VIII. Onko-Kardiológiai NapokKedves Kollégák!
2025-ben immáron 8. alkalommal kerül megrendezésre az Onko-Kardiológiai Napok Továbbképző Kongresszus 2025. április 25-26. között a konferencia állandó helyszínén, a Four Points By Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpontban.
A konferencia kiemelt témái:
– szubklinikus kardiotoxicitás,
– az irányelveken túlmutató komplexitású helyzetek egyénre szabott beteg managementje,
– onko-pulmonológia,
– határterületi kérdések,
– bioetika,
– hazai onko-kardiológiai kutatások.
Az elmúlt évekhez hasonlóan külföldi vendégelőadó is tiszteletét teszi rendezvényünkön, idén Dr. Thomas Allison személyében (Mayo Clinic, Rochester), aki érdekes onko-kardiológiai vonatkozású esettanulmányait osztja majd meg a közönséggel. A hagyományokhoz hűen lesznek esetbemutatások és interaktív onkoteam, valamint hazai onko-kardiológiai kutatásokat bemutató szekció is, melyben idén először kerül átadásra a Fiatal Kutatói Díj.
A kongresszus 22 kreditpontra akkreditált az alábbi szakmák dolgozóinak: belgyógyászat, bőrgyógyászat, haematológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai onkológia, sugárterápia, orvosi rehabilitáció (kardiológia), radiológia, tüdőgyógyászat, urológia.
A konferenciáról bővebb információ az alábbi oldalon található:
WEBOLDAL
SZAKMAI PROGRAM
RÉSZVÉTELI DÍJAK
Szeretettel várjuk a szakmai rendezvényen!
A Magyar Onko-kardiológiai Munkacsoport Egyesület nevében a
konferencia Szervező és Tudományos Bizottsága:
Vezető:
Dr. Czuriga Dániel PhD., med. habil.
Tagok:
Dr. Torday László PhD.
Dr. Pozsonyi Zoltán PhD.
Dr. Rubovszky Gábor PhD.
Dr. Hornyák Lajos PhD.
Dr. Fogarassy György PhD.
Dr. Drobni Zsófia PhD.
Dr. Szőllősi Regő
Dr. Kocsis Judit PhD., med. habil.
Dr. Nagy András Csaba PhD.
Kongresszusszervező iroda:
Club Service Kft.
E-mail: onkokardio2025@clubservice.hu
Rendezvény kezdete: 2025.04.25.
Rendezvény vége: 2025.04.26.
Helyszín: Four Points By Sheraton Kecskemét Hotel És Konferenciaközpont****
Korányi Sándor Hipertónia Nefrológia NapTisztelt Kolléganők és Kollégák!
Tisztelettel meghívjuk Önöket a 15. alkalommal, online formában megszervezésre kerülő Korányi Sándor Hipertónia Nefrológia Napra a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika rendezésében, 2025. április 12-én, szombaton.
Korányi Sándor Professzor, a magyarországi nefrológia megalapítójának és a keringési rendszer kutatójának neve összeforrt a Belklinika történetével - rendezvényünkkel előtte is tisztelgünk. Az időpontnak keretet ad a Vese Világnapja március 14.-én és a Hipertónia Világnapja május 17.-én, aktualitása ugyanakkor Korányi Sándor professzor halálának 81. évfordulója 2025. április 12-én.
Az elmúlt év sok, a mindennapi klinikai munkát befolyásoló eredményt hozott a hipertónia és nefrológia területén, kiemelve az újabb antihipertenzív kezelési lehetőségeket, valamint a krónikus vesebetegség és kardiorenális-metabolikus tünetegyüttes progressziójának gátlására alkalmazható szerek széles tárházát. Emellett ugyanakkor olyan nefrológiai vonatkozású témák is megbeszélésre kerülnek a továbbképzésen, amelyekkel minden gyakorló orvos találkozik, és amelyek diagnosztikus vagy terápiás nehézség elé állítják őket.
Bár a belklinikai előadóterem múlt század eleji varázsának és a személyes találkozások baráti körének élvezetére nem ad lehetőséget (amit szomorúan veszünk tudomásul), ugyanakkor a minél szélesebb körű - akár a határon túlnyúló - részvétel és a tanfolyam díjmentességének biztosítása iránti igény miatt a tanfolyam online folytatása mellett döntöttünk.
A szabadon választható továbbképzést ajánljuk családorvos, belgyógyász, diabetológus, kardiológus és nefrológus kollégák számára.
A továbbképzés a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központban került akkreditálásra.
Időpont: 2025.04.12. szombat, 08:50-15.30
Helyszín: ONLINE (Zoom linket a rendezvény előtt küldjük)Részvétei díj: nincs, de jelentkezés szükséges a www.oftex.hu oldalon
Továbbbi információ: Kiss-Láng Zsuzsanna titkárnőnél (lang.zsuzsanna@semmelweis.hu)
Dr. Barna István
egyetemi docens
Szervező
Dr. Tislér András
egyetemi tanár
Szervező
Időpont: 2025.04.12.
XXXII. Ifjúsági Kardiológiai NapokA regisztráció on-line történik a www.convention.hu oldalon a rendezvény aloldalán, melyhez convention felhasználói fiók szükséges. Az online regisztráció lehetősége a rendezvény előtt 5 nappal megszűnik, ezt követően már csak a helyszínen lehetséges a jelentkezés.
Amennyiben nem bankkártyás fizetést választ, az online jelentkezést követően kiküldjük a díjbekérőt amely tartalmazza az utaláshoz szükséges adatokat.
Rendezvény kezdete: 2025.04.04.
Rendezvény vége: 2025.04.06.
Helyszín: 3517 Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Hotel Palota
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/IFKAN25/Koszonto
Kapcsolódó dokumentumok (2)
II. Kardio-Reuma SzimpóziumTUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG ELNÖKE ÉS TITKÁRA:
Prof. Dr. Szekanecz Zoltán (elnök) Dr. Müller Gábor (titkár)
TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG:
Prof. Dr. Bálint Péter, Prof. Dr. Becker Dávid, Dr. Kardos Zsófia PhD, Dr. Kerekes György PhD, Prof. Dr. Kovács László, Dr. Kumánovics Gábor, Prof. Dr. Nagy György
REGISZTRÁCIÓ
A tanfolyam helyszínén pénteken 07:30-18:00 között, szombaton 08:00-13:00 között lehetséges.
AKKREDITÁCIÓ
A tanfolyamot orvosok részére a Semmelweis Egyetem SE-STOK/2025.I./00245 kódszámon 32 kreditpontra akkreditálta .
Szakképesítések: 1. allergológia és klinikai immunológia; 2. aneszteziol.-intenzív terápia; 3. belgyógyászat; 4. belgyógyászati angiológia; 5. endokrinológia és anyagcsere-betegségek; 6. érsebészet; 7. farmakológia; 8. fiziotherápia; 9. foglalkozás-orvostan; 10. foglalkozásegészségügy; 11. geriátria; 12. gerontológia; 13. háziorvostan; 14. infektológia; 15. intenzív terápia; 16. kardiológia; 17. klinikai farmakológia; 18. orvosi rehabilitáció (belgyógyászat); 19. orvosi rehabilitáció (kardiológia); 20. rehabilitációs medicina; 21. reumatológia; 22. sportfiziológia; 23. sportorvostan; 24. szívsebészet.
A tanfolyamot gyógszerészek részére a Semmelweis Egyetem SE-GYTK/2025.I./00026 kódszámon 32 kreditpontra akkreditálta .
Szakképesítések: 1. biológiai gyógyszerek fejlesztése és előállítása, gyógyszerbiotechnológia; 2. farmakológia, farmakoterápia; 3. farmakovigilancia; 4. gyógyszer-engedélyezés; 5. gyógyszer-információ és terápiás tanácsadás; 6. gyógyszerellenőrzés; 7. gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül); 8. gyógyszerészi gondozás; 9. gyógyszerkészítés; 10. gyógyszertár üzemeltetés, vezetés; 11. gyógyszertári minőségbiztosítás; 12. gyógyszertechnológia; 13. hatóanyagkutatás és gyógyszerkémia; 14. klinikai laboratóriumi gyógyszerészet; 15. kórházi-klinikai szakgyógyszerészet; 16. nem klinikai és klinikai gyógyszerkutatás, farmakológia.
Szakdolgozók 16 pontot szerezhetnek.
Rendezvény kezdete: 2025.03.21.
Rendezvény vége: 2025.03.22.
Helyszín: Budapest, Radisson Béke Blu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XXX. Debreceni Kardiológiai NapokMultimodális Kardiológiai Képalkotás kurzus (DKN nulladik napja)
időpontja: 2025.03.05.
helyszíne: Debreceni Egyetem, Auguszta előadó. (Móricz Zsigmond körút 22.)
kreditpont: 16 pont
DKN időpontja: 2025.03.06-08.
helyszíne: Debreceni Egyetem, Főépület, Aula (II. emeleti díszterem, Egyetem tér 1.)
További információk a rendezvény honlapján.
Szeretettel várjuk a konferenciára!
Rendezvény kezdete: 2025.03.05.
Rendezvény vége: 2025.03.08.
Helyszín: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1., Debreceni Egyetem, Főépület, Aula (II. emeleti díszterem)
A rendezvény Web oldala: https://www.ekho94.hu/hu/conference/view/85/xxx-debreceni-kardiologiai-napok
Kardiológiai Kötelező Szintentartó továbbképzésJelentkezni: az oftexen keresztül lehet
Rendezvény kezdete: 2025.02.06.
Rendezvény vége: 2025.02.08.
Helyszín: Debrecen, DEKK Kardiológiai Klinika Auguszta Tanterem
A rendezvény Web oldala: https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=89965&tableid=0
12. Budapesti Kardiológiai NapokKEDVES KOLLÉGANŐ, KEDVES KOLLÉGA!
Szeretettel üdvözöljük a Magyar Kardiológusok Társasága 12. Budapesti Kardiológiai Napok rendezvénye kapcsán. Az elmúlt évtizedben többször változtak a konferencia szervezési, rendezési, programtervezési körülményei. A múlt évi, legnagyobb részvétellel lezajlott három napos rendezvény formáját idén is folytatni tervezzük. Mindemellett megtartjuk az online-hibrid formátumot. A programban szerepelni fognak az Európai Kardiológus Társaság által bemutatni tervezett legfrissebb ajánlások is. A BKN sikerét jelentő alapgondolat nem változik: egyszekciós, rövid áttekintő előadásokban a kardiológia teljes spektrumát felölelő programot igyekszünk biztosítani, mely a legszélesebb érdeklődő szakmai közönség számára építő, mottónk szerint „tudásfrissítő”, divatosan „update” konferenciát jelent. Ennek alapját az egyes szakterületek hagyományosan legjobb előadói, állócsillagai jelentik, amint áttekintik az aktuális eltelt év újdonságait azok számára, akik az adott területen nem rendelkeznek napi rutinnal. Konferenciánk vonzereje is pontosan ebben rejlik, ennek köszönhető a 2023 évben rekordszámú, 600 főnél is nagyobb hallgatóság. Tovább emeli az élményt a környezet, a helyszín, a szakmai nkiállítás, szponzoraink aktivitásai, valamint a személyes találkozások lehetősége, öröme.
Tervezett témáink között szerepel:
• az új ESC hypertonia ajánlás
• az új ESC krónikus coronaria syndroma ajánlás
• az új ESC pitvarfibrilláció ajánlás
• az új ESC perifériás arteriás és aorta betegségek ajánlás
• Szívelégtelenség
• Kardiorenális syndroma
• Kardiobesitologia
• Kardiabetológia
Természetesen szó esik a megszokott témákról is, a prevenciótól a rehabilitációig, a háziorvosok, szakorvosok által is elérhető és a kardiológiai centrumok által nyújtott diagnosztikus és terápiás lehetőségekig. Szeretettel várjuk Önöket, várunk Benneteket 2024 november 14-én a szokott helyen!
Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor
Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!
Rendezvény kezdete: 2024.11.14.
Rendezvény vége: 2024.11.16.
Helyszín: Budapest, Aquaworld Resort
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XXVI. Gottsegen Kardiológiai Napok
A rendezvényen a részvétel ingyenes. Regisztráció a helyszínen.
32 akkreditációs pont
A program megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!
Rendezvény kezdete: 2024.11.08.
Rendezvény vége: 2024.11.09.
Helyszín: Hotel Hungaria City Center
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Szívsebészeti Társaság 30. Továbbképző TanfolyamaRendezvény kezdete: 2024.11.07.
Rendezvény vége: 2024.11.10.
Helyszín: 3300 Eger, Hotel Eger és Park Hotel
A rendezvény Web oldala: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MASZIT24/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
V. Kardiológiai HorizontRendezvény kezdete: 2024.10.25.
Rendezvény vége: 2024.10.26.
Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MKT-MTT Kardiopulmonális Szekció 28. Kongresszusa az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoport meghívásávalRegisztrálni: www.ekho94.hu oldalon lehet
Rendezvény kezdete: 2024.10.18.
Rendezvény vége: 2024.10.19.
Helyszín: 8621 Zamárdi, Eötvös u. 15/1., Hotel Wellamarin****superior
A Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoport továbbképző tanfolyama és XXX. KongresszusaRészletes információk a kapcsolódó dokumentumban!
Rendezvény kezdete: 2024.10.17.
Rendezvény vége: 2024.10.19.
Helyszín: Budapest, Aquaworld Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Kardiológusok Társasága, Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának IX. Kongresszusa Kedves Kollégák!
A Magyar Kardiológusok Társasága, Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának IX. Kongresszusa 2024. október 10-12. között kerül megrendezésre Budapesten a Danubius Hotel Héliában.
A kongresszus programjában számos új, gyakorlatorientált oktatást nyújtó szekció, valamint érdekes szociális program kap helyet.
Az előzetes program kiemelt pontjai: Echokardiográfiás hands-on tréning, ahol a modern technikákat, mint a strain imaging, myocardial work, és a billentyűk 3D modellezését ismerhetjük meg.
A helyszínen fekvőkerékpáros terheléses echocardiographiás vizsgálat történik, itt lehetőség nyílik megismerni és kipróbálni a terheléses metodikát.
A point-of-care ultrahangdiagnosztika iránt érdeklődő családorvosok, belgyógyászok és kardiológusok számára gyakorlati oktatást szervezünk, négy munkaállomáson. Itt a szív, az erek, a tüdő és a has ágy melletti ultrahangvizsgálatával lehet a gyakorlatban megismerkedni.
Interaktív kvíz keretén belül, csapatmunkában mindenki tesztelheti tájékozottságát a képalkotás területén.
Társasági programként október 12-én, délután 16 órakor közös csapatépítő váltó futóversenyen vehetnek részt a kollégák.
Külön kiemeljük az absztrakt szekciót, ahol a korábbi évekhez hasonlóan moderált poszterként kerülnek prezentálásra a tudományos absztraktok. A fiatal, 35 év alatti kollégák, elfogadott absztrakt esetén, ingyenes regisztrálhatnak.
Az absztraktfelhívás pontos részleteit a mellékelt tájékoztató tartalmazza.
A fenti tudományos programok mellett a kongresszus szekcióinak fő témái:
- Kombinált billentyűbetegségek a napi gyakorlatban
- Rangos nemzetközi előadók betekintést nyújtanak a nemzetközi képalkotás újdonságainak élvonalába
- A 2024-es ESC irányelvek (hipertónia, pitvarfibrilláció, krónikus koronária szindróma, perifériás érbetegség és az aorta betegségei) képalkotó vonatkozásai
- A bal kamra struktúra és funkció vizsgálata hagyományos és modern technikákkal
- Fókuszban a jobb szívfél: a jobb szívfél képalkotó vizsgálatának aktualitásai
nemzetközi keynote speaker bevonásával
- Immunológiai kórképek kardiovaszkuláris szövődményei
- A pulmonális hipertónia képalkotásának aktualitásai
- Terheléses vizsgálatok jelentősége különböző kardiológiai kórképekben
- A koronáriarendszer, koronária anomáliák és a perifériás érrendszer képalkotó
vizsgálata
Szeretettel várunk mindenkit a Kardiovaszkuláris Képalkotó Kongresszuson!
Online regisztráció: a www.convention.hu oldalon
Rendezvény kezdete: 2024.10.10.
Rendezvény vége: 2024.10.12.
Helyszín: Budapest, Danubius Hotel Hélia
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MKTKMK24/Koszonto
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pécsi Kardiológiai Kongresszus (Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Kongresszus)TISZTELT KOLLÉGÁK, KEDVES BARÁTAINK!
A IX. Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Kongresszusra invitáljuk Önöket, mely az MKT
Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Munkacsoport, a Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs
Társaság, és a PTE KK I.sz. Belgyógyászati Klinika Kardiológiai Prevenciós és Rehabilitációs Tanszék közös
szervezésében kerül megrendezésre.
Fontos célunk kongresszusunkon, hogy a legújabb információkat, útmutatókat bemutassuk, így idén a 2023-ban megjelent ESC ajánlások közül ismertetésre kerül az ACS, a Cardiomyopathia, a CV betegségek diabetes mellitus esetén.
Ismertetjük az új trendeket a CV prevencióban, beszélünk a modernkor emberét érő ártalmakról, táplálkozási kérdésekről, obezitásról, dyslipidaemiáról, pszichés faktorokról, sportkardiológiáról, valamint a szívinfarktust és szívműtétet követő kardiológiai rehabilitáció aktualitásairól.
Várjuk az orvoskollégák és a szakdolgozók jelentkezését is előadás tartására, bármely kardiovaszkuláris témában lehetőség van absztrakt beadásra. Idén új helyszínen tartjuk meg kongresszusunkat, a PTE ÁOK új és modern elméleti tömbjében, mely reméljük elnyeri tetszésüket!
Kívánjuk, hogy a szakmai ismeretek elmélyítése mellett találjanak lehetőséget baráti beszélgetésekre és kellemes kikapcsolódásra is, melyhez a Bankettvacsorán kiváló lehetőséget biztosítunk.
Várunk mindenkit szeretettel 2024. szeptember 27-29 között Pécsett.
A rendezvény helyszíne: Pécs, Szigeti út 12, PTE ÁOK új elméleti tömb.
Sikeres tesztírás esetén orvos résztvevők 50 kreditpontot szerezhetnek; a kreditpontok az OFTEX portálon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti pontszámként kerülnek jóváírásra.
Egészségügyi szakdolgozók 20 pontot szerezhetnek.
Absztrakt leadási határidő: 2024. augusztus 20. (éjfél)
További információk és a program megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2024.09.27.
Rendezvény vége: 2024.09.29.
Helyszín: Pécs, PTE ÁOK Új elméleti tömb
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
II. BUDAPEST INTERNATIONAL ARRHYTHMIA SPECIALISTS’ DAYSEsemény jelentkezési helye: www.convention.hu
Rendezvény kezdete: 2024.09.19.
Rendezvény vége: 2024.09.21.
Helyszín: Budapest, Budapest, Kongresszusi Központ
Budapest International Arrhythmia SymposiumFigyelem helyszín változás!!
Új helyszín: Budapest, Kongresszusi Központ
Distinguished Colleagues, dear Friends,
On behalf of the Hungarian Society of Cardiology’s Working Group on Cardiac Arrhythmias and Pacing (WGCAP of HSC), we would like to welcome you to the second Budapest International Arrhythmia Symposium (BIAS-2). We are honoured that this two-days in english and 1 day in hungarian scientific symposium is held this time in our amazing capital, Budapest, between 19–21 September 2024.
Akkreditáció
A tanfolyam a Semmelweis Egyetem által SE-SZTOK/2024.II/00118 kódszámon – tesztvizsga esetén - 48 kreditpontra akkreditált. Az alábbi szakképesítés(ek) birtokában a megszerzett pontszám „SZAKMA SZERINTI” tanfolyamon megszerzettnek minősül. Egészségügyi szakdolgozók 20 pontot szerezhetnek.
REGISZTRÁCIÓ
További információk és a preogram letölthető a rendezvény oldalán: convention.hu
Rendezvény kezdete: 2024.09.19.
Rendezvény vége: 2024.09.21.
Helyszín: Budapest,
A rendezvény Web oldala: https://convention.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
2024. ÉVI MAGYAR ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGTALÁLKOZÓ (BUDAPEST, 2024.08.29-31.)
Tisztelt Leendő Kongresszusi Résztvevő!
2024. augusztus 29-31. között Budapesten, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikáján kerül megrendezésre a Magyar Orvos-egészségügyi Világtalálkozó (MOVT 2024).
Az esemény célja a külföldön és Magyarországon tevékenykedő magyar orvosok és egészségügyi szakemberek kapcsolatrendszerének fejlesztése, valamint eddigi tapasztalataik egymás közt való megosztása. Szándékunk az is, hogy a konferencia rámutasson az egészségügy aktualitásaira, regionális és globális szinten, kiemelve azokat a tudományos szakterületeket, melyekben sikert csak nemzetközi összefogással érhetünk el.
A meghívó megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!
Rendezvény kezdete: 2024.08.29.
Rendezvény vége: 2024.08.31.
Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika
A rendezvény Web oldala: https://www.stand-art.hu/MOVT2024
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Az MKT 2024. évi Tudományos KongresszusaHatáridők, fontos időpontok
Absztrakt beküldő felszín nyitása: 2023. december 15.
Absztrakt beadási határidő, felszín zárása: 2024. január 15., 24:00
Szakdolgozói absztraktok beadásának határideje: 2024. február 16.
Egészségipari szimpóziumok beadásának határideje: 2024. február 16.
Tudományos szimpóziumok beadásának határideje: 2024. február 16.
Online regisztráció indítása: 2024. február 9.
Online regisztráció hosszabbított zárása: 2024. április 19.
Kongresszus hivatalos megnyitója: 2024. május 08.
Kongresszus zárás időpontja: 2024. május 11.
Rendezvény kezdete: 2024.05.08.
Rendezvény vége: 2024.05.11.
Tudományos információ: Magyar Kardiológusok Társasága
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 Kft (4032 Debrecen, Babits M. u. 8.)
Tel: 06 (52) 537-537
E-mail: ekho94@ekho94.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Huray u. 3., Balatonfüredi Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2024
VII. Onko-Kardiológiai NapokAkkreditáció: a kongresszus 22 kreditpontra akkreditált
(SE-SZTOK/2024.I./00296) az alábbi szakmák dolgozóinak: belgyógyászat, bőrgyógyászat, haematológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai onkológia, klinikai sugárfizikus, nőgyógyászati daganatsebészet, orvosi rehabilitáció (kardiológia), radiológia, tüdőgyógyászat, urológia.
A konferencia kiemelt témái:
- a CT és sugárterápia aktuális onko-kardiológiai vonatkozásai,
- az antikoaguláció nehézségei speciális helyzetekben és egyes onkológiai kórképekben,
- az ESC 2022-es kardio-onkológiai ajánlásához kapcsolódó újdonságok, illetve a guideline hazai napi gyakorlatban betöltött és megvalósult szerepe.
A hagyományokhoz hűen lesznek esetbemutatások és interaktív onkoteam, valamint néhány kiemelten fontos onkológiai kórkép kardiológiai vonatkozásait tekintjük át. Neves külföldi előadó, "key-note" tart előadást, illetve fontos újdonság lesz, hogy az ICOS magyar tagozata és a MOME közös szervezésében a hazai onko-kardiológiai klinikai-, és alapkutatások eredményeit külön szekcióban mutatjuk be.
Szívélyes üdvözlettel a tanfolyam szervezői nevében:
Dr. Pozsonyi Zoltán
Dr. Rubovszky Gábor
Dr. Czuriga Dániel
Dr. Bittner Nóra
Dr. Fogarassy György
Dr. Kocsis Judit
Dr. Nagy András Csaba
Dr. Torday László
Kongresszusszervező iroda:
Club Service Kft.
Tel.: 52/522-222
E-mail: onkokardio2024@clubservice.hu
Web: www.clubservice.hu
Rendezvény kezdete: 2024.04.26.
Rendezvény vége: 2024.04.27.
Helyszín: Kecskemét, Four Points by Sheraton
A rendezvény Web oldala: https://onkokardio.clubservice-event.hu/
XXXI. Ifjúsági Kardiológus Napok 2024 TISZTELT KARDIOLÓGUS KOLLÉGÁK!
A Magyar Kardiológusok Társasága Ifjúsági Bizottságának szervezésében 2024. április 12-14. között kerül megrendezésre a XXXI. Ifjúsági Kardiológiai Napok. Idén szakítunk a hagyományokkal, és új helyszínen, Szegeden a Hunguest Hotel Forrásban rendezzük meg a kongresszust. A helyszín változása új lehetőségeket is kínál, lehetőségünk lesz „hands on” workshopok megrendezésére is, mellyel színesítjük majd a megszokott tudományos programot. Az előző évekhez híven koncentrálunk majd az újdonságokra, és hangsúlyt kapnak a mindennapi gyakorlatban jelentős friss irányelvek és terápiás lehetőségek. Az interaktivitás jegyében kvízekkel és esetismertetésekkel, valamint pacemaker versennyel is készülünk, melyre várjuk a fiatal kollégák érdekes, kihívást jelentő eseteit ismertetető absztraktjait. A legjobb esetismertetéseket ismét díjjazzuk majd. A 35 év alatti MKT tagok számára továbbra is kedvezményes regisztrációt tudunk biztosítani.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Az MKT Ifjúsági Bizottságának nevében:
Dr. Takács Hedvig
MKT Ifjúsági Bizottságának elnöke
Absztrakt leadási határidő: 2024. március 17. (éjfél)
Regisztráció a www.convention.hu oldalon keresztül lehetséges
Bővebb információ megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!
Rendezvény kezdete: 2024.04.12.
Rendezvény vége: 2024.04.14.
Helyszín: Szeged, Hunguest Hotel Forrás
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/IFKAN24/Koszonto
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Debreceni Kardiológiai Napok 2024Multimodális Kardiológiai Képalkotás kurzus (DKN nulladik napja) időpontja: 2024.03.06.
helyszíne: Debreceni Egyetem, Auguszta előadó. (Móricz Zsigmond körút 22.)
DKN időpontja: 2024.03.07-09.
helyszíne: Debreceni Egyetem, Főépület, Aula (II. emeleti díszterem, Egyetem tér 1.)
A részvételi díj összege bruttó 50.000.- Ft, mely tartalmazza a névkitűzőt, tudományos programon való részvételt, kiállítás megtekintését, programfüzetet, kongresszusi csomagot, a Multimodális Kardiológiai Képalkotás kurzuson való részvételt, a pénteki vacsorát és az ÁFA-t (közvetített étkezéstartalom: bruttó 22.000.- Ft).
Befizetési határideje: 2024. január 30.
2024. január 31. után a részvételi díj összege bruttó 60.000.- Ft.
Szeretettel várjuk a konferenciára!
Rendezvény kezdete: 2024.03.07.
Rendezvény vége: 2024.03.09.
Helyszín: 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond körút 22., Debreceni Egyetem, Auguszta előadó
A rendezvény Web oldala: https://www.ekho94.hu/hu/conference/view/78/xxix-debreceni-kardiologiai-napok
ACHD, PAH, Várandósság és szívbetegség vitafórumKedves Kollégák,
Örömmel meghívjuk Önt az ACHD vitafórumunkra mely unikum az érintett témákat illetően a magyarországi kardiológiai kongresszusok soraiban. Harmadik alkalommal kerül megrendezésre ebben az egyedi formában a vitafórumunk, így a komplex felnőtt veleszületett szívbetegség mellett PAH, illetve Várandósság és szívbetegség témákkal is foglalkozunk.
Konferenciánk szeretné megszólítani mindazokat, akik a a várandós szívbetegek, felnőtt veleszületett szívbetegségek és a PAH betegek szűk körével foglalkoznak vagy érdeklődnek iránta.
A várandósság szekcióban az általános kardiológiai kérdések mellett kiemelten foglalkozunk a mechanikus műbillentyűvel élő betegek terhességével.
Az ACHD szekció első fele a gyakori veleszületett kórképek multimodális képalkotásáról, intervenciós lehetőségeiről szól, a második részben a szívelégtelenséggel járó problémák kezeléséről, a gyógyszeres kezeléstől a transzplantációig lesz szó.
A fórumunk célja, nem utolsó sorban az ismerkedés, a szakmai kapcsolatok megteremtése, és a jövőbeni betegutak könnyítése.
Neves külföldi előadók emelik rendezvényünk színvonalát, segítségükkel szeretnénk bekitekintést nyerni európai/kanadai ACHD centrumok aktivitásába.
Szeretettel várunk mindenkit határon innen és túl, aki ennek a szűkkörű, de lelkes felnőtt veleszületett szívbetegségekkel foglalkozó kardiológus közösségnek a szakmai álláspontját meg szeretné ismerni.
Program, további részletek hamarosan!
Dr. Ablonczy László ACHD munkacsoport elnök | Dr. Nagy Zsolt titkár | Dr. Bálint Hajnalka társszervező |
Előzetes program tervezet megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!
Regisztráció
Rendezvény kezdete: 2024.02.29.
Rendezvény vége: 2024.03.01.
Helyszín: Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
A rendezvény Web oldala: https://www.eqcongress.hu/kongresszusadat/achd/
German CTO & CHIP MeetingDear cardiovascular experts, dear colleagues & friends
We are pleased to announce that the first edition of the German CTO & CHIP Meeting will take place in Hamburg, Germany on the 16th and 17th of February.
Complex PCI and CTO procedures are of great interest around the world. The German CTO & CHIP Meeting will be an established meeting for German and international experts.
Our purpose is clear : unravel the complexities of high-risk PCI and CTO treatment and explore breakthrough strategies that have the potential to reshape the landscape of interventional cardiology.
With enthusiasm and appreciation, let us embark on this collective journey of exploration, collaboration and innovation. A journey that promises to reshape the future of CTO management and high-risk PCI, ultimately improving the lives of those we serve, with the support of our valued industry partners.
Topics will range from reviewing the basics, intravascular imaging, and tips & tricks to mastering complex techniques. State-of-the-art lectures, live-in-a-box case presentations, live cases performed by international experts and interactive discussions covering all of the hot topics in CTO and high-risk PCI (CHIP).
See you in Hamburg!
Rendezvény kezdete: 2024.02.16.
Rendezvény vége: 2024.02.17.
Helyszín: Germany, Hamburg,
A rendezvény Web oldala: https://www.german-ctochip.com/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XVI. Szívelégtelenség KongresszusFŐ TÉMÁK
• A 2023. év újdonságai a szívelégtelenség diagnosztikájában és kezelésében
• Az ESC 2023-ban publikált Cardio- myopathia irányelvének áttekintése
• HOT symposium
• Az előrehaladott szívelégtelenségben szenvedő betegek ellátása Magyar-országon: regionális különbségek, kihívások, nehézségek, betegutak
• Közép Dunántúli régió kardiológiai symposium
• Közös symposium az MKT Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjával
• Percutan interventiok szerepe az acut és chronicus szívelégtelenség menedzsmentjében
• „High tech” szívelégtelenségben
• Amyloidosis
• Cardiomyopathiák: úton a perszonalizált medicina felé
• Ask the experts and the trialists: Current management of decompensated and advanced heart failure
AKKREDITÁCIÓ:
A tanfolyam a Semmelweis Egyetem által a SE-SZTOK/2024.I./00092 kódszámon akkreditált továbbképző tanfolyam, amelynek kreditpont értéke 48 pont.
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. belgyógyászat; 2. háziorvostan; 3. kardiológia.
Rendezvény kezdete: 2024.01.25.
Rendezvény vége: 2024.01.27.
Helyszín: 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5., Hotel Helikon****
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIV. kongresszusa - Hibrid formaKedves Kollégák!
November 17-18-án Siófokon kerül megrendezésre a Residence Balaton Conference Hotelben a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIV. kongresszusa.
A kongresszuson szokásunkhoz híven áttekintjük az alvásmedicina legfontosabb területeinek újdonságait.
A kongresszus kiemelt témaköre lesz az alvás alatti légzészavarok cardiopulmonalis vonatkozásai, az obstruktív és centrális apnoe szindrómák, illetve az alvásfüggő hypoventilatio kardiopulmonalis összefüggéseinek bemutatásával és a kardiológiai ambulancia szűrési lehetőségeinek taglalásával. A Parkinson Társaság előadóinak segítségével külön szekció foglalkozik majd az alvászavarok és a Parkinson kór kapcsolatával. A hagyománnyá vált alapkutatói szekcióban a modern idegtudományi technikák szerepét mutatjuk be az alváskutatásban. A kongresszuson sor kerül mind az alváskutatással foglalkozó alapkutatói laborok, mind a betegellátást és klinikai kutatásokat végző, akkreditált alváslaborok rövid bemutatkozására, remélhetőleg teret adva a közös gondolkodásra és kapcsolatépítésre. A gyermek-szomnológiai előadások mellett újdonságként bemutatkozik az alvástechnikusoknak szóló szekció.
Idén is lehetőség lesz szabadelőadások, poszterek bejelentésére, bemutatására. Ennek keretében oszthatjuk meg, ismerhetjük meg a legújabb hazai, klinikai kutatási eredményeket.
A kétnapos rendezvény a szokásos szakmai programok mellett lehetőséget teremt kötetlenebb eszmecserére is.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A kongresszus szervezői:
Dr. Kunos László PhD | Dr. habil. Szakács Zoltán PhD | Dr. habil Faludi Béla PhD |
Elnök, Alvástársaság | Főtitkár, Alvástársaság | vezetőségi tag, Alvástársaság |
Orvosigazgató | osztályvezető főorvos | egyetemi docens |
Tüdőgyógyintézet Törökbálint | Neurológiai Osztály, Honvédkórház, Budapest | Neurológiai Klinia PTE KK, Pécs |
A helyszíni részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
Az online részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
Absztrakt beküldés (előadás): info@nexusconference.hu
Absztrakt beküldési határidő: 2023. október. 1.
Rendezvény kezdete: 2023.11.17.
Rendezvény vége: 2023.11.18.
Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 49., Residence Balaton Conference Hotel
11. Budapesti Kardiológiai NapokKedves Kolléganő, kedves Kolléga!
Örömmel üdvözlöm Önt a Magyar Kardiológusok Társasága 11. Budapesti Kardiológiai Napok rendezvényével kapcsolatban. Az elmúlt évtizedben sokat csiszolódtak a konferencia szervezési, rendezési, programtervezési körülményei; immár három napos rendezvényt tervezünk, a világjárvány rémségei alapján fejlődve megtartottuk az online-hibrid formátumot, előre tekintve a megjelenni ígért legfrissebb ajánlásokra alapulva tervezzük a programot stb. Azonban az alapelképzelés nem változott: olyan egyszekciós, pörgős, a kardiológia teljes spektrumát lehetőleg felölelő programot igyekszünk biztosítani, mely a legszélesebb érdeklődő szakmai közönség számára építő, mottónk szerint „tudásfrissítő”, divatosan „update” konferenciát ad. Emiatt vannak üdítő állandóságok is a programban, egyes szakterületek hagyományosan legjobb előadói, állócsillagai áttekintik az aktuális eltelt év újdonságait azok számára, akik abban a területben nem mozognak/mozgunk naponta. Konferenciánk legnagyobb vonzereje pontosan ebben áll, ez vonzza ide az évi 500 főnél nagyobb hallgatóságot: a legjobb, professzionálisan felkészült előadók szereplése a fő erősségünk. De a környezet, a helyszín, a szakmai kiállítás, szponzoraink aktivitásai, nem utolsósorban pedig a személyes találkozások lehetősége, öröme is erősségeink között említhető.
Néhány a tervezett témák közül:
- az új ESC diabetes ajánlás
- az új ESC acut coronaria syndroma ajánlás
- az új ESC endocarditis ajánlás
- Cardiomyopathiák
- Szívelégtelenség
- Magas vérnyomás miatt végzett renalis denervatio az új ESH EAPCI konszenzus alapján
- a 2022-es ESC szívbetegek nem kardiális műtétje ajánlás témakörei.
De nem fogjuk nélkülözni a hagyományos témaspektrum egyéb tagjait a prevenciótól a rehabilitációig, az akut nem gyógyszeres, invazív kardiológiai és arrhythmológiai vonatkozásokig.
Szeretettel várjuk Önöket, várunk Benneteket 2023 november 16-án a szokott helyen!
Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor
programfelelős
Rendezvény kezdete: 2023.11.16.
Rendezvény vége: 2023.11.18.
Helyszín: Budapest, Aquaworld Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Nemzetközi kitekintő - online előadás sorozatA Kardiológiai Fizioterápia Munkacsoport elindít egy új online előadás sorozatot - Nemzetközi kitekintő címmel.
Szeretnénk meghívni minden MKT tagot a 2023. 11. 14 -én kedden 18:00 - kor kezdődő előadásra.
Előadó:
Mrs. Eimear DolanSenior Physiotherapist
Irish Society of Chartered Physiotherapists Association
Az előadás címe:
Physiotherapy in Cardiac Rehabilitation of Heart Failure patients Részvételi szándékukat a
cardio.physioth@gmail.com e -mail címen jelezzék!
Időpont: 2023.11.14.
Helyszín: online
XXV. Gottsegen Kardiológiai NapokA rendezvényen a részvétel ingyenes. Regisztráció a helyszínen.
KARDIOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (32 akkreditációs pont)
A program olvasható a kapcsolt dokumentum alatt!
Rendezvény kezdete: 2023.11.10.
Rendezvény vége: 2023.11.11.
Helyszín: 1074 Budapest, Rákóczi út 90, Hotel Hungaria City Center
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MKT-MTT Kardiopulmonális Szekció 27. Ülése és MTT Légzésrehabilitációs SzekcióülésKöszöntő-Beharangozó
Az MKT-MTT Kardiopulmonális és Légzésrehabilitációs Munkacsoportja szeretettel meghívják a kardiopulmonális határterület iránt érdeklődő kardiológusokat , pulmonológusokat, intenzív therápiás szakorvosokat, szív ás mellkassebészeket, gyermekgyógyászokat, szakdolgozókat, PAH nővéreket a Munkacsoportok kétnapos, éves konferenciájára , melyet 2023. november 03-04-én Egerben, a Hotel Eger Park Hotelben tartunk.
A konferencián foglalkozunk többek között a genetikai és epigenetikai faktorokkal COPD-ben , az ILD diagnosztika aktuális kérdéseivel és az esendőséggel kölönböző kardiopulmonális kórképekben . Emellett a COPD –PAH újabb terápiás lehetőségei és természetesen a Rehabilitáció legfontosabb kérdései is terítékre kerülnek.
Újra sor kerül a nagysikerű “Pénzes István Ifjúsági Szekcióra”, ahol izgalmas eseteket ismerhetünk meg.
Remélem újra találkozhatunk, eszmét cserélhetünk, tanulhatunk és új szakmai kapcsolatok köttetnek.
Sok szeretettel várjuk Önöket !
Péter Andrea Mária
MKT-MTT Kardiopulmonális Munkacsoport elnöke
Szilasi Mária
MKT-MTT Légzésrehabilitációs Szekció elnöke
Karlócai Kristóf
MKT-MTT Kardiopulmonális Munkacsoport alelnöke
Dr Varga János
MKT-MTT Kardiopulmonális és Légzésrehabilitációs Munkacsoport titkára
Rendezvény kezdete: 2023.11.03.
Rendezvény vége: 2023.11.04.
Helyszín: Eger, Hotel Eger Park Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/
II. Szisztémás Amiloidózis Napok – Továbbképző TanfolyamAkkreditáció:
A kongresszus 22 kreditpontra akkreditált az alábbi szakmákban:
háziorvostan, hematológia, immunológia, kardiológia, nephrológia, neurológia, pathológia, rheumatológia
Fő témák:
- A szisztémás amyloidosis megjelenési formái a társszakmák gyakorlatában
- Az amyloid képződés legújabb kutatási eredményei
- A diagnosztika nehézségei a különböző szakmák részéről
- A legújabb terápiás lehetőségek és az azokkal szerzett hazai és külföldi tapasztalatok
- Esetbemutatások
- A célzott terápiás lehetőségek alkalmazása a finanszírozó NEAK szemével
Határidők:
Kedvezményes jelentkezési határidő: 2023. szeptember 11.
Szállásfoglalás határideje: 2023. szeptember 11.
Jelentkezési határidő: 2023. október 18.
Rendezvény kezdete: 2023.10.27.
Rendezvény vége: 2023.10.28.
Helyszín: Esztergom, Grand Hotel Esztergom****
A rendezvény Web oldala: https://szan.clubservice-event.hu/
A Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának 2023. évi KongresszusaTudományos információ:
Dr. Barta Judit, email: bartajud@gmail.com
Dr. Szűk Tibor, email: tszuk01@gmail.com
Rendezvény kezdete: 2023.10.19.
Rendezvény vége: 2023.10.21.
Helyszín: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1., Debreceni Egyetem Learning Center/Oktatási Központ (Debreceni Egyetem)
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MKT Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoport VIII. KongresszusaTisztelt Kollégák,
Kedves Barátaink!
Engedjék meg, hogy nagy szeretettel és tisztelettel meghívjuk Önöket a Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoport VIII. Kongresszusára, melynek az idei évben ismét Szeged ad otthont a Forrás Hotelben.
A kongresszus programja széles körű betekintést nyújt a multimodális képalkotás, így az echokardiográfia, szív MR és CT, valamint az izotópos vizsgálatok újdonságaiba, aktuális kutatási eredményeibe, klinikai gyakorlati alkalmazhatóságába. A közelmúltban, illetve közeljövőben megjelenő irányelvek követése és klinikai gyakorlatban való alkalmazása nélkülözhetetlen, így a program kialakítása során ennek elősegítése a szervezőbizottság kiemelt célja. A programban a kiváló hazai előadók mellett helyet kapnak neves külföldi előadók is.
A rendezvény lehetőséget nyújt a fiatal klinikusok és kutatók bemutatkozására, valamint páratlan alkalmat biztosít a szakmai és tudományos beszélgetésekre, kapcsolatteremtésre, mely reményeink szerint nagyban elősegíti a kardiovaszkuláris képalkotással foglalkozó kollégák munkáját.
Mindenkit szeretettel várunk:
Dr. Vágó Hajnalka
A Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoport elnöke
Dr. Ágoston Gergely
A Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoport alelnöke
Rendezvény kezdete: 2023.10.12.
Rendezvény vége: 2023.10.14.
Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 16-24., Hunguest Hotel Forrás
A rendezvény Web oldala: https://regio10.hu/rendezveny/mkt-kardiologiai-kepalkoto-munkacsoport-viii-kongresszusa/
IV. Kardiológiai HorizontRendezvény kezdete: 2023.10.06.
Rendezvény vége: 2023.10.07.
Szakterület(ek): Kardiológia
Tudományos információ: Prof. Dr. Csanádi Zoltán
Munkahely neve: Magyar Kardiológusok Társasága
Címe: 1046 Budapest, Szabó József utca 12.
Tel: +36 (1) 461-0665
Fax: +36 (1) 461-0665
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: Ekho'94 Kft.
Címe: 4032 Debrecen, Babits Mihály u. 8.
Tel: (06 52) 537 537
Fax: (06 52) 537 537
E-mail: eva.szendrey@ekho94.hu
Helyszín: 2025 Visegrád, Panoráma út 2., Visegrád, Hotel Silvanus
A rendezvény Web oldala: https://www.ekho94.hu/hu/conference/view/76/kardiologiai-horizont
A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyerekkardiológiai Szekciójának üléseHATÁRIDŐK:
Szállásfoglalás határideje: 2023. augusztus 31.
Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 21.
A rendezvény orvosok részére 7 pontra akkreditált.
Szakdolgozók részére az akkkreditáció folyamatban van.
(Kreditpontokra csak a teljes regisztrációs díjat befizetett résztvevők jogosultak,
a napijegyes részvétel pontszerzésre nem jogosít!)
Rendezvény kezdete: 2023.09.29.
Rendezvény vége: 2023.09.30.
Helyszín: 6000 Kecskemét, Izsáki út 6., Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpont****
A rendezvény Web oldala: https://gyermekkardiologia.clubservice-event.hu/
XIV. Magyar Aritmia és Pacemaker KongresszusKedves Hölgyem/Uram!
Tájékoztatni szeretném, hogy a 2023. szeptember 28-30. között Szegeden megrendezésre kerülő XIV. Magyar Aritmia és Pacemaker Kongresszusra a regisztrációt megnyitottuk!
Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 24.
Amennyiben absztraktot kíván benyújtani, azt a rendezvény weboldalán a "Dokumentum feltöltése" menüben teheti meg, legkésőbb 2023. augusztus 15-ig.
Regisztráció és absztrakt beküldés online formában a rendezvény weboldalán!
Fő témák:
- Katéterabláció pitvarfibrilláló, szívelégtelen betegek esetén
- Novelities in risk assessement of sudden cardiac death/ventricular arrhythmias (in English)
- Ablation of atrial fibrillation – State of art 2023 (in English)
- Leadless és extrakardiális CIED technikák
- Conduction system pacing
- Újdonságok a szívelégtelen betegek remote monitoring követésében
- A BUDAPEST CRT vizsgálat fő eredményei
- Zero-fluoroszkópia katéterablációk a mindennapi gyakorlatban
- PF és az agy
- Aritmia-genetika
- Képalkotás az aritmológiában
- A syncope modern kivizsgálási és kezelési lehetőségei
- Moderált E-poszter absztrakt szekció
- Szakdolgozói szekció
- NEAK kerekasztal
Regisztrációs útmutató a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!
Absztraktkötet
Rendezvény kezdete: 2023.09.28.
Rendezvény vége: 2023.09.30.
Helyszín: Szeged, SZTE TIK | József Attila Tanulmányi és Információs Központ
A rendezvény Web oldala: https://regio10.hu/rendezveny/xiv-magyar-aritmia-es-pacemaker-kongresszus/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
VIII. Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs KongresszusTisztelt kollégák! Kedves Barátaim, Kedves Kongresszusi vendégek!
Immár hagyományosan 2023. szeptember 21-23. között Pécsett a Kodály Központban megrendezzük a Pécsi Kardiológus Kongresszust. Engedjék meg, hogy szeretettel meghívjam Önöket erre a rendezvényre, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának valamennyi dolgozója nevében. A kongresszus a Magyar Kardiológus Társasága Kardiovaszkuláris és Rehabilitációs Munkacsoporttal és a Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társasággal közös szerevezésben kerül megrendezésre.
Ez az őszi kongresszus a regisztráltak létszámát tekintve, immár az egyik legnagyobb hazai kardiológiai kongresszusi eseménynek számít. Ezért nagy örömünkre szolgál, hogy a kongresszusi programban a résztvevők megismerhetik a PTE Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika kardiológiai, hemodinamikai, szívsebészeti, elektrofiziológiai valamint pacemaker munkacsoportjainak tevékenységét, az itt alkalmazott legújabb eljárásokat és az elért eredményeket.
Ezen a kongresszuson a hagyományoknak megfelelően áttekintést nyújtunk a legfrissebb, legfontosabb nemzetközi kardiovaszkuláris irányelvekről és beszámolunk a nagy multicentrikus tanulmányok eredményeiről is. A kongresszus fő témáit ennek megfelelően alakítjuk ki, remélve, hogy mindenki megtalálja az érdeklődésének leginkább megfelelő témaköröket.
A kongresszus a háziorvos, belgyógyász, kardiológus és szívsebész szakorvos kollégák, szakasszisztensek számára továbbképzési és pontszerzési lehetőséget biztosít. Ebben az évben is megrendezzük a szakdolgozói szekciót, amely az eddigiek során mindig nagy érdeklődésre tartott számot.
A szervezőbizottság nevében tisztelettel várunk minden kedves kollégát és érdeklődőt tudományos rendezvényünkre!
Prof. Dr. Cziráki Attila
egyetemi tanár, klinikaigazgató
PTE KK Szívgyógyászati Klinika
AKKREDITÁCIÓ
A Továbbképző Tanfolyam orvosok részére PTE ÁOK/2023.II/00156-es kódszámon akkreditált. Sikeres tesztírás esetén orvos résztvevők 50 kreditpontot szerezhetnek; a kreditpontok az OFTEX portálon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti pontszámként kerülnek jóváírásra.
A 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 6.§ (1) Szabadon választható elméleti továbbképzésnek minősül: az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen történő részvétel. Folyamatos továbbképzés alapján megszerezhető legmagasabb pontértékek: 41-50 pontig minősített továbbképzés esetén: 20 pont.
-----------------
További információk és a program megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2023.09.21.
Rendezvény vége: 2023.09.23.
Helyszín: Pécs, Kodály Központ
Kapcsolódó dokumentumok (2)
MGYT 2023. évi NagygyűléseHelyszín: Hotel Helikon**** 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.
Kedvezményes regisztráció határideje: 2023. augusztus 15.
Online regisztráció: http://gyermekorvostarsasag.hu/mgyt2023
Rendezvény kezdete: 2023.09.15.
Rendezvény vége: 2023.09.17.
Helyszín: 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5., Hotel Helikon****
A rendezvény Web oldala: http://gyermekorvostarsasag.hu/mgyt2023
Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek 14. FórumaSemmelweis Egyetem Felnőttkorú Veleszületett Szívhibák Munkacsoportjának
és a
Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapitványának szervezésében
Időpont: 2023.06.30. péntek 13:00
Helyszín: Szív-, és Érgyógyászati Klinika Tanterme
Fővédnökök: Prof. dr. Merkely Béla SE rektora
és Prof. dr. Bodor Elek
Program
Semmelweis Felnőttkori Veleszületett Szívbetegek Munkacsoportjának beszámolója
- A SE Szív-, és Érgyógyászati Klinikáján ellenőrzött komplex veleszületett szívhibában szenvedő betegek kardiológiai nyomon követése - dr. Nagy Anikó, dr. Kuthi Luca, dr. Hajas Ágota, dr. Liptai Csilla
- Felnőttkori komplex szívfejlődési rendellenességek sebészi megoldásainak kihívásai - Prof. dr. Hartyánszky István
- MRI/CT diagnosztikus értéke a komplex szív hibák nyomon követésében az ajánlások tükrében - dr. Tóth Attila
- Komplex szívműtéteken átesett pácienseink saját beszámolói
Simon György díj átadása
Prof. dr. Kádár Krisztina
Simon György Emlékelőadás
Viczián Magdolna
Büfé rendelkezésre áll.
Időpont: 2023.06.30.
Helyszín: Semmelweis Egyetem, Szív-, és Érgyógyászati Klinika Tanterme
Az MKT 2023. évi Tudományos KongresszusaSzervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Technikai szervező: EKHO '94 Kft - Szendrey Éva
Cím: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Telefon: 06 (52) 537-537
E-Mail: ekho94@ekho94.hu
Rendezvény kezdete: 2023.05.10.
Rendezvény vége: 2023.05.13.
Tudományos információ: Magyar Kardiológusok Társasága
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 Kft (4032 Debrecen, Babits M. u. 8.)
Tel: 06 (52) 537-537
E-mail: ekho94@ekho94.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Hotel Füred Spa & Conference; Flamingó Wellness és Konferencia Hotel; Hotel Margaréta; Danubius Hotel Marina***Superior
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2023
VI. Onko-Kardiológiai NapokAkkreditáció: A kongresszus 22 kreditpontra akkreditált az alábbi szakmákban (kódszám: SE-TK/2023.I./00313): belgyógyászat, bőrgyógyászat, haematológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai onkológia, sugártherápia, tüdőgyógyászat, urológia
Fő témák:
- Onko-kardiológiai beteg management az új ESC ajánlás tükrében
- Onko-hematológiai aktualitások
- Az echokardiográfia szerepe az onko-kardiológiai betegellátásban
- Az antikoaguláció aktuális kérdései a daganatellenes kezelés során
- Interaktív onkoteam – tematikus továbbképző előadások
- Az ország legtanulságosabb esetei, kudarcok és sikerek
- Invazív kardiológiai kérdések a daganatos beteg ellátásában
Határidők:
Szállásfoglalás határideje: 2023. március 13.
Kedvezményes jelentkezési határidő: 2023. március 1.
Jelentkezési határidő: 2023. április 11.
Rendezvény kezdete: 2023.04.28.
Rendezvény vége: 2023.04.29.
Helyszín: Kecskemét, Four Points by Sheraton
A rendezvény Web oldala: https://onkokardio.clubservice-event.hu/
XXX. Ifjúsági Kardiológus NapokA kongresszus fő témái:
- Aritmológiai aktualitásai
- Szívelégtelenség speciális esetei - fókuszban a HFpEF
- Pacemaker verseny
- EKG-kvíz
- PAH diagnosztika és kezelés az új guideline tükrében
- Érdekes kardiológiai esetek
- Újdonságok a cardiovascularis terápiában
- Komplex coronaria intervenciók
- Strukturális intervenciók a képalkotó vizsgálatok tükrében
Rendezvény kezdete: 2023.04.14.
Rendezvény vége: 2023.04.16.
Helyszín: Lillafüred, Hunguest Hotels Palota
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/IFKAN23/Regisztracio
XIV. Egri Kardiológiai NapokTUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ
Dr. Müller Gábor klinikai főorvos, tudományos szervező
Semmelweis Egyetem Hematológiai és Belgyógyászati Klinika
AKKREDITÁCIÓ ORVOSOK RÉSZÉRE
A tanfolyam a Semmelweis Egyetem által orvosok részére SE-TK/2023.I.I/00224 kódszámon, gyógyszerészek részére SEGYTK/ 2023.I./00010 kódszámon Sikeres tesztírás esetén orvos és gyógyszerész résztvevők egyaránt 48 kreditpontot szerezhetnek és a kreditpontok az OFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti szabadon választható pontszámként kerülnek jóváírásra.
AKKREDITÁCIÓ SZAKDOLGOZÓK RÉSZÉRE
A 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 6. § (1) Szabadon választható elméleti továbbképzésnek minősül: e) 8 az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen történő részvétel. Folyamatos továbbképzés alapján megszerezhető legmagasabb pontértékek: 41–50 pontig minősített továbbképzés esetén: 20 pont
Rendezvény kezdete: 2023.03.30.
Rendezvény vége: 2023.04.01.
Helyszín: 3300 Eger, Szálloda u. 1-3., Hotel Eger & Park
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Debreceni Kardiológiai Napok 2023A Multimodális Kardiológiai Képalkotás kurzus (a DKN nulladik napja) időpontja: 2023.03.08.
Helyszíne: Debreceni Egyetem, Auguszta előadó (Móricz Zsigmond körút 22.)
A DKN időpontja: 2023.03.09-11.
Helyszín:4032 Debrecen, Egyetem tér 1., Debreceni Egyetem Főépület, Aula (II. em. díszterem)
A regisztrációs díj összege bruttó 45.000.- Ft, mely tartalmazza a névkitűzőt, tudományos programon való részvételt, kiállítás megtekintését, programfüzetet, kongresszusi csomagot, a Multimodális Kardiológiai Képalkotás kurzuson való részvételt, a vacsorát és a 27% ÁFA-t (közvetített étkezéstartalom: bruttó 15.000.- Ft).
Befizetési határideje: 2023. február 05.
2023. február 06-tól a részvételi díj összege bruttó 50.000.- Ft.
Szeretettel várjuk a konferenciára!
Rendezvény kezdete: 2023.03.08.
Rendezvény vége: 2023.03.11.
Helyszín: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1., Debreceni Egyetem Főépület, Aula (II. em. díszterem)
A rendezvény Web oldala: https://www.ekho94.hu/hu/conference/view/68/xxviii-debreceni-kardiologiai-napok
I. Kardio-Reuma SzimpóziumTUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG ELNÖKE ÉS TITKÁRA:
Prof. Dr. Szekanecz Zoltán (elnök) Dr. Müller Gábor (titkár)
TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG:
Prof. Dr. Becker Dávid, Dr. Kardos Zsófia PhD, Dr. Kerekes György PhD, Prof. Dr. Nagy György
SZERVEZÉSI INFORMÁCIÓ
Regisztrációs kérdésekben:
Major Alexa
E-mail: amajor@convention.hu Telefon: (+36 30) 272 3329
Szponzorációs kérdésekben:
Miklósi Ferenc
E-mail: fmiklosi@convention.hu Telefon: (+36 30) 922 2569
AKKREDITÁCIÓ
A tanfolyamot orvosok részére a Semmelweis Egyetem SE-TK/2023.I./00146 kódszámon 32 kreditpontra akkreditálta .
Szakképesítések: 1. allergológia és klinikai immunológia; 2. aneszteziol.-intenzív terápia; 3. belgyógyászat; 4. belgyógyászati angiológia; 5. endokrinológia és anyagcsere-betegségek; 6. érsebészet; 7. farmakológia; 8. fiziotherápia; 9. foglalkozás-orvostan; 10. foglalkozásegészségügy; 11. geriátria; 12. gerontológia; 13. háziorvostan; 14. infektológia; 15. intenzív terápia; 16. kardiológia; 17. klinikai farmakológia; 18. orvosi rehabilitáció (belgyógyászat); 19. orvosi rehabilitáció (kardiológia); 20. rehabilitációs medicina; 21. reumatológia; 22. sportfiziológia; 23. sportorvostan; 24. szívsebészet.
A tanfolyamot gyógszerészek részére a Semmelweis Egyetem SE-GYTK/2023.I./00005 kódszámon 32 kreditpontra akkreditálta .
Szakképesítések: 1. biológiai gyógyszerek fejlesztése és előállítása, gyógyszerbiotechnológia; 2. farmakológia, farmakoterápia; 3. farmakovigilancia; 4. gyógyszer-engedélyezés; 5. gyógyszer-információ és terápiás tanácsadás; 6. gyógyszerellenőrzés; 7. gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül); 8. gyógyszerészi gondozás; 9. gyógyszerkészítés; 10. gyógyszertár üzemeltetés, vezetés; 11. gyógyszertári minőségbiztosítás; 12. gyógyszertechnológia; 13. hatóanyagkutatás és gyógyszerkémia; 14. klinikai laboratóriumi gyógyszerészet; 15. kórházi-klinikai szakgyógyszerészet; 16. nem klinikai és klinikai gyógyszerkutatás, farmakológia.
Szakdolgozók 16 pontot szerezhetnek.
Rendezvény kezdete: 2023.02.17.
Rendezvény vége: 2023.02.18.
Helyszín: 1067 Budapest, Teréz körút 47., Radisson Blu Béke
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XV. Szívelégtelenség KongresszusFŐ TÉMÁK
• Az előző év újdonságai a szívelégtelenség diagnosztikájában és therápiájában
• HOT (Heart Failure specialist of tomorrow) symposium
• Esetbemutatások
• Újdonságok a megtartott ejekciós frakciójú szívelégtelenség ellátásában
• A szívelégtelenség korszerű diuretikum kezelése
• Szívelégtelenség és diabetes
• Az előrehaladott szívelégtelenség aktuális problémái
• Aktualitások a szívizombetegségek ellátásában
AKKREDITÁCIÓ:
A tanfolyam a Semmelweis Egyetem által a SE-TK/2023.I./00104 kódszámon akkreditált továbbképző tanfolyam, amelynek kreditpont értéke 32 pont.
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. belgyógyászat; 2. háziorvostan; 3. kardiológia.
Rendezvény kezdete: 2023.01.27.
Rendezvény vége: 2023.01.28.
Helyszín: Budapest, Hotel Ensana Thermal Margitsziget
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (2)
X. Budapesti Kardiológiai NapokRendezvény kezdete: 2022.11.17.
Rendezvény vége: 2022.11.19.
Szakterület(ek): Kardiológia
Tudományos információ: Magyar Kardiológusok Társasága Titkárság
Munkahely neve: Magyar Kardiológusok Társasága
Címe: 1146 Budapest, Szabó József utca 12.
Tel: +36 (1) 461-0665
Fax: +36 (1) 461-0665
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Szervező: Miklósi Ferenc
Munkahely neve: Convention Kft.
Címe: 1143 Budapest, Besnyői utca 13. 1. em.
Tel: +36 30 922 2569
Fax: +36 1 299 0187
E-mail: convention@convention.hu
Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16, Aquaworld Resort Budapest
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XXIV. Gottsegen Kardiológiai NapKardiológiai továbbképző tanfolyam, amin 16 akkreditációs pontot lehet szerezni. A rendezvényen a részvétel ingyenes. Regisztráció a helyszínen.
Időpont: 2022.11.11.
Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64., Danubius Hotel Helia
A rendezvény Web oldala: http://www.kardio.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának XXVIII. Kongresszusa Kongresszus technikai és szponzori információk, jelentkezés:
Budai Györgyi
Régió-10 Kft.
6722, Szeged, Szentháromság utca 19.
Tel.: +36 62 710 500
Mobil: +36 20 414 1192
E-mail: info@regio10.hu
Rendezvény kezdete: 2022.10.20.
Rendezvény vége: 2022.10.22.
Helyszín: Szeged, Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ
A rendezvény Web oldala: https://regio10.hu/rendezveny/mkt-intervencios-kardiologiai-munkacsoportjanak-kongresszusa
Kapcsolódó dokumentumok (2)
MKT Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának VII. KongresszusaTisztelt Kongresszusi Résztvevők! Kedves Kollégák!
Szegeden, a megszokott, őszi időpontban kerül sor az MKT Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának VII. Kongresszusára
A kongresszusra a www.regio10.hu oldalon lehet regisztrálni és szállást foglalni.
Az absztraktokat az info@regio10.hu e-mail címen várjuk.
Program és beharangozó a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!
Rendezvény kezdete: 2022.10.13.
Rendezvény vége: 2022.10.15.
Helyszín: Szeged, Felső Tisza-part 2., Ifjúsági Ház Rendezvényközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.regio10.hu
Kapcsolódó dokumentumok (3)
INTERNATIONAL HEARTCARE CONFERENCE - HUNGARIAN-TURKISH JOINT MEETING. 7-9 - OKTOBER-2022Program a csatolt dokumentum alatt olvasható!
Rendezvény kezdete: 2022.10.07.
Rendezvény vége: 2022.10.09.
Helyszín: Budapest, K+K Hotel Opera
Kapcsolódó dokumentumok (1)
III. Kardiológiai HorizontRendezvény kezdete: 2022.10.07.
Rendezvény vége: 2022.10.08.
Szakterület(ek): Kardiológia
Tudományos információ: Prof. Dr. Csanádi Zoltán
Munkahely neve: Magyar Kardiológusok Társasága
Címe: 1146 Budapest, Szabó József utca 12.
Tel: +36 (1) 461-0665
Fax: +36 (1) 461-0665
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: Ekho'94 Kft.
Címe: 4032 Debrecen, Babits Mihály u. 8.
Tel: (06 52) 537 537
Fax: (06 52) 537 537
E-mail: eva.szendrey@ekho94.hu
Helyszín: 2025 Visegrád, Panoráma út 2, Visegrád, Hotel Silvanus
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MKT - MTT Kardiopulmonális Szekció 26.ülése és MTT Légzésrehabilitációs Szekció ülés Jelentkezési lehetőség: www.ekho94.hu oldalon
Rendezvény kezdete: 2022.10.07.
Rendezvény vége: 2022.10.08.
Helyszín: Gárdony, Nautis Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Budapest International Arrhythmia Specialists’ DaysSZERVEZÉSI INFORMÁCIÓK
Kiállítással és szponzorációval kapcsolatos információ
Bokker Tamás
Mobil: +36 30 490 8382
E-mail: tbokker@convention.hu
Regisztrációval kapcsolatos információ
Tamás Klaudia
Mobil: +36 30 488 4663
E-mail: ktamas@convention.hu
Convention Budapest Kft.
H-1143 Budapest, Besnyői utca 13. 1. em.
Fax: +36-1 299-0187
www.convention.hu
Rendezvény kezdete: 2022.09.29.
Rendezvény vége: 2022.09.30.
Helyszín: Budapest, Hotel Aquaworld
Kapcsolódó dokumentumok (2)
VII. Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs KongresszusA Továbbképző Tanfolyam orvosok részére PTE ÁOK/2022.II/00079-es kódszámon akkreditált. Sikeres tesztírás esetén orvos résztvevők 50 kreditpontot szerezhetnek; a kreditpontok az OFTEX portálon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti pontszámként kerülnek jóváírásra.
A 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 6.§ (1) Szabadon választható elméleti továbbképzésnek minősül: az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen történő részvétel.
Folyamatos továbbképzés alapján megszerezhető legmagasabb pontértékek: 41-50 pontig minősített továbbképzés esetén: 20 pont.
-----------------------------------------------------------
További részletes információk a mellékelt Meghívóban.
Rendezvény kezdete: 2022.09.22.
Rendezvény vége: 2022.09.24.
Helyszín: Pécs, Kodály Központ
A rendezvény Web oldala: http:www.convention.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
ACHD, PAH, Várandóság és szívbetegség vitafórumKedves Kollégák,
Örömmel meghívjuk Önt az ACHD vitafórumunkra mely unikum az érintett témákat illetően a magyarországi kardiológiai kongresszusok soraiban. Második alkalommal kerül megrendezésre ebben az egyedi formában, mivel vitafórumunk a komplex felnőtt veleszületett szívbetegség mellett PAH, illetve Várandósság és szívbetegség témákkal is foglalkozik.
Időpont: 2022. szeptember 2-3.
A kongresszusra való jelentkezés elektronikus úton történik a kongresszus honlapjáról: www.eqcongress.hu
Részletek a csatolt dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2022.09.02.
Rendezvény vége: 2022.09.03.
Helyszín: 1007 Budapest, Zielinski Szilárd stny, Ensana Termal Hotel - Margitsziget
Kapcsolódó dokumentumok (2)
V. Onko-Kardiológiai NapokA Magyar Onkokardiológiai Munkacsoport ötödik alkalommal rendezi meg továbbképző tanfolyamát, 2022. május 27-28. között Kecskeméten, a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpontban.
A kongresszus 22 kreditpontra akkreditált az alábbi szakmákban: belgyógyászat, haematológia, háziorvostan, kardiológia, kinikai onkológia, sugártherápia, tüdőgyógyászat, urológia.
Az idei konferencia kiemelt témái:
– Szívelégtelenség és daganat legújabb kapcsolatai
– Immun-checkpoint inhibitorok kardiovaszkuláris mellékhatásai
– Daganatos betegségekben az életmód szerepének közvetlen kardiológiai, onkológiai vonatkozásai
– A pandemia onko-kardiológiára vonatkozó hatásai
– Daganatos betegek véralvadásgátló kezelésének legfontosabb és legújabb irányelvei, lehetőségei.
A már hagyományos, mindig nagy érdeklődéssel és aktivitással kísért interaktív onkoteamek, valamint a fiatal onkológus és kardiológus kollégák által közösen bemutatott esetek is megjelennek az idei konferenciánkon.
WEBOLDAL
TUDOMÁNYOS PROGRAM
REGISZTRÁCIÓ
Kedvezményes jelentkezési határidő: 2022. április 14.
Szeretettel várunk minden régi és új vagy leendő tagot, érdeklődő kollégát!
Rendezvény kezdete: 2022.05.27.
Rendezvény vége: 2022.05.28.
Helyszín: Kecskemét, Foir Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpont
A rendezvény Web oldala: https://onkokardio2022.clubservice-event.hu/
XIII. Egri Kardiológiai NapokKedves Kolléganők és Kollégák!
Sok szeretettel invitáljuk Önöket a 13. Egri Kardiológiai Napok előadásaira. Reméljük, hogy a 13-as szám szerencsét fog hozni és a pandémia elmúltával már személyesen is találkozhatunk, nem csak az online térben zajlik majd a tanfolyam. A köszöntő írásakor ezt még nem tudhatjuk. Mindenesetre a programot úgy próbáltuk összeállítani, hogy egyedül, a számitógép monitorja mögül megtekintve is érdekes, változatos legyen.
Mottónk ezúttal is a „prevenciótól az akut ellátásig”, amely témát kiegészítettük néhány izgalmas előadással a kardiológiai határterületeiről is.
Szeretettel várjuk Önöket!
A szervezők nevében üdvözlettel,
Dr. Müller Gábor
Akkreditáció:
- orvosok és gyógyszerészek részére: 48 pont
- szakdolgozók részére: 20 pont
A tanfolyamról az összes információ a kapcsolódó dokumentumokban található.
Rendezvény kezdete: 2022.05.26.
Rendezvény vége: 2022.05.28.
Helyszín: Eger, Eger Hotel&Park
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Az MKT 2022. évi Tudományos KongresszusaSzervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Technikai szervező: EKHO '94 Kft - Szendrey Éva
Cím: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Telefon: 06 (52) 537-537
Fax: 06 (52) 537-539
E-Mail: ekho94@t-online.hu
Rendezvény kezdete: 2022.05.04.
Rendezvény vége: 2022.05.07.
Tudományos információ: Magyar Kardiológusok Társasága
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 Kft (4032 Debrecen, Babits M. u. 8.)
Tel: 06 (52) 537-537
Fax: 06 (52) 537-539
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Hotel Füred Spa & Conference; Flamingó Wellness és Konferencia Hotel; Hotel Margaréta; Danubius Hotel Marina***Superior
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2022
XXIX. Ifjúsági Kardiológus NapokTisztelt Kardiológus Kollégák!
A Magyar Kardiológusok Társasága Ifjúsági Bizottságának szervezésében 2022. április 8-10. között kerül megrendezésre a XXIX. Ifjúsági Kardiológus Napok, bízva a személyes jelenléttel történő rendezvény megtartásában. Hagyományainkhoz híven a megszokott családias környezetben, Lillafüreden, a Palota Szállóban várunk szeretettel minden érdeklődő Kollégát. A 35 év alatti MKT tagok idén is kedvezményes regisztrációban részesülnek!
VERSENYFELHÍVÁS!
A 2022-es kongresszuson mindkét esetbemutatás szekcióban versenyt hirdetünk.
1. Pacemaker verseny, a Medtronic-Vitatron cég szponzorálásában: A 2022. április 08. pénteki esetbemutatás szekcióra pacemaker, ICD, CRT témakörben versenyt hirdetünk: kérjük, hogy érdekes eseteik absztraktját a titkarsag@mkardio.org e-mail címre küldjék meg 2022. március 11-e (péntek) 24:00 óráig. Az absztraktok közül a legjobb 4 kerülhet bemutatásra Lillafüreden: minden előadó könyvajándékban részesül (Kardiológia – zsebkönyv (szak)vizsgára készülőknek), továbbá a győztes(ek) a nemzetközi világversenyen, az ún. „World Pacing Series”-en vehetnek részt!
2. Általános kardiológiai témában versenyt hirdetünk, az Ifjúsági Bizottság jóvoltából. Ide bármely, érdekes kardiológiai témájú esetet várunk. Absztraktbeküldés: titkarsag@mkardio.org e-mail cím, határidő 2022. március 11-e (péntek) 24:00 óráig. A beküldött absztraktok színvonalától függően 4 vagy 5 kerülhet bemutatásra a kongresszuson. Minden, elfogadott absztrakt előadója könyvajándékban részesül (Kardiológia – zsebkönyv (szak)vizsgára készülőknek). Ezen verseny első három helyezettje további díjazásban részesül:
1. hely: ESC regisztrációs díj
2. hely: választott európai munkacsoport kongresszus regisztrációs díj
3. hely: választott magyar kongresszusi regisztrációs díj
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Dr. Szegedi Nándor
az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke
Rendezvény kezdete: 2022.04.08.
Rendezvény vége: 2022.04.10.
Helyszín: Lillafüred, Palota Szálló
A rendezvény Web oldala: https://mkardio.hu/ifkan2022
XXVII. Debreceni Kardiológiai Napok - ONLINE2022. március 10-12. között rendezik meg a XXVII. Debreceni Kardiológiai Napokat.
FONTOS VÁLTOZÁS!
A jelenleg is hatályban lévő 21/2021. (XI.14.) számú miniszteri utasítás értelmében, a DKN konferencia kizárólag ONLINE formában kerülhet megrendezésre.
A regisztrációs díj összege: bruttó 20.000 Ft.
Befizetési határidő: 2022. február 20.
Rendezvény kezdete: 2022.03.10.
Rendezvény vége: 2022.03.12.
Helyszín: Online
A rendezvény Web oldala: https://www.ekho94.hu/hu/conference/view/59/xxvii-debreceni-kardiologiai-napok
Szívelégtelenség KongresszusTisztelt Kollégák!
