Hogyan változott a gyerekek társas készségeinek fejlődése a koronavírus-világjárvány következtében? Erre a kérdésre is választ kaphattak az érdeklődők azon a november 26-i, a „Poszt-COVID-jelenségek kutatása” című szimpóziumon, amelynek keretében a Magyar Tudományos Akadémia a témában kiírt pályázata nyomán született tudományos eredményekről számoltak be a kutatók.
Pogány Ákos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékének adjunktusa A járvány rövid és hosszú távú hatásai óvodáskorú gyerekek digitális eszközhasználatára és szociokognitív fejlődésére címmel tartott előadást a rendezvényen. A kutató beszámolt az ELTE Etológia Tanszék Alfa Generáció Laborjában folyó kutatásról, amelynek során az óvodáskorúak digitális eszközhasználatát vizsgálják, és azt, hogyan változott a gyerekek társas készségeinek fejlődése a koronavírus-világjárvány következtében. Pogány Ákossal a kutatásuk eddigi eredményeiről beszélgettünk.
A COVID-19-járvány első hulláma alatt a karanténintézkedések csökkentették a vírus terjedését, mégpedig a társas kapcsolatok korlátozásával. A távmunka, a távoktatás miatt a digitális eszközhasználat minden korábbinál intenzívebb volt, a kapcsolattartás és a szabadidős tevékenységek is az online térbe helyeződtek át. Ezt legtöbbünk a saját bőrén is megtapasztalta. De mi volt a helyzet a családok legkisebb tagjaival?
Az a visszás helyzet alakult ki, hogy épp a társas és érzelmi fejlődés szempontjából legérzékenyebb fejlődési szakaszban lévő óvodáskorúakra gyakorolt hatások maradtak viszonylag rejtve. Mi a kisgyerekes szülőket próbáltuk megcélozni egy kérdőíves kutatással a második COVID-hullám idején, Demetrovics Zsolt (ELTE Pszichológia Intézet) csoportjával együttműködve. Referenciaként arra kérdeztünk rá, hogy milyen volt a gyerekek szabadidős okostelefon- és tablethasználata – videók nézése, játékok használata stb. – a veszélyhelyzet kihirdetését követően (amikor korlátozások voltak), illetve egy olyan szakaszban, amikor nem voltak szigorú korlátozások érvényben, és próbáltuk direkt módon, kérdőíven keresztül megragadni, milyen változások történtek a köznevelést is érintő karanténintézkedések miatt. Alapvetően a 2020. március 11-től június közepéig tartó időszakra, a járvány első hullámára voltunk kíváncsiak, amikor megjelent hazánkban a koronavírus-járvány, de még javában tartott az iskolai tanév. A 66 feldolgozott szülői kérdőív alapján egyértelművé vált, hogy az óvodások a korlátozások alatt többet néztek tévét, többet használtak tabletet és okostelefont: elsősorban mesefilmeket és videókat fogyasztottak.
Milyen feltételezésből indultak ki a kutatás elején?
Kezdetben úgy tekintettünk erre az egész COVID-projektre, mint egyfajta természetes kísérletre, amelyben lehet mérni, kérdezni, folyamatosan monitorozni azt, hogy mi történik a járványhullámok előtt, alatt és után. Fejlesztettünk is egy monitorozó applikációt, ami direkt módon mér. Az volt a munkahipotézisünk, hogy nemcsak a nagyobb, iskoláskorú gyerekek és a szülők, hanem velük együtt gyakorlatilag a kicsik is be lettek terelve az online térbe. Logikus feltételezés, hogy amennyiben a szerepmodellek – a szülők, a nagyobb, már iskolás testvérek – többet használják körülöttük ezeket az eszközöket, amelyekkel a tanításba, távmunkába és a családtagokkal-barátokkal való kapcsolattartás miatt is be kell jelentkezni, akkor ez a kisgyerekekre is ugyanúgy hat: behúzza őket. Egyrészt fellazulnak a szabályok, máshogy tekint a társadalom ezekre az eszközökre, ilyenkor nem a negatív, hanem elsősorban a pozitív oldalai kerülnek előtérbe. Ezzel együtt az egyébként offline térben zajló szabadidős tevékenységek hiánya és pótlása miatt valószínűleg fellazulhattak, megengedőbbé váltak a szülők által a normál, járvány nélküli helyzetben alkalmazott szabályok is.
