|
Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
A Magyar Családterápiás Egyesület XXIX. Vándorgyűlése |
Rendezvény kezdete: 2015.04.10. | Rendezvény vége: 2015.04.12. |
Helyszín: 5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4., Csabagyöngye Kulturális Központ |
Fókuszban a terapeuta
Az elmúlt három év hagyományait folytatva most is egyetlen főtémát választottunk, olyat, amellyel még egyetlen vándorgyűlésünk sem foglalkozott szisztematikusan. A téma önvizsgálatra biztat, és ráirányítja a figyelmet a kliensek és a terapeuták kapcsolatára, az áttételes- és viszontáttételes viszonyokra, a terapeuták kompetenciáira, módszertani repertoárjára vagy éppen a személyes hatékonyság kérdéskörére.
A nyitónap kiemelt eseménye lesz, hogy elfogadta meghívásunkat a neves kanadai családterapeuta Dr. Sue Johnson, aki az Érzelmekre Fókuszáló Terápia módszerének megalkotójaként vált világhírűvé. Internetes élő kapcsolat segítségével április 10-én (pénteken) 17 és 18 óra között tartandó plenáris előadását követően 30 perc időtartamban interaktív párbeszédre is lehetőséget teremtünk (szinkrontolmácsolás segítségével).
A jelentkezésről, a részvételi díjakról, a szállásfoglalásról és az előadás-kivonatok formai és tartalmi követelményeiről részletes információk találhatók az egyesület weboldalán (www.csaladterapia.hu).
A Vándorgyűlés helyszíne Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ - 5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4. (www.csabagyongye.com).
Az absztraktok leadási határideje: 2014. február 16.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Magyar Családterápiás Egyesület vezetősége nevében:
Kovács Miklós
elnök
RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS:
Részvételi díjakról információ IDE KATTINTVA érhető el.
Kedvezményes részvételi díj beküldésének határideje 2015. február 16.
Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.
SZÁLLÁSOK:
Szállásokkal kapcsolatos információk IDE KATTINTVA érhetők el.
ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:
Absztraktok leadásának határideje 2015. február 16. hétfő 12 óra. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)
Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.
Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.
SZOMBATI ZSÍROSKENYÉR PARTI:
Szombat most már hagyományosan este közös zsíroskenyér party lesz, az erről szóló felhívás IDE KATTINTVA található. |
|
|
|
|
Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság |
|
Szülészeti Perinatológiai és Aneszteziológiai Társaság XVIII. Kongresszusa (Szeged, 2015.04.10-11.) |
Rendezvény kezdete: 2015.04.10. | Rendezvény vége: 2015.04.11. |
Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia, Szülészet-nőgyógyászat |
Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi A u. 16-24., Hunguest Hotel Forrásban |
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/SZPAT2015 |
A Szülészeti Perinatológiai és Aneszteziológiai Társaság XVIII. Kongresszusa 2015. április 10-11-én Szegeden, Hunguest Hotel Forrásban (6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24.) kerül megrendezésre.
A kongresszus rendezője: a Szülészeti Perinatológiai és Aneszteziológiai Társaság és a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája.
További részletek és jelentkezés a rendezvény weboldalán: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/SZPAT2015
|
|
|
|
|
Magyar Osteológiai és Osteoarthrológiai Társaság |
|
3. TAVASZI ENDOKRIN TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (TETT) |
Rendezvény kezdete: 2015.04.09. | Rendezvény vége: 2015.04.11. |
Tudományos információ: Dr. Kovács László |
Munkahely neve: MH Egészségügyi Központ II. Belgyógyászati Osztály Endokrin Részleg |
Címe: , |
E-mail: kovlac5@freemail.hu |
Szervező: Kaposvári Krisztina |
Munkahely neve: New Instant Bt. |
Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41. |
Tel: 061 212-3014, 0630/221-1513 |
Fax: 061 225-0304 |
E-mail: newirendezveny@newinstant.hu |
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Széchenyi utca 16., Flamingó Wellness és Konferencia Hotel**** |
A rendezvény Web oldala: http://newinst.wix.com/3tett |
MEGHÍVÓ
3. Tavaszi Endokrin Továbbképző Tanfolyam (TETT)
2015. április 9-11. – Balatonfüred
Tisztelt Kolléganő és Kolléga!
Az MH Egészségügyi Központ II. Belgyógyászati Osztály Endokrin Részlege tisztelettel meghívja Önt, a Tavaszi Endokrin Továbbképző Tanfolyamára. Talán már mondanom sem kell, hogy új a nevünk, de céljaink változatlanok: igyekszünk átadni az endokrinológiával kapcsolatos legfrissebb ismereteket endokrinológusoknak, szakorvosjelölteknek, gyermekgyógyászoknak, nőgyógyászoknak, belgyógyászoknak, háziorvosoknak, PhD hallgatóknak (számukra is akkreditált a tanfolyam), és minden érdeklődőnek.
A korábbi évekből jól ismert Quo vadis glandula thyreoidea és Hypophysis nap programja mellett a 3. napon (Varia) változatos témájú előadásokra kerül sor, mindemellett 2 mini-symposium színesíti tanfolyamunkat. Remélem, a mellékelt program, a neves magyar és külföldi előadók felkeltik az Ön érdeklődését is.
A tanfolyam tesztvizsgával zárul; sikeres vizsga esetén kreditpont („szakmai pont”) kerül jóváírásra, amely elbírálása folyamatban van.