Ismét eltelt egy év, egy meglehetősen nehéz, küzdelmekkel teli, a kongresszusokat,
tudományos eseményeket illetően leginkább az online térben zajló esztendő.
Bár reméljük az új évben lassan eltávolodunk a pandémiától és újra közelebb
kerülünk életünk korábban megszokott normáihoz, jelenleg mégis egy újabb online
kongresszusra invitáljuk Önöket, a 2022. február 4-5-én immár XIV. alkalommal
megrendezésre kerülő Szívelégtelenség Kongresszusra.
Dr. Nyolczas Noémi PhD, med.habil.
c. egyetemi docens
a Kongresszus szakmai szervezője
További információkat olvashat a kongresszus hivatalos honlapján.
A regisztrációval kapcsolatos információk itt.
A kongresszusi kiadvány és a program a csatolt dokumentumokban található.
Rendezvény kezdete: 2022.02.04.
Rendezvény vége: 2022.02.05.
Helyszín: online,
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/SZIVELEG22
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XXIV. Gottsegen Kardiológiai Nap - ELMARADA jelenleg hatályos miniszteri rendelkezés értelmében az idei, XXIV. Gottsegen Kardiológiai Napot sem jelenléti, sem pedig hibrid formában nem tudjuk megtartani. Az Intézet vezetősége úgy döntött, hogy a járványhelyzetre és az azzal kapcsolatos megnövekedett terhelésre tekintettel idén a teljesen online formától is eltekintünk, és a védekezésre, az oltásokra, valamint a betegeink kezelésére koncentrálunk. Nagyon reméljük, hogy az idei lesz az utolsó év, amikor meg kell hoznunk ezt a döntést.
Köszönjük a megértésüket!
Dr. Andréka Péter főigazgató főorvos
Időpont: 2021.11.26.
IX. Budapesti Online Kardiológiai NapokKedves Kolléganők és Kollégák, drága Barátaim!
Ma kaptuk a miniszteri utasítást, mely szerint a személyes jelenlétet igénylő szakmai konferenciákat azonnali hatállyal megtiltják. Ezért a IX. Budapesti Kardiológiai Napokat online módon fogjuk megtartani, előadóink a program szerinti sorrendben, zoom-on tartják meg előadásaikat. A programot későbbi időpontban is elérhetővé tesszük a regisztrált résztvevők számára. A helyszínen tehát rendezvény nem lesz.
Kérem Önöket, fogadják megértéssel ezt a helyzetet, és vegyenek részt ezen az immár második alkalommal virtuálisan szervezett Tudásfrissítőn!
Köszönjük szépen, ha kitartanak mellettünk ebben a viharban is!
Őszinte tisztelettel a szervezők nevében:
Dr. Kiss Róbert Gábor
programfelelős
A Továbbképző Tanfolyam orvosok részére PTE ÁOK/2021.II/00023-as kódszámon, akkreditált. Sikeres tesztírás esetén az orvos résztvevők 50 kreditpontot szerezhetnek, és a kreditpontok az OFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti szabadon választható pontszámként kerülnek jóváírásra.
A 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 6. § (1) Szabadon választható elméleti továbbképzésnek minősül: e) 8 az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen történő részvétel. Folyamatos továbbképzés alapján megszerezhető legmagasabb pontértékek: 41–50 pontig minősített továbbképzés esetén: 20 pont
Rendezvény kezdete: 2021.11.19.
Rendezvény vége: 2021.11.20.
Helyszín: Online
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/BKN21
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Interdiszciplináris Szisztémás Amiloidózis Napok - Továbbképző TanfolyamTisztelt Kollégák!
Első alkalommal kerül megrendezésre a Szisztémás Amiloidózis Napok továbbképzés, Gárdonyban, a Velencei-tó partján, melynek célja, hogy a különböző szakterületeken dolgozó, szisztémás amiloidózissal találkozó klinikus, pathológus és elméleti szakember megossza egymással tudását és tapasztalatát és a rendezvény résztvevői összefoglaló képet kaphassanak a szisztémás amloidózis legfontosabb aspekusait, új terápiás és diagnosztikus lehetőségeit illetően.
A rendezvény interdiszciplináris jellegéből adódóan inspirációt, motivációt szeretne adni a résztvevőknek az amiloidózissal való foglalkozáshoz egy újszerű látásmódú konferencia keretein belül, ahol nem egy adott szakma rendszeresen találkozó képviselői jönnek össze, hanem a szakmák közötti párbeszéd válik kiemelt fontosságúvá.
Nyílt kerekasztal beszélgetés keretében kívánjuk majd megvitatni, hogyan lehetne a diagnózisig nagyon hosszúra nyúló időt lerövidíteni. Az ország legérdekesebb, de egyben tipikus eseteinek bemutatásával a gyakorlati kérdésekre szeretnék a figyelmet irányítani.
Akkreditáció
A tanfolyam 16 kreditpontra akkreditált (SE-TK/2021.II./00325) az alábbi szakmák részére:
· kardiológia
· nephrológia
· neurológia
· radiológia
· pathológia
· hematológia
Bővebb információkat az alábbi linkekre kattintva talál:
Weboldal
Tudományos programtervezet
Online regisztráció
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az első hazai Szisztémás Amiloidózis Napokra!
Reméljük, minél nagyobb számban köszönthetjük Önöket résztvevőink között!
A Szervező Bizottság nevében:
Dr. Pozsonyi Zoltán
a Szervező-, és Tudományos Bizottság elnöke
Tagok:
Prof. Dr. Masszi Tamás
Dr. Varga Gergely
Prof. Dr. Arányi Zsuzsanna
Kongresszusszervező iroda:
Club Service Kft.
E-mail: szan2021@clubservice.hu
Rendezvény kezdete: 2021.10.29.
Rendezvény vége: 2021.10.30.
Szakterület(ek): Haematologia, haemostaseologia, Radiológia, Pathologia, Kardiológia, Nephrologia, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 2483 Gárdony, Holdfény stny. 9, Vital Hotel Nautis****superior
A rendezvény Web oldala: https://szan.clubservice-event.hu/
Az MKT 2021. évi Tudományos KongresszusaSzervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Technikai szervező: EKHO '94 Kft - Szendrey Éva
Cím: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Telefon: 06 (52) 537-537
Fax: 06 (52) 537-539
E-Mail: ekho94@t-online.hu
Rendezvény kezdete: 2021.10.13.
Rendezvény vége: 2021.10.16.
Tudományos információ: Magyar Kardiológusok Társasága
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 Kft (4032 Debrecen, Babits M. u. 8.)
Tel: 06 (52) 537-537
Fax: 06 (52) 537-539
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Hotel Füred Spa & Conference és Flamingó Wellness és Konferencia Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2021
A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyermekkardiológiai Szekciójának Ülése (Sopron, 2021.10.01-02.)Kedves Kollegák!
A 2021. október 1-2. között megrendezésre kerülő Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyermekkardiológiai Szekciójának ülésének helyszíne megváltozott.
A korábbi helyszínként meghirdetett Panoráma Hotel felújítás alatt áll és a kivitelezők információi szerint nem fog elkészülni az ülés időpontjára.
Új helyszín: Hotel Sopron****
További információk a rendezvény weboldalán elérhetők:
WEBOLDAL
REGISZTRÁCIÓ
Szállásfoglalás: augusztus 27-ig
ABSZTRAKT BEKÜLDÉS
Szeptember 3-ig
Az ülés fő témája:
"Új képalkotás szerepe a gyermekkardiológiában"
AKKREDITÁCIÓ
Az ülés akkreditált (6 kreditpont + 5 pont előadók részére), az alábbi szakmák dolgozóinak:
Csecsemő- és gyermekgyógyászat
Csecsemő- és gyermek kardiológia
Aneszteziológia és intenzív terápia
Csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia
Szívsebészet
A Szervező Bizottság nevében:
Dr. Molnár Szilvia
Magyar Gyermekkardiológiai Szekció
Kongresszusszervező iroda:
Club Service Kft.
clubservice@clubservice.hu
Tel.: 06-52-522-222
Rendezvény kezdete: 2021.10.01.
Rendezvény vége: 2021.10.02.
Helyszín: Sopron, Hotel Sopron
Az MKT-MTT Kardiopulmonális Szekció 25. ülése és MTT Légzésrehabilitációs SzekcióülésA MKT-MTT Kardiopulmonális és Légzésrehabilitációs Munkacsoportjai szeretettel meghívják a kardiopulmonális határterület iránt érdeklődő kardiológusokat, pulmonológusokat, intenzív terápiás szakorvosokat, rehabilitációval foglalkozó szakorvosokat, szív- és mellkassebészeket, gyermekgyógyászokat és szakdolgozókat a Munkacsoportok kétnapos éves konferenciájára, melyet 2021. szeptember 24-25. között a festői szépségű Gödöllőn, az Erzsébet Királyné Szállodában tartunk.
Az elmúlt időszak túlzottan is képernyők előtt töltött tanácskozásai és saját munkacsoportjaink online konferenciái után nagy elvárással tekintünk a végre élőbeli találkozásunk elé, amikor ismét beszélgethetünk és nem csak kommunikálhatunk.
A konferencián foglalkozunk többek között a postcovid szindrómával, a progresszív fibrotizáló ILD-vel, a pulmonális hypertonia színes világával, a COPD kezelésével és kardiológiai vonatkozásaival, az alvásmedicina aktuális kérdéseivel, a HunChest programmal, valamint a légzőszervi, keringési és onkológiai rehabilitációval. A szokásoknak megfelelően kardiopulmonális interaktív esetbemutatásokra is várjuk az absztraktokat.
Az előadások utáni szünetek és étkezések a barátságok továbbfűzésére, szakmai kérdések részletes megvitatására kiváló lehetőséget biztosítanak. Kikapcsolódásként és a kardiopulmonális terhelés helyi adottságait kihasználva a Gödöllői dombság csodálatos természet alkotta térségeiben is elmélyedhetünk.
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Varga János
MKT-MTT Kardiopulmonális Munkacsoport/Szekció és az MTT Légzésrehabilitációs Szekció elnöke
Karlócai Kristóf
MKT-MTT Kardiopulmonális Munkacsoport/Szekció alelnöke
Rendezvény kezdete: 2021.09.24.
Rendezvény vége: 2021.09.25.
Helyszín: Gödöllő, Erzsébet Királyné Szálloda
A rendezvény Web oldala: http://regio10.hu/kardiopulmo2021
Kapcsolódó dokumentumok (3)
VI. Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs KongresszusTisztelt Kollégák!
A VI. Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Kongresszusra invitáljuk Önöket, mely a Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Munkacsoport és a Magyar Kardio-vaszkuláris Rehabilitációs Társaság közös szervezésében kerül megrendezésre. Az elmúlt évben a járványügyi helyzet miatt kongresszusunk elmaradt. Idén, ha lehetséges személyes jelenléttel, ha nem, akkor online tartjuk meg rendezvényünket. Kongresszusunk ismét közös kongresszus lesz a PTE Szívgyógyászati Klinikával, ezzel is törekedve arra, hogy minél több információt tudjunk nyújtani Kollégáink számára.
Rendezvény kezdete: 2021.09.23.
Rendezvény vége: 2021.09.25.
Helyszín: Pécs, Kodály Központ
A rendezvény Web oldala: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/PEKA21
Aritmia és Pacemaker KongresszusTisztelt Kollégák, Pártoló Tagok, Barátok!
Az MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoport évente rendez önálló konferenciát. 2020 márciusa óta azonban a nehéz SARS-CoV2-pandémiával sújtott helyzetben, a hatályos jogszabályok értelmében rendezvények csak online formában voltak megtarthatók. Ez idő alatt nélkülözni kényszerültünk a valódi személyes eszmecserét, pezsgő vitákat, baráti találkozásokat, és a tudományos programok végén a megérdemelt kikapcsolódásokat. Az Aritmia és Pacemaker Munkacsoport szakmai és tudományos tevékenysége a járványügyi korlátozások és a COVID-ellátás miatt megnövekedett egészségügyi ellátási teher ellenére is töretlen.
A személyes megjelenéssel járó tudományos érdeklődés „ínséges idői” után méltán várt, élőben megrendezni tervezett XIII. Aritmia és Pacemaker Kongresszusunk minden jeles előadója garantáltan kiemelkedő szintű előadásával fog hozzájárulni a rendezvény sikeréhez.
Rendezvényünk helyszíne 20 év után ismét Eger, helyi házigazdája a 2001-es Aritmia és Pacemaker Kongresszus társrendezőjeként ismert, így idén jubiláló Egri Kardiológia.
A jelenlegi rendezvény számos, innovatív kezelési metodikát és ajánlást is bemutató előadást tartalmaz, mely meghatározója lehet az elkövetkező 3-5 év gyógyszeres és eszközös aritmológiai terápiás lehetőségeinknek. Célunk a legfrissebb szakmai tartalmat eljuttatni a Hallgatósághoz, megerősítve az alap- illetve sürgősségi ellátás és a speciális aritmológia kapcsolatát.
Kongresszusunk 48 ponttal orvosok számára, szakasszisztensek részére pedig 20 továbbképzési ponttal akkreditált.
Elérhető az Absztraktkötet
Rendezvény kezdete: 2021.09.23.
Rendezvény vége: 2021.09.25.
Helyszín: 3300 Eger, Hotel Eger
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Kardiológiai Horizont 2021Kedves Kollégák!
A Kardiológiai Horizont, a Magyar Kardiológusok Társasága új továbbképző fóruma a múlt ősszel debütált, az akkori járvány helyzet miatt végül az online térben, de bízunk benne, hogy az idén szeptemberben hosszú idő után ismét átélhetjük a személyes találkozás örömét abban a stimuláló környezetben, amit a Dunakanyar látványa nyújt Visegrád magaslatából.
A koncepció változatlan: a klinikai kardiológia legújabb eredményeit, gyógyszeres és nem-gyógyszeres terápiákat, diagnosztikus lehetőségeket mutatunk be, olyanokat is, amelyek hazánkban még el sem érhetők, de várhatóan a szívbetegellátás fontos lehetőségét jelentik már a közeli jövőben. Felidézzük, a teljesség igénye nélkül a néhány nappal korábban befejeződő ESC 2021 online kongresszus „hotline” szekcióinak néhány nagyon várt eredményét is.
Rendezvényünkkel elsősorban fiatal szakorvosaink és a közvetlenül szakvizsga előtt álló kardiológus rezidensek továbbképzését, a hívatásuk iránti érdeklődés és szeretet elmélyítését szeretnénk segíteni egy közvetlen, oldott hangulatú találkozás keretei között. A programot Dr. Frenkl Orsolya előadástechnikai tréningjével zárjuk, amit a tavalyi online kongresszuson ugyan már láthattak az érdeklődők, de a program legfontosabb eleme, az interaktivitás a valós jelenlét mellett érvényesül majd igazán.
A visegrádi találkozás reményében,
Prof. Dr. Csanádi Zoltán
a Magyar Kardiológusok Társasága Elnöke,
a Kardiológiai Horizont-2021 főszervezője
Regisztráció: www.ekho94.hu
Rendezvény kezdete: 2021.09.17.
Rendezvény vége: 2021.09.18.
Helyszín: Visegrád, Hotel Silvanus****
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XXVIII. Ifjúsági Kardiológus NapokTisztelt Kardiológus Kollégák!
A Magyar Kardiológusok Társasága Ifjúsági Bizottságának szervezésében ismét rendhagyó módon ősszel, 2021. szeptember 03.-05. között kerül megrendezésre a XXVIII. Ifjúsági Kardiológus Napok, bízva a személyes jelenléttel történő rendezvény megtartásában. Hagyományainkhoz híven a megszokott családias környezetben, Lillafüreden, a Palota Szállóban várunk szeretettel minden érdeklődő Kollégát. A 35 év alatti MKT tagok idén is kedvezményes regisztrációban részesülnek!
VERSENYFELHÍVÁS!
A 2021-es kongresszuson mindkét esetbemutatás szekcióban versenyt hirdetünk.
1. Pacemaker verseny, a Medtronic-Vitatron cég szponzorálásában: A szeptember 03. pénteki esetbemutatás szekcióra "konvencionális pacemaker" (tehát ICD, CRT eset nem jön szóba) témakörben versenyt hirdetünk: kérjük, hogy érdekes eseteik absztraktját a titkarsag@mkardio.org e-mail címre küldjék meg 2021. augusztus 18-a (szerda) 24:00 óráig. Az absztraktok közül a legjobb 4 kerülhet bemutatásra Lillafüreden: minden előadó könyvajándékban részesül (Kardiológia – zsebkönyv (szak)vizsgára készülőknek), továbbá a győztes(ek) a nemzetközi világversenyen, az ún. "World Pacing Series"-en vehetnek részt!
2. Általános kardiológiai témában versenyt hirdetünk, az Ifjúsági Bizottság jóvoltából. Ide bármely, érdekes kardiológiai témájú esetet várunk. Absztraktbeküldés: titkarsag@mkardio.org e-mail cím, határidő 2021. augusztus 18-a (szerda) 24:00 óra. A beküldött absztraktok színvonalától függően 4 vagy 5 kerülhet bemutatásra a kongresszuson. Minden, elfogadott absztrakt előadója könyvajándékban részesül (Kardiológia – zsebkönyv (szak)vizsgára készülőknek). Ezen verseny első három helyezettje további díjazásban részesül:
• 1. hely: ESC regisztrációs díj
• 2. hely: választott európai munkacsoport kongresszus regisztrációs díj
• 3. hely: választott magyar kongresszusi regisztrációs díj
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Dr. Szegedi Nándor
az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke
Rendezvény kezdete: 2021.09.03.
Rendezvény vége: 2021.09.05.
E-mail: titkarsag@mkardio.org
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Helyszín: Lillafüred, Palota Szálló
A rendezvény Web oldala: https://mkardio.hu/ifkan2021
Az MKT Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának VI. Kongresszusa - ONLINETisztelt Kongresszusi Résztvevők! Kedves Kollégák!
Hosszú ideig reménykedtünk benne, hogy a számos online rendezvény után a Képalkotó Munkacsoport VI. Kongresszusát már személyes jelenléttel tudjuk megrendezni. Sajnos mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a járványhelyzet nem engedi meg, hogy júniusban Szegeden találkozhassunk.
A kardiológia és ezzel együtt a kardiovaszkuláris képalkotó vizsgálatok fejlődése azonban a járvány ideje alatt sem állt meg. Ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy bemutathassuk az érdeklődőknek a legújabb diagnosztikus lehetőségeket, a képalkotó módszerek egyre bővülő fegyvertárát. Ugyancsak nagy jelentőségű, hogy megosszuk egymással a COVID járvány során szerzett tapasztalatainkat. Mindezek fényében úgy döntöttünk, a kongresszust változatlan tartalommal, de online formában rendezzük meg. Az előadásokat valós időben közvetítjük, így a vita során az érdeklődők élő chatfalon keresztül tehetik fel kérdéseiket, kommentálhatják az elhangzottakat.
Az online kongresszuson a RÉSZVÉTEL INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.kepalkoto2021.hu oldalon lehet. A végleges programot mellékeljük.
A kongresszus akkreditációja folyamatban van. (Az előző hasonló rendezvényt 38 ponttal akkreditálták az OFTEX-en.)
A kongresszus megnyitását megelőzően, 2021. 06. 17-én délelőtt az érdeklődők a GE Healthcare által szervezett ingyenes online szimpóziumon vehetnek részt. A program a fejlett képalkotó technikák mindennapi használatát helyezi előtérbe egy új tréning-formátumot alkalmazva: a regisztrált résztvevők virtuális EchoPAC-szervereken gyakorolhatják a legújabb elemzési metódusokat akár a saját otthonukból. A szimpózium programja és a regisztráció részletei a mellékelt dokumentumokban találhatók.
Reméljük mindez felkeltette érdeklődésüket és hamarosan, ha más formában nincs is erre lehetőségünk, de legalább virtuálisan találkozhatunk. Szeretettel várunk mindenkit, aki a modern, multimodális kardiológiai képalkotás iránt érdeklődik!
A Magyar Kardiológusok Társasága,
Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának vezetősége
Rendezvény kezdete: 2021.06.17.
Rendezvény vége: 2021.06.19.
Helyszín: Online
A rendezvény Web oldala: http://www.kepalkoto2021.hu
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Kardiovaszkuláris Fórum Online 2021Onlive: 2021.05.08.; 05.15.; 05.29.; 06.05.
Online: 2021.06.07-30.
Kedves Kollégák!
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ I.sz. Belgyógyászati Klinikája és a Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Munkacsoportja közös szervezésében megrendezésre kerül a Kardiovaszkuláris Fórum 2021 online továbbképző rendezvény.
Fő témaként szerepelnek a hipertónia, a diabetes mellitus és kardiovaszkuláris következményei, az akut és krónikus koronária szindróma, a szívelégtelenség, a pitvarfibrilláció és stroke megelőzés, a perifériás érbetegség, valamint a kardiovaszkuláris prevenció és rehabilitáció.
A fenti témák jeles hazai szaktekintélyei multidiszciplináris szemlélettel megközelítve törekednek az egyes szakterületek legújabb, gyakorlatcentrikus ismereteinek összefoglalására.
A rendezvény a PTE ÁOK által sikeres tesztvizsga esetén 28 kreditpontra akkreditált.
Az online konferencia sokszínű programjára szeretettel várjuk Önöket és sikeres továbbképzést kívánunk!
Üdvözlettel,
Prof. Dr. Tóth Kálmán
Rendezvény kezdete: 2021.05.08.
Rendezvény vége: 2021.06.30.
Helyszín: Online
A rendezvény Web oldala: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/KAFO21
Aritmia Online 2021. - MEGHOSSZABBÍTVA 2021.06.30-IG! - Ingyenes továbbképző tanfolyamTisztelt kollégák, pártoló tagok, barátok!
Az MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoport évente rendez önálló konferenciát, a hagyományokhoz hűen váltakozva Kongresszus vagy Napok formában.
A SARS-COV2 járványügyi helyzetre való tekintettel, a hatályos jogszabályok értelmében a 2020-as kongresszus online formában volt rendezhető. A 2020-ban soron következő Aritmia Napok időpontja egybeesett a Magyar Kardiológus Társaság éves Kongresszusának halasztott időpontjával, ahol Munkacsoportunk a tudományos program szerves részeként több szimpóziumot szervezett.
Az Aritmia és Pacemaker Munkacsoport szakmai és tudományos tevékenysége a járványügyi korlátozások és a COVID-ellátás miatt megnövekedett egészségügyi ellátási teher ellenére is töretlen.
Az előző év őszéről 2021.04.30. – 06.30-i időszakra tettük át a Munkacsoport online megjelenését. Célunk a legfrissebb szakmai tartalmat eljuttatni a Hallgatósághoz. A jelenlegi szimpózium számos, innovatív eljárást bemutató előadást tartalmaz, mely meghatározója lehet az elkövetkező 3-5 év kuratív, elsősorban eszközös aritmológiai eszközös terápiás lehetőségeinknek.
A szakmai program a regisztráló Hallgatóságnak 60 napon keresztül ingyenesen elérhető.
A rendezvényre az alábbi linken lehet regisztrálni:
https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/ARITMIA21
Akkreditáció
A Továbbképző Tanfolyam orvosok részére SE-TK/2021-01/00335-es kódszámon akkreditált rendezvény. Kreditpont értéke: 10 pont.
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. belgyógyászat; 2. endokrinológia és anyagcsere-betegségek; 3. érsebészet; 4. foglalkozás-orvostan; 5. foglalkozás-egészségügy; 6. háziorvostan; 7. honvéd-, katasztrófa- és rendvédelem orvostan; 8. kardiológia; 9. orvosi laboratóriumi diagnosztika; 10. orvosi rehabilitáció (kardiológia); 11. oxyológia és sürgősségi orvostan; 12. radiológia; 13. sportorvostan.
Kollegiális üdvözlettel várjuk minden érdeklődő jelentkezését!
Prof. Dr. Zima Endre | Dr. habil. Duray Gábor PhD, MSC | Dr Clemens Marcell PhD |
MKT APMCs elnök | MKT APMCs budapesti alelnök | MKT APMCs vidéki alelnök |
Dr. Földesi Csaba | Dr. Vámos Máté PhD, med. habil. |
MKT APMCs budapesti titkár | MKT APMCs vidéki titkár |
Rendezvény kezdete: 2021.04.30.
Rendezvény vége: 2021.06.30.
Helyszín: Online
A rendezvény Web oldala: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/ARITMIA21
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XXVI. Debreceni kardiológiai NapokA jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a XXVI. Debreceni Kardiológiai Napokat (2021. március 11-13.) is az online térben tartjuk meg.
Részvételi díj:
- MKT tagoknak (2020-ig rendezett tagdíj esetén) és a kongresszus előadóinak ingyenes , de regisztrációhoz kötött
- egyéb esetben 20.000.-Ft + ÁFA
Rendezvény kezdete: 2021.03.11.
Rendezvény vége: 2021.03.13.
Helyszín: Online
A rendezvény Web oldala: https://www.ekho94.hu
Kardiológiai Továbbképző Tanfolyam (szabadon választható)Részvételi díj: bruttó 40.000.- Ft.
Kreditpont vizsgával: 50 pont.
Szakképesítések, melyekhez szakma szerinti szabadon választható pontszámként elszámolható: belgyógyászat, diabetológus, háziorvostan
Rendezvény kezdete: 2021.02.04.
Rendezvény vége: 2021.02.06.
Helyszín: Online
A rendezvény Web oldala: https://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Kardiológiai Kötelező Szintentartó TanfolyamJelentkezni kizárólag az OFTEX Potálon keresztül lehet!
Kreditpont vizsgával: 50 pont.
Szakképesítések, melyekhez szakma szerinti kötelező szintentartó pontszámként elszámolható: kardiológia
A NEFMI 64/2011. (XI.29) rendelete lehetőséget biztosít arra, hogy az 50 pont elérését lehetővé tevő, szintentartó tanfolyam résztvevői 5 évente 1 alkalommal 1 szakmára vonatkozóan térítésmentesen (államilag finanszírozottan) vehessenek részt kötelező szintentartó továbbképzésen. Amennyiben Ön ennél a tanfolyamnál kíván élni ezzel a lehetőséggel, kérjük, jelentkezésekor jelezni szíveskedjen azt.
Rendezvény kezdete: 2021.02.04.
Rendezvény vége: 2021.02.06.
Helyszín: Online
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XIII. Szívelégtelenség KongresszusAkkreditáció:
A kongresszus szabadon választható tanfolyamként lett akkreditálva a DE ÁOK/2020.I./00074 kódszámon. Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: belgyógyászat, háziorvostan, kardiológia, szívsebészet Sikeres tesztírás esetén az orvosok 32 kreditpontot kapnak.
Részvételi díj:
MKT tagoknak INGYENES, de regisztrációhoz kötött (2020-ig rendezett MKT tagdíj esetén) Egyéb esetben a részvételi díj bruttó 25.400.- Ft.
Rendezvény kezdete: 2021.02.01.
Rendezvény vége: 2021.03.31.
Helyszín: Online
A rendezvény Web oldala: https://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
IV. Onko-Kardiológiai Napok - ÚJ IDŐPONTTudományos program:
http://onkokardio2020.clubservice-event.hu/tudomanyos-program/
További információ, jelentkezés:
http://onkokardio2020.clubservice-event.hu/
A kongresszus 18 kreditpontra akkreditált az alábbi szakmákban: belgyógyászat, bőrgyógyászat, farmakológia, hematológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai farmakológia, klinikai onkológia, sugárterápia, tüdőgyógyászat, urológia
Rendezvény kezdete: 2021.01.22.
Rendezvény vége: 2021.01.23.
Helyszín: Kecskemét, Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpont****
A rendezvény Web oldala: http://onkokardio2020.clubservice-event.hu/
XXIV. Gottsegen Kardiológiai Nap - ELMARADA Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet által meghirdetett GOKI-Nap 2020. november 27-én elmarad.
Mivel idén hagyományos on site formában nincs mód a rendezvény megtartására, a szervező bizottság úgy döntött, hogy változatlan tudományos tartalommal áttesszük a Gottsegen Kardiológiai Napot 2021 novemberére. A dátum még pontosítás alatt áll.
Köszönettel és tisztelettel:
Dr. Andréka Péter mb.főigazgató főorvos és dr. Kancz Sándor főorvos, szervező
Időpont: 2020.11.27.
Az MKT-MTT Kardiopulmonális Szekció 24. ülése és MTT Légzésrehabilitációs SzekcióülésA 2020. november 16-20. között esténként 6 órától online módon megrendezésre kerülő MKT-MTT Kardiopulmonális Szekció 24. ülése és MTT Légzésrehabilitációs Szekcióülésére a regisztrációt megnyitottuk. A mellékelt jelentkezési lapot kérjük kitöltve küldje az info@regio10.hu címre.
Az online kongresszuson való részvétel INGYENES, viszont mindenképpen regisztrációhoz kötött.
A rendezvényt azonos módon akkreditáljuk OFTEX-en, mint ahogyan hagyományos módon is szoktuk, így a konferencia pontszerzőnek minősül, ezért a program egy tesztírással zárul.
Az online konferencia hamarosan elérhető lesz a www.onlinekardiopulmrehab.hu címen.
Rendezvény kezdete: 2020.11.16.
Rendezvény vége: 2020.11.20.
Helyszín: Online
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Az MKT 2020. évi Tudományos Kongresszusa - ONLINERendezvény kezdete: 2020.11.11.
Rendezvény vége: 2020.11.14.
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 Kft (4032 Debrecen, Babits M. u. 8.)
Tel: 06 (52) 537-537
Fax: 06 (52) 537-539
E-mail: ekho94@t-online.hu
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2020
Kardiológiai Horizont online kongresszusKedves Kollégák!
Az eredetileg Visegrádra tervezett Kardiológiai Horizont programot a járvány helyzet miatt online formában tudjuk megtartani, valós idejű internetes közvetítéssel zoom platformon. Valamennyi regisztrált résztvevőnek elküldjük a belépéshez szükséges kódokat és technikai tudnivalókat.
Azok a kollégák, akik az idén őszi, vagy a jövő tavaszi vizsgaidőszakban szakvizsgáznak kardiológiából és még nincsen regisztrációjuk, igényüket név, pecsétszám, munkahely, e-mail cím megadásával minél előbb jelezzék az MKT Titkárság (titkarsag@mkardio.org) felé.
Jelentkezési határidő: 2020. október 6. (kedd) 24:00.
Magyar Kardiológusok Társasága
Az élő adás a www.mkardio.hu/kardiologiaihorizont oldalon keresztül lesz elérhető!
(A megtekintés bejelentkezéshez kötött.)
Rendezvény kezdete: 2020.10.09.
Rendezvény vége: 2020.10.10.
Helyszín: Online
Budapesti Kardiológiai Percek – Tudásfrissítő FertályórákTISZTELT KOLLÉGÁK!
Idén rendhagyó módon az online térben valósítjuk meg az MKT VIII. Budapesti Kardiológiai Napok Továbbképző Konferenciáját, melynek címe:
Budapesti Kardiológiai Percek – Tudásfrissítő Fertályórák
online kiadás 2020. október 1. - 2020. december 31.
A Budapesti Kardiológiai Napok rendezvényei évről évre növekvő résztvevői létszám mellett kialakítottak egy bizonyos érdeklődői kört, tradíciót, pezsgést, koncentrált együtt gondolkodást a legjobb előadók révén. Egyfajta szakmai „update” ez a kongresszus, a legfrissebb ismeretek felfokozott légkörben történő befogadását jelentve. A hallgatóság, a mintegy 600 kolléga szereti együtt végigülni ezt a pörgő konferenciát. Most a sors azt kívánja tőlünk, hogy megfeleljünk a járvány kihívásainak. Törzsközönségünk bizonyára most is számít Rendezvényünkre, de figyelembe kell vennünk az online tér sajátos fogyasztási szokásait. Ezért, ahogy a címben megfogalmaztuk, új célunk, hogy a konferencia rövid, könnyen emészthető, egymással összefüggő, de külön is értelmezhető, külön is fogyasztható előadások formájában jelenjen meg többszörös interaktivitással. Akár külön egy fertályóra is megtekinthető legyen.
(Az előadások előzetesen rögzített formában lesznek megtekinthetők a Convention Budapest Kft. ConventiOnline platformján, valamint előre meghatározott időpontban, előre meghirdetett témában élő kerekasztal megbeszélésre is sor kerül.)
Az előadások alapját a moderátor és az előadó kommunikációja, strukturált beszélgetése jelenti fontos, a témát érintő kérdések közbevetésével mind a moderátor részéről az előadó felé, mind az előadó részéről a hallgatóság felé.
Újítás és egyben az előadások megtekintésének biztosítéka, valamint a kreditpontok megszerzésének is a feltétele, hogy az előadások közben feltett kérdésekre a résztvevő válaszoljon, mivel a rendszer csak ezt követően engedi tovább a felvett anyag megtekintését, illetve személyenként összesíti a válaszokat. Minden regisztrált résztvevő saját platformjából jelentkezik be, a teljes konferencia kérdéseinek 70%-ára küldött válasz jelenti a sikeres tesztvizsgát.
Az interaktivitás megjelenik a hallgatóság oldaláról is, hiszen az előadásokon való részvétel mellett lehetőségük nyílik chatfalon keresztül kérdések beküldésére, melyekre a tanfolyam megnyitását követően, néhány héttel élő kerekasztal megbeszélések alkalmával kaphatnak választ, vagy az előadó e-mailben küldi el a válaszát.
Azt gondoljuk, hogy egy gondosan kidolgozott és minőségileg, szakmailag kiváló online program a vírus elmúltával is nyújt majd használható elemeket a jövő rendezvényei számára. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a IX. Budapesti Kardiológiai Napok élőben történő megrendezéséről le szeretnénk mondani 2021-ben!
Üdvözlettel,
Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor
szakmai szervező
Budapesti Kardiológiai Percek – Tudásfrissítő Fertályórák című online tanfolyam forgatásának felvételei október 1-én kerülnek közzétételre, elérhetősége:
https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/BKNON20/Tudomanyosprogram
A video beköszöntőt itt található:
https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/BKNON20/Bekoszonto
Rendezvény kezdete: 2020.10.01.
Rendezvény vége: 2020.12.31.
Helyszín: Online
XXI. Szolnoki Kardiológiai Nap - IDŐPONTVÁLTOZÁSA rendezvény az előzetesen áprilisra meghirdetett időpontban elmarad. A konferencia Új időpontja: 2020. október 1-3.
“Európa nyomában, legyünk hűek az irányelvekhez! “
Kedves Kollégák! Kedves Barátaink!
A Szolnok Szívügyünk Alapítvány, a Hetényi Géza Kórház Tudományos Bizottsága nevében szeretettel és tisztelettel meghívjuk önt a XXI. Szolnoki Kardiológia Nap tudományos, szakmai konferenciára!
Valóban, ahogy azt meghívó mottójának szánt bevezető mondatban is írom, európai léptékkel igyekszünk mérni magunkat. Európa nekünk itt van, a Tisza partján, az Alföld közepén. Nincsenek illúzióink, reálisak az elképzeléseink. Továbbra sem szeretnénk lépés hátrányba kerülni, a magunk szerény eszközeivel, szeretnénk hozzájárulni a magyar kardiológiai ellátás egészéhez, szeretnénk gyarapítani tudásunkat, láttatni a jövő feladatait.
Ez Alapítványunk és konferenciánk legfőbb hivatása.
Konferenciánkat a tavalyi év sikerein felbuzdulva idén is a Szolnok REPTÁR repülés történeti múzeumban rendezzük meg. A tavalyi jubileumi konferencia sokrétű szakmai sikerét Alapítványunk sok tekintetben felülmúlhatatlannak tartja, azonban úgy gondoljuk, hogy az idei program sem lesz érdektelen vagy unalmas.
Ez alkalommal a szorosan vett kardiológiai témákon túl megpróbálunk nyitni a stroke és az érsebészeti témák, ill. társszakmák irányába is.
A stroke ellátás fejlesztését Alapítványunk legalább olyan fontosnak tartja, mint az infarktus ellátást. Így szerény eszközeivel szeretne hozzájárulni ehhez a nemes célhoz. A mostani alkalommal először lehetőséget biztosítunk kórházunk Neurológiai Osztályának is a bemutatkozására!
A kardiológiai és érsebészeti határterületek taglalása régi célja volt a rendező bizottságnak. Az aorta és a carotis betegségeinek legmodernebb eszközökkel történő ellátásáról először hallhatunk szolnoki konferencián.
Más határterületeket is érintünk. A coronaria betegség és diabetes mellitus elleni közös küzdelem talán az egyik legnagyobb kihívás, közös, mindennapi feladatot jelent a társosztályoknak. A jelenleg az érdeklődés homlokterében álló egyik legizgalmasabb téma ill. hatóanyag az SGLT2 gátlók komplex hatásmechanizmusa. Az antidiabetikumnak indult hatóanyag a klinikai vizsgálatokban megdöbbentő eredményeket produkált a “kemény” cardiovascularis végpontokban is, így az ezzel kapcsolatos előadás méltán számíthat sokak érdeklődésére!
A konferencia közönségének szórakoztatásáról, a pénteki gála vacsora után Lőrincz Judit operaénekes és a szolnoki légierő kamara zenekara, Molnár János vezetésével gondoskodik majd.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt október 1-3. között a REPTÁR-ban!
Szolnok, 2020. március
Herczeg Béla
Rendezvény kezdete: 2020.10.01.
Rendezvény vége: 2020.10.03.
Helyszín: Szolnok, RepTÁR
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XXVII. Ifjúsági Kardiológus Napok - ONLINETisztelt Kollégák, Barátok, Támogatók!
KKásler Miklós miniszter úr rendelete értelmében jelenleg orvosi kongresszus kizárólag online formában rendezhető. Ennek következtében az MKT Vezetősége úgy döntött, hogy a XXVII. Ifjúsági Kardiológus Napok ZOOM rendszeren keresztül, változatlan időpontban, online lesz megtartva. A konferencia szakvizsga előkészítő tanfolyamként elszámolható, ennek megszerzéséhez mindkét kongresszusi napon be kell jelentkezni az előadásokra. A regisztrált résztvevők részére e-mailben megküldésre kerül a rendszerre vonatkozó használati útmutató, ill. a belépéshez szükséges ZOOM meghívó.
Szeretettel várjuk jelentkezését!
Dr. Szegedi Nándor
az MKT Ifjúsági Bizottság elnöke
Rendezvény kezdete: 2020.09.25.
Rendezvény vége: 2020.09.26.
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Munkahely neve: Ifjúsági Bizottság
Címe: 1146 Budapest, Szabó József u. 12.
Tel: 06 (1) 461-0665
E-mail: titkarsag@mkardio.org
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/ifkan2020
XXV. Debreceni Kardiológiai NapokKedves kollégák, érdeklődők!
Kásler Miklós miniszter úr tegnap esti utasításának megfelelően a Debreceni Kardiológiai Napokat a tervezett időben (szeptember 17-19) és programmal online formában rendezzük meg. Valamennyi regisztrált résztvevő számára elérhetővé tesszük a közvetítést.
További részletekkel hamarosan jelentkezünk.
Prof. Dr. Csanádi Zoltán
Rendezvény kezdete: 2020.09.17.
Rendezvény vége: 2020.09.19.
Helyszín: Online
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Egri Kardiológiai Napok - Online Továbbképző TanfolyamKorábbi levelünkben arról tájékoztattuk, hogy az április elejére tervezett Egri Kardiológiai Napok Továbbképző Tanfolyamot július elején rendezzük meg.
A járvánnyal kapcsolatos események alakulása alapján azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez az időpont túl korai, ugyanakkor szeretnénk mielőbb lehetőséget biztosítani Önöknek az előadások megtekintésére. Egy esetleges későbbi időpontra való áthelyezés túlzottan megterhelné az őszi, remélhetőleg már normál üzemmódban működő konferenciaszezont, így az online megvalósítás mellett döntöttünk. Az előadásokat május és június hónapban rögzítjük, melyeket július elejétől tudnak megtekinteni a rendezvényre regisztrált érdeklődők. Ez a megvalósítás lehetővé teszi, az Önöknek legmegfelelőbb időpontban történő továbbképzést és a tesztvizsga elvégzését is!
Az előadások mellett készülünk élő kerekasztal megbeszélésekkel is, melyeknek pontos időpontjáról a weboldalunkon, a hamarosan induló ConventiOnline aloldalon, azon belül is az EKN ONLINE tanfolyamnál találnak majd információt.
Azon kedves résztvevőink, akik előzetesen regisztráltak és befizettek az Egri Kardiológiai Napok című rendezvényre, eldönthetik, hogy élnek-e az online tanfolyam előnyeivel. Amennyiben igen, úgy a regisztrációs díj különbözetet (az új, online regisztrációs díj 20.000 Ft / fő), illetve az esetleges étkezési és szállásköltséget visszatérítjük. Természetesen, ha ez a megoldás nem elfogadható az Önök számára, úgy a teljes befizetést visszatérítjük. Tisztelettel kérem, hogy döntésükről 2020. május 30-ig szíveskedjenek tájékoztatni bennünket a kszaniszlo@convention.hu e-mail címen.
Azon kedves vendégeink, akik valamelyik cég támogatásával vettek volna részt a rendezvényen, kérjük, hogy egyeztessenek a szponzor cég munkatársaival az online tanfolyamon való részvétel további lehetőségéről!
Nagy örömmel invitáljuk azon érdeklődőket is, akik korábban nem regisztráltak a rendezvényre, de ezt a kényelmes megoldást választva szívesen részt vennének az idén, rendhagyóan online térben megvalósuló tanfolyamunkon!
Köszönjük a megértését!
-----
További információk, program, jelentkezés a rendezvény weboldalán érhetők el.
Rendezvény kezdete: 2020.07.02.
Rendezvény vége: 2020.12.31.
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/EKNON20/Koszonto
XXV. Debreceni Kardiológiai Napok - ELHALASZTVAA rendezvény elmarad, de egy későbbi időpontban tervezetten megrendezésre fog kerülni, így kérjük figyelje folyamatosan frissülő híreinket.
Technikai szervező: EKHO ’94 Kft.
Rendezvény kezdete: 2020.03.12.
Rendezvény vége: 2020.03.14.
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Török-Magyar Belgyógyász Konferencia - International Internal Medicine Training Meetings 19. (Budapest, 2020.02.14-16.)Helyszín: Budapest Novotel Centrum (1088 Budapest Rákóczi u. 43-45.)
Részvétel: Ingyenes, de regisztráció szükséges. Credit pontszám: 36.
Jelentkezés 3 módon lehetséges:
1. Előzetesen – e-mail: felabor.hungary@gmail.com
(a részvétel napját meg kell adni)
2. Előzetesen az Oftex portálon - jelentkezés
3. A helyszínen
Ebéd, 1-1 kávé és üdítő grátisz
Szállást közvetlenül a szállodával kell intézni.
Tel: +36 (1) 477 5300
A program megtekinthető ide kattintva
Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
Rendezvény vége: 2020.02.16.
Helyszín: Budapest, Hotel Novotel Centrum
XII. Szívelégtelenség KongresszusA Magyar Kardiológusok Társasága Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportja szervezésében megrendezésre kerül a XII. Szívelégtelenség Kongresszus, 2020. 01. 24-25. között.
Bővebb információk a https://www.ekho94.hu/ honlapon megtalálhatók.
Rendezvény kezdete: 2020.01.24.
Rendezvény vége: 2020.01.25.
Helyszín: Szeged, Hunguest Hotel Forrás****
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
EuroEcho 2019 Cardiomyopathies and Imaging in Acute Cardiac Care
Key figures:
- 4 200+ healthcare professionals from 98+ countries
- 4 days of scientific exchange
- 1 660+ abstracts and clinical cases submitted
- 160+ scientific sessions
- 420+ international expert faculty members
- 20+ Hands-on sessions
- 20+ industry-sponsored sessions and workshops
- 1 000+ m2 exhibition space
Important dates
Early Registration Deadline: 2019.09.30.
Late Registration Deadline: 2019.10.31.
Rendezvény kezdete: 2019.12.04.
Rendezvény vége: 2019.12.07.
Helyszín: Austria, Vienna,
A rendezvény Web oldala: https://www.escardio.org/Congresses-&-Events/EuroEcho
VII. Budapesti Kardiológiai NapokA Továbbképző Tanfolyam orvosok részére PTE ÁOK/2019.II/00013-as kódszámon, akkreditált. Sikeres tesztírás esetén az orvos résztvevők 32 kreditpontot szerezhetnek, s a kreditpontok az OFTEX és GYOFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti szabadon választható pontszámként kerülnek jóváírásra.
A 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 6. § (1) Szabadon választható elméleti továbbképzésnek minősül: e) 8 az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen történő részvétel. Folyamatos továbbképzés alapján megszerezhető legmagasabb pontértékek: 31–40 pontig minősített továbbképzés esetén: 16 pont
Rendezvény kezdete: 2019.11.22.
Rendezvény vége: 2019.11.23.
Tudományos információ: Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor PhD
Címe: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Magyar Honvédség Egészségügyi Központ – Honvédkórház
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Szervező: Horvát Renáta
Címe: 1143 Budapest, Besnyői utca 13. 1. em., Convention Budapest Kft.
Tel: (061) 299-0184
E-mail: rhorvat@convention.hu
Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16., Aquaworld Resort Budapest
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Transoesophagealis echocardiographia (TEE) Licenc felkészítő tanfolyamKredit pont: 20
Jelentkezés: www.ekho94.hu honlapon keresztül.
A regisztrációs díj bruttó 25.400 Ft (bruttó 5.000 Ft közvetített étkezést tartalmaz).
Program:https://www.ekho94.hu/public/upload/TEE%202019%20program.doc
Rendezvény kezdete: 2019.11.21.
Rendezvény vége: 2019.11.22.
Helyszín: 4032 Debrecen, Móricz Zs. Krt. 22., Debreceni Egyetem, Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika, Könyvtár
XXIII. Gottsegen Kardiológiai Nap
Program
9:00 Regisztráció
9:30 Köszöntő
Prof. Dr. Andréka Péter, megbízott főigazgató főorvos
I. STROKE ELLÁTÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI 2019
Elnök: Dr. Óváry Csaba, Prof. Dr. Andréka Péter
10:00 Dr. Szilágyi Géza:
Korszerű képalkotás az akut stroke ellátásában (20’)
10:20 Dr. May Zsolt:
Változások az iszkémiás stroke rekanalizációs terápiájában (20’)
10:40 Dr. Szegedi Norbert:
Szisztémás trombolízis: változó kontraindikációk, speciális helyzetek (20’)
11:00 Kerekasztal megbeszélés és vita (15’)
11:15 Kávészünet (20’)
II. DIABETES MELLITUS 2019
Elnök: Prof. Dr. Pánczél Pál, Dr. Sasvári Ildikó
11:35 Dr. Hódi Gabriella:
Diabetes mellitus - kardiovaszkuláris betegségek:
ESC ajánlás 2019 (20’)
11:55 Dr. Pánczél Pál:
A 2-es típusú diabetes mellitus kezeléséről szóló ajánlások a makrovaszkuláris szövődmények tükrében (30’)
12:25 Antal Emese:
A diabetes táplálkozással összefüggő kockázati tényezői (20’)
12:45 Kerekasztal megbeszélés és vita (15’)
13:00 Kávészünet (20’)
III. MINDENNAPOK ARITMIÁJA 2019
Elnök: Dr. Vajer Péter, Dr. Földesi Csaba
13:20 Dr. Nagy Zsófia:
Szupraventrikuláris aritmiák differenciáldiagnosztikája -
ESC ajánlás 2019 (20’)
13:40 Dr. Som Zoltán:
Az extraszisztólia jelentősége a mindennapi gyakorlatban (20’)
14:00 Dr. Késői Bence:
A legfontosabb antiaritmiás szerek leggyakoribb mellékhatásai (20’)
14:20 Kerekasztal megbeszélés és vita (15’)
14:35 Zárszó (15’)
Dr. Fontos Géza, felnőtt ellátásért felelős orvosigazgató
14:50 Állófogadás
Jelentkezési határidő: 2019. november 11.
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet honlapja:
http://www.kardio.hu/
A rendezvényre jelentkezni online regisztráció által, illetve a csatolt jelentkezési lap elküldésével lehet.
Rendezvény kezdete: 2019.11.15. 09:00
Rendezvény vége: 2019.11.15. 15:00
Helyszín: 1074 Budapest, Rákóczi út 90., Hotel Hungária City Center (Grand Hotel)
A rendezvény Web oldala: http://www.kardio.hu/
Az MKT-MTT Kardiopulmonális Szekció 23. ülése és MTT Légzésrehabilitációs SzekcióülésKedvezményes jelentkezési határidő: 2019.08.21.
Lemondási határidő: 2019.09.13.
További információ a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2019.10.18.
Rendezvény vége: 2019.10.19.
Helyszín: 8300 Tapolca, Köztársaság tér 10., Hunguest Hotel Pelion Taplca
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának XXVII. kongresszusaNagy örömünkre szolgál, hogy a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika fennállásának 20. évfordulójának évében, 2019. október 10. és 12. között ismét intézetünk rendezi a Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Munkacsoportjával közösen a MKT Intervenciós Munkacsoport XXVII. Kongresszusát. Ebből az alkalomból szeretettel és örömmel üdvözöljük Önöket és egyúttal szeretnénk meghívni a rendezvényünkre.
FONTOS IDŐPONTOK, HATÁRIDŐK:
- Absztraktok beküldési határideje: 2019. szeptember 30.
- Absztraktok visszaigazolásának határideje: 2019. október 3.
- Apró Dezső díj pályázatok beküldés határideje: 2019. szeptember 30.
- Kedvezményes regsiztáció: 2019. július 15.
Regisztráció: http://intervencio2019.portevent.hu/regisztracio/
Absztrakt leadás: http://intervencio2019.portevent.hu/absztrakt-feltoltes/
Rendezvény kezdete: 2019.10.10.
Rendezvény vége: 2019.10.12.
Helyszín: Pécs, Kodály Központ
A rendezvény Web oldala: http://intervencio2019.portevent.hu
Az MKT Kardiológiai Képalkotó Munkacsoportjának V. KongresszusaAz előzetes program a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt tekinthető meg.
Rendezvény kezdete: 2019.10.03.
Rendezvény vége: 2019.10.05.
Helyszín: Szeged,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Pécsi Kardiológiai KongresszusV. Pécsi kardiovaszkuláris prevenciós és Rehabilitációs kongresszus (Az MKT kardiológiai Prevenciós és rehabilitációs munkacsoport és a Magyar kardiovaszkuláris rehabilitációs társaság Kongresszusa) és a VIII. Pécsi Kardiológiai Napok közös rendezvénye.
Regisztráció a www.convention.hu oldalon keresztül lehetséges.
---
További információ, program a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt
Rendezvény kezdete: 2019.09.26.
Rendezvény vége: 2019.09.28.
Helyszín: Pécs, Kodály Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XII. Aritmia és Pacemaker Kongresszus Megtisztelő szíves figyelmükbe ajánljuk az idén Budapesten megrendezésre kerülő XII. ARITMIA ÉS PACEMAKER NAPOKAT.
Akkreditáció:
A kongresszus tudományos programjának akkreditálása orvosok és szakdolgozók számára folyamatban van.
Egyéb információk a kongresszus weboldalán:
http://apm.kmcongress.com/
Online jelentkezés:
http://apm.kmcongress.com/jelentkezes
Szeretettel várjuk Önöket rendezvényünkre!
Rendezvény kezdete: 2019.09.26.
Rendezvény vége: 2019.09.28.
Helyszín: 1007 Budapest, Margitsziget, Danubius Health Spa Resort Margitsziget
A rendezvény Web oldala: http://apm.kmcongress.com/
III. Onko-Kardiológiai NapokA Magyar Onkokardiológiai Munkacsoport harmadik alkalommal rendezi meg továbbképző tanfolyamát.
Munkacsoportunk egyik fő küldetése az, hogy különböző szakterületen dolgozó kollégákat közös gondolkodásra, közös tanulásra invitáljuk. Idén egyik kiemelt témánk a daganatos betegek perioperatív ellátása lesz.
A hagyományokhoz híven most is lesz onkokardiológiai onkoteam és a népszerű esetbemutatás szekciók is meghirdetésre kerülnek.
A kongresszus 16 kredit pontra akkreditált az alábbi szakmákban:
Belgyógyászat
Kardiológia
Hematológia
Klinikai onkológia
Háziorvostan
Sugárterápia
Tüdőgyógyászat
Szakmai program, részvételi díjak, egyéb információ: www.clubservice.hu
Rendezvény kezdete: 2019.09.13.
Rendezvény vége: 2019.09.14.
Helyszín: Kecskemét, Foir Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpont****
A rendezvény Web oldala: http://www.clubservice.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
ESC Congress 2019Spotlight: Global Cardiovascular Health
Bringing the world of cardiology together
32,000 healthcare professionals
From 150 countries
4,500 abstracts presented
500 experts sessions
400 cardiology topics
200 exhibiting companies
5 days of scientific sessions
Rendezvény kezdete: 2019.08.31.
Rendezvény vége: 2019.09.04.
Helyszín: France, Paris,
A rendezvény Web oldala: https://www.escardio.org/Congresses-&-Events/ESC-Congress
Cardio Update Europe 20195th European Update Congress in Cardiology
Rendezvény kezdete: 2019.06.28.
Rendezvény vége: 2019.06.29.
Helyszín: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.cardio-update-europe.eu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A Magyar Kardiológusok Társasága 2019. évi Tudományos KongresszusaMeghosszabbított absztrakt beadási határidő: 2019. január 21.
Jelentkezés, regisztráció: www.mkardio.hu/mkt2019
Rendezvény kezdete: 2019.05.03.
Rendezvény vége: 2019.05.05.
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 Kft (4032 Debrecen, Babits M. u. 8.)
Tel: 06 (52) 537-537
Fax: 06 (52) 537-539
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Hotel Füred Spa & Conference és Flamingó Wellness és Konferencia Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2019
A Magyar Kardiológusok Társasága 2019. évi Tudományos KongresszusaMeghosszabbított absztrakt beadási határidő: 2019. január 21.
Jelentkezés, regisztráció: www.mkardio.hu/mkt2019
Rendezvény kezdete: 2019.05.03.
Rendezvény vége: 2019.05.05.
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 Kft (4032 Debrecen, Babits M. u. 8.)
Tel: 06 (52) 537-537
Fax: 06 (52) 537-539
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Hotel Füred Spa & Conference és Flamingó Wellness és Konferencia Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2019
A Magyar Kardiológusok Társasága 2019. évi Tudományos KongresszusaMeghosszabbított absztrakt beadási határidő: 2019. január 21.
Jelentkezés, regisztráció: www.mkardio.hu/mkt2019
Rendezvény kezdete: 2019.05.03.
Rendezvény vége: 2019.05.05.
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 Kft (4032 Debrecen, Babits M. u. 8.)
Tel: 06 (52) 537-537
Fax: 06 (52) 537-539
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Hotel Füred Spa & Conference és Flamingó Wellness és Konferencia Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2019
XX. Szolnoki Kardiológiai NapA Szolnok Szívügyünk Alapítvány és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház Tudományos Bizottsága nevében tisztelettel meghívjuk Önt a XX. Szolnoki Kardiológiai Nap tudományos szakmai konferenciára!
Ebben az esztendőben a Szolnok Szívügyünk Alapítvány történetének nevezetes forduló pontjához ért. Ebben az évben ünnepeljük alapításunk huszadik születésnapját. Ez egyben azt is jelenti, hogy ebben az évben rendezzük meg jubileumi XX. Szolnoki Kardiológiai Nap tudományos szakmai konferenciánkat.
Regisztrációs felület megnyitása: 2019. február 11.
Kedvezményes díjak befizetési határideje: 2019. március 31.
A rendezvény orvosi (Oftex) akkreditációja során 20 kredit pontot kapott (regisztrációs szám: DE ÁOK/2019.I./00143), melyet az alábbi szakmacsoportok képviselői vehetik igénybe:
- belgyógyászat
- diabetológus
- endokrinológia és anyagcsere-betegségek
- foglalkozás-orvostan (üzemorvostan)
- háziorvostan
- kardiológia
- nefrológia
- orvos (szakirányú szakképesítés nélkül)
- orvosi rehabilitáció (kardiológia)
- oxyológia és sürgősségi orvostan
- radiológia
Rendezvény kezdete: 2019.04.25.
Rendezvény vége: 2019.04.27.
Helyszín: Szolnok, RepTár
A rendezvény Web oldala: http://www.szivugyunk.hu/konf/index.php
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XXVI. Ifjúsági Kardiológus NapokA Magyar Kardiológusok Társasága Ifjúsági Bizottságának szervezésében 2019. április 12-14 között kerül megrendezésre a XXVI. Ifjúsági Kardiológus Napok. A hagyományokhoz híven a megszokott családias környezetben, Lillafüreden, a Palota Szállóban várunk szeretettel minden érdeklődő Kollégát.
Rendezvény kezdete: 2019.04.12.
Rendezvény vége: 2019.04.14.
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Munkahely neve: Ifjúsági Bizottság (1146 Budapest, Szabó József u.12)
Tel: 06 (1) 461-0665
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Helyszín: 3517 Miskolc - Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/ifkan2019
Egri Kardiológiai NapokKedves Kollégák!
Sok szeretettel várjuk Önöket az immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon. A hajdani kis, regionális továbbképző rendezvény az évek során országos, elismert konferenciává nőtte ki magát. Köszönet érte visszatérő előadóinknak, együttműködő partnereinknek, valamint hűséges hallgatóságunknak. A jubileumi eseményt méltó módon szeretnénk megtartani, reméljük a szakmai programok közt mindenki meg fogja találni az érdeklődésének, végzettségének leginkább megfelelő előadásokat. Újdonság lesz a best of szekció, amelyben az elmúlt tíz év hallgatóságunk szerint legsikeresebb előadásai szerepelnek majd, de természetesen a hagyományosan nagy érdeklődéssel fogadott EKG-quiz, valamint a pszichokardiológia blokk sem fog hiányozni. A határterületeken belül idén az endokrinológiára fókuszálunk. Reméljük a kisérő társasági események, Eger városának varázsa is hozzá fog járulni, ahhoz, hogy jól érezzék magukat.
Dr. Müller Gábor
Rendezvény kezdete: 2019.04.04.
Rendezvény vége: 2019.04.06.
Helyszín: 3300 Eger, Hotel Eger és Park
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XXIV. Debreceni Kardiológiai NapokTechnikai szervező: EKHO ’94 Kft.
Regisztráció: www.ekho94.hu
Rendezvény kezdete: 2019.03.06.
Rendezvény vége: 2019.03.09.
Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
GUCH Vitafórum: Felnőtt veleszületett szívbetegség, PAH, Terhesség és szívbetegség
Kedves Kollégák,
Örömmel meghívjuk Önt első alkalommal az új formában megrendezésre kerülő GUCH vitafórumra, amely többek között a felnőtt veleszületett szívbetegségekhez köthető PAH, illetve Terhesség és szívbetegség témaköreiből is merítve szeretne igen magas szakmai színvonalú programot kínálni.
Terveink szerint 2 évente kerülne sor ezen rendezvény megszervezésére. Szeretnénk megszólítani mindazokat, akik a felnőtt veleszületett szívbetegségek szűk körével foglalkoznak vagy érdeklődnek iránta. A két napos program célja, nem utolsó sorban az ismerkedés, a szakmai kapcsolatok megteremtése, és a jövőbeni betegutak könnyítése.
A bőséges és komplex problémákat érintő programunk igen magas színvonalon van felállítva. Gyakori és ritka GUCH problémákat is szeretnénk érinteni, és minél tágabb körben érthetőbbé tenni a diagnosztikai és kezelési stratégiákat. Részletesen átbeszéljük a 2018-as AHA/ACC felnőtt veleszületett szívbetegségek ajánlását, illetve az ESC terhesség és szívbetegség ajánlását is. Neves külföldi előadók emelik a rendezvényünk színvonalát, segítségükkel szeretnénk bekitekintést nyerni más közép- és nyugat európai GUCH centrumok aktivitásába.
Pénteken MKT GUCH munkacsoport választást is szervezünk, minden MKT tag részt vehet a szavazáson.
Jelentkezés és részletes program az alábbi linken elérhető:
http://www.eqcongress.hu/kongresszusadat/guchvitaforum2019/
Bálint Hajnalka, Temesvári András és Ablonczy László
Rendezvény kezdete: 2019.03.01.
Rendezvény vége: 2019.03.02.
Helyszín: Visegrád, Hotel Visegrád
19. Gyermekkardiológiai KlubTisztelettel meghívjuk a Gyermekkardiológiai Klub 2019. évi, 19. rendezvényére.
ÜLÉSELNÖKÖK:
Prof. Dr. Katona Márta és Prof. Dr. Kádár Krisztina
Program:
Akut Kawasaki betegség klinikuma/kezelése
Prof. Dr. Katona Márta, Szent-Györgyi A. Orvostudományi Egyetem, Szeged, Gyermekklinika
Az első magyarországi kardiális szövődményű Kawasaki betegségről
Prof. Dr. Kádár Krisztina, SE Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika,
Dr. Kalocsai Krisztina, Szent László Kórház, Gyermekosztály
Új epidemiológiai adatok
Dr. Csöre Judit, SE Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika
Esetismertetések
Dr. Rácz Katalin, Szent-Györgyi A. Orvostudományi Egyetem, Szeged, Gyermekklinika
Multimodalis képalkotás dilemmái Kawasaki betegségben
Dr. Tóth Attila, SE Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika
Sebészi vonatkozások
Dr. Hartyánszky István jr. SE Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika
A rendezvényt követően lehetőség nyílik az előadókkal kötetlen beszélgetésre, szakmai kérdések megvitatására. Büfé rendelkezésre áll.
Rendezők: Prof. Dr. Kádár Krisztina és Dr. Viczián Magdolna
Rendezvény kezdete: 2019.01.25. 13:00
Rendezvény vége: 2019.01.25. 20:00
Helyszín: 1149 Budapest, Szabó J. u. 12. Lovagterem, Magyar Kardiológusok Társaságának Székháza
XI. Szívelégtelenség KongresszusJelentkezés: www.ekho94.hu
Rendezvény kezdete: 2019.01.25.
Rendezvény vége: 2019.01.26.
Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 16-24., Hunguest Hotel Forrás****
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/
6. Budapesti Kardiológiai NapokA Továbbképző Tanfolyam orvosok részére PTE ÁOK/2017.II/00020-es kódszámon, akkreditált. Sikeres tesztírás esetén az orvos résztvevők 36 kreditpontot szerezhetnek, s a kreditpontok az OFTEX és GYOFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti szabadon választható pontszámként kerülnek jóváírásra.
A 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 6. § (1) Szabadon választható elméleti továbbképzésnek minősül: e) 8 az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen történő részvétel. Folyamatos továbbképzés alapján megszerezhető legmagasabb pontértékek: 31–40 pontig minősített továbbképzés esetén: 16 pont
--
A rendezvényről bővebb információ, regisztrációs lap a csatolt dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2018.11.16.
Rendezvény vége: 2018.11.17.
Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16., Aquaworld Resort Budapest
Kapcsolódó dokumentumok (3)
XXII. Kardiopulmonális KonferenciaSzeretettel meghívjuk a kardiopulmonális határterület iránt érdeklődő kardiológusokat, pulmonológusokat, intenzív terápiás szakorvosokat, tüdőgyógyászati és kardiológiai rehabilitációval és alvásmedicinával foglalkozó szakorvosakat, szív- és mellkassebészeket, gyermekgyógyászatokat és szakdolgozókat a festő szépségű Mátraházára a munkacsoport kétnapos éves konferenciájára, amelyet idén az MTT Légzésrehabilitációs munkacsoportjával együtt tartunk. Foglalkozunk többek között a preoperative kivizsgálás kérdéskörével, a pulmonális hypertonia színes világával, légzésrehabilitációs vizsgálatokat ismerhetünk meg illetve az alvásmedicina a munkacsoport tagjait érintő kérdéseit láthatjuk. A magas színvonalú intenzív osztályos esetek, a légzési- és keringési elégtelenségek újabb kezelési lehetőségének megbeszélésére is vállalkozhatunk. A szokásoknak megfelelően kardiopulmonális interaktív esetbemutatásokra is várjuk az absztraktokat. Az előadások után, a szünetekben és az étkezések kapcsán a barátságok továbbfűzésére, szakmai kérdések részletes megvitatására kíváló lehetőséget látunk. Szombaton a Mátra gyönyörű adottságainak megismerésére invitáljuk a résztvevőket, amelyen reméljük minél több Kollega velünk tart.
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Varga János
MKT-MTT Kardiopulmonális Munkacsoport/Szekció elnöke
Karlócai Kristóf
MKT-MTT Kardiopulmonális Munkacsoport/Szekció alelnöke
A tanfolyam akkreditációja folyamatban van.
További részletek Első értesítő, Jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2018.10.26.
Rendezvény vége: 2018.10.27.
Helyszín: 3233 Mátraháza, Hrsz. 7160, Lifestyle Hotel Mátra
A rendezvény Web oldala: http://www.regio10.hu/kardiopulm2018
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Közép-Kelet Európai Marfan Szimpózium2018. október 26-án kerül megrendezésre a Közép-Kelet-Európai Marfan Szimpózium a Magyar Marfan Alapítvány és a Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika szervezésében.
Rendezvényünk célja a Marfan-szindróma széleskörű klinikai aspektusainak ismertetése, a különböző területek legfrissebb eredményeinek bemutatása. A komplex, változatos megjelenésű betegség interdiszciplináris megközelítésével lehetőségünk nyílik betegeink legmagasabb szintű ellátására, kutatási tevékenységünk folyamatos fejlődésével pedig hozzájárulhatunk a Marfan-szindrómások életminőségének javításához. Ezek megvalósításához szükség van az egyes szakterületek közötti együttműködésre, kapcsolattartásra, tapasztalataik megosztására. Ehhez biztosít platformot a jelen szimpózium.
Időpont: 2018.10.26.
Szervező: Horvát Renáta
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe:
Tel: +36 1 299 0184, -85, -86
Fax: +36 1 299 0187
Helyszín: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MARFAN18HU/Koszonto
Kapcsolódó dokumentumok (2)
MKT Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoport és Central European Conference on Non-Invasive Cardiovascular Imaging közös tudományos üléseTisztelt Kongresszusi Résztvevők!
Kedves Kollégák!
Szeretettel köszöntöm az MKT Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoport IV. Kongresszusának résztvevőit. Nagy öröm számomra, hogy tudományos ülésünket idén a Közép-Európai Kardiovaszkuláris Képalkotó Kongresszussal közösen szerveztük, tovább emelve rendezvényünk nemzetközi jelentőségét. A kongresszus első fele angol, második fele magyar nyelvű. Az előadásokat a nemzetközi élvonalba tartozó északamerikai, európai és hazai kutatók, gyakorló kardiológusok és radiológusok tartják.
Képalkotó kongresszusunkon idén először előzetes regisztrációhoz kötött szív-CT és Echo workshopokat is szervezünk, melyeken a résztvevők gyakorlati oktatással egybekötött interaktív esetbemutatások segítségével mélyíthetik el szakmai tudásukat. A szív-CT workshopon való részvétellel és a szív-CT témájú előadások meghallgatásával 1-es színtű szív-CT képesítést nyújtunk. A workshopokon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött a limitált hallgatói létszám miatt. A regisztrációs felület a rendezvényünk honlapjáról érhető el a www.convention.hu címen.
A kongresszus további különlegessége a rendezvény helyszíne. Budapesten, a Margitsziget parkos részén zavartalan körülmények között gazdagíthatjuk tudásunkat. Bízom benne, hogy az interdiszciplinaritás, a multimodális szekciók, a hazai és külföldi résztvevők, valamint a margitszigeti helyszín insipiráló közeget teremtenek a tudományos eszmecseréhez és új kollaborációk kialakításához. Remélem, hogy mindenki pozitív élményekkel és új tudással gazdagodik és hazatérve még nagyobb örömmel folytatja a betegellátást és a kutatást.
Tisztelettel,
Dr. Maurovich-Horvat Pál, PhD, MPH
MKT Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának elnöke
Absztraktbeküldési határidő: 2018. szeptember 27.
Jelentkezési határidő: 2018. október 03.
További információ, regisztráció a rendezvény oldalán, valamint a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2018.10.10.
Rendezvény vége: 2018.10.13.
Helyszín: Budapest, Danubius Hotel Margitsziget
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MKTKEP18HU/hivogato
Kapcsolódó dokumentumok (2)
ECMO kurzusNaprakész hazai és nemzetközi információk és gyakorlati tapasztalatok átadása a mechanikus keringéstámogatás lehetőségével már kapcsolatba álló, vagy azzal a közeljövőben kapcsolatba kerülő kollégák számára!
Regisztráció a kurzus helyszínén 2018. október 05-én 07.00-15.00 óra
között, 2018. október 06-án 07.30-12.00 óra között lehetséges.
Rendezvény kezdete: 2018.10.05.
Rendezvény vége: 2018.10.06.
Tudományos információ: Prof. dr. Szabolcs Zoltán PhD, MSc
Szervező: Horvát Renáta
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe: H-1143 Budapest, Besnyői utca 13., 1. em.
Tel: +36 1 299 0184, -85, -86
Fax: +36 1 299 0187
E-mail: rhorvat@convention.hu
Helyszín: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum
A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/ECMO2018/Altalanosinformaciok
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának 26. kongresszusaNagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Munkacsoportjának 2018. évi Vándorgyűlését a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Kardiológiai Osztálya szervezheti meg.
Fontos határidők:
Kedvezményes jelentkezési határidő: 2018. szeptember 3.
Absztrakt beküldési határidő: 2018. szeptember 15.
Továbbképzési pontérték:
Folyamatban
Jelentkezés:
mktintervencio.misandbos.hu
-----
További információ a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2018.10.04.
Rendezvény vége: 2018.10.06.
Tudományos információ: Dr. Lupkovics Géza
Munkahely neve: Zala Megyei Szent Rafael Kórház, Kardiológia Osztály
Helyszín: 8749 Zalakaros, Üdülő sor 1.
A rendezvény Web oldala: https://mktintervencio.misandbos.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XI. Aritmia és Pacemaker Napok Megtisztelő szíves figyelmükbe ajánljuk az idén Sárváron megrendezésre kerülő XI. ARITMIA ÉS PACEMAKER NAPOKAT.
Fontos határidők
Előadások bejelentése: 2018. június 15.
Kedvezményes kongresszusi részvételi díj: 2018. július 31.
Akkreditáció
A kongresszus tudományos programjának akkreditálása orvosok és szakdolgozók számára folyamatban van.
Egyéb információk, on-line jelentkezés, absztrakt beküldés a kongresszus weboldalán:
http://apm.kmcongress.com/
Szeretettel várjuk Önöket rendezvényünkre!
A Szervező Bizottság nevében:
Dr. Árvai Ferenc
Markusovszky Egyetemi Oktatókórház - Pacemaker Labor
Rendezvény kezdete: 2018.09.27.
Rendezvény vége: 2018.09.29.
Helyszín: 9600 Sárvár, Vadkert u. 4., Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa
A rendezvény Web oldala: http://apm.kmcongress.com/
Pécsi Kardiológiai KongresszusIV. Pécsi Kardiológiai Prevenciós és Rehabilitációs Kongresszus (Az MKT Kardiológiai Prevenciós és Rehabilitációs munkacsoport és a Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság kongresszusa)
és a VII. Pécsi Kardiológiai Napok közös rendezvénye
Akkreditáció:
A Továbbképző Tanfolyam orvosok részére PTE ÁOK/2018.II/0068-as kódszámon akkreditált. Sikeres tesztírás esetén orvos résztvevők 30 kreditpontot szerezhetnek, s a kreditpontok az OFTEX portálon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti pontszámként kerülnek jóváírásra.
További információk, részletes programterv, jelentkezés a kapcsolódó dokumentumoknál!
Rendezvény kezdete: 2018.09.27.
Rendezvény vége: 2018.09.29.