Pogány Ákos (Fotó: ELTE Etológia Tanszék Alfa Generáció Labor)
Eredetileg arra gondoltunk, hogy ezt a hipotézist próbáljuk igazolni a járvány további hullámaival, a karanténintézkedések változásaival. Csakhogy – szerencsére – nem volt több korlátozás azután, hogy a pályázat elindult, így alternatív módszereket kellett keresni a hipotézisünket igazoló, hiányzó mérési adatok begyűjtéséhez, olyan időben kiterjedt kutatást kellett találnunk, amely a digitális eszközhasználatot és a kisgyerekek fejlődését vizsgálja.
Mi lett végül a megoldás a hiányzó adatokra?
Mivel a csoportunk épp nem végzett közvetlen méréseket a karantén előtti és közbeni időszakban (nem is végezhettünk volna), csak utána tudtunk mérni. Bejött a képbe az együttműködés egy kanadai kutatócsoporttal, amely hamarabb megkezdte a saját, részben hasonló adatfelvételét. Az ő eredményeikhez a saját eredményeinket is tudtuk viszonyítani.
Hozzá kell tenni, hogy ez nem egy tervezett kollaboráció volt, kutatásuk fő célja nem a járvány hatásának vizsgálata volt, az adatgyűjtésükbe azonban beletromfolt a járvány, így lehetett a mi kutatásunkhoz felhasználni az ő eredményeiket. 331 óvodás adatait elemezve meg is állapítottuk, hogy eszközhasználatuk jelentősen emelkedett, és azt is sikerült azonosítani, hogy a szülők munkakörülményeinek változása lehet az egyik lényeges ok. Például, ha a szülő többet dolgozott, mert megnövekedett a munkaterhelése a járvány következtében, vagy épp ellenkezőleg, elvesztette a munkáját, és munkanélkülivé vált, mind a két helyzet azt eredményezte, hogy az óvodáskorú gyereke többet kütyüzött.
Az Université de Sherbrooke kutatói segítségével sikerült feltárni a szülő digitális érzelemszabályozása és a gyerekek önszabályozási készségei közötti kapcsolatot is. Kimutattuk, hogy az óvodások intenzívebb eszközhasználata rosszabb minőségű szülő-gyermek kapcsolattal jár együtt, és a szülő-gyermek eszközhasználat mértéke is összefügg.
Milyen kézzelfogható eredményekről lehet beszámolni az Alfa Generáció Laborban folyó kutatással kapcsolatban?
A korlátozások feloldása és későbbi elmaradása miatt mi végül nem tudtunk konkrétan mérni a járvány későbbi szakaszában érkező hullámok alatt. Ennek ellenére a pályázat keretében ki tudtunk fejleszteni digitális, távméréses, szociokognitív teszteket – a Sally és Anne és a Faux pas társas-érzelmi tesztek digitális verzióit –, amelyek megkönnyítik a gyerekek fejlődésének nyomon követését. A tesztelést korábban offline, személyesen végeztük, a digitális verzióval azonban videóhíváson keresztül tudunk mérni a szülő közreműködésével, csak egy laptop vagy tablet kell hozzá, a megosztott képernyőn fut a teszt animációja, és közben mi tudunk kérdezni. Az új módszerrel gyűjtött adatokat persze validáltuk is: 73 óvodást teszteltünk mindkét teszt offline és digitalizált változatával, és verziótól függetlenül hasonló eredményeket kaptunk, így tesztjeink validnak bizonyultak. Ugyanígy ennek az MTA-pályázatnak a keretében fejlesztettük ki, teszteltük és publikáltuk a Manó-Napló nevű, eszközhasználatot monitorozó applikációinkat is.
A digitális tesztek vagy kérdőívek mellett miért van szükség még egy telefonos vagy tabletes applikációra is?