SZAKDOLGOZÓI Tanfolyam
A 2013-ban először megrendezett tanfolyam az endokrin munkacsoportokban dolgozó asszisztensnőknek, nővéreknek nagy sikert aratott. Ezért 2015-ben is szervezünk kurzust. Kérjük, tegyék lehetővé illetve serkentsék és támogassák, hogy érdeklődő kolléganőik részt vehessenek ezen az akkreditált, egy napos programon, hiszen az endokrin team-munka megköveteli a szakdolgozók megfelelő képzettségét is.
A részvételi díj 5000 Ft; várhatóan 20 kreditpont adható.
A TETT helyszíne 2015-ben Balatonfüreden a Flamingó Hotel; a 4****+ szálloda a tudományos programok után a relaxációs lehetőségek széles skáláját biztosítja az ott szállást foglalóknak (részletesebben: www.flamingohotel.hu).
Reméljük, részvételével Ön is hozzájárul a 3. TETT sikeréhez!
Budapest, 2014.09.05.
Üdvözlettel:
Dr. Kovács László PhD. c. egyetemi docens főszervező |
|
|
|
|
Magyar Ortopéd Társaság |
|
9th International Total Knee Arthroplasty Symposium in Kraków on the 5th to 7th of October, 2017. |
Rendezvény kezdete: 2017.10.05. | Rendezvény vége: 2017.10.07. |
Szakterület(ek): Ortopédia |
Helyszín: Poland, Krakow, |
A rendezvény Web oldala: http://totalknee.eu/ |
Topics:
1.Indication and implant selections.
2.Arthroplasty pathway wordwide.
3.Surgical techniques: bone cuts, rotational position, soft tissue balancing.
4.Blood management, pain control and rehabilitation.
5.Complications: failure analysis, infection, fractures, loosening.
6.Revision TKA and UKA
7.Patella and unicompartmental knee arthroplasty
Deadline for registration and abstract submission: : 31.08.2017
More details, online registration and abstract submission on the website: http://totalknee.eu/ >>
|
|
|
|
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
CCR Expo |
Rendezvény kezdete: 2017.10.05. | Rendezvény vége: 2017.10.06. |
Szervező: Aleiya Lonsdale Marketing Manager |
Munkahely neve: CCR Expo |
Címe: www.ccr-expo.com |
Tel: +44 (0)20 3196 4375 |
E-mail: aleiya.lonsdale@easyfairs.com |
Helyszín: United Kingdom, London, Kensington Olympia |
A rendezvény Web oldala: http://www.easyfairs.com/de/ccr-expo-2017/ccr-expo-2017/ |
CCR Expo is the UK’s leading aesthetics event and is the only meeting of its kind with a focus on bringing together both the surgical and non-surgical communities. As you're involved in the aesthetics industry, please register now - you need to be there.
Co-located with the BAAPS Annual Scientific Meeting, the ISAPS UK Symposium, the BCDG and the Practice Management conferences, CCR Expo is your must-attend event across all aesthetic disciplines.
All educational content at the event is CPD accredited. The conference sessions are delivered by leading local and international experts from both surgical and non-surgical fields, who will give best-practice advice and their take on the latest products and innovations.
Please register here for your free pass. Note that the cost to register on-the-door will be up to £90 so online registration is strongly advised.
If you have any questions, please get in touch, my contact details are below. I hope to see you in October.
Best regards,
Aleiya Lonsdale
----
CR Expo returns this year for its 5th edition on 5-6 October 2017 at London’s Kensington Olympia.
The show is the UK’s largest medical aesthetics event and is the only show to unite both the surgical and non-surgical communities.
With 2 days of FREE educational content and more than 200 companies showcasing the latest products and solutions in medical aesthetics, CCR Expo provides a dedicated platform for anyone involved in medical aesthetics to learn, knowledge-share and discover the technologies and best practices required to develop their skills, practice and business. |
|
|
|
|
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság |
|
World Live Surgery Workshop and ISHRS 25th World Congress (Prague, October 1-7, 2017) |
Rendezvény kezdete: 2017.10.01. | Rendezvény vége: 2017.10.07. |
Szakterület(ek): Plasztikai sebészet |
Helyszín: Poland and Czeh Republic, Zdroj, Prague, |
A rendezvény Web oldala: http://www.25thannual.org/ |
Meeting Dates and Location
October 1-2, 2017
World Live Surgery Workshop (Sunday-Monday) in Polanica Zdrój, Poland
This is a 2-day workshop that you may add to your main registration fee when registering for the World Congress.
October 4-7, 2017
World Congress (Wednesday-Saturday) in Prague, Czech Republic
The actual presentations will take place in:
Prague Congress Centre
5. května 1640/65, 140 21 Praha 4 – Nusle-Praha 4
Czech Republic
More details, online registration: http://www.25thannual.org/ >>
|
|
|
|
|
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság |
|
World Live Surgery Workshop and ISHRS 25th World Congress (Prague, October 1-7, 2017) |
Rendezvény kezdete: 2017.10.01. | Rendezvény vége: 2017.10.07. |
Szakterület(ek): Plasztikai sebészet |
Helyszín: Poland and Czeh Republic, Zdroj, Prague, |
A rendezvény Web oldala: http://www.25thannual.org/ |
Meeting Dates and Location
October 1-2, 2017
World Live Surgery Workshop (Sunday-Monday) in Polanica Zdrój, Poland
This is a 2-day workshop that you may add to your main registration fee when registering for the World Congress.
October 4-7, 2017
World Congress (Wednesday-Saturday) in Prague, Czech Republic
The actual presentations will take place in:
Prague Congress Centre
5. května 1640/65, 140 21 Praha 4 – Nusle-Praha 4
Czech Republic
More details, online registration: http://www.25thannual.org/ >>
|
|
|
|