvözlés, bevezető
    11:10: Prof. Dr. Horkai Ferenc: Coronaria-sebészet alapelvei
    10:30: Prof. Dr. Wéber György: Éranastomosis - technikai szempontok
    10:45: Dr. Ferencz Andrea: Varróanyagok
    11:00 - 11:10 Kávészünet
    11:10: Coronaria varrattechnika gyakorlása szerveken (vezeti: Prof. Dr. Horkai Ferenc)
    Közben 13:00. Ebéd
    15:00: Vizsga, tanfolyam értékelése

    Időpont: 2011.09.01.
    Szakterület(ek): Kardiológia, Sebészet
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem ÁOK Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet Oktatóműtő

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Budapesti és Pest Megyei Szekció Vezetőségválasztó ülése (Budapest, 2011.09.01.)

    A Magyar Sebész Társaság Budapesti és Pest Megyei Szekciójának vezetőség választó közgyűlésére 2011. szeptember 1-jén 16.00 órakor kerül sor a B. Braun Aesculap Akadémián (1115 Budapest, Halmi út 20-22.). Amennyiben a létszám nem éri el a szavazó képesség határát, úgy az újabb közgyűlésre 2011. szeptember 1-jén 16.30-kor kerül sor.

    A Szekció Elnökére eddig két javaslat érkezett: Dr. Bálint András főorvos, és dr. Keleti György főorvos.

    Dr. Bálint András, indoklásként az hangzott el, hogy az elmúlt 3 évben három alkalommal is szervezett a tagságunk számára jelentős szakmai színvonallal bíró korszerű témájú szekció ülést, modern műtéti telemedicinális bemutással.
    Dr. Keleti György, indoklás: Kezdettől fogva tevékenyen részt vesz a Magyar Sebész Társaság Budapest és Pest Megyei Szekciójának munkájában, rendezvények szervezésében tagja a Szekció vezetőségének. "Ahogy én csinálom" című szekció trend megvalósításában jelentős szerepet töltött be.

    A választási szabályok értelmében a közgyűlés helyszínén is van lehetőség további jelölésre.

    Időpont: 2011.09.01.
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi út 20-22., B. Braun Aesculap Akadémia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos Sebész Teniszbajnokság (Budapest, 2011.06.11.)

    Tisztelt Tenisztársunk!

    Az Országos Sebész Teniszbajnokság 2011-ben Budapesten kerül megrendezésre június 11-én, szombaton a X. Kőér u. 1/a. alatti sporttelepen.

    Szeretettel várunk minden teniszező Kollégát!
    A részletes információt később küldjük.

    Baráti üdvözlettel

    dr. Wéber György – dr. Horányi János
    a verseny rendezői

    dr. Assefa Abebe J.
    MS Tenisztársaság elnöke

    Időpont: 2011.06.11.
    Helyszín: Budapest, X., Kőér u. 1/a.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXIII. Kísérletes Sebész Kongresszus és Továbbképző Tanfolyam

    Fő témák:
    1. Modern technikai és informatikai innovációk a sebészetben
    2. Alap és alkalmazott kutatások az onkológiában, máj-epe-hasnyálmirigy sebészetben, keringéskutatásban, szepszisben, shock-ban, makro- és mikrocirkulációban
    3. Coloproctológia aktuális újdonságai:
    - minimálisan inváziv sebészet
    - Hibryd - NOTES v. single port access
    - robotsebészet
    - fejlődés a varrógépek alkalmazásában
    - onkosebészeti stratégiák
    4.Petri Gábor emlékelőadás
    Prof. Dr. Faller József: A kísérletes sebészet szerepe a graduális és postgraduális sebész képzésben

    További részletek, on-line regisztrációs és szállásfoglalás a szervező web-oldalán: http://www.convention.hu

    Rendezvény kezdete: 2011.06.02.
    Rendezvény vége: 2011.06.04.
    Helyszín: 1044 Budapest, IV., Íves u. 16., Ramada Resort Budapest Aquaworld
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Közgyűlés, Budapest, 2011. május 12.

    Tisztelt MST-tag Kolléga!

    Az MST közgyűlésére 2011. május 12-én (csütörtökön) 14 órakor kerül sor.

    A közgyűlés után, 17 órakor lesz a 2011. évi Balassa János emlékelőadás:

    prof. Acsády György: Az érsebészet jelentősége a társszakmák műtéteiben.

    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme
    (1051 Budapest, Roosevelt tér 9.)
    Regisztrálás 13 óra 30 perctől

    Javasolt napirend:

    1. Elnökség beszámolója.
    2. MST gazdálkodásáról szóló beszámoló.
    3. Ellenőrző bizottság és fegyelmi bizottság beszámolója.
    4. Vita a beszámolókról és szavazás elfogadásukról.
    5. Vezetőség, ellenőrző és fegyelmi bizottság megválasztása
    A jelölőbizottság által javasolt jelöltek listája április 15. után megtalálható lesz az MST honlapján:
    6. Egyebek.

    Tájékoztatásul: az Alapszabály szerint a közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges. Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a szabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2011. május 12-én 14 óra 30 percre hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben a határozatképesség a megjelentek létszámától független.

    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    Kupcsulik Péter
    elnök

    Időpont: 2011.05.12.
    Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével

    A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesületének Közös Tudományos Fóruma 2011. májusában kerül megrendezésre Tapolcán az 'Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével' címmel.

    Időpont: 2011. május 6-7.
    Helyszín: Hunguest Hotel Pelion**** (8300 Tapolca, Köztársaság tér 10.)

    Absztrakt leadási határidő: 2011. április 20-ig meghosszabbítva.
    Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: 2011. április 20-ig meghosszabbítva.

    A meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    A mindenkori legfrissebb program ide kattintva >> tekinthető meg.

    Rendezvény kezdete: 2011.05.06.
    Rendezvény vége: 2011.05.07.
    Munkahely neve: K&M Congress Kft.
    Címe: 1028 Budapest, Hidegkúti út 153.
    Tel: (1) 301-2000
    Fax: (1) 301-2001
    E-mail: info@kmcongress.com
    Helyszín: 8300 Tapolca, Köztársaság tér 10., Hunguest Hotel Pelion****

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sebészeti mesterkurzus - Interaktív továbbképzés (Budapest, 2011.05.06.)

    A„single port” laparoscopos sebészet lehetőségei

    Helyszín: Semmelweis Egyetem I. Sz. Sebészeti Klinika
    1082 Budapest, Üllői út 78.

    A részvétel ingyenes.
    Továbbképző tanfolyam (sebészet, gasztroenterológia) 16 pont

    Előzetes regisztráció (név,pecsétszám,munkahely megadásával):
    e-mailben: wj@seb1.sote.hu, vagy az I. Sz. Sebészeti Klinika honlapján (www.seb1.sote.hu

    A program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2011.05.06.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78/a, Semmelweis Egyetem I. Sz. Sebészeti Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.seb1.sote.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Határterületi Mikroinvazív Beavatkozások VII. Konferenciája (Tihany, 2011.04.29-30.)

    A Határterületi Mikroinvazív Beavatkozások VII. Konferenciája 2011.04.29-30-án kerül megrendezésre a Club Tihanyban (Tihany, Rév u. 3.)

    A Kongresszus célja, hogy a különböző szakmák megismerjék egymás tevékenységét, közös problémáikat, új eljárásokat és kicseréljék tapasztalataikat.
    Ebben az évben az egyik fő témaként egy új laparoszkópos behatolási technika (egypontos lyuksebészet) szerepel. Külön kerülnek megtárgyalásra a hazánkban még ma sem használatos robotsebészeti technikák jelenlegi lehetőségei.
    A hagyományokhoz híven szombat délelőtt két aktuális összefoglalót lehet meghallgatni (Antibiotikus profilaxis és vérzéses shock, valamint a DIC aktuális kezelése). Természetesen lehetőség lesz bejelentett előadásokra is.
    Reméljük, hogy a szakmai megbeszéléseken túl, újra jó lehetőség adódik a különböző szakmák képviselőinek baráti találkozásaira is.

    Akkreditáció
    A konferencia akkreditációja folyamatban van.

    Előadások, absztraktok bejelentési határideje: 2011. március 4.

    Absztrakt leadás kizárólag emailen:
    gaitz@congressline.hu email címre.
    Előadás időtartama: 12 perc + 3 perc vitaidő.
    A vitaidő az előadás meghosszabbítására nem használható!
    Poszter méret: 90 cm széles, 120 cm magas

    Absztrakt formátum:
    1-2 sor: Cím
    3-4 sor: Szerzők – Név
    5-8 sor: Munkahely – Intézet
    Összefoglaló: 800-1400 karakter
    Célkitűzés – Módszer – Eredmények – Konklúzió

    Előadás / poszter elfogadásáról 2011. március 31-ig visszaigazolást küldünk.

    A Konferencia hivatalos szervezője:
    CongressLine Kft.
    1065 Budapest, Révay köz 2.
    Tel.: (1)429-0146 Fax: (1)429-0147
    E-mail: gaitz@congressline.hu
    Honlap: www.congressline.hu

    További részletes információk, előzetes program >>

    Jelentkezési lap >>

    Rendezvény kezdete: 2011.04.29.
    Rendezvény vége: 2011.04.30.
    Helyszín: Tihany, Rév u. 3., Club Tihany

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4. Európai Sebész Kongresszus (Budapest, 2011.04.28-30.)

    4. Európai Sebész Kongresszus 2011.04.28-30. között kerül megrendezésre Budapesten.

    Helyszín:
    Corinthia Grand Hotel Royal
    1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.
    www.corinthia.com

    A regisztráció és absztraktbejelentés 2010. november 1-jétől lehetséges.

    További részletes információk, regisztráció és absztraktbejelentés a rendezvény weboldalán: http://www.central-european-surgery.com

    Szervező:
    CECS 2011 Team
    GUARANT International, Opletalova 22, 110 00 Praha 1, Czech Republic
    Tel.: +420 284 001 444, Fax: +420 284 001 448
    Email: cecs@guarant.cz

    Rendezvény kezdete: 2011.04.28.
    Rendezvény vége: 2011.04.30.
    Helyszín: 1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49., Corinthia Grand Hotel Royal
    A rendezvény Web oldala: http://www.central-european-surgery.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A páciens biztonsága a sebészi beavatkozások szövődményeinek megelőzése és kezelése - plasztikai sebészeti PhD. kurzus (Pécs, 2011.03.24-25.)

    A páciens biztonsága a sebészi beavatkozások szövődményeinek megelőzése és kezelése - plasztikai sebészeti PhD. kurzus (Pécs, 2011.03.24-25.) Pécsett kerül megrendezésre, 2011.03.24-25-én.

    Helyszín: PTE Sebészeti Klinika

    Szakképesítések, amelyekhez kötelező:
    sugártherápia
    plasztikai (égési) sebészet
    sebészet
    klinikai onkológia

    Akkreditációs pont: 36

    Díja: 20.000.- Ft

    Téma:
    A sebészi beavatkozás és a páciens biztonsága, a szövődmények megelőzésének és kezelésének módjai.

    Jelentkezés az OFTEX-en keresztül, vagy a PTE Sebészeti Klinikáján:

    PTE KK Sebészeti Klinika
    Kapcsolattartó személy: Dr. Kelemen Dezső
    Telefon: 72/536-496
    E-mail: livia.m.farkasne@gmail.com
    Postacím: 7624 Pécs Ifjúság u. 13.

    Az órarend letölthető a kapcsolódó dokumentumból.

    Rendezvény kezdete: 2011.03.24.
    Rendezvény vége: 2011.03.25.
    Szakterület(ek): Plasztikai sebészet, Sebészet
    Helyszín: 7624 Pécs, Ifjúság u. 13., PTE Sebészeti Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TRI-STAPLE™, SILS™ és LIGASURE™ technológia alkalmazása - szakmai továbbképzés

    Ezúton szeretnénk meghívni Önt a Magyar Sebész Társaság Közép-Magyarországi Sebész Szakcsoport, a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Sebészeti - Érsebészeti Osztály, a Covidien E.C.E és a Convention Budapest Kft. nevében TRI-STAPLE™, SILS™ és LIGASURE™ technológia alkalmazása témában közösen rendezett szakmai továbbképzésére 2011. március 18-án az Uzsoki Utcai Kórház Előadótermébe (1145 Budapest XIV. Róna u.192., földszint).

    Prof. Dr. Jakab Ferenc
    MST Közép-Magyarországi
    Sebész Szakcsoport elnöke

    Dr. Faludi Sándor
    Fővárosi Önkormányzat
    Uzsoki Utcai Kórház
    Sebészeti Osztály
    mb. Osztályvezető főorvos

    Pintér Tamás
    Covidien ECE s.r.o
    Magyarországi Fióktelepe
    Sebészeti Divízió
    Piacfejlesztési Menedzser

    A rendezvény akkreditációra felterjesztve.

    Online jelentkezés: www.convention.hu

    A regisztráció DÍJMENTES!

    Időpont: 2011.03.18.
    Helyszín: 1145 Budapest, Róna u. 192. földszint, Uzsoki utcai Kórház Előadóterme
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó laparoszkópia pontszerző továbbképző tanfolyam (Budapest, 2011.03.11.)

    A Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórházának sebészeti osztálya Haladó laparoszkópia címmel az OFTEX oldalon akkreditált, szabadon választható továbbképző tanfolyamot hirdet. A tanfolyamon az előadások mellett kommentált műtéti bemutatót követhetnek a résztvevők.

    A tanfolyam részletes programja a http://www.istvankorhaz.hu/tanfolyam/meghivo.pdf linken tekinthető meg.

    A tanfolyam helyszíne:
    Fôvárosi Önkormányzat Egyesített
    Szent István és Szent László Kórház
    1097 Budapest, Nagyvárad tér 1.
    Sebészeti Osztály, könyvtár
    A épület, alagsor

    A tanfolyam időpontja: 2011. március 11. 08.30.–15.00

    A tanfolyam pontértéke: 16 pont.

    Díja: 8.000.- Ft,
    amely a 10300002-20389798-00003285
    számlaszámra átutalással, vagy a helyszínen
    készpénzben fizetendô

    Szervező: Dr. Papp Géza
    papgez@gmail.com
    Tel: 06-30-21-21-102

    A tudományos program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2011.03.11.
    Helyszín: 1097 Budapest, Nagyvárad tér 1., Fôvárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház Sebészeti Osztály, könyvtár A épület, alagsor
    A rendezvény Web oldala: http://www.istvankorhaz.hu/tanfolyam/meghivo.pdf

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IV. Magyar „NOTES” Konferencia (Budapest, 2011. március 5. )

    Az évente megtartott NOTES konferencia az idén nagykorúvá vált: ennek nem az az oka, hogy annyi év telt el az első megrendezése óta, hanem az, hogy a világ és Magyarország is immár komolyan veszi ezt a módszert.

    A nagykorúvá válás gyorsan ment végbe, - idén már két multicentrikus tanulmány is megjelent a témában.

    De hogyan kezdjünk hozzá? A konferencia előadásait idén e köré a téma köré csoportosítottuk. Az operatív szakmák olyan képviselőit hívtuk meg, akik már maguk is végeztek ilyen műtétet. Az oktatásról, a mesterfogások elsajátításának útjairól olyan előadók beszélnek, akik a flexibilis és merev endoscopia oktatásában vesznek részt.

    Milyen eszközt használjunk? A Magyarországon forgalmazott single-portok forgalmazóinak termékeit, azok előnyeit egy előadás keretében ismerhetjük meg. Sőt a konferencia után a szokásos hands-on-trainingen minden cég saját trainerén és eszközeivel van lehetőség gyakorolni!

    A 3D orvosi alkalmazásáról és a köldök plasztika jelentőségéről is hallhatunk idén.

    A tavalyi kongresszus nagy sikere volt az élő műtéti bemutató, ezért idén is tervezzük egy single-port sebészeti beavatkozás élő közvetítését, illetve japán kollégák a helyszínen mutatják be több száz ESD során elsajátított technikájukat.

    Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk, március első szombati napján.

    Időpont:
    2011. március 5. szombat 8:00

    Helyszín: Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika 1082 Budapest Üllői út 78.

    Program:
    Japán gasztroenterológusok helyszíni ESD bemutatója
    SILS beavatkozás közvetítése a műtőből
    Leonar3Do: 3 dimenziós képalkotás az orvoslásban (3D prezentáció)
    Hands-on training single portokkal
    Hands-on training flexibilis endoszkóppal

    Kapcsolat:
    dr. Lukovich Péter tel:06-20-825-8900
    Tari Krisztina tel: 06-20-825-8978

    Akkreditáció:
    Orvosoknak: a konferencia akkreditációja folyamatban van, várhatóan 14 pont.
    Szakdolgozóknak: konferencia akkreditációja folyamatban van

    A kreditponthoz érvényesítéshez orvosoknak kérjük a pontos pecsétszámot, illetve szakdolgozóknál a működési nyilvántartási számot és a szakképesítést megadni a regisztrációnál.

    További részletes információk és on-line regisztráció a rendezvény web-oldalán: http://www.hungaronotes.hu/index.php/hireink/1-frisshirek/232-iv-magyar-notes-konferencia-2011-marcius-5

    Időpont: 2011.03.05.
    Szakterület(ek): Gasztroenterológia, Sebészet
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Műtéti kivizsgálás és előkészítés tanfolyam (Budapest, 2011.03.04-05.)

    A Műtéti kivizsgálás és előkészítés c. tanfolyam 2011. március 4-5-én kerül megrendezésre.
    (2 nap 14 óra , Tesztvizsga)

    Helyszín: Budapest, Hotel Benczúr, Budapest 1065 Benczúr u. 35.

    Célcsoport: aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet, szülészet-nőgyógyászat, urológia, szemészet, fül-orr-gégészet, gyermek fül-orr-gégészet, gasztroenterológia
    Szakorvos jelöltek, szakorvosok, PhD hallgatók, szakápolók, szakasszisztensek részére

    Jelentkezési határidő: 2011. február 15.

    A tanfolyam díja: 15.000 Ft

    Megjegyzés: szakápolóknak és szakasszisztenseknek 7000 Ft,
    PhD hallgatóknak, rezidenseknek, tényleges nyugdíjasoknak ( kreditpont nélkül) ingyenes.
    Határidőn túl orvosoknak 18 000 Ft.
    Asszisztenseknek 9000 Ft.

    Jelentkezés a www.oftex.hu portálon.

    Javasolt kredit: orvosoknak 28 pont, javasolt kreditpont szakápolóknak asszisztenseknek 10 pont, PhD hallgatóknak 1 pont.

    Szervező: a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika és I. sz. Sebészeti Klinika,
    Dr. Darvas Katalin egyetemi tanár, Dr. Gál János egyetemi tanár, igazgató

    Technikai szervező:
    Convention Kft.
    1097 Budapest, Tóth K. u. 33. B.
    tel: 299-0184, Papp Zsombor

    A program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2011.03.04.
    Rendezvény vége: 2011.03.05.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1065 Budapest, Benczúr u. 35., Hotel Benczúr

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Coloproctologiai Szekciójának 2011. évi Kongresszusa (Hajdúszoboszló, 2011.02.24-26.)

    A Magyar Sebész Társaság Coloproctologiai Szekciójának 2011. évi Kongresszusa 2011.02.24-26. között Hajdúszoboszlon, a Hunguest Hotel Béke szállóban kerül megrendezésre (H-4200, Mátyás király sétány 10.)

    Fő témák:
    - Nyílt és laparoszkópos műtétek szövődményei
    - Videószekció: ahogyan én csinálom. Lymphadenectomia
    colorectalis műtétek során (laparoszkópos és nyílt)
    - Kismedence funkctionális betegségei (prolapsusok,
    inkontinenciák, parastomális sérvek)
    - T4 tumorok ellátása a kismedencében, távoli (máj)
    metasztázisisok kezelése
    - Varia

    A rendezvény akkreditált továbbképzés is egyben, kötelezően választható jelleggel.
    Kreditpont-értéke: 28 pont, tesztírással együtt.

    Tudományos programmal kapcsolatos információ:
    A szakemberek elõadás megtartására és poszter bemutatására, melyek kapcsolódnak a fõ témákhoz, egyaránt jelentkezhetnek.
    Csak az elektronikusan elküldött elõadásokat áll módunkban elfogadni.

    E-mail címek, ahová egyidejûleg kérjük az összefoglalók elküldését:
    Convention Budapest Kft.
    kbagdi@convention.hu és Mezei László úr
    E-mail: modula.bt@chello.hu
    címekre. Kérjük, az e-mail „tárgy” rovatában szíveskedjen jelezni a „coloproctologus kongresszus” szavakat.
    Amennyiben nincs e-mailje, akkor az összefoglalót floppyn kérjük a 1461 Budapest Pf: 11. címre elküldeni.

    Absztrakt beküldési határidõ: 2010. december 15.

    További részletes információk az absztrakt formai követelményeiről a kapcsolódó dokumentumokban elérhető meghívóban.

    Tudományos információ:
    Prof. Dr. Damjanovich László
    Egyetemi tanár, igazgató
    DEOEC Sebészeti Intézet
    4032 Debrecen, Pf. 27.,
    Telefon: 52 411717- 55356
    Közvetlen telefon:52 255356
    Fax: 52 255356
    E-mail: sebeszet@med.unideb.hu

    Kongresszusi információ:
    Bagdi Károly ügyvezetõ igazgató
    Convention Budapest Kft.
    H-1461 Budapest, Pf: 11.
    Tel.: 06-1-2990184,fax: 06-1-2990187
    E-mail: kbagdi@convention.hu

    A további részletes információkat tartalmazó meghívó és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.