Az app lényegében a kisgyerekek eszközhasználatát figyeli, természetesen szülői hozzájárulással, és az önbevalláson alapuló kérdőívekkel szemben pontosabb, torzítatlan képet ad a tényleges eszközhasználatról. Hiszen sokszor a saját eszközhasználatunkkal sem vagyunk tisztában: amikor a legjobb tudásunk szerint, őszintén próbáljuk megbecsülni utólag, fejben összeadni a saját napi képernyőidőnket, akkor is jócskán alábecsülhetjük, mert e tevékenységek során egyszerűen elvész az időérzékünk. Nincs ez másként a szülőkkel sem, és ha valaki más sokszor a nap során „feldarabolódó” képernyőidejét kell megbecsülnünk. Pont ez az eszközhasználat egyik ördögi oldala, hogy úgy szippant be, mintha valamiféle légüres térben lenne az ember. És a gyerek, ugyanúgy, mint a felnőtt, nem veszi észre, hogy hányszor nyúl az okostelefonhoz, úgyhogy a legbiztosabb az, hogyha mérjük, mert a mérés fekete-fehéren megmutatja.
Az ELTE Etológia Tanszékének kutatócsoportja (Fotó: ELTE Etológia Tanszék Alfa Generáció Labor)
A célunk, hogy nézzünk szembe azzal, mi történik velünk. Nekünk kutatóként ez az egyik legfontosabb feladatunk: hogy a valóságot feltárva lehetővé tegyük minden érintett számára a társadalmi szerepének megfelelő következtetések levonását szülőként, oktatási szakemberként, pedagógusként vagy gyerekpszichológusként. Ehhez pedig megbízható adatok kellenek, úgyhogy ezen dolgozunk nagyon keményen.
Nem túl nehéz teljesen más családi hátterű, a fejlődés más-más szintjén tartó gyerekeket egymással összehasonlítani és mégis valamiféle koherens megállapítást tenni róluk?
Érdemes erre a kérdésre egy kicsit távolabbról is ránézni, hogy mi a problémánk, hogyan közelítjük meg, mi felé megyünk. Az egyik alapvető gond, amivel szembenézünk, és most már évek óta küzdünk vele, hogy ezek a társas-kognitív tesztek eléggé elnagyolt válaszokat adnak rendkívül komplex kérdésekre. Az egyik leggyakrabban használt fejlődéspszichológiai mérés, a Sally és Anne teszt például azt próbálja vizsgálni, a gyerek képes-e egy történet alapján felismerni, hogy a szereplőknek más-más nézőpontjuk és információik lehetnek ugyanabban a helyzetben. Azaz érti-e, felismeri-e ezt egy adott szituációból, képes-e belehelyezkedni a másik bőrébe, átvenni a másik szemléletét. Ez a teszt viszont csak fekete-fehér, igen-nem választ ad a kérdésre, tehát a korosztályi sajátosságtól függően vagy jól, vagy nem jól válaszol a gyerek a feltett kérdésre, miközben ennek a képességnek a fejlődésében eleve eléggé nagy a változatosság. Hiszen minden gyerek a saját tempójában fejlődik, és ezeket a társas készségeket nem úgy tanulja, hogy elmagyarázzák neki az óvó nénik vagy a szülők, hanem a mindennapi társas interakciókon keresztül az offline világban a családtagokkal, testvérekkel, barátokkal megélt kölcsönhatások, az együtt mesélés, a szerepjátékok révén szívja magába. Egyszóval a környezetből érkező nagyon sok inputtól és interakciótól függ, hogy mikor alakulnak ki ezek a készségek a gyerekeknél. Rengeteg múlik a szülők hozzáállásán, hogy mesélnek-e este, hogy játszanak-e vele szerepjátékot, ezek mind-mind megerősítik a fejlődési folyamatokat. Mi tehát azt próbáljuk megnézni, hogy mennyit kütyüzött a gyerek, és hogy annak milyen hatása van erre a fejlődésre, miközben szinte ahány kutatás, annyifélét mond arról, hogy hány százalékuk hány évesen milyen fokon áll ezeknek a készségeknek a fejlődésében.
Ebből a nagy zajosságból kellene valamiféle méréssel mondani valamit csak a kütyüzésre, és ez rendszerint nem is sikerül minden kétséget kizáróan, úgyhogy ez a digitális tesztfejlesztés az első lépésnek tekinthető afelé, hogy afféle közösségi tudományos projekt jelleggel vizsgáljuk ezt a kérdéskört.