Helyszín: Pécs, Kodály Központ
Kapcsolódó dokumentumok (4)
Onkokardiológiai Napok 2018Kongresszusként akkreditálva.
Célcsoport: belgyógyászat, háziorvostan, kardiológia, klinikai onkológia, sugártherápia
Kreditpont tesztírással: 16 pont
További információ, jelentkezés: www.ekho94.hu
A tervezett program a csatolt dokumentumban található.
Rendezvény kezdete: 2018.06.07.
Rendezvény vége: 2018.06.09.
Helyszín: Hajdúszoboszló, Mátyás Király sétány 10., Hunguest Hotel Béke****
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Kardiológusok Társasága 2018. évi Tudományos KongresszusaAbsztrakt beadási határidő: 2018. január 15. 16:00 Jelentkezés, regisztráció: www.mkardio.hu/mkt2018
Rendezvény kezdete: 2018.05.10.
Rendezvény vége: 2018.05.12.
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 Kft
Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Tel: 06 (52) 537-537
Fax: 06 (52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Hotel Füred Spa & Conference és Flamingó Wellness és Konferencia Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2018
XIX. Szolnoki Kardiológiai Nap Rendezvény kezdete: 2018.04.19.
Rendezvény vége: 2018.04.21.
Helyszín: Szolnok, Garden Hotel
A rendezvény Web oldala: http://brivia.hu/szkn2018/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XXV. Ifjúsági Kardiológus NapokA Magyar Kardiológusok Társasága újonnan alakult Ifjúsági Bizottságának szervezésében 2018. április 13-15. között kerül megrendezésre a XXV. Ifjúsági Kardiológus Napok. A hagyományokhoz híven a megszokott családias környezetben, Lillafüreden, a Palota Szállóban várunk szeretettel minden érdeklődő Kollégát.
Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
Rendezvény vége: 2018.04.15.
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Munkahely neve: Ifjúsági Bizottság
Címe: 1146 Budapest, Szabó József u.12.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Helyszín: 3517 Miskolc - Lillafüred,, Erzsébet sétány 1., Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/ifkan2018
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Egri Kardiológiai Napok 2018Rendezvényünk hagyományosan a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Hypertónia Társaság, a Magyar Stroke Társaság ill. a Magyar Diabetes Társaság közös szimpóziumával indul, a Boehringer Ingelheim RCV GmbH & Co KG Magyarországi fióktelepe támogatásával, amely a klinikai vizsgálatok és a gyakorlat összefüggéseit vizsgálja az új típusú oralis anticoaguláns terápiával kapcsolatban.
A kongresszus kiemelt témái közül feltétlen meg kell említeni az ischaemiás szívbetegség kezelésével és diagnosztikájával foglalkozó blokkot, a szívtranszplantációt, valamint az infectív kardiológiai kórképeket.
Érdekesnek ígérkező esetmegbeszélésekre kerül sor a pacemaker, valamint CRT kezeléssel kapcsolatosan.
Reméljük kapcsolódó társasági programjaink is elnyerik tetszésüket.
Dr. Müller Gábor
A rendezvény orvosok részére SE-TK/2018.I./00143-as kódszámon akkreditált.
Sikeres tesztírás esetén orvos résztvevők 14 kreditpontot szerezhetnek.
A kreditpontok - az OFTEX portálon – a tanfolyam adatlapján feltüntetett szakképesítésekhez szakma szerinti pontszámként kerülnek jóváírásra.
Rendezvény kezdete: 2018.04.05.
Rendezvény vége: 2018.04.07.
Helyszín: Eger, Hotel Eger & Park, Eger
Kapcsolódó dokumentumok (3)
XXIII. Debreceni Kardiológiai NapokTovábbi információk, részletes program hamarosan.
Rendezvény kezdete: 2018.02.28.
Rendezvény vége: 2018.03.03.
Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/
18. Gyermekkardiológiai KlubTisztelettel meghívjuk a Gyermekkardiológiai Klub 2018. évi, 18. rendezvényére.
ÜLÉSELNÖKÖK:
Prof. Dr. Katona Márta és Prof. Dr. Kádár Krisztina
Helyszín:
Magyar Kardiológusok Társaságának Székháza (1149 Budapest, Szabó J. u. 12. Lovagterem)
Időpont:
2018. január 26. (péntek) 13 óra
Program:
10 éves a magyarországi gyermekszívátültetés
ea.: Prof. Dr. Hartyánszky István
Bal kamra kiáramlási obstructiok a magzattól a felnőttkorig
A részletes program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2018.01.26. 13:00
Rendezvény vége: 2018.01.26.
Helyszín: 1149 Budapest, Szabó J. u. 12., Magyar Kardiológusok Társaságának Székháza, Lovagterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
25 éves az Intervenciós Kardiológia DebrecenbenTisztelt Kollégák! Szeretettel meghívjuk a 2018 január 23-án 15 órakor kezdődő jubileumi tudományos ülésünkre.
A program letölthető formában csatolva.
Kollegiális tisztelettel:
Prof. Csanádi Zoltán
a DEKK Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika igazgatója
Rendezvény kezdete: 2018.01.23. 15:00
Rendezvény vége: 2018.01.23.
Helyszín: 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22., A Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikája - Auguszta előadó
Kapcsolódó dokumentumok (1)
X. Szívelégtelenség Napok 2018A szállás kötbérmentes lemondási határideje: 2017. december 22.
A kedvezményes regisztrációs díj valamennyi megrendelt szolgáltatás 2017 december 28-ig történő befizetés esetén lehetséges.
Regisztráció: www.ekho94.hu
Rendezvény kezdete: 2018.01.19.
Rendezvény vége: 2018.01.20.
Helyszín: Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10., Hunguest Hotel Béke****
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/
European Association of Preventive Cardiology (EAPC)Dear National CVD Prevention Coordinator,
On behalf of the European Association of Preventive Cardiology (EAPC), we would like to draw your attention to the educational training course on “Preventive Cardiology, Cardiac Rehabilitation & Sports Cardiology - From Set-up to New Frontiers” from 20 to 23 November 2017 in Bern, Switzerland, which might be interesting for you and your colleagues.
We would be very grateful if you could upload the attached flyer of the course on your website and/or to do a mailing to all your members in order to promote the course.
Please indicate in the mailing, that the early registration fee ends on October 9th, 2017 and that special discount of 10% for EAPC Silver members and 5% for EAPC Ivory members is available.
For registration, please use the secure Online Registration.
View more information the course on the EAPC webpage.
Course objectives
Cardiovascular diseases remain the leading cause of death and disability in most European countries. Secondary prevention has become a cornerstone of treatment, but a majority of patients do not achieve guideline standards, predisposing them to progression of disease, recurrent events, and heart failure. Modern preventive cardiology and cardiac rehabilitation programmes, appropriately adapted to medical and cultural settings, have the potential to effectuate a healthier lifestyle, better risk factor control and adherence with cardioprotective medication. However, in most European countries,
less than 50% of cardiac patients attend these programmes. There is a clear need to improve the situation by increasing the number of programmes, facilitating the access to these programmes, and tailoring these programmes to the requirements of the patients. Moreover, the fixed-term and often centre-based programmes have to be modified based on patients preferences and provide concepts for long-term management. The World Health Organisation underscores in their action plan for the prevention and control of noncommunicable diseases the importance of improving quality and coverage of secondary prevention and rehabilitation following heart attacks and stroke.
Target audience
This course is addressed to the multidisciplinary team of specialists working in the field of secondary prevention, cardiac rehabilitation, and sports cardiology, encompassing cardiologists, sports physicians, physiotherapists, sports scientists and nurses.
The event “Preventive Cardiology, Sports Cardiology & Exercise based Rehabilitation: From Set-up to New Frontiers” is accredited by the European Union of Medical Specialists - The European Accreditation Council for Continuing Medical Education (UEMS-EACCME) for 24 hours of External CME credits.
We thank you in advance for your support.
Rendezvény kezdete: 2017.11.20.
Rendezvény vége: 2017.11.23.
Helyszín: Svájc, Bern,
V. Budapesti Kardiológiai NapokA Továbbképző Tanfolyam orvosok részére PTE ÁOK/2017.II/00037-es kódszámon, akkreditált. Sikeres tesztírás esetén az orvos résztvevők 32 kreditpontot szerezhetnek, s a kreditpontok az OFTEX és GYOFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti szabadon választható pontszámként kerülnek jóváírásra. A 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 6. § (1) Szabadon választható elméleti továbbképzésnek minősül: e) 8 az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen történő részvétel. Folyamatos továbbképzés alapján megszerezhető legmagasabb pontértékek: 21–30 pontig minősített továbbképzés esetén: 12 pont
---
A rendezvényről bővebb információ, regisztrációs lap a csatolt dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
Rendezvény vége: 2017.11.18.
Tudományos információ: Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor PhD
Munkahely neve: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ – Honvédkórház
Címe: 1134 Budapest XIII., Róbert Károly krt. 44.
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Szervező: Horvát Renáta
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe: H-1036 Budapest Lajos u. 66 A. lh.4. em
Tel: (061) 299-0184
Fax: (061) 299-0187
E-mail: rhorvat@convention.hu
Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16., Aquaworld Resort Budapest
Kapcsolódó dokumentumok (3)
XXI. Kardiopulmonális KonferenciaMeghívó:
Szeretettel meghívjuk a kardiopulmonális határterület iránt érdeklődő kardiológusokat, pulmonológusokat, intenzív terápiás szakorvosokat, szív-, és mellkassebészeket, gyerekgyógyászokat és szakdolgozókat Dél-Baranya ismert fürdővárosába, Harkányba, a munkacsoport/szekció éves kétnapos konferenciájára. Foglalkozunk többek között a preoperatív kivizsgálás problémáival, a pulmonális hypertonia kérdéskörével, valamint a légzési és keringési elégtelenség intenzív ellátásával, újabb kezelési lehetőségeivel. A szokásoknak megfelelően kardiopulmonális esetbemutatásokat szervezünk, amire várjuk az absztraktokat. Az előadások után vacsora közben is elmélyíthetjük a személyes kapcsolatokat, barátságokat, szombat délután pedig várlátogatásra invitáljuk a résztvevőket a Tenkes kapitánya híres várába, Siklósra.
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Karlócai Kristóf
MKT-MTT Kardiopulmonális Munkacsoport/Szekció elnöke
Faludi Réka
a szervezőbizottság elnöke
További részletek Első értesítő, Jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.
A tanfolyamot 13 kreditpontra akkreditálták.
Rendezvény kezdete: 2017.11.10.
Rendezvény vége: 2017.11.11.
Tudományos információ: Dr. Faludi Réka egyetemi adjunktus
Munkahely neve: PTE KK Szívgyógyászati Klinika
Címe: 7624 Pécs, Ifjúság u. 13.
E-mail: faludi.reka@pte.hu
Szervező: Régió-10 Kft.
Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
Tel: 62/710-500, 20/469-6190
E-mail: info@regio10.hu
Helyszín: 7815 Harkány, Bartók Béla utca 1., Dráva Hotel Thermal Resort
A rendezvény Web oldala: http://www.regio10.hu/kardiopulm2017
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Szívsebészeti Társaság XXIV. KongresszusaFő témák:
- billentyű
- aorta
- coronária
- szívelégtelenség
- érsebészet
- mellkassebészet
- szakdolgozói szekció
Tudományos program:
Prof. Dr. Szabados Sándor
MSZT elnöke tel: +36 72 536 389, e-mail: szabados.sandor @pte.hu
Rendezvényszervezés:
PORT EVENT Kft.
Kaizer-Garai Sarolta
tel: 06 70 422 53 03, e-mail: sarolta.kaizergarai@portevent.hu
Rendezvény kezdete: 2017.11.02.
Rendezvény vége: 2017.11.04.
Helyszín: 7621 Pécs, Király u.5., Hotel Palatinus
Az MKT és az MGYT Gyermekkardiológiai Szekciójának ülése és GUCH továbbképző napKedves kollégák!
Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Gyermekkardiológiai Szekciója és a Magyar Kardiológus Társaság közös éves szekcióülését Visegrádon tartja. A szekcióülés keretein belül helyet kapott GUCH munkacsoport továbbképző napja is így a magzati kardiológiától a felnőtt kongenitális betegek ellátásáig széles tudásanyagot felölelő, de közvetlen, már megszokott baráti hangulatot kínáló ülést tervezünk. A tudományos program keretein túl történelmi emlékeink felidézésére és a Dunakanyar festői tájának megtekintésére is lehetőséget biztosít a rendezvény színhelye.
Az előadások tematikája két fő téma, a gyermekkori magas vérnyomás betegség és a Fontan keringés problematikájával foglalkozik. Célunk a két betegség gondozási nehézségeinek felderítése, és megoldás keresése a centrum és a gondozók szemszögéből egyaránt.
Szeretettel várunk minden jelentkezőt a szervező bizottság nevében.
Prof. Dr. Szatmári András
a szervezőbizottság elnöke
Online regisztráció: https://e-conf.com/gyermekkardio2017/registration/
Rendezvény kezdete: 2017.10.27.
Rendezvény vége: 2017.10.28.
Helyszín: Visegrád,
A rendezvény Web oldala: https://e-conf.com/gyermekkardio2017/registration/
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Kardiológusok és Neurológusok Mohácsi TalálkozójaTéma:
Stroke-pitvarfibrilláció-hipertónia menedzsment 2017.
Akkreditáció:
A Továbbképző Tanfolyam orvosok részére PTE ÁOK/2017.II/00118 es kódszámon akkreditált. Sikeres tesztírás esetén orvos résztvevők 17 kreditpontot szerezhetnek (neurológusok számára 12 kredit pont). A kreditpontok - az OFTEX portálon - a tanfolyam adatlapján feltüntetett szakképesítésekhez szakma szerinti pontszámként kerülnek jóváírásra.
Fontosabb időpontok:
Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: 2017. október 13.
Részvételi díj:
10.000 Ft, mely tartalmazza a regisztrációs költséget, az előadásokon való részvételt, a kongresszusi mappát és kitűzőt, a szünetekben büfészolgáltatást, a szakmai kiállítások látogatását, az első napi vacsorát, az esti kultúrális programon történo részvételt valamint a zárónapi ebédet.
Technikai információ:
Kiállítás, szponzoráció
Dr. Szigeti József
E-mail: jocipapa@gmail.com
Regisztráció: a csatolt jelentkezési lap kitöltésével, és a következő e-mail címre történő elküldésével:
E-mail: penzugy@mohacskorhaz.hu
Telefon: (+36)69/511-150
Rendezvény kezdete: 2017.10.27.
Rendezvény vége: 2017.10.28.
Tudományos információ: Dr. Szigeti József, osztályvezető főorvos
Munkahely neve: Mohácsi Kórház Belgyógyászat, Kardiológiai Részleg
Címe: 7700 Mohács, Szepessy tér 7.
Tel: (+36) 69/ 511-175
Helyszín: 7700 Mohács, Szent Mihály tér 6., Szent János Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának III. KongresszusaEndorsed by:

2017. október 12. és 14. között kerül megrendezésre Szegeden a Magyar Kardiológusok Társasága, Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának III. Kongresszusa.
A kongresszusra mindenkit szeretettel várunk, aki a modern, multimodális kardiológiai képalkotás iránt érdeklődik.
A hagyományos szekciók mellett lehetőség nyílik új kutatási eredmények, valamint esetismertetések prezentálására is. Az absztrakt beküldés határideje 2017. szeptember 20.
Az elfogadott absztrakttal rendelkező 38 év alatti fiatal kutatók és klinikusok számára a regisztráció ingyenes, továbbá a legjobb 5 eredeti kutatási projekt és a legjobb 5 esetismertetés külön díjazásban részesül és szóbeli előadás formájában kerül elfogadásra. A többi elfogadott absztraktot moderált poszter szekciókban diszkutáljuk.
Az absztrakt szekciók célja a hazai kutatási területek megismerése, megvitatása, a fiatal kollégák aktív részvételének elősegítése a Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoport munkájában.
Az absztraktokat az info@regio10.hu email címen várjuk. Az absztrakt bejelentőt levelünkben mellékeltük.
Előnyt élveznek azok az absztraktok, melyek külföldi, impakt faktorral rendelkező újságban kerültek publikálásra (2016 januárjától), vagy az elmúlt egy év során kerültek prezentálásra az alábbi kongresszusok valamelyikén: ESC, EuroEcho-Imaging, ICNC, EuroCMR, AHA, ACC.
Tisztelettel:
A Magyar Kardiológusok Társasága,
Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának
vezetősége
Tudományos program:
Tülkös Anett
Dr. Maurovich-Horvat Pál
tel: 06-62-710-500, 06-20-469-6190, e-mail: info@regio10.hu, cselovszky.rozina@med.semmelweis-univ.hu
Rendezvényszervezés:
Régió-10 Kft. Kongresszusi Iroda
Rendezvény kezdete: 2017.10.12.
Rendezvény vége: 2017.10.14.
Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24., Hunguest Hotel Forrás
Kapcsolódó dokumentumok (5)
A Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának 25. kongresszusaA Továbbképző Tanfolyam orvosok részére SE-TK/2017.II/00237-es kódszámon akkreditált, 40 kreditpont szerezhető. A kreditpontok az OFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti kötelező pontszámként kerülnek jóváírásra.
TECHNIKAI INFORMÁCIÓ
Regisztráció, absztraktok: Zimonyi Viktória (vzimonyi@convention.hu)
Kiállítás, szponzoráció: Horvát Renáta (rhorvat@convention.hu)
Convention Budapest Kft.
H-1036 Budapest, Lajos u. 66. A. Lh. 4. emelet (Buda Square Irodaház)
Tel.: 06-1-299-0184, 06-1-299-0185, Fax: 06-1-299-0187
E-mail: convention@convention.hu
Regisztráció a www.convention.hu oldalon keresztül lehetséges
------
További információ, részletes program, jelentkezési lap a csatolt dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2017.10.12.
Rendezvény vége: 2017.10.13.
Helyszín:
Kapcsolódó dokumentumok (2)
3. Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs KongresszusFő témák:
- A CV betegségek primer prevenciója: helyzetértékelés, jövőbeni tervek, lehetőségek
- Újdonságok a kardiológiában: RF management a 2016-os prevenciós guideline alapján. Antikoaguláns és antithrombocyta kezelés az új irányelvek alapján
- Az obesitas szerepe a CV betegségek kialakulásában. Megoldási lehetőségek a megelőzésben és a kezelésben
- Fizikai aktivitás: erőnlét, terhelhetőség megítélése. Fizikai tréning program CV esemény illetve beavatkozás után
- Telemedicina a kardiológiában
- Kardiológiai rehabilitáció speciális helyzetekben: időskor, veseelégtelenség, COPD, szívelégtelenség
- Újdonságok a sport kardiológia területén
- Pszichoszociális rizikófaktorok és kezelésük
Tudományos program:
Dr. Szabados Eszter
PTE kk I.sz. Belgyógyászati Klinika 7623 Pécs, Rákóczi út 2.
tel: 72-533-133; e-mail: szabados.eszter@pte.hu
Rendezvényszervezés:
Convention Budapest Kft.
Miklósi Ferenc
tel: 06-1-323-27-54, e-mail: fmiklosi@convention.hu
További információ, jelentkezés, absztrakt beküldés:
http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/PKPRK2017
Rendezvény kezdete: 2017.09.28.
Rendezvény vége: 2017.09.30.
Helyszín: 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4., Kodály Központ
XI. Aritmia és Pacemaker KongresszusFő témák:
- Supraventriculáris szívritmus zavarok gyógyszeres és eszközös kezelésének aktualitásai
- Pitvarfibrillatio ablátio: Hogyan csináljuk?- Esetbemutatások
- Device therápia szivelégtelenségben
- Kamrai ritmuszavarok gyógyszeres és eszközös kezelése centrumokból
- Meghívott külföldi előadók.
- Szabad előadások magyar és nemzetközi centrumokból
- Szakasszisztensi szekció
Tudományos program:
Dr. Sághy László
tel: 06-62-561-361, e-mail: saghylaszlo@hotmail.com
Prof. Dr. Simor Tamás
tel: 06-72-536-001/35603, e-mail: simor.tamas@pte.hu
Rendezvényszervezés:
PORT EVENT Kft
Kaizer-Garai Sarolta
tel: 06-70-422-53-03, e-mail: sarolta.kaizergarai@portevent.hu
Regisztráció:
http://aritmia2017.portevent.hu/regisztracio/
Absztrakt leadás:
http://aritmia2017.portevent.hu/absztrakt-feltoltes/
Rendezvény kezdete: 2017.09.28.
Rendezvény vége: 2017.09.30.
Helyszín: 7621 Pécs, Király u. 5., Hotel Palatinus
A rendezvény Web oldala: http://aritmia2017.portevent.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Regionális Onkokardiológiai Nap CsaládorvosoknakSzabadon választható tanfolyam.
Célcsoport: belgyógyászat, gyermek gasztroenterológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai onkológia, surátherápia.
Tesztvizsga: van.
Kreditpont: 16
A tervezett program a csatolt dokumentumban található.
Időpont: 2017.06.10.
Helyszín: Hajdúszoboszló, Hunguest Hotel Béke****
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Onkokardiológiai NapokSzabadon választható tanfolyam.
Célcsoport: belgyógyászat, háziorvostan, kardiológia, klinikai onkológia, surátherápia.
Tesztvizsga: van.
Kreditpont: 28
A tervezett program a csatolt dokumentumban található.
Rendezvény kezdete: 2017.06.08.
Rendezvény vége: 2017.06.09.
Helyszín: Hajdúszoboszló, Hunguest Hotel Béke****
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Kardiológusok Társasága 2017. évi Tudományos KongresszusaAbsztrakt beadási határidő: 2017. január 16.
Jelentkezési határidő: 2017. április 7., 12:00
Jelentkezés, regisztráció:
www.mkardio.hu/mkt2017
Rendezvény kezdete: 2017.05.11.
Rendezvény vége: 2017.05.13.
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 Kft
Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Tel: 06 (52) 537-537
Fax: 06 (52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Hotel Füred Spa & Conference és Flamingó Wellness és Konferencia Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2017
Képalkotó Diagnosztika a Kardiológiában
KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA A KARDIOLÓGIÁBAN
"Mi mennyi?"
Kvantifikáció a kardiológiai képalkotásban, lehetőségek, korlátok.
A Magyar Kardiológusok Társasága Kardiológiai Képalkotó Munkacsoport és a Vaszary Kolos Kórház I. Belgyógyászat Kardiológia XI. közös tudományos rendezvénye.
Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
Rendezvény vége: 2017.04.22.
Tudományos információ: Dr. Dinnyés József osztályvezető főorvos
Munkahely neve: Vaszary Kolos Kórház - I. Belgyógyászat Kardiológia
Címe: 2500 Esztergom, Petőfi u. 26–28.
Tel: +36 30 948 5539
E-mail: jozsefdinnyes@gmail.com
Szervező: Régió-10 Kft. Kongresszusi Iroda
Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
Tel: +36 62 710 500; +36 20 469 6190
E-mail: info@regio10.hu
Helyszín: Esztergom, Ó- Szeminárium Épülete - Szent Adalbert Központ
Kapcsolódó dokumentumok (3)
XVIII. Szolnoki Kardiológiai Nap A Szolnok Szívügyünk alapítvány és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház Tudományos Bizottsága nevében tisztelettel meghívjuk Önt a XVIII. Szolnoki Kardiológiai Nap tudományos konferenciára.
Részletes program, információ a csatolt dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2017.04.20.
Rendezvény vége: 2017.04.21.
Helyszín: Szolnok, Garden hotel
A rendezvény Web oldala: http://stand-art.hu/SZKN2017/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XXIV. Ifjúsági Kardiológus NapokRendezvény kezdete: 2017.04.07.
Rendezvény vége: 2017.04.09.
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Munkahely neve: Ifjúsági Bizottság
Címe: 1146 Budapest, Szabó József u.12.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Helyszín: Lillafüred, Palota Szálló
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/ifkan2017
Egri Kardiológiai NapokRendezvényünk hagyományosan a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Hipertónia Társaság, a Magyar Stroke Társaság ill. a Magyar Diabetes Társaság közös szimpóziumával indul, az új típusú oralis anticoaguláns terápiával kapcsolatosan.
Az idei kongresszus egyik vezető témája a szívelégtelenség lesz, amely mellett kiemelten foglalkozunk a kardiológia és a belgyógyászat határterületeivel is. Reméljük nagy érdeklődéssel fogadják majd az egészséges felnőttek és sportolók vizsgálatával, a hirtelen szívhalállal, valamint a doppingszerekkel kapcsolatos előadásokat is.
Rendezvény kezdete: 2017.04.06.
Rendezvény vége: 2017.04.08.
Helyszín: Eger, Hotel Eger & Park
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XXII. Debreceni Kardiológiai NapokRegisztráció: www.ekho94.hu
Az előzetes program a csatolt dokumentumban tekinthető meg.
Rendezvény kezdete: 2017.03.01.
Rendezvény vége: 2017.03.04.
Szervező: EKHO ’94 Kft.
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Kongresszusi Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
17. Gyermekkardiológiai KlubÜLÉSELNÖKÖK:
Prof. Dr. Katona Márta és Prof. Dr. Kádár Krisztina
Program:
„GYAKORLATI GYERMEKKARDIOLÓGIA”
Képalkotó multimodalitás elvei és gyakorlata
a szívhibák diagnosztikájában és nyomonkövetésében.
A részletes program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2017.01.27. 13:00
Rendezvény vége: 2017.01.27.
Helyszín: 1149 Budapest, Szabó J. u. 12., Magyar Kardiológusok Társaságának Székháza, Lovagterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
EACVI Extramural Teaching Course on Transesophageal EchocardiographyRészletes információk, előadók, jelentkezési lap a csatolt dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2017.01.26.
Rendezvény vége: 2017.01.28.
Szervező: Régió-10 Kft.
Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
Tel: 06-62-710-500; 06-20-469-6190
E-mail: info@regio10.hu
Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7., Danubius Hotel Flamenco
Kapcsolódó dokumentumok (3)
IX. Szívelégtelenség Napok 2017Részletes program a kapcsolódó dokumentum alatt!
Rendezvény kezdete: 2017.01.20.
Rendezvény vége: 2017.01.21.
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10., Hunguest Hotel Béke****
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének interdiszciplináris fóruma a Magyar Faluegészségügyi Tudományos Társaság VIII. konferenciájaOrvosszervező adatai: dr. Simek Ágnes Ph.D, e-mail: simek.agnes@gmail.com
A tanfolyam háziorvosok, gyermekorvosok, belgyógyászok, infektológusok és népegészségügyi szakorvosok számára 6 pontra akkreditált.
További információ a kapcsolt dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2016.11.30. 09:00
Rendezvény vége: 2016.11.30. 16:00
Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb, Johan Béla terem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Kardiológusok Társasága Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportjának Tudományos ÜléseÜléselnök: Dr Dékány Miklós, Dr Nyolczas Noémi
Ülés program:
14:00-14:20 A 2016-ban publikált ESC és ACC/AHA/HFSA Szívelégtelenség irányelvek újdonságai
Dr. Nyolczas Noémi
14:25-14:45 HFrEF vs HFpEF kontinuum vagy külön entitás
Dr. Borsányi Tünde
14:50-15:10 Az LCZ696 alkalmazhatósága HFrEF betegekben
Dr. Muk Balázs
15:15-15:35 Jobb szívfél elégtelenség: patofiziológiai és kezelés
Dr. Faludi Réka
15:40-16:00 Miofilamentáris támadáspontú gyógyszerek a HFrEF kezelésében
Dr. Borbély Attila
16:05-16:25 Cardiomyopathiák genetikai vizsgálata
Dr. Sepp Róbert
Rendezvény kezdete: 2016.11.23. 14:00
Rendezvény vége: 2016.11.23.
Helyszín: 1146 Budapest, Szabó József u. 12., MKT Székház
Első magyar Pulmonális hypertonia konszenzus konferenciaA rendezvény célja, hogy – az ESC/ERS legújabb ajánlásának keretein belül – az eldönthető terápiás és diagnosztikus kérdésekről a hazai szakértők körében egyezség szülessen, amit a Konszenzus konferencia ajánlásaként publikálhatunk.
Parkolás: a szálloda garázsában a parkolási díjat a rendezvény idejére a munkacsoport fizeti.
Kérem, hogy részvételi és parkolási szándékát jelezze Baranyi Tímeánál (baranyitimea0923@gmail.com).
További részletek a kapcsolt dokumentum alatt!
Rendezvény kezdete: 2016.11.22. 15:00
Rendezvény vége: 2016.11.22. 18:00
Szervező: Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága/Magyar Tüdőgyógyász Társaság Kardiopulmonális Munkacsoport/Szekció
Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Mercure Hotel félemeleti terem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
IV. Budapesti Kardiológiai NapokA Budapesti Kardiológiai Napok a Magyar Kardiológusok Társaságának tudományos rendezvénye. Az előző évek tapasztalatai alapján igyekszünk a praxis, az alapellátás szakembereinek is vonzó programot kínálni, mely a gondozás, az elsődleges és másodlagos megelőzés kérdései mellett forrongó kardiológiai aktualitásokat is tárgyal majd.
Rendezvény kezdete: 2016.11.18.
Rendezvény vége: 2016.11.19.
Tudományos információ: Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor PhD
Munkahely neve: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ – Honvédkórház
Címe: 1134 Budapest XIII., Róbert Károly krt. 44.
E-mail: e-mail: titkarsag@mkardio.hu
Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
GUCH Fórum
A rendezvény témája; A veleszületett komplex szívbetegségek hosszú távú szövődményei felnőttkorban
A rendezvény 14 kreditpontra akkreditált.
A részletes program megtekinthető a kapcsolt dokumentumban.
Időpont: 2016.11.18.
Szervező: Dr. Bálint Hajnalka, Dr. Temesvári András és Prof. Dr. Szatmári András
Helyszín: 1096 Budapest, Haller u. 29, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A rákos betegek ellátásának helyzete és problémái hazánkban - Tudományos ülésMegnyitó:
Kosztolányi György, az MTA rendes tagja, osztályelnök
Lapis Károly, az MTA rendes tagja
Schaff Zsuzsa, az MTA rendes tagja
A meghívó elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2016.11.16.
Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. II. emelet, MTA Székház, Nagyterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Őssejtek a kardiális kutatásban és terápiában PhD kurzus és szimpóziumRegisztráció 2016. november 1.-ig Nemes Annamáriánál a következő elérhetőségek valamelyikén:
Mobil: +36 20 825 8439
E-mail: nemes.annamaria@med.semmelweis-univ.hu
A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2016.11.07.
Rendezvény vége: 2016.11.08.
Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József utca 9., Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MKT Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának II. KongresszusaÖrömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportja 2016. október 27-29. között rendezi meg az II. kongresszusát Szegeden.
A kongresszus helyszínéül a minden szempontból maximális adottságú Hunguest Hotel Forrás szolgál.
A kongresszus programjának kialakításakor fő szempont az egyes kórcsoportok, kórképek vizsgálatában alkalmazható vizsgáló eljárások bemutatása, melyek a mindennapi orvosi gyakorlatban nyújthatnak segítséget.
A helyi szervező bizottság elnöke: Prof. Dr. Varga Albert (egyetemi tanár, kardiológus, belgyógyász szakorvos, Szeged)
Bízunk benne, hogy a gazdag tudományos program lehetőséget biztosít minden résztvevő számára, hogy megtalálja az érdeklődésének megfelelő témakört. Konferenciánk kitűnő lehetőséget nyújthat a résztvevők számára a legújabb technológiák, műszerek és termékek megismerésére, és ismertetésére is.
További információk a honlapon, melyet folyamatosan frissítünk:
www.regio10.hu/kepalkoto2016
Szeretettel várjuk Önöket a kongresszusra!
Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: 2016. szeptember 1.
Jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt
Rendezvény kezdete: 2016.10.27.
Rendezvény vége: 2016.10.29.
Szervező: Régió-10 Kft.
Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
Tel: 06-62-710-500, 06-20-469-6190
E-mail: info@regio10.hu
Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24., Hunguest Hotel Forrás
A rendezvény Web oldala: http://www.regio10.hu/kepalkoto2016
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának 2016. évi KongresszusaKedves Kollégák!
Nagy örömünkre szolgál, hogy meghívhatjuk Önöket a Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának soron következő, 24. évi Kongresszusára.
A hagyományokhoz híven, a rendezvényen a magyar intervenciós kardiológia aktuális kérdéseiről és legfontosabb eredményeiről is beszámolunk, élő esetbemutatásokkal „fűszerezve” az előadásokat.
Regisztráció és szállás intézése az alábbi honlapon: www.ekho94.hu
A szervező bizottság és az előadók szeretettel várnak minden érdeklődőt Debrecenben.
Prof. Dr. Merkely Béla
az MKT Intervenciós Munkacsoportjának elnöke
A teljes meghívó megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!
Rendezvény kezdete: 2016.10.20.
Rendezvény vége: 2016.10.22.
Helyszín: 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22., Debreceni Kardiológiai Intézet nagy előadó
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
MKT-MGYT Tudományos Ülése 20162016. Őszén rendezik meg az MKT és az MGYT közös tudományos ülését Szolnokon.
A kongresszus hivatalos nyelve: Magyar
A kongresszus témája:
„Szabadon választható tk. program” Magzati kardiológia, Ritmuszavar, Keringési elégtelenség, Prevenció, GUCH, Congenitalis, Juvenilis hypertonia
Tudományosinformáció:
Dr. Kovács Tamás, + 36 304568755, kovacst@med.unideb.hu
További információ a kapcsolt dokumentum alatt!
Rendezvény kezdete: 2016.10.07.
Rendezvény vége: 2016.10.08.
Helyszín: Szolnok, Garden Hotel, Tiszaliget
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XX. Kardiopulmonális KonferenciaKedves Kollégák!
Szeretettel hívjuk a kardiopulmonális határterület iránt érdeklődő kardiológusokat, pulmonológusokat, intenzív terápiás szakorvosokat, mellkassebészeket, gyerekgyógyászokat és szakdolgozókat a Kardiopulmonális munkacsoport/szekció jubileumi, 20. kétnapos konferenciájára. Foglalkozunk többek között a tüdőembólia, a pulmonális hypertonia, a légzési és keringési elégtelenség felismerésével, ambuláns, kórházi és intenzív ellátásával, újabb kezelési lehetőségeivel.
A kongresszus szabadon választható tanfolyamként kerül akkreditálásra, várható pontértéke
12 pont.
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Karlócai Kristóf
MKT-MTT Kardiopulmonális munkacsoport/Szekcióelnök
Részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!
Rendezvény kezdete: 2016.10.07.
Rendezvény vége: 2016.10.08.
Szervező: MKT-MTT Kardiopulmonális Munkacsoport
Helyszín: 8174 Balatonkenese, Kikötő út 2-4, Hotel Marina-Port****
A rendezvény Web oldala: http://www.regio10.hu/kardiopulm2016
Kapcsolódó dokumentumok (1)
3rd European Section Meeting of the International Academy of Cardiovascular Sciences (IACS)Tisztelt Kollégák!
Figyelmükbe ajánljuk az International Academy of Cardiovascular Sciences Európai Szekciójának 2016-os konferenciáját, amely a Társaság 20 éve történt alapítását is ünnepli ez alkalommal.
A konferencián nívós klinikai és elméleti kardiológiai előadások fognak elhangozni és kiterjedt szabad orális és poszter prezentációk tartására is lehetőség nyílik az érdeklődők számára igen kellemes környezetben egy földközi tengeri hajóúthoz kapcsolódva.
Tisztelettel:
Dr. Becker Dávid, az MKT főtitkára
Prof. Dr. Tóth Kálmán, az MKT elnöke
Prof. Dr. Varró András, az MKT Experimentális Szekciójának elnöke az IACS-ES elnöke
Rendezvény kezdete: 2016.10.01.
Rendezvény vége: 2016.10.04.
Tudományos információ: Dr. István Baczkó, Dr. Norbert Jost, Dr. László Virág
Munkahely neve: Department of Pharmacology & Pharmacotherapy University of Szeged
Címe: Dóm tér 12, H-6720 Szeged, Hungary
Tel: Tel.: +36-62-545-682
Fax: Fax: +36 -62-545-680
E-mail: baczko.istvan@med.u-szeged.hu; jost.norbert@med.u-szeged.hu; virag.laszlo@med.u-szeged.hu
Helyszín: Franciaország, Marsielle,
A rendezvény Web oldala: http://www.iacs.sav.sk/meetings.html
Kapcsolódó dokumentumok (3)
X. Aritmia NapokIdén Győrben rendezik meg a X. Aritmia Napokat 2016. szeptember 29. és október 1. között az ETO Park Hotel****-ben
Akkreditáció: A kongresszus szabadon választható továbbképzésként 61670-es kódszámon 18 ponttal akreditálásra került!
Fő témák:
-A szívritmus zavarok gyógyszeres és eszközös kezelésének aktualitásai
-Kinek? Mikor? Mit? Hol? - Gyakorlatorientált betegirányítás a szívritmuszavarban szenvedő betegek ellátása során
-Legfrissebb tudományos eredmények magyar kardiológusok hozzájárulásával
-Hogyan csináljuk?- Esetbemutatások a hazai centrumokból
-Magyarok a világban - Külföldön dolgozó magyar kardiológusok vendégjátéka
-Szabad előadások magyar és nemzetközi centrumokból
-Szakasszisztensi szekció
Bővebb Információ: www.regio10.hu
Rendezvény kezdete: 2016.09.29.
Rendezvény vége: 2016.10.01.
Helyszín: 9027 Győr, Nagysándor József u. 31., ETO Park Hotel****
A rendezvény Web oldala: http://www.regio10.hu
II. Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs KongresszusA kongresszus összeállítása során figyelembe vették a legfontosabb hazai és nemzetközi trendek alakulását, melyek reményeik szerint felkeltik érdeklődésüket. Örömükre szolgál, hogy előadóik között ebben az évben is az ország legjobb előadóit, elismert szaktekintélyeit üdvözölhetik.
Ebben az évben szakdolgozói fórumok és workshopok is megrendezésre kerülnek, ahol a kardiológiai prevenciós és rehabilitációs team orvos tagjain kívül pszichológusok, dietetikusok, gyógytornászok, ápolók és asszisztensek is megbeszélhetik aktuális témáikat.
FONTOSABB IDŐPONTOK:
Első - második értesítő postázásának határideje: 2016. március 30.
Absztrakt beküldési határidő: 2016. augusztus 1.
Kedvezményes részvételi díj fizetésének és szállásfoglalásnak határideje: 2016. augusztus 10.
Rendezvény kezdete: 2016.09.22.
Rendezvény vége: 2016.09.24.
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe: 1036 Budapest, Lajos u. 66. „A” lh., 4. em., (Buda Square Irodaház)
Tel: 06-1-299-0184, 06-1-299-0185
Fax: 06-1-299-0187
E-mail: convention@convention.hu
Helyszín: 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4. (korábban Universitas utca)
Kapcsolódó dokumentumok (4)
5th Central European Conference on Noninvasive Cardiovascular Imaging (CEcniCVI) konferenciaTisztelt Kollégák!
2016. szeptember 20-23. között kerül megrendezésre Budapesten a 5th Central European Conference on Noninvasive Cardiovascular Imaging (CEcniCVI) konferencia, melynek helyszíne a Budai vár MTA díszterme (Budapest, Vár épületegyüttes 1014 Országház u. 28-32.)
A konferencia honlapja: www.cecnicvi.com
Az angol nyelvű konferencia előadói gárdáját a képalkotó kardiovaszkuláris diagnosztika területének legnevesebb amerikai és európai előadói képezik, garantálva a minőségi, magas színvonalú szakmai továbbképzést.
A kongresszus szponzorainak és szervező bizottságának köszönhetően az MKT tagjai ingyenesen vehetnek részt a rendezvényen.
A részvételi szándékot kérem jelezzék Dr. Maurovich-Horvat Pálnak a cecnicvi@gmail.com e-mail címre írt levéllel.
Kérünk mindenkit, hogy részvételi szándékát szíveskedjen szeptember 5-ig jelezni, hogy a névjegykártyája időben elkészülhessen.
A konferencián való részvételért a magyar továbbképzési rendszerben (OFTEX) 50 kredit pontot lehet szerezni.
Mindenkit szeretettel várunk!
Üdvözlettel:
Dr. Battyáni István, Pécs
Dr. Maurovich-Horvat Pál, Budapest
Dr. Robert Steiner, Philadelphia, USA
a CEcniCVI konferencia szervező bizottsága
Rendezvény kezdete: 2016.09.20.
Rendezvény vége: 2016.09.23.
Helyszín: 1014 Budapest, Országház u. 28-32., Budai vár MTA díszterme
A rendezvény Web oldala: http://cecnicvi.com/
INO WorkshopIdőpont: 2016.09.16.
Tudományos információ: Prof. Dr. Merkely Béla
Szervező: STAND-ART Event Management
E-mail: info@stand-art.hu
Helyszín: 1122 Budapest, Városmajor u. 68., Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika
Kapcsolódó dokumentumok (1)
School of MRI: Advanced Cardiac MRI organized by the European Society for Magnetic Resonance in Medicine and BiologyFor more information and registration please visit the website http://www.esmrmb.org/index.php?id=/en/school_of_mri/school_of_mri_2016/advanced_cardiac_mr_imaging.htm
Rendezvény kezdete: 2016.09.01.
Rendezvény vége: 2016.09.03.
Helyszín: Horvátország, Zágráb,
A rendezvény Web oldala: http://www.esmrmb.org
Kapcsolódó dokumentumok (1)
2nd European Update Congress in CardiologyDear Colleagues,
The first Cardio Update Europe which just wrapped up in Vienna on 15-16 May 2015 was a huge success. Thank you to everyone who participated!
We would now like to announce the 2nd Cardio Update Europe which will take place next year in Budapest on 1-2 July, 2016. In these two days all of the burning issues in cardiology will be addressed by leading experts in their fields.
Both clinicians and practitioners will profit immensely from the lectures, and will improve their clinical and practical knowledge, as well as the quality of their daily work. Moreover, you will also have the opportunity to interact with colleagues, exchanging experiences and information on current trends and future directions in cardiology.
Make use of our early bird discount and register now for the 2nd Cardio Update Europe. See also our Team Ticket special - offering a 50% discount when more than one person registers! REGISTRATION
Finally, there is no doubt that Budapest is an extraordinary city to visit in June. We look forward to seeing you there!
Sincerely,
Michael Böhm, Germany
Kurt Huber, Austria
Andre Keren, Israel
Béla Merkely, Hungary
National Chair: Róbert Gábor Kiss
Az előzetes program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2016.07.01.
Rendezvény vége: 2016.07.02.
Helyszín: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.cardio-update-europe.eu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Congress of Cardiovascular Prevention in Pre-Elderly and Elderly IndividualsFirst Congress of Cardiovascular Prevention in Pre-Elderly and Elderly Individuals (CPPEI 2016), June 30 – July 2, 2016 in Bratislava, Slovakia will bring together leading physicians, as well as industry experts to discuss the latest developments in Lipid Lowering Therapy, Antihypertensive Therapy, Atherogenic Dyslipidemia and more.
Rendezvény kezdete: 2016.06.30.
Rendezvény vége: 2016.07.02.
Helyszín: Szlovákia, Bratislava,
A rendezvény Web oldala: http://www.cardioelderly.org
III. Terhesség és szívbetegség vitafórumFő szervező: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Dr. Bálint Hajnalka, Dr. Temesvári András
Társ szervező: Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Prof. Dr. Rigó János, az MTA doktora
Kapcsolattartó: Dr. Bálint Hajnalka (balintoh@gmail.com, Mob: 06-70-3820268)
Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Jelentkezés:
Kérem, hogy részvételi szándékát, a férőhely és az ebéd biztosítása érdekében, szíveskedjenek emailben (kongenitalis.goki@gmail.com) jelezni 2016. június 10-ig.
Részvételi díj: 10.000 Ft (helyben fizetés).
További részletek a kapcsolt dokumentum alatt!
Időpont: 2016.06.17.
Helyszín: 1074 Budapest, Rákóczi út 90., Hotel Hungaria City Center,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
LMCmed ForumDear Colleagues,
Modern health care systems across the globe, irrespective of their geography, organisational structure and economic status, aspire to deliver effective, readily available, easily accessible, safe, qualitative and efficient health care services to those in need. Nonetheless, this endeavour has been more challenging than ever before, due to a combination of prevailing demographic, technological, societal and economic trends.
Despite immense efforts over the past decades many inequalities, gaps, and inefficiencies exist in the care of citizens across and within different countries and socio-economic groups, creating a sub-optimal and unacceptable reality. The aforementioned impose a vivid need to develop new sets of personal and organisational skills, to challenge the status quo, to share learnings and best practices, to change our way of thinking and to find innovative approaches to the health care business.
The management in cardiology forum will bring together a plethora of stakeholders, including health care professionals, managers, academics, decision and policy makers, as well as analysts, from a variety of geographical and institutional settings. The forum will give them the opportunity to interact and to exchange ideas, knowledge, experiences and best practices around health policy, health economics, health management, and health leadership matters.
In particular, well acknowledged and reputable leaders will analyze and discuss in depth the dynamics and trends in the epidemiology and burden of disease, the evolution and appraisal of new medical technologies, the role of information and data, and the factors determining the effective organization and financing of healthcare services.
The course, on the other hand, will also focus on themes such as leadership, management, change, innovation, partnership, human resource handling, and motivation. Through the active and interactive engagement of aspiring leaders with a multi professional and multicultural group of professionals, this event is bound to be prolific for all the parties involved.
In this context, allow me, on behalf and as Chair of the Organizing Committee, to invite you to Vienna next June.
Prof. Panos E. Vardas MD, PhD (London)
Professor of Cardiology, University of Crete
Immediate ESC Past President
Chairman European Heart Agency (ESC) Brussels
Rendezvény kezdete: 2016.06.16.
Rendezvény vége: 2016.06.18.
Helyszín: Ausztria, Bécs,
A rendezvény Web oldala: http://www.lmcforum.org/
SFRR Europe meeting 2016Dear Friends and Colleagues
As a chairman of the SFRR Europe meeting I would like to cordiallyinvite you to the forthcoming annual meeting of the society, which is being held in Budapest, Hungary from June 9-11, 2016. One of the aims of this meeting is to offer opportunities to scientists and medical-health professionals to present their most recent research.
Budapest is one of the most exciting, vibrant capitals in Europe. Budapest was originally made up by the amalgamation of three smaller cities, Buda, the hilly section overlooking the Danube River, Obuda (ancient city from the Roman Empire) and Pest, which is on the east bank of the Danube. Budapest is known as the Queen of the Danube, and the beauty of this city attracts nearly 4.5 million visitors each year. Budapest is in the center of Europe with easy access to most European cities. Budapest is the 6th most popular city in Europe for tourists according toEuromonitor. This city has an historical core, which has been designated as a world heritage site, and the Pest side has a pulsating youthful night life with unique open air pubs, restaurants and bars. You can enjoy galleries, concerts or just enjoy dinner on the beautiful banks of the Danube.
The venue for the conference is on the Buda side, at the Hungarian University of Physical Education, (HUPE), which is only a 5-10 minute walk from several three and four star hotels. The center of the city is just a 20 minute walk awayor five minutes by public transport.
World leading scientists will take part in this meeting, offering an excellent opportunity to medical and health professionals to exchanges ideas and get updated in the exciting field of free radical research and free radical associated diseases.
The meeting has been set up and organized by the International Scientific Committee and the local Organizing Committee representing SFRRE/SFRBM.
We will do our very best to present a very exciting, unforgettable SFRRE meeting for you, in one of the most beautiful, vibrant cities in Europe.
Zsolt RADAK, PhD
Chair of SFRRE-2016
Rendezvény kezdete: 2016.06.09.
Rendezvény vége: 2016.06.11.
Helyszín: Budapest, Hungarian University of Physical Education
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XX. Debreceni Nephrologiai Napok Elkészült a szakmai program, letölthető ide kattintva >>
Online jelentkezési lehetőség, további részletek kongresszus honlapján www.nephrologia.com
Kedves Kollégák!
Szeretettel meghívjuk és örömmel várjuk Önt és munkatársait a 20. éves jubileumi Debreceni Nephrologiai Napokra (DNN)!
Az idén is 50 kreditponttal akkreditált és az eddig több, mint 13 ezer 400 látogatóval büszkélkedő DNN 2016-ben is színes, érdekes és gyakorlatias szakmai programot kínál a résztvevőknek. A szokásos négynapos orvos-szakmai programot kétnapos ápolói továbbképzés egészíti ki.
A részleteket a kongresszus honlapján találják, melyet folyamatosan töltünk fel.
A kongresszus ideje: 2016. június 1-4. (szerda-szombat)
Helyszíne: Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Elméleti tömb
Kedvezményes jelentkezési határidő: 2016. május 16.
Akkreditáció: orvosoknak és gyógyszerészeknek 50 pont
Szabadon választható - szakma szerinti pontszámként: háziorvostan, aneszteziológia- és intenzív terápia, belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, diabetológia, kardiológia, nephrológia, urológia.
Jelentkezési lehetőség: on-line, a kongresszus weboldalán, melyet elindítottunk.
Szervező Iroda: Club Service Kft.
E-mail: DNN2016@clubservice.hu , Tel.: 52/522-222, Fax: 52/522-223
Szeretettel várjuk Önöket az egyik legrangosabb és leglátogatottabb hazai továbbképzésre!
A Szervező Bizottság nevében:
Dr. Balla József
egyetemi tanár
Debreceni Egyetem Nephrologiai tanszék vezetője,
Magyar Nephrológiai Társaság alelnöke
Dr. Kárpáti István
egyetemi docens
Debreceni Egyetem Népegészségügyi Medicina Tanszék vezetője,
Magyar Nephrológiai Társaság főtitkára
Dr. Mátyus János
egyetemi docens
Magyar Nephrologiai Társaság Klinikai Nephrologiai Bizottság vezetője
Rendezvény kezdete: 2016.06.01.
Rendezvény vége: 2016.06.04.
Szakterület(ek): Nephrologia
Helyszín: Debrecen, Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Elméleti tömb
A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com
II. Sürgősségi Orvostani FórumA Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat és a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság továbbképző kongresszusa II. Sürgősségi Orvostani Fórum címmel megrendezésre kerül.
A kongresszus honlapján keresztül poszterek beadására is lehetőséget biztosítunk.
Részletes program és regisztráció a kongresszus web oldalán lehetséges.
A Meghívó és a hozzá tartozó program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2016.05.13.
Rendezvény vége: 2016.05.14.
Helyszín: Debrecen, Hotel Lycium és Kölcsey Központ
A rendezvény Web oldala: http://belklinika.com/sof2016/
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Kardiológusok Társasága 2016. évi Tudományos KongresszusaTovábbi részletek: www.mkardio.hu/mkt2016
Rendezvény kezdete: 2016.05.05.
Rendezvény vége: 2016.05.07.
Szervező: EKHO 94. Kft, Szendrey Éva
Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: +36 (52) 537-537
Fax: +36 (52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca, Kongresszusi Központ
XIII. Down Szimpózium - Gyermekkardiológiai szekcióA XIII. Down Szimpózium április 21-23. között kerül megrendezésre. A rendezvény utolsó napján, április 23-án kerül sor a Gyermekkardiológiai szekcióra, melynek programját letöltheti a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2016.04.23.
Helyszín: Szeged,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Hirtelen szívhalál 2016A Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker és az Intenzív Terápiás/Resuscitációs munkacsoportjai, a Magyar Oxyológiai Társaság, a Debreceni Egyetem ÁOK Sürgősségi Orvostan és Családorvostan Tanszéke
Hirtelen szívhalál 2016
címmel tudományos ülés keretében továbbképző tanfolyamot szervez
Akkreditáció
A tanfolyamot a DE Szak-és Továbbképzési Központja akkreditálja aneszteziológusok, belgyógyászok, családorvosok, kardiológusok, oxyológus és sürgősségi szakorvosok, ápolók, mentőtisztek és szakápolók számára.
A továbbképzés akkreditált.
A pontszám orvosoknak tesztvizsgával: 8 (nyolc), szakdolgozóknak 20 (húsz) pont.
Részvételi díj nincs
Jelentkezési határidő: 2016. április 15.
Jelentkezés, információ:
Heimné Csige Ildikó
DE ÁOK Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostan Tanszék
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Telefon: 52 258 023 Fax: 52 255 951
E-mail: postaim@vipmail.hu
A Meghívó tartalmazza a Jelentkezési lapot és részletes Programtervet, amely megtekinthető és letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!
Rendezvény kezdete: 2016.04.22. 14:00
Rendezvény vége: 2016.04.22. 18:00
Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE ÁOK Elméleti Tömb Tanterme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Képalkotó Diagnosztika a Kardiológiában - Koszorúér betegség - “Ami tíz év alatt változott"A tudományos program fő sarokpontjai:
Stabil koszorúér betegség
• koronarográfia
• EKG diagnosztika
• echocardiographia
• stressz echokardiographia
• szöveti Doppler echocardiographia
• nukleáris kardiológia
• multislice CT
• Kardiovaszkuláris MR
Instabil Koszorúérbetegség
• noninvazív diagnosztika - EKG
• echocardiographia
• Invazív diagnosztika
Kiemelt rizikó csoportok
• diabeteszesek
• túlsúlyosak
• hiperlipidémiások
• dohányosok
• egészségügyi dolgozók
A koszorúér betegség populációs megjelenési formái
• fiatalok
• nők
• időskorúak
• szív transzplantálta
Akkreditáció:
A rendezvény akkreditációja folyamatban van.
Jelentkezés:
Kérjük a mellékelt jelentkezési lapot a Régió-10 Kft. címére kitöltve, aláírva eljuttatni. A jelentkezési lap kitöltése megrendelésnek tekintendő. Az iroda a beérkezések sorrendjében válaszol.
Általános információk:
Tülkös Anett
Régió-10 Kft. Kongresszusi Iroda
6720 Szeged, Dugonics tér 12.
Tel./Fax: +36 62 710 500, +36 20 469 6190
E-mail: info@regio10.hu
Az esemény Meghívója és Jelentkezés lapja megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2016.04.22.
Rendezvény vége: 2016.04.23.
Tudományos információ: Dr. Dinnyés József - osztályvezető főorvos
Munkahely neve: Vaszary Kolos Kórház Belgyógyászat, Kardiológia
Tel: +36 30 9485 539
E-mail: jozsefdinnyes@gmail.com
Helyszín: 2500 Esztergom, Szent István tér 10., Szent Adalbert Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.regio10.hu/esztergom2016
Kapcsolódó dokumentumok (3)
24. Alpok Adria Kardiológiai TalálkozóElőzetes program megtekinthető!
Rendezvény kezdete: 2016.04.21.
Rendezvény vége: 2016.04.23.
Helyszín: Bécs,
XXIII. Ifjúsági Kardiológus NapokAz MKT Ifjúsági Bizottsága szervezésében
Tisztelt Ifjú Kardiológus Kollégák!
Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a XXIII. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományokhoz híven 2016-ben ismét Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre, időpontja: 2016. április 15-17.
A rendezvényre a jelentkezés elindult!
Az alábbi linkre kattintva lehet jelentkezni:
www.mkardio.hu/ifkan2016
Rendezvény kezdete: 2016.04.15.
Rendezvény vége: 2016.04.17.
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Munkahely neve: Ifjúsági Bizottság
Címe: 1146 Budapest, Cházár A. u. 19.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Helyszín: 3517 Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Palota Szálló
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Echokardiográfiás TanfolyamA tudományos ülés pontszerző, akkreditált tanfolyam: 16 pont
Regisztráció, jelentkezés a társasági programra, szállásfoglalás és további információk a tanfolyam honlapján: http://pcongress.hu/CongressRegisztracio/index/66
A folyamatosan frissülő tudományos program elérhető:
http://pcongress.hu/Congress/tudomanyos_program/66
A Meghívó és a Programterv letölthető formátumban megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2016.04.08.
Rendezvény vége: 2016.04.09.
Helyszín: 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4., Hotel Makár****
Kapcsolódó dokumentumok (2)
ELÉG AZ AMPUTÁCIÓBÓL, ÉLJEN KÉT LÁBBAL A FÖLDÖNl Országos Érszűkület Nap (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, 2016.03.17-én)Egészségünk Érdekében – Járjon a lábaiért!
Országos Érszűkület Nap idén is!
A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság 2016-ben immár harmadik alkalommal rendezi meg a magyarországi Érszűkület Napot, melyet az európai „PAD and Vascular European Days” kezdeményezés hívott életre.
A szervezők 2016. március 17-én 11 és 17 óra között, 6 helyszínen, egész napos orvosi tanácsadással, boka/kar index méréssel, és pulzus önvizsgálat oktatással várják az érdeklődőket.
A perifériás érbetegség (PAD), közismert nevén az érszűkület, az általános érelmeszesedés egyik megjelenési formája, hazánkban mintegy 400 ezer embert érint. Magyarországon minden 2. halálesetért a keringési rendszer betegsége a felelős, azaz e betegségcsoport nagyobb halálozási rizikót jelent, mint a rettegett daganatos megbetegedések.
Magyarországon jelenleg minden hetedik percben meghal valaki az érszűkület következtében! A diagnózist nehezíti, hogy e betegség sokáig tünetmentes maradhat, holott már az enyhébb fokú, tünetekkel nem járó betegek közt is jóval gyakoribb a szívinfarktus vagy az agyvérzés kialakulásának lehetősége. Klinikai vizsgálatok igazolták, hogy az érszűkületben szenvedő betegek 30%-a 5 éven belül elhalálozik, de a legsúlyosabb stádiumban az un. kritikus végtagischemiában szenvedők éves halálozása eléri a 20%-ot is. Hazánkban évek óta 5-6000 között mozog a végtag amputációk száma, az arány 100.000 lakosra vonatkoztatva több mint 2,5-szeresee a szomszédos Ausztriáénak. Ezen betegek mintegy 40%-a 1 éven belül életét veszíti.
Az érszűkület három fő rizikófaktora: a dohányzás, a cukorbetegség, és a mozgásszegény életmód sokszor együttesen jelentkezik az érintettnél. További kockázatot jelent a magas koleszterinszint, a magasvérnyomás-betegség, a helytelen étkezés, kóros elhízás, valamint a betegség korábbi előfordulása a családban. Amennyiben a hajlamosító tényezőket olvasva magára ismer valaki, úgy a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság szakemberei javasolják a részvételt az Érszűkület Napon.
A Társaság célja idén is az, hogy felhívja a magyar lakosság figyelmét a perifériás érbetegség veszélyeire, mivel a betegség – ha gondolnak rá – egyszerűen kimutatható. Az elmúlt két évben több ezer érdeklődő vett részt az eseményen, és a látogatók 15%-ánál merült fel az érszűkület gyanúja – akiket alapos tájékoztatás után angiológiai/érsebészeti kivizsgálásra, vagy háziorvoshoz irányítottak a szakemberek.
Ez évben 2016. március 17-én, Budapesten és 5 nagyvárosban – Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged – ismét tájékoztató kiadványokkal, rizikófelmérő tesztekkel, orvosi tanácsadással, és a betegség megállapítására szolgáló boka/kar index méréssel, valamint pulzus önvizsgálat oktatással várják majd az érdeklődőket.
Az ingyenes szűrővizsgálatra 2016. március 17-én 11-17 óra között az alábbi helyszíneken kerül sor:
Budapest Corvin Plaza
Szeged Szeged Plaza
Debrecen Debrecen Plaza
Pécs Janus Pannonius Klinikai Tömb
Győr Győr Plaza
Miskolc Miskolc Plaza
A rendszeres séta a betegség megelőzésében és kezelésében is fontos szerepet játszik, ezért az idei rendezvény mottójához kapcsolódóan – Sétáljon a lábaiért! – szakképzett gyógytornász vezetésével 12 órakor (délben) a budapesti helyszínen 30 perces, tematikus sétát szerveznek a kezdeményezők. Az akcióra érbetegeket és egészségeseket egyaránt szeretettel várnak.
A rendezvényekre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!
További sajtóinformáció:
VM.komm Kommunikációs Tanácsadó iroda
Nagy Ákos
Tel.: (1) 350-6951. 20/9331-801
E-mail: nagy.akos@vmkomm.hu
Letölthető dokumentumok:
Érszűkület Nap 2016 - Ingyenes boka/kar index mérés hat helyszínen >>
Sétáljon a lábaiért… és az életéért! - Érszűkület Nap 2016. szórólap >>
Érszűkület Nap 2016 - Sajtóközlemény (2016. március 17.) >>
Lábteszt, tesztelje artériáit! >>
Időpont: 2016.03.17.
Szakterület(ek): Belgyógyászat
Helyszín:
13th International Dead Sea Symposium (IDSS) on Innovations in Cardiac Arrhythmias and Device TherapyFollowing the tremendous success of the last IDSS which was attended by more than 800 participants from 38 countries, it is with great pleasure that we invite you to the 13th International Dead Sea Symposium (IDSS) on Innovations in Technology, Treatment & Prevention of Cardiac Arrhythmias, scheduled for March 6-9, 2016.
This biannual international symposium has been held in Israel since 1992, and contributes to making our country one of the leaders in innovative electrophysiology.
The 2016 symposium will focus broadly on emerging technology and therapies and will comprise all phases of the innovation process, e.g. ongoing or recently completed studies on devices, ablation, and mapping. This approach will facilitate comprehensive exposure to medical device and biotechnology innovations.
The International Program Committee in close collaboration with leading scientific societies are preparing a stimulating, multidisciplinary scientific program for professionals in all disciplines of arrhythmia: electrophysiologists, clinical cardiologists and internists, for physicians working in sport medicine and family physicians, an innovative scientists, biomedical engineers, entrepreneurs and the industry.
The meeting will commence with a full day of workshops and mini-courses on ECG, CRT, AF & VT ablation and cardiac anatomy – a unique opportunity to learn and practice how to.
It will continue with a two day conference focusing on the use advance technology and therapies intended to save hearts and lives. The program will highlight numerous hot topics on basic, pediatric and adult electrophysiology, including multidisciplinary approaches in treatment of AF, HF and prevention of sudden cardiac death.
These themes will be discussed in sessions and satellite symposia and will include presentations from international and Israeli experts focusing on new therapies and various stages of research, combined with live presentations to emphasize the impact of novel technologies on current and future therapy – especially the future of ablative interventions and the many innovations under investigation for treating cardiac arrhythmias using various mapping techniques or combined surgical and interventional pathways.
Traditionally, the IDSS program will also comprise workshop designed for nurses and technicians working in pacing, EP and cardiac care units.
The 13th IDSS will be held in the elegant and picturesque venue of the David InterContinental Hotel & Convention Center, Tel Aviv.
We look forward to the pleasure of hosting you at what promises to be an exciting and fruitful meeting of a high scientific standard.
Rendezvény kezdete: 2016.03.06.
Rendezvény vége: 2016.03.09.
Helyszín: Israel, Tel-Aviv,
A rendezvény Web oldala: http://idss-ep.com/
XXI. Kardiológiai Napok Továbbképző KonferenciaJelentkezni: www.ekho94.hu oldalon.
Kedvezményes regisztráció határideje: 2016. február 04.
Regisztráció határideje: 2016. február 25.
Az előzetes program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2016.03.02.
Rendezvény vége: 2016.03.05.
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Kongresszusi Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Phader Spring ForumForumul de Primavara PHADER
Subjects:
PTH IN CONGENITAL HEART DISEASE
RIGHT-SIDED HEART FAILURE
RARE DISEASE WORLD DAY
Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!
Rendezvény kezdete: 2016.02.26.
Rendezvény vége: 2016.03.01.
Helyszín: Románia, Sibiu,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Haladó Echokardiográfiás TanfolyamRegisztráció a tanfolyam helyszínén, 2016. január 29.- én, pénteken 07.30-15.00 között, valamint 2016. január 30-án, szombaton 08.00-12.00 között lehetséges.
Regisztrációs díjjak:
2016. január 20-ig történő jelentkezés esetén: 14.000 Ft/fő
2016. január 20-a utáni jelentkezéssel: 18.000 Ft/fő
A tanfolyam a Semmelweis Egyetem által a SE-TK/2016.I./00057 kódszámon akkreditált továbbképző tanfolyam.
Pontértéke orvosok részére 22 pont tesztírással.
Szakképesítés amelyhez pontszámként el- számolható:
1. aneszteziol.-intenzív terápia;
2. belgyógyászat;
3. kardiológia;
4. sürgősségi orvostan.
A tanfolyam jellege: szabadon választható
Rendezvény kezdete: 2016.01.29.
Rendezvény vége: 2016.01.30.
Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát utca 62-64., Danubius Health Spa Resort Hélia
EKG Kurzus MeghívóAz EKG kurzus tavasszal is folytatódik 10 előadással a budapesti Szent Ferenc Kórházban.
A regisztráció ingyenes.
Előadók: Dr. Zámolyi Károly és Dr. Pintér Arnold (Torontó)
PROGRAM:
2016.jan.25 (hétfő) 13 órától 14 óráig
Ritmuszavarok mechanizmusa
2016.febr.4 (csütörtök) 13 órától 14 óráig
Pitvari tachyarrhythmiák
2016.febr.18 (csütörtök) 13 órától 14 óráig
Pitvarfibrilláció
2016.márc.10 (csütörtök) 13 órától 14 óráig
Preexcitatio ekg jelei
2016.márc.24 (csütörtök) 13 órától 14 óráig
Keskeny QRS tachycardiák
2015.ápr.7 (csütörtök) 13 órától 14 óráig
Széles QRS tachycardiák
2016.ápr.21 (csütörtök) 13 órától 14 óráig
Bradyarrhythmiák – vezetési zavarok
2016.máj.2 (hétfő) 13 órától 14 óráig
Pacemaker alapismeretek I.
Dr.Pintér Arnold (Torontó)
2016.máj. 26 (csütörtök) 13 órától 14 óráig
Pacemaker alapismeretek II.
Dr.Pintér Arnold (Torontó)
2016.jún.16 (csütörtök) 13 órától 14 óráig
Toxikus hatások, proarrhythmia ekg jelei
Rendezvény kezdete: 2016.01.25.
Rendezvény vége: 2016.06.16.
Helyszín: 1021 Budapest, Széher út 73, Szent Ferenc Kórház előadóterme (3.emelet)
'Sürgősség, neurológia és vascularis intervenció' KonferenciaTisztelt Kolléganő! Kolléga Úr!
Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait konferenciánkra.
A Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Szegedi Tudományegyetem Oktatókórházának Sürgősségi Betegellátó Osztálya, Neurológiai és Stroke Osztálya illetve Invazív Kardiológiai részlege egy napos továbbképzést szervez „Sürgősség, neurológia és vascularis intervenció” címen.
Időpont: 2016. január 23.
Helyszín: Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel (6000 Kecskemét, Izsáki út 6.)
A Szegedi Tudományegyetem SZTE-ÁOK/2016. I./00054 számon 17 pontra akkreditálta kurzusunkat belgyógyászok, neurológusok, kardiológusok és sürgősségi – oxyológus szakorvosok részére.
Kurzusunk célja, hogy gyakorló orvosok számára interdisciplinaris áttekintést adjon a sürgősségi ellátás neurológiai és invazív kardiológiai aktualitásairól. A konferenciára történő jelentkezés, illetve további részletek az Oftex honlapján is elérhetőek.
Rendezvény honlapja >>
A részletes Meghívót megtekinthetik a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2016.01.23.
Helyszín: 6000 Kecskemét, Izsáki út 6., Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
VIII. Szívelégtelenség Napok
Idén Hajdúszoboszló ad otthont a VIII. Szívelégtelenség Napoknak
Regisztrációs határidő: 2016. január 15.
Kreditpont: 36 pont
Rendezvény kezdete: 2016.01.22.
Rendezvény vége: 2016.01.23.
Helyszín: Hajduszoboszló, Mátyás király sétány 10., Hunguest Hotel Béke****
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/index.php
Magyar Kardiológusok Társasága Szívizombetegségek és szívelégtelenség Munkacsoport - Szívelégtelenség Napok
Rendezvény időpontja: 2016. január 22-23.
Rendezvény helyszíne: Hajdúszoboszló, Hunguest Hotel Béke, (Mátyás király sétány 10.)
Programterv: A szívelégtelenség aktuális kérdései
Tudományos információ: Dr. Nyolczas Noémi
E-mail: nyolczasnoemi@gmail.com
Rendezvény kezdete: 2016.01.22.
Rendezvény vége: 2016.01.23.
Szervező: Dr. Szendrey Sándorné
Munkahely neve: EKHO '94 Kft.
Címe: 4032 Debrecen, Babits Mihály u. 8.
Tel: 06-52-537-537
Fax: 06-52-538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király stny. 10, Hungest Hotel Béke
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
XXIII. Kardiológiai NapA rendezvény témája:
„Akut és sport kardiológia napi dilemmái és aktualitások„
Kredit pont: 12
További részletek ITT >>
Időpont: 2016.01.15.
Tudományos információ: Dr. Csapó Kálmán Phd.
E-mail: drcsaka@gmail.com
Szervező: Ócsai Ágnes
Munkahely neve: Szerviz Iroda Utazásszervező Kft.
Címe: Miskolc, Mártírok u.1.
Tel: 46 414-399, 505-597
E-mail: a.ocsai@szerviziroda.hu
Helyszín: Miskolc - Lillafüred, Hotel Palota
Gottsegen György országos Kardiológiai Intéze Gyerek és felnőtt kongenitalis fórumTéma:
Aorta betegségei a prenatalis diagnosztikától az idős korig
Jelentkezés:
kongenitalis.goki@gmail.com
vagy: Varga Katalin tel./fax: +36-1-2155593, illetve Takács Edit +36-70-3389212.
Akkr. pont: 12
Díj: 8.000 Ft.
Program:
Aorta betegségei
9.00- 9.20- Prenatalis diagnosztika. Dr. Ladányi Anikó
Bicuspidalis aorta billentyű
9.30-9.50 Bicuspidalis aorta billentyű- plasztika felnőtt korban- sebészeti lehetőségek, eredmények- Dr. Székely László, PhD (15p.)
9.50-10.10 Gyerekkori kongenitalis aorta billentyű plasztikai műtétek eredményei- Dr. Nagy Zsolt (15p.)
10.10- 10.40 Aorta billentyű betegségek – ajánlott műtét típus fiatal nőknél. –Dr. Bálint Hajnalka PhD (15p.)
Az aorta stenosisos nők terhessége- saját eredményeink- Dr. Kőhalmi Dóra (10p.)
10.45-11.00 Kávészünet
Ross műtét
11.00- 11.20 Ross műtét- még mindig jó választás? Saját gyerekkori eredményeink - Dr. Prodán Zsolt – Dr. Nagy Zsolt (15p.)
11.20- 11.40 Hosszú távú követés; eredményeink felnőtt betegeknél- Dr. Temesvári András (15p)
Arterialis switch:
11.40-12.10- Neoaorta billentyű regurgitatio és neoaorta dilatatio: gyakoriság, diagnosztika és műtéti indikáció. Dr. Vilmányi Csaba- Dr. Ablonczy László (15 p.)
12.15-12.40 Ebéd
Coarctatio aortae kezelése: pro és kontra
12.40- 13.10 Intervenció vs. sebészet (hybrid terápiák)- Prof. Dr. Szatmári András (15p)
vs. Dr. Prodán Zsolt – Dr. Nagy Zsolt (15p)
13.10- 13.40 Hosszú távú követés. Saját eredményeink. gyerek vs. felnőtt populáció Dr. Kiss Éva- Dr. Környei László vs. Dr. Bálint Hajnalka PhD. (15p. vs. 15 p.)
Subaortikus stenosis
14.00-14.20 Hosszú távú követés- kihívások. Saját eredményeink.- Dr. Szegedi Margit
Fórum zárása
Időpont: 2015.11.27.