    Rendezvény kezdete: 2011.02.24.
    Rendezvény vége: 2011.02.26.
    Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10., Hunguest Hotel Béke
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó sebészet, 2010/2011. II. félévi kurzus

    Kedves Érdeklődők, kedves Hallgatók !

    Az előző félévekben tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel,folytatjuk kurzusunkat "A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó sebészet" címmel.
    A második féléves tematika célja, továbbra is az hogy a sebészet tárgykörébe tartozó határterületi klinikai problémákat mélyebb tartalommal töltse meg, új ismertekkel egészítse ki. Graduális és posztgraduális képzésben résztvevő hallgatókat, rezidenseket, szakorvos jelölteket, és minden érdeklődő kollégát egyaránt szeretettel várunk hetente, a csütörtök délutáni együttgondolkodáson!"
    A jelen félév sajnálatos módon adminisztratív okoknál fogva nem ad kreditpontokat a graduális képzésben résztvevőknek, de reméljük, hogy az igazán elhivatottak számára ez nem jelenthet visszatartó erőt! PhD hallgatóknak továbbra is 1 kreditpontos kurzus.

    Helyszín és időpont is változott a tavalyihoz képest:
    Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központ
    1094 Budapest, IX. Tűzoltó utca 37-47. Békésy György terem

    Időpont: a félév első 8 csütörtökén, 16:00-17:30

    Program:

    2011. február 3. csütörtök 16:00-17:30
    Máj és epebetegségek határterületi, sebészeti-intervenciós radiológiai ellátása.
    - Dr. Hahn Oszkár egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    - Dr Szijártó Attila egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika

    2011. február 10. csütörtök 16:00-17:30
    Vallás és orvostudomány, bioetika aktuális kérdései.
    - Pajor András teológus, Keresztény Kulturális Akadémia, Hermina mezői Szent Lélek Plébánia
    - Dr. Harsányi László egyetemi docens, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika

    2011. február 17. csütörtök 16:00-17:30
    Fájdalomcsillapítás modern szemlélete a sebészetben.
    - Dr. Borsodi Marianna egyetemi adjunktus, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika

    2011. február 24. csütörtök 16:00-17:30
    Onkoplasztikai megfontolások a sebészetben.
    - Dr Molnár Béla egyetemi adjunktus, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika

    2011. március 3. csütörtök 16:00-17:30
    A nyiroködéma klinikai képe, szövődmények, a sebész feladatai.
    - Prof. Daróczy Judit osztályvezető Szent István Kórház Bőrgyógyászat és Nyiroködéma Rehabilitációs Osztály

    2011. március 10. csütörtök 16:00-17:30
    Az immuntáplálás alapjai, a velünk élő flórák: pre-, pro-, és szinbiotikumok jelentősége.
    - Dr. Szijártó Attila egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    - Dr. Wacha Judit klinikai szakfőorvos, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika

    2011. március 17. csütörtök 16:00-17:30
    A mesterséges táplálás alapjai.
    - Dr. Harsányi László egyetemi docens, Semmelweis Egyetem I. sz Sebészeti Klinika

    2011. március 24 csütörtök 16:00-17:30
    Tesztírás.

    Információk:
    Dr. Szijártó Attila Ph.D.
    Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 1082, Budapest Üllői út 78.
    +36-20-825-89-25

    Rendezvény kezdete: 2011.02.03.
    Rendezvény vége: 2011.03.24.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47., Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központ, Békésy György terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A felső gasztrointesztinális traktus betegségeinek korszerű kezelése - kötelezően választható tanfolyam

    Helyszín: PTE KK Sebészeti Klinika, könyvtár

    Célcsoport: sebész, gasztroenterológus, onkológus

    A tanfolyam akkreditált, pontértéke: 40 pont.

    Szervező:
    PTE KK Sebészeti Klinika
    Dr. Kelemen Dezső
    72/536-496

    Részvételi díj: 10000 Ft.

    Jelentkezési határidő: 2011.01.17.

    Rendezvény kezdete: 2011.01.20.
    Rendezvény vége: 2011.01.21.
    Szakterület(ek): Sebészet, Onkológia, Gasztroenterológia
    Helyszín: Pécs, 7624 Pécs, Ifjúság út 13., PTE KK Sebészeti Klinika, könyvtár
    A rendezvény Web oldala: http://www.pote.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szabolcs Zoltán emlékülés: gyomordaganat korszerű sebészete (Budapest, 2010.12.09.)

    A "Szabolcs Zoltán emlékülés: gyomordaganat korszerű sebészete" 2010. december 9-én csütörtökön, 16:00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Semmelweis Egyetem I.sz. Sebészeti Klinika szervezésében.

    Helyszín: I.sz. Sebészeti Klinika tanterme
    1082 Budapest, Üllői út 78.

    Üléselnökök: dr.Harsányi László, dr.Márkus Béla

    Program:
    16:00–16:10 Dr. Kupcsulik Péter egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinika)
    Köszöntő, bevezető

    16:10–16:30 Dr. Jónás Attila klinikai orvos (Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinika)
    Szabolcs Zoltán élete és munkássága

    16:30–16:45 Dr. Márkus Béla o.v. főorvos (Markusovszky Kórház, Szombathely)
    A gyomor-sebészet története a Markusovszky Kórházban

    16:45–17:05 Dr. Horváth Örs Péter. egyetemi tanár (Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Klinika)
    Szemléletváltás a gyomordaganatok sebészi onkológiai megközelítésében

    17:05–17:20 Dr. Lukovich Péter egyetemi adjunktus (Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinika)
    Mérsékelten – „minimálisan” – invazív eljárások a gyomor sebészetében

    17:20–17:40 Dr. Bezsilla János főorvos (BAZ Megyei Kórház Sebészeti Osztály)
    Minimálisan invazív gyomorműtétek osztályunkon

    17:40–18:00 Dr. Bodoky György egyetemi magántanár (Szent László Kórház Onkológiai Osztály)
    Malignus gyomorfolyamatok perioperativ onkológiai kezelése

    18:00 Vita, büfé

    Időpont: 2010.12.09.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Rádiósebészet

    Célcsoport: Fül-orr-gégész szakorvosok és rezidensek, háziorvosok, min. invazív sebészeti beavatkozást folytató szakorvosok

    Helyszín:
    létszámtól függően:
    a) Fül-orr-gége Klinika (1083 Budapest, Szigony u. 36.)
    b) Heim Pál Kh. Előadóterme (1089 Budapest, Nagyvárad tér)

    Jelentkezési határidő: 2010. 10.13.

    Jelentkezni lehet a a szervezőnél:

    Szervező:
    Dr. Béres Gizella ügyvezető
    Ellman Magyarország Kft.
    2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky út 42.
    Fax: 06-29-381-087
    Mobil: 06-30-203-4205
    gberes@monornet.hu

    Időpont: 2010.11.20.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVII. Szent-Györgyi Napok - II. Gasztroenterológiai Szintentartó Továbbképző Tanfolyam (Szeged, 2010. november 16-18.)

    Belgyógyászok, sebészek és háziorvosok számára kötelezően választható, és kötelező szintentartó tanfolyamta gasztroenterológusok számára.

    Szervező: SZTE I. sz. Belgyógyászati és Sebészeti Klinika

    Időpont: 2010. november 16-18.
    Helyszín: SZTE Oktatási Épület Előadóterme (6720 Szeged, Dóm tér 13.)

    Tudományos információ: Dr. Molnár Tamás egyetemi docens

    Jelentkezés: www.oftex.hu

    Szállás és fakultatív társasági programok: http://www.congresstravel.hu

    E-mail: congress@congresstravel.hu

    Részletes program megtekinthető: a Magyar Gasztroenterológii Társaság honlapján: www.gastroent.hu
    és az SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika honlapján: http://www.szote.u-szeged.hu/in1st/hu/ii.-gasztroenterologiai-tovabbkepzo-tanfolyam.html

    A meghívó elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2010.11.16.
    Rendezvény vége: 2010.11.18.
    Helyszín: 6720 Szeged, Dóm tér 13., SZTE Oktatási Épület Előadóterme
    A rendezvény Web oldala: http://www.szote.u-szeged.hu/1inst

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dunántúli Sebész Társaság tudományos programja (Pécs, 2010.11.12.)

    Dunántúli Sebész Társaság tudományos programja 2010. november 12-én (pénteken) 9 órai kezdettel kerül megrendezésre.

    Helyszín: Pécs, PTE ÁOK Sebészeti Klinika Könyvtár (7624 Pécs, Ifjúság út 13.)

    Délelőtti program:

    Élő közvetítés a műtőből a BAZ-Megyei Kórház Sebészeti Osztályának sebészeinek részvételével (Dr. Bezsilla János, Dr. Botos Ákos, Dr. Sikorszki László)
    Laparoszkópos szigma és vastagbél reszekció
    Egyportos hernioplasztika (Prof. Wéber György)
    Laparoszkópos gyomor reszekció

    Délutáni program: (15 órától)

    Helyszín: Pécs, PAB székház
    (7624 Pécs, Jurisics Miklós út 44.)

    Köszöntő: Prof Dr. Kollár Lajos a Dunántúli Sebésztársaság elnöke

    Téma: Mi az új a haladó laparoszkópos sebészetben?

    Üléselnök: Prof. Kollár Lajos, Prof. Bende Sándor

    Egyportos laparoszkópos műtétek: Prof. Wéber György

    Aktualitások a laparoszkópos hernioplasztikában: Prof. Bátorfi József

    Laparoszkópos epeút sebészet: Dr. Botos Ákos

    Laparoszkópos vastagbél sebészet: Dr. Bezsilla János

    Üléselnök: Prof. Oláh Tibor, Prof. Wéber György

    Laparoszkópia helye az akut hasi sebészetben: Prof Oláh Tibor

    Laparoszkópos gyomor sebészet: Dr. Sikorszki László

    HALS szerepe a minimál invazí sebészetben: Dr. Vereczkei András

    Laparoszkópos antireflux sebészet: Prof. Horváth Örs Péter

    Vezetőségi tagoknak vacsora 19 óra

    A részvételhez nem szükséges előzetesen jelentkezni.

    Időpont: 2010.11.12.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 7624 Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Helyileg előrehaladott emlőrák diagnosztikája és kezelési szempontjai. Öröklődő emlő- és petefészek daganatok.

    A Helyileg előrehaladott emlőrák diagnosztikája és kezelési szempontjai. Öröklődő emlő- és petefészek daganatok. c. kötelezőten választható továbbképző tanfolyam 2010.11.11-12-én kerül megrendezésre Debrecenben, a Kenézy Kórház Kft. Konferenciatermében (4032 Debrecen, Bartók Béla út 2-26. "P" épület I.emelet).

    Célcsoport: radiológus, pathológus, onkológus, szülészet-nőgyógyász szakorvosok, háziorvosok, plasztikai sebészek, cytopathológusok, megelőző orvostan szakorvosok, általános sebészek

    Díj:10 000 HUF,

    Kreditpont érték: 24 pontra akkreditált

    Jelentkezés:
    Dr. Kovács Ilona
    Kenézy Kórház Kft. Pathológiai Osztály
    tel:06/52/511-814

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2010.11.11.
    Rendezvény vége: 2010.11.12.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 4032 Debrecen, Bartók Béla út 2-26., Kenézy Kórház Kft. Konferenciaterme (

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Belgyógyászati angiológiai tanfolyam

    A Belgyógyászati angiológiai 50 ponttal akkreditált egy hetes tanfolyam 2010.11.08-12. között kerül megrendezésre.

    Helyszíne: Pest megyei Flór Ferenc kórház konferencia terem, Kistarcsa. Semmelweis tér 1.

    Szakterület(ek):
    Belgyógyászati angiológia minősítő vizsgára készülő orvosok, belgyógyászok, sebészek, neurológusok, bőrgyógyászok, szakorvos-jelöltek, téma iránt érdeklődőknek.

    A tanfolyamon 30 előadó, az adott szakterület elismert képviselője foglalja össze az angiológia szinte minden fejezetét (artériás, vénás, nyirokbetegségek, fejlődési rendellenességek diagnosztikája és terápiás lehetőségei. Élettani alapismeretek, gyakorlati bemutatások).

    Jelentkezés: Kertész Regina 06/28-507-621 telefonon vagy e-mailen: regina.kertesz@florhosp.hu illetve az OFTEX honlapon.

    Érdeklődni lehet Dr. Pécsvárady Zsolt pecsvarady@florhosp.hu

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    Rendezvény kezdete: 2010.11.08.
    Rendezvény vége: 2010.11.12.
    Szakterület(ek): Sebészet, Bőrgyógyászat, Belgyógyászat, Neurológia, idegsebészet
    Helyszín: Kistarcsa, Semmelweis tér 1., Pest megyei Flór Ferenc kórház konferencia terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó laparaszkópia kurzus (Debrecen, 2010. október 22.)

    Ezúton szeretnénk meghívni Önt a Kenézy Kórház Nonprofit Kft. és az Ethicon Endo-Surgery üzletágak által közösen rendezett Haladó laparaszkópia c., OFTEX által regisztrált, 12 creditpontos szakmai továbbképzésre.

    Időpont: 2010. október 22.

    Program:

    9:00 Megnyitó: Dr.Kincses Zsolt

    Élő műtéti bemutatók:

    Nagy hiatus hernia laparoszkópos rekonstrukció
    (op:Dr.Tóth Dezső - Dr.Bokor László)
    Előadó: Dr. Kathy Sándor

    11:00 Kávé szünet

    Laparoszkópos vastagbél műtét (Dr. Kincses Zsolt - Dr. Tóth Dezső)
    Előadó: Dr.Kathy Sándor
    Előadó: Nemes-Berecz Zsuzsanna Ethicon Endo-Surgery

    14:00 Büfé ebéd

    Amennyiben a kurzus tematikája felkeltette érdeklődését, kérjük, az OFTEX honlapján jelentkezzen vagy, Nemes-Berecz Zsuzsanna (30/498-40-56) illetékes területi képviselő kollégánknál.

    Időpont: 2010.10.22.
    Helyszín: 4043 Debrecen, Bartók B. út 2-26., Kenézy Gy. Kórház Központi műtő

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó sebészet 2010/2011/I. félév

    Kedves Kollégák!

    Az I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében, az előző félévekben tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel, folytatjuk kurzusunkat "A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó sebészet" címmel.

    Az előadássorozat célja, hogy a sebészet tárgykörébe tartozó határterületi klinikai problémákat mélyebb tartalommal töltse meg, új ismeretekkel egészítse ki. Graduális és posztgraduális képzésben résztvevő hallgatókat, kollégákat egyaránt szeretettel várunk kéthetente, a csütörtök délutáni együttgondolkodáson!

    A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó Sebészet 2010/2011 I. félév

    Helyszín:
    Semmelweis Egyetem I.sz. Sebészeti Klinika tanterme
    1082 Budapest Üllői út 78.

    Időpont: minden második csütörtök 16:00-17:30

    I. félév - I. előadás: 2010. szeptember 16. csütörtök 16:00-17:30
    Bevezetés: sebészet és kísérlet - kísérletes sebészet, álműtétek a klinikumban. Klinikai problémák adaptációja.
    Ea: Szijártó Attila dr. - Szűcs Ákos dr. - Kupcsulik Péter Prof.

    I. félév - II. előadás: 2010. szeptember 30. csütörtök 16:00-17:30
    A technikai innováció hatása a sebészetre. Változó alapelvek, piaci igények, szakmai megújulás, megalkuvás. NOTES.
    Ea: Kupcsulik Péter Prof.- Lukovich Péter dr.

    I. félév - III. előadás 2010.október 14. csütörtök 16:00-17:30
    Nézetek az ischaemia - reperfúzió folyamatáról. A paradoxonok.
    Ea: Szijártó Attila dr. - Gyurkovics Endre dr.

    I. félév - IV. előadás: 2010. október 28 csütörtök 16:00-17:30
    Mitől kering? - Sebész és mikrocirkuláció. Kapilláristól az érfogóig.
    Ea: Szijártó Attila dr. - Hahn Oszkár dr.

    I. félév - V. előadás: 2010. november 11 csütörtök 16:00-17:30 SIRS - MODS - MOF - Sepsis - Katasztrófaelmélet.
    Ea: Szijártó Attila dr. - Darvas Katalin Prof.

    I. félév - VI. előadás: 2010. november 25. csütörtök 16:00-17:30 Mesterséges "alultáplálás" - klinikai körkép. Az immuntáplálás sebészeti alapjai.
    Ea: Szijártó Attila dr. - Harsányi László dr.

    I. félév - VII. előadás: 2010. december 9. csütörtök 16:00-17:30
    Szemelvények a sebészet alapkérdéseiből. A fenti folyamatok összegzése, út a klinikum felé. (interaktív esetismertetések)
    Ea: Szijártó Attila dr.

    További Információ a kurzus vezetőjénél:
    dr. Szijártó Attila
    Semmelweis Egyetem I.sz. Sebészeti Klinika 1082, Budapest Üllői út 78.
    +36-20-825-8925
    szijartoattila@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2010.09.16.
    Rendezvény vége: 2010.12.09.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebész Társaság 60. Kongresszusa és Sebészeti Továbbképző Tanfolyam

    A Magyar Sebész Társaság 60. Kongresszusát 2010. szeptember 8-11. között Siófokon, a Hotel Azúrban rendezzük meg, melyre szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt.
    A Kongresszus egyben sebészeti továbbképző tanfolyam is lesz. Előadásokat hallhatunk majd a sebészet gyakorlatilag valamennyi szakterületéről, bemutatásra kerülnek az új diagnosztikus és terápiás eljárások és megvitatjuk a legnagyobb érdeklődést kiváltó kérdéseket.
    A megnyitó ünnepségen kapják meg a Magyar Sebészetért Emlékérmeket azon kollégáink, akik pályafutásuk során sokat tettek a magyar sebészetért, a Magyar Sebész Társaságért és kiemelkedő szakmai, tudományos, oktatói, valamint vezetői tevékenységet folytattak. Ugyancsak ekkor kerülnek átadásra a Magyar Sebész Társaság legújabb tiszteletbeli tagjainak az oklevelei is.

    A Kongresszus fő témái:
    Általános sebészet
    Mellkas sebészet
    Sebészeti onkológia
    Minimal invazív sebészet és új hajtásai
    Sebészet határterületei: invazív beavatkozások
    Szepszis
    Gasztrointesztinalis vérzések
    GERD
    Gyulladásos bélbetegségek
    Perioperativ thromboemboliás profilaxis
    Érsebészet
    Gyermeksebészet
    Plasztikai sebészet
    Kísérletes sebészet
    Sebészeti rehabilitáció Magyarországon
    Sebészet-finanszírozás-kompetencia
    Sebészképzés Magyarországon

    A Sebészeti Továbbképző Tanfolyamot a Semmelweis Egyetem akkreditálja. Az akkreditációra való felterjesztés megtörtént. A várható kreditpont-értékről a http://www.sebeszkongresszus2010.hu weboldalon tájékozódhat. Tesztírásra a tanfolyam végén, a zárás után lesz lehetőség.

    FONTOS HATÁRIDŐK:
    Absztrakt beküldési határidő: 2010. május 14-ig meghosszabbítva
    Előadások elfogadásának visszaigazolása: 2010. június 10.
    Kedvezményes regisztrációs határidő 2010. július 15.
    Normál regisztrációs határidő 2010. szeptember 1.
    Szállásfoglalási határidő 2010. augusztus 1.
    Szállásdíj befizetési határidő 2010. augusztus 8.

    Előadások /Poszterek / Videok bejelentése:
    A kongresszusra előadások, poszterek, illetve video prezentációk jelenthetők be. A beküldött absztraktokat a tudományos bizottság értékeli, az elfogadásról a szerző(ke)t elektronikus úton értesítjük.
    Az előadás / video = 8 perc + 3 perc megbeszélés, a poszter = 2 perc összefoglaló + 2 perc megbeszélés formájában kerül bemutatásra.

    Absztrakt beküldés:
    Az előadások bejelentése kizárólag on-line módon lehetséges.

    Regisztráció:
    Postai úton: az Asszisztencia Kft. weboldaláról letölthető jelentkezési lap kitöltésével, és a Kongresszusi Titkárság címére való visszaküldéssel történik.
    On-line módon: az Asszisztencia Kft. weboldalán keresztül (http://www.sebeszkongresszus2010.hu).
    Mindkét esetben hivatalos visszaigazolást küldünk Önöknek az igényelt postai csekk vagy átutalási számla kíséretében.

    Szállodai elhelyezés:
    A Kongresszusi Titkárság kedvezményes áron biztosít szállodai elhelyezést a résztvevőknek. A szállásigények kielégítése a megrendelések beérkezésének sorrendjében történik. A szállodákról részletes információ, valamint a szállásfoglalási lehetőség a http://www.sebeszkongresszus2010.hu honlapon található.

