Legtöbben a mindennapokba belefásulva éljük az életünket, hagyjuk, hogy a sok apró bosszúság elfeledtesse velünk az élet jó ízeit, szépségeit, örömeit. Ritkán történik olyasmi, ami ráébreszt minket, mekkora érték, hogy a szívünk dobog, szervezetünk napról-napra teszi a dolgát, működik nekünk és értünk.Velünk is így volt, egész addig, amíg egy januári napon nem történt valami, amitől valódi értelmet kapott az egész család számára az „örülj, hogy élsz!” mondat...
Jellegzetes „betegút”Attila esete mintha az orvosi tankönyvek leírását testesítené meg: az érrendszeri bajok legfontosabb rizikófaktorai jelen voltak az életében.
Ötvenedik évében jár, élete nagyobb részében fizikai munkát végzett napi tíz órában, az iskolái befejezése óta felhagyott a sportolással. Több évtizede
dohányzik, az étkezési szokásai sem mondhatók egészségesnek, hiszen a többnyire szabadban végzett munkához igazodva napközben csak hideget, szendvicset, péksüteményt, felvágottakat evett, kólával öblítette le, főtt étel csak este került eléje, viszont akkor emberes adagokban. Nem csoda, hogy az évek alatt jócskán
felrakódtak rá a kilók, a 185 centiméteres magasságához a 120 kilót is elérte a súlya. Egy ideje a
vérnyomását és a
magas vércukorszintjét is gyógyszerrel kellett kordában tartania. Két éve egy munkahelyi baleset, izomszakadás után kevésbé megterhelő munkát kellett keresnie, így vagyonőrként kezdett dolgozni, ami még kevesebb aktivitással, még rendszertelenebb étkezésekkel, éjszakai műszakokkal, az alvásritmusának teljes felborulásával járt.
Fél éve egy nyári éjszakán jelentkezett az első rosszullét, szegycsonti nyomásérzéssel, fulladással, hideg verejtékkel, halálfélelemmel. A háziorvosi,
laboratóriumi és
EKG-vizsgálatok azonnali beavatkozást igénylő problémát nem találtak, az alapos kardiológiai kivizsgálásra azonban csak három hónappal későbbre kapott időpontot. Addig a háziorvosa a diabetológus szakorvossal együtt a vércukorszintjének és a vérnyomásának a beállításán dolgozott, a dietetikus tanácsadó pedig a súlycsökkentő diétáját igyekezett ezekhez hangolni.
Minden szakember egyetértett abban is, hogy mozgással kellene a fogyást elősegíteni, de ekkorra már a kutyasétáltatás is egyre nagyobb megpróbáltatásnak bizonyult, a legkisebb mozgás is légszomjat, mellkasi szorító érzést váltott ki.
Malőr a terheléses EKG-n
Októberben elkezdődött Attila kardiológiai kivizsgálása is. A „sima” EKG és a
szívultrahang-vizsgálat után terheléses EKG-ra került sor, de itt váratlan akadályba ütköztek.A délutánra tervezett vizsgálat előtt egy-két órával Attila vérnyomása már otthon, nyugalomban emelkedni kezdett, a rendelőben már a 180/100-at is elérte.
Megpróbálták a szokásos szerekkel levinni, de ezek alkalmazása után is meghaladta azt az értéket, amelynél még el lehet kezdeni a terhelést. Új időpontot kapott, de akkor is ugyanez történt.
Ez a sajátos „fehérköpeny-szindróma” - hogy ne tekintsük megérzésből fakadó veszélyérzetnek - összesen hat héttel késleltette ennek a kiemelkedően fontos vizsgálatnak az elvégzését, míg végül a harmadik alkalommal sikerült lecsökkenteni a vérnyomását annyira, hogy elvégezhető legyen.
A terhelés során ismét extrém magasságokba (200 fölé) ugrott a vérnyomása, ezért és az EKG görbéje alapján a kardiológus doktornő további vizsgálatok elvégzését, köztük az érfestést tartotta indokoltnak.
A vizsgálat utáni „pihentetés”, a vérnyomás normalizálódása után már éppen a további teendőket kezdte ismertetni Attilával, amikor bekövetkezett a teljes filmszakadás: Attila szíve, keringése, légzése leállt, izmai elernyedtek, lefordult a székről.
Beállt a szívhalál.
Hirtelen szívhalál: amikor pár perc az élet
Ismerjük a figyelmeztető statisztikákat: évente egy kisvárosnyi embert veszítünk el hirtelen szívhalál miatt. Hirtelen szívhalál az az állapot, amikor a szívverés szabályos ritmusa váratlanul, akár minden figyelmeztető jel nélkül valamilyen okból teljesen felborul, kamrafibrilláció következik be, amely a véráramlás megszűntéhez, a szív leállásához vezethet.
Ha perceken belül nem érkezik segítség, visszafordíthatatlanná, véglegessé válik a halál. Sajnos egyáltalán nem ritka jelenség, hazánkban naponta hetvenen halnak meg ennek következtében.
