Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Debreceni Aneszteziológiai Napok
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.16. Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia
Tudományos információ: Fülesdi Béla Címe: , Munkahely neve: EKHO '94 Kft Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8. Tel: 52 537 537 Fax: 52 538 538 E-mail: ekho94@t-online.hu Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink!
Idén már nyolcadik alkalommal hívjuk és várjuk az ország valamennyi pontjáról az aneszteziológia és intenzív terápia iránt érdeklődőket. Az elmúlt években sikeresen és nagy érdeklődés által övezett hagyományt tovább folytatva, idén is több tematikus előadással igyekszünk a szakma egy-egy kiemelten fontos vagy érdekes területére ráirányítani a figyelmet. Olyan interdiszciplináris programot állítottunk össze, amely az aneszteziológiában és intenzív terápiában dolgozókon kívül a belgyógyászok, gyermekgyógyászok, pulmonológusok és háziorvosok számára is fontos és korszerű szakmai információkat közvetít.
A hagyományokhoz híven idén is „Pro Anaesthesia Debreceniensis” díszoklevélben részesül egy a debreceni, illetve régió anesztéziájáért sokat fáradozó, annak fejlődését előremozdító személyiség. Idén ez a díjazott Tassonyi Edömér Professzor úr lesz.
Új kezdeményezésként a régió tudományos műhelyében készült PhD munka bemutatását tervezzük, idén ez Nagy Géza Főorvos úr munkája lesz.
A rendezvényen kiemelt témák lesznek a szepszis és folyadékterápia aktuális kérdései, az optimális intra és perioperativ lélegeztetési stratégiák, néhány speciális perioperativ probléma megbeszélésre kerül sor. Bízunk benne, hogy nagy érdeklődésre tart majd számot a kritikus állapotú betegek izomgyengeségére és annak kezelésére vonatkozó szekció és a gyermekaneszteziológiai szekció is. A képalkotó diagnosztika alkalmazása szakmánkban egyre nagyobb teret hódít, ezért szükségesnek éreztük, hogy erről is elhangozzék összefoglaló. A neves előadói gárda- úgy érezzük- garanciát nyújt arra, hogy ismét kiváló szakmai színvonalú három napot tölthetünk majd együtt.
A rendezvény szervezői tartalmas társasági programmal, a szokásos jó hangulatú fogadással, a cívisváros pedig hagyományosan meleg vendégszeretetével és épülő-szépülő környezetével hívja és várja Önöket.
Dr. Fülesdi Béla
egyetemi tanár
DEOEC AITT
Jelentkezés és regisztráció:
EKHO 94 Kft
Fax: 06-52-538538
ekho94@t-online.hu
A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Ortopéd Társaság FNO elméleti és gyakorlati alkalmazása – térítésmentes képzés Zalaegerszegen
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.22. A rendezvény Web oldala: http://www.gurulo.hu 2010. októberében a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja térítésmentes, 4 napos akkreditált képzést tart „Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása) elméleti és gyakorlati alkalmazása” címmel. Az FNO használata segít abban, hogy a vizsgálatok során ne a kiesett, hanem a meglévő funkciókra és képességekre, valamint a környezet szerepére fókuszáljunk. Ez a szemlélet és az FNO használata Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít, így pl. ezt a módszert alkalmazzák a megváltozott munkaképesség felmérésében, valamint hasznos eszköznek bizonyult a mozgássérült emberek komplex rehabilitációjában is. Az FNO könyv ajánlásával összhangban az osztályozás használatához megfelelő jártasság megszerzése javasolt. A képzésen résztvevők megismerhetik az FNO elméleti hátterét, kódolási és minősítési szabályait, gyakorlatát. Önállóan képesek lesznek a megfelelő kódok kiválasztására és minősítésére. A felhasználók igényeihez alkalmazkodó kerekesszék kiválasztás elméleti és gyakorlati szempontjaiba is betekintést kapnak. A képzés helyszínei és időpontjai: 1.) 2010. október 14-15. (csütörtök, péntek) Kiskondás Étterem , 8900-Zalaegerszeg, Hock János u.53. 2.) 2010. október 21-22. (csütörtök, péntek) Arany Bárány Hotel, 8900 - Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Jelentkezési határidő: 2010. október 11. További részletek, valamint a jelentkezéssel kapcsolatos információk a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatók. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Pszichiátriai Társaság 'ELME MATER' 2010/II. félév