    Kongresszusi Titkárság
    Asszisztencia Szervező Kft.
    1055 Budapest, Szent István krt. 7.
    Tel.: +36 1 350 1854
    Fax: +36 1 350 0929
    E-mail: sebesz@asszisztencia.hu

    TOVÁBBI RÉSZLETES INFORMÁCIÓK a kapcsolódó első értesítőben olvashatóak.

    Rendezvény kezdete: 2010.09.08.
    Rendezvény vége: 2010.09.11.
    Szakterület(ek): Plasztikai sebészet, Sebészet, Érsebészet
    Tudományos információ: Kupcsulik Péter
    Címe:
    Munkahely neve: Asszisztencia Szervező Kft.
    Címe: 1055 Budapest, Szent István krt. 7.
    E-mail: info@sebeszkongresszus2010.hu
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc utca 2/C., Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.sebeszkongresszus2010.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sebészeti Etika önkéntes szakmai kurzus (Budapest, 2010/2011. tanév)

    Tisztelt Kollégák!

    Ezúton hívjuk fel szíves figyelmét arra, hogy a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika a 2010/2011. tanévben új, önkéntes szakmai kurzust indít SEBÉSZETI ETIKA címmel. Az előadássorozat ugyan alapvetően a graduális képzésben résztvevők tanrendjébe illeszkedik, ám a mellékelt részletes tematika alapján nyilvánvaló, hogy a műtétes szakmákban dolgozók szélesebb körében is érdeklődést kelthet. A sebész és bioetikus kurzusvezetők a résztvevők aktív bevonásával olyan etikai dilemmák kazuisztikus feldolgozását tervezik, amelyekkel a gyakorlati munkában valamennyi sebész kolléga szembesül.

    A képzésen túl kiemelt célunk a tapasztalatcsere is. Mottónk ezért: „tanulva tanítsuk egymást!”

    Kurzusvezetők:
    Dr. Harsányi László egyetemi docens (I. sz. Sebészeti Klinika)
    Dr. Kovács József egyetemi docens (Magatartástudományi Intézet)

    Óraszám: 14 x 2 tanóra (hetente két óra egy szemeszteren keresztül)

    Kurzus ideje: 2010/11 tanév I. szemeszter, keddi napokon 16:30-18:00

    Helyszín: Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti Klinika 1082 Üllői út 78, tanterem

    Kurzus felvételének feltétele: Orvosi etika stúdiumok teljesítése (kollokvium), s legalább egy szemeszter sebészeti tanulmányok.

    A kurzus leírása: A kurzus célja bevezetést nyújtani a sebészeti etika alapvető dilemmáiba. Mindegyik óra a problémák rövid bemutatásával kezdődik, általában egy-egy eset segítségével, majd ezt követi az adott kérdés elméleti kifejtése. Ez a kazuisztikus megközelítés különösen alkalmas az etikai problémák azonosítására és elemzésére.
    A kurzus eredményeként a hallgatók képesek lesznek a sebészetben előforduló főbb etikai problémák felismerésére, s rendelkezni fognak azzal a logikai-fogalmi apparátussal, mely lehetővé teszi e gyakori dilemmák hatékonyabb elemzését és feloldását.

    Ajánlott: orvostanhallgatóknak, rezidenseknek, szakorvosjelölteknek, szakorvosoknak

    A tematika elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2010.09.07.
    Rendezvény vége: 2010.11.30.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika tanterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Közgyűlés

    Tisztelt MST-tag Kolléga!
    Az MST vezetősége 2010. június 3-án (csütörtökön) 14 óra 30 percre tűzte ki a Társaság közgyűlését, amelyre meghívjuk, részvételére feltétlenül számítunk.
    16 óra 30-kor kerül sor a 2010.évi Balassa János emlékelőadásra (prof. Járay Jenő).
    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme (1051 Budapest, Roosevelt tér 9.)
    Regisztrálás 14 órától.

    Javasolt napirend:
    1. Elnöki köszöntő
    2. Főtitkári tájékoztató
    3. Az MST Alapszabályának módosítása
    4. Balassa János Emlékérem adományozási rendjének módosítása
    5. MST éves tagdíjának és a kedvezményeknek meghatározása
    6. Beszámoló az MST 60. kongresszusa előkészületeiről, programjáról
    7. Egyebek.
    A 3., 4. és 5. napirendi pontokhoz a vezetőség szövegszerű javaslatait a külön lapon adjuk meg.

    Tájékoztatásul: a jogszabályok szerint a közgyűlés határozatképességéhez a tagok 50%-a +1 fő jelenléte szükséges.
    Amennyiben a fenti időpontban a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a jogszabályok szerint azonos napirenddel újra össze kell hívni. Ennek
    értelmében a - szükség esetén - megismételt közgyűlést 2010. június 3-án 15 órára hívjuk össze a fenti helyszínre. Ez esetben a határozatképesség
    a megjelentek létszámától független.


    Aktív részvételére számítva, üdvözlettel

    Kupcsulik Péter
    elnök

    Időpont: 2010.06.03.
    Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székházának Díszterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sebészeti szeminárium

    Szeretnénk felhívni a figyelmet az Open Medical Institute SEBÉSZET témájú szemináriumára, mely 2010. május 30. és június 5. között kerül megrendezésre Salzburgban, az Arenberg kastélyban.
    A szemináriumon a kiválasztott orvosok neves egyetemek oktatóinak és híres szakemberek előadásait hallgathatják meg, eszmecseréken, vitákon, workshopokon vehetnek részt.

    Az 1 hetes szeminárium a kiválasztott jelentkezők számára ingyenes, az Open Medical Institute állja a szeminárium, a szállás, a teljes ellátás és az utazás költségeit.
    A jelentkezés feltétele: orvosi diploma és jó angol nyelvtudás.
    A jelentkezési határidő: szeptember 30.

    Jelentkezni on-line a következő címen lehet:
    http://aaf.bitmedia.cc/ext/omi/applications/catalog/internal.php?register2=9

    Kérjük, minden kötelezően megjelelölt kérdésre válaszoljon, illetve töltse fel a szükséges dokumentumokat (CV, fénykép, diploma másolata), mert jelentkezése csak ebben az esetben érvényes.

    További információ:
    http://www.aaf-online.org/smsi_10.html

    Minden kérdésére örömmel válaszolunk elérhetőségeinken. Kérjük, értesítse kollegáit, ismerőseit is erről a lehetőségről.

    Üdvözlettel:

    The American Austrian Foundation
    Open Medical Institute

    T: +36203203105
    E: katalinromics@gmail.com
    Web: www.aaf-online.org

    Rendezvény kezdete: 2010.05.30.
    Rendezvény vége: 2010.06.05.
    Helyszín: Ausztria, Salzburg, Arenberg kastély
    A rendezvény Web oldala: http://www.aaf-online.org/smsi_10.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Laparoszkópos lágyéksérv műtét, mint a lágyéksérv mûtétek gold standard-ja

    „Ahogy mi operálunk - találkozások a Szent Imre Kórházban”
    a Fővárosi Szent Imre Kórház Általános Sebészeti Profil, az Aesculap Akadémia és a Magyar Sebész Társaság Közép-magyarországi Szakcsoportjának közös rendezvénye

    Időpont: 2010. május 8.

    Helyszín:
    Aesculap Akadémia
    1115 Budapest, Halmi u. 20-22.

    Védnök: Prof. Dr. Jakab Ferenc,
    az MST Közép-magyarországi Sebész Szakcsoport elnöke

    A rendezvény akkreditálása folyamatban van.

    A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban elõzetes regisztráció szükséges.
    A jelentkezési lap (egyben programfüzet) elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
    Részvételi szándékát kérjük, az alábbi fax számra vagy e-mail címre elküldött regisztrációs lappal jelezze:
    Fulmer Annamária
    Aesculap Akadémia koordinátor
    Fax: 438-4900
    E-mail: annamaria.fulmer@bbraun.com
    Telefon: 346-9772

    Időpont: 2010.05.08.
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi u. 20-22., Aesculap Akadémia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó Sebészet: Podológia, diabetes láb, diabetes és érsebészet, neuro-angiopathia

    Helyszín és időpont: Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 1082, Budapest Üllői út 78. Tanterme, 17:00-19:00

    Podológia, diabetes láb, diabetes és érsebészet, neuro-angiopathia.
    - Dr. Fövényi József c. egyetemi docens Péterfy Sándor utcai kórház Diabétesz Szakrendelés
    - Dr. Mecseky László sebész, traumatológus, Diabétesz-Láb Szövetség Elnöke
    - Dr. Hermányi Zsolt diabetológus adjunktus Bajcsy Zs Kh. III sz. Belgyógyászati osztály

    További Információ a kurzus vezetőjénél:
    Dr. Szijártó Attila
    Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    1082, Budapest Üllői út 78.
    +36-20-825-89-25
    E-mail: szijartoattila@gmail.com

    Időpont: 2010.04.22.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78/a, SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika Tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó Sebészet: Tissue-Engineering – Őssejtkutatás szövet-, és szervpótlás és sebészet

    Helyszín és időpont: Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 1082, Budapest Üllői út 78. Tanterme, 17:00-19:00

    Tissue-Engineering – Őssejtkutatás szövet-, és szervpótlás és sebészet.
    - Dr. Berta Ágnes The University of Manchester
    - Prof. Sarkadi Balázs akademikus, Országos Haematológiai és Immunológiai Intézet

    2010. április 22.
    Podológia, diabetes láb, diabetes és érsebészet, neuro-angiopathia.
    - Dr. Fövényi József c. egyetemi docens Péterfy Sándor utcai kórház Diabétesz Szakrendelés
    - Dr. Mecseky László sebész, traumatológus, Diabétesz-Láb Szövetség Elnöke
    - Dr. Hermányi Zsolt diabetológus adjunktus Bajcsy Zs Kh. III sz. Belgyógyászati osztály

    További Információ a kurzus vezetőjénél:
    Dr. Szijártó Attila
    Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    1082, Budapest Üllői út 78.
    +36-20-825-89-25
    E-mail: szijartoattila@gmail.com

    Időpont: 2010.04.08.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78/a, SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika Tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó Sebészet: A harmadik tér folyadékainak kezelése: Nyirokkeringési betegségek kezelése. Ascites és sebészet.

    Helyszín és időpont: Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 1082, Budapest Üllői út 78. Tanterme, 17:00-19:00

    A harmadik tér folyadékainak kezelése: Nyirokkeringési betegségek kezelése. Ascites és sebészet.
    - Prof. Daróczy Judit osztályvezető, Szent István Kórház Bőrgyógyászat és Nyiroködéma Rehabilitációs Osztály
    - Prof. Kupcsulik Péter tanszékvezető egyetemi tanár, SE I. sz. Sebészeti Klinika

    További Információ a kurzus vezetőjénél:
    Dr. Szijártó Attila
    Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    1082, Budapest Üllői út 78.
    +36-20-825-89-25
    E-mail: szijartoattila@gmail.com

    Időpont: 2010.03.25.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78/a., SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika Tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó Sebészet: Idegsebészet – aktualitások az agysebészetben. Rehabilitáció és (ideg)sebészet

    Helyszín és időpont: Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 1082, Budapest Üllői út 78. Tanterme, 17:00-19:00

    Idegsebészet – aktualitások az agysebészetben. Rehabilitáció és (ideg)sebészet
    - Dr. Banczerowski Péter idegsebész főorvos, c. egyetemi docens Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet
    - Dr. Dénes Zoltán osztályvezető, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztálya

    További Információ a kurzus vezetőjénél:
    Dr. Szijártó Attila
    Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    1082, Budapest Üllői út 78.
    +36-20-825-89-25
    E-mail: szijartoattila@gmail.com

    Időpont: 2010.03.11.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78/a., SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika Tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)III. Magyar „NOTES” Konferencia

    Az évente megrendezésre kerülő Magyar NOTES Kongresszus 2010-ben olyan témákat választott, mely a korábbi hallgatóság megtartása mellett új érdeklődők megnyerésére is alkalmas.

    Ezek a NOTES és a különböző társszakmák kapcsolata, illetve a sebészet és határterületei köré csoportosulnak. A NOTES Egyesült Államokbeli fogadtatásáról, a legfrissebb eredményekről ezúttal első kézből, amerikai előadótól kaphatunk információkat.

    2010-ben, első alkalommal élő műtéti közvetítést is tervezünk, melynek során a kongresszus résztvevői a single port cholecystectomiát tekinthetik meg.

    Időpont: 2010. március 6.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78. (Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Tanterem)

    Tavaly már lehetőség nyílt arra, hogy a kiállítók standján egy-egy újdonsággal megismerkedhessünk. Idén - kongresszus előtti program formájában - a cégek saját prezentáció formájában be is mutatják új eszközeiket. A kongresszus zárása már hagyományosan a gyakorlásé, melyen ezúttal igazi újdonságokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők.

    Reméljük, idén is izgalmas programot sikerült összeállítani.
    Szeretettel várunk tehát mindenkit, aki a NOTES után érdeklődik!

    A program a "Kapcsolódó dokumentumok" alól tölthető le.

    A kongresszus várható creditpont-értéke: 16.

    A rendezvény web-oldalára >>

    Időpont: 2010.03.06.
    Szervező: Lukovich Péter
    Tel: 06 20 825 8900
    E-mail: hungaronotes@hungaronotes.hu
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Tanterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.hungaronotes.hu/index.php/hireink/1-frisshirek/107-notes2010

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó sebészet: Fájdalom és fájdalomcsillapítás – kórélettani és klinikai relevanciák

    Helyszín és időpont: Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 1082, Budapest Üllői út 78. Tanterme, 17:00-19:00

    Fájdalom és fájdalomcsillapítás – kórélettani és klinikai relevanciák
    - Dr. Benyó Zoltán egyetemi docens, SE Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet
    - Prof. Darvas Katalin egyetemi tanár, SE I. sz. Sebészeti Klinika
    - Dr. Borsodi Marianna egyetemi adjunktus, SE I. sz. Sebészeti Klinika

    További Információ a kurzus vezetőjénél:
    Dr. Szijártó Attila
    Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    1082, Budapest Üllői út 78.
    +36-20-825-89-25
    E-mail: szijartoattila@gmail.com

    Időpont: 2010.02.25.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78/a., SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika Tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó Sebészet: Vallás és orvostudomány, bioetika aktuális kérdései

    Az I. sz. Sebésezti Klinika szervezésében, az előző félévben tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel, új tematikával indítunk kurzust "A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó sebészet" címmel.

    Az előadássorozat célja, hogy a sebészet tárgykörébe tartozó határterületi klinikai problémákat mélyebb tartalommal töltse meg, új ismertekkel egészítse ki. Graduális és posztgraduális képzésben résztvevő hallgatókat, kollégákat egyaránt szeretettel várunk kéthetente, a csütörtök esti együttgondolkodáson!

    Lehetőséget szeretnénk teremteni a kutatás és klinikum iránt érdeklődőknek egyaránt, hogy a választott tudományterületükön és klinikai érdeklődésükön kívül más diszciplínák eredményeivel is megismerkedjenek, illetve szintetizálni akarjuk az egyes témakörökhöz kapcsolódó ismereteket. Ezúttal is az egyes témák legelismertebb szakértőit kértük fel szakterületük bemutatására.

    A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó Sebészet 2009/2010 II. félév

    Helyszín és időpont: Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 1082, Budapest Üllői út 78. Tanterme, 17:00-19:00

    2010. február 11.
    Vallás és orvostudomány, bioetika aktuális kérdései.
    - Pajor András teológus, Keresztény Kulturális Akadémia, Szent Lélek Plébánia
    - Dr. Harsányi László egyetemi docens, SE I. sz. Sebészeti Klinika

    További Információ a kurzus vezetőjénél:
    Dr. Szijártó Attila
    Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    1082, Budapest Üllői út 78.
    +36-20-825-89-25
    E-mail: szijartoattila@gmail.com

    Időpont: 2010.02.11.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78/a., SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika Tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IASGO - Magyar Tagozat Kongresszusa

    Fő témák:

  • Haladó laparoszkópia, eredmények, lehetőségek, finanszírozás
  • Neoadjuvans kemo/radiotherápia és target kezelés hatása a daganatok reszekálhatóságára (R0)
  • Endoscopia 2009-ben. Szerepe a daganat felismerésében, stagingben, és a kezelésben


  • A jelentkezési lapot, és a részletes programot a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt érheti el.

    Rendezvény kezdete: 2009.11.19.
    Rendezvény vége: 2009.11.21.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Jakab Ferenc
    Munkahely neve: Uzsoki u. Kórház
    Címe: Cím: H-1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.
    Tel: +36 (1) 220-9950
    Fax: +36 (1) 220-9950
    E-mail: jakab@uzsoki.hu
    Szervező: Bokker Tamás
    Munkahely neve: Convention Budapest Kft
    Címe: H-1461 Budapest, Pf: 11.
    Tel: (06 1) 299-0184, 299-0185, 299-0186
    Fax: (06 1) 299-0187
    E-mail: kbagdi@convention.hu
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Széchenyi utca 16., Flamingo Wellness Hotel****
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/db/index.php

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jubileumi tudományos ülés az Üllői úti Sebészeti Klinika 100 éves fennállásának alkalmából

    Az Üllői úti Sebészeti Klinika (1909-2009) 100 éves fennállásának évfordulóján Jubileumi tudományos ülést rendezünk.
    Időpont: 2009. november 27. (péntek) 14.00
    Helyszín: SE I.sz. Sebészeti Klinika Tanterem (1082 Budapest, Üllői út 78.)
    Parkolás lehetséges a Külső Klinika Tömb kertjében.

    Megnyitó
    Kupcsulik Péter

    Üdvözlések
    - Rektori köszöntés
    - ÁOK Dékáni köszöntés

    Tudományos program:

    Szijártó Attila (10 perc)
    Az ischaemia-reperfusios májkárosodás megelőzésének kísérletes vizsgálata

    Hahn Oszkár (10 perc)
    Az ischaemiás precondicionálás klinikai alkalmazása májresectio során

    Jaques Belghiti /Hopital Beaujon,Clichy,France/ (30 perc)
    Surgical Treatment of Colorectal Liver Metastases

    Harsányi László (10 perc)
    Extraperitoneális daganatok sebészete

    Tihanyi Tibor (10 perc)
    Laparoscopos pancreasresectio

    Molnár Béla (10 perc)
    Szt.Agáta kultuszától az emlőplasztikáig

    Darvas Katalin (10 perc)
    Mellékvesedaganatok műtéti érzéstelenítése

    KupcsulikPéter (10 perc)
    Hand asszisztált laparoscopos nyelőcsőresectiok

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    Időpont: 2009.11.18.
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., SE I. sz. Sebészeti Klinika Tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó laparoszkópia szakmai továbbképzés

    A debreceni Kenézy Kórház és az Ethicon és Ethicon-Endo Surgery üzletágak Haladó laparoszkópia témában közösen szakmai továbbképzést rendez 2009. november 13-án.

    Program:

    2009. november 12. csütörtök
    18.00 Érkezés
    19.30 Vacsora

    2009. november 13. péntek
    08.30 Élő műtéti bemutatók, közben diszkusszió (laparoszkópos lágyéksérv, Nissen fundoplikácio, laparoscopos vastagbél)
    12.00 Ebéd
    13.00 „Hands on Workshops” Új Harmonic kézi eszközök valamint laparoszkópos varrógépek kipróbálása „Pelvi-Tréneren”

    Amennyiben a kurzus tematikája felkeltette érdeklődését, a kurzusra történő jelentkezését, a csütörtök esti vacsorán történő részvételi szándékát illetve esetleges szállásigényét kérjük, 2009. október 30-ig jelezze az Ethicon illetékes területi képviselő kollegájának.

    Időpont: 2009.11.13.
    Helyszín: Debrecen, Kenézy Kórház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2. Emlőrák Konszenzus Konferencia

    Emlőrák Konszenzus Konferencia legutóbb 10 évvel ezelőtt, Egerben került megrendezésre. Az eltelt idő alatt az emlő diagnosztikájában és az alkalmazott terápiában is jelentős fejlődés ment végbe, mely szükségessé és időszerűvé tette egy újabb konszenzus konferencia megszervezését.

    A Szervezőbizottság elnökei:
    Prof. Dr. Kásler Miklós az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója
    Dr. Svébis Mihály a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórházának főigazgatója

    Az előadások körét az alábbi szakmai bizottságok és azok legjelesebb képviselői határozzák meg:
    1. Diagnosztikus radiológia (bele értve a szűréssel kapcsolatos tevékenységet, valamint az izotópdiagnosztikát is – lympho és csontscintigráfia, PET):
    Dr. Forrai Gábor PhD (ÁEK)
    2. Sebészet (beleértve a plasztikai sebészetet is): Prof. Dr. Lázár György (SZTE)
    3. Patológia (beleértve a citológiát is): Dr. Cserni Gábor MTA doktora (BKMÖ Kórháza)
    4. Sugárterápia: Dr. Polgár Csaba med.habil (Országos Onkológiai Intézet)
    5. Szisztémás terápia: Prof. Dr. Láng István (Országos Onkológiai Intézet)
    6. Epidemiológia, gondozás (beleértve a fokozott kockázatú betegek gondozását, genetikai tanácsadását is): Prof. Dr. Ádány Róza (DEOEC)

    A meghívó, a jelentkezési lap és az ajánlott ebédelési helyszínek letölthetőek Web-rendszerünkből a rendezvényhez kapcsolódó dokumentumok közül.

