Magyar Gyermekorvosok Társasága Fiatal Gyermekgyógyászok IX. Konferenciája
Rendezvény kezdete: 2010.02.12.Rendezvény vége: 2010.02.14. Helyszín: Balatonvilágos, Hotel Frida Family A Fiatal Gyermekgyógyászok IX. Konferenciája 2010. február 12-14-én kerül megrendezésre Balatonvilágoson, a Hotel Frida Family-ban.
Az ezredforduló elején, 2002-ben néhány fiatal gyermekorvos Budapesten, a II. Sz. Gyermekklinikán úgy gondolta, hogy legyen egy olyan fórum, ahol évente egyszer összegyűlünk, érdekes eseteket mutatunk be. Azóta a rendezvény sokat változott, az esetismertetések mellett kutatási témák is szerepelhetnek, párhuzamos szekciók, szimpóziumok, a „tapasztaltabb generáció” üléselnöksége és az előadások díjazásának jogköre lett jellemző az elmúlt évekre. Ez egyáltalán nem baj, de szeretnénk néhány momentumban visszahozni a „régi időket”.
Az adott szekción belül nem az üléselnökök, hanem a hallgatóság döntene a legjobb előadóról. A kongresszus idejének bővítésével talán lehetőség nyílik arra, hogy nem kell párhuzamos szekciókat tartani. Szeretnénk az eseteket interaktívvá tenni, vagyis az előadónak a prezentációjában 2 olyan differenciáldiagnosztikai kérdést és lehetséges válaszokat kell megadni, amit a hallgatóság egy szavazógép segítségével megválaszol.
A kongresszus kreditpont szerzési lehetőség is egyben.
Kérjük, a kitöltött jelentkezési lapot 2010. január 10-ig küldje el Veres Emese vagy Tihanyi Barbara részére a Mis & Bos Kft. címére: 1149 Budapest, Pillangó park 12/d., vagy faxon a 06/1/223-2554-es számra, vagy e-mail-en az info@misandbos.hu címre.
A jelentkezési lap és az első értesítő elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Programfüzet (előadáskivonatokkal) >> Kapcsolódó dokumentumok (3)
Magyar Sebész Társaság A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó Sebészet: Vallás és orvostudomány, bioetika aktuális kérdései
Rendezvény kezdete: 2010.02.11.Rendezvény vége: 2010.02.11. Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78/a., SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika Tanterme Az I. sz. Sebésezti Klinika szervezésében, az előző félévben tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel, új tematikával indítunk kurzust "A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó sebészet" címmel.
Az előadássorozat célja, hogy a sebészet tárgykörébe tartozó határterületi klinikai problémákat mélyebb tartalommal töltse meg, új ismertekkel egészítse ki. Graduális és posztgraduális képzésben résztvevő hallgatókat, kollégákat egyaránt szeretettel várunk kéthetente, a csütörtök esti együttgondolkodáson!
Lehetőséget szeretnénk teremteni a kutatás és klinikum iránt érdeklődőknek egyaránt, hogy a választott tudományterületükön és klinikai érdeklődésükön kívül más diszciplínák eredményeivel is megismerkedjenek, illetve szintetizálni akarjuk az egyes témakörökhöz kapcsolódó ismereteket. Ezúttal is az egyes témák legelismertebb szakértőit kértük fel szakterületük bemutatására.
A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó Sebészet 2009/2010 II. félév
Helyszín és időpont : Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 1082, Budapest Üllői út 78. Tanterme, 17:00-19:00
2010. február 11.
Vallás és orvostudomány, bioetika aktuális kérdései.
- Pajor András teológus, Keresztény Kulturális Akadémia, Szent Lélek Plébánia
- Dr. Harsányi László egyetemi docens, SE I. sz. Sebészeti Klinika
További Információ a kurzus vezetőjénél:
Dr. Szijártó Attila
Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
1082, Budapest Üllői út 78.
+36-20-825-89-25
E-mail: szijartoattila@gmail.com
Magyar Tüdőgyógyász Társaság Beltéri Levegő Konferencia és Emlékülés Dr. Novák Ervin Károly tiszteletére
Rendezvény kezdete: 2010.02.11.Rendezvény vége: 2010.02.11. Szervező: Dr. Magyar Donát, Bálintfy Katalin Címe: 1097 Buadpest, Gyáli út 2-6. Tel: 06 (1) 476 1215 Fax: 06 (1) 476 1215 E-mail: igazgatosag@oki.antsz.hu Helyszín: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2., Országos Környezetegészségügyi Intézet, T-épület Jelentkezési határidő: 2010. február 4. A meghívó a "Kapcsolódó dokumentumok" alól tölthető le.