Helyszín: Gottsegen György, Országos Kardiológiai Intézet, II. em. Tanácsterem
III. Budapesti Kardiológiai Napok - Visszaadott életévekTársaságunk támogatásával most egy olyan háziorvosoknak, kardiológusoknak, belgyógyászoknak és más orvosoknak szóló továbbképző rendezvényt szerveztünk, mely egyfajta folytatása a korábban Budapesti Kardiovaszkuláris Szimpózium néven korábban megrendezett eseményeknek. Két ízben már részt vehettek a korábbi Budapesti Kardiológiai Napokon, amely a diabetes és a keringési betegségek közötti kapcsolatot kereste, majd pedig a keringési betegségek kezelésének életmentő vonatkozásait a "visszaadott életéveket" taglalta. Az előző két rendezvényt a hallgatóság jól fogadta, teli előadóteremben lehettünk együtt.
További részletek letölthetőek a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
Rendezvény vége: 2015.11.14.
Tudományos információ: Prof. dr. Kiss Róbert PhD
Munkahely neve: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Honvédkórház
Címe: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44.
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Szervező: Miklósi Ferenc
E-mail: convention@convention.hu
Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16., Aquaworld Resort
Kapcsolódó dokumentumok (4)
ACCA Éves kongresszusaAz ACCA 2015. október 17. és 19. között rendezi meg Éves Kongresszusát Bécsben. Az idei kongresszus fókusza: "Innovating to improve acute cardiovascular care". Zima Endre, az ACCA magyarországi képviselője ezúton szeretné felhívni az érdeklődő kollégák figyelmét, hogy szeptember 30-ig 50%-os engedménnyel lehet regisztrálni az idei kongresszusra. Aki szeretné igénybe venni a kedvezményes regisztrációt, az a csatolt dokumentumot kitöltve küldje vissza a szervezőknek.
A rendezvény programja itt található: http://www.flipsnack.com/Escardio/acute-cardiovascular-care-2015-advance-programme.html?b=1&p=1
További részletek és jelentkezés a kapcsolódó dokumentumokban!
Rendezvény kezdete: 2015.10.17.
Rendezvény vége: 2015.10.19.
Helyszín: Ausztria, Bécs,
Kapcsolódó dokumentumok (2)
MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának 23. Kongressusa
A SZERVEZŐ BIZOTTSÁG ELNÖKSÉGE:
Prof. Dr. Merkely Béla, a konferencia elnöke
Dr. Thury Attila, a szervező bizottság helyi elnöke
Fontosabb időpontok:
Első - második értesítő postázásának határideje: 2015. augusztus 21.
Kedvezményes részvételi díj fizetésének és szállásfoglalásnak határideje: 2015. szeptember 7.
Regisztrációra csütörtökön 08:00h - 19.00h között, pénteken: 07.30h – 18.00h között, szombaton 08.00h – 13.00h között van lehetőség.
A Továbbképző Tanfolyam orvosok részére PTE ÁOK/2015.II/00029-as kódszámon akkreditált, 40 kreditpont szerezhető.
Az Értesítő lapot és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!
Rendezvény kezdete: 2015.10.08.
Rendezvény vége: 2015.10.10.
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe: H-1036 Budapest, Lajos u. 66. A. Lh. 4. emelet Buda Square Irodaház
Tel: 06-1-299-0184, 06-1-299-0185
Fax: 06-1-299-0187
E-mail: convention@convention.hu
Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24., Hunguest Hotel Forrás****
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu
Kapcsolódó dokumentumok (3)
XIX. Kardiopulmonális KonferenciaA részvétel regisztrációhoz kötött!
Tudományos bizottság tagjai:
Karlócai Kristóf
Ugocsai Katalin
Varga János
Andrásofszky Zsolt
Faludi Réka
Losonczy György
Pénzes István
További információkat és a Jelentkezési lapot letölthetik a a kapcsolódó dokumentumok alól!
Rendezvény kezdete: 2015.10.02.
Rendezvény vége: 2015.10.03.
Helyszín: 3348 Szilvásvárad, Park u. 6., La Contessa Kastélyhotel és Rendezvényközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.regio10.hu/kardiopulm2015
Kapcsolódó dokumentumok (2)
X. Aritmia és Pacemaker KongresszusTisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Kollégák!
Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a X. Jubileumi Aritmia és Pacemaker Kongresszus idén Szegeden kerül megrendezésre az MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának és a Szegedi Tudományegyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központjának közös szervezésében 2015. október 1-3 között.
Az elmúlt 15 évben immáron ez a 3. Kongresszus, amely Szegedre vonzza a téma iránt érdeklődőket, és ezt elismerésnek érezzük azon hagyományok és munka iránt, mely évtizedek óta intézményünkben az aritmológia elektrofiziológia területén töretlenül folyik. A Jubileumi program különleges aktualitását az is adja, hogy a Kardiológia Központ és az Elektrofiziológiai Részleg ez év elejétől egy teljesen megújult, modern környezetben kezdte meg munkáját.
Mindenkit nagy szeretettel hívunk a Kongresszuson való részvételre, bizton remélhetjük, hogy ebben az évben a Jubileumi rendezvény rangjához illő nemzetközi színvonalú programot sikerül összeállítsunk. Erre garanciát jelentenek majd a szakma neves meghívott tengerentúli, európai és hazai képviselői. Törekszünk azonban arra is – és ez az egyik alapvető célunk -, hogy a Kongresszus programja ne csak a szűkebb elektrofiziológiai szakma képviselőit vonzza, hanem háziorvos, belgyógyász és kardiológus kollégák érdeklődését is felkeltse.
A Kongresszus színteréül a Napfény Városának egyik legkellemesebb helyszínét, a Hunguest Hotel Forrás komplexumot választottuk, mely minden bizonnyal garancia lesz a tudományos programokon túl, az azt követő regenerálódásra is.
A Szervező Bizottság nevében:
Dr. Sághy László PhD
Elektrofiziológiai Munkacsoport
vezetője
II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ
Fő témák:
• Legújabb eredmények a szívritmuszavarok gyógyszeres és eszközös kezelésében
• Pitvarfibrilláció korszerű kezelése
• Hogyan csináljuk? - Trükkök és tippek a ritmuszavarok katéteres kezelésében – nemzetközi előadók részvételével.
• Hogyan csináljuk?- Esetbemutatások a hazai centrumokból
• Szabad előadások magyar és nemzetközi centrumokból
• Szakasszisztensi szekció
Akkreditáció: A kongresszus szabadon választható továbbképzésként 16 ponttal akkreditálásra került.
Bővebb információkat és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!
Rendezvény kezdete: 2015.10.01.
Rendezvény vége: 2015.10.03.
Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 16-24, Hunguest Hotel Forrás
Kapcsolódó dokumentumok (3)
I. Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs KongresszusA Magyar Kardiológus Társaság Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Munkacsoportja, és a Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság közös szervezésében kerül megrendezésre az I. Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Kongresszus. Rendezvényünkre szeretettel várjuk mindazokat a kollégákat és munkatársakat, akik tevékenyen részt vesznek a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésében, gyógyításában vagy rehabilitációjában, és azokat is, akik érdeklődnek ezen nagyon fontos téma iránt.
Reményeink szerint a jelen kongresszussal sikerül hagyományt teremtenünk itt Pécsett, ahol a Pécsi Tudományegyetemen megalakult az ország első Kardiológiai Prevenciós és Rehabilitációs Tanszéke. A későbbiekben évente/kétévente megrendezésre kerülhet kongresszusunk.
A kongresszus fő témáinak összeállítása során törekedtünk a minél szélesebb érdeklődésre számot tartó témák kiválasztására, Örömünkre szolgál, hogy előadóink között az ország legjobb szakembereit, a témák elismert szaktekintélyeit üdvözölhetjük. Az eddig is méltán vonzó turisztikai célpontként számon tartott Pécs, az Európai Kulturális Főváros cím elnyerése során tovább szépült. A kongresszus helyszínéül a csodálatos Kodály Központot választottuk, a rendezvényt követő esti program pedig a Zsolnay Kulturális Negyedben kerül megrendezésre.
A tudományos ülésre és az azt követő szociális programokra minden érdeklődőt sok szeretettel várunk Pécsett 2015. szeptember 25-én és 26-án.
A Továbbképző Tanfolyam orvosok részére PTE AOK/2015.II/00124-es kódszámon akkreditált. Részvétel esetén a megszerezhető pontszám orvosok részére 28, mely az OFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti kötelező pontszámként kerülnek jóváírásra. „A NEFMI 63/2011. (11.29) rendelet 2. melléklete értelmében, az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel
rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen
történő részvétel - szakdolgozók részére - 12 pont.
Fő témák:
- Kardiovaszkuláris prevenció és rehabilitáció hazai aktualitásai
- Kardiológiai rehabilitációs EU project kerekasztal - a finanszírozás nehézségei
- A kardiovaszkuláris rizikó csökkentése - Újdonságok a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésében és kezelésében
- Szívelégtelen betegek rehabilitációja
- Táplálkozás és a kardiovaszkuláris betegségek
- Pszicho-szociális rizikótényezők a kardiovaszkuláris betegségekben
- Stroke prevenció
- A kardiológiai rehabilitáció speciális szempontjai
További információk a programról a kapcsolódó dokumentumokban!
Rendezvény kezdete: 2015.09.25.
Rendezvény vége: 2015.09.26.
Helyszín: Pécs,
Kapcsolódó dokumentumok (5)
Magyar Gyermekorvosok Társasága 2015. évi Nagygyűlése (Siófok, 2015.09.24-26.)A kongresszus helyszíne:Siófok, Hotel Azúr**** Rendezvényközpont (8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c.)
A kongresszus fő témái:
"Alapellátástól az intenzív ágyig"
• alapellátás
• gyermek sürgősségi és intenzív ellátás
• gyermekkardiológia
A kedvezményes regisztrációs lehetőséget MEGHOSSZABBÍTOTTUK!
A jelentkezés és a részvételi díj fizetésének új határideje: 2015. május 31.
További részletes információk, online regisztráció a rendezvény weboldalán: http://www.mgyt2015.hu/index.php >>
Rendezvény kezdete: 2015.09.24.
Rendezvény vége: 2015.09.26.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Helyszín: Siófok, Hotel Azúr
A rendezvény Web oldala: http://www.mgyt2015.hu
Magyar Stroke Társaság XII. konferenciája és a Magyar Neuroszonológiai Társaság konferenciájaA végleges program letölthető ide kattintva >>
A konferencia honlapja, ahol a további részletes információkat, online jelentkezési és szállásfoglalási lehetőséget találja:
http://www.altagra.hu/stroke
JELENTKEZÉS:
A konferencián való részvétel (előadás megtartása, poszter megjelentetése) regisztrációhoz kötött.
Kérjük, ellenőrizze, hogy elküldte-e a jelentkezési lapját, megkapta-e a visszaigazolást. Ha on-line jelentkezett, kérjük, ellenőrizze, hogy lezárta-e a jelentkezést (azaz letöltötte-e az előlegbekérő levelet). Ha a részvételét gyógyszergyár támogatta, akkor érdeklődjön, kérdezze meg, hogy minden rendben van-e.
Ha még ezután szeretne szállást foglalni, kérjük, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a szervezőkkel.
Ha segítségre van szüksége, kérjük, keresse a szervezőket.
FŐ TÉMÁK:
- Endovascularis, és műtéti megoldások a stroke ellátásban és prevencióban
- Vascularis idegsebészet
- Korszerű képalkotó és elektrofiziológiai módszerek acut stroke-ban
- Neuroszonológia
- Alapkutatás, experimentális preklinikai vizsgálatok
- A stroke ritka okai, ritka kórképek
- Praehospitalis ellátás és stroke ellátás szervezés
- Post stroke állapotok
- Stroke-rehabilitáció
- Szabad témák, Esetbörze
Minden érdeklődőt szeretettel várunk tehát Sopronban, 2015 szeptember 17-19 között.
A KONFERENCIA HELYSZÍNE:
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
9400 Sopron, Liszt Ferenc utca 1.
TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ:
Dr. Molnár Sándor
A Program Bizottság vezetője
Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet, Neurológiai Osztály
9400 Sopron, Győri út 15.
Telefon: + 36 30 228 7547
e-mail: molnarsandor@sopronkorhaz.hu
Bereczki Dániel MD, PhD, DSc, FESO
Elnök
Magyar Stroke Társaság
c/o Semmelweis Egyetem, Neurológiai Osztály
1038 Budapest, Balassa u. 6.
Telefon: +36 1 210 0337
e-mail: bereczki.daniel@med.semmelweis-univ.hu
Dr. Németh László,
Elnök
Magyar Neuroszonológiai Társaság
c/o Kanizsai Dorottya Kórház
8800 Nagykanizsa, Szekeres József u. 2-8.
Telefon: +36 93 502-048
e-mail: ne.laszlo@gmail.com
SZERVEZŐ
Biszkupné Nánási Klára
ALTAGRA Szervező és Utazási Iroda Kft
Tel: 06-28-432-985
E-mail: biszkup@altagra.hu
Rendezvény kezdete: 2015.09.17.
Rendezvény vége: 2015.09.19.
Szervező: Biszkupné Nánási Klára
Munkahely neve: ALTAGRA Szervező és Utazási Iroda Kft
Címe: www.altagra.hu
Tel: 06-28-432-985
E-mail: biszkup@altagra.hu
Helyszín: 9400 Sopron, Liszt Ferenc utca 1.
A rendezvény Web oldala: http://www.altagra.hu/stroke
Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek 6. FórumaFelnőttkorú Veleszületett Szívbetegek 6. Fóruma a Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványa és a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika szervezésében kerül megrendezésre.
Időpont: 2015.06.26.14 óra.
Helyszín: Szív és Érgyógyászati Klinika előadóterme 1122 . Városmajor u.68.
Védnökök: Prof.dr Bodor Elek Prof. dr Merkely Béla
Program:
Felnőttkorú Fallot tetralogia' 2015
Epidemiológia és adatfelmérési kérdések. E.a.: dr Havasi Kálmán
Klinikai nyomonkövetés módszerei. E.a.: dr Liptai Csilla
„Régi-új „ módszer – a BNP. E.a.: Prof. dr Kádár Krisztina
MRI a hosszútávú nyomonkövetésben. Ea.:dr Tóth Attila
Arritmológiai diagnosztikai módszerekről- „Loop recorder". E.a.: dr Gellér László
Redo műtétek típusai és eredményei. E.a.:Prof.dr Hartyánszky István
Fittség és veleszületett szívbetegség. E.a.: dr Apor Péter , Sió Eszter
Büfé rendelkezésre áll.
Rendezvény kezdete: 2015.06.26. 14:00
Rendezvény vége: 2015.06.26. 15:30
Helyszín: 1122 Budapest, Városmajor u.68., Szív és Érgyógyászati Klinika előadóterme
Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportja I. KongresszusaA Magyar Kardiológusok Társasága Echocardographiás Munkacsoportjának 2014. október 2-a és 4-e között tartott III. Kongresszusán alakult meg a Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportja, mely az összes kardiológiai képalkotással foglalkozó vizsgáló eljárást összefogja.
A korábbi munkacsoportok szekcióként teljes önállósággal működnek továbbra is a Képalkotó Munkacsoporton belül.
A Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoport elnöke:
Prof. Dr. Varga Albert
Az Echocardiographiás Szekció elnöke:
Dr. Hegedűs Ida
A Kardiovaszkuláris MR Szekció elnöke:
Prof. Dr. Simor Tamás
A Kardiovaszkuláris CT Szekció elnöke:
Dr. Kerecsen Gábor
A Nukleáris Kardiológia és Hibrid Képalkotás Szekció elnöke:
Dr. Pártos Oszkár
További információk, az előzetes program, valamint a jelentkezési lap megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!
Rendezvény kezdete: 2015.06.04.
Rendezvény vége: 2015.06.06.
Helyszín: Esztergom,
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Magyar Kardiológusok Társasága 2015. évi Tudományos KongresszusaTovábbi részletek: www.mkardio.hu/mkt2015
Rendezvény kezdete: 2015.05.06.
Rendezvény vége: 2015.05.09.
Szervező: EKHO 94. Kft, Szendrey Éva
Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: +36 (52) 537-537
Fax: +36 (52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca, Kongresszusi Központ
Szívelégtelenség és ritmuszavarok 2015Örömmel értesítjük, hogy 2015. április 24-én Debrecenben kerül megrendezésre a "Szívelégtelenség és ritmuszavarok 2015" tudományos ülés és továbbképző tanfolyam.
Helyszín: Az DE KK Elméleti Tömb Tanterme Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Időpont: 2015. április 24. 14-18h
Akkreditáció: A tanfolyamot a DE Szak-és Továbbképzési Központja akkreditálja aneszteziológusok, belgyógyászok, családorvosok, kardiológusok, oxiológus és sürgősségi szakorvosok, ápolók, mentőtisztek és szakápolók számára.
A továbbképzés akkreditált.
A pontszám orvosoknak tesztvizsgával: 8 (nyolc), szakdolgozóknak 20 (húsz) pont.
Részvételi díj nincs!
További információk a tanfolyamról a kapcsolódó dokumentumokban!
Rendezvény kezdete: 2015.04.24. 14:00
Rendezvény vége: 2015.04.24. 18:00
Helyszín:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Echokardiográfia és egyéb képalkotó eljárások című haladó tanfolyamTisztelt Kolléga!
Szeretettel meghívjuk Önt az Echokardiográfia és egyéb képalkotó eljárások című haladó tanfolyamra, amit a MKT Kardiológiai Képalkotó Szekciójának támogatásával a PTE Szívgyógyászati Klinika rendez.
A tanfolyam során neves előadók segítségével tekintjük át az echokardiográfia, a szív MR és a szív CT alkalmazásának legújabb lehetőségeit koszorúérbetegségben, szívelégtelenségben, billentyűbetegségekben és a kardiológia egyéb területein.
A Kongresszus részletes programja és a regisztráció részletei a szervező cég weboldalán találhatók!
Mindenkit szeretettel várunk!
Prof. Dr. Cziráki Attila
Dr. Faludi Réka
Rendezvény kezdete: 2015.04.24.
Rendezvény vége: 2015.04.25.
Helyszín: 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4., Hotel Makár
A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu/Congress/index/60
V. alapszintű elméleti és gyakorlati csecsemő és gyermek szív UH tanfolyam - I. alapszintű elméleti és gyakorlati újszülött agyi ultrahang tanfolyam2015. április 17-én Szegeden, SZTE Gyermekklinika Könyvtárában 10 és 15 óra között kerül megrendezésre az V. alapszintű elméleti és gyakorlati csecsemő és gyermek szív UH tanfolyam, valamint az I. alapszintű elméleti és gyakorlati újszülött agyi ultrahang tanfolyam.
Részvételi díj: 5000,- Ft (a Családorvosi Intézet által akkreditálva)
Akkreditációs pont: 16
További részletek a programról a kapcsolódó dokumentumokban!
Rendezvény kezdete: 2015.04.17. 10:00
Rendezvény vége: 2015.04.17. 15:00
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Kardiológia
Helyszín: Szeged, SZTE Gyermekklinika Könyvtára
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XXII. Ifjúsági Kardiológus NapokAz MKT Ifjúsági Bizottsága szervezésében
Tisztelt Ifjú Kardiológus Kollégák!
Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a jubileumi, XXII. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományokhoz híven 2015-ben ismét Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre, időpontja: 2015. április 17-19.
További részletek, REGISZTRÁCIÓ ITT!
Rendezvény kezdete: 2015.04.17.
Rendezvény vége: 2015.04.19.
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Munkahely neve: Ifjúsági Bizottság
Címe: 1146 Budapest, Cházár A. u. 19.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Helyszín: Lillafüred, Palota Szálló
Kapcsolódó dokumentumok (1)
5. Korányi Sándor Hipertónia-Nefrológia NapRészvétel:
A részvétel díjmentes, de előzetes regisztráció szükséges a www.oftex.hu oldalon, vagy e-mail-ben a pecsétszámot is megadva Láng Zsuzsannánál (lang.zsuzsanna@med.semmelweis-univ.hu)
A rendezvény Szabadon választható továbbképzés családorvosok, belgyógyászok, diabetológusok, kardiológusok és nefrológusok számára, a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ SE-TK/2015.0I./00274 számon 10 kreditpontra akkreditálta
Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2015.04.11. 08:45
Rendezvény vége: 2015.04.11. 15:00
Helyszín: 1083 Budapest, Korányi Sándor u. 2/a., Semmelweis Egyetem 1. sz. Belgyógyászati Klinika, Simonyi Tanterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
EKG klub
Az MKT EKG Munkacsoportja nevében szeretettel meghívjuk az EKG-klub következő összejövetelére.
Minden EKG diagnosztika iránt érdeklődőt szeretettel várunk!
Eseteket bemutatnak: Vereckei András, Zámolyi Károly, Kerkovits András, Simon András
A részvétel ingyenes. Előzetes regisztráció nem szükséges.
Rendezvény kezdete: 2015.04.09. 16:30
Rendezvény vége: 2015.04.09. 17:30
Helyszín: 1115 Budapest, Tétényi út 12-16., K ép. V. emelet, Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Hegyi Lajos termében
III. VASZKULÁRIS PREVENCIÓS ÉS REHABILITÁCIÓS NAPOK (Kardiológia és Neurológia Határok Nélkül a Határ Mentén)Tudományos ülés az MKT Prevenciós és Rehabilitációs Munkacsoportja,a Magyar Stroke Társaság és az MKRT közös szervezésében.
Tisztelt Kollégák! Mindenkit szeretettel várunk 2015.március 27-28-án megrendezésre kerülő rendezvényünkön. A Kongresszus részletes programja és a regisztráció részletei a kapcsoló dokumentumokban találhatók.
Dr. Simon Éva PhD.
Soproni Gyógyközpont
Dr. Molnár Sándor PhD.
Soproni Gyógyközpont
Rendezvény kezdete: 2015.03.27.
Rendezvény vége: 2015.03.28.
Helyszín: 9400 Sopron, Várisi út 4., Hotel Lővér
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/vprn
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Echokardiográfiás továbbképző tanfolyamPROGRAM
2015. márc. 27. (péntek)
14:00-16:00 óra
Asbot Richard: A szívultrahangos leképezés fizikai alapjai, echokardiográfiás gépek, transducerek. Echocardiográfiás módszerek. Legfontosabb műtermékek
Daragó Andrea: Pulm. hypertensió
Nagy Gabriella: Mitralis stenosis: echokardiográfiás diagnosztika, a terápia optimális időpontjának megválasztása echokardiográfiával
Hegedűs Ida: Mitralis regurgitáció etiológia, súlyosság, az echokardiográfia szerepe a terápiás döntéshozatalban
Fülöp Tibor: Aorta regurgitáció_ etiológia, súlyosság, műtéti indikációk
Szünet
16.30- 19.00 óra
Nagy Anikó: Aorta stenosis diagnosztika, súlyosság, típusok, melyikkel mi a teendő?
Pál Mátyás: Intervenciók echokardiográfiás vezérlése
Bartha Elektra: Az aorta betegségei
Liptai Csilla: Tricuspidalis billentyűhibák
Havasi Kálmán: A pericardium betegségei, ROCM,
Kováts Timea: HOCM
2015. márc. 28. (szombat)
08:00 -10:00 óra
Kertész Attila: Falmozgászavarok, a szívinfarctus mechanikai szövődményei
Ágoston Gergely: Mikor történjen stressz-echokardiográfia?
Nemes Attila: A bal kamra funkció vizsgálata echokardiográfiás módszerekkel
Borbás Sarolta: Infectiv endocarditis
Szünet
10.30-12.30 óra
Temesvári András: Cong. szívhibák felnőttkorban, az echokardiográfia szerepe az intervenciók, ill. műtétek elbírálásában, vezérlésében
Golyák Ilona: Terhesség és szívbetegség
Megyeri Zsuzsa: DCM
Bódi Annamária: A beteg követése szívműtét után. Kinek, mikor kell echokardiográfia?
>További részletek >>
Rendezvény kezdete: 2015.03.27.
Rendezvény vége: 2015.03.28.
Helyszín: 3519 Miskolctapolca, Bencések útja. 9-11., HOTEL CALIMBRA ****
A rendezvény Web oldala: http://www.szerviziroda.hu/konferenciak_kongresszusok/echokardiografias-tovabbkepzo-tanfolyam
XIX. Dunántúli Diabetes HétvégeRészletek, bővebb információ és ONLINE JELENTKEZÉS a Magyar Diabetes Társaság honlapján. A Hétvége kiemelt szakmai témáiról, ill. a regisztrációs díjakról és szállás lehetőségekről hamarosan tájékoztatást adunk a honlapon és a MDT e-Hírlevelében.
Rendezvény kezdete: 2015.03.12.
Rendezvény vége: 2015.03.14.
Munkahely neve: Vanderlich Nonprofit Kft.
Címe: 8200 Veszprém, Wartha Vince u. 4.
E-mail: ddh2015@diabet.hu
Helyszín: 8237 Tihany, Rév u. 3., Club Tihany
A rendezvény Web oldala: http://www.diabet.hu/ddh2015
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XX. Debreceni Kardiológiai NapokRendezvény kezdete: 2015.03.04.
Rendezvény vége: 2015.03.07.
Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi utca 1-3., Kölcsey Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Cardiogen Stroke 2015 továbbképző kurzusA kurzus célja, hogy gyakorló orvosok (neurológusok, belgyógyászok, háziorvosok, kardiológusok) számára gyakorlati és elméleti interdisciplinaris áttekintést adjon a cardiogen stroke-ról. Az Oftex akkreditáció folyamatban van, várhatóan 20 kredit pont kapható a sikeres tesztírás esetén.
A konferenciára történő regisztrálást az www.ekho94.hu honlapon a konferenciák fülecske alatt lehet megtenni.
Időpont: 2015.02.21.
Helyszín: 6000 Kecskemét, Izsáki út 6., Hotel Sheraton
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/index.php?lang=hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Hipertónia, Diabétesz és Kardiovaszkuláris Prevenció, XII. REGIONÁLIS HIPERTÓNIA NAPTISZTELETTEL MEGHÍVJUK
a Magyar Hipertónia Társaság,
a Magyar Kardiológusok Társasága Hipertónia Munkabizottság,
a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézet
Regionális Hipertónia Centrum
és a Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék tudományos továbbképző konferenciájára.
HIPERTÓNIA, DIABÉTESZ ÉS KARDIOVASZKULÁRIS PREVENCIÓ
A konferenciát ajánljuk családorvos, belgyógyász, gyógyszerész
kollégáknak és szakorvosjelölteknek
Részvételi díj: NINCS, de előzetes regisztráció (az ebéd miatt) szükséges
Akkreditációk – kötelezően választható továbbképzés
Családorvosok: 20 pont
Belgyógyászok: 20 pont
Gyógyszerészek: 20 pont
Meghívó és program a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2015.01.31. 09:00
Rendezvény vége: 2015.01.31. 16:30
Tudományos információ: Dr. Páll Dénes
Munkahely neve: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet
Tel: 52/255-525
E-mail: pall@belklinika.com
Szervező: Kovács Éva
Munkahely neve: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet
Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Pf. 19.
Tel: 30/9-986-503
E-mail: ekovacs@belklinika.com
Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem Központi Épület, Aula
A rendezvény Web oldala: http://www.hipertonianap.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
ALAPFOKÚ ECHOKARDIOGRÁFIÁS TANFOLYAM 2015Részvételi díj 10.000 Ft.
Kreditpont: 24 (szabadon választható tanf.)
Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2015.01.30.
Rendezvény vége: 2015.01.31.
Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64., Hotel Hélia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Gyermekkardiológiai Klub 2015Tisztelettel meghívjuk a GYERMEKKARDIOLÓGIAI KLUB 2015. évi, 14. Rendezvényére
Program: „GYAKORLATI GYERMEKKARDIOLÓGIA”
Gyermekkori szisztémás betegségek kardiovascularis vonatkozásai
ÜLÉSELNÖKÖK:
Prof. Dr. Katona Márta és Prof. Dr. Kádár Krisztina
További részletek, a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2015.01.23. 13:00
Rendezvény vége: 2015.01.23. 17:00
Helyszín: 1149 Budapest, Cházár A. u. 19., Magyar Kardiológusok Társaságának Székháza
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Szívelégtelenség NapokTisztelt Kollégák,
Mindenkit szeretettel várunk 2015. január 23-24-én a Hajdúszoboszlói Béke Hotelben megrendezésre kerülő VII. Szívelégtelenség Napokon.
a Kongresszus szervezői
KREDITPONT: 36.
A Kongresszus részletes programja és a regisztráció részletei a kapcsoló dokumentumokban találhatók.
Rendezvény kezdete: 2015.01.23.
Rendezvény vége: 2015.01.24.
Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10., Hunguest Hotel Béke
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MKT-MTT Kardiopulmonális Munkacsoport KongresszusaHelyszín: Magyarország, 2625 Kóspallag-Nagyirtáspuszta, Szent Orbán Erdei Wellness Hotel
Szállásfoglalás közvetlenül a Szent Orbán Hotelnél:
2625 Kóspallag-Nagyirtáspuszta | Tel: +36 27 378 034 | E-mail: szentorban@szentorban.hu
A konferenciára jelentkezés: emailben név, lakcím, telefonszám, számlázási adatok megadásával: Molnár Johanna, molnar.johanna7@gmail.com.
Tel: 20-424-6014
Részvételi díj: 12.000 Ft.
Átutalási számlaszám: MKT Kardiopulmonális Munkacsoport: 11711041-20858939
Megközelítés:
GPS koordináták: N47.899450°, E18.882413°
A 12-es úton Vácról Szob felé haladva Kismaros után 1-2 km elteltével tábla jelzi, hogy az Erdei Hotel**** még 17 km-re van jobbra.
A konferenciára jelentkezés: emailben név, lakcím, telefonszám, számlázási adatok megadásával: Molnár Johanna, molnar.johanna7@gmail.com
Tel: 20-424-6014
Részvételi díj: 12.000 Ft (tartalmazza a pénteki vacsorát, szombati ebédet is).
Átutalási számlaszám: MKT Kardiopulmonális Munkacsoport: 11711041-20858939
Fő témák:
- Jobb szívfél invazív vizsgálata
- Intersticiális tüdőbetegségek
- Pulmonális hypertonia
- Intenzív kardiopulmonális esetek
- Tüdőembólia
Szeretettel várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését.
Karlócai Kristóf
munkacsoport vezető
Ugocsai Katalin
mcs. h. vezető
Varga János
titkár
Rendezvény kezdete: 2014.11.28.
Rendezvény vége: 2014.11.29.
Szervező: Molnár Johanna
Tel: +36*20-424-6014
E-mail: molnar.johanna7@gmail.com
Helyszín: 2625 Kóspallag-Nagyirtáspuszta, Szent Orbán Erdei Wellness Hotel
VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia (Budapest, 2014.11.28.)A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor.
A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai és amerikai példák nyomán, Magyarországon először 2003-ban szerveztük meg az I. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciát, melyet 2005-ben, 2007-ben, 2009-ben majd 2011-ben még további négy követett, számos orvosi tudományos társaság részvételével. A konferencia áttekinti a kockázat-besorolás jelenlegi helyzetét, az életmód változtatás lehetőségeit, és ajánlásokat fogalmaz meg a nagy kockázati tényezők kívánatos célértékeinek elérésére, valamint a preventív és a protektív gyógyszeres kezelésre vonatkozóan.
Külön aktualitást ad a Konferenciának az, hogy 2011 óta több európai és amerikai ajánlás is napvilágot látott, melyek számos ponton eltérnek egymástól, így el kellett döntenünk, hogy a magyar ajánlás mely elemeket tart megfontolásra és esetleg beépítésre érdemeseknek. Ennek előmozdítására a Tudományos Szervező Bizottság – a társaságok képviselőivel tartott – Kerekasztal Konferencián alakította ki a 2014. évi irányelv lényegét, melyet közmegegyezéssel terjesztünk a novemberi Konszenzus Konferencia elé.
Az összeállítást a bizonyítékokon alapuló orvostudomány elveit szem előtt tartva, és a ma elfogadott nemzetközi irányelvek figyelembevételével készítettük el.
A konferencián résztvevők előadásokat hallhatnak az elmúlt három esztendő új vizsgálati eredményeiről, illetve ezek alapján javaslatot tesznek szakterületük ajánlásaira. A konferencia anyagát színes poszteren sokszorosítjuk, orvosi folyóiratokban, kongresszusokon ismertetjük, végrehajtását további állapotfelmérő vizsgálatokkal ellenőrizzük.
A kardiovaszkuláris betegségben szenvedők kockázatának becslését, a megelőzés lehetőségeit és a betegségek kezeléseinek irányelveit összefoglaló, a mindennapi gyakorlat számára szolgáló ajánlást szeretnénk közreadni, amely valamennyi orvoslásban tevékenykedő szakember számára vezérfonal lehet.
Prof. Dr. Szollár Lajos
a Konferencia elnöke
A program letölthető ide kattintva >>
További részletes információk, online regisztráció ide kattintva >>
Időpont: 2014.11.28.
Szakterület(ek): Kardiológia, Hipertónia
Helyszín: Budapest, Stefánia Palota
A rendezvény Web oldala: http://www.eqcongress.hu/kongresszusadat/vi.magyarkardiovaszkulariskonszenzuskonferencia
Prof. Dr. Forster Tamás tanszékvezető egyetemi tanár 60. születésnapja alkalmából megrendezésre kerülő TUDOMÁNYOS ÜLÉSEA Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ szervezésében.
Tudományos ülés elnökei:
Prof. Dr. Csanády Miklós, emeritus professzor
Prof. Dr. Borbényi Zita. egyetemi tanár
Tudományos Program a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2014.11.26. 14:00
Rendezvény vége: 2014.11.26. 16:00
Helyszín: 6720 Szeged, Korányi fasor 10-11., Szemészeti Klinika Tanterme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
II. Budapesti Kardiológiai NapHelyszín: Ramada Resort Aquaworld Budapest (1044 Budapest, Íves u. 16.)
A Budapesti Kardiológiai Nap a Magyar Kardiológusok Társasága - kardiológusoknak, háziorvosoknak, belgyógyászoknak szóló - rendezvénye.
Fõtémája a "Visszaadott életévek". Megszólal majd az invazív kardiológus, az invazív elektrofiziológus, a szívelégtelenség szakértõ, a prevenciós szakember, valamint a rehabilitáció mestere.
A Továbbképző Tanfolyam orvosok részére SE-TK/2014.II/00345-es kódszámon akkreditált. Sikeres tesztírás esetén 12 kreditpont szerezhető, s a kreditpontok az OFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti kötelező pontszámként kerülnek jóváírásra.
A Magyar Kardiológus Társaság Szívalapítványa segítséget kíván nyújtani mindazoknak, akik magyar ajkú orvosok határon innen és túl, továbbá részt kívánnak venni a rendezvényen. Ingyenes részvételre pályázhatnak mindazok, akik szponzor híján saját forrásból finanszíroznák a részvételüket. A www.mkardio.hu honlapon további részleteket találnak majd az ingyenes részvétel pályázati feltételeiről. (Feltétel az általános orvosi diploma, pecsétszám vagy diploma nyilvántartási szám megadása, előnyben részesülnek a Társaság nyugdíjas, vagy tagdíjat fizető aktív tagjai, de más orvos is pályázhat).
Az első értesítő további részletes információkkal letölthető ide kattintva >>
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>
A program letölthető ide kattintva >>
Időpont: 2014.11.22.
Tudományos információ: Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor PhD, c. egyetemi tanár, osztályvezetõ fõorvos
Munkahely neve: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Honvédkórház
Címe: 1134 Budapest XIII., Róbert Károly krt. 44.
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Szervező: Miklósi Ferenc
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe: H-1461 Budapest, Pf.: 11.
Tel: (061) 299-0184
Fax: (061) 299-0187
E-mail: convention@convention.hu
Helyszín: Budapest, Ramada Resort Aquaworld Budapest
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Magyar Belgyógyász Társaság Észak-Kelet Magyarországi Szakcsoportjának és Szakdolgozóinak KongresszusaJelentkezési határidő: 2014. október 20.
Regisztráció itt.
Rendezvény kezdete: 2014.11.21.
Rendezvény vége: 2014.11.22.
Helyszín: 3233 Mátraháza, Üdülőtelep 2., Residence Ózon****
A rendezvény Web oldala: http://xn--mbtgyngys-47ad.hu/
Biomarkerek a kardiovaszkuláris betegségek szűrésében, diagnosztikájában és a kezelés monitorozásábanKedves Kolleganők! Kedves Kollegák!
A Magyar Kardiológusok Társasága Gyógyszerterápiás Munkacsoportja tisztelettel meghív minden érdeklődőt a következő munkacsoporti szimpóziumára, amelyben összefoglaljuk a biomarkerek szűrésének és monitorozásának fontosságát a szívbetegek kezelésének megtervezésében és vitelében.
A terem befogadóképességét úgy választjuk ki, hogy minden érdeklődő beférjen, ezért visszajelzést kérünk a részvételi szándékról!
(kata.molnar@roche.com, vagy nagy.viktor@med.semmelweis-univ.hu mailcímre, vagy az MKT Titkárságra).
Rendezvény kezdete: 2014.11.20. 15:30
Rendezvény vége: 2014.11.20. 18:00
Helyszín: VI. ker Budapest, Teréz krt 43, Radisson Blu Béke Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
COR 2014 - Dilemmák és döntések a kardiológiában. Kinek? Mikor? Hogyan? Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt elérhető!
Rendezvény kezdete: 2014.11.08. 09:00
Rendezvény vége: 2014.11.08. 17:05
Szervező: Somlai Zsuzsanna
Tel: +36 30 954 7823
E-mail: kfilm@hu.inter.net
Helyszín: 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94., The Aquincum Hotel Budapest
A rendezvény Web oldala: http://www.cor-hu.org/
Kapcsolódó dokumentumok (3)
IV. Diabétesz Terápiás Műhely (MDT Háziorvosi Munkacsoport ülése)A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja nevében tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait a „Terápiás Műhely” című interaktív továbbképzésre!
Időpont: 2014. november 7-8. (péntek-szombat)
Helyszín: Prémium Hotel Panoráma (8600 Siófok, Beszédes J. stny. 80.)
Kedvezményes jelentkezési határidő: 2014. október 1.
Jelentkezési határidő: 2014. október 18.
Regisztráció és szállásfoglalás 2014. május közepétől kizárólag online, a Magyar Diabetes Társaság honlapján [ www.diabet.hu/tm2014 ] tehető meg!
A továbbképzés háziorvosoknak, belgyógyászoknak és szakápolóknak pontszerző oktatás.
Az MDT Háziorvosi Munkacsoportjának IV. Terápiás Műhelye belgyógyászat és háziorvostan szakmákban 26 kreditpont.
A Magyar Diabetes Társaság "Diabetológus Orvosa" címének megszerzéséhez, megtartásához is elismert továbbképzésnek számít, 2 kredipont.
Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
Rendezvény vége: 2014.11.08.
Szakterület(ek): Diabetológia, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Belgyógyászat
Munkahely neve: Vanderlich Nonprofit Kft.
Címe: 8200 Veszprém, Wartha Vince u. 4.
E-mail: tm2014@diabet.hu
Helyszín: 8600 Siófok, Beszédes J. stny. 80., Hotel Panoráma
A rendezvény Web oldala: http://www.diabet.hu/tm2014
Kapcsolódó dokumentumok (3)
MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoport 22. KongresszusaTisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ!
Nagy örömmel jelentjük, hogy a több éves hagyománynak tisztelgõ MKT
Intervenciós Munkacsoport éves gyûlése 2014. október 16–18 között ismét
megrendezésre kerül, ezúttal a történelmi múltra visszatekintõ Pécs városában.
Idén már a XXII. kongresszus kerül lebonyolításra, ahol ismét igyekszünk
bemutatni szakmánk legújabb vívmányait, kiválóságait, mind hazai, mind
nemzetközi közönség előtt.
Továbbképzõ Tanfolyam orvosok részére SETK/2014.II/00230-as kódszámon akkreditált. Sikeres tesztírás esetén 46 kreditpont szerezhetõ, s a kreditpontok az OFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti kötelezõ pontszámként kerülnek jóváírásra.
A NEFMI 64/2011. (11.29) rendelete értelmében az a résztvevõ, aki a vizsgával minõsített tanfolyamon nem vizsgázik le, a tanfolyam minõsítésekor megítélt kreditpontot nem kaphatja meg, tehát mint hallgató, részpontszámot sem kaphat.
SZERVEZÕ BIZOTTSÁG ELNÖKSÉGE:
Prof. Merkely Béla, konferencia elnöke
Dr. Horváth Iván, a szervezõ bizottság elnöke
A SZERVEZÕ BIZOTTSÁG TITKÁRA:
Dr. Édes István Ferenc
Rendezvény kezdete: 2014.10.16.
Rendezvény vége: 2014.10.18.
Szervező: Convention Budapest Kft.
Címe: Regisztráció, absztraktok: Papp Katalin (kpapp@convention.hu)
Kiállítás, szponzoráció: Bokker Tamás (tbokker@convention.hu)
H-1461 Budapest, Pf.: 11.
Tel: 06-1-299-0184,
Fax: 06-1-299-0187
E-mail: convention@convention.hu
Helyszín: 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4. (korábban Universitas utca), Pécs, Kodály Központ
Kapcsolódó dokumentumok (2)
European Section Meeting of the International Academy of Cardiovascular Sciences (IACS) 2014 A konferencia elnöke Dr. Varró András Professzor Úr, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének igazgatója, az IACS európai szekciójának elnöke.
A tudományos bizottság elnöke Dr. Végh Ágnes Professzor Asszony, a konferencia szervező bizottságának elnökei Dr. Baczkó István egyetemi docens és Dr. Jost Norbert tudományos főmunkatárs, mindhárman az SZTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet munkatársai.
A regisztrációs díj az MKT tagjai részére 150 euro, nem tagoknak 300 euro.
A regisztrációs díj fedezi a tudományos előadásokon, poszter szekciókon, a kiránduláson való részvételt, valamint a kongresszusi étkezési költségeket (ebéd, vacsora, kávészünetek).
A konferencia nyelve angol. A konferencián a meghívott előadók mellett a regisztrált résztvevők poszter prezentáció formájában mutathatják be eredményeiket.
A poszter prezentációk absztraktját a következő e-mail címre várjuk: baczko.istvan@med.u-szeged.hu
Kérjük, hogy az e-mail tárgy sorban tüntessék fel az „IACS absztrakt – első szerző neve” szöveget a gyorsabb és hatékonyabb feldolgozásérdekében. Beadási határidő: 2014. július 15.
Az absztraktok elkészítésénél a következő formai követelményeket kérjük szem előtt tartani:
- Microsoft Word kompatibilis file formátumot, A4-es papírméretet, „Times” betűtípust, 12-es betűméretet használjanak.
- A cím után új sorban a szerzőket sorolják fel, első szerzőként a posztert prezentáló szerzőt tüntessék fel.
- Ezt kövesse a szerzők munkahelye.
- Az absztrakt szövege maximálisan 300 szóból állhat.
A konferencia tudományos programja a következő kutatási témákat öleli fel:
- Sport és hirtelen szívhalál
- Fizikai aktivitás és kardiovaszkuláris betegségek
- Fiziológiás és patológiás szívizom adaptáció; a sejthalál és a sejtek túlélésének mechanizmusai
- Kardiovaszkuláris rendszer gén expresszió és szabályozási mechanizmusai
- Sport és kardioprotekció
- A szív-érrendszeri betegségek genetikai aspektusai
- Sejt interakciók
- Koronária angiogenezis
- Gyógyszeres terápia és mellékhatások; a szív-érrendszeri betegségek kezelésének új megközelítései
Rendezvény kezdete: 2014.10.08. 09:00
Rendezvény vége: 2014.10.11. 12:30
Helyszín: 8313 Balatongyörök, Petőfi Sándor utca 5., Hotel Panoráma
A Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság és az MKT Prevenciós és Rehabilitációs Munkacsoportjának közös rendezvénye (Velence, 2014.10.3-4.)A Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság hagyományosan kétévente rendezi meg vándorgyűlését. Ebben az évben szeretettel várjuk a Magyar Kardiológusok Társasága Prevenciós és Rehabilitációs Munkacsoportjával közös rendezvényünkre.
A rendezvény szakterületünk legjelentősebb seregszemléje. Várjuk a rehabilitáció iránt érdeklődő orvosokat, szakdolgozókat, így dietetikusokat, gyógytornászokat, pszichológusokat, egészségnevelőket, szociális munkatársakat és ápolókat. A hagyományos rehabilitációs területeken túl kiemelt témánk lesz a primer és szekunder prevenció szervezése és megvalósítása, ami a napi gyakorlatban a háziorvos kollégákkal való szoros együttműködéssel valósítható meg, akiknek részvételére szintén számítunk.
Konferencia ideje: 2014. október 3-4.
Konferencia helyszíne: Velence Resort & SPA (2481 Velence, Béke utca hrsz.4481/G)
www.velencespa.com
Részvételi díj:
11 810 Ft + Áfa (15 000 Ft bruttó)
További részletes információk, program, online regisztráció és absztraktbejelentés: a rendezvény honlapján >>
Rendezvény kezdete: 2014.10.03.
Rendezvény vége: 2014.10.04.
Szakterület(ek): Kardiológia
Helyszín: Velence, Velence Resort & SPA
A rendezvény Web oldala: http://www.remedicon.hu/230/magyar-kardiovaszkularis-rehabilitacios-tarsasag-kongresszusa/nyitolap
A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Gyermekorvosok Társasága Gyermekkardiológiai Szekciójának ülése (Visegrád, 2014.09.26-27.)Helyszín: Hotel Visegrád****
Téma: Veleszületett szívbetegségek a gyermekkor és a felnőttkor határán
Jelentkezés a konferenciára a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével lehetséges.
Meghívó >>
Jelentkezési lap >>
Kiállítói jelentkezési lap >>
Rendezvény kezdete: 2014.09.26.
Rendezvény vége: 2014.09.27.
Szakterület(ek): Kardiológia, Gyermekgyógyászat
Helyszín: Visegrád, Hotel Visegrád****
IX. Aritmia és Pacemaker Napok (Balatonfüred, Hotel Flamingó, 2014.09.25-27.)a Magyar Kardiológus Társaság Arlitmia és Pacemaker Munkacsoportjának és az Állami Szívkórház Aktív Kardiológiai Osztályának rendezvénye.
Fő témák:
• kardiológus és specialista együttműködése a beteg gondozásban
(CRT/ICD)
• újabb trendek a pacemaker és ICD programozásban
• eszköz infekciók megelőzése és kezelése
• a pitvarfi brilláció komplex kezelése, az életmód szerepe
• ritmuszavarok akut ellátása
• syncope
• elektromos vihar
• kamrai tachikardia abláció
Kedvezményes jelentkezési határidő: 2014.08.20.
További részletes információk, online regisztráció >>
Első értesítő >>
Letölthető jelentkezési lap >>
Rendezvény kezdete: 2014.09.25.
Rendezvény vége: 2014.09.27.
Szakterület(ek): Kardiológia
Helyszín: Balatonfüred, Hotel Flamingó
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/ARITMIA2014
II. Terhesség és Szívbetegség VitafórumA szívbetegség jelenti az egyik legnagyobb anyai és magzati kockázatot a terhesség és a szülés során. Az Európai Kardiológiai Társaság 2011-ben megjelent terhesség és szívbetegség útmutatója is jelzi, hogy egyre több figyelem összpontosul erre a betegcsoportra. A betegek többsége veleszületett szívbetegségben szenved, akik között megduplázódott a szülőnők száma az elmúlt években.
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt!
TUDOMÁNYOS SZERVEZŐK:
Dr. Bálint Olga Hajnalka PhD
főorvos
Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Dr. Temesvári András
főorvos
Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Prof. Dr. Rigó János az MTA doktora
egyetemi tanár, igazgató
Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Időpont: 2014.09.12.
Helyszín: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Közép-európai Kardiovaszkuláris Képalkotó Kongresszus ADVANCED CARDIAC IMAGING (CT, MRI, PET) WITH HANDS ON TRAINING AND ADVANCED PULMONARY IMAGING SYMPOSIUM
The Non invasive Cardiovascular Diagnostics, including in particular US, CT, MRI and PET diagnostics play an increasingly prominent role in modern day patient care. Technological advancements in these fields require continuous learning and development. In order to be able to maintain high standards while performing our work, we must learn the specialities of Cardiological diagnostics. The Central European Conference on Noninvasive Cardiovascular Imaging (medium and advanced level of cardiac imaging) provides us with an excellent opportunity for developing our knowledge. We have invited the world`s most noted and famous lecturers in this field, thereby guaranteeing a very high professional standard to the conference, providing an opportunity for radiologists to participate in a world-class training event at a low cost. We would like to say thanks to all the lecturers for providing this opportunity to us!
Rendezvény kezdete: 2014.09.11.
Rendezvény vége: 2014.09.14.
Helyszín: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., House of Hungarians
A rendezvény Web oldala: http://www.cecni-cardiovascularimaging.eu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek 5. FórumaA Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványa és a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika szervezésében
Védnökök: Prof.dr Bodor Elek
Prof. dr Merkely Béla
Program:
Veleszületett szívhibák - mit tud róluk a genetika és a prenatalis diagnosztika 2014-ben.
E.a.: dr Elekes Tibor
Örökölhető veleszületett szívhibák - 22q11 microdeletio. E.a.:Móró Nárcisz, Prof. dr Kádár Krisztina
Gyermekvállalás lehetőségei/korlátai veleszületett szívbetegségben. E.a.: dr Liptai Csilla
Felnőttkori veleszületett szívhibák várható és „valós” előfordulása. E.a.: dr Havasi Kálmán
Egykamrás szív műtéti megoldásai - felnőttkori vonatkozások. E.a.:Prof.dr Hartyánszky István
Sport szükségessége/lehetőségei szívműtét után. E.a.: Sió Eszter
Büfé rendelkezésre áll
Rendezvény kezdete: 2014.06.27. 13:00
Rendezvény vége: 2014.06.27. 16:00
Helyszín: 1122 Budapest, Városmajor u. 68., Sziv és Érgyógyászati Klinika előadóterme
Cardiology Symposium Kedves Kollégák,
A Cardiovascular Institute of Sarasota a 27. éves Szimpóziumát idén júniusban Bécsben, Budapesten és Bukarestben fogja megtartani. A budapesti konferenciára június 6-án péntek délelőtt kerül sor a Marriott Hotelben (V. kerület Apáczai Csere János utca 4.).
A programban három hazai meghívott előadó is szerepel: Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, az MKT elnöke „Preventive Cardiology in Hungary” címmel tart előadást, Dr. Becker Dávid, az MKT főtitkára „Intervention in Acute Myocardial Infarction” témában ad elő, illetve Dr. Aradi Dániel, aki trombocitagátló témában a JACC legjobb közlemény díját is elnyerte, „Antithrombotic and Antiplatelet Update 2014” címmel ad elő.
A Magyar Kardiológusok Társasága szeretettel meghívja a kedves érdeklődőket. A terem kapacitása miatt 30 magyar résztvevőnek tudunk helyet biztosítani. Aki szívesen meghallgatná az előadásokat, a titkarsag@mkardio.org –on jelezze részvételi szándékát. A helyeket a jelentkezés sorrendjében biztosítjuk.
Program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
A magyar szekció programja a fent leírtak szerint változott.
Időpont: 2014.06.06.
Helyszín:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Táplálkozási Fórum XX. Jubileumi Konferencia
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2014.05.28. 10:00
Rendezvény vége: 2014.05.28. 14:00
Helyszín: 1115 Budapest, Halmi u. 20-22., Aescuéap Akadémia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Kardiológusok Társasága 2014. évi Tudományos KongresszusaRendezvény kezdete: 2014.05.14.
Rendezvény vége: 2014.05.17.
Szervező: EKHO 94. Kft, Szendrey Éva
Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: +36 (52) 537-537
Fax: +36 (52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca, Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/info.aspx?sp=274
Hirtelen szívhalál 2014 tudományos ülés és továbbképző tanfolyamJelentkezési határidő: 2014. április 20.
A Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker munkacsoportja, az Országos Mentőszolgálat, a Debreceni Egyetem AOK Gyermekgyógyászati Intézete, Sürgősségi Orvostan és Családorvostan Tanszéke Hirtelen szívhalál 2014 címmel tudományos ülés keretében továbbképző tanfolyamot szervez.
Akkreditáció A tanfolyamot a DE Szak-és Továbbképzési Központja akkreditálja aneszteziológusok, belgyógyászok, családorvosok, kardiológusok, oxiológus és sürgősségi szakorvosok, ápolók, mentőtisztek és szakápolók számára. A továbbképzés akkreditált. A pontszám orvosoknak tesztvizsgával: 8 (nyolc), szakdolgozóknak 20 (húsz) pont.
Részvételi díj nincs.
További részletek, program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2014.04.25. 14:00
Rendezvény vége: 2014.04.25. 18:00
Szervező: Heimné Csige Ildikó
Munkahely neve: DE AOK Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostan Tanszék
Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Tel: 06 30 572 1124
Fax: 06 52 255 951
E-mail: postaim@vipmail.hu
Helyszín: Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE AOK Elméleti Tömb Debrecen
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Képealkotó diagnosztika a kardiológiában - "Ha jobb nincs" - Fókuszban a jobb szívfélTisztelt Kolléganők, Kollégák, Barátaim!
A „Képalkotó Diagnosztika a Kardiológiában”, a Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportja és a Vaszary Kolos Kórház Belgyógyászat Kardiológia közös tudományos rendezvénye mind szakmai, mind kulturális szempontból az elmúlt hét évben sikeres volt. Terveink szerint hagyományt teremtettünk Esztergomban a kardiológia ezen legdinamikusabban fejlődő vizsgáló módszereinek évi rendszeres áttekintésével, hiszen nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az akkreditált, pontszerző, országos, tudományos program.
A koszorúér betegség, a szívizombetegségek, a billentyű betegségek, a szívelégtelenség, a sürgősségi képalkotás, valamint nem kardiológiai betegségekben a kardiológus szerepének megtárgyalása a múlt évi „Képalkotás újraosztva: Új lapok, régi alapok” című rendezvény után ebben az évben a tudományos program alcíme: „HA JOBB NINCS” – FÓKUSZBAN A JOBB SZÍVFÉL. Társrendező idén a Magyar Kardiológusok Társasága Kardiopulmonális Munkacsoport.
A szakmai programot ebben az évben is úgy állítottuk össze, hogy az elhangzó előadások a mindennapi orvosi gyakorlatban nyújtsanak segítséget. A korábbi rendezvények gyakorlata szerint a tudományos előadások megtartására a gyógyító szakmák jeles képviselőit, vezető kardiológusokat és képalkotó diagnosztikai szakembereket kértünk fel.
A helyszín változatlanul az impozáns és minden szempontból maximális adottságú Szent Adalbert Központ.
Az első napon délben büféasztalhoz várjuk a kedves résztvevőket, este hagyomány szerint gálavacsorát tervezünk a történelmi Balassa Pincében.
A második napon a konferencia tudományos részét követően – a korábbi években is nagy érdeklődéssel kísért – kulturális programot ajánlunk vendégeinknek.
Rendhagyóan Szelényi Károly Magyar Örökség díjas fotóművész tart vezetést tárlatán a Keresztény Múzeumban.
Címe: „Művészi képalkotás – Színtanról Goethe prizmáján keresztül”.
Kreditpont szerző, akkreditációja jelenleg folyik!
A tudományos program fő sarokpontjai:
- Akut pulmonális embólia
- Krónikus thromboembóliás pulmonális hipertónia (CTEPH)
- Pulmonális artériás hipertónia
- Felnőttkori veleszületett szívbetegségek (GUCH)
- Aritmogén jobb kamrai diszplázia (ARVD)
- Korszerű antikoaguláns terépia (új antikoagulánsok)
- Antilipémiás terápia és vaszkuláris hatások
Dr. Dinnyés József
a Szervező Bizottság elnöke
Az első értesítőt és a jelentkezési lapot a kapcsolódó dokumentumok között találja.
Rendezvény kezdete: 2014.04.25.
Rendezvény vége: 2014.04.26.
Tudományos információ: Dr. Dinnyés József
Munkahely neve: Vaszary Kolos Kórház, Esztergom Belgyógyászati Osztály
Címe: 2500 Esztergom Petőfi utca 26-28
Tel: +36 33 542 300, +36 30 948 5539
Fax: +36 33 542 332
E-mail: jozsefdinnyes@gmail.com
Szervező: Régió10 Kft.
Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
Tel: +36 62 710 500
E-mail: info@regio10.hu
Helyszín: Esztergom, Ó-Szeminárium épülete, Szent Adalbert Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.regio10.hu/kepalkoto2014
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XV. Szolnoki Kardiológiai Nap Akkreditáció
A rendezvény az orvosi (Oftex) akkreditáció során 18 pontot kapott (DEOEC/2014.I./00279). Minden regisztrált vendég részvételi igazolást kap a helyszínen.
A koszorúér betegség (CAD) okozta halálozás továbbra is világszerte vezető haláloknak számít. A legnagyobb kihívást jelentő probléma a heveny koszorúér keringési zavar (ACS) ellátása egyaránt komoly erőfeszítést igényel a kardiológusoktól, az egészségügyi ellátás szervezőitől és nem utolsó sorban a háziorvosoktól, akik döntő részt vállalnak a betegség felderítésében és a szekunder prevencióban .
Nem véletlen tehát, hogy az idei alkalommal a konferencia fő témája az acut coronaria syndroma problematikája.
Rendezvény kezdete: 2014.04.25.
Rendezvény vége: 2014.04.26.
Szervező: KONGRESSZUSI TITKÁRSÁG
Munkahely neve: ASSZISZTENCIA Szervező Kft
Címe: H-1055 Budapest,
Szent István krt. 7.
Tel: +36 1 350 1854
Fax: +36 1 350 0929
E-mail: kardio@asszisztencia.hu
Helyszín: 5000 Szolnok, Tiszaliget, Garden Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/szkn/
Őssejtek a kardiális kutatásban és terápiában
Regisztráció: Gyenesné Becsey Gabriellánál a következő elérhetőségek valamelyikén:
- Telefon: +36 1 458 68 47
- Mobil: +36 20 825 80 16
- E-mail: oktatas@kardio.sote.hu
A részletes programot a kapcsolódó dokumentumban olvashatja.
Rendezvény kezdete: 2014.04.14.
Rendezvény vége: 2014.04.15.
Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József utca 9., Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Artériás Stiffness Társaság IX. Kongresszusa (Győr, 2014.04.11-12.)A Magyar Artériás Stiffness Társaság IX. Kongresszusa
Győr, Hotel Famulus 2014. április 11-12.
Első értesítő >>
Program >>
A kongresszus folyamatosan bővülő honlapja az alábbi linken érhető el: http://www.asszisztencia.hu/mast >>
Tisztelt Doktornő, Doktor Úr, kedves Kollégák!
A Magyar Artériás Stiffness Társaság a közelgő IX. Kongresszusának részletes programjára szeretnénk felhívni a figyelmét, mely az alábbi linken érhető el: http://www.asszisztencia.hu/mast
A rendezvényt az OFTEX 26 kreditpontra értékelte!
Engedjék meg, hogy néhány gondolatot kiemeljek a kongresszus programjából:
A MAST alapvető törekvése, hogy a prevencióban érdekelt társ-társaságokkal jó viszonyt ápoljon, ennek egyik kézzelfogható jele az Alvástudományi Társaásg bevonása mostani kongresszusunk tematikájába, Faludi Béla és Ádám Ágnes előadásaiból az alvási apnoe jelentőségét, a magasvérnyomással, szívbetegségekkel és az artériás stiffness-szel való kapcsolódási pontjait ismerhetjük meg.
Elfogadta a meghívásunkat Prof. Dr. Athanasios Manolis nemzetközi hírő athéni orvosprofesszor, aki a hypertonia és a pitvarfibrilláció kapcsolatát kutatja. Erről a témáról tartja meg kongresszusunk Cardiogén stroke szimpóziumának bevezető előadását. Manolis professzor lesz a júniusi Athénban sorra kerülő Európai és Nemzetközi Hypertonia Konresszus elnöke. Ugyanebben a szimpóziumban kerülnek terítékre az új oralis antikoagulánsok, melyeknek májustól változik a támogatásuk, felírhatóságuk. Tudjon meg mindent erről a témáról Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar kardiológusok Társaságának elnöke előadásából!
Diabetológia - nemcsak diabetológusoknak címmel áttekintést kaphatnak a diabetológai jelenéről és jövőjéről (Hidvégi Tibor főorvos), megtanulhatják, hogy a nem diabetológusok is bátran és mielőbb nyúlhatnak az inzulinterápiához (Takács Róbert egy. adjunktus), illetve megtudhatják, hogy van élet az inzulinpumpa mellett is (Kerényi Zsuzsa főo.).
ÚJDONSÁG! Vitaszekciót szervezünk a Magyar Hypertonia Társaság közreműködésével a legfrissebb európai (Prof. dr. Farsang Csaba) illetve amerikai (med. habil. Barna István) irányelvekről, amely ebben a formában még sehol nem hangozhatott el, lévén a JNC-8 ajánlás alig néhány hónapja látott napvilágot! A vitát vezeti, majd a már nyomdában lévő legfrissebb magyar ajánlást ismerteti Prof. dr. Kiss István, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke!
A társasági program is jó pár érdekességet, különlegességet tartogat: A vörösbor jótékony hatásairól mind elméleti, mind gyakorlati ízelítőt kaphatnak a résztvevők, hiszen az Illyés-kúria (http://www.illyeskuria.hu) boraival ismerkedhetnek meg az esti fogadás előtt.
Visszatérő vendégünk, a nemzetközi hírű szaxofon- és pánsípművész, St.Martin fog bennünket csodálatos zenéjével és egyéniségével elvarázsolni (http://www.stmartin.hu)...
Jelentkezési határidő: 2014. április 9.
Regisztráció, szállásfoglalás és további információ a kongresszus weboldalán.
Várjuk szíves jelentkezését, találkozzunk áprilisban Győrben, a “találkozások és folyók városában"!
Üdvözlettel:
dr. Illyés Miklós
a MAST elnöke
dr. Benczúr Béla
a MAST főtitkára
Rendezvény kezdete: 2014.04.11.
Rendezvény vége: 2014.04.12.
Helyszín: Győr, Hotel Famulus
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/mast
XXI. Ifjúsági Kardiológus NapokTisztelt Ifjú Kardiológus Kollégák!
Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy XXI. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományokhoz híven 2014-ban ismét Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre, időpontja: 2014. április 11-13.
Szeretettel várjunk minden érdeklődő, elsősorban 35 éven aluli fiatal kolléga jelentkezését, aki - lehetőség szerint - a Magyar Kardiológusok Társaságának tagja!
A rendezvényre való jelentkezésre idén is csak elektronikus úton lesz lehetőség! Az MKT saját honlapján külön helyet biztosít az Ifjúsági Bizottság híreinek, eseményeinek. A honlap az MKT oldaláról http://www.mkardio.org érhető el. Tisztelettel kérek mindenkit, hogy itt informálódjon a részleteket illetően.
Január folyamán honlapunkra felkerül a XXI. Ifjúsági Kardiológus Napokkal kapcsolatos összes fontos információ; a tervezett program, jelentkezési határidő, és az on-line regisztráció menetének pontos leírása.
Az MKT Ifjúsági Bizottságának képviseletében
Dr. Édes István Ferenc s.k.
az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke
Rendezvény kezdete: 2014.04.11.
Rendezvény vége: 2014.04.13.
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Munkahely neve: Ifjúsági Bizottság
Címe: 1146 Budapest, Cházár A. u. 19.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Helyszín: Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Palota Szálló
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/info.aspx?sp=282
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Alapfokú Echokardiográfiás TanfolyamA tanfolyam során áttekintjük echokardiográfia különböző területeit az alapoktól az aktuális ajánlásokig. Szóba kerül minden, amire a napi rutin során az ECHO laborban szükség lehet!
További információkért kattintson ide.
Az online regisztrációhoz kattintson ide.
Időpont: 2014.03.29.
Helyszín: 8800 Nagykanizsa, Medgyaszay Ház, Sugár utca 5.
A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság XII. Kongresszusa A KONGRESSZUS ELNÖKE:
Prof. Dr. Bedros J. Róbert
c. egyetemi tanár
a MOMOT elnöke
A KONGRESSZUS TITKÁRAI:
Dr. Pados Gyula Ph.D. c. egyetemi docens
a MOMOT főtitkára
Dr. Simonyi Gábor
a MOMOT titkára
FONTOS HATÁRIDŐK:
Az absztrakt beküldés határideje: 2014. február 28-ig
Rendezvény kezdete: 2014.03.21.
Rendezvény vége: 2014.03.22.
Szervező: Prokopy Mónika
E-mail: momot@momot.hu
Helyszín: Budapest, Krisztina körút 55., Magyar Telekom székház
A rendezvény Web oldala: http://www.momot.hu
Egri Kardiológiai Napok 2014Immár ötödik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat.
A programot az idén is úgy álítottuk össze, hogy egyaránt hasznos és érdekes legyen kardiológusoknak, belgyógyászoknak, valamint az alapellátásban dolgozó orvosoknak, és gyógyszerészeknek is. A magas szakmai színvonalat az ország vezetõ kardiovaszkuláris centrumainak elõadói biztosítják. A hagyományos témakörökön kívül interaktív EKGquiz, differenciáldiagnosztikai blokk, valamint esetbemutatások szinesítik a programot. Reméljük nagy érdeklõdés fogadja majd a ""kitekintõ" elõadásokat is, amelyek között lesz betegkommunikációs tréning, valamint foglalkozunk a betegség és a vallás kapcsolatával is.
Szeretettel várjuk Önöket rendezvényünkön.
A regsiztrációs lap és a részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt található.
Online regisztrációhóz kattintson ide.
Rendezvény kezdete: 2014.03.21.
Rendezvény vége: 2014.03.22.
Helyszín: Eger, Hotel Eger & Park
Kapcsolódó dokumentumok (3)
XIX. Debreceni Kardiológiai NapokRendezvény kezdete: 2014.03.05.
Rendezvény vége: 2014.03.08.
Szervező: EKHO 94. Kft.
Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: 52-537-537
Fax: 52-538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 4026 Debrecen, Bethlen utca, Kölcsey Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/index.php?lang=hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Szívelégtelenség Napok On-line regisztráció iitt >>
Rendezvény kezdete: 2014.01.31.
Rendezvény vége: 2014.02.01.
Szervező: EKHO '94 Kft.
Munkahely neve: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: 52-537-537
Fax: 52-538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: Hajdúszoboszló, Hunguest Hotel Béke****,
Gyermekkardiológiai Klub 2014Program: „GYAKORLATI GYERMEKKARDIOLÓGIA” Kora és újszülöttkori ductus arteriosus diagnosztikus és terápiás kérdései. Zárás-mikor, hol, hogyan?
ELŐADÓK:
Prof.dr. Verebély Tibor, dr. Horváth Zsóka Semmelweis Egyetem I. sz Gyermekklinika, Budapest
Prof. Prof.dr. Hartyánszky István, dr. Rácz Katalin, Szentgyörgyi A. Orvostudományi Egyetem, Szeged, Szívsebészeti Osztály és Gyermekklinika
Dr. Mogyorósy Gábor, dr. Kovács Tamás, DOTE Gyermekklinika, Debrecen
Dr. Somogyvári Zsolt, Peter Cerny Mentőszolgálat, Budapest
ÜLÉSELNÖKÖK:
Prof.dr. Kádár Krisztina, dr. Mogyorósy Gábor
Emlékezünk dr. Diósszilágyi Gertrud gyermekkardiológus főorvosnőre.
Megemlékezik: dr. Kertész Erzsébet főorvos
A rendezvényt követően lehetőség nyílik az előadókkal kötetlen beszélgetésre, szakmai kérdések megvitatására. Rendezők: Prof.dr. Kádár Krisztina és dr. Vinczián Magdolna
Rendezvény kezdete: 2014.01.24. 13:00
Rendezvény vége: 2014.01.24. 15:00
Helyszín: 1149 Budapest, Cházár A. u. 19., Magyar Kardiológusok Társaságának Székháza
ALAPFOKÚ ECHOKARDIOGRÁFIÁS TANFOLYAMKreditpont: 22 (szabadon választható tanf.)
KEDVES KOLLÉGANŐK, KOLLÉGÁK!
A Magyar Kardiológusok Társaságának Echokardiográfiás Munkacsoportja elkötelezett az állandó képzés mellett. Célunk, hogy közelebb hozzuk a képzést a kardiológusokhoz. Ezért rendeztünk Egerben, Pécsett, Kaposváron, Győrben és Szekszárdon (Szálkán) tanfolyamot. A nagy érdeklődés miatt folytatjuk a sort, 2013. novemberében Szolnokon. A négy Orvostudományi Egyetem és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet munkatársai tartják az előadásokat. Így többféle szemlélet megismerésére van lehetőség, az előadások utáni beszélgetésben meg lehet ismerni a gyakorlatot is. Mivel a tanfolyam a teljes spektrumot felöleli, elfogadjuk az akkreditációhoz szükséges továbbképzésnek.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Dr. Temesvári András
MKT Echocardiográfiás Munkacsoportjának
vezetője
Dr. Herczeg Béla
A Jász- Nagykun-Szolnok megyei Kórház Kardiológiai osztályának osztályvezető főorvosa
Tervezett program>>
Rendezvény kezdete: 2013.11.29.
Rendezvény vége: 2013.11.30.
Helyszín: 5000 Szolnok, Tiszaliget, Garden Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/echo/
GUCH Fórum, 2013Részletes program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2013.11.22. 08:30
Rendezvény vége: 2013.11.12. 15:00
Helyszín: 1096 Budapest, Haller utca 29., Gottsegen György, Országos Kardiológiai Intézet
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Belgyógyász Társaság Észak-Kelet Magyarországi Szakcsoportjának kongresszusA kongresszus főbb témái:
Előtérben a prevenció
Kardiovaszkuláris betegségek
Anyagcsere betegségek
Gasztroenterológiai megbetegedések
Vesebetegségek
Rendezvény kezdete: 2013.11.15. 09:00
Rendezvény vége: 2013.11.16. 13:00
Helyszín: 4400 Nyíregyház, Újmajor, Hotel Pagony****
A rendezvény Web oldala: http://rendezveny.alioth.hu/belgy2013/
COR 2013 - Dilemmák és döntések a kardiológiában. Kinek? Mikor? Hogyan? Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt elérhető!
Időpont: 2013.11.09.
Helyszín: 1067 Budapest, Teréz körút 43., Hotel Radisson Blue Béke
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Kongenitális szívhibák echokardiografiás diagnosztikájaAkkreditáció folyamatban
Szervezők: Prof. dr. Kádár Krisztina és dr. Apor Astrid
Program
9-11h
Echo és Doppler technikai alapjai. Műtermékek elkülönítése.
Dr. Asbóth Richárd PhD -Budapest
Klinikai echokardiográfia- I. Morfológiai szempontok Kongenitalis szívhibák szegmentális vizsgálata - Dr. Mogyorósy Gábor PhD- Debrecen
Bal-jobb söntök Prof. dr. Kádár Krisztina - Budapest
Újszülöttkori cardiogen shock vagy kiáramlási szükülettel járó szívhiba? Prof.dr Katona Márta PhD -Szeged
Szívelégtelen csecsemő sönt és /vagy funkciózavar? Dr Mogyorósy Gábor PhD- Debrecen
11h-11 h15’ szünet
11 h 15’-13h
Klinikai echokardiográfia- II. Hogyan mérünk?
Valvuláris stenosisok/insufficientiák. dr.Liptai Csilla - Budapest
Kamrafunkció értékelés. dr. Kovács Attila PhD hallgató - Budapest
Mit mérünk Marfan szindromában? Dr. Bartha Elektra klinikai főorvos Budapest
13h-13h30’ szünet
13h30’-16h
Klinikai echokardiográfia –III. Speciális kérdések
Intraoperativ echokardiográfia. dr Szudi László főorvos -Budapest
Veleszületett szívhibák nyomonkövetése -ECHO dr. Mogyorósy Gábor PhD Debrecen – MRI dr. Tóth Attila Budapest
Anyai szívbetegség- magzati/anyai szempontok dr. Liptai Csilla- Budapest Magzati echokardiográfia. Prof.dr. Kádár Krisztina- Budapest
A legújabb echos technikákról
3DEcho dr. Apor Astrid -Budapest
TDI/Speckle dr. Kováts Tímea PhD- Budapest
16h- 16h15’ szünet
16h15-17h
Tesztírás
A tanfolyamra az alábbi telefonon lehet jelentkezni:
Tel.: 06-20-666-3389
Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika, Csobánné Csilla tanfolyam felelős
Rendezvény kezdete: 2013.10.18. 09:00
Rendezvény vége: 2013.10.18. 17:00
Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József út 9-11., Városmajori Sziv és Érgyógyászati Klinika
II. Pannon Kardiológiai Napok Kedves Kollégák! Tisztelettel köszöntjük a II. Pannon Kardiológiai Napok résztvevőit!
A Szívgyógyászati Klinika kardiológiai, hemodinamikai, szívsebészeti, valamint pacemaker/elektrofiziológiai osztályai ebben az évben immár másodszor rendezik meg regionális kongresszusukat a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában.