    Időpont: 2009.11.09.
    Helyszín: Kecskemét, Festő u. 6., Három Gúnár Rendezvényház
    A rendezvény Web oldala: http://www.kmk.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nem tapintható emlődaganatok komplex diagnosztikája és a terápia aktuális kérdései. Terhesség és szoptatás alatti emlődaganatok.

    2009. november 5-6. között kerül megrendezésre Debrecenben a Kenézy Kórházban a "Nem tapintható emlődaganatok komplex diagnosztikája és a terápia aktuális kérdései. Terhesség és szoptatás alatti emlődaganatok" c. 20 kreditpontra akkreditált, kötelezően választható tanfolyam radiológus, patológus, sebész, onkológus szakorvosok és rezidensek számára.

    A részvétel ingyenes.

    A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2009.11.05.
    Rendezvény vége: 2009.11.06.
    Helyszín: Debrecen, Kenézy Kórház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Arc- Állcsont és Szájsebészeti Társaság 13. Kongresszusa

    Ortognát sebészet- Onkológiai ellátás és prevenció- Rekonstrukció és esztétikai sebészet- Traumatológia- Implantológia- Szabad témák

    Rendezvény kezdete: 2009.11.05.
    Rendezvény vége: 2009.11.07.
    Szakterület(ek): Sebészet, Traumatológia, Onkológia, Fogászat, arc- és szájsebészet
    Tudományos információ: Dr. Olasz Lajos
    Címe: 7621 Pécs, Dischka u. 5.
    Tel: 06-72-535-901
    Fax: 06-72-535-905
    E-mail: lajos.olasz@aok.pte.hu
    Szervező: Dr. Olasz Lajos
    Munkahely neve: PTE ÁOK Fogászati és Szájsebészeti Klinika
    Címe: 7621 Pécs, Dischka u. 5.
    Tel: 06-72-535-901
    Fax: 06-72-535-905
    E-mail: lajos.olasz@aok.pte.hu
    Helyszín: 7621 Pécs, Király u. 5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sebészeti onkológia - 50 kreditpontos továbbképzés

    A szegedi Sebészeti Klinika "Sebészeti onkológia" címmel továbbképzést szervez, melyre 2009. október 27-30. között kerül sor a Szegedi Akadémiai Bizottság Székházában (Szeged, Somogyi u. 7.).
    A rendezvény kötelezően választható, 50 kreditpontos. Szakorvosok számára a részvételi díj 60.000,- Ft, szakorvosjelölteknek ingyenes.
    A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Jelentkezés: iroda@surg.szote.u-szeged.hu

    Rendezvény kezdete: 2009.10.27.
    Rendezvény vége: 2009.10.30.
    Helyszín: Szeged, Somogyi u. 7., Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVI. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlés

    A vándorgyűlés fő témái
    1. A könyök sérülései
    2. Poszttraumás károsodások korrekciós lehetőségei
    3. Anesthesia: Praeoperatív ellátás
    4. Konzervatív töréskezelés: indikációi, szabályai, határai
    5. Különfélék, esetismertetések

    Fontos dátumok
    2009. augusztus 31. Absztrakt beküldési határidô
    2009. szeptember 10. Elôadások visszaigazolása
    2009. szeptember 10. Szállásfoglalás határideje
    2009. szeptember 10. Szállásdíj befizetésének határideje

    Letölthetők további részletek a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2009.10.16.
    Rendezvény vége: 2009.10.17.
    Helyszín: 4071 Hortobágy-Máta, Hortobágy Club Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kardiológia - Kötelező szintentartó és továbbképző kurzus

    Rendezvény kezdete: 2009.10.15.
    Rendezvény vége: 2009.10.17.
    Szakterület(ek): Gyógyszertan, klinikai farmakológia, Kardiológia, Sebészet
    Tudományos információ: Dr. Cziráki Attila
    Címe: 7624 Pécs, Ifjúság útja 13.
    Tel: 06-72-536-001/5602 mellék
    Fax: 06-72-536-388
    E-mail: attila.cziraki@aok.pte.hu
    Szervező: Raics Teréz
    Munkahely neve: PTE KK ÁOK Szívgyógyászati Klinika
    Címe: 7624 Pécs, Ifjúság útja 13.
    Tel: 06-72-536-001/5605 mellék
    Fax: 06-72-536-388
    E-mail: terka.dobos@aok.pte.hu
    Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Sebészeti Endoszkópos Szekció XIII. Kongresszusa

    Hagyományainknak megfelelően kétévente kerül megrendezésre a Magyar Sebész Társaság Sebészeti Endoszkópos Szekciójának kongresszusa. Idén a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikája kapta azt a feladatot, hogy a 2009. október 8-10. között megrendezésre kerülő XIII. Kongresszus házigazdája legyen.

    Helyszín: IH Rendezvényközpont, 6721 Szeged, Felső Tiszapart 2.

    A kongresszus fő témái
    1. Colorectalis sebészet
    2. Oesophagus, oesophago-gastricus junctio, gyomor sebészet
    3. Sérv sebészet
    4. Thoracoscopos sebészet
    5. Sürgősségi laparoscopia
    6. Varia

    A Kongresszust megelőző gyakorlati kurzus:
    A hasfali sérvek minimálisan invazív sebészete
    2009. október 8. (csütörtök)
    SZTE ÁOK Sebészeti Klinika és Sebészeti Műtéttani Intézet

    Tovább a kongresszus honlapjára >>

    Rendezvény kezdete: 2009.10.08.
    Rendezvény vége: 2009.10.10.
    Szakterület(ek): Sebészet, Onkológia
    Tudományos információ: Prof. Dr. Lázár György
    Címe: 6720 Szeged, Pécsi u. 4.
    Tel: 62-545-701
    Fax: 62-545-701
    E-mail: iroda@surg.szote.u-szeged.hu
    Szervező: Mészáros Gábor
    Munkahely neve: Congress & Hobby Service Kft.
    Címe: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 53.
    Tel: 62-484-531
    Fax: 62-484-532
    E-mail: info@prof-congress.hu
    Helyszín: 6721 Szeged, Felső-Tiszapart 2., IH Rendezvényközpont
    A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2009/endoseb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos töprengés az emlőrák szűrésének és gyógyításának témakörében - Tudományos szimpózium

    Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület és a Pfizer Kft. megrendezi a „Tudományos töprengés az emlőrák szűrésének és gyógyításának témakörében” című tudományos szimpóziumot.

    Időpont: 2009. október 4., vasárnap
    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia, Díszterem
    1051 Budapest, Roosevelt tér 9.

    Kérjük, részvételi szándékát jelezze szeptember 30-ig.
    On-line regisztráció >>
    Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!

    Az esemény fénypontjaként az egybegyűltek a magyar közélet kiemelkedő képviselőinek vezetésével 20.30-kor átsétálnak az erre a különleges alkalomra rózsaszínre világított Lánchídon.

    „Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesületet” az Amerikai Egyesült Államok korábbi Nagykövete, Nancy Goodman Brinker pártfogásával civil szervezetek, közéleti személyiségek, politikai döntéshozók és nagyvállalatok hívták életre. A kezdeményezés évek óta hazánkban példa értékű módon fogja össze a résztvevőket a mellrák elleni küzdelemben.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumban olvashat.

    Időpont: 2009.10.04.
    Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székház, Díszterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2. Közép-Európai Elhízástudományi Kongresszus (CECON)

    A kongresszus fő témái:
    1. Az elhízás gyógyszeres terápiája
    2. Az elhízás következményes betegségeinek (hypertonia, koszorúér betegségek, keringési elégtelenség, alvási apnoe, atherogen dyslipidaemia, diabetes mellitus-2, depresszió, skizofrénia, mozgásszervi betegségek) terápiája
    3. Az elhízás diagnosztikája
    4. Veszélyek a táplálkozásban
    5. Étrend-kiegészítők
    6. A fizikai aktivitás az elhízás megelőzésében és kezelésében
    7. Morbid obezitás és sebészeti kezelése
    8. Genomikai kutatások
    9. Gyermekkori elhízás
    10. A táplálékfelvétel szabályozása
    11. A kémiai környezet hatása az elhízás kialakulására
    12. Elhízáshoz kapcsolódó mortalitás
    13. Az elhízás pszicho-szociális aspektusai
    14. Az elhízás gazdasági következményei
    15. Balneoterápia az elhízás kezelésében

    A kongresszus nyelve:
    A kongresszus hivatalos nyelve az angol. Kérjük az absztraktokat angol nyelven beküldeni és a prezentációkat is angolul tartani.

    Előadás bejelentés:
    A tudományos program a fent nevezett fő témákban benyújtott szóbeli előadásokból (időtartama 10 perc), illetve poszterekből áll. Az absztraktok beküldésének határideje: 2009. július 15.
    Az absztrakt beküldő rendszer elérhető a kongresszusi weblapon! Az előadások bejelentése kizárólag on-line módon lehetséges.

    Regisztráció:
    Regisztrációval és egyéb részletekkel kapcsolatos információért kérjük, látogassa a kongresszus hivatalos honlapját, ahol minden fontos információ megtalálható.

    Szervező:
    ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
    2. Közép-Európai Elhízástudományi Kongresszus (CECON) Titkársága
    H-1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 20.
    Tel: +36 1 350 1854 Fax: +36 1 350 0929
    Email: cecon@asszisztencia.hu
    Web: www.cecon2009.hu

    Rendezvény kezdete: 2009.10.01.
    Rendezvény vége: 2009.10.03.
    Helyszín: 1088 Budapest, VIII., Múzeum Krt. 6-8., Gólyavár
    A rendezvény Web oldala: http://www.cecon2009.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)III. Szegedi Emlőrák Szimpózium

    A szimpózium elő-akkreditált, kötelező szinten tartó rendezvény sebész, onkológus, radiológus, patológus, sugárterapeuta orvosok részére. Kódszáma: SZTE-ÁOK/2009.II/00233, akkreditált pontértéke 50 pont.
    Kedvezményes jelentkezési és absztrakt-beküldési határidő: 2009. június 15.

    Tovább a kongresszus honlapjára >>

    Rendezvény kezdete: 2009.09.17.
    Rendezvény vége: 2009.09.19.
    Szakterület(ek): Sebészet, Onkológia, Pathologia, Radiológia
    Tudományos információ: Prof. Dr. Kahán Zsuzsanna
    Címe: 6720 Szeged, Korányi fasor 12.
    Tel: 62/545-406
    Fax: 62/545-922
    E-mail: kahan@onko.szote.u-szeged.hu
    Szervező: Nagy Károly
    Munkahely neve: Congress and Hobby Service Kft.
    Címe: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 53.
    Tel: 62/484-531
    Fax: 62/450-014
    E-mail: info@prof-congress.hu
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE Tanulmányi és Információs Központ (TIK)
    A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2009/szesz

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fehérvári Angiológiai Napok

    2009. szeptember 17 – 19. között kerül megrendezésre a Fehérvári Angiológiai Napok
    Helyszín: Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, Fő u. 8.

    Fő témák:
    Artériás / vénás sebészet
    Katéter technikák, PTA
    Gyógyszeres kezelés
    Fizioterápia
    Nyilvánosság és az érsebészet


    FONTOS DÁTUMOK:

    2009. június 30. Absztrakt beküldési határidő
    2009. július 10. Absztrakt visszaigazolási határidő
    2009. augusztus 10. Szállásfoglalási és befizetési határidő

    További részletes információk a kapcsolódó dokumentumokban olvashatóak.

    Rendezvény kezdete: 2009.09.17.
    Rendezvény vége: 2009.09.19.
    Tudományos információ: Dr. Keresztury Gábor
    Munkahely neve: Fejér Megyei Szent György Kórház
    Címe: 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3.
    Tel: +36 (20) 823 6478
    Fax: +36 (22) 312 691
    E-mail: keresztury@mail.fmkorhaz.hu
    Szervező: Csesznok Júlia
    Munkahely neve: Asszisztencia Szervező Kft.
    Címe: 1136 Budapest, Hegedűs Gy. u. 20.
    Tel: +36 (1) 350 1854
    Fax: +36 (1) 350 0929
    E-mail: fan@asszisztencia.hu
    Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Fő u. 8., Vörösmarty Színház
    A rendezvény Web oldala: http://www.angiologia.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Gyermeksebész Társaság XIV. Kongresszusa

    A Magyar Gyermeksebész Társaság négyévente rendez kongresszust, így ez a rendezvény mindig kiemelt eseménynek számít, ezért igyekszünk olyan témaköröket meghirdetni, amelyek nem csak a gyermeksebészek, de a társszakmák érdeklődésére is számot tarthatnak.

    Fő témák

    • Ajak- és szájpadhasadék (a terápia minden aspektusával)
    • Minimál invazív sebészet gyermekkorban
      • Mellkas (thoracoscopia, VATS, Nuss műtét stb.)
      • Has (laparoscopia, retroperitoneoscopia, NOTES, transanalis Soave-műtét, videoendoszkópos eljárások, PEG stb.)
      • Traumatológia (arthroscopia, TEN, fixateur externe stb.)
    • Szabadon választott témák
    A kongresszus hivatalos nyelve: angol
    A kongresszus pontszerző, az akkreditáció folyamatban.
    Szeretnénk felhívni szíves figyelmét, hogy az online absztrakt küldésére a kongresszus honlapján van lehetőség: www.hapscongress.com
    Várjuk szíves jelentkezésüket!

    Letölthetők további információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2009.09.10.
    Rendezvény vége: 2009.09.12.
    Szervező: Dr. Sárközy Sándor
    E-mail: sarkozy@freemail.hu
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Gyógy tér 1., Anna Grand Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Újdonságok különféle sebészeti kórképek kezelésében

    Kötelezően választható, 25 ponttal akkreditált tanfolyam.

    Letölthetők további részletek a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2009.09.03.
    Rendezvény vége: 2009.09.04.
    Szervező: Dr. Kelemen Dezső
    Munkahely neve: PTE KK Sebészeti Klinika
    Tel: +36 (72) 536-496
    Helyszín: 7624 Pécs, Ifjúság út 13., PTE KK Sebészeti Klinika tanterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EPC 2009 - The 41st meeting of the European Pancreatic Club

    Online regisztráció és absztraktbeküldés: www.epc2009.hu
    Letölthetők részletes információk a kongresszus honlapjáról és a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2009.07.01.
    Rendezvény vége: 2009.07.04.
    Szervező: Dr. Hegyi Péter
    Tel: +36/70-375 1031
    E-mail: p.hegyi@epc2009.hu
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., József Attila Tanulmányi és Információs Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.epc2009.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos Sebész Teniszbajnokság

    Gyülekező a verseny napján délelőtt 9 órakor a teniszpályán. Sorsolás után kerül sor a mérkőzésre, a döntő után eredményhirdetés, díjkiosztás. A közös vacsora időpontját 19 órára tervezzük.
    Szállásbiztosítás telefonon vagy e-mailen keresztül történik. A szállás önköltséges. Este vacsora, másnap reggeli, hazautazás.

    A mérkőzés páros és 2 korosztályban történik (45 év alatt, 45 év felett).

    Nagyon örülnénk, ha részt tudnál venni a teniszviadalon.
    Amennyiben elfogadod meghívásunkat, írásban, telefonon, faxon, e-mailen jelezd részvételi szándékodat és szállásigényedet.

    Találkozási hely: Fehérgyarmat, kórház melletti teniszpálya.

    Letölthető a meghívó a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Időpont: 2009.06.27.
    Szervező: Dr. Kovács Viktor
    Címe: 4900 Fehérgyarmat, Bethlen utca 6.
    Tel: +36 (44) 362830
    E-mail: nyuszitata@t-online.hu
    Helyszín: Fehérgyarmat, kórház melletti teniszpálya

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MST XXII. Kísérletes Sebészeti Kongresszusa, 2009.

    A Kongresszus fő témái
    • Új sebészi technikák és eljárások.
    • Elméleti kutatási irányok új eredményei: transzplantáció; onkológia;
    gastrointestinális / pancreas / hepato-biliaris sebészet; orthopedia
    / traumatológia / rekonstruktív sebészet; keringéskutatás: shock /
    mikrokeringés / szepszis.
    • Oktatás-képzés: a sebészeti oktatás és a szakképzés aktuális kérdései.

    Letölthetők bővebb információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2009.06.11.
    Rendezvény vége: 2009.06.13.
    Munkahely neve: C&T Hungary Kft.
    Címe: 6722 Szeged, Dáni u. 13.
    E-mail: congress@congresstravel.hu
    Helyszín: 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2., IH Rendezvényközpont

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FLS (Fundamentals of Laparoscopic Surgery) program Magyarországon

    Az FLS a SAGES (Society of American Gastrointestinal and Endoscopic Surgeons) támogatásával és szervezésében megvalósuló program, amelynek alapvető célja a rezidens képzés és a praktizáló sebészképzés elősegítése. Részletesebb információk a programról a www.flsprogram.org oldalon találhatók.
    A program alapvetően három részből áll:
    1. Web-alapú elméleti rendszer
    2. Manuális gyakorlati tréning FLS Tréning Boxokban simulációs technikával
    3. Tesztrendszer, amely alkalmas a résztvevő elméleti és gyakorlati tapasztalatainak lemérésére

    Első magyarországi bemutatkozására 2009. március 26-án 13.00-kor a Gróf Tisza István kórházban (Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 1.) kerül sor. A program angol nyelvű.
    Részvételi díj: 10.000 Ft/fő (fizetési határidő 2009. március 10.) A vizsgadíj (aki vizsgát is kíván tenni) később fizethető.
    Csak korlátozott számú max. 20-25 fő részvételére van lehetőség.
    A rendezvény az MST Sebészeti Endoszkópos Szekció égisze alatt annak támogatásával valósul meg azzal a szándékkal, hogy elősegítse a résztvevők nemzetközi szintű érvényesülését.
    Sikeres vizsga esetén a résztvevők nemzetközi szinten elfogadott diplomát kapnak!
    A jelentkezés technikai feltétele: a jelentkező/k intézményében hozzáférhető számítógép internet kapcsolattal Skype- lehetőséggel
    (a speciális tréning boxok korlátozott száma miatt egy-egy intézményből több érdeklődő jelentkezése célszerű)

    Prof. Dr. Gál István
    a SES elnöke

    A tanfolyam koordinátora és szervezője:
    (jelentkezés, további felvilágosítás, financiális kérdések, részletek)
    Dr. Kóti Csaba főorvos
    Gróf Tisza István Kórház, Berettyóújfalu
    Tel.: +36 (54) 507-555
    Mobil: +36 (30) 9252023
    Email: cskoti@t-online.hu

    Időpont: 2009.03.26.
    Szervező: Dr. Kóti Csaba
    Munkahely neve: Gróf Tisza István Kórház
    Címe: Berettyóújfalu
    Tel: +36 (54) 507-555
    Fax: +36 (30) 9252023
    E-mail: cskoti@t-online.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SHIOL (Magyar Műlencse Implantációs és Refraktív Sebészeti Társaság) 2009. évi Kongresszusa

    Multifunkcionális és tórikus műlencsék- Új műtéti technikák- Komplikációk megelőzése

    Rendezvény kezdete: 2009.03.19.
    Rendezvény vége: 2009.03.21.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Tudományos információ: Dr. Bíró Zsolt
    Címe: 7624 Pécs, Ifjúság u. 13.
    Tel: 06-72-536-141
    Fax: 06-72-536-142
    E-mail: zsolt.biro@aok.pte.hu
    Szervező: Dr. Szalczer Lajos
    Munkahely neve: Zala Megyei Kórház-Rendelőintézet
    Címe: 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 1.
    Tel: 06-92-501-500
    Fax: 06-92-501-500
    E-mail: szalczer@t-online.hu
    Helyszín: Keszthely,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. magyar 'NOTES' konferencia

    Az elmúlt év során a NOTES (Natural Orifice Translumenal Endoscopic Surgery) kutatások kezdeti lendülete nem tört meg, sőt, ha lehet azt mondani, tovább gyorsult. Az e-témában megjelent cikkek száma exponenciálisan emelkedett, s a humán beavatkozások száma e sorok írásakor már meghaladta az 500-at.
    Az idén megtartandó II. Magyar NOTES Kongresszus célja, a külföldi kongresszusokon hallott friss információk interpretációja mellett, a külföldi előadók véleményének és eredményeinek megismerése. Az új módszer új műszereket igényel. Ezúttal a műszerfejlesztés, valamint a robottechnika rejtelmeibe is betekinthetünk. Újdonság, hogy az érdeklődők számára lehetőség nyílik az intraluminalis és NOTES beavatkozások gyakorlására flexibilis endoszkópokkal bioszintetikus modellen, illetve számítógépes szimulációs programmal is. A flexibilis endoscopia újdonságai a meghívott cégek standjain is megismerhetők.

    Letölthetők további információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Időpont: 2009.02.28.
    Tudományos információ: dr. Lukovich Péter
    Tel: +36 (20) 8258900
    E-mail: lukovich66@freemail.hu
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.notesweb.extra.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Coloproctologiai Szekció 2009. évi Kongresszusa

    Határidők:

    Tudományos összefoglalók beküldése: 2008. november 1.
    Az elõadások elfogadásának visszaigazolása: 2008. november 20.
    Kedvezményes regisztrációs díj fizetése: 2008. november 25.
    Várhatóan végleges program postázása: 2009. január 15.