Leggyakrabban koszorúér-betegség, vagyis a szív artériáinak meszesedése és elzáródása okozza, de előfordul az is, hogy szívizom-túltengés vagy a kezeletlen magasvérnyomás-betegség miatti megnagyobbodás, billentyűhiba vagy szívelégtelenség váltja ki. Attilánál az egyik artéria teljes elzáródása okozta a szív kaotikus ritmuszavarát és leállását.
Szívmegállás esetén csak akkor van esély a túlélésre, ha a pumpafunkció újraindítása kézzel vagy elektromos defibrilláló készülékkel perceken belül megtörténik. (A szakemberek még a laikusokat is arra biztatják, hogy haladéktalanul kezdjék meg a mellkasi újraélesztést.)
Még egy lottóötösre is nagyobb esély van annál, mintsem hogy egy ilyen katasztrófa éppen egy kardiológiai rendelőben történjen meg valakivel, kéznyújtásnyira a szakképzett segítségtől. Utóbb Attila is nehezen hitte el, hogy ilyen szerencséje lehetett a szerencsétlenségben: a doktornő a munkatársaival együtt azonnal elkezdte az újraélesztését. A defibrillátorral való második „kiütés” sikerrel járt, a kiérkező mentők már stabil állapotban vehették át, és száguldhattak vele a rendelőből a kardiológiai intézetbe.
„Fiam, a Szűzanya kötényével felfogott”
Attila hetvenéves édesanyja mondta ezt sírástól reszkető szájjal, amikor elmeséltük a történteket. Pedig ő nem is tudhatta, hogy a gyors segítség nemcsak az azonnali haláltól mentette meg a fiát, hanem megajándékozta a teljes felépülés esélyével is, megmentve a keringési zavar legsúlyosabb következményeitől, a szívizomelhalástól, vagyis a szívinfarktustól is. Minél előbb kerül ugyanis sor az elzáródott, beszűkült ér kitágítására, megnyitására, annál kevesebb maradandó károsodással kell számolni.
A koszorúerek megnyitásához úgynevezett érfestéssel, vagyis kontrasztanyag befecskendezésével láthatóvá teszik az elzáródás helyét, majd az egyik végtagi artérián (jellemzően csuklón) keresztül szívkatéterezést végeznek. A katéterrel a szűkület helyére juttatott parányi, felfújható ballon segítségével kitágítják az eret. Amerikai tudósok felmérték, általában mennyi idő telik el az „ajtótól a ballonig”, vagyis a beteg beszállításától a sikeres értágításig. Saját klinikájukon átlagosan 87 perc volt ez az időmennyiség.
Attila esetében - minden elismerés a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet csapatának - még ennyi időre sem volt szükség: alig egy órával a sikeres újjáélesztés után már megtörtént az érfestés, és sor került a katéteres értágításra, sőt egyúttal az érfalakat belülről stabilizáló apró fémháló, a sztent felhelyezésére is.
A fájdalommentes beavatkozás után megszűnt a szorító érzés, a nehézlégzés, a mellkasi fájdalom, és bár gyógyszereket kell szednie, de elmúlt az érkatasztrófa közvetlen veszélye.
Őrangyalok pedig igenis vannak!
Attila időt nyert, amelyet egy egészségesebb,
szívbarát életmód kialakítására használhat fel, hogy semmiképpen ne alakuljon ki újabb érelzáródás.
A feladat nem könnyű, hiszen fél évszázados beidegződéseken kell túllépnie, lemondani néhány, eddig fontosnak tartott dologról, a cigarettáról, a hagyományosan készített magyaros finomságokról, nekem meg kell tanulnom minden kedvencét
szívbarát módon elkészíteni, neki pedig meg kell tanulnia, hogyan hosszabbíthatja meg és teheti minél tartalmasabbá az ajándékba kapott éveit.
Ehhez „őrangyalai”, vagyis orvosai, az életét megmentő kerületi- és az azt meghosszabbító klinikai kardiológusok, az életmódváltás rögös útján elindító Mátraházi Szívszanatórium munkatársai nyújtanak azóta is segítséget.
Sokat jelent számára az a sok jó szó, emberség, kedvesség is, amellyel „új életében” találkozott. Ha nem érezte volna át azonnal a történtek súlyát, erre figyelmeztette volna az a sok őszinte, mosolygós gratuláció, amelyet mint a „világ legszerencsésebb embere” kapott, és az a figyelem, ahogy az újraélesztést végző kerületi kardiológusnő ezer elfoglaltsága mellett is érdeklődött a kórházban az állapotáról, vagy hogy az agyonhajszolt kórháziak is találtak arra időt, hogy a továbbiakról beszéljenek vele, és megszervezzék szanatóriumi helyét.
Mindannyiukat köszönet illeti, hogy Attila ötvenévesen esélyt kapott a „második félidőre”, és azt a januári napot új születésnapként ünnepelhetjük ezentúl.
A cikk a szivderito.hu honlapján is olvasható
itt!