A II. Pannon Kardiológiai Napok során interaktív fórumok keretében a regionális betegellátásban résztvevő háziorvos, a belgyógyász, kardiológus és szívsebész szakorvos kollégák számára továbbképzési és pontszerzési lehetőséget biztosítunk, hangsúlyozva a szakmai újdonságokat és azoknak a betegellátásban való alkalmazását.
Ezen túlmenően szeretnénk átfogóan bemutatni a Szívgyógyászati Klinika részlegeinek számos megújított tevékenységét, megismertetni a betegutakat klinikánk kardiológiai, szívsebészeti, hemodinamikai, elektrofiziológiai és pacemaker ellátásában tevékenykedő szakorvosaink, valamint a meghívott előadóknak a színvonalas előadásai segítségével.
Reméljük, hogy kellemes emlékekkel, új szakmai ismeretekkel gazdagíthatjuk a II. Pannon Kardiológiai Napok résztvevőit.
A Szervezőbiztosság nevében tisztelettel várunk minden érdeklődőt rendezvényünkre!
Rendezvény kezdete: 2013.10.17.
Rendezvény vége: 2013.10.19.
Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics u. 44., Magyar Tudományos Akadémia székháza
A rendezvény Web oldala: http://pcongress.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai munkacsoportjának 21. Kongresszusa (Budapest, Danubius Hotel Flamenco 2013. október 11-12.)ELSŐ 120 REGISZTRÁLT RÉSZTVEVŐ RÉSZÉRE: ÉLŐ MŰTÉTI KÖZVETÍTÉS Budapest, Városmajor úti Klinika tanterme 2013. október 10.
Tisztelt Kolléganők, Kollégák, kedves Érdeklődők!
Nagy öröm számunkra, hogy 2013. október 10-én négy év után ismét Budapesten köszönthetjük az MKT Intervenciós Munkacsoport legfontosabb éves továbbképzésének résztvevőit. Az Intervenciós Kardiológiai Munkacsoport XXI. Kongresszusának programjában kétségtelenül olyan új hangsúlyok is markánsan megjelennek, amelyek a korábbi évek során egyáltalán nem, vagy csak nyomokban szerepeltek a megbeszélések tematikájában. Formabontó módon az elő esetbemutatások a konferencia első napján, külön helyszínen kerülnek idén megvalósításra. A két laboratóriumból párhuzamosan közvetített, nagyszámú beavatkozás korábban soha nem látott változatosságú programot ígér, és egyben nagyon jól bemutatja majd az intervenciós kardiológia egyre komplexebb eszköztárát. A tudományos ülések előadói között valamennyi budapesti és vidéki egyetemi centrum képviselteti magát, így reményeink szerint a korábbi évekhez hasonlóan az idei konferenciánk is a szakmához méltó magas színvonalon tudja majd megjeleníteni az invaziv kardiológia legforrongóbb kérdéseit.
További részletek a rendezvény információs oldalán >>
On-line regisztráció >>
Program >>
A Kongresszus Szervező Bizottsága nevében:
Prof. Dr. Merkely Béla
Rendezvény kezdete: 2013.10.11.
Rendezvény vége: 2013.10.12.
Helyszín: Budapest, Hotel Flamenco
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/rendezvenyek.php?page=confpage&id=435&subpage=1567
Román Kardiológusok Társasága KongresszusaA Román Kardiológusok Társasága tíz fiatal kardiológus részére biztosít ingyenes regisztrációt éves kongresszusán.
A Román Kardiológusok Társasága 2013. október 3.-e és 5.-e között rendezi meg éves kongresszusát Sinaia városában.
A több mint negyven külföldi előadó részvételével megrendezendő kongresszuson sok teljesen angol nyelvű szekció lesz, de mivel a román nyelvű előadásokhoz is kötelező angol nyelvű diasort készíteni, így a program a külföldi érdeklődők számára is érdekes lehet.
A Román Kardiológusok Társasága tíz 36 év alatti magyar kardiológus részére biztosít ingyenes regisztrációt kongresszusára. A fiatal kollégáknak maguknak kell gondoskodni a szállásról illetve az utazásról, melyek intézésében szívesen segítenek a szervezők.
Azok a 36 év alatti fiatal kardiológusok, akik szeretnék kérni az ingyenes kongresszusi regisztrációt a román kongresszusra, jelentkezzenek az MKT Titkárságán, az international@mkardio.hu email címen június 20-ig.
Rendezvény kezdete: 2013.10.03.
Rendezvény vége: 2013.10.05.
Helyszín: Románia, Sinaia,
MKT Echocardiographiás Munkacsoportjának 'Valvular heart disease - Clinical decision making by echocardiography and by other imaging modalities' rendezvényeA rendezvény a European Association of Echocardiography és több külföldi meghívott előadó közreműködésével valósul meg. A rendezvény munkanyelve az angol.
A rendezvény szervezői:
Dr. Temesvári András (az MKT Echokardiographiás munkacsoport vezetője, GOKI Felnőtt Kardiológiai Osztály, Non-invazív Diagnosztikai Részleg részlegvezető, Budapest)
Prof. Dr. Varga Albert (a helyi szervezőbizottság elnöke, egyetemi tanár, kardiológus, belgyógyász szakorvos, Szeged).
Valvular heart disease - Decision making by echocardiography and by other modalities - Program 2013 >>
Rendezvény kezdete: 2013.10.03.
Rendezvény vége: 2013.10.05.
Helyszín: 1074 Budapest, Rákóczi út 90., Best Western Hotel Hungária
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/hu/?mod=webshop_cnt&cla=webshop_cnt&fun=showconflist&conf_id=1911
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Szívünk NapjaIdőpont: 2013.09.29.
Helyszín: Budapest, Városliget
A rendezvény Web oldala: http://www.szivunknapja2013.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság első Tudományos NapjaKedves Kollégák!
Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság
szeretettel meghívja őszi első Tudományos Napjára.
Előadó: Dr. Tiringer István PhD (Pécsi Tudományegyetem Mag. Tud Intézet)
Téma:
Az akut kardiológiai eseményen átesett betegek hosszú távú életminőségét befolyásoló pszichoszociális tényezők vizsgálata témájú PhD dolgozat alapján beszélgetünk a komplex kardiológiai kezelés, gondozás lehetőségeiről.
Időpont: 2013. szeptember 28. szombat délelőtt
Program: 10.00-11.30 előadás és vita
11.30-12.00 szünet
12.00-13.30 Bálint-csoport
Részvételi díj: társasági tagoknak, nyugdíjasoknak, nappali tagozatos diákoknak 1000, egyébként 2000 Ft.
Előzetes jelentkezés e-mailben nem feltétel, de megköszönjük:
balinttarsasag@gmail.com
Dr. Dobó Katalin
belgyógyász, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
A Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság alelnöke,
a nap házigazdája
+36 209470415
Rendezvény kezdete: 2013.09.28. 10:00
Rendezvény vége: 2013.09.28. 13:30
Helyszín: 1088 Budapest, Nagyvárad tér 4. 20. emelet, SE Magatartástudományi Intézet Könyvtár
A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu
Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Kardiopulmonális Munkacsoportjának kongresszusa2013. szeptember 27 – 28-án kerül megrendezésre a Kardiopulmonális Szekció kongresszusa.
Absztrakt beküldési és jelentkezési határidő: 2013. augusztus 31.
Jelentkezés és részletes információ alább a kapcsolódó dokumentumok alatt!
A KITÖLTÖTT JELENTKEZÉSI LAPOT, ABSZTRAKT LAPOT ÉS SZÁMLÁZÁSI LAPOT A kariopulmonalis@gmail.hu KÉRJÜK KÜLDENI.
Tudományos Bizottság:
Ugocsai Katalin
Karlocai Kristóf
Kiss Ernő
Boros István
Rudas László
Forster Tamás
Szervezőbizottság:
Bálint Beatrix
Ugocsai Katalin
Elérhetőség: ugocsai@deszkikorhaz.hu
kardiopulmonalis@gmail.hu
Ugocsai Katalin Telefon: 06/20-454-2332
Technikai információkat érintően kérjen segítséget intézetünk rendszergazdájától telefonon: 06/20-261-8961 illetve az info@deszkikorhaz.hu e-mail címen.
Rendezvény kezdete: 2013.09.27.
Rendezvény vége: 2013.09.28.
Helyszín: Mórahalom, Milleniumi sétány 4-6., Colosseum Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (7)
VII. INTENATIONAL SYMPOSIUM on MYOCARDIAL CYTOPROTECTIONA szimpózium hivatalos nyelve: angol.
Rendezvény kezdete: 2013.09.26.
Rendezvény vége: 2013.09.28.
Helyszín: 7621 Pécs, Király u. 5., Hotel Palatinus City Center 3*** superior
A rendezvény Web oldala: http://www.tensi-congress.hu/ismc2013
Az MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának IX. kongresszusa közös szervezésben az MKT Intenzív Terápiás és Resustitatios MunkacsoportjávalKedves Kolleganők, Kollégák!
A kongresszuson több szekcióban szeretnénk bemutatni a szívritmuszarok akut ellátását, illetve a pacemakerrel vagy implantálható cardioverter defibrillátorral elő betegek sürgősségi ellátásának speciális szempontjait. Emellett a hagyományoknak megfelelően magas szinvonalú előadások lesznek hallhatók a pitvarfibrilláció és a szívritmuszavarok eszközös terápiájában elért újdonságokról. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Üdvözlettel,
A kongresszus szervezőbizottsága:
dr. Csanádi Zoltán
dr. Lőrincz István
Jelentkezési lap és Program a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható!
Rendezvény kezdete: 2013.09.26.
Rendezvény vége: 2013.09.28.
Helyszín: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1., Debreceni Egyetem Főépülete
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/hu/
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Gyermekorvosok Társasága Gyermekkardiológiai Szekciójának üléseA rendezvény helyszíne és szálláshely:
Pécs, Hotel Palatinus
A rendezvény időpontja:
2013. szeptember 20. 14:00-18:00
2013. szeptember 21. 9:00-13:00
Az ülés fő témái:
Hypoplasias balszívfél-szindróma
Szakdolgozó szekció témái:
Ápolási problémák komplex vitiumok esetén
Kisérő program:
09. 20-án 20 órától Vacsora a Hotel Palatinus Bartók termében
Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 15.
Absztraktok beküldésének határideje: szeptember 7.
A kongresszus akkreditációra előterjesztve.
Részvételi díj:
• 35 év alatt 10.000 Ft/fő
• 35 év felett 22.000 Ft/fő
• Eü. szakdolgozók 10.000 Ft/fő
• Nyugdíjasok 15.000 Ft/fő
A meghívó letölthető ide kattintva >>
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>
Kérjük, hogy a jelentkezési lapot kitöltve 2013. augusztus 15-ig a következő címre visszaküldeni szíveskedjenek: TENSI AVIATION KFT. / 7621 Pécs, Teréz u. 17. / e-mail:
congress@tensipecs.hu
A kongresszussal kapcsolatos további részletes tájékoztató a www.gyermekkardiologia.hu oldalon olvasható.
Rendezvény kezdete: 2013.09.20. 14:00
Rendezvény vége: 2013.09.21. 18:00
Szakterület(ek): Kardiológia
Helyszín: Pécs, Hotel Palatinus
A rendezvény Web oldala: http://www.gyermekkardiologia.hu
Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Gyermekorvosok Társasága Gyermekkardiológiai Szekciójának Gyakorlati továbbképző tanfolyama (Pécs, 2013.09.19-20.)A rendezvény helyszíne: Da Vinci Magánklinika, Pécs, Málics O. u. 1.
Szálláshely: Pécs, Hotel Palatinus , Pécs, Király u. 5.
A rendezvény időpontja:
2013. szept.19., 13:00-16:00
2013. szept. 20., 9:00-12:00 (gyakorlati továbbképző tanfolyam)
A tanfolyam fő témái:
• A gyermekkardiológiai ellátás gyakorlati, szervezési problémái
• Gyermekkardiológiai ultrahang diagnosztika
Kísérő program: 09.19. 17 órától „Palkonyai nyitott pincék”
Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 15.
Részvételi díj: 50.000 Ft, de a szakorvos-jelöltek és a gondozásban résztvevő gyermekkardiológusok költségeit a gyermekkardiológiai szekció állja.
A meghívó letölthető ide kattintva
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>
Kérjük, hogy a jelentkezési lapot kitöltve 2013. augusztus 15-ig a következő címre visszaküldeni szíveskedjenek: TENSI AVIATION KFT. / 7621 Pécs, Teréz u. 17. / e-mail:
congress@tensipecs.hu
A kongresszussal kapcsolatos további részletes tájékoztató a www.gyermekkardiologia.hu oldalon olvasható.
Rendezvény kezdete: 2013.09.19. 13:00
Rendezvény vége: 2013.09.20. 12:00
Szakterület(ek): Kardiológia
Helyszín: Pécs, Málics O. u. 1., Da Vinci Magánklinka
A rendezvény Web oldala: http://www.gyermekkardiologia.hu
Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek 5. FórumaA Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványa és a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika szervezésében
Védnökök:
Prof. dr. Bodor Elek ny. egyt. tanár
Prof. dr. Merkely Béla egyt. tanár
Program
Az Alapítvány által meghirdetett „Beteg szívvel születni és élni” c. pályázat díjainak átadása. A díjazottak előadásai.
Sport szükségessége/lehetőségei szívműtét után.
ea.: Prof .dr. Apor Péter. c. egyt. tanár
Pacemaker kezelés – mire figyeljen a beteg, mit ellenőriz az orvos?
ea: dr. Szilágyi Szabolcs és a betegek
Új szív MRI vizsgálati módszerek a veleszületett szívhibák nyomon követésében.
ea.: dr. Tóth Attila
Amikor már a gyógyszer és szívműtét sem segít – a műszív és a szívátültetés.
Ea: Prof. dr. Hartyánszky István egyt. m. tanár
Büfé áll rendelkezésre.
Rendezvény kezdete: 2013.06.28. 13:00
Rendezvény vége: 2013.06.28. 16:00
Helyszín: 1122 Budapest, Városmajor u. 68., Szív és Érgyógyászati Klinika előadóterme
ZÁRDAY-KERKOVITS Nap tudományos üléseTisztelettel és szeretettel meghívjuk a ZÁRDAY-KERKOVITS Nap tudományos ülésére.
Helyszín: Üléselnök: Dr. Bodnár Attila Főigazgató
Program
Dr. Zámolyi Károly megemlékezése Dr. Kerkovits Gyuláról
Prof.Dr. Simon Kornél osztályvezető főorvos
Siófoki Kórház Belgyógyászati Osztály
Messzire jutottunk, de nem veszítettünk el valamit útközben?
Prof.Dr. Tomcsányi János osztályvezető főorvos
Budai Irgalmasrendi Kórház, Kardiológiai Osztály
A nagyerek disszekciója és szövődményei a kardiológus szemével
Dr. Nádházi Zoltán főorvos
SOTE II. Belgyógyászati Klinika
Omega-3 zsírsav szerepe a kardiovaszkuláris prevencióban
Dr. Zámolyi Károly osztályvezető főorvos
Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Kardiológiai Osztály
Szignifikáns koronária szűkület nélküli akut myocardialis infarctus
Rendezvény kezdete: 2013.06.20. 14:00
Rendezvény vége: 2013.06.20. 16:00
Helyszín: 1106 Budapest, Maglódi út 89., Bajcsy-Zsilinszky Kórház ebédlője
Alpe Adria Association of Cardiology 21st International MeetingDeadline for abstract submission: April 15, 2013
Rendezvény kezdete: 2013.06.07.
Rendezvény vége: 2013.06.08.
Munkahely neve: Key Congressi srl
Címe: Piazza della Borsa 7 – 34121 Trieste (Italy)
www.keycongressi.it
Tel: +39 040 362727 / +39 040 660352
Fax: +39 040 660353
E-mail: alpeadria2013@keycongressi.it
Helyszín: Italy, Trieste (Friuli Venezia Giulia Region),
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Élettani, Farmakológiai és Mikrocirkulációs Társaságok 2013. évi közös Tudományos KongresszusaRendezvény kezdete: 2013.06.05.
Rendezvény vége: 2013.06.08.
Tudományos információ: Dr. Pavlik Gábor
E-mail: pavlik@tf.hu
Munkahely neve: ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
Címe: 1055 Budapest, Szent István krt. 7.
Tel: +36 1 350-1854
Fax: +36 1 350-0929
E-mail: metftmt@asszisztenica.hu
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 44., Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Kardiológusok Társasága 2013 évi Tudományos KongresszusaRendezvény kezdete: 2013.05.08.
Rendezvény vége: 2013.05.11.
Tudományos információ: Dr. Csanádi Zoltán, MKT Tudományos Bizottságának elnöke
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Szervező: EKHO 94. Kft, Szendrey Éva
Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: (52) 537-537
Fax: (52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca, Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Syncope - 2013Rendezvény kezdete: 2013.04.26. 14:00
Rendezvény vége: 2013.04.26. 18:00
Tudományos információ: Heimné Csige Ildikó
Munkahely neve: DE OEC, Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostan Tanszék
Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Tel: +36-30-572-1124
Fax: +36-52-255-951
E-mail: postaim@vipmail.hu
Helyszín: Debrecen, Thomas Mann u. 49., MTA Debreceni Akadémiai Bizottság székháza
XX. Ifjúsági Kardiológus NapokTisztelt Ifjú Kardiológus Kollégák!
Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a jubileumi, XX. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományokhoz híven 2013-ban ismét Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre, időpontja: 2013. április 19-21.
Szeretettel várjunk minden érdeklődő, elsősorban 35 éven aluli fiatal kolléga jelentkezését, aki - lehetőség szerint - a Magyar Kardiológusok Társaságának tagja!
A rendezvényre való jelentkezésre idén is csak elektronikus úton lesz lehetőség! Az MKT saját honlapján külön helyet biztosít az Ifjúsági Bizottság híreinek, eseményeinek. A honlap az MKT oldaláról http://www.mkardio.org érhető el. Tisztelettel kérek mindenkit, hogy itt informálódjon a részleteket illetően.
Január folyamán honlapunkra felkerül a XX. Ifjúsági Kardiológus Napokkal kapcsolatos összes fontos információ; a tervezett program, jelentkezési határidő, és az on-line regisztráció menetének pontos leírása.
Az MKT Ifjúsági Bizottságának képviseletében
Dr. Édes István Ferenc s.k.
az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke
Rendezvény kezdete: 2013.04.19.
Rendezvény vége: 2013.04.21.
Szakterület(ek): Kardiológia
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Munkahely neve: Ifjúsági Bizottság
Címe: 1146 Budapest, Cházár A. u. 19.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Helyszín: Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Palota Szálló
A rendezvény Web oldala: http://www.doki.net/tarsasag/kardiologia/info.aspx?sp=223
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Képalkotó diagnosztika a kardiológiábanRendezvény kezdete: 2013.04.12.
Rendezvény vége: 2013.04.13.
Tudományos információ: Dr. Dinnyés József, Dr. Ámon György
Munkahely neve: Vaszary Kolos Kórház, Esztergom, Belgyógyászat Kardiológia
Címe: 2500 Esztergom, Petőfi u. 26–28.
Tel: + 36 33 542 300, +36 30 948 5539
Fax: +36 33 542 332
E-mail: jozsefdinnyes@gmail.com
Helyszín: 2500 Esztergom, Ó-Szeminárium Épülete Szent Adalbert Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kepalkoto2013
Kapcsolódó dokumentumok (3)
XVIII. Dunántúli Diabetes HétvégeA rendezvényre történő regisztráció és szállásfoglalás az MDT honlapján keresztül történik.
ONLINE JELENTKEZÉS >>
Rendezvény kezdete: 2013.04.12.
Rendezvény vége: 2013.04.14.
Szervező: AAC Kongresszusi Iroda
Címe: 8200 Veszprém, Templom u. 9.
Tel: 06 (88) 789 809
Fax: 06 (88) 789 809
E-mail: ddh2013@diabet.hu
Helyszín: 8237 Tihany, Rév u. 3., Club Tihany
A rendezvény Web oldala: http://diabet.hu/ddh2013
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Alapfokú Echokardiográfiás Tanfolyam
2013. április 5.-6.-án a PTE Szívgyógyászati Klinika és a Tolna Megyei
Balassa János Kórház I. sz. Belgyógyászati Osztálya közös szervezésében
Alapfokú Echokardiográfiás Tanfolyamot szervezünk a tolna megyei
üdülőfaluban, Szálkán.
A részletes programot és a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Rendezvény kezdete: 2013.04.05.
Rendezvény vége: 2013.04.06.
Helyszín: 7121 Szálka, Kossuth Lajos utca 89., Horog étterem
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Egri Kardiológiai Napok - 2013Rendezvény kezdete: 2013.03.22.
Rendezvény vége: 2013.03.23.
Tudományos információ: Dr. Müller Gábor osztályvezető főorvos
Munkahely neve: Markhot Ferenc Kórház Kardiológiai Osztály
Címe: 3300 Eger, Markhot Ferenc u. 1-3.
Tel: 06-36-411-444
Szervező: Miklósi Ferenc
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe: H-1461 Budapest, Pf.: 11.
Tel: 06-1-299-0184, 06-1-299-0185
Fax: 06-1-299-0187
Helyszín: 3300 Eger, Szálloda u. 1-3., Hotel Eger & Park
Kapcsolódó dokumentumok (2)
II. Kardiológiai Prevenciós és Rehabilitációs NapokRendezvény kezdete: 2013.03.22.
Rendezvény vége: 2013.03.23.
Helyszín: 9400 Sopron, Várisi út 2., Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/kprn/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XVIII. Debreceni Kardiológiai NapokKedvezményes regisztráció határideje: 2013. február 03.,
Reg.határidő: 2013. február 20.
Programelőzetes elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2013.02.27.
Rendezvény vége: 2013.03.02.
Szervező: Dr. Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94
Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: 52-537-537
Fax: 52-538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
2. soproni Kardiológiai NapokRendezvény kezdete: 2013.02.22.
Rendezvény vége: 2013.02.23.
Tudományos információ: Dr. Kovács Imre PhD.
Munkahely neve: Soproni Erzsébet Oktató Kórház, II. Belgyógyászat/Kardiológia Osztály
Helyszín: 9400 Sopron, Várisi u.4., Hotel Lövér****
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Gyermekkardiológiai KlubProgram:
„GYAKORLATI GYERMEKKARDIOLÓGIA”
Újszülöttkori veszélyállapotok kardiális vonatkozásai, határterületi differenciáldiagnosztikai problémák
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezők: dr. Kádár Krisztina és dr. Vinczián Magdolna
Rendezvény kezdete: 2013.02.01. 15:00
Rendezvény vége: 2013.02.01. 17:00
Helyszín: 1149 Budapest, Cházár A. u. 19., Magyar Kardiológusok Társaságának Székháza
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Szívelégtelenség Napok 2013Rendezvény kezdete: 2013.01.25.
Rendezvény vége: 2013.01.26.
Munkahely neve: Ekho '94 Kft.
Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: (52)-537-537
Fax: (52)-538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25., Silver Hotel****
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Az MKT Nukleáris Kardiológia - Hibrid képalkotás Munkacsoport Tudományos Ülése (Budapest, 2013.01.18.)Az MKT Nukleáris Kardiológia - Hibrid Képalkotás Munkacsoport a Kardiológiai képalkotó munkacsoportok részvételével tudományos ülést szervez „A képalkotó módszerek jelentősége a myocardialis ischaemia és a szívizom életképesség kimutatásában - a legújabb Guideline-ok tükrében” címmel. Időpont: 2013. január 18., péntek 14 óra. Helyszín: Pozitron diagnosztikai Kft. előadóterme, 1117 Budapest, Hunyadi J. u. 9.
Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.
A rendezvény szervezője: Dr. Balogh Ildikó.
E-mail: ildiko.balogh@uzsoki.hu
Időpont: 2013.01.18.
Szakterület(ek): Kardiológia
Helyszín: 1117 Budapest, Hunyadi J. u. 9., Pozitron diagnosztikai Kft. előadóterme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Belgyógyász Társaság 44. NagygyűléseAbsztrakt beküldési határidő: 2012.november 15.
Rendezvény kezdete: 2012.12.13.
Rendezvény vége: 2012.12.15.
Szervező: Dr. Szalay Ferenc
Munkahely neve: Felabor Hungary Kft.
Tel: 06 1 215-1224, 06 1 210-1007
E-mail: mbt44ngy@gmail.com, szalay@bel1.sote.hu
Helyszín: Budapest, Rákóczi út 43-45., NOVOTEL Accor Hotels (Régi Hotel Palace)
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Budapesti Kardiológiai NapBudapesti Kardiológiai Nap lesz a Magyar Kardiológusok Társaságának soron következő rendezvénye fővárosunkban. Társaságunk elnökségének támogatásával most egy háziorvosoknak, kardiológusoknak, diabetológusoknak belgyógyászoknak és más orvosoknak szóló továbbképző rendezvényt indítunk.
Ez évi főtémánk a "Diabetes a kardiológiában" lesz.
Időpont: 2012.12.01.
Tudományos információ: Magyar Kardiológusok Társasága
Címe: 1146 Budapest, Cházár András u. 19.
Tel: 06-1-461-0665
Fax: 06-1-461-0665
E-mail: info@mkardio.hu
Szervező: Prof Dr Kiss Róbert Gábor
Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz utca 18/b, Larus Étterem és Rendezvényközpont
A rendezvény Web oldala: http://bkn.ap.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (3)
PCI Optimization WorkshopRendezvény kezdete: 2012.11.22.
Rendezvény vége: 2012.11.23.
Helyszín: Budapest, Hotel Marriott
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Aktuális kihívások az antitrombótikus kezelésbenA Magyar Kardiológus Társaság Thrombosis Munkacsoportja és a
Pécsi Akadémiai Bizottság Operatív Orvosi Tudományok Munkabizottságának rendezésében.
Előadások:
1. Új-generációs antikoagulánsok pitvarfibrillációban: hogyan válasszunk a klinikai gyakorlatban? dr. Habon Tamás
2. Új orális antikoagulánsok akut koronária szindrómában dr. Komócsi András
3. Kombinált aggregáció-gátló és antikoaguláns kezelés: kinél, hogyan, meddig? Prof. dr. Aradi Dániel
Üléselnökök: Prof. dr. Keltai Mátyás és dr. Kiss Róbert Gábor
Rendezvény kezdete: 2012.11.20. 15:00
Rendezvény vége: 2012.11.20. 17:00
Szervező: Prof. Dr. Rudas László egyetemi tanár és Dr. med. habil. Komócsi András egyetemi docens
Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44., Pécsi Akadémiai Bizottság (PAB) Tanácsterme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magzati Kardiológia munkacsoport ez évi 2. Munkacsoport üléseA téma: "Gyakorlati Magzati Kardiológia".
A Tudományos ülést a Szülészeti Osztály közreműködésével - meghívásukra szervezzük.
Előzetes részvételi bejelentkezés: Prof. Dr. Katona Mártánál: E-mail: katonama@pedia.szote.u-szeged.hu,
Prof. Dr. Kádár Krisztinánál: E-mail: krisztinakadar@hotmail.com, Telefon: 06-20-9434-827
"Hands on" vizsgálatokat, oktatást tervezünk, így fontos az előzetes jelentkezés."
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Tisztelettel,
Prof. Dr. Kádár Krisztina
munkacsoport vezető
Rendezvény kezdete: 2012.11.20. 14:00
Rendezvény vége: 2012.11.20. 17:30
Helyszín: Kecskemét, Nyíri út 38., Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza
COR 2012 - Dilemmák és döntések a kardiológiában. Kinek? Mikor? Hogyan?
Részletes Program a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2012.11.17. 19:30
Rendezvény vége: 2012.11.17. 16:00
Helyszín: 1067 Budapest, Teréz krt. 43., Radisson Blu Béke Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XVI. Gottsegen Kardiológiai NapJelentkezési határidő: 2012. november 18.
Fő témák:
I. Életképek az invazív kardiológiából
II. Fallot-tetralógia és a komplex congenitalis vitiumok aktuális kérdései
III. Újdonságok a kardiológiában – az ajánlások szintjén
A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb tájékoztatást a kapcsolódó dokumentumokban talál.
Időpont: 2012.11.16.
Munkahely neve: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Címe: 1096 Budapest, Haller u. 29.
Tel: 215-1220
Fax: 215-7067
E-mail: titkarsag@kardio.hu
Helyszín: 1074 Budapest, VII. Rákóczi út 90., Best Western Hotel Hungária (Grand Hotel)
A rendezvény Web oldala: http://www.kardio.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
100 esztendős a Városmajor utca 68. alatti intézetTisztelt Kolléganők és Kollégák!
Egy ember életében igen fontos esemény a kerek évfordulós születésnapok megünneplése. Egy karakteres lelkületét büszkén vállaló alma mater, a Városmajori Klinika számára legalább ennyire fontos ez. Ebben az évben lett 100 esztendős a Városmajor utca 68 alatti intézet, amely az emberöltőkön keresztül különféle elnevezésekkel először a budai, majd később a régiós és országos egészségügyi ellátás naprakész centrumává vált.
Tisztelettel meghívjuk az évforduló apropóján 2012. november 16-án 8.30 kezdettel a Barabás Villában (XII. ker. Városmajor utca 44) múltat idéző és jövőbe tekintő ünnepségünkre.
A délelőtti eseménysorozatban a különféle korszakok hiteles tanúi, a klinika munkatársai és barátai emlékeznek és sor kerül egy erre az évfordulóra megjelenő centenáriumi kiadvány, A VÁROSMAJORI KLINIKA ELSŐ 100 ÉVE című könyv bemutatójára is. Ezt követően, 14 órától a Klinika (XII. ker. Városmajor utca 68) tantermében az itt folyó klinikai munka jelenét mutatjuk be, előadások és élő laboratóriumi közvetítések formájában.
Nagy örömünkre szolgálna, amennyiben Ön is velünk együtt ünnepelne ezen a jeles centenáriumi ünnepségen. Megjelenésére számítunk!
A programot mellékeljük. Megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
A szervezők nevében:
Prof. Dr. Merkely Béla
a klinika igazgatója
Dr. Merkely Béla igazgató,
egyetemi tanár
az MTA doktora
Kardiológiai Központ-Kardiológiai Tanszék
Tel.: +36-1-458-6840
Fax: +36-1-458-6842
www.kardiologia.hu
Dr. Béla Merkely PhD, DSc, FESC, FACC
Director of Heart Center
of the Semmelweis University
Tel.: +36-1-458-6840
Fax: +36-1-458-6842
www.heartcenter.hu
Időpont: 2012.11.16.
Helyszín: 1122 Budapest, XII. ker. Városmajor utca 44.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Felnőtt Kongenitális Munkacsoport FórumaKreditpont (www.oftex.hu: SE-TK/2012.II/00333): 16.
A részletes programot a kapcsolódó dokumentumokban találja.
Időpont: 2012.11.09.
Szakterület(ek): Kardiológia
Szervező: Varga Katalin
Tel: 06-1-2155593 / 70-3820355
Fax: 06-1-2155593
E-mail: vargakat@kardio.hu
Helyszín: 1096 Budapest, Haller utca 29., Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MAÉT VASZKULÁRIS FÓRUM – 2012/2 (Budapest, 2012.10.26)„A CAROTIS BETEGSÉG AKTUALITÁSAI”
Tisztelt Kollégák!
A „MAÉT Vaszkuláris Fórum” második alkalommal 2012.10.26-án kerül megrendezésre.
A kurzusok felépítése a tervek szerint részben felkért előadók összefoglalóiból, valamint klinikai dilemmát megfogalmazó, az adott témához kapcsolódó esetbemutatások interaktív megbeszéléséből áll. Célunk a mindennapos gyakorlat kérdéseinek előtérbe helyezése, az „irányelvek” és az „életszerű” helyzetek között feszülő bizonytalanságok oldása. Emellett reményeink szerint a társszakmák közötti párbeszédet is segítjük.
Az interaktív tematikát erősítendő kérünk mindenkit, hogy a témába vágó, érdekes, megbeszélésre alkalmas eset bemutatásával járuljon hozzá a találkozó sikeréhez.
Az esetbemutatás szándékát kérjük, jelezze a maetforum@gmail.hu e-mail címen.
A Társaság Vezetőségének döntése alapján ez alkalommal a szavazás útján eldöntött „LEGJOBB ELŐADÁS” díja az előadó számára a Társaság következő évi kongresszusán történő részvételének teljes finanszírozása.
A második összejövetel témája a CAROTIS BETEGSÉGGEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK előadás és beszélgetés keretében történő tárgyalása lesz.
A CAROTIS BETEGSÉG AKTUALITÁSAI
A neurológus szerepe a carotis stenosisos betegek ellátásában (Dr. Lovas Gábor)
Az asymptomatikus carotis stenosis kezelésének jelenlegi stratégiája (Dr. Gősi Gergely)
Symptomatikus carotis stenosis kezelése (Dr. Vallus Gábor)
Érdekes esetek bemutatása
(bemutatási szándék jelzése a maetforum@gmail.hu e-mail címen)
A továbbképzés helyszíne és időpontja:
Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem, bejárat a 1122 Budapest, Gaál József utca 9. felől
2012. október 26. 14:00-17:00 óra között
Szeretettel várunk minden vaszkuláris medicina területén dolgozó, a kérdés iránt érdeklődő kollégát. A továbbképzés akkreditált.
Részvételi szándékukat kérjük a maetforum@gmail.hu email címen jelezzék, (név, pecsétszám, munkahely, emailcím: akkreditáció könyvelése céljából) legkésőbb 2012.10.25-ig.
Dr. Mogán István
a MAÉT Elnöke
Szervező bizottság:
Dr. Járai Zoltán
Dr. Kolossváry Endre
Dr. Szeberin Zoltán
Dr. Vallus Gábor
Időpont: 2012.10.26.
Szakterület(ek): Érsebészet
Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József u. 9., Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem
Pécsi Kardiológiai Napok 2012Rendezvény kezdete: 2012.10.18.
Rendezvény vége: 2012.10.19.
Tudományos információ: Dr. Horváth Iván egyetemi docens
Munkahely neve: PTE KK Szívgyógyászati Klinika
Tel: +36 (72) 536-389
Helyszín: Pécs,
Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának II. KongresszusaKongresszus témái:
A „standard” echocardiohgraphiás témák áttekintése mellett a program a következő újdonságokat tartalmazza:
- Mi a 3D jövője?
- A szöveti Doppler csak E/e’-t jelent?
- Kontraszt echo- megéri?
Tervezünk egy „Hogyan ítéli meg a...” szekciót:
- aorta stenosis súlyosságát
- mitrális regurgiatio mechanizmusát
- pulmonalis hypertónia fokát
Mit válasszak, MR-t vagy echót?
- HCM-ben
- Congenitális szívbetegségben
- DCM-ben
- ARVD-ben
Coronaria CT az
- invazív kardiológus
- echós
- CT-s szemével
Rendezvény kezdete: 2012.10.11.
Rendezvény vége: 2012.10.13.
Tudományos információ: Prof. Dr. Varga Albert
Munkahely neve: II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ
Tel: +36 (30) 466-2893
Szervező: Szentmiklóssy Mária
Munkahely neve: C&T Hungary Kft Kongresszusi Iroda
Tel: +36 (62) 548-485 vagy +36 (20) 414-1192
E-mail: congress@congresstravel.hu
Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert utca 16., Hotel Forrás
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/echo2012
MKT és MTT Kardiopulmonális Munkacsoport Kardiopulmonális konferenciája
Akreditáció: 28 pont (Intenzív terápia, Kardiológia, tüdőgyógyászat)
Rendezvény kezdete: 2012.10.05.
Rendezvény vége: 2012.10.06.
Helyszín: 2025 Visegrád, Lepence-völgy, hrsz.: 121, Thermál Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.kardiopulmonalis.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyermekkardiológiai Szekciójának ÜléseJelentkezési határidő: 2012. szeptember 7.
Online jelentkezés >>
További részletek a rendezvény oldalán >>
Rendezvény kezdete: 2012.10.05.
Rendezvény vége: 2012.10.06.
Szakterület(ek): Kardiológia, Gyermekgyógyászat
Tudományos információ: Dr. Ablonczy László
Munkahely neve: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Címe: 1096 Budapest Haller utca 29.
Tel: 06 (1) 215-1220
Fax: 06 (1) 215-7067
E-mail: ablonczyl@gmail.com
Munkahely neve: Club Service Kft.
Címe: 4024 Debrecen, Kossuth u. 3.
Tel: 06 (52) 522-222
Fax: 06 (52) 522-223
E-mail: clubservice@clubservice.hu
Helyszín: 3233 Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra****
A rendezvény Web oldala: http://rendezveny.alioth.hu/gyk2012/
A Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának 2012. évi KongresszusaRészletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2012.10.04.
Rendezvény vége: 2012.10.06.
Helyszín: 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 22., Orvos és Egészségtudományi Centrum, Kardiológiai Intézet nagy előadója
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság KongresszusaHATÁRIDŐK:
Absztrakt beküldés » 2012. július 15.
Absztrakt elfogadás » 2012. július 31.
Absztrakt beosztás » 2012. augusztus 31.
Szállásfoglalás » 2012. szeptember 05.
Jelentkezés » 2012. október 03.
TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG
Elnöke: Dr. Apor Péter
Tagjai:
Egyed Márta
Harasztiné Sárosi Ilona
Dr. Hoffman Artúr
Tarnai Irén
SZERVEZŐBIZOTTSÁG
Tagjai:
Dr. Apor Péter
Dr. Berényi István
Prof. Dr. Gara Imre
Dr. Herczeg Béla
Dr. Oláh Csaba
Dr. Simon Attila
Rendezvény kezdete: 2012.10.02.
Rendezvény vége: 2012.10.06.
Helyszín: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány, Szolnoki Főiskola Campus
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/mkrt/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Terhesség és szívbetegség Interdisciplináris FórumA Felnőtt kongenitalis munkacsoport kétévente lehetőséget biztosit a magyar orvostársadalom e fontos témakör iránt érdeklődő tagjainak a vitatott kérdéseinek ismertetésére és gondolatainak cseréjére.
Az első Terhesség és szívbetegség vitanapunk fő témája a magas rizikójú szívbeteg nők terhessége kardiológus, szülész és aneszteziológus szemszögéből. Nem utolsó sorban szeretnénk általános problémákat is érinteni, mint a gyógyszeres kezelés, fogamzásgátlás és magzati echocardiográfiás szűrő vizsgálat. Külföldi előadóvendégünk a németországi gyakorlatról fog beszámolni. Kerekasztal beszélgetésünkön a mindennapi gyakorlatot szeretnénk megvitatni.
Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 15.
Időpont: 2012.09.28.
Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia, Kardiológia, Szülészet-nőgyógyászat
Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát u. 62., Hotel Hélia Budapest
Kapcsolódó dokumentumok (3)
VIII. Aritmia és Pacemaker NapokA MKT Aritmia és Pacemaker munkacsoportja 2012-ben Sopronban rendezi a VIII. Aritmia és Pacemaker napokat, melyhez ezúttal péntek délután és szombat délelőtt kísérő rendezvényként a hagyományosan ebben az időszakban megrendezésre kerülő VI. Soproni Prevenciós Klub kapcsolódik.
További információ és on- line regisztráció a www.remedicon.hu oldalon érhető el, ahol rövidesen a teljes szakmai program is megtekinthető lesz.
Kedvezményes regisztrációra 2012. június 30-ig van lehetőség.
Rendezvény kezdete: 2012.09.27.
Rendezvény vége: 2012.09.29.
Szakterület(ek): Hipertónia, Kardiológia
Helyszín: 9400 Sopron, Ojtózi fasor 3., Hotel Fagus
A rendezvény Web oldala: http://www.remedicon.hu
Congenitalis szívhibák echocardiographiája - csecsemő és gyermekkorbanA tanfolyam akkreditált (OFTEX) - az echos licenszek meghosszabitásához ill. új vizsga letételéhez- ajánlott. Tanfolyam szervező Prof.dr Kádár Krisztina. Jelentkezni az OFTEX portálon ill. Varga Katalinnál (GOKI 36-1 215 1220) lehet.
Időpont: 2012.09.21.
Szakterület(ek): Kardiológia
Helyszín: 1096 Budapest, Haller utca 29., Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Kapcsolódó dokumentumok (1)
3rd Central European Conference on Noninvasive Cardiovascular Imaging (CEcniCVI) konferencia (Budapest, 2012.09.20-22.)Tisztelt Kollégák!
Rövidesen, 2012. szeptember 20-án kezdődik a 3rd Central European Conference on Noninvasive Cardiovascular Imaging (CEcniCVI) konferencia, melyre minden radiológus ingyenesen regisztrálhat.
A konferencia tematikusan áttekinti a noninvaziv szív képalkotó diagnosztika teljes vertikumát, ezért jó képzési, tanulási lehetőséget biztosít a szakvizsgára készülők számára, valamint felkészíti a szakorvosokat napjaink diagnosztikus kihívására a noninvaziv kardiodiagnosztika területén. A rendezvény előadói az Amerikai Egyesült Államok és Európa szív CT, MR, PET diagnosztikájának legnevesebb szakemberei, lehetővé téve a kiemelkedően magas szakmai színvonalat. Kérem a Kollégákat, ne hagyják ki az egyedülálló lehetőséget és minél nagyobb számban vegyenek részt a konferencián. Részvételi szándékukat még e-mailben jelezhetik a szervezőknek a batyo@chello.hu e-mail címen, hogy az ingyenes regisztrációjukat mielőbb aktiválhassuk. A részvételhez feltétlenül szükséges a regisztráció.
A konferencián résztvevők a magyar továbbképzési rendszerben 50 kredit pontot, az Európai Unióból érkező kollégák 18 CME kredit pontot, a svájci állampolgárok 28 kredit pontot kapnak.
Helyszín:
1014 Budapest, Budai Vár
Szentháromság tér 6.
Magyarság Háza
Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a CEcniCVI konferencia szervező bizottsága nevében: dr. Battyány István
További részletek és program >>
Rendezvény kezdete: 2012.09.20.
Rendezvény vége: 2012.09.22.
Szakterület(ek): Radiológia
Helyszín: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., Magyarság háza
Képalkotó eljárások szerepe az ischaemiás szívbetegség diagnosztikájában Részvételi díj: 10.000 Ft
Befizetendő a Diagnosztikai Képalkotó Oktatásért Alapítvány számlájára
(7400 Kaposvár Guba Sándor 40., Adószám: 18778926-1-14, MKB: 10403909-39023197-00000000)
A tanfolyamot az OFTEX-en 14 ponttal akkreditálták.
Program:
9:00 Bevezető
Falmozgászavarok
9:05-9:30 ECHO (Faludi Réka)
9:30-9:55 MR (Simor Tamás)
9:55-10:20 CT (Kerecsen Gábor)
Életképesség vizsgálata
10:20-10:45 ECHO (Varga Albert)
10:45-11:10 MR (Tóth Attila)
11:10-11:35 CT (Maurovich-Horváth Pál)
11:35-12:00 Szünet
Acut coronaria syndroma differenciáldiagnosztikája
12:00-12:30 ECHO (Hegedűs Ida)
12:30-13:00 CT (Maurovich Horváth Pál)
13:00-13:30 MR (Vágó Hajnalka)
13:30-14:30 Ebéd
Mechanikus szövődmények
14:30-15:00 ECHO (Apor Asztrid)
15:00-15:30 MR (Asbóth Richárd)
15:30-16:00 CT (Pintér Nándor)
16:00-16:30 Szünet
Postinfractusos beteg követése-szívelégtelenség
16:30-17:00 ECHO (Cziráki Attila)
17:00-17:30 CT (Kerecsen Gábor)
17:30-18:00 MR (Tóth Levente)
18:00 Összefoglaló (Temesvári András)
18:15 Vizsga
Rendezvény kezdete: 2012.09.14. 09:00
Rendezvény vége: 2012.09.14. 18:15
Helyszín: 7400 Kaposvár, Guba Sándor utca 40., Kaposvári Egyetem – Auditorium
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Kardiológiai Kötelező Szinten Tartó Továbbképző Tanfolyam 2012A kardiológiai szakma kötelező szinten tartó továbbképzése a négy egyetem - a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Egyetem és a Szegedi Egyetem - összefogásával kerül megszervezésre, évente más-más egyetemi városban. Ezúttal a Debreceni Egyetem Orvos – és Egészségtudományi Centrum a soron következő helyszín.
Jelentkezési határidő: 2012. július 31.
További információk és részletes program a kapcsolódó dokumentumokban olvashatók.
Rendezvény kezdete: 2012.09.06.
Rendezvény vége: 2012.09.08.
Szakterület(ek): Kardiológia, Háziorvostan, Belgyógyászat, Aneszteziológia, intenzív terápia, Diabetológia, Foglalkozás-egészségügy
Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/conferences.php?conf_id=88
Kapcsolódó dokumentumok (3)
ESC Congress 2012The European Society of Cardiology presents the world's premier conference on the science, management, and prevention of cardiovascular disease.
We would like to thank all abstracts submitters for their contribution to this unique event!
Cardiologists under 35 years old: it's time to submit your most challenging clinical case!
Find out more about the scientific programme, this year’s spotlight and our new organisation by village.
You can also start planning your attendance: book your hotel and register for the ESC Congress 2012.
Rendezvény kezdete: 2012.08.25.
Rendezvény vége: 2012.08.29.
Helyszín: Németország, München,
Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek 4. FórumaA Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványa Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ és Szívsebészeti Klinika szervezésében
Védnök: Prof.dr Merkely Béla, Prof dr Bodor Elek
Program
"10-20 évvel a gyermekkori szívműtét után"
Üléselnök: Prof.dr Bodor Elek, Prof.dr Kádár Krisztina
Veleszületett szívbetegségek epidemiológiája.
(dr Mogyorósi Gábor egyt.docens PhD, Debreceni Egyetem )
Ismétlődési kockázat. Magzati kardiológia szerepe a szívbetegségek prognózisának javításában.
(Prof. dr Kádár Krisztina egyt.magántanár GOKI)
Felnőttkori reműtétek Fallot tetralogiában.
(Prof.dr Hartyánszky István egyt.magántanár-GOKI)
Gyermekvállalás veleszületett szívhibával és műtét után- az orvos szemszögéből (dr Liptai Csilla –SE Kardiológiai Központ).
A család szemszögéből ( Bozóné, Kegyes Réka- Pécsi Egyetem )
Szívműtét után hegyen-völgyön át (Sió Eszter)
"Magunkról"
Életem a szívműtét után-beszélgetés (Edina, Eszter, Réka, Szilvia és a többiek)
Rendezvény kezdete: 2012.06.29. 13:30
Rendezvény vége: 2012.06.29. 17:30
Helyszín: 1122 Budapest, Városmajor u. 68., SE Kardiológiai Központ
Debreceni Egyetem Symposium - Szív, agy, vér és kölcsönhatásaikA rendezvényen való részvétel díjmentes, regisztrációhoz kötött!
www.desymposium.hu
Regisztrálni 2012. június 15-ig lehet!
További részletek és a program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
Rendezvény kezdete: 2012.06.22. 08:15
Rendezvény vége: 2012.06.22. 18:00
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Neurológia, idegsebészet, Kardiológia
Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., In Vitro Diagnosztikai Tömb
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Ischaemiás szívbetegség alfától a céligA rendezvény belgyógyászok, kardiológusok, családorvosok, gyermekgyógyászok, aneszteziológusok, radiológusok, intenzív-, oxiológus- és sürgősségi szakorvosok, részére kreditpont-szerző.
Az előadásokat tesztvizsga követi.
Regisztrációs díj orvosok részére: 500 Ft
Szakdolgozók részére a regisztráció díjtalan.
Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatóak.
Rendezvény kezdete: 2012.06.01. 12:00
Rendezvény vége: 2012.06.01. 17:00
Szakterület(ek): Kardiológia, Oxyológia, Traumatológia, Radiológia, Háziorvostan, Gyermekgyógyászat, Aneszteziológia, intenzív terápia, Belgyógyászat
Tudományos információ: Dr. Rostás László
Munkahely neve: Kaposi Mór Oktató Kórház, Mosdós
Fax: 82/377-270
E-mail: msdkardiologia@kmmk.hu
Helyszín: 7257 Mosdós, Petőfi u. 4., Kaposi Mór Oktató Kórház - Előadóterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Kardiológusok Társasága 2012. évi Tudományos KongresszusaA 2012. évi tavaszi tudományos ülés témái:
- Ischaemiás szívbetegség
- Szívelégtelenség (epidemiológia, prognózis, diagnózis, gyógyszeres kezelés, CRT, gondozás)
- Cardiovascularis rehabilitáció
- Ritmuszavarok diagnosztikája, gyógyszeres és eszközös kezelése
- Szívtranszplantáció (gyermek és felnőtt)
- Képalkotó diagnosztika (echocardiográfia, CT, MR)
- Szívsebészet
- Gyermekkardiológia
- Kisérletes kardiológia
- Interaktív esetbemutatások
- FOCUS sectio
- Egyéb
Rendezvény kezdete: 2012.05.09.
Rendezvény vége: 2012.05.12.
Szakterület(ek): Kardiológia
Tudományos információ: MKT Titkárság
Címe: 1406 Budapest Pf. 24.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 KFT.
Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Tel: (52) 537-537
Fax: (52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca, Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2012
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Pitvarfibrilláció 2012 - Tudományos ülés és továbbképző tanfolyamJelentkezés, információ:
Heimné Csige Ildikó
DEOEC, Belgyógyászati Intézet I. Belklinika, 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Telefon:06-30-572-1124 Fax: 52 255 951
E-mail: postaim@vipmail.hu
Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatóak!
Rendezvény kezdete: 2012.04.27. 14:00
Rendezvény vége: 2012.04.27. 18:00
Helyszín: Debrecen, Thomas Mann u. 49., MTA Debreceni Akadémiai Bizottság székháza
Kapcsolódó dokumentumok (1)
NJSZT OBSZ Tudományos Ülés 2012A rendezvény címe: eHealth támogatási lehetőségek a krónikus kardio-metabolikus betegségek gondosában
Rendezvény kezdete: 2012.04.13. 13:30
Rendezvény vége: 2012.04.13. 17:00
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly körút 44., Honvédkórház, (új épület rész, II. emelet “Kék terem”, bejárat a Pap Károly utca felől
A rendezvény Web oldala: http://njszt.hu/neumann/szakmai-kozossegek/orvosbiologiai-szakosztaly/tervezett-programjaink-2012-ben
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XIX. Ifjúsági Kardiológus Napokaz MKT Ifjúsági Bizottsága szervezésében
Tisztelt Ifjú Kardiológus Kollégák!
Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a XIX. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományokhoz híven 2012-ben ismét Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre, időpontja: 2012. április 13-15.
Szeretettel várjunk minden érdeklődő 35 éven aluli fiatal kolléga jelentkezését, aki - lehetőség szerint - a Magyar Kardiológusok Társaságának tagja!
A rendezvényre való jelentkezésre idén is elektronikus úton lesz lehetőség!
Ezúton kérünk Mindenkit, kísérje figyelemmel az MKT honlapon megjelenő aktualitásokat, ezen belül az Ifjúsági Bizottság Honlapjának változását is!
Az MKT Ifjúsági Bizottságának képviseletében
Dr. Édes István Ferenc s.k.
az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke
Rendezvény kezdete: 2012.04.13.
Rendezvény vége: 2012.04.15.
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Munkahely neve: Ifjúsági Bizottság
Címe: 1146 Budapest, Cházár A. u. 19.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.org
Helyszín: Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Palota Szálló
A rendezvény Web oldala: https://www.doki.net/tarsasag/kardiologia/info.aspx?web_id=&sp=195#ugras
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Diabetes Társaság XXI. KongresszusaRendezvény kezdete: 2012.04.12.
Rendezvény vége: 2012.04.15.
Szervező: AAC Kongresszusi Iroda
Címe: 8200 Veszprém, Templom u. 9.
Tel: 06 (88) 789 809
Fax: 06 (88) 789 809
E-mail: mdt2012@diabet.hu
Helyszín: 8237 Tihany, Rév u. 3., Club Tihany
A rendezvény Web oldala: http://www.diabet.hu/mdt2012
Kapcsolódó dokumentumok (3)
IME VII. Képalkotó Diagnosztikai KonferenciaIdőpont: 2012.04.05.
Helyszín: 1074 Budapest, Rákóczi út 90., Best Western Grand Hotel Hungaria
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Képalkotó Diagnosztika a Kardiológiában 20122012 március végén hatodik alkalommal várja tisztelettel és szeretettel az érdeklődőket a Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportja és az esztergomi Vaszary Kolos Kórház I. Belgyógyászat Kardiológia közös tudományos rendezvényükre.
Tudományos program fő sarokpontjai:
- pulmonológia
- endokrinológia
- diabetológia
- hematológia
- onkológia
- immunológia
- reumatológia
- neurológia
- aneszteziológia
Részvételi díj:
Résztvevők (2012. március 1-ig): 15.000 Ft / fő
Résztvevők (2012. március 1. után és a helyszínen): 18.000 Ft / fő
Kísérők: 6.500 Ft / fő
Családorvosok számára a Tudományos Program látogatása, mely a déli büféasztalt is tartalmazza: 10.000 Ft / fő
Rendezvény kezdete: 2012.03.30.
Rendezvény vége: 2012.03.31.
Tudományos információ: Dr. Dinnyés József, osztályvezető főorvos és Dr. Ámon György főorvos
Munkahely neve: Vaszary Kolos Kórház, Esztergom I. Belgyógyászat Kardiológia
Címe: 2500 Esztergom, Petőfi u. 26–28.
Tel: + 36 33 542 300, +36 30 948 5539
Fax: +36 33 542 332
E-mail: jozsefdinnyes@gmail.com
Munkahely neve: C & T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
Tel: +36 62 548 485, +36 20 4141 192
Fax: +36 62/548-485
E-mail: congress@congresstravel.hu
Helyszín: 2500 Esztergom, Szent István tér 10., Szent Adalbert Központ Ó-Szeminárium Épülete
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kepalkoto2012
Kapcsolódó dokumentumok (2)
MKT Magzati Kardiológiai Munkacsoportjának Tudományos Ülése - Gyakorlati magzati kardiológiaA részletes program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2012.03.30.
Helyszín: 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1., Zalaegerszegi Kórház, Tanácsterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MOMOT 2012. évi Kongresszusa (MOMOT VIII.)A Kongresszus főtémája: Elhízás, és kardiometabolikus kockázat
A meghívó megtekinthető ide kattintva
Rendezvény kezdete: 2012.03.23.
Rendezvény vége: 2012.03.24.
Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina körút 55., Magyar Telekom Székház
Kapcsolódó dokumentumok (3)
75th Anniversary of Albert Szent-Györgyi's Nobel Prize AwardRendezvény kezdete: 2012.03.22.
Rendezvény vége: 2012.03.25.
Szervező: Dr. Peter Hegyi, General Secretary
Munkahely neve: Faculty of Medicine University of Szeged
Címe: 109 Tisza Lajos krt.
Szeged, H-6725
HUNGARY
Tel: +36 62 545 015
Fax: +36 62 426 529
E-mail: 75office@med.u-szeged.hu
Helyszín: Szeged,
A rendezvény Web oldala: http://www.szentgyorgyi75.com
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XVII. Debreceni Kardiológiai NapokAz összesen megszerezhető kreditpont (a szerdai nappal együtt) 58 pont
Kedvezményes regisztráció határideje: 2012. február 3.
Regisztráció határideje: 2012. március 5.
Program és jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2012.03.07. 07:30
Rendezvény vége: 2012.03.10. 13:50
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: Ekho '94 Kft.
Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: 52 537 537
Fax: 52 538 538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Rendhagyó eseménnyel indul el az 'Érte Vagy!' nevű kardiológiai prevenciós programA kezdeményezés célja, hogy felhívja a szív-érrendszeri betegségekben érintettek figyelmét a mozgás, egészséges életmód, valamint a terápiakövetés fontosságára.
Tekintettel arra, hogy a sport a legjobb megelőzés a program indításaként egy barátságos gálamérkőzés keretében száll vízbe a SOTE férfi vízilabda csapata, valamint a tagjai között 3 olimpiai bajnokot és 4 válogatott játékost jegyző Teva-Vasas.
A programnak a Komjádi uszoda ad otthont.
A mérkőzésre a belépés ingyenes, minden vízilabda rajongót szeretettel várunk!
A Magyar Kardiológusok Társasága, a Semmelweis Egyetem és a Teva támogatásával
Rendezvény kezdete: 2012.02.14. 11:00
Rendezvény vége: 2012.02.14. 14:00
Helyszín: 1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 8., Komjádi uszoda
Kapcsolódó dokumentumok (1)
GYERMEKKARDIOLÓGIAI KLUB 2012. évi, 11. rendezvénye Program
„GYAKORLATI GYERMEKKARDIOLÓGIA” Sürgős ellátást igénylő kora- és újszülöttkori szívbetegségek
- Klinikum-diagnosztika- Prof. dr Katona Márta, Szegedi Egyetem Gyermekklinika
- Újszülöttkori vitiumos betegek transport vetületei: Dr. Somogyvári Zsolt, Cerny mentőszolgálat vezetője
- Újszülöttkori myocarditis: Dr. Mogyorósy Gábor, egyt. docens, Debreceni Egyetem Gyermekklinika
- Újabb képalkotó lehetőségek: Prof. dr. Kádár Krisztina, főo., egyt. magántanár, GOKI Gyermekszív Központ
- Kora-újszülöttkori szívsebészet eredményei: Prof. dr. Hartyánszky István főo., egyt. magántanár, GOKI Gyermekszív
Dr. Császár Márta, gyermekgyógyász, gyermekkardiológus főorvos köszöntése
A rendezvényt követően lehetőség nyílik az előadókkal kötetlen beszélgetésre, szakmai kérdések megvitatására. Büfé rendelkezésre áll.
Rendezők: dr. Kádár Krisztina és dr. Vinczián Magdolna
Rendezvény kezdete: 2012.02.03. 13:00
Rendezvény vége: 2012.02.03. 18:30
Helyszín: 1149 Budapest, Cházár A. u. 19, Magyar Kardiológusok Székháza
Fehérvári Kardiológiai NapokRészvételi díj:
Teljes részvételi díj: 15 000 Ft
Asszisztensek részére: 10 000 Ft
Az összeg tartalmazza a részvételt a tudományos programokon, programfüzetet, névkitűzőt, a kiállítások megtekintését, az ebédet február 4-én, a kávészünetet mindkét napon, valamint sikeres tesztírás estén orvosok részére a kötelezően választható továbbképzési pontokat, asszisztensek estén pedig a B típusú továbbképzési pontokat.
Rendezvény kezdete: 2012.02.03.
Rendezvény vége: 2012.02.04.
Tudományos információ: Dr. Tóth László, Osztályvezető főorvos
Munkahely neve: Fejér Megyei Szent György Kórház
Szervező: Remedicon Kft.
Címe: 1027 Budapest, Ganz u. 16.
Tel: 06-1-225-0188
Fax: 06-1-225-0189
E-mail: info@remedicon.hu
Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21., NOVOTEL Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.remedicon.hu/
Alapfokú echokardiográfiás tanfolyamRészvételi díj : 15.000 Ft.
Kreditpont: 26 (kötelezően választható tanfolyam)
www.oftex.hu: SE-TK/2012.I/00105
A részletes program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2012.02.03.
Rendezvény vége: 2012.02.04.
Szakterület(ek): Kardiológia
Szervező: Varga Katalin
Tel: 06 (1) 215 5593, 06 (70) 382 0355
Fax: 06 (1) 215 5593
E-mail: vargakat@kardio.hu
Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64., Danubius Hotel HELIA
Kapcsolódó dokumentumok (1)
IV. Szívelégtelenség NapokIV. Szívelégtelenség Napok 2012. január 27-28-án kerül megrendezésre Hajdúszoboszlón, a Silver Hotelben az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportjának szervezésében
Kongresszus előakkreditációja megtörtént, minden résztvevő 48 pontot kap.
A Kongresszus fő témái:
- Újdonságok a szívelégtelenség és a szívizombetegségek diagnosztikájában és therápiájában
- A szívelégtelenség eszközös kezelésének (CRT – ICD) problémái
- Szívelégtelenség Ambulanciák
- Experimentális szívelégtelenség
- Esetbemutatások
- A szívelégtelenség kezelésének leghatékonyabb módszere a prevenció
- Hypertrophiás cardiomyopathia: új ACC/AHA klinikai ajánlás, 2011
- Optimális-e az optimális gyógyszeres kezelés
- Előrehaladott és végstádiumú szívelégtelenség
Jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumenumok alatt!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk:
Dr Nyolczas Noémi
a kongresszus elnöke
Dr Sepp Róbert
az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek
munkacsoportjának elnöke
Rendezvény kezdete: 2012.01.27.
Rendezvény vége: 2012.01.28.
Szervező: Ekho '94 Kft.
Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: 52 537 537
Fax: 52 538 538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25., Silver Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XIX. Miskolci Kardiológiai NapokIdőpont: 2012.01.20.
Helyszín: Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló, Erzsébet sétány 1.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt NAGY BENEDEK szobrászművész DR. KERKOVITS GYULA EMLÉKTÁBLÁJÁNAK ünnepélyes avatásáraAz ünnepség programja:
- Prof. Dr. Merkely Béla a Magyar Kardiológusok Társasága elnökének ünnepi megemlékezése
- Avatóbeszédet mond Östör Annamária önkormányzati képviselő, egészségügyi és sporttanácsnok
- Dr. Kerkovits Gyula emléktábláját felavatja Róth Péter alpolgármester
- Koszorúzás
- Himnusz
„Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Óceánba”
(Ady)
Az ünnepségen közreműködnek az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Szent István Szakképző Iskolája diákjai
Rendezvény kezdete: 2011.12.19. 14:00
Rendezvény vége: 2011.12.19. 15:00
Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Ady Endre u. 17., Szent István Szakképző Iskola, az egykori Magyar Királyi Állami Ybl Miklós Gimnázium épülete
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Euroecho & Other Imaging Modalities - 2011 -Rendezvény kezdete: 2011.12.07.
Rendezvény vége: 2011.12.10.
Címe: 2035 Route des Colles - Les Templiers - BP 179
06903 Sophia Antipolis, France
Tel: +33 (0)4 92 94 76 00
Fax: +33 (0)4 92 94 76 01
E-mail: euroecho@escardio.org
Helyszín: 1101 Budapest, Albertirsai út 10, Hungexpo
A rendezvény Web oldala: http://www.escardio.org/congresses/euroecho2011/Pages/welcome.aspx
Kapcsolódó dokumentumok (3)
16th International Congress of ISCP 2011For information on how to register please contact ISCP at: info@iscpcardio.org
You can read Preliminary programme for the 16th International Congress of the ISCP at the Attached documents.
Időpont: 2011.12.04.
Helyszín: Chile, Vi&, 241;a del Mar
A rendezvény Web oldala: http://www.iscpcardio.org/16th-international-congress-of-iscp-2011/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportja Tudományos ÜléseTéma: Kevésbé ismert klinikai útmutatók a szívelégtelenség/szívizombetegségek területén.
Üléselnökök: Prof. Dr. Csanády Miklós, Dr. Dékány Miklós
A részletes program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2011.11.21.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ, Kék Terem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XV. Gottsegen Kardiológiai Nap 2011Előregisztráció határideje: 2011. november 10.
Jelentkezési határidő: 2011. november 18.
A rendezvény meghívója és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2011.11.18.
Szervező: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Címe: 1096 Budapest, Haller u. 29.
Tel: 215-2139
Fax: 215-7067
E-mail: titkarsag@kardio.hu
Helyszín: 1074 Budapest, VII. kerület, Rákóczi út 90., Best Western Hotel Hungária (Grand Hotel)
A rendezvény Web oldala: http://www.kardio.hu/index.php?lang=_1&selectedmenu=rendezveny&filter=23
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Szív-CT Munkacsoport tudományos üléseÜléselnökök: Dr. Préda István és Dr. Thury Attila
A tudományos ülés programja:
1. Dr. Kerecsen Gábor: Mire jó a hybrid képalkotás a koszorúér betegségben?
2. Dr. Maurovich-Horváth Pál: Újdonságok a coronaria-CT képalkotás terén
3. Dr. Préda István: Beszámoló a munkacsoport 3 éves tevékenységéről
4. Vezetőségválasztó közgyűlés
Időpont: 2011.11.18.
Helyszín: Budapest, Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
7. GUCH VITAFÓRUM NAGYÉR TRANSZPOZÍCIÓRészvételi díj 7.000 Ft. Kreditpont: 10 (kötelezően választható tanf.)
JELENTKEZÉS:
Varga Katalin tel./fax: 215-5593, 70-3820355
vargakat@kardio.hu
www.oftex.hu : SE-TK/2011.II/000335
Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt megtekinthető!
Időpont: 2011.11.11.
Helyszín: 1096 Budapest, Haller utca 29., Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Kapcsolódó dokumentumok (1)
VII. Szolnoki Hypertonia NapKedvezményes jelentkezési határidő: 2011. október 24.
Jelentkezési határidő: 2011. november 8.
Az első értesítő és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2011.11.11.
Rendezvény vége: 2011.11.12.
Szakterület(ek): Hipertónia
Tudományos információ: Dr. Herczeg Béla, Dr. Benczúr Béla
E-mail: mediprince@gmail.com, benczurb@gmail.com
Munkahely neve: ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
Címe: 1055 Budapest, Szent István krt. 7.
Tel: +36 1 350 1854
Fax: +36 1 350 0929
E-mail: hyper@asszisztencia.hu
Helyszín: 5500 Szolnok, Tiszaligeti sétány, Szolnoki Főiskola Campus
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/11hyper/index.php?menu=1
Kapcsolódó dokumentumok (2)
COR2011 Dillemmák és döntések a kardiológiában. Kinek? Mikor? Hogyan? Program >>
Aki gépjárművel érkezik, parkolásra a környező utcákat vagy a Westend áruház előtti parkolót javasoljuk.
Felhívjuk figyelmüket, hogy november 5-e munkanap, nem ingyenes a parkolás!
A Radison Blu Béke Hotel a tömegközlekedés szempontjából ideális helyen fekszik: a Nyugati téri 6-os villamos megállótól és metró megállótól 100 m séta.
Rendezvény kezdete: 2011.11.05. 09:00
Rendezvény vége: 2011.11.05. 16:50
Szervező: Sanocor Kft és az AP Event Kft.
E-mail: rita.molnar@ap.hu
Helyszín: 1067 Budapest, Teréz krt. 43., Radison Blu Béke Hotel
A rendezvény Web oldala: http://cor2011.ap.hu/
Naszlady Attila Professzor 80. születésnapja alkalmából - tanítványai által rendezett - tudományos ülésMinden érdeklődőt szeretettel vár a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Kardiopulmonális Munkacsoporja.
Üléselnök: Tomcsányi János, Karlócai Kristóf
Részletes progam megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2011.11.02. 14:00
Rendezvény vége: 2011.11.01. 18:30
Helyszín: 1122 Budapest, Városmajor utca 44., Barabás Villa
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának Tudományos és Továbbképző KonferenciájaFő témák:
- Az acut coronaria syndroma korszerű kezelése
- A krónikus teljes koszorúér-elzáródás kezelése 2011-ben
- Az ESC és EACTS új revaszkularizációs irányelvei - egy év tanulságai
- Az intervenciós kardiológia egyéb területei
A rendezvény első értesítője és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2011.10.27.
Rendezvény vége: 2011.10.29.
Szakterület(ek): Kardiológia
Tudományos információ: Dr. Ungi Imre, PhD
Munkahely neve: SZTE ÁOK Kardiológiai Központ, Invazív Kardiológiai Részleg
Címe: 6720 Szeged, Pécsi u. 4.
Tel: 06 (62) 545 492
E-mail: ungi.imre@gmail.com
Szervező: Fogas Katalin
Munkahely neve: C&T Hungary Kongresszusi Iroda
Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
Tel: 06 (62) 548 485; 06 (20) 414 1192
Fax: 06 (62) 548 485
E-mail: congress@congresstravel.hu
Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24., Hotel Forrás
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/hu/?mod=webshop_cnt&cla=webshop_cnt&fun=showconflist&conf_id=1431
Kapcsolódó dokumentumok (3)
A Határon Túli Magyar Kardiológusok Munkacsoportjának éves találkozója a Háromszéki Orvosi Napokkal összekötveRendezvény kezdete: 2011.10.27.
Rendezvény vége: 2011.10.28.
Helyszín:
A terminális szívelégtelenség - szimpóziumIdőpont: 2011.10.22.
Helyszín: Szekszárd, Vármegye háza
Hypertonia és COPDIdőpont: 2011.10.21.
Helyszín: Mosdós, Kórház
I. magyar PM/ICD elektróda extrakciós tudományos szimpózium a Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának rendezvényekeÖrömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2011. október 14-én, pénteken, Szegeden a II. Belgyógyászati és Kardiológiai Központ elektrofiziológiai munkacsoportjának szervezésében a Magyar Tudományos Akadémia helyi székházának nagytermében megrendezésre kerül az I. magyar PM/ICD elektróda extrakciós tudományos szimpózium a Magyar Kardiológia
Társaság Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának rendezvényeként.
Az egy napos szimpózium témái a következők:
· Az elektródaeltávolítás indikációi
· A PM infekciók modern kezelése
· Különböző elektródaeltávolítási technikák és eszközök
· Az elektróda eltávolítás komplikációi
· A szívsebész szerepe az extrakcióban
A meghívott előadók:
· Dr. Joshua Cooper (Pennsylvania, USA)
· Prof. Maria Grazia Bongiorni (Pisa, Olaszország)
· Prof. Antonio Curnis (Brescia, Olaszország)
· Dr. Milos Taborsky (Olomouc, Csehország)
· Prof. Bőhm Ádám (Honvédkórház ÁEK, Budapest)
· Dr. Bogáts Gábor (SZTE, Szeged)
· Dr. Gellér László (SE Kardiológiai Központ, Budapest)
A szimpózium hivatalos nyelve: angol.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A szervezőbizottság nevében: Dr. Sághy László
Időpont: 2011.10.14.
Helyszín: 6720 Szeged, Magyar Tudományos Akadémia helyi székházának nagyterme
Kapcsolódó dokumentumok (2)
FFR Workshop 2011A workshop meghívója és programja a kapcsolódó dokumentumok alól letölthető.
Rendezvény kezdete: 2011.10.06.
Rendezvény vége: 2011.10.07.
Szervező: Bernard De Bruyne és Piroth Zsolt
Helyszín: 1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 4.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MKT Thrombosis Munkacsoportjának Tudományos üléseÜléselnökök:
Prof. Dr. Keltai Mátyás egyetemi tanár GOKI, Budapest
Prof. Dr. Rudas László egyetemi tanár SZTE AITI
Előadások:
1. Thrombocyta aggregacio gátlás hatékonyságának kérdései akut koszorúér szindrómában
Előadó: Dr. Komócsi András egyetemi adjunktus POTE Szívgyógyászati Klinika (20 perc)
2. Új alvadásgátló szerek pitvarfibrillatioban
Előadó: Dr. Kiss Róbert Gábor az MKT leendő elnöke, ÁEK Budapest (20 perc)
3. Perioperatív véralvadásgátlás
Előadó: Dr. Csábi Péter SZTE AITI (20 perc)
4. A kumarinok alkonya?
Előadó: Prof. Dr. Fazekas Tamás SZTE (20 perc)
Időpont: 2011.10.04.