Nagyon reméljük, hogy a digitális teszteknek és az applikáció általi monitorozásnak, naplózásnak köszönhetően rövid időn belül ezres nagyságrendben lesznek nagyon széles demográfiai lefedettségű adataink arról, ki mennyit kütyüzik, milyen demográfiai háttere, jövedelmi viszonya van a családnak, milyen stílussal nevelik a szülők a gyerekeket, inkább megengedők, vagy inkább korlátozók-e, és így tovább.
Tehát nagyon reméljük, hogy azt a fajta komplexitást, ami e mögött a kérdés mögött igazából megbújik, legalább korrelatívan felszínre tudjuk hozni, és utána tudunk jóval pontosabban célzott hipotéziseket generálni. Például egy olyan egyszerű és mégis nehéz kérdést megválaszolni, hogy mi a hatása pusztán a kütyüzés mértékének, ha minden más állandó, ha tényleg ugyanolyan hátterű gyerekeket hasonlítunk össze, ugyanolyan szülői nevelési stílussal és hozzáállással. Vagy mi a hatása, ha egy óra kütyüzés mellett van esti mese, vagy ha nincs, ha igazából a gyereknek ez az egy órája lenne, amikor a családdal lehetne, de azt is inkább kütyüzéssel tölti. Ezeket a dolgokat csak úgy tudjuk vizsgálni, hogyha megpróbálunk nagyon nagy adatmennyiségen minél több részletet feltárni, és utána megnézni, mi történik – most ebbe az irányba mozdultunk el, ennek egy nagyon fontos lépése ez a pályázat.
A kutatók egyetértenek abban, hogy a társas-érzelmi készségek fejlődése kisgyermekkorban a legintenzívebb a családtagokkal együtt töltött minőségi idő, a személyes interakciók, a szerepjáték, a közös meseolvasás által, miközben a digitális eszközök használata jellemzően magányos tevékenység. Mit érzékelnek a szakemberek, mondjuk, a telefonozás hatásaiból?
Az a legnyugtalanítóbb, hogy hihetetlen sebességgel zajlik a digitális térhódítás. Pár évvel ezelőtt még ott tartottunk, hogy mi is a társas kognitív készségeken keresztül próbáltuk megragadni, mit okoz a kütyüzés óvodáskorban. Ma viszont rendszerszeresen halljuk a logopédusoktól, hogy már bölcsődéskorban kütyüznek. A kisgyereket például eteti az anyuka/apuka, és ott van a tablet, mert de jó, addig sem köpi a borsót a falra, hanem nézi a mesét, és milyen jól meg lehet így etetni. Nem a szülőt hibáztatom, félre ne értsük! Háromgyerekes apuka vagyok, és tudom, hogy gyakorló szülőnek lenni hatalmas kihívás, és sokszor menti meg a helyzetet a kreativitás. Azonban arról van szó, hogy a szülő itt nem is tud arról, hogy ami látszólag mindkét félnek jó (a szülő meg tudta etetni a kisgyereket, a gyerek megebédelt hiszti nélkül), annak hatalmas ára lehet, ami az egész életét meghatározhatja! Az óvodai szűréseket végző logopédusok egybehangzó véleménye az, hogy
az elmúlt 2-3 évben drasztikusan elkezdett romlani a gyerekek nyelvi teljesítménye. Megyünk lefelé. Hatalmas esést látnak, a mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások vagy akár a 3 évvel ezelőtti óvodások. És még nem vagyunk a lejtő alján.
Az Alfa Generáció Laboron belül most alakul meg egy nyelvi csoport, hogy logopédus szakemberekkel megnézzük, mi ennek az időbeli lefutása, mivel eshet egybe, és az a gyanúnk, hogy az okoseszközök vizuális ingere áll a háttérben, hogy rengeteg kisgyerek szinte még azelőtt elkezd kütyüzni, hogy gyakorlatilag megtanulna járni, és elsajátítaná a nyelvet.
További részletek: https://mta.hu/tudomanyunnep2024/poszt-covid-virtualis-autizmust-okoz-az-ovisok-kutyuhasznalata-interju-pogany-akos-etologussal-114035
(Forrás: Nagy Attila Károly/MTA)
