Magyar Reumatológusok Egyesülete MRE Ifjúsági Fórumának Vándorgyűlése
Rendezvény kezdete: 2010.12.03.Rendezvény vége: 2010.12.04. Helyszín: 2625 Kóspallag-Nagyírtáspuszta, Szent Orbán Erdei Wellness Hotel**** Ebben az évben december 34. között szervezzük a Reumatológiai Ifjúsági Fórumot.
A konferencia helyszíne a Szent Orbán Erdei Wellness Hotel**** (2625 Kóspallag-Nagyírtáspuszta, Pf. 1) lesz.
Szeretettel várunk minden 40 év alatti reumatológus rezidens, szakorvosjelölt vagy szakorvos kollégát, aki Magyarországon dolgozik és tagja a Magyar Reumatológusok Egyesületének.
A konferencia regisztrációs díja 10.000 Ft.-, amit a jelentkezési lap kitöltésével egyidőben kérünk postautalványon feladni (cim: Dr. Pósánné Király Gabriella, DEOEC Reumatológiai Tanszék, 4012 Debrecen, Pf. 104).
Az utalványra a feladó nevét és az Ifjúsági Fórum 2010-et kell feltüntetni.
A regisztrációs díjat minden résztvevő a konferencia helyszínén, vagy esetleges lemondás esetén egy héttel a konferencia kezdetéig teljes egészében visszakapja. Ezzel szeretnénk javítani a konferenciára jelentkezők és a tényleges résztvevők arányát. Így a korábbi évekhez hasonlóan minden résztvevő számára továbbra is ingyenes az Ifjúsági
Fórum.
Szeretnénk minden jelentkező számára lehetőséget biztosítani a részvételre és előadás tartására is. A végleges tudományos programot a beküldött absztraktok ismeretében alakítjuk ki.
Tervezett főbb témák: molekuláris reumatológia, gyulladásos reumatológiai betegségek, immunmoduláció, osteoporosis, degeneratív mozgásszervi kórképek, rehabilitáció és fizioterápia.
Várjuk esettanulmányokból, klinikai, vagy laboratóriumi kutatási eredményeitekből, vagy bármely reumatológiai téma irodalmi feldolgozásából készült előadásösszefoglalóitokat.
Kérjük, küldjetek minél többen ebben az évben is absztraktokat, a legjobb előadók idén is értékes díjakat kapnak! Az absztraktokat a korábbi gyakorlatnak megfelelően a Magyar Reumatológia című folyóiratban szeretnénk közölni. A tudományos programok mellett természetesen
idén is lesznek izgalmas társasági programok.
A jelentkezés és az absztrakt beküldési határideje: 2010. november 3.
A kapcsolódó dokumentumban elérhető regisztrációs és jelentkezési lapot kérjük, küldjétek el Dr. Szántó Sándor részére, e-mail: szanto.sandor@med.unideb.hu (tárgyként jelöljétek meg: Ifjúsági Fórum 2010).
Kérjük, hogy az absztraktokat a jelentkezési lappal egyidőben küldjétek!
Terveink szerint a konferencia december 3-án délelőtt kezdődik és szombaton kora délutánig tart. A jelentkezési lapon jelezzétek étkezés-, illetve szállásigényeiteket. Kétágyas szobákat és apartmanokat
foglalunk, ezért kérjük, jelöljétek meg, hogy kivel osztanátok meg szívesen szobátokat.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, találkozzunk az Ifjúsági Fórumon!
Dr. Nagy György, Dr. Szántó Sándor, Dr. Juhász Péter Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Reumatológusok Egyesülete Fájdalomcsillapítás az orvosi gyakorlatban mindennapos és ritkábban alkalmazott eljárások - továbbképző tanfolyam (Budapest, 2010.12.03.)
Rendezvény kezdete: 2010.12.03.Rendezvény vége: 2010.12.03. Helyszín: 1023 Budapest, Ürömi u. 56., MRA Székház Fájdalomcsillapítás az orvosi gyakorlatban mindennapos és ritkábban alkalmazott eljárások a Magyar Reumatológia Haladásáért Alapítvány 1 napos konferenciás továbbképzése reumatológus szakorvosok és szakorvosjelöltek számára Dr. Fazekas Gábor PhD. szervezésében.