Helyszín: 6720 Szeged, Somogyi utca 7.
Utó-akkreditált képzés - A kardiológiai rehabilitáció alapjaiAz orvosi rehabilitáció (kardiológia) szakorvos jelöltjeinek szakvizsga előtti kötelező, szakorvosainak szintentartó szakmaspecifikus tanfolyama. Elsősorban kardiológus és belgyógyász szakorvosok részére, de más képzettségű rehabilitációs szakorvosok, háziorvosok, psychológusok, gyógytornászok, dietetikusok számára is ajánlható.
A tanfolyam költsége: 30.000.-Ft, melyet az MKRT-nek (bankszámla szám: 11706016-20453709) kell befizetni.
A képzés órarendje letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2011.10.03.
Rendezvény vége: 2011.10.06.
Tudományos információ: Dr. Oláh Csaba
Munkahely neve: Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság
E-mail: andcsa@freemail.hu
Szervező: Kincses Katalin
Munkahely neve: Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság
E-mail: kincska@freemail.hu
Helyszín: 1046 Budapest, Erkel Gyula u. 26., Semmelweis Egyetem - Testnevelési Kar
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MTT-MKT Kardiopulmonális ÜlésA konferencia tervezett főtémái:
1. Pneumóniák: a hidegrázástól a postintubációs trachea stentig.
2. Tüdőembólia: az új alvadásaktív szerek leváltják-e a Syncumárt?
3. A pulmonális hypertónia és a COPD aktualitásai: hol vesznek el a betegek?
4. Nil nocere: a kardiopulmonális betegségek kezelésének szövődményei.
5. Kazuisztikák: a fenti témákhoz kapcsolódó kardiopulmonális esetismertetések.
Absztrakt beadási határidő: 2011. szeptember 12.
Jelentkezési és szállásfoglalási határidő: 2011. szeptember 12.
Regisztrációs díj: szept.12-ig 12 ezer Ft/fő, ezt követően 15 ezer Ft/fő.
Szállást a jelentkezők egyénileg a hotelban intézzék, kedvezményes áron: 10 ezer Ft/fő.
A rendezvény meghívója, a regisztrációs lap és a végleges porgram letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2011.09.30.
Rendezvény vége: 2011.10.01.
Szakterület(ek): Tüdőgyógyászat, Aneszteziológia, intenzív terápia, Kardiológia
Szervező: Dr. Kis Ernő
Munkahely neve: Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza
Címe: 7100 Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 5-7.
Tel: +36 74 501-589 és +36 20 972-0011
E-mail: kis.erno@tmkorhaz.hu
Helyszín: 7043 Bikács, Kistápé Liget, Zichy Park Hotel konferencia-wellness központ
Kapcsolódó dokumentumok (3)
VIII. Aritmia és Pacemaker kongresszusTovábbi információ: www.apk2011.hu/public/index/kezdolap
Rendezvény kezdete: 2011.09.29.
Rendezvény vége: 2011.10.01.
Szervező: Oliva Marketing Kft.
Címe: 1121 Budapest, Rege út 11/A.
Tel: 06 20/226-8662
Helyszín: 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 8.
A rendezvény Web oldala: http://www.apk2011.hu/public/auth/register
Szívünk Napja 2011Időpont: 2011.09.25.
Helyszín: Budapest, Városliget Nagyrét
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Congenitális szívhibák echocardiogrpahiája csecsemő- és gyermekkorban Részvételi díj 7.000 Ft.
Kreditpont 12 (kötelezően választható tanfolyam)
JELENTKEZÉS:
Varga Katalin tel./fax: 215-5593, 70-3820355
vargakat@kardio.hu
www.oftex.hu: SE-TK/2011.II/00031
Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt megtekinthető!
Időpont: 2011.09.23.
Helyszín: 1096 Budapes, Haller utca 29, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Resuscitatios Társaság VIII. Kongresszusa - 2011.Rendezvény kezdete: 2011.09.23.
Rendezvény vége: 2011.09.25.
Helyszín: 8360 Keszthely, Balatonpart 5., Hotel Helikon
V. Soproni Prevenciós KlubA konferencia célja:
A vaszkuláris medicina különböző területein tevékenykedő szakmailag elismert személyek megosszák egymással és a vaszkuláris prevenció iránt érdeklődő kollégáikkal az aktuális szakmai irányelveket és ezzel kapcsolatos saját gondolataikat.
Kredit érték: orvosoknak 20 pont, gyógyszerészeknek 9 pont.
Részvételi díjak:
Regisztrációs díj (szeptember 10-ig): 5 000 Ft
Regisztrációs díj (szeptember 10 után és a helyszínen): 10 000 Ft
Rendezvény kezdete: 2011.09.23.
Rendezvény vége: 2011.09.24.
Tudományos információ: Dr. Tschürtz Nándor
Munkahely neve: Sopronért szív és érvédelmi lakossági program
Tel: 06 30/387-3731
Szervező: Remedicon Kft.
Tel: 06-1-2250188
Fax: 06-1-2250189
E-mail: info@remedicon.hu
Helyszín: Sopron, Hotel Fagus**** Konferencia és Wellness Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.remedicon.hu/index.php?ANYELV=1&AKONF=85&FOMENU=145
19. International Meeting of the ALPE-ADRIA Association of CardiologyRendezvény kezdete: 2011.09.15.
Rendezvény vége: 2011.09.17.
Tudományos információ: Endre Zima MD, PhD
Munkahely neve: Budapest Secretary, Hungarian Society of Cardiology
Címe: Heart Center, Semmelweis University
E-mail: endre.zima@mkardio.hu
Szervező: Máté Lukácsi
Munkahely neve: Convention Budapest Ltd.
Tel: +36 1 299 01 84, +36 1 299 01 85, +36 1 299 01 86
Fax: + 36 1 299 01 87
E-mail: mlukacsi@convention.hu
Helyszín: 1044 Budapest, Íves u. 16., Ramada Resort Aquaworld
A rendezvény Web oldala: http://www.alpeadria-cardiology2011.com/Welcome
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Kardiológiai Kötelező Szinten Tartó Továbbképző Tanfolyam és Kardiológiai Továbbképző Tanfolyam(Kötelezően Választható Tanfolyam kardiológusoknak, belgyógyászoknak és családorvosoknak)
A tanfolyam a 19. Alpok Adria Találkozóval párhuzamosan, azonos helyszínen kerül megrendezésre.
Sikeres tesztírás esetén 50 kreditpontot szerezhető.
Rendezvény kezdete: 2011.09.14.
Rendezvény vége: 2011.09.17.
Tudományos információ: Dr. Szelid Zsolt, Ph.D., Egyetemi tanársegéd
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ
Címe: 1122 Budapest, Városmajor u. 68.
Tel: 458-6810, 458-6840
Fax: 458-6842
E-mail: tovabbkepzes@kardio.sote.hu
Szervező: Miklósi Ferenc, Ügyvezető igazgató
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe: H-1461 Budapest, Pf.: 11.
Tel: (061) 299-0184, (061) 299-0185
Fax: (061) 299-0187
E-mail: convention@convention.hu
Helyszín: 1044 Budapest, Íves u. 16., Ramada Resort Aquaworld
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/rendezvenyek.php?page=confpage&id=318&subpage=372
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Betegoktatók és Egészségnevelők II. Országos VersenyeA verseny díjazása: I. díj: 300 000 Ft II. díj: 150 000 Ft III. díj: 50 000 Ft.
A „Közönség-zsűri” (hallgatóság soraiban ülő betegek) 100 000 Ft-s közönségdíjról dönt.
A jelentkezés beadási határideje: 2011. szeptember 15.
A jelentkezéssel együtt kérjük megküldeni az előadás végleges 14 ábráját (tehát a diasorát) is elektromos úton a következő e-mail címre: beoke.budapest@gmail.com
Az elődöntő időpontja: 2011. november 11. Az elődöntőből a döntőbe a legjobb 16 előadás kerül.
A döntő időpontja: 2011. november 18.
Várjuk egészségügyi dolgozók: ápolók, orvosok, pszichológusok, gyógytornászok, dietetikusok,
szociális munkások, logopédusok, ergoterapeuták, szakasszisztensek, mentősök, stb.
jelentkezését.
Rendezvény kezdete: 2011.06.29.
Rendezvény vége: 2011.11.18.
Helyszín: 1528 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)
A rendezvény Web oldala: http://www.szentferenckorhaz.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
VII. Zárday emlékülésIdőpont: 2011. június 9. csütörtök délután 2 óra
A meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2011.06.09.
Helyszín: 1106 Budapest, Maglódi út 89., Bajcsy-Zsilinszky Kórház ebédlő
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek 3. FórumaA Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapítványa Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ és Szívsebészeti Klinika szervezésében 2011. június 3-án 12 órakor tartaja Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek 3. Fórumát.
Helyszin: SE Kardiológiai Központ, 1122 Városmajor u. 68. Előadóterem
Védnök: Prof.dr Bodor Elek
Program
„10-20 évvel a gyermekkori szívműtét után”
Üléselnök: Prof.dr Bodor Elek, Prof.dr Kádár Krisztina
Szívbetegségek genetikája/ismétlődési kockázata
(dr Sepp Róbert PhD, med.habil.- SZOTE)
Aorta stenosis és insufficientia nyomonkövetése
(dr Apor Astrid klinikai egyt.tanársegéd-SE )
Szív MRI szerepe a Felnőttkorú Veleszületett Szívhibák nyomonkövetésében
(dr Tóth Attila klinikai szakorvos- SE)
Újdonságok a szívműtéti anesztéziában - adott szívbetegségben betöltött prognosztikai szerep?
(dr Székely Andrea főorvos, PhD- SE)
Új szívműtéti típusok komplex veleszületett aorta-ív rendellenességekben
(Prof.dr Hartyánszky István-GOKI)
„ Magunkról „
Életem a szívműtét után (Edina, Eszter, Réka, Szilvia és a többiek)
Időpont: 2011.06.03.
Helyszín: 1122 Budapest, Városmajor u.68, SE Kardiológiai Központ
Interoperabilitás és szabványosítás az EKG adatkezelésbenNeumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya és a Magyar Kardiológusok Társasága Kardiológiai Informatika Munkacsoportja közös tudományos ülése.
Az ülésen elhangzik:
-Klinikai igény és technikai lehetőségaz EKG adatátvitelre
-Központi adattárolás és kórházi információs rendszer szintű megjelenítés lehetőségei
További információk az mkardio.hu oldalon találhatók.
Időpont: 2011.06.03.
Helyszín: Veszprém, Egyetem utca 10., I. épület, fsz., PC0 előadó
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Ritmuszavarok korszerű szemlélete és kezelése (MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoport szimpóziuma)Időpont: 2011.06.03.
Helyszín: Mosdós, Kórház
Hirtelen szívhalál tudományos ülés és továbbképző tanfolyamA Debreceni Akadémiai Bizottság, a Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker munkacsoportja, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Sürgősségi Orvostan és Családorvostan Tanszéke Hirtelen szívhalál címmel tudományos ülés keretében továbbképző tanfolyamot szervez.
Bővebb információ és részletes program a kapcsolódó dokumentumban ovlasható.
Időpont: 2011.05.27.
Szakterület(ek): Kardiológia
Tudományos információ: Dr. Lőrincz István
Munkahely neve: DEOEC, I. Belklinika, Sürgősségi Orvostan Tanszék
Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Tel: (52) 411717/55183
Fax: (52) 552 951
E-mail: lorincz@internal.med.unideb.hu
Szervező: Csiszár Leila
Munkahely neve: DEOEC, I. Belklinika
Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Tel: (52) 411717/55525
Fax: (52) 552 951
E-mail: leila@internal.med.unideb.hu
Helyszín: 4015 Debrecen, Thomas Mann u. 49., DAB Székház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
LVI. Dunántúli Belgyógyász VándorgyűlésA Vándorgyűlés tudományos program tervezete letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2011.05.26.
Rendezvény vége: 2011.05.28.
Tudományos információ: Dr. Gervain Judit
Munkahely neve: Fejér megyei Szent György Kórház IV. Belgyógyászati Osztály
Tel: 06 (22) 535 500/1774
Szervező: Horváth Sarolta
Munkahely neve: C&T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
Címe: H-6701 Szeged, Pf. 898.
Tel: 06 (62) 548 485; 06 (20) 414 1192
E-mail: congress@congresstravel.hu
Helyszín: 2481 Velence, Béke út, Velence Resort&Spa Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/hu/?mod=webshop_cnt&cla=webshop_cnt&fun=showconflist&conf_id=1251
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Semmelweis Fórum 2. - Magzati szívfejlődési rendellenességek: felismerés, ellátás, rövid és hosszú távú prognózisTovábbi információk és részletes program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.
Időpont: 2011.05.26.
Szakterület(ek): Kardiológia, Szülészet-nőgyógyászat
Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem, I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Előadóterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Szívhang Majális Szórakozva az egészségről a NépligetbenMajálisra invitálja a Magyar Kardiológusok Társasága a kicsiket és nagyokat május 22-én vasárnap, a budapesti Népligetbe.
A Szívhang Program keretében megrendezésre kerülő napon a szervezők a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre hívja fel a figyelmet. A látogatókat koncertek, szakmai előadások, kreatív foglalkozások, sportolási lehetőségek, valamint sztárvendégek várják. Fellépnek az X-Faktor döntősei, valamint Varga Viktor, Pataki Attila, és Hevesi Tamás.
A Magyar Kardiológusok Társasága kezdeményezésére útnak indított, Szívhang névre keresztelt társadalmi célú kezdeményezés elsősorban a szívbetegségek megelőzésére szeretné felhívni a magyar lakosság figyelmét. Köztudott, hogy hazánkban minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedések következtében veszíti életét. Magyarországon közel 2,5 millióra tehető a magasvérnyomás betegségben szenvedők száma, emellett közel 1 millióan cukorbetegek, míg a lakosság fele túlsúllyal éli mindennapjait. A magyarokra jellemző egészségtelen táplálkozás és a rendszeres, aktív testmozgás hiánya is komoly kockázatot jelent a szívbetegségek kialakulásában.
A szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel, a megfelelő életmód, valamint a helyes és folyamatos gyógyszerszedés fontosságát hangsúlyozó program nagy figyelmet fordított és fordít a lakosság egészségtudatos nevelésére. Számos olyan közéleti személyiség, ismert színész és színművésznő csatlakozott a kezdeményezéshez, aki fontosnak érzi egészsége megőrzését.
A budapesti Madách Színházban, valamint a vidéki teátrumokban tett látogatás után az MKT életre hívja a Szívhang Majálist, ahol szórakoztatva próbálja az emberek figyelmét az egészségmegőrzésre és a szívbetegségek megelőzésére irányítani. Május 22-én, vasárnap 10-19 óráig a szervezők a Népligetbe invitálják az érdeklődőket, ahol interaktív szakmai előadások keretében hallgathatják meg a kardiológus szakemberek véleményét a cukorbetegség veszélyeiről, a magas koleszterin, a magas vérnyomás hatékony kezeléséről, a dohányfüstmentes élet szépségeiről, az elhízás hátteréről, valamint a szívinfarktus kialakulásának körülményeiről, nagy hangsúlyt fektetve magára a megelőzésre. A kilátogatók megtudhatják, hogy milyen módszerekkel lehet kordában tartani a mindennapi stresszhelyzeteket, ugyanakkor elsajátíthatják az újraélesztés technikáját.
Az interaktív szakmai előadások során a közönség a Barátok Közt ismert szereplőinek véleményét is meghallgathatja az adott témában, illetve a Budapesti Atlétikai Szövetség közreműködésével a mozgásra vágyók együtt sétálhatnak az egészségért a népszerű sorozat sztárjaival. Mindemellett Katus Attila és Schobert Norbert is testmozgásra buzdítja majd a megjelenteket. Ha élnek a lehetőséggel, akkor megtehetik az első lépést egy egészségesebb élet felé.
A megfelelő felvilágosítás mellett a szervezők természetesen a rendezvényre kilátogatók szórakoztatásáról is gondoskodnak. Az érdeklődők megismerkedhetnek a Wudong Tai-chi léleknyugtató technikájával, amely akár a stressz kezelés egyik hatékony eszköze is lehet. Emellett a Salsa Fuerte latin táncbemutató révén egy vidám és egészséges mozgásformát is megismerhetnek.
A rendezvényen számos sztárfellépő segíti majd a majálisozókat, hogy a szív hangjára hangolódjanak. A koncertsorozatot a Csillag Születikből jól ismert Varga Viktor kezdi meg a délelőtt folyamán, majd Pataki Attilla, az EDDA frontembere is gondoskodik a jó hangulatról. Őket az X-Faktor nyertese, Vastag Csaba követi, majd a tehetségkutató műsör döntősei közül a Summer Sistersnek, Janicsák Vecának, Shodeinde Dorkának és az Eurovíziós Dalfesztiválon is kitűnően helyt álló Wolf Katinak tapsolhat a közönség. Természetesen a Szívhang program arca, Hevesi Tamás is megszólaltatja gitárját, amelyen a Szívhang-dalok akkordjai csendülnek majd fel.
A délelőtt 10 órától egészen este 7 óráig tartó ingyenes rendezvény házigazdái Barabás Éva és Dömsödi Gábor lesznek. A Magyar Kardiológusok Társasága minden kedves érdeklődőt szeretettel vár május 22-én, a Népligetben!
További sajtóinformáció:
Fadgyas Zsuzsa
mobil: +36 (20) 933 9619
zsuzsa.fadgyas@diamondagency.hu
www.diamondagency.hu
Szabó Zsolt
mobil: +36 (20) 580 5900
zsolt.szabo@diamondagency.hu
www.diamondagency.hu
Időpont: 2011.05.22.
Helyszín: Budapest, Népliget
Óbudai mozgás és örömnap 2011. május 21.Mottónk: "A mozgás sok gyógyszert pótol, de nincs olyan gógyszer, ami a mozgást pótolná."
A mozgás és örömnapra gyerekeknek ingyenes, felnőtteknek 500 Ft a belépő.
Sok szeretettel várunk Minden kedves érdeklődőt!
Időpont: 2011.05.21.
Helyszín: 1037 Budapest, Kalap utca 1.
A rendezvény Web oldala: http://www.oromnap.hu/
Bálint-csoport HétvégeA Magyarországi Bálint Mihály Pszhichoszomatikus Társaság május 20-22 között Érden Bálint-csoport Hétvégét tart.
A Bálint-csoport olyan esetmegbeszélő csoport, ami segíti az orvos-beteg (segítő-kliens) kapcsolat mélyebb megértését, és ezáltal a fusztráló, elakadt esetek megoldását, az orvos/segítő kiégésének megakadályozását, az orvos/segítő mentálhigénés állapotának javulását, önismeretének elmélyülését.
A hétvégére szeretettel hívunk minden segítő szakmában dolgozó szakembert, aki szeretne a módszerrel megismerkedni, vagy a későbbiekben a csoportvezetést elsajátítani.
A program első két napján Bálint-csoportokat tartunk.
A már Bálint-csoportokat vezető szakembereknek a Hétvége harmadik napján csoportvezetői metodikai továbbképzési lehetőséget nyújtunk.
Helyszín: Regina Mundi Ciszterci Kolostor
2030 Érd, Tárnok út 9-11
Regisztrációs díj (a csoportokon és az esti programon való részvételt tartalmazza)
2011. április 15-ig:
2 nap: 5000 Ft
3 nap: 6000 Ft
2011. április 15 után:
2 nap: 7000 Ft
3 nap: 8000 Ft
A szállás 7000 Ft/nap/fő, amelyben a 3 főétkezés is benne van.
Jelentkezés és további részletek a honlapon: www.balinttarsasag.hu
Információ:
balinttarsasag@gmail.com
Tel.: 06 30 850 9602
Rendezvény kezdete: 2011.05.20.
Rendezvény vége: 2011.05.22.
Helyszín: 2030 Érd, Tárnok út 9-11., Regina Mundi Ciszterci Kolostor
A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu
Magyar Kardiológusok Társasága 2011. évi Tudományos KongresszusaRendezvény kezdete: 2011.05.11.
Rendezvény vége: 2011.05.14.
Tudományos információ: MKT Titkárság
Címe: 1406 Budapest Pf. 24.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO ’94 KFT.
Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Tel: (52) 537-537
Fax: (52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth M. út, Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2011
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A csecsemő-és gyermek szív ultrahang vizsgálata; alapszintű elméleti és gyakorlati tanfolyam gyermekgyógyászok részéreA program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2011.05.06.
Helyszín: 6725 Szeged, Semmelweis u., SZTE Új Tanterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XII. Szolnoki Kardiológiai NapokA konferencia fő témája: A szívelégtelenség aktuális kérdései.
A Debreceni Egyetem a konferenciát 18 ponttal akkreditálta.
A jelentkezési lapokat e-mailben (szivugyunk@gmail.com), vagy faxon (06 56 521 015) kérjük intézetünkhöz továbbítani.
A program és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2011.04.29.
Rendezvény vége: 2011.04.30.
Helyszín: 5000 Szolnok, Tiszaliget sétány, Garden Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Prof. Dr. Préda István egyetemi tanár 70. születésnapja alkalmából szervezett ünnepi tudományos ülésTisztelettel meghívjuk Önt a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztálya által, Dr. Préda István egyetemi tanár 70. születésnapja alkalmából szervezett ünnepi tudományos ülésünkre!
A tudományos ülés időpontja: 2011 április 26-án 14 óra.
Az ülés programja:
- Dr. Kiss Róbert Gábor: Kockázatbecslés vagy morphologia a coronariabetegség prevenciójában
- Dr. Kerecsen Gábor: A CT diagnosztika helye az akut mellkasi fájdalom diagnosztikájában
- Dr. Tóth Zsámboki Emese: Purinerg nukleotidok atherothrombotikus folyamatokban
- Dr. Vargová Katerina: Thrombocyta microvesiculák szerepe coronaria stent beültetés során
- Dr. Duray Gábor: Bal kamrai ingerlés lehetőségei a kardiális reszinkronizációs kezelés során
- Dr. Hizoh István: Új kockázati score primer percutan intervencióval kezelt ST elevációs myocardialis infarctusban
- Dr Gulácsi-Bárdos Petra: Típusos angina pectoris ép coronaria rendszer mellett: endothel diszfunkció és autonom neuropathia
- Dr. Nyolczas Noémi: Az őssejtkezelés aktualitásai szívbetegségekben
Időpont: 2011.04.26.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert K. krt. 44, Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ , Kék Terem
(Spiro)Ergometria a klinikai és a sportági gyakorlatbanA részvétel ingyenes!
Tekintettel a férőhelyek korlátozott számára, részvételi szándékát kérjük visszajelezni április 19. 16:00-ig on-line
vagy e-mailen a nora.bendiner@helka.iif.hu címen.
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2011.04.20.
E-mail: nora.bendiner@helka.iif.hu
Helyszín: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3., Magyar Sport Háza, I. emeleti konferencia terem
A rendezvény Web oldala: http://www.sporttudomany.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XVIII. Ifjúsági Kardiológus NapokTisztelt Ifjú Kardiológus Kollégák!
Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a XVIII. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományokhoz híven 2011-ben ismét Lillafüreden, a már felújított Palota Szállóban kerül megrendezésre, időpontja: 2011. április 15-17.
Szeretettel várjunk minden érdeklődő 35 éven aluli fiatal kolléga jelentkezését, aki - lehetőség szerint - a Magyar Kardiológusok Társaságának tagja!
A rendezvényre való jelentkezésre idén is elektronikus úton van lehetőség! Az MKT saját honlapján külön helyet biztosít az Ifjúsági Bizottság híreinek, eseményeinek. A honlap az MKT oldaláról www.mkardio.hu/ifkan2011 >> érhető el.
Ne felejtsétek, ha április, akkor Ifjúsági Kardiológus Napok!
Dr. Édes István Ferenc s.k.
az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke
Rendezvény kezdete: 2011.04.15.
Rendezvény vége: 2011.04.17.
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága
Munkahely neve: Ifjúsági Bizottság
Címe: 1146 Budapest, Cházár A. u. 19.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Helyszín: 3517 Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Palota Szálló
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/ifkan2011
I. Jósa András Tudományos és Továbbképző KongresszusRendezvény kezdete: 2011.04.14.
Rendezvény vége: 2011.04.16.
Helyszín: Nyíregyháza, DEOEC Egészségügyi Főiskolai Kar, Zilahi terem
Képalkotó Diagnosztika a Kardiológiában - Sürgősségi KépalkotásFővédnökök: Tétényi Éva - Esztergom Város, Polgármester
Prof. Dr. Merkely Béla - Magyar Kardiológusok Társasága, Elnök
Kedvezményes jelentkezési határidő: március 15.
Főbb témák:
- Az akut miokardiális infarktus mechanikai komplikációi
- Akut aorta szindrómák
- Perikardiális folyadék és tamponád
- Pulmonális embólia
- Mellkasi trauma
- Intraoperatív echo
- Donor echo
- Hordozható echo szerepe
- Esetismertetések
A rendezvény első értesítése, jelentkezési lapja és a program megtekinhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2011.04.08.
Rendezvény vége: 2011.04.09.
Tudományos információ: Dr. Dinnyés József
Munkahely neve: Vaszary Kolos Kórház, I. sz. Belgyógyászat
Címe: 2500 Esztergom, Petőfi u. 26-28.
Tel: +36 33/542329
Fax: +36 33/542332
E-mail: jozsefdinnyes@gmail.com
Szervező: Széllné Fodor Edina
Munkahely neve: C&T Hungary Kongresszusi Iroda
Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
Tel: +36 62/548485; +36 20/530-2811
Fax: +36 62/548485
E-mail: congress@congresstravel.hu
Helyszín: Esztergom, Ó-Szeminárium Épülete, Szent Adalbert Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kepalkoto2011
Kapcsolódó dokumentumok (3)
IV. PET/CT Multidiszciplináris Nemzeti Konszenzus KonferenciaA program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2011.03.30.
Szervező: Garaminé Kőkuti Katalin
Munkahely neve: Országos Onkológiai Intézet
Címe: 1122 Budapest, Ráth Gy. u. 7-9.
Tel: 06 (1) 224 8751
Fax: 06 (1) 224 8741
E-mail: garami@oncol.hu
Helyszín: 1122 Budapest, Ráth György utca 7-9., Országos Onkológiai Intézet, Eckhardt terem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Kerekasztal megbeszélés a Szívelégtelenség Ambulanciák kialakításának feltételeiről, módszereiről Tisztelt Professzor Úr, Tisztelt Főorvos Úr, Tisztelt Érdeklődő!
Egyre növekvő számú adat bizonyítja a Szívelégtelenség Ambulanciák kedvező morbiditási és mortalitási hatását. Jól ismert, hogy a krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek szervezett gondozása nélkül nem valósítható meg e betegcsoport optimális gyógyszeres kezelése, nem lehetséges megfelelő arányban eszközös kezelést (CRT-P, CRT-D, ICD) alkalmazni, s egy olyan országban, ahol nem folyik a szívelégtelen betegek gondozása nem lehet igazán sikeres szívtranszplantációs programot működtetni.
A legtöbb Nyugat-Európai országban, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és a világ számos más országában hosszú évek óta sikeresen működtetnek Szívelégtelenség Ambulanciákat.
A kedvező klinikai eredményeknek megfelelően mind az európai (ESC), mind az amerikai (ACC/AHA) irányelvekben évek óta I. osztályú ajánlásként szerepel a krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek Szívelégtelenség Ambulanciákon történő gondozása.
Az elmúlt években a Magyar Kardiológia egyik legnagyobb adósága a Szívelégtelenség Ambulanciák megszervezésének elmulasztása.
E hiányosságra szeretnénk felhívni a magyar kardiológiai betegellátás legprominensebb képviselőinek figyelmét, és közreműködésükkel szeretnénk megtenni az első lépéseket a magyarországi Szívelégtelenség Ambulancia rendszer kialakításában.
Első lépésben úgy gondoljuk, hogy tovább már nem halasztható, legalább a nagy kardiológiai centrumok, illetve a megyei kórházak kardiológiai osztályai mellett szívelégtelenség ambulanciák kialakítása.
Ezért a Magyar Kardiológusok Társasága Szívelégtelenség és Szívizombetegségek munkacsoportja nevében szeretettel meghívjuk Önöket (a kardiológiai centrumok vezetőit, a megyei kórházak kardiológiai osztályaink osztályvezetőit, illetve minden szívelégtelenség ambulancia szervezésével kapcsolatos érdeklődőt) egy kerekasztal megbeszélésre, ahol megvitatnánk a Szívelégtelenség Ambulanciák kialakításának feltételeit, módszereit.
A megbeszélés időpontja: 2011. március 28. 10:00 óra.
Helyszíne: Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ, 1122 Budapest, Gál József u. 9.
Tisztelt Professzor Úr, Tisztelt Főorvos Úr, amennyiben lehetséges kérjük hozza el magával azt a munkatársát is, akit a későbbiekben meg szeretne bízni a Szívelégtelenség Ambulancia működtetésével.
Megjelenésére feltétlenül számítunk:
Dr. Sepp Róbert az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportjának elnöke | Dr. Nyolczas Noémi az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportjának alelnöke |
Időpont: 2011.03.28.
Helyszín: 1122 Budapest, Gál József u. 9., Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ
MKT Magzati Kardiológiai Munkacsoportja 'Gyakorlati magzati kardiológia' címmel tartja tudományos ülésétSzervezők: MKT Magzati Kardiológia munkacsoport, Zalaegerszegi Kórház Gyermekosztálya (Dr. Németh Gyöngyi főorvos), Szülészeti Osztálya ( Dr. Vajda György c. egyt. docens, oszt. vez. főorvos)
Üléselnökök: Prof. Dr. Kádár Krisztina főo., egyt.magántanár, Dr. Németh Gyöngyi főorvos Dr. Vajda György c.egyt.docens oszt. vez. főorvos
Program:
1. A magzati kardiológia újdonságai és régi problémái - Prof. Dr. Kádár Krisztina (GOKI, Budapest) 10 perc
2. A magzati szív vizsgálatának a menete - Dr. Masszi György (Pécsi Egyetem) 15 perc
3. Intrauterin felismerhető szívfejlődési rendellenességek - Prof. Dr. Hajdú Júlia (Semmelweis Egyetem, Budapest). 15 perc
4. Intrauterin felismerhető ritmuszavarok - Dr. Györkös Bea (GOKI, Budapest) 10 perc.
5. Szívfejlődési és társuló rendellenességek intrauterin felismerésének szerepe a neonatalis ellátásban. - Prof. Dr. Katona Márta (Szegedi Egyetem) 10 perc
6. 3D volumen off-line elemzésének lehetőségei és korlátai a magzati diagnosztikában
Dr. Vizér Miklós (Pécsi Egyetem) 10 perc
Tudományos előadásra minden érdeklődőt tisztelettel meghívunk és szeretettel várunk!
Ülés pontos időponja: 2011. április 8-án 9 óra
Időpont: 2011.03.28.
Helyszín: Zalaegerszeg, Zrínyi u.1., Zalaegerszegi Kórház, Tanácsterem
I. Kardiológiai Rehabilitációs NapokAz MKT Terhelésélettani és Rehabilitációs Munkacsoportja és a Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság 2011. március 25-26-án a Szombathelytől 20 km-re festői környezetben elhelyezkedő gyógyvízéről és arborétumáról híres Szelestén, a Festetich Kastélyszállóban, hagyományteremtő szándékkal Kardiológiai Rehabilitációs Napok elnevezésű tudományos ülést tart.
Az összejövetel célja:
Ismerjük a magyar epidemiológiai adatokat, melyek azt mutatják, hogy az akut kardiológia nagyszerű fejlődése ellenére még mindig a kardio-vaszkuláris megbetegedések okozzák a legtöbb halálozást, különösen a 65. év alatti lakosság körében.
Törekednünk kell az egészségben eltöltött aktív életévek számának növelésére illetve az életminőség javítására. Ennek érdekében összefogás szükséges a rehabilitációt végző szakemberek között az összehangolt, hatékony orvoslás érdekében.
A jelentkezési határidő: 2011. február 15.
Rendezvény kezdete: 2011.03.25.
Rendezvény vége: 2011.03.26.
Tudományos információ: Dr. Simon Éva MSC
Munkahely neve: Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet
E-mail: simon.eva@sopronreha.eu
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHÓ ‘94 Kft.
Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Tel: (52) 537-537
Fax: (52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 9622 Szeleste, Arany János u., Festetich Kastélyszálló
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XII International Forum for the Evaluation of Cardiovascular CareORGANIZING COMMITTEE
J.M. Mallion (France)
G. Mancia (Italy)
L.M. Ruilope (Spain)
A. Zanchetti (Italy)
Rendezvény kezdete: 2011.03.24.
Rendezvény vége: 2011.03.26.
Szervező: AIM Group
Címe: Rome Office – Via Flaminia, 1068 – 00189 Rome, Italy
Tel: +39 06 33053 1
Fax: +39 06 33053 229
E-mail: ifecc2011@aimgroup.eu
Helyszín: 1123 Budapest, Jagelló út 1-3., Budapest Congress World Trade Center (BC&WTC)
A rendezvény Web oldala: http://www.aimgroup.eu/2011/ifecc
Kapcsolódó dokumentumok (2)
'Egy szív és az ész …' - A kardiológiai és a neuro-psychiátria határkérdései a pitvarfibrillatio kapcsánIdőpont: 2011.03.19.
Helyszín: Szekszárd, PTE Tanárképző Főiskola
Egri Kardiológiai Napok - 2011 (FÓKUSZBAN A PREVENCIÓ ÉS A HATÁRTERÜLETEK)
Akkreditált továbbképző tanfolyam!
Kedves Kolléganők és Kollégák!
Első rendezvényünk kedvező fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász és kardiológus szakorvosok, szakorvosjelöltek számára kínál hasznos ismereteket a kardiológiai
prevenciótól kiindulva az akut ellátásig, neves előadók részvételével.
Szeretettel várjuk Önöket az előadásokon, valamint a kísérő társasági programokon egyaránt.
Dr. Müller Gábor
osztályvezető főorvos
a Szervező Bizottság elnöke
FONTOSABB IDŐPONTOK:
Első - második értesítő postázásának határideje: 2010. december 20.
Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: 2011. február 15.
On-line regisztráció >>
Rendezvény kezdete: 2011.03.17.
Rendezvény vége: 2011.03.19.
Tudományos információ: Dr. Müller Gábor, osztályvezetõ főorvos, a Szervezõ Bizottság elnöke
Munkahely neve: Markhot Ferenc Kórház Kardiológiai Osztály
Címe: 3300 Eger, Markhot Ferenc u. 1-3.
Tel: 06-36-411-444
Szervező: Miklósi Ferenc
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe: H-1461 Budapest, Pf.: 11.
Tel: 06-1-299-0184, 06-1-299-0185
Fax: 06-1-299-0187
E-mail: convention@convention.hu
Helyszín: 3300 Eger, Szálloda u. 1-3., Hotel Eger & Park
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Pályázati határidő! - 'Lozsádi Norbert díj' A Magyar Kardiológusok Társasága Pályázatot hirdet 'Lozsádi Norbert díj' címmel
A Magyar Kardiológusok Társasága pályázatot hirdet 35 év alatti kardiológusok számára Lozsádi Norbert ifjúsági díj elnyerésére, amellyel a pályázó tudományos tevékenységét kívánja elismerni.
A pályázatra szánt összeg bruttó 500.000 Ft.
A pályázat feltételei:
- 35 év alatti életkor (a pályázat beadásának időpontjában be nem töltött 35 éves életkor)
- Legalább 2 éves MKT tagság
Pályázni lehet a pályázati hirdetmény közzétételét megelőző egy éven belül megjelent publikációval. A pályázathoz mellékelni kell a pályázat tárgyát képező publikáció különlenyomatát. Páratlan évben experimentális kardiológiával foglalkozó, páros évben klinikai témájú közleménnyel lehet pályázni.
A pályázat beküldési határideje: 2011. március 16.
Beküldendő: Magyar Kardiológusok Társasága Titkársága, 1146 Budapest, Cházár A. 19.
A pályázatokat a Magyar Kardiológusok Társaságának Tudományos Bizottsága bírálja el. A bírálat során előnyben részesítik a magas impakt faktorú lapban megjelent publikációkat. A díjat az MKT Elnöke adja át a Társaság Balatonfüredi Kongresszusának ünnepélyes megnyitóján, ahol a nyertes a díjat nyert publikációt előadás formájában ismerteti.
További pályázatok >>
Időpont: 2011.03.16.
Helyszín:
Pályázati határidő: MKT és Richter Gedeon Rt közös pályázatáraA Magyar Kardiológusok Társasága és a Richter Gedeon Rt. közös pályázatot hirdet 35 év alatti orvosok számára, amellyel a pályázó kardiovaszkuláris tudományos tevékenységét kívánja elismerni. A pályázat célja a nyertes pályázó szakmai továbbképzésének, nemzetközi kongresszuson történő részvételének támogatása.
A nyertes pályázat díja 400.000 Ft.
A pályázat feltételei:
- 35 év alatti életkor (a pályázat beérkezési határidejének időpontjában be nem töltött 35 éves életkor)
- legalább 2 éves MKT tagság
A pályázat beérkezési határideje: 2011. március 16.
A pályázatokat a Magyar Kardiológusok Társaságának Tudományos Bizottsága bírálja el. A pályázatok elbírálásakor 2011-ben a experimentális témájú tudományos tevékenységet bemutató pályázatok részesülnek előnyben.
A pályázat idei eredményének a kihirdetése az MKT Balatonfüredi Tudományos Kongresszus Ünnepélyes Megnyitója keretén belül (2011. május 11.) kerül sor.
További pályázatok >>
Időpont: 2011.03.16.
Helyszín:
Szív-CT munkacsoport ülésAz ülés időpontja: 2011. március 11. 15.00-17.00 óráig
Üléselnökök:
- Dr. Merkely Béla
- Dr. Préda István
- Dr. Maurovich-Hováth Pál
Az ülés meghívója letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2011.03.11.
Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József utca 9., Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ, igazgatói tárgyaló
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pályázat beadási határidő! - 'Szívelégtelenség és szívizombetegségek' témakörből A Szívelégtelenségben Szenvedőkért Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet „ Szívelégtelenség és szívizombetegségek” témakörből kötetlen címmel.
A dolgozatszerű formában írt pályamű terjedelme maximum 25 oldal lehet a szakmai irodalmi hivatkozások száma nem korlátozott.
Beadási határidő: 2011. március 1.
Prof. Dr. Hőgye Márta részére az alábbi címre kérnénk a pályázatokat postázni:
Szegedi Tudományegyetem, II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ,
6720 Szeged, Korányi fasor 6.
Az első három helyezett pályamunka pénzjutalomban részesül. Az eredményhirdetés az MKT 2011. évi Balatonfüredi Kongresszusán lesz.
Prof. Dr. Hőgye Márta s.k.
a kuratórium elnöke
További pályázatok >>
Időpont: 2011.03.11.
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín:
XVIII. Ifjúsági Kardiológus Napok jelentkezési határideje - MEGHOSSZABBÍTVATisztelt Ifjú Kardiológus Kollégák! Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a XVIII. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományokhoz híven 2011-ben ismét Lillafüreden, a már felújított Palota Szállóban kerül megrendezésre, időpontja: 2011. április 15-17.
Szeretettel várjunk minden érdeklődő 35 éven aluli fiatal kolléga jelentkezését, aki - lehetőség szerint - a Magyar Kardiológusok Társaságának tagja!
A 2011 évi Ifjúsági Kardiológus Napok online regisztrációjára a www.mkardio.hu/ifkan2011 oldalon van lehetőségetek 2011. március 1-ig!
Felhívjuk a figyelmet, a Palota Szállóban a szálláshelyek limitáltak, így a vita és félreértések elkerülése végett a Palota Szállóban történő elszállásolás sorrendje a regisztrációs díj IFKAN számlára történő beérkezésének ideje szerint történik, időrendben.
Közérdekű információk:
A rendezvényre történő regisztráció feltétele: MKT tagság, valamint 2011 évre rendezett tagdíj.
Kérjük, hogy a rendezvény RÉSZVÉTELI DÍJA átutalással, a Magyar Kardiológusok Társaságának IFKAN 11711041-20867724 számlaszámra történjen Az átutalás megjegyzés rovatába feltétlenül, pontosan írjátok be: IFKAN2011, név, pecsétszám
Kérjük, hogy a kongresszusi regisztrációs díj kizárólag elektronikus utalás útján kerüljön kiegyenlítésre, csekket idén nem küldünk ki.
Kérjük, fokozott figyelmet fordítsatok a tényre, mi szerint a regisztráció csak a részvétel díj megadott számlaszámra történt beérkezését követően tekinthető érvényesnek! Ettől eltekinteni nem áll módunkban.
Reggeli minden kongresszusi résztvevő számára a Palota Szállóban fogyasztható; ugyanúgy a hotel vendégei számára elérhető szolgáltatásokat is (pl.: wellness) minden kongresszusi részvevő igénybe veheti, tehát azon részvevők is, akiknek a szálláshelyük máshol van.
Minden MKT tag maximum 1 fő NEM TAG 14 év feletti kísérőt (részvételi díja 20.000 Ft) hozhat magával, természetesen 14 év alatti gyerekek jöhetnek, számukra a részvétel ingyenes.
Előadók figyelem! Felhívjuk a szíves figyelmet, hogy a kongresszusi regisztrációt előadóknak is be kell küldeniük.
Ne felejtsétek, ha április, akkor Ifjúsági Kardiológus Napok!
Dr. Édes István Ferenc s.k.
az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke
Időpont: 2011.03.07.
Helyszín:
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/ifkan2011
XVI. Debreceni Kardiológiai NapokRendezvény kezdete: 2011.03.02.
Rendezvény vége: 2011.03.05.
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: Ekho '94 Kft.
Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: 52 537 537
Fax: 52 538 538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi János utca 1, Kölcsey Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/
Soproni Kardiológiai NapokElőzetes regisztráció határideje: 2010. december 31.
A meghívó és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2011.02.04.
Rendezvény vége: 2011.02.05.
Tudományos információ: Dr. Tóth László
Munkahely neve: Soproni Erzsébet Oktató Kórház, II. Belgyógyászat/Kardiológia osztály
E-mail: tothdr@sopronkorhaz.hu
Szervező: Remedicon Kft.
Címe: 1022 Budapest, Ribáry u. 11.
Tel: 06-1-2250188
Fax: 06-1-225-0189
E-mail: info@remedicon.hu
Helyszín: 9400 Sopron, Várkerület 75., Best Western Pannonia Hotel****
A rendezvény Web oldala: http://www.remedicon.hu/index.php?ANYELV=1&AKONF=75&FOMENU=0
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Haladó Echocardiographiás TanfolyamKötelezően választható tanfolyam, 22 pontra akkreditálva.
Részvételi díj 10.000 Ft
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2011.02.04.
Szervező: Dr. Temesvári András
Helyszín: 1096 Budapest, Haller utca 29., Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Tanácsterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Transoesophagealis Echocardiographiás TanfolyamKötelezően választható tanfolyam, 50 pontra akkreditálva.
Részvételi díj 15.000 Ft
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2011.01.31.
Rendezvény vége: 2011.02.03.
Szervező: Dr. Temesvári András
Helyszín: 1096 Budapest, Haller utca 29., Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Tanácsterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Gyermekkardiológiai Klub - Gyakorlati gyermekkardiológiaA rendezvény meghívója letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2011.01.28.
Szervező: dr. Kádár Krisztina és dr. Vinczián Magdolna
Helyszín: 1149 Budapest, Cházár A. u. 19., Magyar Kardiológusok Székháza
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Thrombosis munkacsoport tudományos ülése
A Thrombosis Munkacsoport 2011. január 28-án 15.00 órakor a GOKI Tanácskozó termében tudományos ülést tart.
Üléselnökök:
Prof. Dr. Rudas László
Dr. Kiss Róbert Gábor
1. Dr. Kardos Attila: Új oralis antikoagulánsok.
2. Dr. Becker Dávid: Új trombocita aggregációs gátlók az intervencionális kardiológiában.
Tudományos ülésünkön megemlékezünk Prof. Dr. Lengyel Máriáról.
Prof. Dr. Rudas László
egyetemi tanár
a Munkacsoport elnöke
Időpont: 2011.01.28.
Helyszín: 1096 Budapest, Haller utca 29., Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Tanácskozó terme
Szívelégtelenség NapokTisztelt Kolléganők, tisztelt Kollégák!
Figyelem! A jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk 2010. december 31-ig!
Az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek munkacsoportja szeretettel vár mindenkit a 2011. januárban immár 3. alkalommal megrendezésre kerülő Szívelégtelenség Napokon. A Kongresszus ismét Hajdúszoboszlón a Silver Hotelben kerül megrendezésre, 2011. január 21-22-én.
A Kongresszus fő témái:
- Mi történt az elmúlt évben? A szívelégtelenség aktualitásai
- Új gyógyszerek a szívelégtelenség kezelésében. Jelentőségük. Szerepük. Indikációjuk.
- A szívelégtelenség eszközös kezelésének aktualitásai
- Kardiorenalis syndroma – Amikor a szív és a vese is elégtelen
- A gyógyszeres kezelés örökzöld problémái
- A szívtranszplantáció aktuális kérdései
- A kutató laboratóriumtól a betegágyig. Szívelégtelenség az alapkutatás szemszögéből. Merre tartunk? Milyen változások várhatók?
- Szívelégtelenség ambulanciák
- A szívizombetegségek aktualitásai
- Esetbemutatások
A III. Szívelégtelenség Napok hivatalosan akkreditált továbbképzésnek (OFTEX) számít kardiológus és belgyógyász szakorvosok részére.
A konferencia kredit pont értéke: 34.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Dr. Nyolczas Noémi
a konferencia elnöke
az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek munkacsoportjának vezetője
A végleges program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2011.01.21.
Rendezvény vége: 2011.01.22.
Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25., Hotel Silver
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
ABSZTRAKTBEKÜLDÉS HATÁRIDEJE 2011 évi Tudományos kongresszusunkraAbsztraktbenyújtás meghosszabbított határideje: 2011. január 18. 24 óra
Részletes információk, absztraktbeküldés a [ www.mkardio.hu/mkt2011 ] oldalon.
Előadás/poszter csak abban az esetben mutatható be, ha az első szerző a Társaság aktív tagja és 2011. évi tagdíja is rendezve van.
Figyelem! Idén külön mezőben kell megadni a szerző valamint társszerző munkahelyét angol nyelven is, valamint a kulcsszavakat is külön-külön, magyarul - angolul is bekérjük!
Összesen 9 társszerző adható meg.
Absztrakt karakter tudnivalók:
Az absztrakt maximális hossza 2000 karakter szóközökkel. Annak érdekében, hogy az adatbázisban tárolt, és a Tudományos Bizottságnak átadásra kerülő absztraktban jól szerepeljenjek a speciális karakterek, kérjük használja a Speciális jelek szerkesztő ablakot!
Esetbemutatás szekció az MKT májusi Kongresszusán
A Magyar Kardiológusok Társasága Elnöksége és Tudományos Bizottsága soron következő, májusi Kongresszusán új szekció indítását tervezi „Tanulságos esetek” címmel.
A cél elsősorban nem ritkaságok vagy korlátozottan elérhető diagnosztikus és terápiás lehetőségek bemutatása, hanem olyan klinikai helyzetek megbeszélése, melyek az általános kardiológiai gyakorlatban rendszeresen előfordulnak, mégis a diagnosztika vagy az optimális kezelés gyakran nem egyértelmű, vagy nehezen elkerülhető csapdákat rejt a kezelő orvos számára. Különösen érdekesek lehetnek olyan „provokatív” esetek, amelyek megoldása nem egyértelmű, amelyek várhatóan jelentős vitát váltanak ki. A prezentációk interaktív jellegét szavazógép használatával tervezzük erősíteni.
Az új szekció reményeink szerint felkelti a kardiológusok széles körének érdeklődését, azokét is, akik mindennapi munkájában a „csúcs technikának” számító eszközökre kevésbé támaszkodhatnak.
A „Tanulságos Esetek” szekcióba küldendő absztraktok benyújtásának technikai feltételei azonosak a többi absztraktéval. A cím után kérjük feltüntetni: „Tanulságos esetek” szekció.
Az online absztraktbeküldés kapcsán felmerült technikai kérdések esetén kérjük, forduljanak ügyfélszolgálatunkhoz a support@mkardio.hu e-mail címen.
Megértését és közreműködését köszönjük!
Csanádi Zoltán
MKT Tudományos Bizottsága Elnöke
MKT Titkárság:
Tel.: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0665
Cím: 1146 Budapest, Cházár A. u. 19.
E-mail: info@mkardio.hu
Időpont: 2011.01.18.
Helyszín:
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2011
A Nukleáris Kardiológia és Hibrid Képalkotás Munkacsoport tudományos üléseTudományos program címe:
Képalkotó vizsgálatok az új ESC-revascularizációs ajánlás fényében
Üléselnök: Prof. Jánosi András, Balogh Ildikó, Kósa István
1. A revascularizációs beavatkozás indikációja stabil koszorúsér betegségben (Prof. Jánosi András)
2. Echo és MR? Echo vagy MR? (Asbot Richárd)
3. Coronaria CT (Kerecsen Gábor)
4. Nukleáris Kardiológia SPECT - PET-fúziós képalkotás (Balogh Ildikó, Lengyel Zsolt)
5. Noninvazív és invazív vizsgálatok – hazai realitás (5 év OEP anyagának áttekintése) (Kósa István)
Pontos időpont: 2011. január 14. (péntek), 14 óra
Időpont: 2011.01.14.
Helyszín: 1117 Budapest, Hunyadi J. út 9, Pozitron Diagnosztika Központ
Szívelégtelenség Napok 2010 jelentkezési lap beküldési határidejeTovűbbi részletek alább, a részletes rendezvényinformációk alatt.
Időpont: 2010.12.15.
Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25., Hotel Silver
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Dr. Kerkovits Gyula EmlékülésDr. Kerkovits Gyula Emlékülésünk időpontja: 2010. november 27 d.e.10 óra
Helyszín: Bajcsy-Zsilinszky Kórház ebédlője Budapest, X. Maglódi u. 89.
Dr. Kerkovits Gyula Emlékülésünk Soponyáért Alapítvány kezdeményezésével a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Kardiológiai Osztályának szervezésében jött létre.
Program:
- A házigazda, Dr. Zámolyi Károly köszöntője
- Emlékezés Dr. Kerkovits Gyulára:Prof. Dr. Rónaszéki Aladár
Tudományos előadások:
- Terhesség és szívelégtelenség: Prof. Dr.Rónaszéki Aladár
- Az Ornish életmód program: Dr. Tahy Ádám
-Az elektrokardiográfia története és a QRS komplex: Dr. Andrássy Gábor
- Tüdőembólia ekg jelei és klinikuma: Dr. Greschik István
- Az ekg jelentősége a XXI.század elején: Dr. Zámolyi Károly
Fogadás
Időpont: 2010.11.27.
Helyszín: 1106 Budapest, X. Maglódi u. 89., Bajcsy-Zsilinszky Kórház ebédlője
EHRA Summit 2010Rendezvény kezdete: 2010.11.26.
Rendezvény vége: 2010.11.27.
Tudományos információ: Endre Zima
Munkahely neve: Semmelweis University Heart Center
E-mail: endre.zima@mkardio.hu
Szervező: Máté Lukácsi
Munkahely neve: Convention Budapest Ltd.
E-mail: mlukacsi@convention.hu
Helyszín: 1074 Budapest, Duhány utca 42-44., Hotel Zara
A rendezvény Web oldala: http://convention.hu/ehrabudapest/program.php
Kapcsolódó dokumentumok (4)
Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoport vezetőségválasztó tudományos ülése
Tisztelettel meghívjuk a Magyar Kardiológusok Társasága Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportjának 2010. november 23-án 14 órakor tartandó vezetőségválasztó tudományos ülésére.
Tudományos program:
Üléselnökök: Prof. Dr. Csanádi Miklós, Dr Dékány Miklós
1. A szívelégtelenség aktuális kérdései – Dr Nyolczas Noémi (25 perc)
2. Ischaemia hypertrophias cardiomyopathiában – Dr Sepp Róbert (25 perc)
További program:
15 órától a munkacsoport új vezetőségének megválasztása
Időpont: 2010.11.23.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Állami Egészségügyi Központ, Kék Terem
XIV. Gottsegen Kardiológiai NapElőregisztráció határideje: 2010. november 10.
Jelentkezési határidő: 2010. november 19.
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól, valamint a jelentkezési lap is elérhető, mellyel lehetséges az előregisztráció.
Parkolási lehetőség:
R70 Office Center parkolóházában
Budapest, VII. kerület, 1074 Rákóczi út 70-72.
Behajtási lehetőség a Szövetség utcából és az Alsó erdősor utcából van.
Parkolási díj: 250,- Ft/óra, melyet távozáskor kell fizetni.
Időpont: 2010.11.19.
Szervező: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Címe: 1096 Budapest, Haller u. 29.
Tel: 215-1220
Fax: 215-7067
E-mail: titkarsag@kardio.hu
Helyszín: 1074 Budapest, Rákóczi út 90., Best Western Hotel Hungária (Grand Hotel)
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A fittség mértéke, mint kardiopulmonális rizikót befolyásoló tényező - KonferenciaA konferencia időpontja: 2010, november 17, szerda, 14:00-17:00
A konferencia rendezője: Magyar Sporttudományi Társaság
A konferencia levezető elnöke: Apor Péter
Az MTA előadó termének korlátozott befogadóképessége miatt a konferencián a részvételt csak előzetes regisztráció után fogjuk tudni biztosítani.
A regisztráció történhet a nora.bendiner@helka.iif.hu e-mail címen, illetve az alábbi telefonszámokon:
0636 460-6980
Mobil: 06-30-991-0203; 06-30-579-3626
Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható.
Időpont: 2010.11.17.
Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., Magyar Tudományos Akadémia előadó terme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Echocardiographia a klinikai gyakorlatbanA tanfolyam jellege: alapfokú, transthoracalis echocardiographiás tanfolyam.
Jelentkezés: attila.cziraki@aok.pte.hu vagy a laszlone.vegh@aok.pte.hu e-mail címen.
A rendezvény részletes programja letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2010.11.12.
Helyszín: 7624 Pécs, Ifjúság útja 13., PTE Szívgyógyászati Klinika oktatóterme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Belgyógyászati angiológiai tanfolyamA Belgyógyászati angiológiai 50 ponttal akkreditált egy hetes tanfolyam 2010.11.08-12. között kerül megrendezésre.
Helyszíne: Pest megyei Flór Ferenc kórház konferencia terem, Kistarcsa. Semmelweis tér 1.
Szakterület(ek):
Belgyógyászati angiológia minősítő vizsgára készülő orvosok, belgyógyászok, sebészek, neurológusok, bőrgyógyászok, szakorvos-jelöltek, téma iránt érdeklődőknek.
A tanfolyamon 30 előadó, az adott szakterület elismert képviselője foglalja össze az angiológia szinte minden fejezetét (artériás, vénás, nyirokbetegségek, fejlődési rendellenességek diagnosztikája és terápiás lehetőségei. Élettani alapismeretek, gyakorlati bemutatások).
Jelentkezés: Kertész Regina 06/28-507-621 telefonon vagy e-mailen: regina.kertesz@florhosp.hu illetve az OFTEX honlapon.
Érdeklődni lehet Dr. Pécsvárady Zsolt pecsvarady@florhosp.hu
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Rendezvény kezdete: 2010.11.08.
Rendezvény vége: 2010.11.12.
Szakterület(ek): Belgyógyászat, Bőrgyógyászat, Neurológia, idegsebészet, Sebészet
Helyszín: Kistarcsa, Semmelweis tér 1., Pest megyei Flór Ferenc kórház konferencia terem
COEUR DE L'EUROPEA Francia Kardiológus Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága közös tudományos ülést rendez 2010. november 6-án Budapesten a Corinthia Grand Hotel Royal konferencia termében.
A tudományos programban francia és magyar előadók számolnak be a két ország gyakorlatáról a leggyakoribb cardiovasculáris betegségek kezelésében. Az előadások francia illetve magyar nyelvűek szinkrontolmácsolással. A kora délutáni önálló MKT szimpózium témája az Európai Kardiológus Társaság közelmúltban megjelent 4 vezérfonala.
A rendezvényre, amelyre mintegy 150 francia orvos kolléga érkezik.
Az első 100 jelentkezőnek ingyenes a regisztrációja.
Minden érdeklődőt szeretettel vár a Szervező Bizottság.
Dr. Csanádi Zoltán
MKT Tudományos Bizottság Elnöke
További részletek a kapcsolt dokumentumban.
Időpont: 2010.11.06.
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Helyszín: Budapest, Corinthia Grand Hotel Royal
Kapcsolódó dokumentumok (2)
COR 2010A rendezvény programja és Prof. Dr. Rónaszéki Aladár köszöntője letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2010.11.06.
Szervező: Molnár Rita
Címe: Agria Produkció Kft.
Tel: +36 1 354 1518
E-mail: rita.molnar@ap.hu
Helyszín: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum
A rendezvény Web oldala: http://cor2010.ap.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Szívsebészeti Társaság XVII. KongresszusaTudományos témáink a szívsebészet egy-egy fontos, lényeges témakörét ölelik fel, amelyek talán új szakmai ismeretekkel, érdekességekkel is szolgálhatnak a résztvevőknek. Szándékunk szerint a hagyományoknak megfelelően összefoglalót kívánunk adni a hazai szívsebészeti centrumok szakmai és tudományos eredményeiről, kiemelten és hangsúlyozottan szeretnénk áttekintést nyújtani a szívsebészeti anesztézia legújabb eredményeiről, hiszen az egyre több társbetegségekkel rendelkező betegek perioperatív (intenzív) kezelése igen nagy jelentőséggel bír. Újdonságként szeretnénk bevezetni a szívsebészet határterületi kérdéseit a mellkas sebészet és érsebészet vonatkozásában. A kongresszuson betekintést szeretnénk nyújtani a technikáiba, eredményeibe, rangos, nemzetközileg is elismert előadók tolmácsolásában. Külön figyelmet kívánunk szentelni az invazív kardiológia jelentős fejlődéséből adódó, az utóbbi években a szívsebészetnek egyre nagyobb kihívást jelentő beavatkozásainak. A kongresszus tudományos előadásainak tartalmát is ezek a témakörök határoznák meg, felölelve a szívsebészet teljes vertikumát.
Kreditpontok: várhatóan 20 pont
Fontos határidők:
Regisztrációs- és szállásdíj befizetésének határideje: 2010.11.01
Jelentkezési határidő: 2010.10.25
Regisztrációs- és szállásdíj befizetésének határideje: 2010.11.01
Absztrakt beküldés: 2010.09.10
Absztrakt elbírálás: 2010.09.20
Lemondási határidő: 2010.09.03
Rendezvény kezdete: 2010.11.04.
Rendezvény vége: 2010.11.06.
Helyszín: 7624 Pécs, Kaptár Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu/Congress/index/12
'Kardiovaszkuláris MR vizsgálatok a klinikai kardiológiai gyakorlatban' című tanfolyamNovember 2-án, kedden, 12-18 óra között kardiológusok és radiológusok számára egyaránt akkreditált 10 kreditpontos tanfolyamot tart „Kardiovaszkuláris MR vizsgálatok a klinikai kardiológiai gyakorlatban” címmel a PTE Szívgyógyászati Klinikán.
A tanfolyam részletes adatlapja az OFTEX portálon megtekinthető.
Az előzetesen tervezett program:
1. 12:00-13:00 Dr. Simor Tamás, egyetemi tanár:
A szív MR vizsgálat alapjai I. (fogalmak, történet, elvek, akvizíciós technikák)
2. 13:00-14.00 Dr. Ruzsics Balázs, egyetemi tanársegéd:
A szív MR vizsgálat alapjai II. (MR kontrasztanyagok és alkalmazásuk, értékelő programok, leletezés)
3. 14:00-15:00 Dr. Simor Tamás egyetemi tanár:
Szív MR vizsgálatok iszkémiás szívbetegségben (funkció perfúzió és életképesség vizsgálatok)
4. 15:00-16:00 Dr. Tóth Levente, főorvos:
Szívizom- és pericardiumbetegségek valamint a intra- és pericardialis terimék/masszák MR vizsgálata
5. 16:00-17:00 Dr. Tóth Atilla, egyetemi tanársegéd:
Áramlásmérés a szívben
6. 17:00-18:00 Dr. Vágó Hajnalka, egyetemi tanársegéd:
MR vizsgálatok myocarditisben
A tanfolyamot a Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris MR Munkacsoportja szervezi, előadói európai vizsgával és a legnagyobb magyarországi gyakorlattal rendelkező kollégák.
Minden rezidenst, szakvizsga előtt, illetve után álló kollégát várunk, hiszen a lehetőségek bővülésével egyre több helyen van lehetőség nálunk is ezen diagnosztikai módszer alkalmazására.
Egyre többször találkozhatunk szív-MR-leletekkel, illetve gondolhatunk a betegellátás folyamán ilyen vizsgálat kérésére. A tanfolyamon az elméleti alapok ismertetését követően gyakorlati jellegű kérdések is szóba kerülnek, és lehetőség lesz esetmegbeszélésekre is.
További információ drtothlevente@gmail.com e-mail címen kérhető.
Időpont: 2010.11.02.
Helyszín: 7624 Pécs, Ifjúság út 13., PTE Szívgyógyászati Klinika
DROP 3 - Debreceni Reumatológiai Oktatási Program, Vascularis reumatológia és immunológia Interdiszciplináris FórumA DROP3 - Debreceni Reumatológiai Oktatási Program Vascularis reumatológia és immunológia Interdiszciplináris Fórum 2010. október 28-31-én kerül megrendezésre, Debrecenben, a Kölcsey Központban (4026 Debrecen, Hunyadi út 1-3.)
Fő témák:
Atherosclerosis pathogenezise, őssejtek, angiogenezis, homing, cardiovascularis diagnosztika, anyagcsere-betegségek (köszvény, diabetes), neurovascularis és neuroimmunológiai betegségek, szemészeti vascularis kórképek, angiologia-haemostasis, gyulladásos-reumatológiai kórképek és vascularis betegségek, renovascularis és autoimmun vesebetegségek, gyógyszeres terápia. Szakmapolitika és szakdolgozói fórumok.
A DROP3 reumatológiai, reumatológiai és fizioterápiás, fizioterápia szakképesítéssel rendelkezők részére kötelező szinten tartó tanfolyam: 50 kreditpontról adunk igazolást, tesztírás kötelező.
Akkreditálás folyamatban van.
A társszakmák képviselői részére: angiológia, belgyógyászat, endokrinológia, fizioterápia, gyermekneurológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai immunológia és allergológia, nephrológia, neurológia, reumatológia, reumatológia-fiziotherápia, szemészet, gyermekszemészet szakképesítéssel rendelkezők részére – kötelezően választható tanfolyam: 50 kreditpontról adunk igazolást, tesztírás kötelező.
Akkreditálás folyamatban van.
Ph.D hallgatók részére a teljes programon való részvételért 1 kreditpontot írunk jóvá. (0,04 pont/óra)
Kérjük, az orvosi pecsétszámuk helyességét ellenőrizzék a jelentkezés leadása előtt.
Jelentkezés és információk a DROP3 Interdiszciplináris Fórumra:
- NORMÁL REGISZTRÁCIÓ: ide kattintva >>
- NAPI DÍJAS REGISZTRÁCIÓ: ide kattintva >>
Az előzetes regisztráció és befizetés folyamatosan, 2010. október 18-ig tart.
Október 19-től is lehet jelentkezni, de az már helyszíninek minősülő regisztráció.
Szállásfoglalás:
Kérjük, a szállását úgy foglalja le, hogy időben Debrecenbe érkezhessen.
A tanfolyam szoros programja miatt, csütörtökön, 28-án 9.00 órától indulnak az előadások. Így az ország legmesszebbre eső tájáról érkezőknek ajánlott a szerdán éjszakára való szállásfoglalás.
Szállásfoglalási és befizetési határidő: 2010. augusztus 31.
Főszervező, szakmai információ:
Prof. Dr. Szekanecz Zoltán
DEOEC Belgyógyászati Intézet Reumatológiai Tanszék
E-mail: szekanecz.zoltan@med.unideb.hu
A Fórum teljes körű technikai szervezője és kivitelezője:
New Congress Hungary KFT.
A szervező: Csonkáné Czibolya Éva
DROP3 2010 Szervező Iroda 3014 Hort, Határ út 18.
Levelezési cím: 3014 Hort, Pf.:18. Tel./fax: +36 37 378 539 (üzenetrögzítő)
Mobil: +36 20 227 7106
E-mail: nch@newcongress.hu, info@newcongress.hu
További részletes információk az http://www.newcongress.hu/index.php oldalon vagy a kapcsolódó dokumentumok feliratra kattintva elérhető első értesítőben olvashatók.
Rendezvény kezdete: 2010.10.28.
Rendezvény vége: 2010.10.31.
Szakterület(ek): Érsebészet, Diabetológia, Allergológia, klinikai immunológia, Belgyógyászat, Kardiológia
Tudományos információ: Prof. Dr. Szekanecz Zoltán
Címe: Magyarország
E-mail: szekanecz.zoltan@med.unideb.hu
Szervező: Csonkáné Czibolya Éva
Munkahely neve: New Congress Hungary KFT.
Címe: 3014 Hort, Határ út 18.
E-mail: nch@newcongress.hu
Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi út 1-3., Kölcsey Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.newcongress.hu/index.php
Fiatal Angiológusok VII. Országos FórumaA HM Állami Egészségügyi Központ Szív-, Ér-, és Mellkas Sebészeti Osztálya, valamint Központi Radiológiai Diagnosztikai Osztálya - a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság és a Magyar Cardiovascularis és Intervenciós Radiológiai Társaság támogatásával - rendezi a Fiatal Angiológusok VII. Országos Fórumát 2010. október 21-23. között, Balatonkenesén, a Telekom-Üdülő Kongresszusi Központban.
Fő témák:
- Vazospasztikus kórképek és kezelésük
- Kritikus végtag iszkémia kezelési lehetőségei
- Akut stroke és kezelése
- Vénás és egyéb intervenciós eljárások
- Az érbetegek kezelésének szakmapolitikai problémái
- PAD jelentősége a kardiovaszkuláris kockázatban
Fontos határidők:
Végleges program: 2010. október 8.
FAOF VII.: 2010. október 21-23.
Szervező:
dr. Bartók Péter
DTC med Kft.
Cím: 1113, Budapest, Daróci út 1-3
Telefon: +36-1/209-11-35
Fax: +36-1/372-52-72
Mobil: +36-30/485-5285
További részletes információk, on-line regisztráció ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2010.10.21.
Rendezvény vége: 2010.10.23.
Szakterület(ek): Kardiológia, Érsebészet
Tudományos információ: dr. Vallus Gábor
E-mail: faof@angiologia.hu
Szervező: dr. Bartók Péter
Munkahely neve: DTC med Kft.
Címe: 1113, Budapest, Daróci út 1-3
Tel: +36-1/209-1135
Fax: +36-1/372-5272
E-mail: faof7@dtcmed.hu
Helyszín: Balatonkenese, TELECOM-Üdülő Kongresszusi Központ, Honvéd Üdülő
Közös nevezőn – compliance, adherence a gyógyításban II. Klinikum konferenciaGondolkodjon velünk! - 2010. október 19-én a Medical Tribune "Közös nevezőn - Compliance, adherence a gyógyításban II. Klinikum" konferenciáján.
A Medical Tribune májusi Compliance, adherence konferenciáján mindazokat az elméleti és gyakorlati lehetőségeket vizsgáltuk meg, amelyek a betegek terápiás együttműködésének javítását szolgálják.
A konferencia folytatásaként októberben válogatást nyújtunk arról, hogy e probléma miként jelentkezik a különböző szakterületeken, illetve milyen megoldási lehetőségek ismeretesek a hazai gyakorlatban.
A konferencia orvosi és gyógyszerészi akkreditációja folyamatban.
A konferencia részletes programja és jelentkezési lapja kapcsolódó dokumentumok alatt elérhető.
A Társaság tagjai részére a részvételi díjból 30%-os kedvezményt biztosítunk.
Szeretettel várjuk Önt és kollégáit is a rendezvényen!
Időpont: 2010.10.19.
Helyszín: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 9–11., Boscolo Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (2)
X. Jubileumi Szegedi Echocardiographiás Napok és a MKT Echocardiographiás Munkacsoportjának I. KongresszusaA rendezvényt 30 kreditponttal akkreditálták.
A jelentkezési lap és az első értesítő letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.
Rendezvény vége: 2010.10.16.
Tudományos információ: Dr. Varga Albert
Címe: 6720 Szeged, Korányi fasor 6. SZTE II. Belgyógyászati Klinika
E-mail: vargaa@in2nd.szote.u-szeged.hu
Szervező: C & T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
Tel: 62/548 485
Fax: 62/548 485
E-mail: congress@congresstravel.hu
Helyszín: 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2., IH Rendezvényközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/echo2010
Kapcsolódó dokumentumok (2)
MKT és MTT Kardiopulmonális Munkacsoportjának Tudományos Továbbképző Konferenciája2010. október 8-9. között, a bikali Puchner Kastélyszállóban kerül megrendezésre a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Tüdogyógyász Társaság Kardiopulmonális Munkacsoportjának Tudományos Továbbképző Konferenciája.
Fő programok:
- Pulmonális hypertonia
(kezelési lehetőségek II-es és IV-es funkcionális osztályban, a betegség progressziója a WHO osztály függvényében, pulmonológiai áttekintés, gondozás gyerek- és felnőtt korban)
Előadók: Forster Tamás, Karlócai Kristóf, Faludi Réka, Major Tamás ifj., Temesvári András, Bálint Hajnalka
- Alvási apnoe
(főbb csoportjai, kapcsolata szívbetegségekkel, légsínkezelés, esetismertetések)
Előadók: Kunos László, Vizy Éva, Andrásovszky Zsolt, Várdi Visy Katalin)
- Cisztás fibrózis
(kihívások a klinikumban, ifjú- és felnőttkori gyakori szövődmények, molekulárbiológiai patomechanizmus, tüdőtranszplantációs tapasztalatok CF-es betegeken, esetismertetés)
Előadók: Gyurkovits Kálmán, Bolbás Katalin, Bede Olga, Csiszér Eszter, Kelemen Krisztina
Jelentkezés a letölthető jelentkezési lapon.
Pénteken a Budapest Keleti pályaudvarról 13:50-kor Dombóvárra érkező vonathoz igény esetén transzfert biztosítunk. Igényeket Andrásofszky Zsoltnál (30-994-7380) kérjük jelezni. Hasonlóan visszafelé a program után szombaton is transzfert biztosítunk.
A tudományos program után meglátogatjuk a reneszánsz élménybirtokot.
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatók.
Rendezvény kezdete: 2010.10.08.
Rendezvény vége: 2010.10.09.
Szervező: Andrásofszky Zsolt
Munkahely neve: MOK Somogy Megyei Területi Szervezete
Címe: 7400 Kaposvár Bajcsy-Zsilinszky u. 31/b.
Tel: +36 (82) 411641; + 36 (30) 9947380
Fax: +36 (82) 411641
E-mail: smok@dravanet.hu
Helyszín: 7346 Bikal, Rákóczi u. 22., Puchner Kastélyszálló és Reneszánsz Élménybirtok
Kapcsolódó dokumentumok (3)
VI. International Symposium on Myocardial Cytoprotection KongresszusAbsztrakt beküldés: 2010. május 15.
Kedvezményes regisztráció: 2010. július 30.
A felhívás letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.
Rendezvény kezdete: 2010.10.07.
Rendezvény vége: 2010.10.09.
Tudományos információ: Dr. János Lantos, Dr. István Szokodi
Tel: +36-72-535 832; +36-72-536 000
Fax: +36-72-535 821; +36-72-536 399
E-mail: janos.lantos@aok.pte.hu; istvan.szokodi@aok.pte.hu
Szervező: Tensi Aviation Kft. Congress Division
Címe: H-7621 Pécs, Teréz st. 17.
