|
Magyar Osteológiai és Osteoarthrológiai Társaság |
|
III. D-vitamin Nap (Budapest, 2014.02.25.) |
Rendezvény kezdete: 2014.02.25. | Rendezvény vége: 2014.02.25. |
Szakterület(ek): Belgyógyászat |
Helyszín: Budapest, Lőrinc pap tér 2., Hotel Palazzo Zichy |
Tízből kilenc magyar D-vitamin hiányos
Az első országos, reprezentatív D-vitamin-szint mérő kutatás eredményei szerint tél végére a magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin hiányos, ami számos egészségügyi kockázattal jár. Orvosszakmai szervezetek erre a problémára és a D-vitamin pótlásának fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Különösen nagy jelentősége van ennek az őszi-téli hónapokban.
Szakmai szervezetek a III. D-vitamin Nap keretei között publikálják a II. D-vitamin Konszenzust, kiemelt figyelmet fordítva a kisgyermekkori helyes táplálásra, a megfelelő kalciumszint jelentőségére. A Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) által kezdeményezett D-vitamin Napon idén a Bossányi Ada Díj megalapítását is bejelentik.
A szakmai tájékoztatóval egybekötött sajtó-háttérbeszélgetésre 2014. február 25-én, kedden 13:00 órakor kerül sor, amelyre szeretettel hívjuk és várjuk a sajtó képviselőit a Hotel Palazzo Zichyben (1088, Budapest, Lőrinc pap tér 2.)
A rendezvényen részt vesz:
Dr. Szekeres László, a MOOT elnöke és
Dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke
Visszajelzését az alábbi elérhetőségeken várjuk:
Mészáros Krisztina, MOOT titkárságának vezetője
titkarsag@moot.hu
A sajtóanyag letölthető ide kattintva >> |

Magyar Gyermekorvosok Társasága |
|
World Congress on Pediatrics and Neonatology |
Rendezvény kezdete: 2019.04.25. | Rendezvény vége: 2019.04.26. |
Tudományos információ: Marie Rose |
Munkahely neve: Ology Mavens |
Címe: Canada, |
E-mail: marie.rose@ologymaven.org |
Szervező: Marie Rose |
Munkahely neve: Ology Mavens |
Címe: Canada, |
E-mail: marie.rose@ologymaven.org |
Helyszín: Spain, Valencia, Spain |
A rendezvény Web oldala: https://www.ologymavens.com/cme/pediatrics/pediatrics-neonatology-conferences |
The theme of the Pediatrics and Neonatology 2019 Meeting is “Global Child Health and Development, Novel Technology in Child & Infant Care”. This provides Clinicians with the latest information on current issues in Pediatrics and Neonatology to explore updates in the Pediatric practice and New born Infants by experts in the field with interactive and engaging sessions in both minor and major group learning formats, this event offers the opportunity to advance knowledge and skills in Pediatrics and Neonatology.
The program will be both exciting and innovative in its wide-ranging and multidisciplinary content. In addition to oral and poster presentations by world prominent speakers, we will be providing workshops, interactive sessions as well as several sessions specifically dedicated to nurses, patients and sponsors.
This is an event committed completely to offer an ideal forum for all to refresh knowledge and offer plenty of networking opportunities with leading scientists, researchers, practitioners, friends and colleagues, as well as sponsors and exhibitors.