Hely: Bp. 1023 Ürömi u. 56.
Időpont: 2010. december 3. péntek
Program:
9.30 - 10.00 Érkezés, regisztrálás
10.00 - 11.00 Mi a fájdalom?
Dr. Fazekas Gábor PhD. osztályvezető főorvos
Szent János Kórház, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
11.00 - 12.00 Gyógyszerek és idegblokádok szerepe a fájdalomcsillapításban
Dr. Embey-Isztin Dezső főorvos
Országos Onkológiai Intézet
12.00 - 13.00 A fájdalom magatartásorvoslásbeli vonatkozásai
Dr. Réthelyi János PhD. egyetemi adjunktus
SE ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
13.00 - 13.30 Ebédszünet
13.30 - 14.30 Relaxációs módszerek a fájdalomcsillapításban
Dr. Zsombok Terézia PhD. tanszéki orvos
SE ÁOK Pszichológiai Tanszék
14.30 - 15.30 Válltáji fájdalom féloldali bénult betegeknél pathomechanizmus és terápia
Dr. Boros Erzsébet osztályvezető főorvos, OORI
15.30 - 16.30 Oszteoporotikus csigolyatörés okozta fájdalom vizsgálati és kezelési stratégia
Dr. Trócsányi Márta reumatológus
Szent János Kórház, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
16.30 - 17.00 Tesztírás, megbeszélés
A továbbképzésen résztvevők 16 kreditpontot kapnak.
Részvételi díj: 3.000.- Ft
Várjuk részvételét fenti programunkon!
Jelentkezni lehet:
A Magyar Reumatológia Haladásáért " Alapítvány
1023 Budapest Ürömi u. 56.
Tel.: 326-3396 Fax: 335-0876
E-mail: mra@reumatologia.hu
Magyar Sebész Társaság Szabolcs Zoltán emlékülés: gyomordaganat korszerű sebészete (Budapest, 2010.12.09.)
Rendezvény kezdete: 2010.12.09.Rendezvény vége: 2010.12.09. Szakterület(ek): Sebészet
Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika tanterme A "Szabolcs Zoltán emlékülés: gyomordaganat korszerű sebészete" 2010. december 9-én csütörtökön, 16:00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Semmelweis Egyetem I.sz. Sebészeti Klinika szervezésében.
Helyszín: I.sz. Sebészeti Klinika tanterme
1082 Budapest, Üllői út 78.
Üléselnökök: dr.Harsányi László, dr.Márkus Béla
Program:
16:0016:10 Dr. Kupcsulik Péter egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinika)
Köszöntő, bevezető
16:1016:30 Dr. Jónás Attila klinikai orvos (Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinika)
Szabolcs Zoltán élete és munkássága
16:3016:45 Dr. Márkus Béla o.v. főorvos (Markusovszky Kórház, Szombathely)
A gyomor-sebészet története a Markusovszky Kórházban
16:4517:05 Dr. Horváth Örs Péter. egyetemi tanár (Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Klinika)
Szemléletváltás a gyomordaganatok sebészi onkológiai megközelítésében
17:0517:20 Dr. Lukovich Péter egyetemi adjunktus (Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinika)
Mérsékelten minimálisan invazív eljárások a gyomor sebészetében
17:2017:40 Dr. Bezsilla János főorvos (BAZ Megyei Kórház Sebészeti Osztály)
Minimálisan invazív gyomorműtétek osztályunkon
17:4018:00 Dr. Bodoky György egyetemi magántanár (Szent László Kórház Onkológiai Osztály)
Malignus gyomorfolyamatok perioperativ onkológiai kezelése
18:00 Vita, büfé
Magyar Dermatológiai Társulat Magyar Dermatológiai Társulat 83. Nagygyűlése és IX. Dermato-Pharma Szakkiállítás 2010
Rendezvény kezdete: 2010.12.09.Rendezvény vége: 2010.12.11. Szakterület(ek): Onkológia, Bőrgyógyászat
Tudományos információ: Dr. Szegedi Andrea, egyetemi docens Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Tel: 52/ 255-602 Fax: 52/ 255-736 E-mail: aszegedi@dote.hu Szervező: Bagdi Károly ügyvezető igazgató Munkahely neve: Convention Budapest Kft. Címe: H-1461 Budapest, Pf: 11., weboldal: http://www.convention.hu, Tel: 06-1-2990184, -85, -86 Fax: 06-1-2990187 E-mail: kbagdi@convention.hu Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., SOTE NET (Nagyvárad téri Elméleti Tömb) A rendezvény Web oldala: http://www.derma.hu Tisztelt MDT tagok! Kedves Doktornő / Doktor Úr!