Tel: +36-72/513-993
Fax: +36-72/514-094
E-mail: congress@tensipecs.hu
Helyszín: 7621 Pécs, Király u. 5., Palatinus Hotel
A rendezvény Web oldala: http://tensi-congress.hu/ismc2010/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Atherosclerosis Társaság XVIII. Kongresszusa A Magyar Atherosclerosis Társaság 2010. október 7-9. között rendezi XVIII. kongresszusát Sopronban.
Helyszín: Hotel Szieszta 9400 Sopron, Lővér krt. 37.
A kongresszus tudományos programjának, akkreditációja folyamatban van.
A Kongresszus Tudományos Bizottsága várja a főtémákhoz kapcsolódóan előadások, poszter prezentációk bejelentését, minden a témákkal foglalkozó kollégától.
Az absztraktot az alábbi címre kérjük beküldeni: szalma.marta@motesz.hu
Fontos dátumok:
Absztrakt beküldési határidő: 2010. június 30.
Kedvezményes fizetési határidő: 2010. augusztus 1.
Szállásdíj befizetésének határideje: 2010. szeptember 1.
Részvétel lemondás határideje: 2010. szeptember 1.
Tudományos információ:
Dr. Paragh György, egyetemi tanár
Tel.: 06-52-255-101
E-mail: paragh@internal.med.unideb.hu
A Kongresszus szervezője:
MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
1051 Budapest, Nádor u. 36.
Levélcím: 1443 Budapest, Pf. 145.
Szervezési és kiállítási információ:
Szalma Márta
Tel.: 06 1 311-6687, 06 1 312-2389
Fax: 06 1 383-7918
E-mail: szalma.marta@motesz.hu
Regisztrációs információ:
Veres Gabriella
Tel.: 06 1 311-6687
Fax: 06 1 383-7918
E-mail: veres.gabriella@motesz.hu
Szállásinformáció:
Szepesi Gizella
Tel.: 06 1 332-4556
E-mail: szallas@motesz.hu
A további részletes információkat tartalmazó meghívó, a program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2010.10.07.
Rendezvény vége: 2010.10.09.
Tudományos információ: Dr. Paragh György
Címe: Magyarország
Tel: 06-52-255-101
E-mail: paragh@internal.med.unideb.hu
Munkahely neve: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36.
Helyszín: 9400 Sopron, Lővér krt. 37., Hotel Szieszta
Kapcsolódó dokumentumok (3)
A Magyar Perinatológiai Társaság IX. Kongresszusa
MKT és MGYT Gyermekkaridológiai Szekciójával közös rendezésbenKedvezményes fizetési határidő: 2010. július 30.
Részvételi lemondás határideje: 2010. szeptember 1.
A Kongresszus tervezett főtémái:
-Magzati kardiológia
-Intrauterin intervenciók
-Kardiológiai veszélyállapotok - 2010
-Az újszülöttkori szervdonáció lehetőségei
-Nagy rizikójú terhesség
-Terhességi szűrővizsgálatok
-Koraszülés
-Koraszülöttek adaptációs zavarai
-Igen kis súlyú koraszülöttek szövődményei
-Koraszülöttek retinopathiája
A meghívó és a jelentkezési lap letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.
Rendezvény kezdete: 2010.10.01.
Rendezvény vége: 2010.10.02.
Szervező: Szalma Márta
Munkahely neve: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Kft.
Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36.
Tel: 06 (1) 311 6687
Fax: 06 (1) 383 7918
E-mail: szalma.marta@motesz.hu
Helyszín: 7624 Pécs, Szigeti u. 12., PTE ÁOK
Kapcsolódó dokumentumok (2)
VII. Aritmia és Pacemaker NapokSzakmai események:
- MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoport vezetőségválasztás a következő ciklusra: 2010-2013. (Szavazási joggal bír: MKT érvényes tagsággal, ill. MKTAPM tagsággal rendelkező személy).
- Licenszvizsga Elektrofiziológia/abláció ill Device Therapy témában 2010.
Előzetes jelentkezés e-mailen:
EP/abláció: Prof. Dr. Tenczer József: tenczerjo@freemail.hu.
Device therapy: Prof. Dr. Merkely Béla: merkely.bela@kardio.sote.hu, Dr. Zima Endre: endzim@freemail.hu
További részletek, előzetes tudományos program, jelentkezési lap, Poszter abszrakt bejelentő lap 2010 letölthető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
További részletek
[ www.mkardio.hu/aritmianapok2010 ]
Rendezvény kezdete: 2010.09.30.
Rendezvény vége: 2010.10.02.
Tudományos információ: Dr. Zima Endre / Barabás Zsófia
Tel: 0620-365 8340 / 0620-663 2971
E-mail: aritmianapok2010@gmail.com
Szervező: Kerekes Anna
Munkahely neve: World Tours Kft.
Tel: 30/251 1133
E-mail: kerekes.anna@worldtours.hu
Helyszín: 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94., Ramada Plaza****
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Thrombosis Munkacsoport ÜlésA meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2010.09.27.
Helyszín: Pécs, Ifjúság útja 13., PTE Szívgyógyászati Klinika oktatóterme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Congenitalis szívhibák echocardiographiája-csecsemő és gyermekkorbanA tanfolyam programja letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.
Időpont: 2010.09.17.
Szervező: Prof. dr. Kádár Krisztina
Munkahely neve: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Címe: 1096 Budapest, Haller u. 29.
Tel: 06 (70) 3820324
Helyszín: 1096 Budapest, Haller u. 29., Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Soproni Prevenciós ClubA Sopronért szív és érvédelmi lakossági program szervezésében immár 4. alkalommal, 2010. szeptember 10-11-én kerül megrendezésre a Soproni Prevenciós Club. A rendezvény célja, hogy a vaszkuláris medicina különböző területein tevékenykedő szakmailag elismert személyek megosszák egymással és a vaszkuláris prevenció iránt érdeklődö kollégáikkal az aktuális szakmai irányelveket és ezzel kapcsolatos saját gondolataikat. A vitaindító előadásokat követően tág teret biztosítunk a megbeszélésre, melyet az esti, kötetlen társasági program tesz teljessé. A rendezvény helyszíne, a Lővérekben található Hotel Fagus ideális lehetőséget nyújt a konferencia idejét Sopronban töltők számára szállás és kikapcsolódás céljából is.
Várjuk minden a vaszkuláris prevenció érdekében elkötelezett kolléga részvételét a Nyugat- Dunántúl legnagyobb interdiszciplináris fórumán.
A résztvevők, sikeres tesztírás esetén 20 kreditpontot kapnak.
On-line regisztráció: www.remedicon.hu
Rendezvény kezdete: 2010.09.10.
Rendezvény vége: 2010.09.11.
Helyszín: 9400 Sopron, Ojtózi fasor 3., Hotel Fagus
A rendezvény Web oldala: http://www.remedicon.hu
Van másik?! Konferencia a gyógyszerek helyettesíthetőségérőlRészvételi díj: 29 900 forint + áfa
Jelentkezési határidő: 2010. augusztus 31.
A rendezvény meghívója, a jelentkezési lap és a program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Időpont: 2010.09.07.
Szervező: Nagy Tímea
Tel: 06-1/430-4520
Fax: 06-1/430-4519
E-mail: t.nagy@medical-tribune.hu
Helyszín: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 9–11., Boscolo Hotel Budapest
A rendezvény Web oldala: http://www.medicalonline.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Echokardiográfia szerepe a pulmonális hypertóniában - szimpóziumIdőpont: 2010. június 9. (szerda), 15 óra
Beküldendő: rövid esetleírás 2010. május 30-ig
A szimpózium programja letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.
Időpont: 2010.06.09.
Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina körút 41 - 43, Hotel Mercure Budapest Buda
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Tüdőgyógyász Társaság 56. Nagygyűlésén dohányzás témakörben megrendezésre kerülő tudományos szekcióIdőpont: 2010. 06. 02. 15 óra
Üléselnök: Kovács Gábor, Müller Veronika
15.00 Why the smoker can not quit always?
Florin Dumitru Mihaltan, Ulmeanu Ruxandra
/Dept. of Pneumology National Institute M. Nasta/
15.20 A dohányzás kardiovaszkuláris hatásai
Cardiovascular effects of smoking
Jánosi András, Fenyvesi Tamás /Szt János Kórház/
15.40 Magyarországi dohányzás epidemiológiai adatok - egy metaanalízis eredménye (1990-2008)
Hungarian epidemiological data of smoking habits - results of a metaanalysis (1990-2008)
Gerevich József /Addiktológiai Kutató Intézet/
16.00 Csökkenthető-e a dohányosok veszélyeztettsége?
Is there any possibility to reduce the risk os smokers?
Herke Paula /Ráckevei Tüdőgondozó/
16.15 Dohányzás és depresszió hatása a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) akut exacerbációjára
Effect of smoking and depression on acute exacerbation of COPD Schäffer Andrea, Müller Veronika /SE Pulmonológiai Klinika, Budapest/
Időpont: 2010.06.02.
Helyszín: Sopron, Liszt Ferenc Kulturális és Kongresszusi Központ, Petőfi terem
A Kor Kontroll Társaság és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Egészség NapjaIdőpont: 2010. május 21. péntek 11.00 – 17.00-ig
A rendezvény programja letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.
Időpont: 2010.05.21.
Helyszín: Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös utcai Terézvárosi Közösségi és Kulturális Színtér
A rendezvény Web oldala: http://www.korkontrolltarsasag.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Kardiológusok Társasága 2010 évi Tudományos KongresszusaA Magyar Kardiológusok Társasága a kardiológia bármely területéről - a határterületeket is beleértve - vár előadás/poszter absztraktokat.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Magyar Kardiológusok Társasága a Kongresszusra csak elektronikus úton, Web-es felületen át beadott absztraktokat fogad el.
Az absztraktbeküldés 2009. december 7-én indul!
Azon tagjaink számára, akik már rendelkeznek a Társaság honlapjához felhasználó névvel / jelszóval, – a honlap egyéb szolgáltatásai mellett – az absztraktbeküldés a tavalyi módhoz hasonlóan végrehajtható.
A beküldés további részleteiről hamarosan a honlap kongresszusi információs oldalán találnak információkat.
Az absztraktot a CARDIOLOGIA HUNGARICA-ban történő megjelentetés céljából magyar és angol nyelven is el kell készíteni.
Előadás/poszter csak abban az esetben mutatható be, ha az első szerző a Társaság aktív tagja és 2010. évi tagdíja is rendezve van.
Szállodatájékoztató lap a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt érhető el.
Rendezvény kezdete: 2010.05.05.
Rendezvény vége: 2010.05.08.
Tudományos információ: MKT Titkárság
Címe: 1406 Budapest Pf. 24.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO ’94 KFT.
Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Tel: (52) 537-537
Fax: 52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth M. út
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2010
Kapcsolódó dokumentumok (2)
5. Biotronik Továbbképző Szeminárium online2010. május 5.-én, szerdán 10.00-14.00 óráig ide kattintva megtekintheti a Biotronik Hungária Kft. a Magyar Kardiológusok Társasága 2010. évi kongresszusa keretében szervezett 5. Biotronik Továbbképző Szemináriumát interneten keresztül.
Élő közvetítés a balatonfüredi Állami Szívkórház előadó terméből és pacemaker implantációs műtőjéből.
Időpont: 2010.05.05.
Helyszín: Balatonfüredi Állami Szívkórház
Képalkotó Diagnosztika a Kardiológiában, SzívelégtelenségA Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoport és a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom I. Begyógyászat Kardiológia Negyedik Közös Tudományos Rendezvénye
Rendezvény kezdete: 2010.04.16.
Rendezvény vége: 2010.04.17.
Szakterület(ek): Kardiológia
Tudományos információ: Dr. Dinnyés József
Munkahely neve: Vaszary Kolos Kórház I. Belgyógyászat Kardiológia
Címe: 2500 Esztergom, Petőfi u. 26–28.
Tel: +3633/542-300, +3630/948-5539
Fax: +3633/542-332
E-mail: jozsefdinnyes@gmail.com
Szervező: Széllné Fodor Edina
Munkahely neve: C&T Hungary Kongresszusi Iroda
Tel: +3662/548485, +3620/530-2811
E-mail: congress@congresstravel.hu
Helyszín: 2500 Esztergom, Szent István tér 10, Szent Adalbert Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kepalkoto2010
Kapcsolódó dokumentumok (1)
VI. Nemzetközi Artériás Stiffness Szimpózium és a Magyar Artériás Stiffness Társaság IV. KongresszusaFontos határidők:
Absztrakt beadási határidő: 2010. március 10.
Absztrakt elfogadásának visszaigazolása: folyamatos
Kedvezményes regisztráció: 2010. március 19.
Szállásfoglalás határideje: 2010. február 20.
További részletek, on-line regisztráció a kongresszus weboldalán >>
A kongresszusi felhívás a "Kapcsolódó dokumentumok" alól tölthető le.
Rendezvény kezdete: 2010.04.15.
Rendezvény vége: 2010.04.17.
Tudományos információ: Dr. Illyés Miklós, Dr. Benczúr Béla
E-mail: millyes@t-online.hu; benczurb@gmail.com
Szervező: Jónák Éva
Munkahely neve: TENSI Kft.
Címe: 1023 Budapest, Komjádi Béla u 1.
Tel: +361 345 1553
Fax: +361 345 1544
E-mail: info@isas2010.hu
Helyszín: 7621 Pécs, Király u. 5., Danubius Hotel Palatinus***
A rendezvény Web oldala: http://www.isas2010.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XVII. Ifjúsági Kardiológus Napok Szeretettel várjunk minden érdeklődő 35 éven aluli fiatal kolléga jelentkezését, aki - lehetőség szerint - a Magyar Kardiológusok Társaságának tagja!
A rendezvényre való jelentkezésre idén is kizárólag elektronikus úton volt lehetőség.
Az MKT saját honlapján külön helyet biztosít az Ifjúsági Bizottság híreinek, eseményeinek.
A honlap az MKT oldaláról érhető el: [ www.mkardio.hu/ifjusag ]
Ezúton kérünk Mindenkit, kísérje figyelemmel az MKT honlapon megjelenő aktualitásokat, ezen belül az Ifjúsági Bizottság Honlapjának változását is!
Ne felejtsétek, ha április, akkor Ifjúsági Kardiológus Napok!
Az MKT Ifjúsági Bizottságának képviseletében:
Dr. Rácz Ildikó
az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke
Rendezvény kezdete: 2010.04.09.
Rendezvény vége: 2010.04.11.
Szervező: Ifjúsági Bizottság
Munkahely neve: Magyar Kardiológusok Társasága
Címe: 1146 Budapest, Cházár A. u. 19.
Tel: 06 (1) 461-0665
Fax: 06 (1) 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Helyszín: 3517 Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Hunguest Hotel Palota
A Magzati Kardiológia Aktualitásai tudományos ülésIdőpont: 2010. március 26. (péntek) 13 óra
A tudományos ülés szakorvosok számára pontszerző rendezvény, akkreditálása folyamatban van.
A meghívó letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.
Időpont: 2010.03.26.
Helyszín: Miskolc, Erzsébet tér 3., MAB Székház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XV. Debreceni Kardiológiai NapokA rendezvény célja továbbra is a legújabb tudományos szakmai ismeretek naprakész átadása, a posztgraduális és Ph. D. képzés segítése.
A kongresszus ezúttal is a Kölcsey Kongresszusi Központban (Hunyadi u. 1-3.) kerül megrendezésre.
A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét megrendezzük az Interaktív Echokardiográfiás fórumot (márc. 4.), melyre külön regisztrálni kell.
A konferenciát a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Családorvosképző Központja hivatalos kardiológiai továbbképzésnek fogadta el.
Valamennyi regisztrált kongresszusi résztvevő esetében a tudományos program hivatalos továbbképzésnek minősül.
2010-ben a Debreceni Kardiológiai Napok tervezett időpontja március 3-6. (szerda, csütörtök, péntek, szombat). A jövő évi kongresszuson is a kardiológia aktuális, vitatott kérdései lesznek terítéken.
Regisztrációs határidő: 2010. március 03.
Prof. Édes István
a konferencia elnöke
DEOEC Általános Orvostudományi Kar
Kardiológiai Klinika
Dr. Czuriga István
a konferencia titkára
Debreceni Járóbeteg
Kardiológiai Intézet
Regisztráció a megadott honlapon
Program a kapcsolódó dokumentumok alatt található.
Rendezvény kezdete: 2010.03.03.
Rendezvény vége: 2010.03.06.
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO '94 Kft.
Címe: 4032 Debrecen, Babits. M. u. 8.
Tel: 52-537-537
Fax: 52-538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/conferences.php
Kapcsolódó dokumentumok (1)
EKG elméletben és a betegágy mellett - Kötelezően választható interaktív tanfolyam a VárosmajorbanIdőpont: 2010. február 15-17. (9-14 óra)
A tanfolyamra az OFTEX portálon keresztül (SE-TK/2010.I./00545), vagy a tovabbkepzes@kardio.sote.hu e-mail címen lehet érdeklődni és jelentkezni.
További információkat a tanfolyamról a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt talál.
Rendezvény kezdete: 2010.02.15.
Rendezvény vége: 2010.02.17.
Helyszín: 1122 Budapest, Gaál J. u. 9-11 bejárat, Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Kardio-CT munkacsoport 2010. évi első ülése A Kardio-CT munkacsoportjának idei első ülése február 5.-én 14.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Állami Egészségügyi Központ Tanácstermében.
Program:
1. Köszöntés, előszó: A szív CT új diagnosztikus irányzatai - Prof. Dr. Préda István (ÁEK) – 10 perc
2. 64-szeletes "dual source" CT a kardiovaszkuláris betegek kórismézésében. Határok nélkül? - Dr. Kerecsen Gábor (ÁEK) – 30 perc
3. Az alacsony-dózisú CT-koronarográfia szekvenciális üzemmódban - Dr. Kovács András (ÁEK) – 15 perc
4. Az új coronaria CT felvételezési és kiértékelési guideline lényegének ismertetése - Dr. Thury Attila (SZTE) – 15 perc
5. Diszkusszió. A munkacsoport terveinek megbeszélése – 20 perc
További információkért tekintse meg az ülés meghívóját a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2010.02.05.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly körút 44., Állami Egészségügyi Központ, Tanácsterem (régi épület, II emelet)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Alapfokú Echocardiographiás TanfolyamIdőpont: 2010. február 5-6. 09.00 óra.
Részvételi díj: 12.000 forint.
Kreditpont: 24.
Jelentkezési határidő, 2010. január 29.: www.oftex.hu vagy Varga Katalin (36703820355)
A részletes program a "Kapcsolódó dokumentumok" alól tölthető le.
Rendezvény kezdete: 2010.02.05.
Rendezvény vége: 2010.02.06.
Helyszín: 1096 Budapest, Haller u. 29. II. em. tanácsterem, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Gyermekkardiológiai KlubTervezett téma:
A leggyakoribb bal–jobb sönttel járó szívhibákról (Epidemiológia,klinikum,gondozás,sebészet,sport,életvitel)
Előadók:
Előadók: Dr. Mogyorósy Gábor
Prof. dr. Kádár Krisztina
Prof. dr. Hartyánszky István
Dr. Vinczián Magdolna
Időpont: 2010. január 29. (péntek) 13 óra
Helyszín:1149 Budapest, Cházár A. u. 19. Magyar Kardiológusok Székháza
A meghívó a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt érhető el.
Időpont: 2010.01.29.
Szervező: dr. Kádár Krisztina, dr. Vinczián Magdolna
Helyszín: 1149 Budapest, Cházár A. u. 19., Magyar Kardiológusok Székháza
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A szívelégtelenség aktuális kérdéseiA 2. Szívelégtelenség Napokon egy-egy közérdeklődésre számot tartó témáról szeretnénk részletesebben beszélni. Így ez alkalommal szó lesz az akut szívelégtelenségről, a krónikus szívelégtelenség gyógyszeres kezelésében gyakran tapasztalható nehézségekről, a szívelégtelenség ambulanciákról, a szívizombetegségekről, az új irányelvekről, a legújabb vizsgálatok eredményeiről és még sok-sok érdekes és izgalmas a szívelégtelenséggel kapcsolatos problémáról.
Az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek munkacsoportja nevében minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk.
A részletes program és a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható!
Rendezvény kezdete: 2010.01.22.
Rendezvény vége: 2010.01.23.
Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25., Silver Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (2)
„A kardiológusok lehetőségei, feladatai a közösségi szintű megelőzésben” tudományos ülésTisztelettel meghívunk minden érdeklődőt 2009. december 11-én 14 órai kezdettel a Szent László Kórház Dísztermébe a Magyar Kardiológusok Társasága Epidemiológia és Prevenciós Munkacsoportja és a Magyar Kardiológusok Társasága Vascularis munkacsoportja közös szervezésében megrendezendő „A kardiológusok lehetőségei, feladatai a közösségi szintű megelőzésben” tudományos ülésre.
Az Ülés célja, hogy a pályázati lehetőségeket ismertesse és segítséget nyújtson az egészségterv elkészítéséhez, mely a sikeres pályázat előfeltétele.
13.15-től a Magyar Kardiológusok Társasága Epidemiológia és Prevenciós Munkacsoportja , 13.30-tól a Magyar Kardiológusok Társasága Vascularis munkacsoportja vezetőségi választást tart a Szent László Kórház dísztermében, szeretettel várjuk a munkacsoport tagjait.
További információkért tekintse meg a részletes tájékoztatót a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2009.12.11.
Helyszín: 1096 Budapest, Gyáli út, Szent László Kórház Díszterme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Kardiológusok Társasága Nukleáris Kardiológiai Munkacsoportjának decemberi ÜléseAz ülés címe:
Az ischaemiás szívbetegség rizikójának felmérése
Az ülés kezdésének időpontja:
14 óra
Részletes program a kapcsolódó dokumentumok között!
Időpont: 2009.12.04.
Helyszín: 1117 Budapest, Hunyadi J. út 9., Pozitron Diagnosztikus Kft. előadóterme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MHT XVII. Kongresszusa és VIII. Nemzetközi Továbbképző Kurzusa- A hypertonia magyarországi epidemiológiája
- Elméleti és kísérletes hypertonologia 2009
- Az információ átadás, oktatás, képzés jelentősége a hypertoniás betegek ellátásában
- Hypertoniás sürgősségi állapotok diagnosztikus és terápiás kérdései
- Antihypertenzív kombinációk: kinek melyiket?
- Korai markerek és vizsgálati lehetőségek a hypertoniás betegek kardiovaszkuláris kockázatbecslésében
- A tünetmentes érelváltozás prediktív jelentősége
- ABPM, új vérnyomásmérési-monitorozási technikák, otthoni vérnyomásmérés
- A hypertonia multidiszciplinaritása (terhesség, metabolikus szindróma, thrombocyta aggregáció gátlás)
Tovább a kongresszus információs oldalára >>
Rendezvény kezdete: 2009.12.02.
Rendezvény vége: 2009.12.05.
Tudományos információ: Dr. Finta P. Ervin
Munkahely neve: Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Szakmák Mátrix Intézete, Nephrologia-Hypertonia Profil
Címe: 1115 Budapest Tétényi út 12-16.
E-mail: ervin.finta@gmail.com
Szervező: Veres Gabriella
Munkahely neve: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
Címe: 1443 Budapest, Pf.: 145.
Tel: +36 (1) 311-6687, +36 (1) 312-2389
Fax: +36 (1) 383-7918
E-mail: veres.gabriella@motesz.hu
Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., SE Nagyvárad téri Elméleti Tömb
A rendezvény Web oldala: http://www.hypertension.hu/info.aspx?sp=31
Őssejtek a kardiális kutatásban és terápiábanFő témák:- embrionális és mesenchymalis őssejtek in vitro és in vivo tulajdonságai
- progenitor sejt terápia
- nitrogén-monoxid-alapú szabályozás
- génalapú kardiovaszkuláris diagnosztika és terápia
- jogi szabályozás és etikai megfontolások az őssejtalapú kezelésben laboratóriumi gyakorlati bemutatók
Regisztráció: semmelweishid@kardio.sote.hu e-mail címen, vagy 06-20-8258016-os telefonszámon Becsey Gabriellánál.
Kérjük jelezzlék melyik napokon kívánnak részt venni a szimpózium során.
A részletes program, valamint a meghívó elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2009.11.25.
Rendezvény vége: 2009.11.27.
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: 1122 Budapest, Gaál J u. 9-11., Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A szív CT és MR vizsgálat a szívbetegségek pontosabb diagnosztikájábanA Magyar Tudomány Napja programjainak keretében az MTA Magyar Orvosi Tudományok Osztálya 2009 november 23.-án (hétfőn) 14.00 és 16.00 óra között tudományos ülést rendez, melyre tisztelettel meghívjuk.
A symposium helye: MTA Felolvasó Terem
Üléselnök:
Dr. Romics László
az MTA rendes tagja
Részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2009.11.23.
Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., Magyar Tudományos Akadémia (Felolvasó Terem)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XIII. Gottsegen Kardiológiai Nap2009. november 20-án a Best Western Hotel Hungária-ban kerül megrendezésre a XIII. Gottsegen Kardiológiai Nap, minden érdeklődő kolléga jelentkezését várják a szervezők!
A rendezvény fő témái:
I. Szívelégtelenség 2009
II. Pitvarfibrilláció 2009
III. Non-coronariás invazív eljárások
Töltse le az előregisztrációhoz szükséges jelentkezési lapot és a rendezvény meghívóját a kapcsolódó dokumentumok alatt, vagy további információért tekintse meg a rendezvény weboldalát! >>
Időpont: 2009.11.20.
Helyszín: 1074 Budapest, Rákóczi út 90., Best Western Hotel Hungária (Grand Hotel)
A rendezvény Web oldala: http://www.kardio.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Népbetegségek megelőzése és gyógyítása – Lehetőség, valóság vagy álom: A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program c. Interdiszciplináris fórumA Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége közös szervezésében interdiszciplináris fórum megrendezésére kerül sor.
A rendezvény időpontja: 2009. november 17. (kedd) 14.00-17.30
A fórum fővédnöke:
Prof. Dr. Romics László akadémikus, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnöke és
Dr. Kiss István, a MOTESZ elnöke, a Szív és Érrendszer Programtanács elnöke
Üléselnök: Prof. Dr. Magyar Kálmán akadémikus, a MOTESZ Elnökségének tagja
A fórum moderátora: Dr. Szegedi János, a MOTESZ alelnöke
Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2009.11.17.
Helyszín: 1117 Budapest V., Roosevelt tér 9., MTA Felolvasóterme
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Legújabb diagnosztikai és terápiás lehetőségek a gyermekkardiológiában - Kötelező szinten tartó tanfolyamCélcsoport: kardiológusok, gyermekkardiológusok, csecsemő- és gyermekgyógyászok
Jelentkezési határidő 2009. november 1.
Órarend a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható!
Rendezvény kezdete: 2009.11.12.
Rendezvény vége: 2009.11.14.
Tudományos információ: Dr. Szepesváry Eszter
Munkahely neve: GOKI
Címe: 1096 Budapest, Haller u. 29.
E-mail: szepesvary.eszter@kardio.hu
Helyszín: 1096 Budapest, Haller u. 29., GOKI Gyermekszív Centrum
Kapcsolódó dokumentumok (1)
COR 2009 - Dilemmák és döntések a kardiológiában. Kinek? Mikor? Hogyan?Célközönség: gyakorló kardiológusok és kardiológus jelöltek
Programigazgató: Prof. Dr. Rónaszéki Aladár
Mindenkit szeretettel várunk a rendezvényre!
A részletes program, regisztráció, egyéb információ a rendezvény honlapján tekinthető meg >>
Időpont: 2009.11.07.
Helyszín: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7., Gerbeaud ház, Átrium terem
A rendezvény Web oldala: http://cor.ap.hu/program
IV. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus KonferenciaFő témák:
- az atherosclerotikus kardiovaszkuláris betegségek megelőzésének irányelvei
- a kardiovaszkuláris kockázat kategóriái
- az LDL-koleszterin, vérnyomás, vércukor és abdominális körfogat célértékei nagy rizikójú betegekben
- kardioprotektív preventív gyógyszeres terápia
Időpont: 2009.11.06.
Tudományos információ: Dr. Paragh György
Munkahely neve: DE OEC, I. Belklinika
Címe: 4012 - Debrecen
Nagyerdei krt. 98.
Tel: +36 (52) 442101
Fax: +36 (52) 414951
E-mail: paragh@internal.med.unideb.hu
Szervező: Dr. Pados Gyula
Munkahely neve: Szent Imre Kórház, KMC Lipid Részleg
Címe: 1115 - Budapest
Tétényi út 12-16.
Tel: +36 (1) 4648721
Fax: +36 (1) 4648721
E-mail: lipidreszleg@gmail.com
Helyszín: 1143 Budapest, Stefánia út 34-36., HM Kulturális és Szabadidő Központ (Stefánia Palota)
Az MKT és az MTT Kardiopulmonális Munkacsoportjának Tudományos ÜléseHelyszín megközelítése: a Vác-Szob közötti 12-s úton haladunk nyugatra. Kismaros után 1.5 km-re a vasúti sín alatt jobbra kell fordulni, itt tábla jelzi a Szent Orbán wellness hotel irányát. 17 km-t halad az út északra a célig.
Fő témák:
- Pulmonális hypertonia
- Invazív diagnosztika, Swan-Ganz ketéterezés
- Újabb terápiás lehetőségek
- Krónikus tüdőembólia eredetű pulmonális hypertonia
- Gyógyszeres és sebészeti kezelési lehetőségek
- Vérgáz vizsgálat szerepe az ágy melletti diagnosztikában intenzív és belgyógyászati osztályon
- Ergospirometria a klinikai döntéshozatalban
- Biomarkerek (NTproBNP) szerepe a dyspnoe differenciáldiagnosztikájában
- Krónikus pericardialis folyadék és pericardiocentesis
- Esetismertetések
Tovább a kongresszus honlapjára >>
A rendezvény programja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2009.10.30.
Rendezvény vége: 2009.10.31.
Helyszín: 2625 Kóspallag-Nagyírtáspuszta, Szent Orbán Erdei Wellness Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kardiopulmo2009
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Az MKT Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportjának ÜléseA rendezvény időpontja: 2009. október 28. 14 óra
Az ülés címe: Hirtelen halál szívelégtelenségben és szívizombetegségekben
Program:
- A reanimáció helyes gyakorlata, az új guideline-nak megfelelően, pathofiziológiai magyarázatok – Dr Andréka Péter (15 perc)
- Hirtelen halál krónikus szisztolés szívelégtelenségben – gyógyszeres kezelési lehetőségek – Dr Zámolyi Károly (15 perc)
- Hirtelen halál krónikus szisztolés szívelégtelenségben – eszközös kezelési lehetőségek – Dr Gellér László (15 perc)
- Hirtelen halál aritmogén jobb kamrai dysplasiában – Dr Tomcsányi János (15 perc)
- Hirtelen halál hypertrophiás cardiomyopathiában – rizikó stratifikáció és megfelelő kezelés – Dr Sepp Róbert (15 perc)
A program és a meghívó elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2009.10.28.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Állami Egészségügyi Központ, Kék terem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Soproni Prevenciós Club konferenciája (2009. október 16-17.)A konferencia célja:
A vaszkuláris medicina különböző területein tevékenykedő szakmailag elismert személyek megosszák egymással és a vaszkuláris prevenció iránt érdeklődő kollégáikkal az aktuális szakmai irányelveket és ezzel kapcsolatos saját gondolataikat.
Kredit érték: 20 pont
Időpontja: 2009. október 16-17.
A konferencia helyszíne:
Hotel Fagus**** Konferencia és Wellness Hotel
H-9400 Sopron, Ojtózi fasor 3.
Tel.: +36 99 515 016
http://www.hotelfagus.hu/
Szakmai program szervező:
A szív és érvédelmi lakossági program
Dr. Tschürtz Nándor
Tel: 06 30/387-3731
http://www.sopronert2005.hu/
Technikai szervező:
Remedicon Kft.
Tel: 06-1-2250188
Fax: 06-1-2250189
E-mail:info@remedicon.hu
http://www.remedicon.hu
A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2009.10.16.
Rendezvény vége: 2009.10.17.
Helyszín: Sopron, Ojtózi fasor 3., Hotel Fagus**** Konferencia és Wellness Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.remedicon.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Kardiológia - Kötelező szintentartó és továbbképző kurzusRendezvény kezdete: 2009.10.15.
Rendezvény vége: 2009.10.17.
Szakterület(ek): Sebészet, Kardiológia, Gyógyszertan, klinikai farmakológia
Tudományos információ: Dr. Cziráki Attila
Címe: 7624 Pécs, Ifjúság útja 13.
Tel: 06-72-536-001/5602 mellék
Fax: 06-72-536-388
E-mail: attila.cziraki@aok.pte.hu
Szervező: Raics Teréz
Munkahely neve: PTE KK ÁOK Szívgyógyászati Klinika
Címe: 7624 Pécs, Ifjúság útja 13.
Tel: 06-72-536-001/5605 mellék
Fax: 06-72-536-388
E-mail: terka.dobos@aok.pte.hu
Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.
IX. Szegedi Echocardiographiás Napok (Szeged, 2009.10.15-17.)A IX. Szegedi Echocardiographiás Napok Szegeden kerül megrendezésre, 2009. október 15-17.
Helyszín: IH Rendezvényközpont (6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.)
Fő témák:
- Egyéni és labor akkreditáció
- Billentyűhibák, műbillentyű dysfunctio,
infectiv endocarditis
- Ischaemiás szívbetegség, akut infarktus,
mechanikus szövődmények
- Cardiomyopathiák, szívtumorok, thrombusok,
embóliaforrás
- Szívelégtelenség echocardiographiás diagnózisa
- Felnőtt congenitalis szívhibák
- Új echocardiographiás módszerek gyakorlati alkalmazása
- Esetbemutatások
A rendezvény akkreditációja folyamatban van.
Szervező:
C & T Hungary Kft.
Kongresszusi Iroda
2720 Szeged, Dáni J. u. 13.
Tel./fax: 62/548 485
e-mail: congress@congresstravel.hu
http://www.congresstravel.hu/echo2009
A jelentkezési lap és az első értesítő elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2009.10.15.
Rendezvény vége: 2009.10.17.
Szervező: Széllné Fodor Edina
Munkahely neve: C&T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
Címe: 6701 Szeged, Pf. 898
Tel: +36 20/4141-192
Fax: +36 62/548-485
Helyszín: 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2., IH Rendezvényközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/echo2009
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Az MKT Intervenciós Munkacsoportjának Továbbképző Kongresszusa 2009Regisztációs díj:
- 20.000 Ft/fő - orvosok
- 10.000 Ft/fő - szakasszisztensek
A regisztrációkat faxon a 06 (1) 279 00 75-ös fax számra vagy e-mailben a kerekes.anna@worldtours.hu e-mail címen várjuk 2009. szeptember 25.-ig.
További információ: a kongresszus akkreditált, 38 pont kardiológus szakorvosoknak és családorvosoknak.
A jelentkezési lap és a részletes program elérhető a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt.
Rendezvény kezdete: 2009.10.08.
Rendezvény vége: 2009.10.10.
Helyszín: 1021 Budapest, Hárshegyi út 5-7., Európa Kongresszusi Centrum
Kapcsolódó dokumentumok (4)
Az MKT és MGyT Gyermekkardiológiai Szekciójának éves kongresszusaA jelentkezési lap visszaküldési határideje: 2009. szeptember 1.
A rendezvény tervezett programja, valamint a jelentkezéssel és szállással kapcsolatos további információk megtalálhatóak a "Kapcsolódó dokumentumok"
Rendezvény kezdete: 2009.10.02.
Rendezvény vége: 2009.10.04.
Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4, Hiemer-ház
Kapcsolódó dokumentumok (2)
VII. Aritmia és pacemaker kongresszusA kongresszus fő témái:
- Hirtelen szívhalál
- Resynchronizáció
- Pitvari tachyarrhythmiák
- Abláció
Fontos Határidők:Absztrakt beküldés: 2009. augusztus 15.
Kedvezményes jelentkezés: 2009. június 30.
Szállásfoglalási határidő: 2009. augusztus 31.
További információk bejentkezés után a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt érhetők el.
Rendezvény kezdete: 2009.10.01.
Rendezvény vége: 2009.10.03.
Tudományos információ: Prof. Dr. Simor Tamás, Dr. Csanádi Zoltán, Dr. Zima Endre
Munkahely neve: Általános Orvostudományi Kar Szívgyógyászati Klinika
Címe: 7624 Pécs, Ifjúság útja 13.
Tel: 06 (72) 536-001 / 5603, 5605 mellék
Fax: 06 (72) 536-388
E-mail: tsimor@hotmail.com; drcsanadi@hotmail.com; endzim@freemail.hu; aritmia@aok.pte.hu
Szervező: Hartung Edit, Faragó Ágnes
Munkahely neve: Tensi Aviation Kft.
Címe: 7621 Pécs, Teréz u. 17.
Tel: 06 (72) 510-498, 06 (72) 513-983
Fax: 06 (72) 510-497
E-mail: hartung.edit@tensipecs.hu; afarago@tensipecs.hu
Helyszín: 7621 Pécs, Király u. 5., Hotel Palatinus
A rendezvény Web oldala: http://www.apk2009.hu
Kapcsolódó dokumentumok (4)
Szívünk Napja 2009 - a Szív Világnapja
Élj és Tégy a Szívedért - ez a jelmondata idén a hagyományos Szívünk Napjának. A rendezvény középpontjában a munkahely egészségmegőrző szerepe áll. A szervezők szeretnék felhívni a figyelmet, arra hogy nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is figyeljünk önmagunk és mások egészségére. A betegség felismerésében és a megelőzésben tudjanak meg többet a szív és érrendszeri betegségek kockázati tényezőiről, azok felismeréséről. "Mozduljunk együtt - közösen könnyebb".
Időpont: 2009.09.27.
Helyszín: Budapest, Városliget,
A rendezvény Web oldala: http://www.szivunk-napja.hu/
Thrombosis Munkacsoport tudományos üléseAz ülés címe: Aszpirin az antithrombotikus terápiában
Témák:
- Pitvarfibrillatio
- műbillentyű
- coronaria intervenciók
- primer és secunder profilaxis
- rezisztencia/allergia
A részletes program az MKT honlapján lesz elérhető!
Időpont: 2009.09.25.
Helyszín: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet - Tanácsterem
A Magyar Gyógytornászok Társasága VII. KongresszusaA konferenciával kapcsolatos minden információ (bejelentkezési lehetőséggel) a rendezvény honlapján megtalálható.
Rendezvény kezdete: 2009.09.24.
Rendezvény vége: 2009.09.26.
Szakterület(ek): Foglalkozás-egészségügy, Sebészet, Traumatológia, Sportorvoslás, Szülészet-nőgyógyászat, Rehabilitáció, Reumatológia, Ortopédia, Kardiológia
Tudományos információ: Dr. Tringer Lászlóné
Címe: Magyarország Budapest Pf 72. 1277
Tel: 1/411-12-08
Fax: -
E-mail: physioth@t-online.hu
Szervező: Mészáros Gábor
Munkahely neve: Congress & Hobby Service Kft.
Címe: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 53.
Tel: (62) 484-531
Fax: (62) 450-014
E-mail: info@prof-congress.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály u.
A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2009/mgyt7
70. Őszi Füredi Orvosnapok és Kardiológiai szakdolgozók KonferenciájaTovábbi részletek, végleges program a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2009.09.18.
Rendezvény vége: 2009.09.19.
Munkahely neve: EKHÓ ’94 KFT
Címe: 4032 Debrecen, Babits u. 8.
Tel: (52) 537-537
Fax: (52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Flamingó Wellness Hotel, Széchenyi u. 16.
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Kardiológiai kötelező szinten tartó továbbképző tanfolyam 2009A tanfolyam idei évben a családorvosok és belgyógyász kollégák számára is kötelezően választhatóként került akkreditálásra. Pontszerző tanfolyamként az ebben a ciklusban kötelező szinten tartót már teljesített kardiológus kollégák számára is lehetőség van a részvételre.
Részvételi díjak a tudományos programon
Kötelezően választható tanfolyamként: 20 000 Ft
Kötelező Szinten Tartó tanfolyamként: 42 000 Ft
További információt a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt találhat!
Rendezvény kezdete: 2009.09.10.
Rendezvény vége: 2009.09.12.
Tudományos információ: Dr. Szelid Zsolt (egyetemi tanársegéd)
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ
Címe: 1122 Budapest, Városmajor u. 68.
Tel: 06 (1) 458-6810, 458-6840
Fax: 06 (1) 458-6842
E-mail: tovabbkepzes@kardio.sote.hu
Helyszín: 1021 Budapest, Hárshegyi út 5-7., Európa Kongresszusi Központ
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Az öregedés modern szemlélete - Továbbképző tanfolyamsorozatAz Egészséges Öregedésért Tudományos Egyesület és a Semmelweis Egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinika közös szervezésében továbbképző tanfolyamot indítunk, ami az idősödő emberi szervezetben kialakuló fiziológiás változásokról és az ezeket gyorsító tényezőkről szól. A tanfolyam tematikája alapján – egyedülálló módon – az egészség és a betegség határterületével foglalkozik tudományos igényességgel. Gyakorlati segítséget kíván nyújtani az orvosoknak abban, hogy a sokat emlegetett, de nem jól definiált „egészséges életmód” tanácsolásán túl mit tehetnek pácienseik egészséges öregedésért.
A 2009. őszi tanfolyam mindenki számára ingyenes, köszönhetően a témát támogató cégek önzetlen felajánlásainak. Időpontja szeptembertől minden hónap első csütörtök délutánja.
Helyszíne az I.sz. Belgyógyászati Klinika tanterme.
Időpontok:
2009. szeptember 3. 16.00 – 18.30
A hormonális változások az idősödő szervezetben (8 kredit pont)
2009.10.01. 16.00 – 18.30
Korral járó szív és érrendszeri változások (10 kredit pont)
2009.11.12. 16.00 - 18.30
Korral járó metabolikus eltérések és hiányállapotok (10 kredit pont)
2009.12.03. 16.00-18.30
Mozgás szervrendszer korosodása (8 kredit pont)
A pontos programot, az előadókat és a szerezhető kredit pontokat a mellékelt programon találhatja meg. A tanfolyamokra jelentkezni a szintén mellékelt jelentkezési lap kitöltésével vagy a kért adatok elektronikus eljuttatásával lehet. Tekintettel a tanterem befogadó képességének határára az első 200 jelentkező részvételét tudjuk elfogadni. A jelentkezés regisztrálásáról visszajelzést küldünk.
Üdvözlettel:
Dr. Takács István
Rendezvény kezdete: 2009.09.03.
Rendezvény vége: 2009.12.03.
Helyszín: 1083 Budapest, Korányi S. u. 2/a.
A rendezvény Web oldala: http://www.egeszsegesoregedesert.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek 2. FórumaA Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek Alapitványa Semmelweis Egyetem Cardiovascularis Centrum és Szívsebészeti Klinika szervezésében
Időpont: 2009. augusztus 28.,13 órakor
Helyszin: SE Szívsebészeti Klinika előadóterme
Védnök: Prof.dr Bodor Elek
Program
- Felnőttkorú Veleszületett Szívbetegek nyomonkövetése Klinikánkon (dr Bartha Elektra klinikai főorvos)
- Szív MRI szerepe a Felnőttkorú Veleszületett Szívhibák nyomonkövetésében (dr Tóth Attila klinikai szakorvos)
- Magzati kardiológia szerepe a gyermekvállalásban (Prof.dr Kádár Krisztina, egyt.magántanár)
- "Magunkról" „Két műbillentyűvel”- amire figyelni kell (Kegyes Réka)
- Amerikában csak palliativ szívmütét, a teljes gyógyulás itthon-ahogy én látom (Kéninger Szilvia)
- Négy szívmütét után (Fekete Edina)
- Szívmütét után sportolás (Sió Eszter)
Időpont: 2009.08.28.
Szervező: Prof.dr Kádár Krisztina
Tel: 06-20-9434827
E-mail: krisztinakadar@hotmail.com
Helyszín: 1122 Budapest, Városmajor u. 68., SE Szívsebészeti Klinika előadóterme
XIV. Debreceni Nephrologiai NapokAz 50 kreditponttal elismert Debreceni Nephrologiai Napokon (DNN) 78 előadás hangzik el a klasszikus klinikai nephrologiai témákon kívül a hypertonologia, diabetologia, lipidologia, cardiologia, angiologia, hematologia, táplálkozástudomány, élelmiszerbiztonság, toxicologia, infectologia, endocrinologia és transplantologia nephrologiai határterületi kérdéseiről.
A XIV. DNN 18 szekciója 78 előadásában az alábbi témákat fogjuk megbeszélni:
kardiovaszkuláris rizikó,
atherosclerosis,
vaszkuláris vesebetegségek,
a hypertonia és a diabetes kezelésének aktuális kérdései,
felnőttkori vesebetegségek gyermekkori gyökerei,
a vesekövesség belgyógyászati és urológiai vonatkozásai (kerekasztal),
a melamin-tragédia és tanulságai, az amyloidosis aktuális kérdései (klinikopathologiai konferencia, esetbemutatások),
sepsis és kezelése,
szervpótló kezelési lehetőségek többszervi elégtelenségben,
a vesebetegek csontanyagcsere-zavarának kezelése,
táplálásterápia krónikus vesebetegségben,
a renális anémia kezelése,
szexuális diszfunkció és gyermekvállalás krónikus vesebetegségben,
a korszerű peritoneális dialízis gyakorlata,
szervátültetések és a jelenlegi hazai helyzet,
minőségügyi rendszer a krónikus vesebetegek ellátásában, valamint
a nephologiai ápolás változó hangsúlyai.
Részletes szakmai program, on-line regisztrációs lehetőség a kongresszus honlapján: http://www.nephrologia.com/.
A letölthető jelentkezési lap, az általános információk és a szakmai program elérhetőek a "Kapcsolódó dokumentumok"-ban is.
Rendezvény kezdete: 2009.06.03.
Rendezvény vége: 2009.06.06.
Tudományos információ: Dr. Kárpáti István
Munkahely neve: Debreceni Egyetem OEC Belgyógyászati Intézet I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrologiai Tanszék
Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Pf.: 19.
Tel: +36 (52) 413-653
E-mail: karpati@internal.med.unideb.hu
Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE OEC Elméleti Tömb
A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com/
Kapcsolódó dokumentumok (4)
Echocardiographias tanfolyam haladóknakLetölthetők további részletek a "Kapcsolódó dokumentumok" alól (a dokumentumban hibás dátumok szerepelnek!)
Rendezvény kezdete: 2009.05.28.
Rendezvény vége: 2009.05.30.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., HM Állami Egészségügyi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
REHA 2009 - Rehabilitációs, idősgondozási és otthonápolási szakkiállítás és konferenciaA további részletes információk (meghívó, program, jelentkezési lap) elérhetőek a "Kapcsolódó dokumentumok"-ban és a szervezők Web-oldalán:
ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2009.05.15.
Rendezvény vége: 2009.05.16.
Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 1., SYMA Sport- és Rendezvényközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu/?page=event&action=detail&id=2243#
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Magyar Kardiológusok Társasága 2009. évi Tudományos KongresszusaA Magyar Kardiológusok Társasága a kardiológia bármely területéről - a határterületeket is beleértve - vár előadás/poszter absztraktokat.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Magyar Kardiológusok Társasága a Kongresszusra csak elektronikus úton, Web-es felületen át beadott absztraktokat fogad el.
A rendezvény weboldala: www.mkardio.hu/mkt2009
Rendezvény kezdete: 2009.05.06.
Rendezvény vége: 2009.05.09.
Tudományos információ: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO ’94 KFT.
Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Tel: (52) 537-537
Fax: (52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO ’94 KFT.
Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Tel: (52) 537-537
Fax: 52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Észak-Balatoni Regionális Konferencia Központ, Horváth M. út
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Az MBT Dél-Magyarországi Decentrumának 40. vándorgyűléseJelentkezési határidő: 2009. március 24.
Előregisztrációs lehetőség: 2009. február 24-ig
További részletes információk a kapcsolódó dokumentumokban olvashatóak.
Rendezvény kezdete: 2009.04.24.
Rendezvény vége: 2009.04.25.
Tudományos információ: Dr. Gyimesi András
Munkahely neve: Réthy Pál Kórház, II. sz. Belgyógyászati osztály
Címe: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 18.
Tel: +36 (66) 555 562
Fax: +36 (66) 555187
E-mail: gyimesi@hotmail.com
Munkahely neve: Stand-Art Ügynökség Kft.
Címe: 6792 Zsombó, Juhász Gy. u. 16., Pf: 17.
Tel: +36 (62) 317445
Fax: +36 (62) 317445
E-mail: mbtcongress@t-online.hu
Helyszín: Békéscsaba, Irányi u. 10., Phaedra Közéleti Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.standartkonferencia.hu/index.php#21
Kapcsolódó dokumentumok (3)
MOMOT II. Interdiszciplináris KongresszusaTisztelettel hívjuk és várjuk a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) II. Interdiszciplináris Kongresszusára. A kongresszus fővédnöke dr. Sólyom László köztársasági elnök úr, védnökei dr. Pálinkás József az MTA elnöke és dr. Kiss István a MOTESZ elnöke.
Szívesen látjuk rendezvényünkön előadóként is, amelyhez a következő elérhetőségeken léphet velünk kapcsolatba:
Dr. Bedros J. Róbert
MOMOT elnöke
1112 – Budapest, Csenger u. 21./a
E-mail: drbedros@momot.hu
Fax: +36 (1) 2000681
Rendezvény kezdete: 2009.04.24.
Rendezvény vége: 2009.04.25.
Tudományos információ: Dr. Bedros J. Róbert
Munkahely neve: Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság
Címe: 1112 – Budapest, Csenger u. 21./a
Fax: +36 (1) 2000681
E-mail: drbedros@momot.hu
Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 55., T-Com székház
Magyar Resuscitatios Társaság VII. KongresszusaA Magyar Resuscitatios Társaság VII. Kongresszusa 2009. április 24-25-én kerül megrendezésre Szegeden (SzTE József Attila TIK)
Tudományos kapcsolat:
Dr. Janecskó Mária
Magyar Resuscitatios Társaság
1125 Budapest, Kútvölgyi út 4.
tel: (1) 356-6058, fax: (1) 355-7975
e-mail: janmar@kut.sote.hu
A kongresszusi iroda címe:
K&M Congress Kft.
1028 Budapest, Hidegkúti út 153.
tel: (1) 301-2000, fax: (1) 301-2001
e-mail: info@kmcongress.com
A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2009.04.24.
Rendezvény vége: 2009.04.25.
Helyszín: Szeged, SzTE József Attila TIK
A rendezvény Web oldala: http://www.kmcongress.com/mrt2009.php
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A szív – multidiszciplinális megközelítése2009. április 23-án (csütörtök) 15 órai kezdettel A Magyar Kardiológusok Társasága előadássorozatot rendez „A szív – multidiszciplinális megközelítése” címmel.
TA program letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt.
Időpont: 2009.04.23.
Helyszín: Budapest, Cházár A .u.19. I. emelet, Magyar Kardiológusok Társasága Székháza
Kapcsolódó dokumentumok (1)
„Alvás és egészség” 2009. évi harmadik interdiszciplináris fórumA Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) 2009. évi harmadik interdiszciplináris fórumát „ALVÁS ÉS EGÉSZSÉG” címmel a Semmelweis Egyetem Alvásmedicina Munkacsoport és a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság közös szervezésében.
A rendezvény orvosok részére az 52/2003. (VIII. 22.) ESZCSM rendelet alapján minősített továbbképzési program.
Időpont: 2009.04.21.
Szervező: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) és Semmelweis Egyetem Alvásmedicina Munkacsoport és a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság
Helyszín: 1115 Budapest, Halmi utca 20-22., AESCULAP AKADÉMIA
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Képalkotó diagnosztika a kardiológiában. Billentyű betegségekKépalkotó diagnosztika a kardiológiában. Billentyű betegségek - a Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoport és a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom I. Belgyógyászat Kardiológia Harmadik Közös Tudományos Rendezvénye 2009. 04.17-18-án kerül megrendezésre Esztergomban, az Ó-Szeminárium Épületében, a Szent Adalbert Központban.
A koszorúér betegségek, szívizom betegségek után ebben az évben a billentyű betegségeket választottuk fő témának.
A szakmai programot úgy állítottuk össze, hogy az elhangzó előadások a mindennapi orvosi munkában nyújtsanak segítséget.
Immár hagyomány szerint a tudományos előadások megtartására vezető kardiológusokat, a szakma jeles képviselőit kértük fel.
A tudományos program fő sarokpontjai:
- Korszerű képalkotó diagnisztika billentyű betegségekben
- Echocardiográphia – új vizsgáló módszerei (3D echo.)
- TEE szerepe – mikor kell?
- MR szerepe
- Billentyű betegségek és nem szívsebészeti műtétek
- Billentyű betegségek - műbillentyű és terhesség
- Kongenitális szívbetegség felnőtt korban
- Nem sebészi - katéteres beavatkozások
- Endokardítisz képalkotási problémái
- Transzplantált betegek billentyű betegségei
- Esetismertetések
Tudományos fórumunk a korábbi évekhez hasonlóan akkreditált.
Előzetes jelentkezési határidő: 2009. március 10.
Részvételi díj:
Résztvevőknek 2009. március 10-ig: 12.000 Ft/fő
Résztvevőknek 2009. március 10. után és a helyszínen: 15.000 Ft/fő
Kísérők: 6.000 Ft/fő
Családorvosok számára a Tudományos Program látogatása, mely a déli büféasztalt is tartalmazza: 8.000 Ft/fő
65 év felettieknek a részvétel ingyenes.
Rezidenseknek a Tudományos Program látogatása ingyenes.
Tudományos információ:
Dr. Dinnyés József
Dr. Ámon György adjunktus
Vaszary Kolos Kórház, Esztergom
I. Belgyógyászat Kardiológia
2500 Esztergom, Petőfi u. 26–28.
Tel.: + 36 33 542 300, +36 30 948 5539
Fax: +36 33 542 332
E-mail: jozsefdinnyes@gmail.com
Általános információ:
C & T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 2.
Tel./fax: +36 1 451 3730
E-mail: congress@congresstravel.hu
Web-site:
http://www.congresstravel.hu/kepalkoto2009/
A jelentkezési lap és az első értesítő elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2009.04.17.
Rendezvény vége: 2009.04.18.
Helyszín: Esztergom, Ó-Szeminárium Épülete, Szent Adalbert Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kepalkoto2009/
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XVI. Ifjúsági Kardiológus NapokEzúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a XVI. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományoktól eltérően a 2009. évben a Lillafüredi Palota Szálló felújitási munkálatai miatt Magyarország történelmi városában Egerben, a Hunguest Hotel Flórában kerül megrendezésre, időpontja: 2009. április 3-5.
Az MKT saját honlapján külön helyet biztosít az Ifjúsági Bizottság híreinek, eseményeinek.
A honlap az MKT oldaláról www.mkardio.hu/ifjusag >> érhető el.
Dr. Rácz Ildikó
az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke
Rendezvény kezdete: 2009.04.03.
Rendezvény vége: 2009.04.05.
Szervező: Ifjúsági Bizottság
Munkahely neve: Magyar Kardiológusok Társasága
Címe: 1146 Budapest Cházár A. u. 19.
Tel: 461-0665
Fax: 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Helyszín: 3300 Eger, Fürdő u. 5., Hunguest Hotel Flóra
A rendezvény Web oldala: https://www.doki.net/tarsasag/kardiologia/info.aspx?&sp=58
XIV. Debreceni Kardiológiai Napok A rendezvény célja továbbra is a legújabb tudományos szakmai ismeretek naprakész átadása, a posztgraduális és Ph. D. képzés segítése. A kongresszus ezúttal is a Kölcsey Kongresszusi Központban (Hunyadi u. 1-3.) kerül megrendezésre.
A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét megrendezzük az Interaktív Echokardiográfiás fórumot (márc. 4.), melyre külön regisztrálni kell. A konferenciát a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Családorvosképző Központja hivatalos kardiológiai továbbképzésnek fogadta el. Valamennyi regisztrált kongresszusi résztvevő esetében a tudományos program hivatalos továbbképzésnek minősül.
Kreditpont: 50
Kedvezményes regisztráció határideje: 2009. február 06.
Regisztrációs határidő: 2009. március 03.
On-line regisztráció >>
További információ a kapcsolódó dokumentumok között található
Rendezvény kezdete: 2009.03.04.
Rendezvény vége: 2009.03.07.
Szakterület(ek): Kardiológia
Helyszín: Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Kongresszusi Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/conferences.php
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Kardio-CT Munkacsoport üléseTisztelt Kardio-CT Munkacsoport tagok, tisztelt kardio-CT iránt érdeklődő Kollégák!
Ahogy az MKT honlapján is már, idei első munkacsoport ülésünket február 13.-án 15.00 órai kezdéssel tartjuk a tervek szerint az alábbi programmal:
1. A Pozitron Diagnosztikai Kft. és kardio CT vizsgálati lehetőségeinek bemutatása
2. A hazai Plaque Regiszter metodikájának, szervezési kérdéseinek megbeszélés - Dr. Thury Attila
3. Az alacsony-dózisú CT-koronarográfia szekvenciális üzemmódban - Dr. Kovács András
4. A munkacsoport terveinek megbeszélése
Az ülés helye a Pozitron Diagnosztikai Központ IV. emeleti előadóterme 1117 Budapest, Hunyadi János u. 8. (Hunyadi János u. a Budafoki u. folytatása, mely az M6-os útba csatlakozik. A Pozitron Diagnosztikai Centrummal szemben van egy ismert Mercedes szervíz, e felett egy messziről látható Mercedes jelvény, lásd www.pet.hu)
Ha előzetes javaslat, kérdés van, köszönettel várjuk az attilathury@gmail.com-ra.
Kérünk Benneteket, érdeklődő kollégáitok körében hirdessétek ki az
ülést, szeretettel várjuk őket is!
Tisztelettel és üdvözlettel:
Prof. dr. Préda István a munkacsoport elnöke | Dr. Thury Attila a munkacsoport titkára |
Időpont: 2009.02.13.
Helyszín: 1117 Budapest, Hunyadi János u. 8., Pozitron Diagnosztikai Központ előadóterme
Magyar Pszichiátriai Társaság XV. Vándorgyűlése Tudat, Valóság, Identitás
Jelentkezés
Legutolsó jelentkezési határidő: 2009. január 16., az ezután beérkező jelentkezéseket a szervezők helyszíni regisztrációként kezelik. A 2009. január 4. után, illetve a helyszínen jelentkező résztvevőknek a szervezőiroda túljelentkezés esetén nem feltétlenül tudja biztosítani a kongresszusi anyagokat, illetve a társasági programokon való részvételt, ezért kérjük, hogy részvételi szándékukat a kitöltött jelentkezési lap megküldésével - lehetőség szerint - időben jelezzék.
Rendezvény kezdete: 2009.01.28.
Rendezvény vége: 2009.01.31.
Tudományos információ: Dr. Harmatta János
Munkahely neve: Magyar Pszichiátriai Társaság
Címe: 1281 Budapest 27., Pf. 41.
E-mail: mpt1@t-online.hu
Szervező: CongressLine Kft.
Címe: 1056 Budapest, Fejér György u. 12.
E-mail: vamos@congressline.hu
Helyszín: 4026 Debrecen, Kölcsey Központ, Hunyadi u. 1-3.
A rendezvény Web oldala: http://www.mpt2009.congressline.hu/altalanos_informacio.html
Szívelégtelenség Napok 2009 januárjában hagyományteremtő jelleggel indítjuk útjára a „Szívelégtelenség Napok” rendezvényt, ahol a tervek szerint minden évben, hasonló időpontban, lehetőség szerint azonos helyszínen a szívelégtelenség aktuális kérdéseiről beszélünk majd.
A rendezvényt első alkalommal 2009. január 16-17-én Hajdúszoboszlón, a Silver Hotelben tartjuk.
A rendezvény akkreditációja folyamatban van!
A Szívelégtelenség Munkacsoport nevében szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Dr. Nyolczas Noémi
munkacsoport vezető
További részletek, jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt!
On-line regisztráció >>
Rendezvény kezdete: 2009.01.16.
Rendezvény vége: 2009.01.17.
Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Silver Hotel, Mátyás Király sétány 25.
Kapcsolódó dokumentumok (2)
European Cardiology Conference on the Elderly PatientSok szeretettel várunk minden kollégát a "European Cardiology Conference on the Elderly Patient" rendezvényen, mely 2008. december 5-7. között kerül megrendezésre.
Részletes tudományos program és egyéb információ a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2008.12.05.
Rendezvény vége: 2008.12.07.
Helyszín: Budapest, Intercontinental, Apáczai Csere János u. 12-14.
A rendezvény Web oldala: http://www.euccp.com/eccp/index.php
Kapcsolódó dokumentumok (3)
A szívelégtelenség kezelésének aktuális kérdései (Krónikus szisztolés szívelégtelenség) c. továbbképző tanfolyam (2008. december 5.)A szívelégtelenség kezelésének aktuális kérdései (Krónikus szisztolés szívelégtelenség) c. továbbképző tanfolyam 2008. december 5-én az Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztály rendezésében kerül megrendezésre.
Tanfolyam időpont: 2008. december 5. (péntek)
Tanfolyam helye: Állami Egészségügyi Központ
1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44.
Barna Előadóterem
A tanfolyam akkreditált, vizsgával zárul.
Jelentkezés az OFTEX portálon: www.oftex.hu
2008. december 5.
(péntek)
09.00-09.10 Tanfolyam megnyitása, regisztráció
09.10-10.00 A krónikus szívelégtelenség epidemiológiája és patomechanizmusa
(Dr. Nyolczas Noémi főorvos)
10.10-11.00 A krónikus szívelégtelenség gyógyszeres kezelése 1.
(Neurohormonális blokkolók, ACE-I, ARB, BB, Aldoszteron receptor antagonisták)
(Dr. Nyolczas Noémi főorvos)
11.10-12.00 A krónikus szívelégtelenség gyógyszeres kezelése 2.
(Diuretikumok, digitálisz, direkt vazodilatátorok, antiarrhytmiás és thrombocyta aggregáció gátló szerek, antikoaguláns kezelés)
(Dr. Dékány Miklós főorvos)
12.30-13.20 Eszközös kezelések krónikus szívelégtelenségben
(Reszinkronizációs PM kezelés, ICD kezelés, betegszelekciós kritériumok)
(Prof. Dr. Böhm Ádám egyetemi tanár)
13.30-14.20 Szív transzplantáció, keringéstámogató eszközök, a jövő útjai a szisztolés szívelégtelenség kezelésében (Az őssejt kezelés lehetőségei)
(Dr. Nyolczas Noémi főorvos)
14.30-15.40 Interaktív esetbemutatások
(Dr. Nyolczas Noémi főorvos, Dr. Dékány Miklós főorvos,
Dr. Borsányi Tünde, Dr. Szabó Albin)
15.50-16.40 Zárás, tesztvizsga
Időpont: 2008.12.05.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Állami Egészségügyi Központ Barna Előadóterem
XVII. National Semmelweis Symposium Preliminary Scientific Program:
Cardiovascular genetics and stem cell therapy
Arrhythmogenic substrate of arrhythmias
Novel therapeutic methods of Acute Coronary Syndrome
Current trends in Heart Failure Threrapy
Physiologic background of cardiac function regulation
Rendezvény kezdete: 2008.11.27.
Rendezvény vége: 2008.11.29.
Fax: 36-1-4586842
E-mail: symposium@kardio.sote.hu
Helyszín:
A rendezvény Web oldala: http://www.kardiologia.hu/symposium/index.php
A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Kardiopulmonális Munkacsoportjának Tudományos ÜléseSzervező Bizottság:
Dr. Karlócai Kristóf, elnök
Dr. Bálint Beatrix, elnökhelyettes
Dr. Ugocsai Katalin, titkár
A konferencia fő témái
1. Tartós házi oxigén terápia kardiológiai és pulmonológiai kórképekben
Referál: Dr. Ugocsai Katalin - CSMÖK Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Deszk
2. Terhesség és pulmonális hypertonia
Referál: Prof. Dr. Losonczy György - SE Pulmonólógiai Klinika, Budapest
3. Autoimmun betegek pulmonális hypertoniája
Referál: Dr. Bohács Anikó - SE Pulmonólógiai Klinika, Budapest
4. Újabb terápiás lehetőségek pulmonális hypertoniában. Kombinációk?
Referál: Dr. Karlócai Kristóf - SE Pulmonólógiai Klinika, Budapest
5. Pre – posztkapilláris pulmonális hypertonia jelentősége és echokardiográfiás diagnosztikája
Referál: Prof. Dr. Forster Tamás - SZTE II. számú Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, Szeged
6. A jobb kamra funkció echokardiográfiás vizsgálatának lehetőségei
Referál: Dr. Pálinkás Attila - Erzsébet Kórház, Hódmezővásárhely
7. Krónikus obstruktív tüdőbetegségek kardiovaszkuláris vonatkozásai
Referál: Prof. Dr. Böszörményi Nagy György - Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, Budapest
8. Mutimorbid betegek tüdő és szívbetegségeinek terápiája
Referál: Dr. Rudas László - SZTE ÁOK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, Szeged
9. Tüdőembolia CT angiográfiás diagnosztikája
Referál: Dr. Balázs György - SE Ér-és Szívsebészeti Klinika, Budapest
10. Egy ülésben végzett szív- és tüdőműtétek
Referál: Dr. Furák József - SZTE ÁOK Sebészeti Klinika, Szeged
11. A magyar beteg múltja, jelene és jövőképe a politikus és az orvos szemszögéből
12. Varia és kazuisztikák
Tudományos információ:
Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórháza - 6772 Deszk, Alkotmány u. 36.
Dr. Ugocsai Katalin
Tel: +36 30/541-2682, +36 62/571-530
E-mail: ugocsai@deszkikorhaz.hu
Dr. Bálint Beatrix
Tel: +36 62/571-512
E-mail: balint@deszkikorhaz.hu
Letölthető a jelentkezési lap a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.
Rendezvény kezdete: 2008.11.21.
Rendezvény vége: 2008.11.22.
Tudományos információ: Dr. Ugocsai Katalin
Munkahely neve: Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórháza
Címe: 6772 Deszk, Alkotmány u. 36.
Tel: +36 30/541-2682, +36 62/571-530
E-mail: ugocsai@deszkikorhaz.hu
Munkahely neve: C&T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
Címe: 6722 Szeged, Dáni u. 7.
Tel: +36 62/548-485
E-mail: congress@congresstravel.hu
Helyszín: Szeged, Felső Tisza-part 10., Pick Klub
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/kardiopulmo2008
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Belgyógyász Társaság 42. NagygyűléseA Magyar Belgyógyász Társaság 2008. november 20-22. között rendezi éves Nagygyűlését, melyre tisztelettel hívjuk és várjuk kollégáinkat.
Helyszín: Novotel Budapest Centrum (Régi Hotel Palace), Budapest, Rákóczi út 43-45.
A Nagygyűlés előadásainak összeállításánál az eddigi hagyományokat követjük és fő témaként olyan témaköröket jelöltünk meg, amelyekben az utóbbi időben szemléletváltozás következett be, illetve amelyek már régen nem szerepeltek összefoglaló előadással Nagygyűlésünk programjában. Ezen kívül a szakmapolitika legaktuálisabb kérdéseinek bemutatására is sor kerül.
A plenáris ülések mellett ez alkalommal is sor kerül szatellita szimpóziumokra, szabadelőadásokra és poszterbemutatókra, valamint a családorvosok fórumára.
Jelentkezni és absztraktot beküldeni a [ www.gastroent.hu ] Web-rendszerben lehet.
A jelentkezési lap, absztrakt formanyomtatvány, a meghívó és a program letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" közül.
Rendezvény kezdete: 2008.11.20.
Rendezvény vége: 2008.11.22.
Tudományos információ: Dr. Szalay Ferenc
E-mail: szalay@bel1.sote.hu
Szervező: Felabor Hungary Kft
Tel: +36 (1) 215-1224
Fax: +36 (1) 210-1007
E-mail: gastro@gastroent.hu
Helyszín: Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum
Újdonságok a ritmuszavarok diagnosztikájában c. továbbképző tanfolyam (2008. november 19.)Az Újdonságok a ritmuszavarok diagnosztikájában
és kezelésében c. akkreditált továbbképző tanfolyam az Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztály rendezésében 2008. november 19-én (Szerda) kerül megrendezésre.
Tanfolyam helye:
Állami Egészségügyi Központ
1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44.
Barna Előadóterem
A tanfolyam akkreditált, vizsgával zárul.
Jelentkezés az OFTEX portálon: www.oftex.hu
Program:
2008. november 19. (Szerda)
08.45 – 09.10 Tanfolyam megnyitása, regisztráció
09.15 – 10.10 Elektrofiziológiai alapismeretek
(Dr. Szabó Albin)
10.15 – 11.10 Klinikai elektrofiziológiai vizsgálatok típusai
(Dr. Szabó Albin)
11.15 – 12.10 Ritmuszavarok non-invazív diagnosztikája
(Ritmuszavar analízis, gyógyszeres kezelések)
(Dr. Székely Ádám kandidátus)
12.30 – 13.20 Pacemaker implantáció
(Indikációk, PM fajtái, gondozás)
(Prof. Dr. Böhm Ádám)
13.30 – 14.20 Ritmuszavarok invazív diagnosztikája
(Elektrofiziológiai vizsgálatok indikációi, ablációs kezelések)
(Dr. Székely Ádám kandidátus)
14.30 – 15.20
Speciális ritmuszavar diagnosztika
(Latepotenciál, szívfrekvencia variabilitás, testfelszíni potenciáltérképezés)
(Dr. Medvegy Mihály kandidátus, Dr. Székely Ádám kandidátus, dr. Bauernfeind Tamás)
15.30 – 16.20 Tesztvizsga, tanfolyamzárás
Időpont: 2008.11.19.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Állami Egészségügyi Központ Barna Előadóterem
Nemdohányzók világnapja - Együtt a dohányzás ellen!A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság a Pfizer Kft. együttműködésével továbbképző konferenciát szervez családorvosok és klinikai szakorvosok részére, amelyre szeretettel meghívjuk Önt.
A dohányzás okozta megbetegedések révén harmincezer honfi társunk hal meg minden évben. Az orvosi szakmáknak különös felelőssége van abban, hogy kevesebben dohányozzanak. Motiválhatják a dohányosokat a leszokásra és segíthetnek azoknak, akik azt meg is próbálják. A cél az, hogy Magyarországon csökkenjen a dohányzók aránya, s kevesebben betegedjenek meg emiatt. Ennek érdekében fogtak össze tüdőgyógyászok, kardiológusok, háziorvosok és azok, akik hasonlóan gondolkoznak erről a kérdésről.
Rendezvényünkön várunk minden érdeklődőt, azokat, akik jelenleg és azokat is, akik a jövőben foglalkoznak majd a leszokás támogatásával.
Regisztráció:
A tanfolyam helyszínén (BM Duna Palota****), 2008. november
15-én, szombaton: 08:00 – 12.00 között lehetséges.
A konferencián történő részvétel díjmentes.
Program a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2008.11.15.
Helyszín: Budapest, BM Duna Palota,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Nemdohányzók világnapja - Együtt a dohányzás ellen!A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság a Pfizer Kft. együttműködésével továbbképző konferenciát szervez családorvosok és klinikai szakorvosok részére, amelyre szeretettel meghívjuk Önt.
A dohányzás okozta megbetegedések révén harmincezer honfi társunk hal meg minden évben. Az orvosi szakmáknak különös felelőssége van abban, hogy kevesebben dohányozzanak. Motiválhatják a dohányosokat a leszokásra és segíthetnek azoknak, akik azt meg is próbálják. A cél az, hogy Magyarországon csökkenjen a dohányzók aránya, s kevesebben betegedjenek meg emiatt. Ennek érdekében fogtak össze tüdőgyógyászok, kardiológusok, háziorvosok és azok, akik hasonlóan gondolkoznak erről a kérdésről.