    További információ a kapcsolódó dokumentumok között található

    Rendezvény kezdete: 2009.02.13.
    Rendezvény vége: 2009.02.14.
    Helyszín: 9400 Sopron, Ojtózi fasor 3., Hotel Fagus****

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sebészi, mellkassebészi és gasztroenterológiai kórképek korszerű kezelése, tanfolyam

    Letölthetők részletes információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2009.01.19.
    Rendezvény vége: 2009.01.22.
    Szervező: Dr. Kelemen Dezső
    Tel: +36 (72) 536496
    Helyszín: Pécs, PTE KK Sebészeti Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ünnepi tudományos ülés Prof. Dr. Flautner Lajos 70. születésnapján

    Program
    14:00: Megnyitó
    14:10–14:25: Sápy Péter: A hasnyálmirigy-sebészet története
    14:25–14:40: Papp János: Az endoscopos diagnosztika fejlődése
    14:40–14:55: Pap Ákos: Az endoscopos interventio helye a pancreatológiában
    15:00–15:15: Farkas Gyula: Magyar innovációk a hasnyálmirigy sebészetében
    15:15–15:30: Kelemen Dezső: Szervkímélő szemlélet a pancreas sebészetben
    15:30–15:45: Oláh Attila: A sebész szerepe a pancreas-rák gyógyításában.
    15:45–16:00: Tihanyi Tibor: Pancreas sebészet a SE ÁOK I. Sebészeti Klinikáján
    16:00: Zárszó

    Letölthető a Meghívó a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Időpont: 2008.12.05.
    Helyszín: 1083 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Északkelet Magyarországi Régió 2008. évi Tudományos Ülése

    Téma: Egynapos sebészet-lehetőségek és buktatók
    Időpont: 2008 november 29. 10 óra

    Időpont: 2008.11.29.
    Szervező: Dr. Gál István
    Tel: 06 30 9150 552
    E-mail: galis@t-online.hu
    Helyszín: 3060 Pásztó, Semmelweis út 15-17., Margit Kórház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Transzplantációs Társaság X. Jubileumi Kongresszusa

    A kongresszus fő témái:

    1. Transzplantáció időzítése, „bridging” szervátültetés előtt
    2. Műtéti technikák
    Absztrakt beküldési határidő: 2008. október 1.
    Kedvezményes jelentkezési határidő: 2008. szeptember 15.
    Letölthetők további információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól, illetve a szervezők web-oldaláról: http://www.congresstravel.hu/mtt2008/

    Rendezvény kezdete: 2008.11.27.
    Rendezvény vége: 2008.11.29.
    Munkahely neve: C & T HUNGARY Kft. Kongresszusi Iroda
    Címe: 6722 Szeged, Dáni u. 13.
    Tel: +36 (62) 548-485
    Fax: +36 (62) 548-485
    E-mail: congress@congresstravel.hu
    Helyszín: 5700 Gyula, Várkert u.1., Hunguest Hotel Erkel
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/mtt2008/

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó laparoszkópos kurzus

    A jelentkezési lap letölthető a http://soki.aok.pte.hu/tanfolyamok címről, amelyet kitöltve az ilona.bakaine@aok.pte.hu e-mail címre kérünk eljuttatni.
    A jelentkezési lap postai úton vagy faxon is beküldhető. Cím: PTE ÁOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, 7624 Pécs, Kodály Zoltán u. 20. Fax: 72/535-821.
    Letölthetők bővebb információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2008.10.16.
    Rendezvény vége: 2008.10.17.
    Szervező: Bakainé Matus Ilona
    Tel: 06-72-535-820, 06-20/2710-766
    E-mail: ilona.bakaine@aok.pte.hu
    Helyszín: 7624 Pécs, Kodály Z. u. 20., PTE ÁOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Angiológusok Fóruma

    Fő témák
    - Carotis betegségek kezelése: műtét versus intervenció
    - Endovascularis beavatkozások szövődményei és ellátásuk
    - Prothesis gennyedés: megelőzése, kezelése
    - Új módszerek a vénás keringési elégtelenségek kezelésében
    - Az őssejt terápia szerepe a PAD jelen és jövő kezelési stratégiájában
    - PAD kockázati besorolás és terápiás lehetőségei.

    Letölthetők bővebb információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2008.10.09.
    Rendezvény vége: 2008.10.11.
    Szakterület(ek): Érsebészet, Belgyógyászat, Radiológia
    Tudományos információ: dr. Vallus Gábor
    E-mail: faof@angiologia.hu
    Munkahely neve: DTC med Kft.
    Címe: 1113, Budapest,Daróci út 1-3.
    Tel: +36 (1) 372-5272
    Fax: +36 (1) 372-5272
    E-mail: faof@angiologia.hu
    Helyszín: Balatonkenese, TELECOM-Üdülő Kongresszusi Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A természetes testnyílásokon keresztüli sebészet

    A flexibilis endoszkópos technika alapjainak áttekintése után a kurzus bepillantást nyújt e rövid múltra visszatekintő minimál invazív sebészeti módszer részleteibe. Célunk a természetes testnyílásokon keresztül végzett sebészeti eljárások módszerének ismertetése, a módszer jelenlegi hiányosságainak bemutatása. A résztvevőknek alkalmuk nyílik a NOTES technika kipróbálására műtőtermi körülmények között.
    Részvételi dij: 50.000 Ft
    Letölthetők további információk a "Kapcsolódó dokumentumok" közül.

    Rendezvény kezdete: 2008.10.06.
    Rendezvény vége: 2008.10.07.
    Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
    Tel: 06-72-535-820
    Helyszín: 7624 Pécs, Kodály Z. u. 20., PTE ÁOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebész Társaság 59. Kongresszusa és Továbbképző Tanfolyama

    Az MST 59. Kongresszusának megrendezésére 2008. június
    18.-20. között kerül sor, melyre tisztelettel meghívunk minden
    kollegát Debrecenbe az új Kölcsey Központba.
    További információk letölthetők a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2008.06.18.
    Rendezvény vége: 2008.06.20.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIII. Debreceni Nephrologiai Napok

    A Debreceni Nephrologiai Napok (DNN) az idén is színes szakmai programot kínál a résztvevőknek a klasszikus klinikai nephrologiai témákon túl a hypertonologia, diabetologia, lipidologia, cardiologia, angiologia, hematologia, táplálkozástudomány, endocrinologia és transplantologia nephrologiai határterületi kérdéseiről. A részletes szakmai program legkésőbb február végéig megtekinthető lesz a kongresszus honlapján: www.nephrologia.com

    Rendezvény kezdete: 2008.05.28.
    Rendezvény vége: 2008.05.31.
    Helyszín: Debrecen, DE OEC, Elméleti Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IASGO (International Association of Surgeons and Gastroenterologists and Oncologists) Magyar Tagozat Kongresszusa


    FŐ TÉMÁK:

    • A tápcsatorna daganatainak interdiszciplináris kezelése
    • A colorectalis szűrőprogram vitatott kérdései
    • GERD 2008
    • Képalkotók a korszerű daganat-diagnosztikában
    • Haynal Imre Emlékelőadás
    • Varia

    Regisztrációra a kongresszus helyszínén csütörtökön, május 15-én 18.00 – 20.00 h között, pénteken, május 16-án 07.30 - 16.00 h, szombaton május 17-én 07.30 - 13.00 között van lehetőség.

    További információ, program, és jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok között található

    Rendezvény kezdete: 2008.05.16.
    Rendezvény vége: 2008.05.17.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Jakab Ferenc
    Munkahely neve: Uzsoki u. Kórház
    Címe: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.
    Tel: +36 (1) 2209950
    E-mail: jakab@uzsoki.hu
    Szervező: Bagdi Károly
    Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
    Címe: 1461 Budapest, Pf: 11.
    Tel: +36 (1) 2990184, 2990185, 2990186 (107-es mellék)
    Fax: +36 (1) 2990187
    E-mail: kbagdi@convention.hu
    Helyszín: Budapest, Roosevelt tér 2., Hotel Eger és Park Konferencia Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos Pankreas Kerekasztal


    A konferencián sikeres vizsga letételével 40 kreditpont szerezhető.
    Jelentkezési határidő: 2008.03.01

    További iformáció és program a kapcsolódó dokumentumok közt található

    Rendezvény kezdete: 2008.04.04.
    Rendezvény vége: 2008.04.05.
    Tudományos információ: Dr. Weltner János, Dr. Wacha Judit
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I Sebészeti Klinika
    Tel: +36 (20) 8258931, +36 (20) 8259008
    E-mail: wj@seb1.sote.hu
    Helyszín: 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3., Hotel Stadion

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)I. magyar „NOTES” konferencia


    A részvétel díjtalan.

    További információ és program a kapcsolódó dokumentumok között található

    Időpont: 2008.03.29.
    Tudományos információ: Lukovich Péter
    Tel: +36 (20) 8258900
    E-mail: notesweb@extra.hu
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Tanterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.notesweb.extra.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NOTES Workshop - A természetes testnyílásokon keresztüli sebészet

    Jelentkezési határidő: 2008. február 20.
    A helyszínen regisztrálásra csak korlátozott számban lesz lehetőség!

    Az érdeklődő jelentkezők további tájékoztatást Bakainé Matus Ilonától, a 06-72/535-820 telefonszámon kapnak.

    A résztvevőktől kérjük, hogy a gyorgy.weber@aok.pte.hu e-mail címre küldjék el az alábbi adatokat:
    - név, cím, munkahely, e-mail cím, részvételi díj átutalása megtörtént
    A részvételi díjat kérjük utalják a Dél-Dunántúli Kooperációs Kutatási Központ Innovációs Zrt (7624. Pécs, Ifjúság u. 6.) számlájára (12072569-00148245-00100007)

    Megjegyzés: NOTES. A regisztrációhoz szükséges átutalási igazolást kérjük mindenki hozza magával!

    Részvételi díj: 3000.-Ft (40 év alatt)
    (benne ebéd) 5000.-Ft (40 év felett)

    Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt található!

    Időpont: 2008.02.29.
    Helyszín: Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza, Jurisics Miklós u. 44

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ILCO 2008, Béldaganatos betegek komplex rehabilitációja

    A Magyar ILCO Szövetség két napos nemzetközi konferenciát és kiállítást szervez 2008 február 8-9-én a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.
    A konferencia célja, hogy a komplex rehabilitációban érintett valamennyi szereplő megismerje a legújabb magyar és külföldi orvosi, orvos-technológiai, dietetikai eredményeket és rehabilitációs eljárásokat. A konferencia egyik fő célja, hogy felhívja a magyar társadalom figyelmét a prevenció és a rehabilitáció fontosságára, s ennek nyomán olyan, akár több határterületet érintő kutatások induljanak el, amelyek lehetővé teszik a béldaganatos betegek komplex rehabilitációját elősegítő protokollok kidolgozását és széles körű alkalmazását. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a rehabilitáció kérdésköre az oktatásban is a mainál hangsúlyosabb szerepet kapjon. Várjuk az érdeklődő PhD hallgatók és szakdolgozók jelentkezését is.
    Letölthetők további információk és a Jelentkezési lap a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2008.02.08.
    Rendezvény vége: 2008.02.09.
    Szervező: Dittrich Katalin, Varga Anikó
    Munkahely neve: Magyar ILCO Szövetség
    Címe: 7400 Kaposvár, Szent Imre utca 14.
    Tel: 30 294 9734; 20 2500504
    E-mail: magyarilcoszov@hu.inter.net; aniko.varga@greenenergy.hu
    Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics Miklós u. 44., MTA Székház, Pécs
    A rendezvény Web oldala: http://www.magyarilcoszovetseg.hu/default.php?page=2&PHPSESSID=039429d05a60e4c9b80d32827315ca8e

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A felső gasztrointesztinális traktus motilitászavarainak klinikuma

    Kreditpont vizsgával: 20
    Díja: 5000 Ft
    Kérjük a kollégákat, hogy lehetőleg az OFTEX portálon >>jelentkezzenek.
    Letölthetők részletes információk és a prögram a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Időpont: 2008.01.12.
    Szervező: Dr.Weltner János, Dr. Wacha Judit
    Munkahely neve: SE ÁOK I. Sebészeti Klinika
    Címe: 1082-Budapest Üllői út 78.
    Tel: +36-20-8258931, +36-20-8259008
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., SE ÁOK I. Sebészeti Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Adatvédelmi, betegjogi képzés orvosok számára

    Adatvédelmi, betegjogi képzés indul Budapesten, orvosok számára, "Jog és kommunikáció -a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása …” címmel.

    A három időpont:
    2007.11.30.
    2007. 12.01.
    2007.12.15.
    24 óra, 15 pont.

    A képzés gyakorlatorientált, egyszerre kíván reflektív teret, módszertani útmutatót nyújtani a mindennapok problémás helyzeteinek megoldására, hogy a szakszerű egyben jogszerű legyen.

    A képzésen történő részvétel díja: 1600 Ft/ óra/ fő

    Jelentkezési határidő:
    2007.11.15.
    7-16 résztvevőnek

    Jelentkezés:
    Urbán Éva: 06/30/97-59-345,
    Skype:pszichotrend.bt
    E-mail: info@jogorvoslat.hu
    Internet: www.oftex.hu SE-ÁOK/2007-07/00073,szabadon választható

    Üdvözlettel:

    dr.Kelényi Zoltán
    ügyvéd
    titok- és adatvédelmi szakértő

    Urbán Éva
    klinikai szakpszichológus
    pszichoterapeuta

    Rendezvény kezdete: 2007.11.30.
    Rendezvény vége: 2007.12.15.
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.jog-orvoslat.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Társaság XI. Vándorgyűlése

    Rendezvény kezdete: 2007.11.23.
    Rendezvény vége: 2007.11.24.
    Helyszín: Dobogókő,
    A rendezvény Web oldala: http://www.euuzlet.hu/conf2005.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság IX. Kongresszusa


    FŐ TÉMAKÖRÖK:

    • transzplantációs patológia
    • a szervátültetés emberi jogi kérdései
    • a transzplantációval átvihető betegségek
    • varia


    REGISZTRÁCIÓS DÍJAK
    szeptember 14-ig:
    MTT tag 15.000.-
    Nem MTT tag 18.000.-
    Szakdolgozó, kísérő 10.000.-

    szeptember 14 után:
    MTT tag 17.000.-
    Nem MTT tag 20.000.-
    Szakdolgozó, kísérő 12.000.-

    A regisztrációs díjak az alábbi szolgáltatásokat tartalmazzák:
    • Részvétel a tudományos programokon
    • Kongresszusi anyagokat
    • November 22-én és 23-án büfé ebédet a Hotel Azúr éttermében
    • November 22-i vacsorát a Kukorica Csárdában
    • November 23-i Gálavacsorát a Hotel Azúr éttermében
    • Kávészünetekben kávét és üdítőt

    A kísérői díj a kongresszusi anyagok és a kávészünetek kivételével ugyanazokat a szolgáltatásokat tartalmazza, mint a többi regisztrációs díj.

    Rendezvény kezdete: 2007.11.22.
    Rendezvény vége: 2007.11.24.
    Helyszín: Magyarország, Siófok, Hotel Azúr

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Transzplantációs Társaság IX. Kongresszusa


    FŐ TÉMAKÖRÖK:

    • transzplantációs patológia
    • a szervátültetés emberi jogi kérdései
    • a transzplantációval átvihető betegségek
    • varia


    REGISZTRÁCIÓS DÍJAK
    szeptember 14-ig:
    MTT tag 15.000.-
    Nem MTT tag 18.000.-
    Szakdolgozó, kísérő 10.000.-

    szeptember 14 után:
    MTT tag 17.000.-
    Nem MTT tag 20.000.-
    Szakdolgozó, kísérő 12.000.-

    A regisztrációs díjak az alábbi szolgáltatásokat tartalmazzák:
    • Részvétel a tudományos programokon
    • Kongresszusi anyagokat
    • November 22-én és 23-án büfé ebédet a Hotel Azúr éttermében
    • November 22-i vacsorát a Kukorica Csárdában
    • November 23-i Gálavacsorát a Hotel Azúr éttermében
    • Kávészünetekben kávét és üdítőt

    A kísérői díj a kongresszusi anyagok és a kávészünetek kivételével ugyanazokat a szolgáltatásokat tartalmazza, mint a többi regisztrációs díj.

    Rendezvény kezdete: 2007.11.22.
    Rendezvény vége: 2007.11.24.
    Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia, Allergológia, klinikai immunológia, Aneszteziológia, intenzív terápia, Belgyógyászat, Bőrgyógyászat, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Gasztroenterológia, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Kardiológia, Nephrologia, Nephrologia, Nephrologia, Nephrologia, Neurológia, idegsebészet, Neurológia, idegsebészet, Neurológia, idegsebészet, Onkológia, Rehabilitáció, Reumatológia, Reumatológia, Sebészet, Szülészet-nőgyógyászat, Nephrologia
    Helyszín: Magyarország, Siófok, Hotel Azúr

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság V. Országos Konferenciája

    Rendezvény kezdete: 2007.11.16.
    Rendezvény vége: 2007.11.17.
    Helyszín: Nyíregyháza,
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu/index.php?page=event&action=detail&id=1725

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Onkológusok Társasága 50 éves fennállásának XXVII. Jubileumi Kongresszusa - 2007

    Rendezvény kezdete: 2007.11.08.
    Rendezvény vége: 2007.11.10.
    Helyszín: 1123 Budapest, Jagello út 1-3., Budapest Congress & World Trade Center
    A rendezvény Web oldala: http://www.oncology.hu/mot2007

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Sebészeti Endoszkópos Szekció XII. Kongresszusa

    Endoszkópos Sebészeti Továbbképző Tanfolyam
    Letölthetők bővebb információk és a regisztrációs lap a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2007.10.26.
    Rendezvény vége: 2007.10.27.
    Helyszín: Sárvár,

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebkezelő Társaság X. Kongresszusa

    Rendezvény kezdete: 2007.10.25.
    Rendezvény vége: 2007.10.26.
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.euuzlet.hu/mskt/kongresszus/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Thrombocytagátlás percután coronaria intervenció után - interdiszciplináris fórum

    A Magyar Kardiológusok Társasága Interdiszciplináris Szimpóziumot szervez "Thrombocytagátlás percután coronaria intervenció után" címmel
    Ingyenes regisztráció a helyszínen, 8 creditpont vizsgával

    A Szimpózium helye:
    Állami Egészségügyi Központ, Előadóterem, Budapest XIII. Pap Károly utca

    A Szimpózium ideje: 2007. október 13.

    Tudományos program:

    09:00 Elnöki megnyitó: Lengyel Mária, Forster Tamás
    09:10 Thrombocyta gátlószerek - Kiss Róbert Gábor
    09:30 A TAGG jelentősége acut coronaria syndromában - Andréka Péter
    09:50 A TAGG jelentősége percutan coronaria intervencióban - Komócsi András, Horváth Iván
    10:10 A stentthrombosis és következményei - Becker Dávid, Merkely Béla

    Kerekasztal a kardiológusok és a társzakmák együttműködéséről

    10:30 TAGG kezelés PCI után. A kardiológus szempontjai - Keltai Mátyás
    10:50 A családorvos szempontjai - Magyar Anna
    11:00 A sebész szempontjai - Ender Ferenc
    11:10 A szívsebész szempontjai - Horkay Ferenc
    11:20 Az anaesthesiológus szempontjai - Bobek Ilona
    11:30 A nőgyógyász szempontjai - Rákóczi István
    11:40 A gastroenterologus szempontjai - Papp János
    11:50 A szájsebész-fogorvos szempontjai - Joób-Fancsaly Árpád

    12:00 Ajánlás megfogalmazása (Lengyel Mária, valamennyi előadó)

    13:00 Szimpózium vége

    A rendezvényre a helyszínen lehet regisztrálni, a részvétel ingyenes!

    Időpont: 2007.10.13.
    Szervező: Dr. Keltai Mátyás egyetemi tanár
    Munkahely neve: Kardiológiai Tanszék, Semmelweis Egyetem, Országos Kardiológiai Intézet
    Címe: 1096 Budapest, Haller u. 29.
    Tel: 215-5593
    Fax: 215-5593
    E-mail: keltai@kardio.hu
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Szegedi Emlőrák Szimpózium

    Rendezvény kezdete: 2007.08.31.
    Rendezvény vége: 2007.09.02.
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE Tanulmányi és Információs Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.prof-congress.hu/2007/szesz

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebész Társaság - Kísérletes Sebészeti Szekció XXI. Kongresszusa

    A tudományos program fő témái:

    A tudományos program fő témái:
    1./ Endogén adaptáció és oxidatív stressz
    2./ Iszkémia-reperfúzió: kísérleti modellek és klinikai következmények
    3./ Mikrocirkuláció, haemorheologia
    4./ Szerv, szövet és őssejt transzplantáció
    5./ Molekuláris biológiai diagnosztika
    6./ Kardiovaszkuláris és mellkassebészet
    7./ Új diagnosztikus és technikai lehetőségek a minimál invazív sebészetben
    8./ Mikrosebészet
    9./ Sebészeti oktatás és továbbképzés
    10./ Varia

    Fontosabb dátumok:
    - tudományos összefoglalók beküldése:
    2007. március 19.
    - az előadások elfogadásának visszaigazolása:
    2007. március 31.
    - kedvezményes regisztrációs díj fizetése:
    2007. április 6.