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság ISAPS Course Monaco - Live Plastic Surgery
Rendezvény kezdete: 2019.11.07.Rendezvény vége: 2019.11.09. Helyszín: Monaco, Monte Carlo, A rendezvény Web oldala: https://www.euromedicom.com/lps/en/participants/about-isaps-course-monaco.html For the 1st year of the program, ISAPS COURSE MONACO will be dedicated to facial rejuvenation.
More findings and understanding of the facial anatomic architecture and the evolution of surgical technique have altered the landscape of surgical practice of the aging of the face and neck.
Different advanced techniques will be addressed for a better care of the area with a long-term result.
For two and a half days, the world’s specialists in the sphere of facial plastic and aesthetic surgery will teach, debate and demonstrate their knowledge in LIVE.
We promise you that ISAPS COURSE MONACO - Live Plastic Surgery will be an exceptional event.
Early bird registration: Before 31/07/2019
More information on the website
Magyar Nephrologiai Társaság 18th Annual Conference on Pediatric Urology and Nephrology Care
Rendezvény kezdete: 2019.11.04.Rendezvény vége: 2019.11.05. Szakterület(ek): Gasztroenterológia, Gyógyszertan, klinikai farmakológia, Onkológia, Hipertónia, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Urológia, Nephrologia, Sebészet, Transzplantációs medicina, Allergológia, klinikai immunológia, Radiológia, Diabetológia, Belgyógyászat, Érsebészet, Szülészet-nőgyógyászat, Gyermekgyógyászat
Tudományos információ: Tharani R Címe: United Kingdom, London, Tel: +442037691778 E-mail: annualnephrology@pulsusevents.org Szervező: Tharani R Címe: United Kingdom, London, Tel: +442037691778 E-mail: annualnephrology@pulsusevents.org Helyszín: Japan, Radisson Hotel Narita A rendezvény Web oldala: https://pediatricnephrology.cmesociety.com/ 18th Annual Conference on Pediatric Urology and Nephrology Care invites all the Pediatrics, Urology, Nephrology and other related students & professionals to gather for the grand meet up at Radisson Hotel Narita, Tokyo, Japan on November 18-19, 2019. We welcome your participation in this conference. Should you, in addition, desire to present your research, unique technique or clinical experiences, kindly submit us your abstract. This can be done by sending to the attention of the scientific committee at https://pediatricnephrology.cmesociety.com/abstract-submission The Abstracts of the conference will be published in the Conference Proceedings as well as Selected papers published in Journal of Nephrology & Renal Diseases. Download brochure https://pediatricnephrology.cmesociety.com/conference-brochure
Magyar Gyermekorvosok Társasága 2nd World Congress on Pediatrics and Child Care
Rendezvény kezdete: 2019.11.04.Rendezvény vége: 2019.11.05. Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Tudományos információ: Beatriz Renee Címe: Portugal, E-mail: renee@pediatrics2019.org Szervező: Beatriz Renee Címe: Portugal, E-mail: renee@pediatrics2019.org Helyszín: Portugal, Porto, Portugal A rendezvény Web oldala: https://www.pediatricsconference.org/ After the overwhelmed success of 1st edition of Pediatrics & Child Care 2018 Congress which was held in Valencia, Spain during April 23-25, 2018, we are proudly announcing 2nd Edition of Pediatrics & Child Care during November 04 - 05, 2019 at Porto, Portugal.
Pediatrics & Child Care 2019 is the best platform for Pediatrics professionals, researchers, students, and healthcare industrialists to meet and share their creative ideas and thoughts for the children health and smile. The congress focus on important topics with 30 scientific sessions including trendy concepts like child support mobile technology, drug addiction in teenagers, Social Pediatrics, side effects of anesthesia and Support for transgender youth.
Do not miss best Keynote lectures, Plenary talks, Workshops, and Networking tour.
We cordially invite you all to take part in Pediatrics and Child Care 2019!