Rendezvényünkön várunk minden érdeklődőt, azokat, akik jelenleg és azokat is, akik a jövőben foglalkoznak majd a leszokás támogatásával.
Regisztráció:
A tanfolyam helyszínén (BM Duna Palota****), 2008. november
15-én, szombaton: 08:00 – 12.00 között lehetséges.
A konferencián történő részvétel díjmentes.
Program a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2008.11.15.
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia, Allergológia, klinikai immunológia, Aneszteziológia, intenzív terápia, Belgyógyászat, Bőrgyógyászat, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Gasztroenterológia, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Kardiológia, Nephrologia, Nephrologia, Nephrologia, Nephrologia, Neurológia, idegsebészet, Neurológia, idegsebészet, Neurológia, idegsebészet, Onkológia, Rehabilitáció, Reumatológia, Reumatológia, Sebészet, Szülészet-nőgyógyászat, Kardiológia
Helyszín: Budapest, BM Duna Palota,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Sokszeletes CT-vel végzett non-invazív coronarographia a kardiológiai diagnosztikában c. továbbképző tanfolyam (2008. november 14.)A sokszeletes CT-vel végzett non-invazív coronarographia a kardiológiai diagnosztikában 2008. november 14-én (Péntek) kerül megrendezésre az Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztály rendezésében
Tanfolyam helye: Állami Egészségügyi Központ
1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44.
Barna Előadóterem
A akkreditalt, tanfolyam vizsgával zárul.
Jelentkezés az OFTEX portálon: www.oftex.hu
Jelentkezési határidő: 2008. október 15.
Program:
2008. november 14.
(Péntek)
09.00-09.10
Tanfolyam megnyitása, regisztráció
09.10-10.00
A szív CT vizsgálat fejlődése az elektron-sugaras tomográfiától napjainkig
(Dr. Kerecsen Gábor)
10.10-11.00
A szív CT diagnosztikával és képzéssel kapcsolatos hazai kardiológiai irányelvek
(Prof. Dr. Préda István)
11.10-12.00
A képalkotó technikák egysége az iszkémiás szívbetegség modern
diagnosztikájában
(Dr. Kiss Róbert Gábor Ph.D)
12.30-13.20
Tapasztalatok és klinikai esetbemutatások az első 500 CT vizsgálat
eredményeiből
(Dr. Maurovich Horvát Pál)
13.30-14.20
PET – CT és hibrid CT módszerek a kardiológiában
(Dr. Balogh Ildikó Ph.D)
14.30-15.20
Tesztvizsga, tanfolyamzárás
Időpont: 2008.11.14.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Állami Egészségügyi Központ Barna Előadóterem
A Nukleáris Kardiológiai Munkacsoport Tudományos ülése és vezetőségválasztása (2008.11.7.)A Nukleáris Kardiológiai Munkacsoport Tudományos ülésére és vezetőségének választására 2008. november 7-én pénteken kerül sor, 14 órai kezdettel.
Helyszín: Ér- és Szívsebészeti Klinika előadó terme
A tudományos ülés témája: Új kihívások és lehetőségek a nukleáris kardiológiában a SPECT/CT műszer-módszer birtokában
Üléselnök: Prof. Merkely Béla – Balogh Ildikó
Program:
1. Cardio CT jelentősége – Prof. Préda István
2. A SPECT vizsgálat absorbtio korrekciója CT-vel – Varga József
3. Kalcium score jelentősége és mérési lehetőségei – Kósa István
4. A funkció és perfúzió gyors meghatározása SPECT-tel („fast” protokoll, csak stress vizsgálat realitása) – Balogh Ildikó
5. SPECT és coronaria CT: együtt (fúziós képalkotás) vagy egyedül? – Kolozsvári Rudolf
Szervező: Balogh Ildikó – Kósa István
Időpont: 2008.11.07.
Helyszín: Ér és Szívsebészeti Klinika előadó terme
Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoport ülése (2008.11.4.)Tisztelettel meghívjuk a Magyar Kardiológusok Társasága Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportjának következő ülésére.
Az ülés helyszíne: Állami Egészségügyi Központ, Kék terem
(1134 Budapest, Róbert K. krt. 44.)
Időpont: 2008. november 4-én 14 óra
Téma: Szívelégtelenség és szívtranszplantáció
Üléselnök: Prof. Dr. Szabolcs Zoltán, Dr. Karlóczay Kristóf
Program:
1. A szívtranszplantáció a kardiológus szemszögéből (a szívtranszplantáció indikációi, a beteg szelekció kritériumai). A szívtranszplantációs várólista helyzet Magyarországon.
Dr. Karlóczai Kristóf
2. A kardiológiai osztályok, a szívelégtelenség ambulanciák, a szívtranszplantációs kivizsgáló centrumok feladatai a szívtranszplantációban
Dr. Nyolczas Noémi
3. A szívtranszplantáció a szívsebész szemszögéből
Felnőtt szívtranszplantáció
Prof. Dr. Szabolcs Zoltán
4. A szívtranszplantációt követő gondozás jelentősége
Dr. Andréka Péter
5. Gyermekszívtranszplantáció
Dr. Ablonczi László
Időpont: 2008.11.04.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert K. krt. 44., ÁEK Kék terem
Kardiodiabetológia 2008. c akkreditált továbbképző tanfolyam (2008.10.28.)A Kardiodiabetológia 2008. c. tanfolyam az Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztálya és a Diabetológiai Szakrendelő szervezésében 2008. október 28-án kerül megrendezésre. (kedd)
Tanfolyam helye:
Állami Egészségügyi Központ
1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44.
Barna Előadóterem
A tanfolyam akkreditált, vizsgával zárul.
Jelentkezés az OFTEX portálon: www.oftex.hu
Program:
2008. október 28. (kedd)
08.00-08.15 Regisztráció, tanfolyam megnyitása
08.15-09.10 A metabolikus syndroma modern felfogása
(Prof. Dr. Halmos Tamás egyetemi tanár)
09.15-10.10 Antilipaemias kezelés stratégiája stratégiája cukorbetegségben
(Prof. Dr. Gerő László egyetemi tanár)
10.15-11.10 Thrombocyta gátlás diabetes mellitusban
(Dr. Kiss Róbert Gábor főorvos)
11.15-12.10 Kardiológiai evidenciák diabetes mellitusban
(Dr. Nieszner Éva főorvos)
12.30-13.40 A cytokinek jelentősége cukorbeteg anyagcserezavarban
(Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár)
13.45-14.50 A metabolikus syndroma és terhesség
(Dr. Baranyi Éva főorvos)
15.00-16.00 Záróvizsga, megbeszélés, tanfolyamzárás
Időpont: 2008.10.28.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Állami Egészségügyi Központ Barna Előadóterem
Major depresszió, mint a kardiális események komoly kockázati tényezője - interdiszciplináris fórum (2008.10.28.)A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) a „Major depresszió, mint a kardiális események komoly kockázati tényezője” c. rendezvénye 2008. október 28. (kedd) 10,00- kb. 16,00 óra között kerül megrendezésre a Magyar Pszichiátriai Társasággal és a Magyar Kardiológusok Társaságával közös szervezésben.
Helyszíne:
Bbraun Aesculap Akadémia, Bp., XI. ker., Halmi út 20-22.
(a Szent Imre Kórház új Dialízis Központjának területén)
A tudományos programon való részvétel a pontgyűjtésre nem kötelezett nyugdíjas, valamint az egyetemi/fiskolai hallgatók számára ingyenes, de pontszerző igazolásra nem jogosít.
A rendezvény orvosok, klinikai szakpszichológusok részére az 52/2003. (VIII. 22.) ESZCSM rendelet alapján minősített továbbképzési program.
Szakdolgozók részére a 28/1998. (VI.17.) NM rendelet alapján
az Egészségügyi Szak- és Továbbképzési Bizottság minősíti a rendezvényt.
Az igazolás kiállításához szükséges a pecsétszám/nyilvántartási szám és a jelenléti ív helyszíni aláírása.
Regisztráció: 09.00-15.30
Részvételi díj: 2008. október 17-ig befizetve:
Orvos, pszichiáter,
pszichológus: 4000.- Ft 5000.- Ft
Szakdolgozó: 2000.- Ft 3000.- Ft
2008. október 17. után befizetve:
Orvos, pszichiáter,
pszichológus: 5000.- Ft
Szakdolgozó: 3000.- Ft
A rendezvénnyel kapcsolatosan további információkkal a MOTESZ Szervezési Osztálya készséggel áll rendelkezésére. (tel.: 312-3807, e-mail: info@motesz.hu)
A részvételi díj tartalmazza a tudományos programon való részvételt, a névkitűzőt, kávét, ásványvizet és a pontszerző igazolást.
Részvételi szándékát kérjük a kapcsolódó dokumentumban elérhető „Jelentkezési lap” kitöltésével és visszaküldésével jelezze!
A terem korlátozott befogadóképessége miatt a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni.
Túljelentkezés esetén értesítjük.
Időpont: 2008.10.28.
Helyszín: Budapest, XI., Halmi út 20-22., Bbraun Aesculap Akadémia (a Szent Imre Kórház új Dialízis Központjának területén)
A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Új ismeretek az antithrombotikus therápiában 2008. c. továbbképző tanfolyam (2008.10.17.)Az "Új ismeretek az antithrombotikus therápiában 2008." c. tanfolyam az Állami Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztály rendezésében 2008. október 17-én (Péntek) kerül megrendezésre.
Tanfolyam helye: Állami Egészségügyi Központ
1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44.
Barna Előadóterem
A tanfolyam akkreditált, vizsgával zárul.
Jelentkezés az OFTEX portálon www.oftex.hu
2008. október 17. (péntek)
08.45 – 09.00 Tanfolyam megnyitása, regisztráció
09.00 – 09.50 Acut coronaria syndroma antithrombotikus kezelése
(Dr. Kiss Róbert Gábor Ph.D)
10.00 – 10.50 Acut coronaria syndroma fibrinolyticus, illetve PCI kezeléssel kapcsolatos új nemzetközi vélemények
(Dr. Kiss Róbert Gábor Ph.D)
11.00 – 11.50 Új ajánlások a kardiovaszkuláris betegségek antithrombotikus kezelésében
(Dr. Kiss Róbert Gábor Ph.D)
12.15 – 13.10 Purinerg receptorok: A thrombocyta funkció gátlásának régi és új terápiás lehetőségei
(Dr. Tóth Zsámboki Emese Ph.D)
13.15 – 14.10 Gyulladás és thrombosis
(Dr. Kerecsen Gábor)
14.15 – 15.10 TBD
(Dr. Béres Bernát)
15.15 – 16.15 Zárás, tesztvizsga
Időpont: 2008.10.17.
Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., Állami Egészségügyi Központ
Magyar Kardiológusok Társasága Invazív Kardiológiai Munkacsoportjának KongresszusaKedvezményes regisztráció határideje: 2008. október 1!
Tervezett program a kapcsolódó dokumentumok alatt található.
Rendezvény kezdete: 2008.10.09.
Rendezvény vége: 2008.10.11.
Helyszín: Debrecen, DEOEC Kardiológiai Intézet nagy előadó,
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Kardiológusok Társasága és a MGYT Gyermekkardiológiai Szekciójának Tudományos ÜléseTudományos kapcsolat:
dr. Sipos Péter
Békés Megyei Képviselő Testület, Pándy Kálmán Kórház, Gyermekosztálya
Szervező:
Nagy és Társa BT.
5500 Gyomaendrőd, Vásártéri ltp. 31/b
+36 (20) 9721126
+36 (66) 463633
hajdukati.gyk@pandy.hu
Rendezvény kezdete: 2008.10.03.
Rendezvény vége: 2008.10.04.
Helyszín: Gyula, Román Kultúrális Centrum, Líceum tér 2.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Szívünk napja 2008.A Szív Világszövetség magyar tagjai az idén is a megszokott helyszínen, a Városligetben tartják meg a Szívünk Napja - a Szív Világnapja 2008 rendezvényt. "Ismerje meg kockázatát" - ez a jelmondata idén a 2008. szeptember 28.-án sorra kerülő eseménynek. a hagyományos Szívünk Napja rendezvénynek. A szervező Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány célja, hogy minden érdeklődő a saját személyes módján tudjon meg többet a szív és érrendszeri betegségek kockázati tényezőiről, azok felismeréséről. Kövesse nyomon a Szívünk Napja honlapon >> a minden eddiginél gazdagabb és tartalmasabb program alakulását.
A fővárosi Városligetben tartandó rendezvényen különböző ingyenes szűrővizsgálatok (koleszterin-szint-, vérnyomás-, vércukorszint mérés), tájékoztató, felvilágosító előadások, többek közt a dohányzásról való leszokásról, szórakoztató és egyéb egészségmegőrzéssel kapcsolatos programok várják a szakma és a laikus közönség képviselőit.
Időpont: 2008.09.28.
Helyszín: Budapest, Városliget,
A rendezvény Web oldala: http://www.szivunk-napja.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
VI. Aritmia és Pacemaker NapokKedves Kollégák!
A Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoportja tisztelettel meghívja Önt 2008. szeptember 25-27. között Nyíregyházára, a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Aulájában megrendezendő VI. Aritmia és Pacemaker Napokra.
A három napos továbbképző előadássorozat fő témái:
Pacemaker terápia 1958- 2008
Pitvarfibrilláció transzkatéteres kuratív kezelése: újabb technikák
Mi a jövő robot ablációs technológiája?
Ritmuszavarok és implantálható antiaritmiás eszközök jogi vonatkozásai
Profilaktikus ICD terápia
Hosszú távú aritmia monitorozási technikák
Régi és új antiaritmiás gyógyszerek
A hirtelen haláltól a kórházi kibocsátásig
"Ha megáll az ész jön a sebész"-szívsebészeti megoldások az elektrofiziológiában
Elektrofiziológiai aszisztensi szekciók és technikai bemutatók
Újabb képalkotó eljárások szerepe az elektrofiziológiában
"Late breaking trials 2008" az eszközös terápiában
Reszinkronizációs kezelés
Pitvari aritmiák transzkatéteres kezelése
A VI. Aritmia és Pacemaker Napok hivatalosan akkreditált
– kreditpont szerző, továbbképzésnek számít
kardiológus, belgyógyász, anaesthesiológus, szívsebész szakorvosok, valamint családorvosok és Ph.D. hallgatók számára.
A szakmai program mellett esti kulturális programok (pl. „Érezd a Ritmust – Latin Táncház”) teszik színesebbé, és reményeink szerint emlékezetesebbé a rangos tudományos és oktató rendezvényünket.
A VI. Aritmia és Pacemaker Napok regisztrációs és szállásfoglaló űrlapja, továbbá a poszter bejelentő űrlap letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül, vagy a www.clubservice.hu honlapról.
Szakmai szervező:
Magyar Kardiológusok Társasága
Aritmia és Pacemaker Munkacsoportja
Jósa András Oktató Kórház,
III.sz. Belgyógyászat
A kongresszus elnöke:
Dr. Csanádi Zoltán
DEOEC Kardiológiai Intézet
MKT APM elnöke
A szervező bizottság elnöke:
Dr. Polgár Péter
Jósa András Oktató Kórház,
Nyíregyháza
Rendezvényszervező iroda:
„Club Service” Kft.
4024 Debrecen, Kossuth u. 3. II/5.
Tel.: 52 / 522-222, Fax: 52 / 522-223
Email: clubservice@clubservice.hu
Web: www.clubservice.hu
Technikai információ:
Dr. Polgár Péter
Tel.: 06-42-403-266; Fax: 06-42-403-266;
e-mail: pp@josa.hu, polgar@hotmail.com
Szeretettel várjuk Nyíregyházán!
Rendezvény kezdete: 2008.09.25.
Rendezvény vége: 2008.09.27.
Tudományos információ: Dr. Zima Endre
E-mail: endzim@freemail.hu
Helyszín: Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Aulája
A rendezvény Web oldala: http://www.clubservice.hu
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Határon a határterületekről - neuro-kardiológiaAjánljuk a rendezvényt: kardiológusoknak, neurológusoknak és háziorvosoknak.
Regisztrációs díj: 14400 Ft
Kreditpont: tesztírással 16 pont, tesztírás nélkül 8 pont.
Időpont: 2008. szeptember 19., 9.45-17.30
Program
Témakörök:
9.45-10.00 Megnyitó
10.00-10.30 A szív és agy interakció
Geoffrey A. Donnan (Austrália)
10.30-11.00 Új lehetőségek az agyvérzés kezelésében
Daniel Hanley (USA)
11.00-11.30 A stroke és gyógyszeres secunder prevenció
N. Bornstein (Izrael)
11.30-12.00 A perioperatív stroke és infarktus
Édes István (Debrecen)
12.00-12.30 vita
12.30-14.00 ebéd
14.00-14.30 A carotis endarterectomia és stent aktuális kérdései
Werner Hacke (Németország)
14.30-15.00 Antithrombotikus kezelés akut stroke-ban
Csiba László (Debrecen)
15.00-15.30 A mindennapi gyakorlat problémái: szívkatéterezés CABG és stroke
Vajda Gusztáv (Debrecen)
15.30-16.00 Ritmuszavarok és modern kezelések
Csanádi Zoltán (Debrecen)
16.00-16.30 Evidence based medicine – antitrombotikus kezelés
Bereczki Dániel (Debrecen)
16.30-17.00 Fekete István: esetbemutatások
17.00-17.30 tesztírás
További információ: ekho94@t-online.hu
Időpont: 2008.09.19.
Szervező: EKHO '94 Kft.
Tel: 06 (52) 537 537
Fax: 06 (52) 538 538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: Debrecen, DE OEC, Kardiológiai Intézet Előadóterme
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
69. Őszi Füredi Orvosnapok és Kardiológiai Szakdolgozók KonferenciájaAz előzetes program, szállodafoglalási lap, szállodafoglalási lap és jeletkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumemtumokban!
Rendezvény kezdete: 2008.09.19.
Rendezvény vége: 2008.09.20.
Szervező: EKHÓ ’ 94 Kft
Címe: 4032 Debrecen, Babits u. 8
Tel: 06/52-537-537
Fax: 06/52-538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: Balatonfüred,
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Kardiológiai Kötelező Szinten Tartó Továbbképző TanfolyamA Semmelweis Egyetem – Debreceni Egyetem Kardiológiai Kötelező Szinten Tartó Továbbképző Tanfolyamot szervez.
Bővebb információ >>
Helyszín: Budapest, Európa Kongresszusi Központ
1021 Budapest, Pálos u. 2.
Időpont: 2008. szeptember 11-13.
A tanfolyam elnöke:
Dr. Merkely Béla, az MTA doktora
Egyetemi docens, igazgató
Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ
A tanfolyam társelnöke:
Dr. Édes István, az MTA doktora
Egyetemi tanár, igazgató
Debreceni Egyetem, Kardiológiai Intézet
Rendezvény kezdete: 2008.09.11.
Rendezvény vége: 2008.09.13.
Helyszín:
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Kardiológusok Társasága Thrombosis Munkacsoportjának Tudományos üléseA Magyar Kardiológusok Társasága Thrombosis Munkacsoportjának Tudományos ülésére 2008. június 6-án 14 órai kezdettel kerül sor Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet tanácstermében.
Téma: Spontán retroperitonealis haematoma és anticoagulans kezelés
Moderátor: Lengyel Mária, Kiss Róbert Gábor
Szakértői panel:
- Medvegy Mihály főorvos, Flór Ferenc Kórház
- Urbanek Krisztina radiológus főorvos, Flór Ferenc Kórház
- Vida Zoltán radiológus főorvos, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Esetismertetések:
Dékány Péter (Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet):
Retroperitonealis haematoma műbillentyű thrombosis után.
Dénes Mónika (Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet):
Retroperitonealis haematoma és műbillentyű thrombosis
Mohácsi Attila (Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet):
1. Fatalis kimenetelű retroperitonealis spontán haematoma
2. Műbillentyű és retroperitonealis haematoma
Minden érdeklődőt szeretettel várunk
A részvétel ingyenes.
Dr. Lengyel Mária
A MKT Thrombosis Munkacsoport
elnöke
Időpont: 2008.06.06.
Helyszín: Budapest, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet tanácsterem
Magyar Tüdőgyógyász Társaság 55. NagygyűléseRészletesebb információ a Nagygyűlés információs oldalán >>
A végleges tudományos program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2008.06.04.
Rendezvény vége: 2008.06.08.
Tudományos információ: Dr. Horváth Ildikó
Munkahely neve: Kísérleti Kutatási és Humán Intézet
Címe: 1082 Budapest Üllői u. 78/b.
Tel: 0620-663-2266
E-mail: hildiko@elet2sote.hu
Szervező: Morlin Franciska
Munkahely neve: Chemol Travel
Tel: (06-1) -266-7032
E-mail: incoming@chemoltravel.hu
Helyszín: Balatonfüredi Szabadidő- és Kongferenciaközpont,
A rendezvény Web oldala: http://www.doki.net/tarsasag/tudogyogyasz/info.aspx?sp=6
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Elhízástudományi Társaság 2008. évi IX. KongresszusaFő témák:
• Az elhízás hazai genetikai és genomikai vizsgálata
• Az elhízás és kísérő betegségei (hipertónia, lipidológiai, kardiológiai, nefrológiai betegségek)
• A morbid elhízás és műtéti kezelése
• Az elhízás kezelése (diéta, mozgás, pszicho- és gyógyszeres terápia, valamint az alternatív terápiás lehetőségei)
• Az elhízás és a depresszió diagnosztikus és terápiás összefüggései
• Az elhízás gyermekgyógyászati vonatkozásai
• Bejelentett előadások, poszterszekció
Jelentkezés:
Részvételi szándékát a Magyar Elhízástudományi Társaság honlapján keresztül: http://elhizastudomany.hu/reg2008, vagy írásban irodája címén (1035 Budapest, Vörösvári út 15. II/6.), ill. faxon (242-0879) jelezze vissza. A kongresszus 10 kredit pontot nyújt.
Letölthetők további információk a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.
Rendezvény kezdete: 2008.05.23.
Rendezvény vége: 2008.05.24.
Helyszín: 1115 Budapest, Halmi út 20-22., Aesculap Akadémia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Hipertónia Világnap, 2008. május 17. szombatA magas vérnyomás alattomos betegség!
A kezeletlen magas vérnyomás következtében agyvérzés, szívinfarktus és vesebetegség
alakulhat ki.
Ön tisztában van vérnyomás- és vércukorszint értékével?
Jöjjön el a Hipertónia Világnapján 2008. május 17-én szombaton 9.30-17 óra között a Magyar Hypertonia Társaság ingyenes vérnyomás- és vércukorszint mérésére!
A Novartis Hungária Kft. és a betegszervezetek segítségével hasznos információkat tudhat meg a „néma gyilkos”-ról.
Helyszínek:
Örs vezér tér
Blaha Lujza tér
Deák Ferenc tér
Móricz Zsigmond körtér
Batthyány tér
Moszkva tér
Nyuga ti tér
Keresse a Hipertónia Világnap szűrősátrait!
További információt kaphat a rendezvény információs oldalán >>
Hozza el családját is!
Dr. Kiss István az MHT elnökhelyettese | Dr. Szolyák Tamás ügyvezető igazgató Novartis Hungária Kft. |
A meghívó és a helyszíneket tartalmazó térkép letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.
Időpont: 2008.05.17.
Helyszín:
A rendezvény Web oldala: http://www.hypertension.hu/info.aspx?sp=94
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Kardiológusok Társasága 2008. évi Tudományos Kongresszusa2008. évi tudományos ülésünk 50 kreditpontra lett akkreditálva, aminek feltétele a kongresszus zárásakor történő tesztírás.
A Magyar Kardiológusok Társasága a kardiológia bármely területéről - a határterületeket is beleértve - vár előadás/poszter absztraktokat.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Magyar Kardiológusok Társasága a Kongresszusra csak elektronikus úton, Web-es felületen át beadott absztraktokat fogad el.
A rendezvény weboldala: www.mkardio.hu/mkt2008
Rendezvény kezdete: 2008.05.07.
Rendezvény vége: 2008.05.10.
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO ’94 KFT.
Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Tel: (52) 537-537
Fax: 52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Észak-Balatoni Regionális Konferencia Központ, Horváth M. út
A rendezvény Web oldala: http://www.mkardio.hu/mkt2008
Kapcsolódó dokumentumok (28)
MKT Tudományos Kongresszus 2008. - Program | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,342 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszus 2008. - Programtáblázat | |  | pdf |
| | 2008.04.09. | | 0,349 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Aritmia Varia Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,275 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Echocardiographia I. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,269 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Echocardiographia II. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,256 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Experimentális kardiológia I. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,186 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Experimentális kardiológia II. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,204 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Experimentális kardiológia III. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,334 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Experimentális kardiológia IV. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,438 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Experimentális kardiológia V. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,315 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Experimentális kardiológia VI. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,459 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Gyermekkardiológia Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,418 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Ifjúsági Szekció I. előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,336 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Ifjúsági Szekció II. előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,258 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Intervencionális kardiológia - Intervencionális radiológia Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,433 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Ischaemiás szívbetegség, intervencionális kardiológia Szekció I. előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,426 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Ischaemiás szívbetegség, intervencionális kardiológia Szekció II. előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,451 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Katéter ablációs kezelés Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,228 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Klinikai farmakológia és farmakoterápia Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,278 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Molekuláris kardiológia genetika Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,452 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Poszterek | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 3,568 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Radiológiai képalkotó vizsgálatok a kardiológiában (CT, MRI) Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,333 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Reszinkronizációs kezelés I. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,275 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Reszinkronizációs kezelés II. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,255 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. ST elevációs infarctus Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,45 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Szívelégtelenség Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,281 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Szívsebészet I. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,254 Mb |
|
MKT Tudományos Kongresszusa 2008. Szívsebészet II. Szekció előadáskivonatai | |  | pdf |
| | 2008.04.19. | | 0,34 Mb |
|
ONTARGET Tudományos SzimpóziumMÉRFÖLDKŐ A KARDIOVASZKULÁRIS VÉDELEMBEN.
CÉLBAN A TELMISARTAN - A JÖVŐ PERSPEKTÍVÁJA?
A Boehringer Ingelheim és a Bayer-Schering Pharma tisztelettel meghívja Önt 2008. április 21-én hétfőn, 14.00-15.30 óra között tartandó tudományos szimpóziumra.
Helyszín:
Szépművészeti Múzeum
1146 Budapest, Dózsa György út 41.
Részvételi szándékát az alábbi címen szíveskedjen jelezni:
cím: Dzéta kft., 1475 Budapest, pf.: 359
tel.: 06-1/262-2626
fax: 06-1/431-7990
e-mail: hippo@t-online.hu
Program:
1. A renin-angiotensin rendszer blokádja és a kardiovaszkuláris szervvédelem
dr. Farsang Csaba, Budapest
2. Komplex kardiovaszkuláris kihívás - komplex válasz: a kettôs raas gátlás klinikai jelentôsége
dr. Ábrahám György, Szeged
3. ONTARGET - main results and clinical implications (ontarget - legfontosabb eredmények és klinikai jelentôségük)
dr. Giuseppe Mancia, Milánó
Üléselnökök:
dr. Keltai Mátyás és dr. Farsang Csaba, Budapest
Időpont: 2008.04.21.
Helyszín:
A Magyar Kardiológusok Társasága Metabolizmus Munkacsoportja, az Egészséges Szívért Alapítvánnyal, a Magyar Tinnitus Egyesülettel közösen tudományos szimpóziumot szervez
„A microcirculatio javításának lehetőségei és eredményei” címmel.
Pontos időpont: 2008. április 18. (péntek) 15.00 óra
Részvételi szándékukat kérjük a 06 (1) 2360565-ös telefonon jelezzék 2008. április 15-ig.
Tudományos program a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2008.04.18.
Helyszín: XI Budapest, Aesculap Akadémia, Dél-Budai Nefrológiai Szent Imre Kórház, Tétényi út 12-16. ((Bejárat és parkolás a Halmi utca felől)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XV. Ifjúsági Kardiológus NapokHaladva a korral, és kihasználva az MKT által nyújtott lehetőséget, idén már nem papír alapú regisztrációt tervezünk, hanem a rendezvényre való jelentkezésre elektronikus úton lesz lehetőség!
Mostantól az MKT saját honlapján külön helyet biztosít az Ifjúsági Bizottság híreinek, eseményeinek. A honlap az MKT oldaláról (http://www.mkardio.hu) érhető el rövidesen.
Január folyamán honlapunkra felkerül a XV. Ifjúsági Kardiológus Napokkal kapcsolatos összes fontos információ; a tervezett program, jelentkezési határidő, és a regisztráció menetének pontos leírása.
Ezúton kérünk Mindenkit, kísérje figyelemmel az MKT honlapon megjelenő aktualitásokat, ezen belül az Ifjúsági Bizottság Honlapjának változását is!
Rendezvény kezdete: 2008.04.04.
Rendezvény vége: 2008.04.06.
Szervező: Ifjúsági Biztottság, MKT Titkárság
Tel: 461-0665
Fax: 461-0667
E-mail: titkarsag@mkardio.hu
Helyszín: Lillafüredi Palota Szálló,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Peking 2008 - a Magyar Sportorvos Társaság 2008. évi KongresszusaA kongresszus főbb témái
- Sportsérülések, sportártalmak megelőzése, aetiológiája (biomechanika), kezelése, rehabilitációja
- A sport szerepe a betegségek megelőzésében, kezelésében
- A sportegészségügy feladatai az élsport ellátásában és a népegészségügy vonatkozásában
- Sportkardiológia
- Obesitas és sport/fizikai aktivitás
- Gyermekkorúak és időskorúak sportja
- Sporttáplálkozás, táplálékkiegészítők
- Edző és sportorvos együttműködésének lehetőségei
- Manuálterápia, fizioterápia, gyógytorna, alternatív kezelési gyógymódok a sportolók kezelésében
- Fogyatékosok sportja
- Civil kezdeményezések szerepe és lehetőségei az egészséges életmód kialakításában
- A doppingellenes harc helyzete
- Sportpszichológia
- Teljesítmény-élettan
Rendezvény kezdete: 2008.04.03.
Rendezvény vége: 2008.04.04.
Munkahely neve: ASSZISZTENCIA Szervező Kft
Címe: 1136 Budapest,
Hegedűs Gyula u. 20.
Tel: +36 1 350 1854
Fax: +36 1 350 0929
E-mail: sport@asszisztencia.hu
Helyszín: 1123 BudapestSemmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Aula, Alkotás u. 44
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/index.php?c_id=101
Kapcsolódó dokumentumok (1)
II. Gottsegen Kardiológiai Intenzív NapA kardiológia és az aneszteziológia határterületei – Intenzív betegellátás a kardiológiában
Időpont: 2008. március 28. (péntek)
Helyszín: Danubius Thermal & Conference Hotel Helia
(1133 Budapest, Kárpát u. 62-64.)
Minden érdeklődő kollégát szeretettel várunk.
A részvétel díjtalan.
Előregisztráció 2008. március 20-ig a www.kardio.hu oldalról letölthető regisztrációs lapon e-mailben vagy faxon.
A rendezvény orvosi és szakdolgozói akkreditációja folyamatban van.
A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2008.03.28.
Szervező: Dr. Vértesaljai Márton
E-mail: vertesaljai@gmail.com
Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64., Danubius Thermal & Conference Hotel Helia
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XIII. Kardiológiai Napok Továbbképző KonferenciaA rendezvény tesztírással zárul. A megszerezhető kreditpont tesztírás nélkül 25 pont.
Kreditpont: 50
On-line Regisztráció a megadott honlapon.
Programtervezet a kapcsolódó dokumentumok alatt található!
Rendezvény kezdete: 2008.03.05.
Rendezvény vége: 2008.03.08.
Helyszín: 4026 Debrecen, Kölcsey Kongresszusi Központ, Hunyadi u. 1-3.
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu/conferences/index.php?lang=hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
IV. Nemzetközi Artériás Stiffness Szimpózium és a Magyar Artériás Stiffness Társaság II. KongresszusaA Magyar Artériás Stiffness Társaság nevében nagy örömmel és tisztelettel invitáljuk Önöket a negyedik Nemzetközi Artériás Stiffness Szimpóziumra és a Magyar Artériás Stiffness Társaság második kongresszusára, amelyet Budapesten a margitszigeti Termál Hotelben rendezünk 2008. február 22-én és 23-án.
Az artériás stiffness-el foglalkozó rendezvényünknek ebben az évben különös jelentősége és aktualitása van. Ennek oka, hogy az Európai Hypertonia Társaság 2007. évi milánói kongresszusán júniusban kiadott, a hypertonia diagnosztikájával és kezelésével foglalkozó legfrissebb útmutatóban a szubklinikus célszerv-károsodások kimutatását célzó vizsgálatok között most már javasolják az aorta pulzushullám terjedési sebességének mérését is. A dokumentum az emelkedett artériás stiffness paraméterekkel rendelkező pácienseket a magas, illetve a nagyon magas rizikójú csoportba sorolja. Az artériás funkció vizsgálata a modern kardiovaszkuláris diagnosztikában fontos helyet kapott és immáron az evidencia bázisú tudományos ismereteket szintetizáló ajánlásokban is megjelent.
Hagyományainknak megfelelően most is számos olyan külföldi előadót hívunk meg, akik az artériás stiffness terén folyó kutatásokban alapvető eredményeket értek el.
Nagyon jelentősnek tartjuk, hogy az artériák tudományos kutatása területén formálódott nemzetközi társaság, az „Artery” rendezvényünket elismeri és társaságunkkal aktív kapcsolat kialakítására törekszik.
Magyarország az artériás stiffness vizsgálatának elterjedtségét tekintve világviszonylatban is az élenjárók közé tartozik, mivel több mint kétszáz Arteriográf műszer működik az országban. Rendezvényünk kiemelt célja, hogy segítsünk kialakítani az új módszer alkalmazásának egységes elméleti és gyakorlati rendszerét, javítsuk a vizsgálók és a mérést kiértékelők felkészültségét, valamint koordináljuk a különböző helyeken folyó klinikai, tudományos vizsgálatokat.
A fenti gondolatok előrebocsátásával, nagy szeretettel várjuk Önöket rendezvényünkre. Kérjük hogy részvételükkel, előadásaik, absztraktjaik beküldésével gyarapíthassuk tudásunkat, és egy sikeres kongresszussal hozzájárulhassunk ahhoz a vezető pozíciónak a megtartásához, amelyet Magyarország vívott ki az érelmeszesedés korai diagnosztikája és az artériás funkció széleskörű vizsgálata területén.
Dr. Illyés Miklós
a MAST elnöke
Dr. Benczúr Béla
a MAST főtitkára
A rendezvény első értesítője (benne az előzetes jelentkezési lap), további programja elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2008.02.22.
Rendezvény vége: 2008.02.23.
Tudományos információ: Dr Illyés Miklós
E-mail: millyes@t-online.hu
Szervező: Jónák Éva
Munkahely neve: Tensi Kft.
Címe: 1023 Budapest, Komjádi Béla u. 1.
Tel: (06-1) 345 1 553
Fax: (06-1) 345 1 544
E-mail: ejonak@tensi.hu
Helyszín: Budapest, Margitsziget, Termál Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Alapfokú Echocardiographiás TanfolyamA Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet pontszerző továbbképzést szervez, amelyre minden kedves kollégát szeretettel várunk!
Pontérték: 30 kreditpont
2. szintű echocardiográfiás vizsgához elfogadott tanfolyam!
Részvételi díj: 10.000 Ft./fő
Jelentkezni lehet : www.oftex.hu oldalon (SE-ÁOK/2008-01/000155 sz. tanfolyam) vagy
Varga Katalin Orsz. Kard. Int (1096. Budapest, Haller u. 29.)
Tel./Fax: 215-5593 vargakat@kardio.hu
A részvételi díjat helyben is fizetheti a regisztráció során vagy átutalhatja a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01491869-00000000 számlájára. Kérjük, mindkét esetben feltétlenül jelölje meg, milyen névre és címre kéri a számlát kiállítani.
Rendezvény kezdete: 2008.02.07.
Rendezvény vége: 2008.02.08.
Helyszín: 1096 Budapest, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Tanácsterem, Haller utca 29. II. em. 219-210.
Kapcsolódó dokumentumok (2)
The International Conference on Fixed Combination in the Treatment of Hypertension and Dyslipidemia
The high-quality Scientific Program of the Conference will open new perspectives on issues related to fixed combination treatment and to the debate surrounding the subject.
• Reduced registration fee of € 50 for members of the The Hungarian Society of Cardiology
• Free of charge promotion of your meetings and activities during our conference, in form of display material, posters and similar
Important Dates:
Deadline for the Submission of Abstracts has been extended until: October 15, 2007
Early Registration: November 13, 2007
Rendezvény kezdete: 2008.02.07.
Rendezvény vége: 2008.02.10.
Helyszín: 1052 InterContinental Budapest, Apaczai Csere J. u. 12-14
A rendezvény Web oldala: http://www.paragon-conventions.com/fixed/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Hypertonia Társaság XV. Kongresszusa és VI. Nemzetközi Továbbképző Kurzusa
Kiállítással kapcsolatos információ: Szalma Márta e-mail: szalma.marta@motesz.hu
Rendezvény kezdete: 2007.12.05.
Rendezvény vége: 2007.12.08.
Tudományos információ: Dr. Alföldi Sándor
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK I. sz. Belgyógyászati Klinika
Címe: 1083 Budapest, Korányi S. u. 2/a
E-mail: sandor.alfoldi@hypertension.hu
Szervező: Veres Gabriella
Munkahely neve: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36.
Levélcím: 1443 Budapest, Pf.: 145.
Tel: 06 (1) 311-6687
Fax: 383-7918
E-mail: veres.gabriella@motesz.hu
Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb
A rendezvény Web oldala: https://www.doki.net/tarsasag/hypertension/info.aspx?&sp=86
Kapcsolódó dokumentumok (1)
III. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus KonferenciaAjánlás a koszorúér eredetű, agyi károsodást okozó és perifériás érbetegségek kockázatának becslésére, megelőzésére és kezelésére
A III. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében 2007. november 9-én kerül megrendezésre tizenöt tudományos társaság valamint a Kardiológiai Kollégium és az Országos Alapellátási Intézet közreműködésével.
Helyszín: HM Kulturális és Szabadidő Központ (Stefánia Palota) 1143 Budapest, Stefánia út 34-36.
A kardiovaszkuláris betegségek kockázatának becslését, a megelőzés lehetőségeit és a betegségek kezelésének irányelveit összefoglaló, a mértékadó hazai orvosi tudományos társaságok közmegegyezésével létrejött ajánlást adunk közre.
Az összeállítás a bizonyítékokon alapuló orvostudomány elveit szem előtt tartva és a ma elfogadott nemzetközi irányelvek figyelembevételével készült.
Az ajánlás az orvoslásban tevékenykedő szakemberek mindennapi gyakorlatában vezérfonal lehet.
Tudományos információ:
Dr. Pados Gyula, profilvezető főorvos
Főv. Önk. Szent Imre Kórház,
Kardiometabolikus Centrum Lipid Részleg
1115 Budapest, Tétényi út 12-16.
Tel: 06 1 464-8721
E-mail: lipidreszleg@gmail.com
A Fórum szervezője:
Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ)
1051 Budapest, Nádor u. 36.
Tel: 312-3807, Fax: 383-7918
E-mail: szalma.marta@motesz.hu
Internet: www.motesz.hu
További részletes információk és a Konferencia programja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2007.11.09.
Helyszín: 1143 Budapest, Stefánia út 34-36., HM Kulturális és Szabadidőközpont (Stefánia Palota)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
The second edition of the European Cardiology Conference for General PractitionersDear Colleague,
After the success of the first conference in December 2006 in Brussels, Belgium, that gathered over 500 General Practitioners from all over Europe, the Program Committee and Chairmen, constituted by Professors Aladár Rónaszéki (Budapest, Hungary), Gilles Montalescot (Paris, France), and Frans Van de Werf (Leuven, Belgium), are pleased to invite you to join the second edition of the European Cardiology Conference for General Practitioners at the Hungarian Academy of Sciences in Budapest, Hungary, from June 1-3, 2007.
Rendezvény kezdete: 2007.10.26.
Rendezvény vége: 2007.10.27.
Helyszín: Magyarország,1051 Budapest Roosevelt tér 9.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Soproni Prevenciós Club
„Sopronért szív és érvédelmi lakossági program” szervezésében hagyomány teremtő céllal 2007. október 26-27-én első alkalommal kerül megrendezésre a Soproni Prevenciós Club.
A rendezvény célja, hogy a vaszkuláris medicina különböző területein tevékenykedő szakmailag elismert személyek megosszák egymással és a vaszkuláris prevenció iránt érdeklődö kollégáikkal az aktuális szakmai irányelveket és ezzel kapcsolatos saját gondolataikat. A vitaindító előadásokat követően tág teret biztosítunk a megbeszélésre, melyet az esti, kötetlen társasági program tesz teljessé.
A rendezvényt a Pécsi Tudományegyetem szakmai továbbképző programjába előzetesen akkreditálta, a résztvevők a tesztvizsga alapján 20 kredit pont jóváírására jogosultak.
Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2007.10.26.
Rendezvény vége: 2007.10.27.
Helyszín: Sopron, Hotel Fagus, 9400 Sopron Ojtózi fasor 3.
A rendezvény Web oldala: http://www.remedicon.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Szívelégtelenség és Szívizombetegségek munkacsoport Tudományos Ülése
8 előadás került bejelentésre.
A Tudományos Ülés 14 órakor kezdődik a SZAB Székházban (Szeged, Somogyi u. 7.). Az előadások 10 percesek lesznek, melyek után további 5 percet szánunk a vitára.
Tekintettel arra, hogy a Munkacsoport jelenlegi vezetőségének megválasztása 2004. október 20-án történt (éppen 3 éve) a statutumunknak megfelelően Tudományos Ülésünket a Vezetőséget megújító Munkacsoport Üléssel folytatjuk, ahol megválasztjuk az új tisztségviselőket a következő három évre. Részben ezért is korlátozott az előadások ideje.
A bejelentések alapján a következő Tudományos Programot állítottuk össze, mely tagjaink számára elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2007.10.17.
Helyszín: Szeged, SZAB Székház, Somogyi u. 7.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Thrombocytagátlás percután coronaria intervenció után - interdiszciplináris fórumA Magyar Kardiológusok Társasága Interdiszciplináris Szimpóziumot szervez "Thrombocytagátlás percután coronaria intervenció után" címmel
Ingyenes regisztráció a helyszínen, 8 creditpont vizsgával
A Szimpózium helye:
Állami Egészségügyi Központ, Előadóterem, Budapest XIII. Pap Károly utca
A Szimpózium ideje: 2007. október 13.
Tudományos program:
09:00 Elnöki megnyitó: Lengyel Mária, Forster Tamás
09:10 Thrombocyta gátlószerek - Kiss Róbert Gábor
09:30 A TAGG jelentősége acut coronaria syndromában - Andréka Péter
09:50 A TAGG jelentősége percutan coronaria intervencióban - Komócsi András, Horváth Iván
10:10 A stentthrombosis és következményei - Becker Dávid, Merkely Béla
Kerekasztal a kardiológusok és a társzakmák együttműködéséről
10:30 TAGG kezelés PCI után. A kardiológus szempontjai - Keltai Mátyás
10:50 A családorvos szempontjai - Magyar Anna
11:00 A sebész szempontjai - Ender Ferenc
11:10 A szívsebész szempontjai - Horkay Ferenc
11:20 Az anaesthesiológus szempontjai - Bobek Ilona
11:30 A nőgyógyász szempontjai - Rákóczi István
11:40 A gastroenterologus szempontjai - Papp János
11:50 A szájsebész-fogorvos szempontjai - Joób-Fancsaly Árpád
12:00 Ajánlás megfogalmazása (Lengyel Mária, valamennyi előadó)
13:00 Szimpózium vége
A rendezvényre a helyszínen lehet regisztrálni, a részvétel ingyenes!
Időpont: 2007.10.13.
Szervező: Dr. Keltai Mátyás egyetemi tanár
Munkahely neve: Kardiológiai Tanszék, Semmelweis Egyetem, Országos Kardiológiai Intézet
Címe: 1096 Budapest, Haller u. 29.
Tel: 215-5593
Fax: 215-5593
E-mail: keltai@kardio.hu
Helyszín:
Kardovaszkuláris prevenció 2007 - posztgraduális konferenciaA konferencia célja a kardiovaszkuláris prevenció terén egyre szaporodó ismeretek (evidenciák, guideline-ok) átadása a hallgatóság (háziorvosok, belgyógyászok, kardiológusok) számára. A rendezvény akkreditált továbbképző konferencia. További információ: www.ekho94.hu >>
Rendezvény kezdete: 2007.10.11.
Rendezvény vége: 2007.10.13.
Helyszín: Debrecen,
A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Kardiopulmonális munkacsoportjának 11. ÜléseRészletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2007.10.05.
Rendezvény vége: 2007.10.06.
Tudományos információ: Dr. Szilasi Mária, Dr. Kis Ernő
Szervező: EKHO '94 Kft.
Tel: 0652-537-537
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: Debrecen
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának Tudományos és Továbbképző ÜléseAz MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportja 2007. október 4-6-ig Szegeden rendezi Tudományos és Továbbképző Ülését.
A rendezvény az intervenciós kardiológia tudományos eredményeinek és a szakmai gyakorlat fejlődésének évenkénti áttekintését szolgálja. A kongresszust ebben az évben elsősorban annak szellemében szervezzük, hogy a magyar intervenciós kardiológusok számára megteremtsük a találkozás és az eszmecsere lehetőségét a szakma több kiváló külföldi képviselőjével. A vitaindító előadások mellett komplex esetek intervenciójának élő közvetítése, fiatal intervenciósok poszterszekciója, esetbemutatások valamint a magyar intervenciós kardiológia elmúlt évi teljesítményének ismertetése teszi teljessé a programot.
Az első értesítő megtalálható a Kongresszus honlapján
http://www.prokotravel.hu/konferencia/konferencia.html
Rendezvény kezdete: 2007.10.04.
Rendezvény vége: 2007.10.06.
A rendezvény Web oldala: http://www.prokotravel.hu/konferencia/konferencia.html
Szívünk Napja
2007. szeptember 30.-án 10 órától a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány idén is megrendezi a Szívünk Napja elnevezésű rendezvényét a Városligetben.
Az egész napok programok keretén belül lesz többek között: Rizikószűrés, Ingyenes vérnyomásmérés, ingyenes vércukorszintmérés, ingyenes koleszterinszintmérés.
További részletek: www.szivunk-napja.hu
Időpont: 2007.09.30.
Helyszín: Városliget,
VI. Aritmia és Pacemaker KongresszusFő témakörök:
• Hosszú QT szindróma
• Genetikailag öröklõdõ szívizom betegségek és aritmiák
• Aritmiák, invazív elektrofiziológiai intervenciók és anticoaguláns terápia
• Akut aritmia ellátás
• Syncope
• Rémálom a konvencionális pacemaker terápiában
• Reszinkronizációs kezelés
• Katéter abláció-Újabb lehetőségek
• Kamrai extrasystolék
• KG kvíz és aritmia eset bemutatások
• Pitvarfibrilláció eszközös kezelése
További információk a kapcsolódó dokumentumok alatt elérhetők!
Rendezvény kezdete: 2007.09.27.
Rendezvény vége: 2007.09.29.
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoportja
Helyszín: Szeged, Tisza Hotel, Wesselényi u. 6.
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/aritmia2007
Kapcsolódó dokumentumok (1)
68. Őszi Füredi Konferencia Szakmai Szintentartó Továbbképzés Orvosoknak és SzakdolgozóknakElőzetes Program, a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható!
A Jelentkezési lap, valamint a Szakdolgozói jelentkezési lap elérhető itt >>
Rendezvény kezdete: 2007.09.20.
Rendezvény vége: 2007.09.22.
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Hotel Füred, Széchenyi u. 20.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MKT Echocardiographiás Munkacsoport Tudományos Ülése
Pontos időpont: 2007. szeptember 17.-én, hétfő, 15.00 óra
Téma: A digitális echolaboratórium
Program:
1. Temesvári András: A Mayo klinika javaslata
2. Binder, Thomas: Bécsi gyakorlat
3. Hegedüs Ida: Debreceni tapasztalat a digitalizálásról.
4. GE hálozat épités és program bemutatója
A Munkacsoport tagjait és minden érdeklődőt szeretettel vár
a Vezetőség
Időpont: 2007.09.17.
Helyszín: Budapest, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet II. emeleti tanácsterme,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
International Conference on Recent Advances of Echocardiography, A PRE-ESC CONGRESS CONFERENCERendezvény kezdete: 2007.08.29.
Rendezvény vége: 2007.08.31.
Helyszín: Budapest, Hotel Marriott Budapest
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/echocardio2007/
XII. Debreceni Nephrologiai NapokAz 50 kreditponttal akkreditált XII. Debreceni Nephrologiai Napokon (DNN) 17 szekcióban 70 felkért előadás fog elhangzani a klasszikus klinikai nephrologiai témákon kívül a hypertonologia, diabetologia, lipidologia, cardiologia, angiologia, hematologia, táplálkozástudomány, endocrinologia és transplantologia nephrologiai határterületi kérdéseiről.
Jelentkezési lehetőség, további részletes információk a Kongresszus honlapján www.nephrologia.com
Rendezvény kezdete: 2007.05.30.
Rendezvény vége: 2007.06.02.
Szervező: Dr. Kárpáti István és Pápai Zsuzsanna
Tel: 06 (52) 413-653
Fax: 06 (52) 413-653
E-mail: karpati@internal.med.unideb.hu
Helyszín: Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb
A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.com
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Szükséges-e táplálék-kiegészítők adása testsúlycsökkentő programokban?
A Magyar Kardiológusok Társasága Metabolizmus Munkacsoportja, az Egészséges Szívért Alapítvánnyal közösen tudományos szimpóziumot szervez „Szükséges-e táplálék-kiegészítők adása testsúlycsökkentő programokban?" címmel.
A szimpózium kezdete: 2007. május 25. 15 óra
További információ és program a kapcsolódó dokumentumok alatt
Időpont: 2007.05.25.
Tudományos információ: Prof. Dr. Halmy László
Helyszín: Pinceszínház Szinházterem, (Budapest, IX. Török Pál u.3. A Kálvin tér mögött. Gépkocsival parkolni nehéz!)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Kardiológusok Társasága 2007. évi Tudományos KongresszusaA 2007. évi tudományos ülésünk 50 kreditpontra lett akkreditálva,
Részletes információk a kongresszus információs oldalán!
Kérjük kattintson ide >>
További részletek, valamint az előzetes program a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2007.05.09.
Rendezvény vége: 2007.05.12.
Szervező: Szendrey Éva
Munkahely neve: EKHO ’94 KFT.
Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Tel: (52) 537-537
Fax: 52) 538-538
E-mail: ekho94@t-online.hu
Helyszín: Balatonfüred, Észak-Balatoni Regionális Konferencia Központ (8230 Balatonfüred, Horváth M. út)
Kapcsolódó dokumentumok (3)
MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoport Vezetőségválasztó Közgyűlése és a hagyományos ARITMIA ESTÉK X. rendezvénye
Időpont: 2007 április 28. (szombat) 10:00
Program:
1. Elnöki köszöntő (Dr. Merkely Béla, SE, Cardiovascularis Centrum, Budapest)
2. Tudományos előadások – a jelölt 2-2 elnök ill. alelnök esetbemutató előadásai
3. Vezetőségválasztás – szavazás a nucleus tagjainak személyére, majd az elnök, alelnök, titkár személyeire. Jelölő Bizottság: Dr. Lőrincz István (Tiszántúli régió), Dr. Melczer László (Dunántúli régió), Prof. Dr. Tenczer József (Közép-Magyarország régió).
4. Leköszönő elnöki beszámoló a 2004-2006-os ciklusról (Dr. Merkely Béla, SE, Cardiovascularis Centrum, Budapest)
5. Büfé
Szavazati joga van az MKT Aritmia és Pacemaker munkacsoport minden tagjának.
A munkacsoportba való belépésre a helyszínen is lehetőséget biztosítunk, ennek feltétele az érvényes MKT tagság igazolása.
A meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2007.04.28.
Helyszín: Semmelweis egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinika Előadóterme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A viscerális elhízás diagnosztikája és kísérő betegségeinek jelentősége
Az ECO 2007 Szatelita Konferenciájának célkitűzése a hazai elhízás mûszeres diagnosztikájának és komorbiditásainak bemutatása, a magyar háziorvosok, kórházi és egyetemi orvosok továbbképzése.
A kongresszus angol nyelven, korszerű interaktív környezetben kerül megrendzésre az Europa Kongresszusi Központban.
További részletek a rendezvény honlapján >>
Rendezvény kezdete: 2007.04.20.
Rendezvény vége: 2007.04.21.
Tudományos információ: Halmy László
E-mail: laszlo@halmy.hu
Helyszín: Magyarország Europa Kongresszusi Központ, 1021 Budapest Hárshegyi út 5-7.
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/index.php?c_id=76&m_id=449
Képalkotó Diagnosztika a Kardiológában Koszorúér betegségA Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoport és a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom I. Belgyógyászati Osztály Közös Tudományos Rendezvénye
Rendezvény kezdete: 2007.04.20.
Rendezvény vége: 2007.04.21.
Helyszín: Esztergom
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/echoesztergom2007/
A növekvő életkor kockázatai I. - továbbképző tanfolyamAz Egészséges Öregedés Tudományos Egyesület, a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társasággal és a Balaton Régió Orvosklubbal együtt 2007. április 13-án pénteken, Balatonfüreden az Állami Szívkórház (Balatonfüred Gyógy tér 2.) Eszterházy termében tartja "A növekvő életkor kockázatai I." c. továbbképző tanfolyamát.
A tanfolyamon való részvétel ingyenes.
Amennyiben a rendezvényen részt kíván venni, kérjük a kapcsolódó dokumentumok között elérhető jelentkezési lapot 2007. április 8-ig juttassa el a következő E-mail címre: obme@obme.hu, vagy faxon, esetleg postai úton a Zalatnai Klári (1118 Budapest, Hársmajor u. 12.; Tel: 248 1261, Fax: 248 1262), címére.
A tanfolyam akkreditálása folyamatban van.
A rendezvény programja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Szeretettel várunk minden résztvevőt Balatonfüreden!
Üdvözlettel:
Prof. Dr. Marton István az EÖTE elnöke
Időpont: 2007.04.13.
Helyszín: Balatonfüred
Kapcsolódó dokumentumok (2)
XIV. Ifjúsági Kardiológus Napok
A tudományos és egyéb rendezvények egyeztetése jelenleg folyik, a végleges program kialakulása után - előre láthatóan február folyamán - az érdekelteket értesítjük.
A kongresszus az előzetes tervek alapján péntek déltől szombat estig tart. A részvétel költségeit a tervek szerint a jövő évi rendezvényen is szponzorok fedezik, amennyiben a költségvetés megkívánja úgy idén is felmerülhet a jelképes regisztrációs díj.
A részvételi szándék (jelentkezési lap postai úton való visszaküldésével) 2007. február 1-től március 15-ig jelezhető.
Cím: Magyar Kardiológusok Társaság 1146 Budapest, Cházár András u. 19.
A jelentkezés elbírálás szempontjai:
- MKT tagság
- 35 év alatti orvosok
- Jelentkezési sorrend (jelentkezési lapok érkezési sorrendje alapján)
A jelentkezési határidő lejárt!
Program a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2007.04.13.
Rendezvény vége: 2007.04.15.
Helyszín: Lillafüred, Lillafüred-Hunguest Hotel Palota, (3517 Lillafüred, Erzsébet sétány 1.)
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A Magyar Belgyógyász Társaság Dél-Magyarországi Decentrumának XXXVIII. VándorgyűléseRendezvény kezdete: 2007.04.12.
Rendezvény vége: 2007.04.13.
Helyszín: Hódmezővásárhely
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/belgyogy2007/
A koenzim-Q10 klinikai jelentősége
A Magyar Kardiológusok Társasága Metabolizmus Munkacsoportja, az Egészséges Szívért Alapítvánnyal közösen tudományos szimpóziumot szervez „A koenzim-Q10 klinikai jelentősége” címmel.
A szimpózium kezdete: 2007. március 30. 15 óra
További információ és program a kapcsolódó dokumentumok alatt
Időpont: 2007.03.30.
Tudományos információ: Prof. Dr. Császár Albert
Helyszín: Országos Gyógyintézeti Központ II. Belklinika III. emeleti előadóterem
Kapcsolódó dokumentumok (1)
EKG továbbképzés – az EKG szerepe a kardiológiai betegek gondozásábanA Magyar Kardiológusok Társasága EKG Munkacsoportja és a Központi Kórház (a volt BM Kórház) rendezésében EKG továbbképzés indul elsősorban EKG asszisztensek, kardiológiai osztályok, háziorvosi rendelők szakdolgozói számára.
A rendezvény időpontja: 2007. március 26 (hétfő) 10-15 óra
A rendezvényen 9 kreditpont szerezhető!
Előzetes regisztráció: bmbel3@gmail.hu
vagy a BM Kórház III. Belgyógyászat-Kard. osztály vezető EKG asszisztensénél: Szaniszló Imrénénél telefonon 12-14 óra között: 4625600/25504
Csak 150 jelentkezőt tudunk fogadni!
További részletek és program a kapcsolódó okumentumok alatt!
Időpont: 2007.03.26.
Szervező: Dr. Medvegy Mihály, Dr. Simonyi Gábor
Helyszín: Központi Kórház előadóterme (1071 Budapest, Városligeti fasor 9-13)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pro Medicina 2007 - Nemzeti Egészségügyi Programok Kongresszus
A Kongresszus feladata bemutatni a civil társadalomnak és az egészségügyben dolgozóknak a Nemzeti Programok szükségességét, jelen helyzetét, szakmai tudományos bázisát és terveit az átalakuló egészségügyben.
Kedvezményes befizetési határidő: 2007. február 23.
Absztraktbeküldési határidő: 2007. március 5.
További információ és jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Rendezvény kezdete: 2007.03.21.
Rendezvény vége: 2007.03.23.
Szervező: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36.
Tel: 311 66 87
Fax: 383 79 18
E-mail: dunai.david@motesz.hu
Helyszín: Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.)
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Debreceni Kardiológia Napok – Experimentális Szekció II.
A Magyar Kardiológusok Társasága Experimentális Szekció, Magyar Mikrocirkulációs és Vaszkuláris Biológiai Társaság és a DAB Kardiológiai Munkabizottságának Közös Ülésének keretén belül "A vaszkuláris biológia és kardiológia kapcsolata - alap és klinikai kutatások új irányvonalai" címmel tudományos szekció kerül megrendezésre.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
További részletek és program a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2007.03.08.
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Művelődési Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
XV. Dunántúli Diabetes HétvégeA Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a XV. Dunántúli Diabetes Hétvégére, melyet a Club Tihanyban rendez, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Belgyógyászati és Diabetes Centruma és az "Alapítvány a Cukorbetegekért" szervezésében.

További részleteket a rendezvény információs oldalán talál >>
Rendezvény kezdete: 2007.03.02.
Rendezvény vége: 2007.03.04.
Szervező: Alapítvány a Cukorbetegekért
Kongresszusi Iroda
Irodavezető: Nagy Vilmos
Címe: 8200 Veszprém, Ádám I. u. 1.
Tel: 06 (88) 424 778, 06 (20) 560 9605
Fax: 06 (88) 424 778
E-mail: ddh2007@diabet.hu
Helyszín: Club Tihany, 8237 Tihany, Rév u. 3.
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Kardiológusok Társasága és a SpringMed Kiadó Közös sajtótájékoztatója
Pontos időpont: Budapest, 2007. február 27. 14 óra
Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt, illetve szerkesztőségének képviselőjét sajtótájékoztatónkra, amelynek témája:
1. A szív-és érrendszeri megbetegedések primér prevenciója.
Dr. Zámolyi Károly, A Magyar Kardiológusok Társasága Elnöke.
2. Könyvbemutató: A szív-és érrendszeri megbetegedések idegi-lelki tényezői és terápiája.
Dr. Őry Klára
3. A szív-és érrendszeri megbetegedések és a major depresszió.
Dr. Rihmer Zoltán
4. SpringMed Kiadó bemutatkozása.
Dr. Böszörményi-Nagy Klára igazgatónő
Elérhetőség: SpringMed Kiadó
Telefon: 279-0527
Cím: Budapest, XI. ker., Kosztolányi Dezső tér 7. fszt. 2.
Könyvvásárlási lehetőséget biztosítunk, promóciós kedvezménnyel!
5. Hozzászólások.
Időpont: 2007.02.27.
Helyszín: Magyar Kardiológusok Társasága Székháza (Budapest, XIV. Cházár András u. 19.)
I. Gottsegen Kardiológiai Intenzív Nap
A rendezvény kreditpont értéke: 10 pont.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a részvétel díjmentes.
További részletek a kapcsolódó dokumenumok alatt.
Időpont: 2007.02.16.
Szervező: Dr. Andréka Péter
Munkahely neve: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Helyszín: Danubius Thermal & Conference Hotel Helia (1133 Budapest, Kárpát u. 62-64.)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Gyermekkardiológiai Club Tervezett téma:
Dr. Fekete Farkas Pál köszöntése előadása: Gyermekkardiológia az 1960-70-es években Európában.
"Coarctatio aortae" -magzattól a felnőttkorig (diagnosztika, kezelés, nyomonkövetés, életvitel).
A rendezvényt követően lehetőség nyílik az előadókkal kötetlen beszélgetésre, szakmai kérdések megvitatására. Büfé rendelkezésre áll.
Szeretettel várjuk a résztvevőket!
A meghívó a kapcsolódó dokumentumok alatt elérhető.
Időpont: 2007.01.26.
Helyszín: Magyar Kardiológusok Székháza, 1149. Budapest, Cházár A. u. 19
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Pontszerző Tudományos Szimpózium: Perifériás érbetegség – Egy globális megbetegedés A szimpózium a Magyar Kardiológus Társaság Vascularis Munkacsoportja, valamint a MOTESZ közreműködésével, a Posztgraduális program keretében zajlik!
A szimpózium kezdési időpontja: 14.30 órától
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Időpont: 2007.01.26.
Szervező: MOTESZ és Freiberger Erzsébet
Munkahely neve: MOTESZ
Tel: (06-1) 801-2429
Fax: (06-1) 801-2430
E-mail: prevencio@comunique.hu
Helyszín: Tulip Inn Budapest Millennium
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MKT Thrombosis Munkacsoport Tudományos Ülése
A Magyar Kardiológus Társaság Thrombosis Munkacsoportja 2006. december 15-én, 14 órai kezdettel tudományos ülést tart.
A tudományos ülés programja a következő:
- Prof. Dr. Lengyel Mária:
Új szempontok a krónikus pitvarfibrilláció anticoagulans kezelésében. - Dr. Kiss Róbert:
Gyógyszer kibocsátó stentekkel élő betegek antithromboticus kezelése. - Dr. Rudas László:
Heparin indukált thrombocytopenia.
Részvételére feltétlen számítunk!
A tudományos ülés programja pdf. formátumban a kapcsolódó dokumentumok alatt is elérhető!
Időpont: 2006.12.15.
Helyszín: Országos Gyógyintézeti Központ
III. épület, III. em. tanterem.
Budapest, Szabolcs u. 35.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Hypertonia Társaság XIV. Kongresszusa & V. Továbbképző KurzusaA Kongresszusról bővebb információ található a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2006.12.06.
Rendezvény vége: 2006.12.09.
Tudományos információ: Dr. Járai Zoltán
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK I. Belgyógyászati Klinika
Címe: 1083 Budapest, Korányi S. u. 2/a
Tel: 459-1500/1580
E-mail: zoltan.jarai@hypertension.hu
Szervező: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36.
Levélcím: 1443 Budapest, Pf.: 145.
Tel: (06 1) 311-6687
Fax: (06 1) 383-7918
E-mail: veres.gabriella@motesz.hu
Helyszín: Budapest, Magyar Tudományos Akadémia; Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb
Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Belgyógyász Társaság 41. NagygyűléseA részvételért járó kreditpont értéke: 10 pont
A MEGHÍVÓ és a JELENTKEZÉSI LAP a kapcsolódó dokumentumok alatt található!
Előfordulhat, hogy a dokumentum tartalma üresnek látszik. Ez valószínűleg azért fordulhat elő, mert egyes böngészők blokkolni szokták a pop-up ablakokban felugró tartalmat.
Kérjük, ebben az esetben a jobb egérgombbal kattintson a pop-up ablak tetején megjelenő figyelmeztető feliratra és engedélyezze a tartalom letöltését.
Papíron is lehet absztraktot beküldeni.
Címmel, szerzőkkel együtt maximum 2300 karakter.
Rendezvény kezdete: 2006.11.09.
Rendezvény vége: 2006.11.11.
Szervező: Dr. Szalay Ferenc
Munkahely neve: Felabor Hungary Kft.
Tel: 215-1224
Fax: 210-1007
E-mail: gastro@gastroent.hu
Helyszín: Novotel Budapest Centrum (Régi Hotel Palace)
Budapest, Rákóczi út 43-45.
A rendezvény Web oldala: http://www.gastroent.hu
Kapcsolódó dokumentumok (3)
A ß-receptor blokkolók helye a cardiovascularis terápiában - Konszenzus KonferenciaA Magyar Diabetes Társaság, a Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága "A ß-receptor blokkolók helye a cardiovascularis terápiában „ címmel Konszenzus Konferenciát rendez.
Program:
Üléselnökök: de Châtel Rudolf, Jermendy György, Zámolyi Károly
10.00-10.10 Megnyitó - Farsang Csaba
10.10-10.30 Kékes Ede: A ß-blokkolók klinikai farmakológiája
10.30-10.50 Jánosi András: Az angina pectoris gyógyszeres kezelése, különös tekintettel a ß-blokkoló alkalmazására
10.50-11.10 Czuriga István: A ß -blokkolók szívelégtelenségben
11.10-11.30 Rostás László: A ß -blokkolók alkalmazása szívritmus zavarokban
11.30-11.45 Szünet
11.45-12.05 Jermendy György: A ß -blokkolók metabolikus hatásai
12.05-12.25 Járai Zoltán: A ß -blokkolók és a cardiovascularis célszervkárosodások hypertoniában
12.25-12.45 Kiss István: A ß -blokkolók és a vesevédelem hypertoniában
13.00-13.30 Konszenzus - Farsang Csaba
13.30 Ebéd
Időpont: 2006.11.03.
Szervező: Prof. Dr. Alföldi Sándor - egyetemi docens
Munkahely neve: SE ÁOK I. sz. Belgyógyászati Klinika
Címe: 1083 Budapest
Korányi Sándor u. 2/a.
E-mail: alfsan@bel1.sote.hu
Helyszín: Hotel Mercure Budapest Buda, 1013. Budapest, Krisztina krt. 41-43.
Semmelweis Symposium - a Magyar Kardiológusok Társaságának együttműködésévelTéma:
Vérkeringés kórélettana, terápiája
Vaszkuláris diszfunkció
Miokardiális diszfunkció
Erektilis diszfunkció
Szívelégtelenség
Stroke
Cukorbetegség kardiovaszkuláris komplikációi
Nitrogén monoxid
Peroxinitrit
Antioxidánsok
Poli-ADP-ribóz polimeráz
Rendezvény kezdete: 2006.10.29.
Rendezvény vége: 2006.10.31.
Tudományos információ: Dr. Szabó Csaba
Munkahely neve: SE Klinikai Kísérleti Kutató és Humán Élettani Intézet
Címe: 1082 Budapest, Üllői út 78/a.
Tel: (06-1) 210-0306
Fax: (06-1) 334-3162
E-mail: szabocsaba@aol.com
Szervező: Bagdi Károly
Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
Címe: 1086 Budapest, Szeszgyár u. 6/a.
Tel: (06-1) 299-0184, (06-1) 299-0185, (06-1) 299-0186
Fax: (06-1) 299-0187
E-mail: convention@convention.hu
Helyszín: Budapest, Thermal Hotel Helia
A rendezvény Web oldala: http://www.nomeeting2006.com/
Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság 2006. évi KongresszusaA Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság (MKRT) 2006. október 20-21-én Debrecenben rendezi az ez évi kongresszusát.
Részletes információt, jelentkezési – és absztrakt – lapot az alábbi levelezési címen lehet kérni:
EKHÓ ’94 Kft. 4032 Debrecen, Babits M. u. 8.
Tel: 52/537-537, Fax: 52/538-538
Rendezvény kezdete: 2006.10.20.
Rendezvény vége: 2006.10.21.
Helyszín: Debrecen
A rendezvény Web oldala: http://www.ekho94.hu
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Noninvazív diagnosztikai vizsgálatok szerepe az ischaemiás szívbetegség terápiás vezetésében rendezvény meghívójaA Magyar Kardiológus Társaság Echocardiographiás és Nukleáris Kardiológiai Munkacsoport közös rendezésében.
Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Időpont: 2006.10.16.
Helyszín: OGYK Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály III. emeleti Előadóterme
1135 Budapest, Szabolcs u. 33-35.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Az MKT és MTT Kardiopulmonális Munkacsoportjának 10. Jubileumi ÜléseAbsztrakt beküldési határidő: 2006. szeptember 15.
Regisztráció és absztrakt beküldés a kongresszus Web-oldalán keresztül:
http://www.congresstravel.hu/congress/kardio2006/index.html
A meghívó, jelentkezési lap, valamint az absztrakt tudnivalók megtalálhatók a a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2006.10.13.
Rendezvény vége: 2006.10.14.
Szervező: dr. Karlócai Kristóf
Munkahely neve: Országos Kardiológiai Intézet
Címe: 1096 Budapest, Haller u. 29.
Tel: 06(1) 215 1220
E-mail: karlocai@koranyi.hu
Helyszín: Dobogókő, Hotel Nimród
A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/congress/kardio2006/index.html
Kapcsolódó dokumentumok (4)
Echokardiologiai WorkshopA Workshop ingyenes!
Előadók: dr. Hegedűs Ida, dr. Asbót Richárd
I. szesszió (13-15)
- Echocardiographiás technikák, módszerek (Asbót)
- Echocardiographiás vizsgálatok ischaemiás szívbetegségben (Hegedűs)
II. szesszio (16-18)
- Mitrális regurgitatio (Asbót)
- Aorta stenosis (Hegedűs)
Célunk, hogy workshopjaink:
- mély tudásanyagot adjanak át,
- hasznosítható információkat nyújtsanak minden resztvevőnek,
- gyümölcsöző kapcsolatok szülessenek.
Tervünk ezen workshop rendszeresítése, amennyiben megfelelő érdeklődést tapasztalunk.
Időpont: 2006.10.06.
Helyszín: 1117 Budapest, Budafoki út 111. (Budaplaza)
V. Aritmia és Pacemaker Napok
2006. évre a Munkacsoport vezetősége Dr. Lupkovics Géza szervezőbizottsági elnökletével a Zala Megyei Kórházat választotta az 5. Aritmia és Pacemaker Napok házigazdájának.
A Napokon elsősorban referátumok és szimpóziumok kapnak szerepet, azonban meghatározott témában orvosok számára poszterszekciót, szakasszisztensek számára szabadelőadásokból álló szekció(ka)t hozunk létre, melyre az adott témában absztraktokat várunk. Az V. Aritmia és Pacemaker Napok információs csomagja hozzáférhető lesz az interneten, az MKT honlapról választható link-kel [www.mkardio.hu].
A friss kongresszusi program valamit a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumokban olvasható!
Rendezvény kezdete: 2006.09.28.
Rendezvény vége: 2006.09.30.
Tudományos információ: MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoport vezetősége
Szervező: Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoportja
Helyszín: Zalakaros, Hotel MenDan
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A Magyar Resuscitatios Társaság V. Kongresszusa
A kongresszus tudományos témái:
- Az ERC új szakmai ajánlásai
- Szabad előadások, poszterek
- Workshopok
- Pre-congress kurzusok
(1) ERC ALS Provider
(2) ERC EPLS (European Pediatric Life Support) Course
(3) ERC BLS(AED) Instructor Course