    A Kongresszus elnöke:
    Dr. Rőth Erzsébet, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet igazgatója.

    A Kongresszus titkára:
    Dr. Wéber György, egyetemi tanár, a Magyar Sebész Társaság főtitkára, a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet Minimál Invaziv Oktató és Gyakorló Központjának igazgatója.

    REGISZTRÁCIÓ:

    A kongresszus helyszínén szerdán, 2007. május 31-én 15.00-18.00 h között,
    csütörtökön, 2007. június 1-jén 08.00 - 17.00 h között, és
    pénteken 8.00-17.00 h között lehetséges.
    A tudományos programok és az összes kísérő rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitűzővel és meghívókártyával látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük.

    Rendezvény kezdete: 2007.05.31.
    Rendezvény vége: 2007.06.02.
    Tudományos információ: A Kongresszus Szervező Bizottságának elnöke: Dr. Lantos János
    Munkahely neve: Pécsi Tudományegyetem ÁOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet
    Címe: 7624 Pécs Kodály Zoltán u. 20.
    Tel: 72-535-832
    Fax: 72-535-821
    E-mail: janos.lantos@aok.pte.hu
    Szervező: Tensi Kft.
    Címe: 7621 Pécs, Teréz u. 17
    E-mail: congress@tensipecs.hu
    Helyszín: Pécs, Hotel Palatinus
    A rendezvény Web oldala: http://soki.aok.pte.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kötelező tanfolyam sebész szakorvosok számára

    A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2007.05.21.
    Rendezvény vége: 2007.06.01.
    Tudományos információ: Dr. Ondrejka Pál egyetemi tanár
    Munkahely neve: SE II. Sebészeti Klinika
    Tel: 06 (1) 3754-291
    Fax: 06 (1) 3754-291
    E-mail: onpal@kut.sote.hu
    Szervező: Varsányi Klára
    Tel: 06 (1) 3754-291
    E-mail: vklara@kut.sote.hu
    Helyszín: SE I. Sebészeti Klinika tanterme (Budapest, VIII. Üllői út 78.)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A korai nyelőcsőrák diagnosztikája és kezelésének interdisciplinaris vonatkozásai


    A Szegedi Akadémiai Bizottság Orvostudományi Szakbizottságának Klinikai és Kísérletes Sebészeti Munkabizottsága és Hepato-Gastroenterologiai Munkabizottsága, az SZTE ÁOK Sebészeti Klinika és I. sz. Belgyógyászati Klinika, valamint a Magyar Gasztroenterologiai Társaság Motilitási Szekciója "A korai nyelőcsőrák diagnosztikája és kezelésének interdisciplinaris vonatkozásai" címmel tudományos ülést szervez.

    A rendezvény kezdete: 2007. április 26. 9.30 óra

    A rendezvényen kreditpont szerezhető.

    További részletek és program a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2007.04.26.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Wittmann Tibor
    Munkahely neve: SZTE ÁOK I. Belgyógyászati Klinika
    Tel: 62-545-192
    Fax: 62-545-210
    E-mail: witt@in1st.szote.u-szeged.hu
    Szervező: Prof. Dr. Lázár György
    Munkahely neve: SZTE ÁOK Sebészeti Klinika
    Tel: 62-545461
    Fax: 62-545-701
    E-mail: iroda@surg.szote.u-szeged.hu
    Helyszín: Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza (Szeged, Somogyi B. u. 7.)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FIGAMU II. Kongresszusa

    A Kongresszusi részvétellel 20 kreditpont szerezhető.
    Az interaktív esetmegbeszélésekhez saját munkák beküldését várjuk, melyek közül blokkonként a legjobbakat hazai vagy külföldi kongresszuson való részvétellel díjazzuk. Absztrakt beadási határidő: 2007. 02. 15.
    Terjedelem: 1 gépelt oldal (1.5 sorköz, betűméret 12 pont). Cím: bajor.judit@freemail.hu
    Szervezési információért kérjük, keresse Tihanyi Barbarát és/vagy Veres Emesét a 06-1-223-2554-es telefonszámon vagy a misandbos@t-online.hu e-mail címen.
    Szakmai információ: www.gastroent.hu/FIGAMU, figamu@citromail.hu

    A Konferencia fő témái megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2007.03.30.
    Rendezvény vége: 2007.04.01.
    Helyszín: Kecskemét, Erdei Ferenc Művelődési Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Coloproctologiai Szekció 2007. évi Kongresszusa

    A Magyar Sebész Társaság Coloproctologiai Szekció 2007. évi Kongresszusa mint a European Federation for Colorectal Cancer kísérő rendezvénye a coloproctológia legújabb eredményeinek bemutatására vállalkozik. A tudományos ülés új ismereteket kínál mind a sebész kollégáknak, mind a műtősnőknek és a szakasszisztenseknek egyaránt.

    A colorectalis betegségek kérdései az utóbbi években az orvosi szakma érdeklődésének előterébe kerültek. A fokozott figyelem okai között kétségtelenül az emésztőrendszeri betegségekben szenvedők növekvő száma és az ismeretek szakadatlan bővülése a legfontosabbak. A diagnosztikus eljárások fejlődése, új patofiziológiai összefüggések felismerése, a sebészi módszerek újabb lehetőségeinek térhódítása indokolja a jelenlegi ismeretek összefoglalását és közreadását.

    A kongresszus részletes ismertetője a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2007.03.22.
    Rendezvény vége: 2007.03.24.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Nagy Attila, osztályvezető főorvos
    Munkahely neve: Cholnoky Ferenc Megyei Kórház, Sebészeti Osztály
    Címe: 8200 Veszprém Kórház u. 1.
    Tel: 06-88-420211
    Fax: 06-88-407106
    E-mail: vipati1@hotmail.com
    Szervező: Convention Budapest Kft.
    Címe: 1461 Budapest, Pf: 11.
    Tel: 1-2990184
    Fax: 06-1-2990187
    E-mail: kbagdi@convention.hu
    Helyszín: Kölcsey Konferencia Központ Debrecen
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/db/display.php?id=98

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PRO MEDICINA 2007


    A Kongresszus feladata bemutatni a civil társadalomnak és az egészségügyben dolgozóknak a Nemzeti Programok szükségességét, jelen helyzetét, szakmai tudományos bázisát és terveit az átalakuló egészségügyben. Ehhez minden társaság és szervezet részvételét és támogatását kérjük.

    További részletek és programterv a kapcsolódó dokumenumok alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2007.03.21.
    Rendezvény vége: 2007.03.23.
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Budapest

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pancreas Cystosus Elváltozásainak Kezelése


    A Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Klinikája szeretettel vár minden érdeklődőt a Magyar Gasztroenterológus Társaság Pancreas Sectiójának tudományos ülésére, melynek témája: A Pancreas Cystosus Elváltozásainak Kezelése

    További részletek és programterv a kapcsolódó dokumenumok alatt olvasható!

    Időpont: 2007.03.10.
    Helyszín: Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza (Pécs, Jurisics M. u. 44.)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sebészeti Mesterkurzus

    A SOTE I. Sebészeti Kllinika Sebészeti Mesterkurzust hirdet, „Virtualis valóság a laparoszkópos sebészetben” címmel.

    Program:
    A mesterkurzus keretében a Surgical Science képviselője támogatásával lehetőség nyílik a Virtuális Valóság Sebészeti Modellen gyakorolni minimál invazív sebészeti eljárásokat.

    Meghívó és jelentkezési lap a Web-rendszerbe történt bejelentkezést követően, a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2006.11.06.
    Helyszín: SOTE I. Sebészeti Klinika előadóterme, (Budapest VIII.k.Üllői út 78.)

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó Európai Kézsebészeti Kurzus

    A Magyar Kézsebészet elismerésének, nemzetközi megítélésének, kapcsolatainak hihetetlen fejlődését igazolja az a tény, hogy az Európai és Világ Kézsebészeti Társaságok korábbi, jelen és jövendő legfontosabb tisztségviselői jönnek el hozzánk, biztosítva szakmai továbbképzésünket, kapcsolataink dinamikus tovább fejlődését.
    Reméljük, hogy a magyar és környező országok kézsebészei élni fognak a lehetőséggel, hogy a legszakavatottabb szakemberektől szerezhessék meg a legújabb, legérdekesebb információkat.

    Szobafoglalás határideje : 2006. szeptember 20.
    Regisztráció és fizetés határideje: 2006. október 10.


    A kurzus értesítője, és a jelentkezési lap (magyar és angol nyelven) a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2006.10.26.
    Rendezvény vége: 2006.10.28.
    Tudományos információ: Dr. Szabó Zsolt PhD
    Munkahely neve: zsoltszabo@axelero.hu
    Szervező: ASSZISZTENCIA Kft.
    Címe: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 20.
    Tel: (1) 350 1854
    Fax: (1) 350 0929
    E-mail: hand@asszisztencia.hu
    Helyszín: Hotel Tulip Inn Budapest Millennium – Budapest
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebész Társaság 58. Kongresszusa


    100 évvel ezelőtt nagyapáink létrehozták a hazai sebészet tudományos társaságát. A szakmai ismeretek , a képzés, a működés megszervezése tette lehetővé, hogy mi, az unokák sebészek lehessünk. Magyar sebészek. Vajon mi mit tudunk adni leendő unokáinknak? Lesz-e magyar sebészet 100 év múlva? 100 év múlva lesz-e sebészet egyáltalán?
    A 100 éves magyar sebészet, tanítómestereink ezt a szellemiséget hagyták ránk. A 2006 évi jubileumi kongresszus ennek jegyében várja a kollegákat: bemutatni szakmai tevékenységüket, megismerni egymás eredményeit, közreadni a hasznosítható tapasztalatokat. Legyen a 2006 évi jubileumi kongresszus a sebészet tudományának és művészetének ünnepe.

    Kupcsulik Péter dr.


    Fő témák:
    - Minimál invazív sebészet,
    - Sebészeti oncológia
    - Érsebészet
    - Plasztikai sebészet
    - Szervátültetés
    - Az új évezred sebészeti kihívásai
    - Ritka sebészeti kórképek
    - Gasztroenterológiai sebészet
    - Endoszkópos sebészet
    - Lágyrész sebészet
    - Endocrin sebészet
    - Palliatív sebészet


    További részletes információk a [ www.mst.hu ] Web-rendszerben, a Kongresszus információs oldalán! Kérjük kattintson ide! >>

Rendezvény kezdete: 2006.09.06.
Rendezvény vége: 2006.09.09.
Tudományos információ: Prof. Dr. Kupcsulik Péter, egyetemi tanár, igazgató
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I.sz. Sebészeti Klinika
Címe: 1082 Budapest Üllői u. 78.
Tel: (06-1) 3335343
Fax: (06-1) 3335343
E-mail: igazgato@seb1.sote.hu
Szervező: Bagdi Károly, ügyvezető igazgató
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe: 1461 Budapest, Pf: 11.
Tel: 06-1-2990184, -85, -86
Fax: 06-1-2990187
E-mail: kbagdi@convention.hu
Helyszín: ELTE TTK Egyetemi Kongresszusi Központ
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a-c.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. Debreceni Nephrológiai Napok

    Téma:
    - A klinikai nephrológia aktuális problémái
    - diabetes és a vesebetegség
    - lipid abnormalitások és a vesebetegségek
    - renalis hypertonia
    - immunszuppresszív kezelés és mellékhatásai
    - genetikai eredetű vesebetegségek
    - geriátriai nephrológia
    -a folyamatos ambuláns peritoneális dialysis és a haemodialysis aktualitásai
    - vesetranszplantáció

    Tudományos Információ:
    Dr. Kárpáti István, Dr. Balla József
    DEOEC I. sz. Belgyógyászati Klinika
    4012 Debrecen Nagyerdei krt. 98.
    Tel: 52/4413-653
    Fax: 52/413-653, 562/319-781
    e-mail: karpati@internal.med.unideb.hu

    Szervező:
    Club Service Kft.
    4024 Debrecen, Kossuth u. 3. II.5.
    Tel: 52/222-222
    Fax: 52/522-223
    E-mail: clubservice@clubservice.hu

    Jelentkezési határidő: 2006. április 15.

    Rendezvény kezdete: 2006.05.24.
    Rendezvény vége: 2006.05.27.
    Helyszín: Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kötelező szinten tartó tanfolyam sebész szakorvosok részére

    A tanfolyam időtartama 10 nap.

    Dija: Első szakvizsga után ingyenes, ha ezt a lehetőséget már más szakképesítés kapcsán kimerítették, 30 000 Ft
    Tanfolyam kód: SE ÁÓK/2006-01/00790

    A tanfolyam irásbeli teszt vizsgéával zárul, és 50 továbbképzési pont jár érte.
    A részletes program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2006.05.22.
    Rendezvény vége: 2006.06.02.
    Szervező: II. Sz. Sebészeti Klinika
    Tel: 375 4291
    E-mail: vklara@kut.sote.hu
    Helyszín: Semmelweis Egyetem, II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika emeleti tanterme
    Budapest VIII. Üllői út 78/a.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fej-nyak onkológiai sebészet és rekonstrukció - tanfolyam

    Díja: 8.000,- Ft
    Kreditpont értéke: 36 pont
    Részletes program és jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumban:

    Rendezvény kezdete: 2006.05.08.
    Rendezvény vége: 2006.05.09.
    Szervező: Garaminé Kőkuti Katalin
    Munkahely neve: Országos Onkológiai Intézet
    Címe: 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.
    Tel: (36) 1-224-8751
    Fax: (36) 1-224-8741
    E-mail: garami@oncol.hu
    Helyszín: Országos Onkológiai Intézet (1122 Budapest, XII. Ráth Gy. u. 7-9.)
    A rendezvény Web oldala: http://www.oncol.hu/indexnew.html

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Onkológusok és Fiatal Sebészek Fóruma

    Témája:
    - Neoadjuváns kezelések
    - Kis molekulasúlyú heparinok szerepe az onkológiai betegek kezelésében
    - Új utak az onkológiai betegek ellátásában

    Rendezvény kezdete: 2006.04.14.
    Rendezvény vége: 2006.04.15.
    Tudományos információ: Dr. Svébis Mihály, Dr. Szűcs Miklós
    Szervező: Abonyi Gézáné
    Munkahely neve: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza
    Címe: 6000 Kecskemét, Nyíri út 38.
    Tel: +36-76/516-795
    Fax: +36-76/481-219
    E-mail: abonyi@kmk.hu
    Helyszín: Kecskemét

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mellkassebészeti Továbbképző Fórum

    Tisztelettel meghívunk minden érdeklődő kollégát mellkassebészeti továbbképző fórumunkra.
    Időpontja: 2006. április 14, (péntek) 10 óra
    Főbb témák:
    - modern mellkasi képalkotó diagnosztika
    - diagnosztikus mellkasi műtétek
    - a primer tüdõrák sebészi kezelése
    - a mellűri empyema kezelése
    - emphysema és a sebészet

    A fórum tesztírással és ebéddel zárul kora délután. (10 pont szerezhető) A részvétel díjtalan.

    Időpont: 2006.04.14.
    Szervező: Dr. Vadász Pál
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Mellkasseb. Tanszék
    Címe: Budapest, 1529. Pihenő út 1.
    Tel: 391-32-35, 391-32-09
    E-mail: vadszap@koranyi.hu
    Helyszín: Helyszíne: Hélia Danubius Hotel, Budapest, XIII. Kárpát u. 62-64.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Új utak a kolorektális sebészetben - Tanfolyam

    Díja: 5 000 Ft
    Tanfolyam kód: SE ÁOK/2006-01/00126
    A tanfolyamért 12 továbbképzési pont jár.

    Időpont: 2006.04.07.
    Szervező: II. Sz. Sebészeti Klinika
    Tel: 375 4291
    E-mail: vklara@kut.sote.hu
    Helyszín: Semmelweis Egyetem, II. Sz. Sebészeti Klinika, Kútvölgyi Klinikai Tömb
    Budapest XII. Kútvölgyi út 4. 4 emeleti konferencia terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egynapos Sebészeti Anesztézia – Továbbképző Tanfolyam

    Semmelweis Egyetem Budapest és a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság együttműködésével került most előtérbe, a költséghatékony, 1 napos sebészeti ellátásról szóló tanfolyam.
    A Tanfolyamon való részvétel és sikeres tesztírás esetén 32 kredit pont szerezhető!
    Kedvezményes regisztrációs díj befizetésének határideje: 2005. 09. 30.
    További indormáció a kapcsolódó dokumentumban, illetve a rendezvény honlapján:

    Rendezvény kezdete: 2005.11.25.
    Rendezvény vége: 2005.11.26.
    Tudományos információ: Dr. Tarjányi Mária egyetemi docens
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    Címe: 1082 Budapest, Üllői u. 78.
    Tel: 06-1/ 313-5216
    Szervező: Dr. Darvas Katalin egyetem tanár
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
    Helyszín: Budapest, BM Duna Palota (1051 Budapest, Zrínyi u . 5.)
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/db/display.php?id=56

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Endoszkópos Szekció 2005. évi Kongresszusa

    Fő téma:
    Az endoszkópos sebészet 15 éve Magyarországon

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumban. Kérjük, töltsék le saját gépükre, nyomtassák ki és az adatok pontos megadása után postai úton szíveskedjenek eljuttatni az alábbi címre:

    Dr. Bátorfi József
    az Endoszkópos Szekció elnöke
    Nagykanizsa
    Szekeres J. út 2-8.
    8800

    Rendezvény kezdete: 2005.11.03.
    Rendezvény vége: 2005.11.05.
    Tudományos információ: Dr. Bátorfi József
    Munkahely neve: Városi Kórház, Sebészet
    Címe: 8800 Nagykanizsa, Szekeres u. 2-8.
    Tel: 06-93/ 311-550
    Fax: 06-93/ 612-240
    E-mail: batorfi@nkkorhaz.hu
    Helyszín: Nagykanizsa - Zalakaros

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MST Dél-Magyarországi Csoportjának tudományos ülése

    Az ülés témája: Septicus sebészeti kórképek. Varia.

    Időpont: 2005.10.08.
    Szervező: Dr. Svébis Mihály o.v. főorvos,
    Munkahely neve: Kecskemét, Megyei Kórház, Sebészet
    Helyszín: Kecskemét

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Nyugat-Dunántúli Szekció 2005. évi Kongresszusa

    Fő témák:
    Anasztomózis elégtelenség

    Rendezvény kezdete: 2005.10.07.
    Rendezvény vége: 2005.10.08.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Oláh Attila
    Munkahely neve: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Sebészet
    Címe: 9024 Győr, Vasvári P. 2.
    Tel: 06-96/ 507-936
    Fax: 06-96/ 507-936
    E-mail: aloha@petz.gyor.hu
    Helyszín: Győr

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebész Társaság Észak-kelet magyarországi régió 2005. évi kongresszusa

    Idén a Kenézy Gyula Oktatókórház Általános Sebészeti Osztálya rendezi a Magyar Sebész Társaság Észak-kelet Magyarországi Régiójának soron következő kongresszusát, mely a jó és rosszindulatú epebetegségek diagnosztikájával és kezelésével foglalkozik.

    Időpont: 2005.10.01.
    Helyszín: Debrecen, Nagyerdei park 1., Hotel Termál Afrika terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Fővárosi Regionális Szekció Kongresszusa

    Fő témák:
    "Ahogy én csinálom" III. videokonferencia

    Időpont: 2005.09.30.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Regöly-Mérei János
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem III. Sebészeti Klinika
    Címe: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 1.
    Tel: 06-1/ 215-1489
    Fax: 06-1/ 215-1489
    E-mail: rj@seb3.sote.hu
    Helyszín: Semmelweis Egyetem III. Sebészeti Klinika, 1096 Budapest, Nagyvárad tér 1.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekció XX. Jubileumi Kongresszus

    Fő Témák:
    Ischemia - Reperfusio
    Keringés, shock
    Minimál invaziv sebészet
    Új technikák, modellek

    Topic:
    Varia

    Rendezvény kezdete: 2005.09.08.
    Rendezvény vége: 2005.09.10.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Mikó Irén
    Munkahely neve: Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Sebészeti Műtéttani Tanszék
    Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
    Tel: 06-52/ 416-915
    Fax: 06-52/ 416-915
    Helyszín: Hajduszoboszló - Hunguest Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/db/index.php

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Acut Biliaris Pancreatitis

    A Magyar Gasztroenterológiai Társaság Pancreas Szekciójának tudományos ülése
    Időpontja: 2005. június 3 (péntek), 14 óra

    Moderátor: Pap Ákos és Oláh Attila

    A biliaris pancreatitis hazai epidemiológiai adatai (Oláh Attila)

    Diagnózis, differenciáldiagnosztika, az ERCP vizsgálat indikációja (Rácz István)

    Az MRCP és az EUS szerepe a diagnosztikában (Madácsy László)

    Az ERCP / EST optimális időpontja és kivitelezése. Új technikai lehetőségek (Gyökeres Tibor)

    A cholecystectomia optimális időpontja (Farkas Gyula)

    A percutan drainage szerepe necrosis / abscessus esetén (Szentkereszty Zsolt)

    Sebészi necrosectomia. A biliaris etiológia speciális szempontjai (Tihanyi Tibor)

    Időpont: 2005.06.03.
    Helyszín: Győr, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház előadóterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mihók - Máthé emlékülés

    "Határvita": az operatív endoszkópia jövője az endoszkópos és a sebész szemszögéből
    Időpont: 2005. március 18. péntek, 16. órakor

    Üléselnökök: Kiss János, Harsányi László
    Köszöntő, bevezető: Kupcsulik Péter

    16.05: Szijártó Attila rezidens (Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sebészeti Klinika)
    Máthé Zoltán élete és munkássága

    16.10: Rezek Ödön egyetemi adjunktus (Semmelweis Egyetem ÁOK Fül-Orr Gégészeti, Fej-Nyaksebészeti Klinika)
    Mihók György élete és munkássága

    16.15: Papp János egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem ÁOK I. Belgyógyászati Klinika)
    Határsértés? Az operatív endoszkópia perspektívái

    16.45: Bátorfi József osztályvezető főorvos (Nagykanizsa)
    Határvédelem? Az endoszkópos sebészet perspektívái

    17.15: Tihanyi Tibor egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sebészeti Klinika)
    A robotika és a telekommunikáció szerepe a jövő sebészetében

    Felkért hozzászólás:
    17.45: Kiss János egyetemi tanár (Országos Gyógyintézeti Központ)

    Vitazáró gondolatok
    - Büfé -
    A tudományos ülés kreditpont értékű.

