Magyar Ortopéd Társaság XXI. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlés
Rendezvény kezdete: 2014.09.19.Rendezvény vége: 2014.09.20. Helyszín: 1146 Budapest, Abonyi utca 21., MRE Zsinati Székház Tisztelettel és szeretettel hívunk minden gyermeksérültet ellátó kollégát, szakdolgozót XXI. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlésre, amelyet idén Budapesten az MRE Bethesda Gyermekkórháza szervez. A XX. kongresszuson a résztvevők száma 130 felett volt, mely azt bizonyítja, hogy egyre nagyobb az igény a minőségi gyermektraumatológiai ellátásra. Minden fiatal kollégát bíztatok arra, hogy ne csak résztvevőként jelentkezzen, hanem előadás formájában is mutatkozzon be. Hozza el érdekes eseteit, mutassa be osztálya gyermek traumatológiai tevékenységét. Azért tartom nagyon fontosnak a fiatalok megmutatkozását, mert az előadás elkészítése közben felkészülnek az adott témából. Ne féljenek az esetleges kérdésektől, mert az az érdeklődés jele, és így tisztázhatjuk mindenki számára a felmerülő kétségeket. A fő téma, az alsó végtag sérülések ellátása, tág teret ad a jó előadások számára. A korábbi kongresszusokon nagy sikert aratott workshop-ok sorában az idén az egyik a kézsebészetben elengedhetetlen mikrosebészeti és különböző ínvarrat technikák gyakorlása, a másik a lágyrész kezelés, bőrvarrat és egyéb bőrhiányos területek fedési lehetőségeinek ismertetése és gyakorlása lesz. A szokásos baráti hangulat és jó közérzet biztosítása felől a rendezőket ismerve nincsenek kétségeim.Dr. Novoth Béla Gyermektraumatológiai Szekció ElnökeA regisztrációhoz és a részletes program megtekintéséhez kattintson ide .
Magyar Kardiológusok Társasága XXI. Kardiopulmonális Konferencia
Rendezvény kezdete: 2017.11.10.Rendezvény vége: 2017.11.11. Tudományos információ: Dr. Faludi Réka egyetemi adjunktus Munkahely neve: PTE KK Szívgyógyászati Klinika Címe: 7624 Pécs, Ifjúság u. 13. E-mail: faludi.reka@pte.hu Szervező: Régió-10 Kft. Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12. Tel: 62/710-500, 20/469-6190 E-mail: info@regio10.hu Helyszín: 7815 Harkány, Bartók Béla utca 1., Dráva Hotel Thermal Resort A rendezvény Web oldala: http://www.regio10.hu/kardiopulm2017 Meghívó:
Szeretettel meghívjuk a kardiopulmonális határterület iránt érdeklődő kardiológusokat, pulmonológusokat, intenzív terápiás szakorvosokat, szív-, és mellkassebészeket, gyerekgyógyászokat és szakdolgozókat Dél-Baranya ismert fürdővárosába, Harkányba, a munkacsoport/szekció éves kétnapos konferenciájára. Foglalkozunk többek között a preoperatív kivizsgálás problémáival, a pulmonális hypertonia kérdéskörével, valamint a légzési és keringési elégtelenség intenzív ellátásával, újabb kezelési lehetőségeivel. A szokásoknak megfelelően kardiopulmonális esetbemutatásokat szervezünk, amire várjuk az absztraktokat. Az előadások után vacsora közben is elmélyíthetjük a személyes kapcsolatokat, barátságokat, szombat délután pedig várlátogatásra invitáljuk a résztvevőket a Tenkes kapitánya híres várába, Siklósra.
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Karlócai Kristóf
MKT-MTT Kardiopulmonális Munkacsoport/Szekció elnöke
Faludi Réka
a szervezőbizottság elnöke
További részletek Első értesítő, Jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.
A tanfolyamot 13 kreditpontra akkreditálták.Kapcsolódó dokumentumok (2)