Életének 87. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Dr. Szabó Zoltán Professzor, az első sikeres magyar szívtranszplantáció elvégzője, a Városmajori Szív- Érgyógyászati Klinika professor emeritusa.
Végső búcsúztatására 2015. december 22-én 14 óra 30 perckor a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában kerül sor.
REQUIEM IN PACE
Meghalt Dr. Szabó Zoltán professzor
2015. december 6-án délután fél 4-kor elvesztettük a szívsebészet úttörőjét, fejlesztőjét, a Semmelweis Egyetem és a hazai szívgyógyászat közéleti személyiségét. Hosszú, türelemmel viselt betegség után távozott.
Elment a Városmajor bölcs Apja. Rengeteget tanultunk tőle, legfőképpen tisztességet, alázatot, sok munkát, az emberek és betegek szeretetét. Nagyon fog hiányozni!
Prof. Dr. Szabó Zoltán 1954-ben, Kudász József professzor tanítványaként kezdte pályafutását, 1955 óta foglalkozott szívsebészettel. 1981-től 11 éven át a Városmajori Klinika igazgatója, 1979 és 1985 között a Semmelweis Egyetem orvoskari dékánja, 3 évig általános rektorhelyettese volt. 1967-ben magyar implantálható pacemakert készített, amit emberbe is beültetett.
1981 decemberében az egészségügyi miniszter az Ér- és Szívsebészeti Klinika és az Országos Érsebészeti Intézet igazgatójává, valamint az Angiológiai Szakmai Kollégium elnökévé nevezte ki, tagja lett az Orvostovábbképző Intézet szív- és érsebészeti szakorvosi vizsgabizottságának.
Többéves szervező és tudományos munkát követően, az Ér- és Szívsebészeti Klinika igazgatójaként, pályája betetőzéséül 1992 januárjában elvégezte az első sikeres hazai szívátültetést. 1992. július 1-vel nyugállományba vonult és a Biotronik Hungária Kft. igazgatója lett 2004. január 1-ig. 1995 óta a Semmelweis Egyetem professor emeritusa.
A hazai szívsebészet kiemelkedő személyisége nagyon sokat tett a hazai kardiológiáért, a Magyar Kardiológusok Társasága keretein belül is. Ő szervezte újjá 1971-ben a Szívsebészeti Munkacsoportot annak elnökeként. Hosszú évekig volt a Szívsebészeti Társaság elnöke, és élete végéig a Magyar Kardiológusok Társasága Tanácsadó Testületének tagja maradt. Munkásságát az MKT a Magyar Kardiológusok Társaságának Aranyérmével ismerte el.
156 közleménye jelent meg, három könyvet írt és szerkesztett, ötnek társszerzője. Tevékenységét számos elismeréssel díjazták: Adorján Ferenc, Balassa János, Gábor György, Semmelweis Ignác és Zárdai Imre Emlékérmet kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetésben és Batthyány-Strattmann László-díjban részesült, 1997-ben Széchenyi-díjat kapott.
Hosszú a lista, és mégsem fedezi teljes életművét. A Vivere illis non sibi (Mások javára élni, s nem a magunkéra – Balassa János) latin nyelvű ajánlása jobban kifejezi a teljes igazságot. Szeretett, de határozott vezető volt. Hallatlan munkabírása, innovatív, progresszív szemlélete, iskolateremtő tevékenysége egyedülálló volt, ez tette a hazai szívsebészet meghatározó, ikonikus alakjává. Mindannyian tanultunk tőle. Az egyetem életében is évekre meghatározó egyéniség volt. Rengeteg barátja volt, betegei is felsőfokon szóltak gyógyító, empatikus modoráról.
Munkássága a mai napig utat mutat utódai számára. Betegsége idején kapta a Klinika a világ egyik legmodernebb hibrid műtőjét, ami jelképes jelentőségű: léte és lényege jól tükrözi Professzor Úr eszmeiségét, munkásságát, ezért az új műhely Szabó Zoltán Professzor Úrról neveztetett el.
Írhatnánk oldalakat, mondhatnánk dicsérő szavak tömegét, de mindez kevés lenne igazi egyénisége ábrázolásához. Még egyszer – de nem utoljára – hadd forduljunk mesterünkhöz, főnökünkhöz, aki a munkatársak iránti szeretettel az utolsó, általa bevezetett karácsonyi záróvacsorán búcsúzóul Pál apostolt idézte a Bibliából (Pál, Timot. II. 4.7.8.): Ama nemes harczot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró.
Szívből kívánjuk, így legyen!
Kedves Zoltán! Kedves Duli!
Nem hiába éltél, mások javára éltél. Szeretettel gondolunk Rád. Nem feledünk. Nyugodjál békében.
A hálás tanítványok