    Időpont: 2005.03.18.
    Helyszín: Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sebészeti Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Sebész Társaság Coloproctológiai Szekció 2005. évi Kongresszusa

    Fő témák:
    Az IBDS betegek kezelési módjának elhatározási pontjai
    A magyarországi NPHCC-s regiszter megszervezése, mai tudásunk e betegségcsoportról
    Az ambuláns coloproctológia lehetőségei

    Topic:
    Fejlődési iránya
    Sztómaterápás továbbképzés
    Új lehetőségek a colorectalis carcinoma onkológiai kezelésében

    Rendezvény kezdete: 2005.03.10.
    Rendezvény vége: 2005.03.12.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Nagy Attila
    Munkahely neve: Cholnoky Ferenc Megyei Kórház, Sebészet
    Címe: 8200 Veszprém, Kórház u. 1.
    Tel: 06-88/ 450-211
    Fax: 06-88/ 407-106
    E-mail: bipati@mail.uti.com
    Szervező: Bagdi Károly
    Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
    Címe: 1461 Budapest, Pf.: 11.
    Tel: 06-1/ 299-0184
    Fax: 06-1/ 299-0187
    E-mail: kbagdi@convention.hu
    Helyszín: Siófok

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Sebész Társaság 57. Kongresszusa

    Tudományos információ:
    Prof Horváth Örs Péter
    Tel.: (06 72) 536126
    E-mail:
    ophorvath@iseb.pote.hu

    Rendezvény kezdete: 2004.06.16.
    Rendezvény vége: 2004.06.18.
    Szervező: Bagdi Károly
    Munkahely neve: Convention
    Címe:

     


    Tel: 299-0184
    E-mail: kbagdi@convention.hu
    Helyszín: Pécs

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)12. ESSO Kongresszus


    PROGRAM


    Március 31.


    17.30-18.00 Opening Symposium - Integrated Cancer Care


    Április 1.


    08.00-09.00 Meet-the-Expert session
    09.00-10.30 What is new in breast cancer? What is new in colorectal cancer
    11.00-12.30 Proffered papers sessions (Breast and colorectal cancer) Polish Society of Surgical Oncology Symposium
    14.00-14.30 ESMO Keynote lecture - Novel drugs for the systemic therapy of cancer
    14.30-16.00 Proffered papers sessions (Melanoma, Surgery for pelvic malignancies)
    16.30-18.00 Symposium - Melanoma-sarcoma Symposium - Cancer surgery in the pelvis


    Április 2.


    08.00-09.00 Meet-the-Expert session
    09.00-10.30 Symposium - What\'s new in upper G.I.? Symposium - Is follow-up really necessary after cancer surgery?
    11.00-12.30 Proffered papers session - Oesophageal and gastric cancer Surgical techniques
    14.00-14.30 ESTRO Keynote Lecture - Radiotherapy technology has come of age
    14.30-16.00 Proffered papers session - Soft tissue sarcoma Sentinel node
    16.30-18.00 Symposium - Minimal residual disease and its clinical relevance


    Symposium - Imaging


    Április 3.


    09.00-10.00 ESSO Fellowships
    10.00-10.30 EACR Keynote Lecture - Microarrays in drug development
    11.00-12.30 Plenary Symposium - Robotic surgery
    12.30-12.45 Closing ceremony


     

    Rendezvény kezdete: 2004.03.31.
    Rendezvény vége: 2004.04.03.
    Helyszín: Budapest, Kongresszusi Központ (Novotel)
    A rendezvény Web oldala: http://www.fecs.be/conferences/esso2004

  • Külföldi továbbképzések, rendezvények

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)13th EFR Congress

      Dear Colleague,

      Great news! We've extended the deadline for abstract submissions to the 13th EFR Congress, giving you more time to showcase your research to leading CRC physicians, surgeons, experts, and decision-makers in the field of Colorectal Cancer. 

      New Submission Date: February 29, 2024

      Possible topics include, but are not limited to:

      - Prevention and Screening
      - Imaging Techniques
      - Early Detection
      - Laparoscopic and Robot-Assisted Treatments
      - Metastatic Disease Management
      - Therapeutic Advancements
      - Strictures and Fistulas
      - Quality of Life Assessments

      EFR 2024 posters will enjoy a 15% discount on their congress ticket, and will be entered into the draw for a chance to win Best Poster Award.

      To submit your abstract, please send to abstract_efr2024@navus.io (PDF format)

      For more information about the congress and to explore the topics and program, visit www.efrcancer.org
      Haven’t secured your tickets yet? Register Now

      Rendezvény kezdete: 2024.04.04.
      Rendezvény vége: 2024.04.06.
      Helyszín: Vienna, Austria
      A rendezvény Web oldala: http://www.efrcancer.org

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESCP Konferencia

      Az ESCP Konferenciára, mely 2023.09.27-29-ig kerül megrendezésre Vilniusban, még lehet jelentkezni.
      A program és a jelentkezés ide kattintva érhető el
      Regisztrációs határidő: 2023.09.13.

      Rendezvény kezdete: 2023.09.27.
      Rendezvény vége: 2023.09.29.
      Helyszín: Vilnius,

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESSR 2020 Online

      Dear ESSR attendees!

      The Boards of the European and Austrian Society of Surgical Research together with the LOC have extensively discussed the current global dynamics of Covid-19.

      The start of a new academic year with further uncertainties regarding the development of the pandemic, possible new travel restrictions or tightening of already existing ones, but especially with health and safety of all participants being the utmost priority, we have decided to organize a totally virtual joint meeting of the European Society for Surgical Research and the Austrian Society for Surgical Research.

      The new dates of the meeting are December 10th - 11th 2020.

      With the knowledge of the intrinsic shortcomings of virtual conferences, we will work hard towards a virtual meeting that addresses two main issues: knowledge transfer and networking. Live talks, recorded presentations, extended Q&A sessions, and interaction possibilities with exhibitors should support us in this (ad)venture.

      Reduced registration fees!

      More details on the website

      Rendezvény kezdete: 2020.12.10.
      Rendezvény vége: 2020.12.11.
      Helyszín: Austria, Innsbruck,
      A rendezvény Web oldala: https://www.essr2020.at/frontend/index.php

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Society of Coloproctology (ESCP) 14. kongresszusa

      Tisztelt Kollégák!

      Szeretném felhívni a figyelmet az European Society of Coloproctology (ESCP) 14. kongresszusára, melyet Bécsben rendeznek, 2019.09.25-27. között. Az igen figyelemre méltó szakmai program mellett a közeli helyszín kiváló lehetőség a nemzetközi tapasztalatcserére. Az ESCP szervezetéhez való csatlakozás nyomán (éves díj 40EUr, 3 éves díj 108EUR csak on-line regsiztráció esetén) a kongresszusi regisztrációból jelentős kedvezmény nyerhető.

      A kongresszus hivatalos honlapja a https://www.escp.eu.com/conference-and-events/escp-vienna-2019, végleges programja a https://www.escp.eu.com/conference-and-events/escp-vienna-2019/scientific-programme webhelyen érhető el.

      Szeretettel várunk mindenkit Bécsben!

      Dr. Mersich Tamás,
      ESCP national representative

      Rendezvény kezdete: 2019.09.25.
      Rendezvény vége: 2019.09.27.
      Helyszín: Ausztria, Bécs,

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)48th World Congress of Surgery (WCS) (Krakow, Poland, 11-15 August 2019)

      The International Society of Surgery (ISS) / Société Internationale de Chirurgie (SIC) is proud to present the 48th World Congress of Surgery (WCS) - formerly International Surgical Week (ISW) - in Poland from 11-15 August 2019.

      Both engaging and insightful, WCS 2019 is unlike any other meeting. It is an excellent and affordable scientific event in the field of surgery that brings together the world's leading experts. Through the efforts of hundreds specialists, WCS congresses are vivid platform for scientific and clinical working groups that lay the foundation for future diagnostic and surgical challenges, discussing novel approaches and standards that allow the field to work together toward real-time and patient-oriented solutions.

      Website: http://www.wcs2019.org >>

      Rendezvény kezdete: 2019.08.11.
      Rendezvény vége: 2019.08.15.
      Helyszín: Poland, Krakow,
      A rendezvény Web oldala: http://www.wcs2019.org

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESSR 2020 - European Society for Surgical Research 55. Kongresszusa és az Austrian Society for Surgical Research 44. Kongresszusa

      A European Society for Surgical Research 55. Kongresszusa és az Austrian Society for Surgical Research 44. Kongresszusa 2020. május 13-15. között kerül megrendezésre Innsbruckban, Ausztriában.

      Absztraktbejelentési határidő: 2019.12.13.

      További részletes információk, online regisztráció és absztraktbejelentés a Kongresszus weboldalán: https://www.essr2020.at/frontend/index.php

      Rendezvény kezdete: 2019.05.13.
      Rendezvény vége: 2019.05.15.
      Helyszín: Austria, Innsbruck,
      A rendezvény Web oldala: https://www.essr2020.at/frontend/index.php

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)11 International Congress of EFR (European Federation for coloRectal cancer) (Wien, 24-27 April, 2019)

      The EFR - European Federation for coloRectal cancer - is dedicated to ensuring high-quality conferences by advocating science, prevention and management of cancer of the colon and rectum. Honorable speakers and opinion leaders are invited because they have demonstrated expertise in their particular fields. This conference will be held in cooperation with ECTA – Eurasian Colorectal Technologies Association. The cooperation with these organisations will enlarge the spectrum, not only of cancer related topics, but will also cover precancerous lesions and inflammatory bowel disease. The conference will also include „the 3rd International Sexual Day“ dealing with topics of quality of life, especially sexual function after multimodal treatment of colon diseases. Under the slogan “West meets East” the EFR seeks to create international friendships throughout the countries from Europe to Asia. We expect speakers and participants from all over the world. The lectures and the interactive discussions are defined to assure quality care for conditions related to the colorectal diseases. The conference is accompanied by symposia, which are mend to give the newest updates concerning trials and modern concepts of surgical techniques.

      The 11th international conference of the EFR will focus on guidelines especially in the optimal sequence of radio-chemotherapy and surgery in rectal cancer. The take home messages are intended to be on direct use for healthcare providers in their special field, but will also give the best information for our patients.

      Yours sincerely,
      Béla Teleky
      MD, FRCS, FASCRS
      President of the EFR

      Early bird registration deadline: 25 February, 2019
      Abstract submission deadline: 15 January, 2019

      Website >>
      Registration >>
      Preliminary program >>
      Call for abstracts >>


      Rendezvény kezdete: 2019.04.24.
      Rendezvény vége: 2019.04.27.
      Helyszín: Austria, Wien,
      A rendezvény Web oldala: https://www.efrcancer.org/236/page/home

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)36th ESSO Congress - Optimising European Cancer Surgery (Poland, Krakow, 14-16 September 2016)

      The 36th ESSO Congress in partnership with the Polish Society of Surgical Oncology will be held in Krakow from 14-16 September 2016.

      Focusing on bridging the disparity between minimum standards of care across Europe, the overarching theme of the Congress is ‘Optimising European Cancer Surgery’.

      • A programme encompassing a wide range of topics catered to meet the daily practice needs of surgical oncologists
      • Gain insight into state-of-the-art technology, latest healthcare services and solutions within the field of surgical oncology
      • Opportunity to interact with and engage key opinion leaders in productive discussion
      • An educational platform featuring surgical procedure videos, highlighting best practices or latest developments
      • Catch up with colleagues at ESSO’s unmissable networking event

      Online registration >>

      Online abstract submission >>

      Scientific Programme >>

      Website of the Congress >>

      Rendezvény kezdete: 2016.09.14.
      Rendezvény vége: 2016.09.16.
      Szakterület(ek): Sebészet
      Helyszín: Poland, Krakow,

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Annual Confence of European Society of Surgery 2016

      Absztrakt beküldési határidő: 2016. január 31.
      Kedvezményes jelentkezés határideje: 2016. február 15.

      Rendezvény kezdete: 2016.06.09.
      Rendezvény vége: 2016.06.11.
      Helyszín: Olaszország, Nápoly, Hotel Royal Continental
      A rendezvény Web oldala: http://www.ess2016.it

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Baltic Association of Surgeons Congress (10-12.09.2015 in Tallinn, Estonia)

      Baltic Association of Surgeons Congress held 10-12.09.2015 in Tallinn, Estonia.
      We encourage you to submit abstracts to the congress, take part in congress programm and visit our beautiful medival town of Tallinn.

      Have a look at the great scientific programm, send your abstract and register: http://www.bascongress2015.com until June 11, 2015, to benefit from the Early Bird Fee.

      Do not forget to add these important key dates to your calendar:
      End of early registration fee: Saturday, June 11, 2015
      End of regular registration fee: Sunday, August 30, 2015

      For any questions and further information, feel free to contact the organizers at Leili.kiis@regionaalhaigla.ee

      Rendezvény kezdete: 2015.09.10.
      Rendezvény vége: 2015.09.12.
      Szakterület(ek): Sebészet
      Helyszín: Estonia, Tallin,
      A rendezvény Web oldala: http://www.bascongress2015.com

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)23rd Congress of the European Association of Endoscopic Surgery (EAES) (Bukarest, 2015.06.03-06.)

      Kedves Kollégák!

      Az Európai Endoszkópos Sebészeti Társaság 23. Kongresszusa 2015.06.03-06. között kerül megrendezésre Bukarestben, a Román Endoszkópos Sebészeti Társaság szervezésében.

      A rendezvényre a szomszédos országokból, így Magyarországról érkező kollégák kedvezményes részvételi díjjal regisztrálhatnak.

      További részletes információk, regisztráció a rendezvény weboldalán: http://congress.eaes.eu/Home.aspx >>

      Rendezvény kezdete: 2015.06.03.
      Rendezvény vége: 2015.06.06.
      Szakterület(ek): Sebészet
      Helyszín: Románia, Bukarest,
      A rendezvény Web oldala: http://congress.eaes.eu/Home.aspx

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)8th Annual Meeting of Chinese College of Surgeons and the 19th Annual Meeting of the European Society of Surgery (CCS & ESS 2015) (Peking, 2015.05.15-17.)

      Absztraktbejelentési határidő: 2015.01.10.
      Jelentkezési határidő: 2015.03.20.

      Fő témák:
      Upper Gastrointestinal Surgery
      Colorectal Surgery
      Hepatobiliary and Pancreatic Surgery
      Vascular Surgery
      Thyroid Surgery
      Hernia and Abdominal Wall Surgery
      Minimally Invasive Surgery
      Bariatric Surgery
      Surgical Training and Education
      Teaching and Learning Surgical Skill
      Examination and Certification of Surgeon

      Web: http://www.ess2015.com >>

      Rendezvény kezdete: 2015.05.15.
      Rendezvény vége: 2015.05.17.
      Szakterület(ek): Sebészet
      Helyszín: Kína, Peking,
      A rendezvény Web oldala: http://www.ess2015.com

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)9th International EFR-Congress (Bécs, 2015.04.9-11.)

      A European Federation of Colorectal Cancer (EFR) Bécsben rendezi 9. Kongresszusát.

      Absztraktbejelentési határidő: 2015. március 21.

      Fő témák:
      • Response to incomplete/complete remission after radiotherapy in rectal cancer
      • Optimal treatment sequence in the time of biomarkers
      • New approaches in metastatic surgery of liver/lung
      • Special considerations of management of CRC in elderly patients
      • Challenges in the management of younger patients
      • Controversies in the surgical management of metastatic disease
      • Functional Imaging: Has the future already started?
      • New treatment options: Endoluminal surgery
      • Evidence-based treatment of inherited colon cancer
      • Personalization or therapy: is there a patient based medicine?
      • Strategies for abdominal recurrent disease
      • Laparoscopic workshop

      További részletes információk, absztraktbejelentés és regisztráció a rendezvény weboldalán: http://www.efrcancer.org/efr-congress-2015/ >>

      Rendezvény kezdete: 2015.04.09.
      Rendezvény vége: 2015.04.11.
      Szakterület(ek): Sebészet
      Helyszín: Ausztria, Bécs,
      A rendezvény Web oldala: http://www.efrcancer.org/efr-congress-2015/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ESCP Annual Meeting 2014

      Symposia Topics
      • Multimodal approach to metastatic colorectal cancer
      • Intestinal polyposis
      • Functional disorders following intestinal resection
      • Proctologic complications/recurrences
      • Non IBD colitis

      Keynote Lecture Topics
      • Evidence based or personal experience in coloproctology
      • The role of microRNA in onset and progression of colorectal cancer
      • SILS: where are we?
      • Rectal prolapse: which choice?

      Rendezvény kezdete: 2014.09.24.
      Rendezvény vége: 2014.09.26.
      Szakterület(ek): Sebészet
      Helyszín: Spain, Barcelona,
      A rendezvény Web oldala: http://www.escp.eu.com

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3. Legújabb előrelépések a gyermekgyógyászati minimálisan invazív sebészetben (Törökország, 2014.09.15.)

      2014. szeptember 15-én rendezik meg Törökországban a "3. Legújabb előrelépések a gyermekgyógyászati minimálisan invazív sebészetben" nevű konferenciát.

      Az előadások on-line is nézhetőek a http://pedendoscopy2014.com linken keresztül.

      Az eseményen többek közt az alábbi angol nyelvű előadások hangoznak el:
      • Sebészeti Gasztrosztóma - új sebészeti technikák
      • Minimál Invazív beavatkozások a veleszületett nyombél szűkület esetén
      • A vastagbél laparoszkópos sebészete - indikációk & technikák

      A rendezvényt a Nutricia Advanced Medical Nutrition támogatja.

      Időpont: 2014.09.15.
      Helyszín: Törökország,

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tripartite Colorectal Meeting 2014

      PRELIMINARY SYMPOSIA TOPICS:
      • Rare Tumours
      • Intra-abdominal Sepsis
      • CRC Screening
      • Neoadjuvant Therapy in CRC
      • Colorectal Trauma
      • Proctology
      • Research/Trials

      Consultants’ Corner
      • Keynote Lectures
      • Video Sessions
      • ACPGBI/CSSANZ/ASCRS/BIFA/BJS/ESCP
      symposia/lectures
      • Short Papers Presentations
      • Pelvic Floor Society Day (Thursday)
      • Trade Exhibition with demonstrations
      • Social Programme

      DEADLINE FOR ABSTRACTS & VIDEO SUBMISSIONS – WEDNESDAY 8 JANUARY 2014
      For details about how to submit abstracts or videos, please visit www.tripartite2014.org

      Online registration and hotel bookings open from January 2014

      Rendezvény kezdete: 2014.06.30.
      Rendezvény vége: 2014.07.03.
      Helyszín: United Kingdom, Birmingham,
      A rendezvény Web oldala: http://www.tripartite2014.org

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Trends in oncosurgery

      Dear colleagues,
      let me invite you to participate on 2-day symposium „Trends in oncosurgery“ with international participation. The meeting is focused on two topics: colorectal metastatic liver disease and pancreatic carcinoma. During the first day of the meeting, two liver surgery and transplantation pioneers will join us, prof. Henri Bismuth and prof. B Nordlinger. The two HPB surgery giants will give their State of the art lectures. During the second day Prof. Jacob Izbicki, wordwide respected pancreatic surgeon, will share his views on current trends in pancreatic surgery for pancreatic carcinoma. Also, many Czech and experts in surgery, oncology, gastroenterology and radiology promised to come over and take part on our symposium, you are also welcome to join us and participate!

      Miroslav Ryska

      Congress venue
      The Congress Centre
      Military University Hospital Prague
      U vojenské nemocnice 1200
      169 02 Prague 6, Czech Republic

      Congress language
      The official language of the congress is English and Czech. No simultaneous interpretation will be provided.