Rendezvény kezdete: 2010.10.13.Rendezvény vége: 2010.11.01. Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Új Klinikai Tömb, földszinti tanterem A rendezvény Web oldala: http://www.szote.u-szeged.hu/psych/rendframes.html A Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja (Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése, CME)' E L M E M A T E R ' 2010/II. félév
2010. október 13. Állati Elme Mater: Mozgóképes ízelítő az állati viselkedésfarmakológia módszereiből Ea: Dr.Lévay György tudományos főmunkatárs (Richter Gedeon Gyógyszergyár, Budapest)2010. november 10. Történelmiség és tört-értelmiség: Itt nem élned, hanem halnod kell Ea: Prof.Dr.Zinner Tibor főosztályvezető (Legfelsőbb Bíróság, Budapest)2010. december 08. Kognitív remediáció Ea : Dr.Kovács Zoltán Ambrus c.egyetemi docens (SZTE Pszichiátriai Klinika, Szeged)2011. január 12. Ki kivel van? Közvetett következtetések és előrejelzett vonatkozások szkizofréniában Ea: Dr.Must Anita egyetemi tanársegéd (SZTE Pszichiátriai Klinika, Szeged)
A rendezvények időpontja: a hónap 2. szerdája, délután 14.30 óra. Az előadások várható időtartama a vitával együtt: 2 óra. Szervező: Dr.Szendi István, T: (62)-545-942, Fax: (62)-545-973 A továbbképző program előadásainak témái és időpontjai elérhetők interneten.
Magyar Dermatológiai Társulat EADV/ESDR Summer School 2014: Bioinformatics in skin research
Rendezvény kezdete: 2014.07.28.Rendezvény vége: 2014.08.01. Munkahely neve: EADV Belgium Office Tel: +32 2 650 00 90 Fax: +32 2 650 00 98 E-mail: Fostering@eadv.org Helyszín: Finnország, Helsinki, A rendezvény Web oldala: http://www.eadv.org/fostering-courses/current-residents-courses/summer-school-bioinformatics-for-skin-research/ 5th EADV/ESDR Summer School: Bioinformatics in skin research
Introduction
The course is primarily aimed at dermatology residents/trainees who have an interest in pursuing research but have not yet undertaken a substantive block of research time. The course is designed to be “hands-on” with a significant practical element, introduction to relevant research techniques as well as seminars and lectures. In addition, participants are encouraged to present a journal club or a research presentation.
Faculty
This course is delivered to young doctors by experts on each topic. These experts are world renowned and have largely published on their topic.
Course chairs: Nick Reynolds, Antti Lauerma.
Speakers: Erwin Tschachler, Dario Greco, Nick Reynolds, Samuel Myllykangas, Petri Auvinen, Kerstin Steinbrink, Eija Korpelainen, David Kesell
Who should attend?
EADV or ESDR junior members and non EADV/ESDR junior members that are registrars/residents/trainees
General information
Number of places: 25
Course language: English
Application deadline: 28 April 2014 Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság ESPRAS 2014 (Edinburgh, 2014. július 6-11.)
Rendezvény kezdete: 2014.07.06.Rendezvény vége: 2014.07.11. Szakterület(ek): Plasztikai sebészet
Helyszín: Edinburgh, A European Society of Plastic, Reconstructive and Aesthetic Surgery 2014. július 6-11. között Edinburghben tartja 12. Konferenciáját.
További részletes információk: www.espras2014.org
Kedvezményes jelentkezés határideje: 2014.04.30.
Absztraktbejelentési határidő: 2014.05.02.
Fő témák:
Abdominal Wall and Pelvis
Aesthetic
Basic Science
Breast
Burns
Cleft Lip and Palate
Congenital Craniofacial
Ear Reconstruction
Enhancing Service Delivery
Facial Palsy
General Plastic Surgery, Body Contouring and Post Bariatric Surgery
Head and Neck and Adult Craniofacial
Hypospadias, Perineum and Transgender Surgery
Lasers and Intense Pulsed Light
Lasers and Non Surgical Aesthetic Intervention
Lower Limb including Trauma
Microsurgery
Military Surgery
Paediatric Surgery
Skin Cancers and Sarcoma
Training, Education and Regulation in UK & Europe
Upper Limb and Hands