      Contact on organizator
      tel.:+420 973 202 901
      fax: + 420 973 202 898
      trendsinoncosurgery@uvn.cz

      Rendezvény kezdete: 2014.03.13.
      Rendezvény vége: 2014.03.14.
      Szakterület(ek): Sebészet
      Helyszín: Czech Republic, Prague,
      A rendezvény Web oldala: http://www.uvn.cz/trendsinoncosurgery

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IASGO Világkongresszus (Bukarest, 2013.09.18-21.)

      Az International Association of Surgeons, Gastroenterologists and Oncologist (IASGO) 2013.09.18-21. között Bukarestben rendezi Világkongresszusát.
      A rendezvényen ingyenes részvételt biztosítanak az IASGO-ba újonnan belépők számára.

      További részletes információk ide kattintva >>

      Rendezvény kezdete: 2013.09.18.
      Rendezvény vége: 2013.09.21.
      Szakterület(ek): Onkológia, Gasztroenterológia, Sebészet
      Helyszín: Románia, Bukarest,
      A rendezvény Web oldala: http://www.iasgo2013romania.org/EN/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th Congress of the European-African Hepato Pancreato Biliary Associaton

      ABSTRACT AND VIDEO SUBMISSION DEADLINE: JANUARY 31st 2013.

      Main topics:
      Acute and chronic pancreatitis – management of SAP complications
      ALPSS and liver regeneration
      Ascites management
      Minimally Invasive Cholecystectomy - NOTES, Single Port, Robotic
      Management of complications in HPB surgery
      Pancreatic tumors
      BDI management strategy
      Benign liver tumors
      Chemotherapy regimens and “vanishing” CRLM metastases
      Cholecystitis, Gallstones, CBD stones, GB cancer
      Fast track surgery (ERAS)
      HPB Education and fellowships
      Hydatid disease
      Laparoscopic liver surgery
      Liver metastases – changing aspects
      What is new in liver transplantation?
      Liver transplantation for CRLM
      Management of complex liver and pancreatic injuries
      Management of HCC
      Management of pancreatic malignancies
      New imaging techniques
      New techniques and devices in HPB surgery
      Outcome of NET consensus conference 2012
      Pancreatic islet cell transplantation
      Perioperative management in HPB surgery
      Portal hypertension
      Stem cell therapy
      Transplantation for hilar cholangiocarcinoma
      Vascular occlusion in liver resection
      Vascular resection in HPB
      Pancreatic texture definition Consensus Meeting
      And many more topics

      Rendezvény kezdete: 2013.05.29.
      Rendezvény vége: 2013.05.31.
      Szakterület(ek): Sebészet
      Helyszín: Serbia, Belgrade,
      A rendezvény Web oldala: http://www.e-ahpba-belgrade2013.com

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Surgery in the course of changing times

      További részletes információk, on-line regisztráció, absztraktbejelentés és szállásfoglalás 2011.09.26-tól a rendezvény weboldalán: http://www.surgical-congress-salzburg.com >>

      Rendezvény kezdete: 2012.06.06.
      Rendezvény vége: 2012.06.09.
      Helyszín: Austria, Salzburg,
      A rendezvény Web oldala: http://www.surgical-congress-salzburg.com/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Society for Surgical Research 46. Kongresszusa (Németország, Aachen 2011.05.25-28)

      Az ESSR (European Society for Surgical Research) 46. Kongresszusa 2011. május 25-28. között kerül megrendezésre a németországi Aachenben.

      Az absztrakt-beküldés, valamint a korai regisztáció határideje: 2011. március 1.

      További részletek a rendezvény honlapján:
      http://www.essr2011.de/index.html

      Rendezvény kezdete: 2011.05.25.
      Rendezvény vége: 2011.05.28.
      Helyszín: Németország, Aachen,
      A rendezvény Web oldala: http://www.essr2011.de/index.html

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Verdener SILS™-Symposium

      Verdener SILS™-Symposium Freitag, den 08. April 2011
      Workshop SILS™-Operationen Samstag, den 09. April 2011

      Die Viszeralchirurgie hat sich in den vergangenen zwei Jahrzehnten dramatisch verändert und dieser Prozess ist weiter in vollem Gange.
      In dem Bemühen, unseren Patientinnen und Patienten wenig belastende, zugleich aber sichere und effektive Operationsverfahren anbieten zu können und diese ständig weiter zu verbessern, lassen wir nicht nach.
      Der operative Zugang zur Bauchhöhle über einen einzigen, im Nabel gelegenen und später kaum mehr sichtbaren Schnitt – Single Incision Laparoscopic Surgery – ist eine dieser faszinierenden neuen Möglichkeiten.
      Wir beschäftigen uns seit mehreren Jahren mit dieser Technik und haben uns Schritt für Schritt eine Reihe von Indikationen erarbeitet.
      Sollten Sie Interesse an dieser Technik haben, sind wir gerne bereit, unsere Erfahrungen mit Ihnen zu teilen. In einem theoretischen Teil werden wir Ihnen das erforderliche Hintergrundwissen vermitteln. Praktisch können Sie an einem ausgefeilten Tiermodell üben.
      Der Kurs ist gedacht für Kolleginnen und Kollegen, die über Grundkenntnisse und Grundfertigkeiten in der laparoskopischen Chirurgie verfügen und diese perfektionieren wollen.

      Kontakt
      Frau H. Stephan
      Sekretariat der Chirurgie und der Anästhesie
      Tel.: 04231/103-450
      Fax: 04231/103-461
      E-Mail: a.balogh@aller-weser-klinik.de

      Anschrift
      Dr. med. Adam Balogh
      Abteilung Visceralchirurgie
      Aller-Weser-Klinik
      Sedanstrasse 1
      27283 Verden

      Teilnahmegebühr: 170,– €
      Übernachtung im Einzelzimmer, Frühstück, Pausenversorgung, gemeinsames Abendessen am 08.04.2011
      Diese Leistung ist umsatzsteuerbefreit.

      Rendezvény kezdete: 2011.04.08.
      Rendezvény vége: 2011.04.09.
      Helyszín: Deutschland, Verden, Konferenzraum Hotel Höltje Verden, Konferenzraum der Aller-Weser-Klinik

      Kapcsolódó dokumentumok (1)
    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Society For Surgical Research 2010 - 45th Annual Congress

      Deadline for abstract submission: 12th December 2009
      Deadline for early registration: 15th March 2010

      Rendezvény kezdete: 2010.06.09.
      Rendezvény vége: 2010.06.12.
      Munkahely neve: Kuoni Travel Ltd. Destination Management
      Címe: Geneva Business Center, Avenue des Morgines 12 CH-1213 Petit Lancy, Switzerland
      Tel: (+41) 022 908 18 55
      Fax: (+41) 022 908 18 35
      E-mail: essr2010@kuoni.ch
      Helyszín: Switzerland, Geneva, Centre Médical Universitaire (CMU)
      A rendezvény Web oldala: http://www.essr2010.ch/

      Kapcsolódó dokumentumok (2)
    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3rd Central European Congress of Sugery, Norman Barrett Symposium & 5th Croatian Congress of Surgery

      The main goal of these Congresses is the education of surgeons from all around the Europe. We have worked intensively and in close collaboration with all Central European scientific surgery committees and with our invited speakers, who are all leading experts in the field of surgery, to build up a very interesting program of highest quality, which will bring a lot of knowledge especially for young doctors training in surgery. The scientific program will include state-of-the-art lectures, oral presentations, posters, multimedia sessions and satellite symposia.

      Abstract Due Date: January 10, 2010

      Web: http://central-european-surgery-2010.com/

      Rendezvény kezdete: 2010.04.28.
      Rendezvény vége: 2010.05.01.
      Szervező: Nina Vrdoljak
      Címe: Kruge 48, 10 000 Zagreb
      Tel: +385 1 4854 696
      Fax: +385 1 4854 580
      E-mail: nina@conventuscredo.hr
      Helyszín: Croatia, Dubrovnik, Palace Hotel
      A rendezvény Web oldala: http://central-european-surgery-2010.com/

      Kapcsolódó dokumentumok (1)
    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)50. Kongress der Deutschen Gesellschaft für Handchirurgie

      Tovább a kongresszus honlapjára >>

      Rendezvény kezdete: 2009.10.08.
      Rendezvény vége: 2009.10.10.
      Helyszín: Deutschland, Tübingen,
      A rendezvény Web oldala: http://www.dgh2009.de/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Meeting on Vascular Dysplasias

      Rendezvény kezdete: 2009.10.01.
      Rendezvény vége: 2009.10.03.
      Tudományos információ: Prof. V. Triponis
      Címe: Lithuania, LT-10207 Vilnius, Antakalnio str. 57.
      E-mail: dysplasias@litvasc.org
      Szervező: Meeting Secretariat
      Munkahely neve: Conbaltas UAB
      Címe: Lithuania, LT-09319 Vilnius, Konstitucijos av. 15.
      E-mail: meeting@balticconference.com
      Helyszín: Lithuania, Vilnius,
      A rendezvény Web oldala: http://www.litvasc.org/renginiai/dysplasias2/home

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)12. Jahreskongress der Gesellschaft für Wundheilung und Wundbehandlung

      Rendezvény kezdete: 2009.06.25.
      Rendezvény vége: 2009.06.27.
      Helyszín: Deutschland, Kassel,
      A rendezvény Web oldala: http://www.wunde-wissen.de/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Computer Assisted Radiology and Surgery, 2009

      Rendezvény kezdete: 2009.06.23.
      Rendezvény vége: 2009.06.27.
      Helyszín: Germany, Berlin,
      A rendezvény Web oldala: http://www.cars-int.org/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)50.Chirurgenkongress - 42. ÖGGH Jahrestagung - 1. Gemeinschaftskongress ÖGC / ÖGGH

      Rendezvény kezdete: 2009.06.18.
      Rendezvény vége: 2009.06.20.
      E-mail: azmedinfo@media.co.at
      Helyszín: Austria, Vienna,

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)d-NOTES 2009

      Rendezvény kezdete: 2009.06.11.
      Rendezvény vége: 2009.06.13.
      Helyszín: Germany, Munich,
      A rendezvény Web oldala: http://www.d-notes.de/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Surgical Pathology Update 2009

      Rendezvény kezdete: 2009.06.11.
      Rendezvény vége: 2009.06.13.
      Helyszín: Germany, Leipzig,
      A rendezvény Web oldala: http://www.conventus.de/spu2009/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 6th Meeting of the Baltic Association of Surgeons

      Rendezvény kezdete: 2009.05.24.
      Rendezvény vége: 2009.05.26.
      Helyszín: Lithuania, Druskininkai,
      A rendezvény Web oldala: http://www.bas2009.info/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)44th Congress of the European Society for Surgical Research

      Letölthetők részletes információk a kongresszus honlapjáról >>.

      Rendezvény kezdete: 2009.05.20.
      Rendezvény vége: 2009.05.23.
      Munkahely neve: AMS
      Címe: 11 bd Henri IV F- 34000 Montpellier
      Tel: +33 (0)4 67 61 94 14
      Fax: +33 (0)4 67 63 43 95
      E-mail: mail@ams.fr
      Helyszín: France, Nîmes, Atria Hotel
      A rendezvény Web oldala: http://www.ams.fr/ModuleAgenda/indexCategorie.asp?intIdEvenement=50&strFileXML=Evenement-fr-prochainement.xml&intIdRubrique=1

      Kapcsolódó dokumentumok (1)
    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Postgraduate Training Course on colorectal diseases

      With the benefits of the latest technology in direct link live transmissions
      of the Operating Room available to us at the Cluj-Napoca University high
      tech amphit heatre, you will have the chance to join us in the unparalelled
      first hand practical experience, we all know to be so essential in the
      transfer of know how and enhancement of the surgical skill factor.

      Letölthetők további információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

      Rendezvény kezdete: 2009.05.09.
      Rendezvény vége: 2009.05.10.
      Helyszín: Románia, Kolozsvár,

      Kapcsolódó dokumentumok (1)
    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Deutscher Wundkongress & 5. Bremer Pflegekongress

      Rendezvény kezdete: 2009.05.06.
      Rendezvény vége: 2009.05.07.
      Helyszín: Deutschland, Bremen,
      A rendezvény Web oldala: http://www.bremer-pflegekongress.de/startseite.php

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)6th International EFR Congress - Surgical Congress: Multidisciplinary Treatment Of Colorectal Cancer

      Rendezvény kezdete: 2009.04.30.
      Rendezvény vége: 2009.05.02.
      Helyszín: Austria, Vienna,
      A rendezvény Web oldala: http://www.efrcancer.org/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Shoulder Course

      Rendezvény kezdete: 2009.04.27.
      Rendezvény vége: 2009.04.29.
      Szakterület(ek): Sebészet
      Tudományos információ: Organizing Secretariat
      Címe: Italy, 20141 Milan, Via G. Ripamonti, 129
      E-mail: sicseg.2009@aimgroup.it
      Szervező: Organizing Secretariat
      Munkahely neve: AIM Milan
      Címe: Italy, 20141 Milan, Via G. Ripamonti, 129
      E-mail: sicseg.2009@aimgroup.it
      Helyszín: Italy, Brescia,
      A rendezvény Web oldala: http://www.aimgroup.it/2009/SICSeG/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4. Jahrestagung der Sektion Handchirurgie der DGU - Thema Infektionen und Weichteildefekte

      Időpont: 2009.04.25.
      Helyszín: Deutschland, Düsseldorf,
      A rendezvény Web oldala: http://www.conventus.de/shch2009/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)16. Jahreskongress der Deutschen Vereinigung für Schulter- und Ellenbogenchirurgie

      Rendezvény kezdete: 2009.04.24.
      Rendezvény vége: 2009.04.25.
      Helyszín: Deutschland, Hamburg,
      A rendezvény Web oldala: http://www.schulterkongress2009.de/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd Central European Congress of Surgery (3rd International Pancreatic Days)

      Topics

      • Liver Secundarities
      • Transplantation
      • Laporoscopic surgery
      • Colorectal surgery
      • Bariatic Surgery
      • Neuroendocrinale tumors
      • New technologies
      • Quesophageal and cardiac surgery
      • Quality of colorectal surgery

      További információ a kapcsolódó dokumentumok között található

      Rendezvény kezdete: 2009.04.22.
      Rendezvény vége: 2009.04.25.
      Szervező: CECS Team
      Munkahely neve: GUARANT International spol. s r.o.
      Címe: Opletalova 22, 110 00 Praha 1 Česká republika
      Tel: +420 284 001 444
      Fax: +420 284 001 448
      E-mail: cecs@guarant.cz
      Helyszín: Lengyelország, Katowice, Uniwersytecka 13., Qubus Hotel
      A rendezvény Web oldala: http://www.central-european-surgery.com

      Kapcsolódó dokumentumok (1)
    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meeting Europe Global Embolization Symposium and Technologies

      Rendezvény kezdete: 2009.04.15.
      Rendezvény vége: 2009.04.18.
      Helyszín: France, Paris,
      A rendezvény Web oldala: http://www.gest2009.eu/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Grundlagen der Dialyseshuntchirurgie (GDC), Gefäßchirurgie für Fortgeschrittene

      A kongresszus honlapja >>

      Rendezvény kezdete: 2009.04.05.
      Rendezvény vége: 2009.04.06.
      Helyszín: Deutschland, Groß Dölln,

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3. Alterstrauma-Kongress Münster - Die Wirbelsäulenfraktur im Alter

      Rendezvény kezdete: 2009.04.03.
      Rendezvény vége: 2009.04.04.
      Helyszín: Deutschland, Münster,
      A rendezvény Web oldala: http://www.alterstrauma2009.de/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Interdisziplinäres NOS/NOTES-Training (iNOS-12

      A kongresszus honlapja >>

      Rendezvény kezdete: 2009.04.01.
      Rendezvény vége: 2009.04.04.
      Helyszín: Deutschland, Groß Dölln,

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII Congresso AICCER

      Rendezvény kezdete: 2009.03.12.
      Rendezvény vége: 2009.03.14.
      Szakterület(ek): Sebészet
      Tudományos információ: G. Alessio
      Címe: Italy,
      E-mail: g.alessio@ofralmo.uniba.it
      Szervező: Congress Secretariat
      Munkahely neve: AIM Milano
      Címe: Italy, 20141 Milano, Via G. Ripamonti
      E-mail: aiccer2009@aimgroup.it
      Helyszín: Italy, Bari,
      A rendezvény Web oldala: http://www.aimgroup.it/2009/aiccer/

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Safe surgery saves life, 2009 - European Workshop

      A Nemzeti Betegbiztonsági Ügynökség (National Patient Safety Agency, UK) a WHO-val együttműködve konferenciát szervez a biztonságos sebészet előmozdítása érdekében.
      Letölthetők további információk a "Kapcsolódó dokumentumok" közül.

      Időpont: 2009.01.15.
      Tudományos információ: Dr. Kulin László
      Munkahely neve: Betegbiztonság Európai Uniós Hálózata (EUNetPaS)
      Tel: 06-20-484-1991
      E-mail: kapcsolat@betegbiztonsag.hu
      Helyszín: United Kingdom, London, Euston Road, British Library

      Kapcsolódó dokumentumok (1)
    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)1st Central European Congress of Surgery 2008

      The scientific programme will include state-of-the-art lectures on “hot” topics, oral presentations and posters, video sessions and satellite symposia. Many international experts will be invited to share their knowledge and experience in surgery, oncology, radiology and other areas of interest.

      További információk a kongresszus honlapján >> érhetők el.

      Rendezvény kezdete: 2008.04.23.
      Rendezvény vége: 2008.04.26.
      Helyszín: Czech Republic, Prague,
      A rendezvény Web oldala: http://www.central-european-surgery.com/Text/welcome-message

      Kapcsolódó dokumentumok (1)
    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Trauma, Shock, Inflammation and Sepsis Congress

      Az absztraktok beadási hatrárideje: 2006. november 5. - Az absztraktokat csak elektronikus formában lehet benyújtani!

      A kongresszus hivatalos nyelve angol.

      A kongresszus meghívója, és a regisztrációs lap kapcsolódó dokumentumban olvasható.

      General Information:
      Congress venue
      Auditorium Section, Clinical Center Großhadern
      Marchioninistr. 15, D-81377 Munich, Germany
      Scientific Secretariat
      Prof. Dr. Eugen Faist

      Deadline for Submission of Abstracts: November 5th, 2006.
      The abstracts accepted will be published in Shock.

      Congress Language: The official language is English.

      Rendezvény kezdete: 2007.03.13.
      Rendezvény vége: 2007.03.17.
      Tudományos információ: Chairman: Prof. Dr. Eugen Faist
      Munkahely neve: Dept. of Surgery, LM University Munich, Klinikum Grosshadern
      E-mail: eugen.faist@med.uni-muenchen.de
      Szervező: Silvia Marth (Administrative Secretary)
      Munkahely neve: Ludwig-Maximilians-University, Klinikum Grosshadern, Dept. of Surgery
      Címe: D-81377 Munich, Germany
      Tel: +49-89-70 95-54 61/24 61
      Fax: +49-89-70 95-24 60
      Helyszín: München, Germany
      A rendezvény Web oldala: http://www.tsis2007.org

      Kapcsolódó dokumentumok (1)
    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)35th World Congress of the International College of Surgeons (ICS)

      The ICS is a world federation of general surgeons and surgical specialists with a common vision of improving the lives of patients through the development and education of its members as well as to the advancement of the medical field.
      "Surgical Challenges" the Congress covers major advances cutting-edge surgical techniques and technology.
      Distinguished and eminent speakers have been invited to speak on their areas of expertise.
      Hot topics include stem cells surgery, advances in endoscopic and robotic surgery, advances and controversies in cancer surgery, surgical care in trauma and mass casualties, progress in organ transplantation, and updates on practices from other major surgical specialities.

      You are also cordially invited to submit abstracts for the free paper, poster and video sessions. Deadline for submission is on 31 May 2006.
      Please click here to submit an abstract online

      The Congress promises to be both an exciting educational as well as cultural experience. You can be assured of excellent venue facilities, warm Thai hospitality, unique culinary delights, and extensive networking opportunities.

      Don't miss this great opportunity to learn from the experts and exchange knowledge/experiences with colleagues from all over the world.
      For inquiries, please contact the Congress Secretariat at ics2006@asiacongress.com

      Rendezvény kezdete: 2006.10.25.
      Rendezvény vége: 2006.10.29.
      Helyszín: Pattaya Exhibition and Convention Hall (PEACH), Pattaya, Thailand

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Surgical Infection Society - Europe

      Rendezvény kezdete: 2006.05.25.
      Rendezvény vége: 2006.05.28.
      Helyszín: Görögország, Athén
      A rendezvény Web oldala: http://www.triaenatours.gr/istos.chtm;jsessionid=1B0D1809A5FACDB310C29E92B427C426?prnbr=10507&locale=el

    • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)41st Congress of the European Society for Surgical Research

      Absztraktbeküldési határidő 2005. január 9.!
      Absztrakt beküldés >>
      Bővebb információ, felhívás a kapcsolódó dokumentumban olvasható!

      Rendezvény kezdete: 2006.05.17.
      Rendezvény vége: 2006.06.20.
      Helyszín: Rostock-Warnemuende, Germany
      A rendezvény Web oldala: http://www.essr2006.de

      Kapcsolódó dokumentumok (1)

    Aktuális kongresszusok, rendezvények megjelenítése