A Magyar Dermatológiai Társulat Elnöksége a decemberi kongresszusra történő kedvezményes regisztráció lehetőségét meghosszabbította 2010. október 20-i határidővel.
Október 20-án 24.00 h utána jelentkezés esetén a regisztrációs díj mértéke a kedvezményes 12.500 Ft-ról 30.000 Ft-ra emelkedik.
Kérjük mindazon tagtársakat, akik szeretnének részt venni a rendezvényen, küldjék el a kitöltött regisztrációs lapot, hogy a kedvezményes regisztrációs díjon vehessenek részt a kongresszuson.
On-line a www.convention címen jelentkezhetnek:
http://www.convention.hu/conferences/customreg/formMDT83hu.html
Kedves Kollégák!
Az MDT Vezetősége nevében szeretettel köszöntünk minden Társulati Tagot!
A 2010-es év eseményekben, rendezvényekben gazdagnak ígérkezik. A sikeres tavalyi nagygyűlésünk után ebben az évben sor kerül a DUDG konferenciára, valamint a gyermek-bőrgyógyászati és a kozmetológiai konferenciára. Ismét csatlakozunk az európai Melanoma Nap rendezvényeihez, és részt veszünk a Pikkelysömör Világnap szervezésében is (részletesen mindezekről a www.derma.hu weboldalon olvashatnak). Ennek a szakmai programokban gazdag évnek lesz a betetőzése az 1928 óta hagyományosan decemberben megtartott nagygyűlésünk, mely idén december 9-11 között, újra a Nagyvárad téren lesz megtartva.
A 2010-es év a választások éve is. Az ez évi nagygyűlésen az MDT Tisztségviselőinek, Vezetőségének megválasztására is sor kerül. A jelenlegi ciklus két évet foglal magában, de a következő Vezetőség megbízatása már 3 évre szól. Arra kérünk mindenkit, hogy vegyen részt a választáson, így vállalva felelősséget a bőrgyógyászok szakmai szervezetének működéséért.
Az ez évi nagygyűlés kiemelt témái az immunológia allergológia, valamint az onkológia lesznek. Szívesen fogadjuk az érdekes eseteket, előadásokat a nagygyűlésre, melyet hagyományosan magas pontszámmal ajánlunk figyelmükbe.
Szeretettel várjuk Önöket az MDT nagygyűlésen.
Debrecen, 2010. február 23.
Kemény Lajos
az MDT elnöke
és
Szegedi Andrea
az MDT főtitkára
A kapcsolódó dokumentumok között található értesítőben további információt találnak rendezvényünkről.
Kérjük, hogy a tájékoztatás és információáramlás felgyorsítása végett a regisztrációs lapon legyen szíves megadni e-mail címét, mert ezentúl a levelezés és az értesítések kiküldése kizárólag elektronikus úton történik. E-mail címét csak és kizárólag a kongresszusi levelezés céljából használunk.
Kongresszusi naptár:
-értesítés és abstract felhívás postázása: 2010. április 30.
-tudományos összefoglalók visszaküldése: 2010. szeptember 5.
-értesítés az előadások elfogadásáról: 2010. szeptember 20.
-kedvezményes regisztráció a Társaság tagjainak: 2010. október 20.!
-végleges program postázása: 2010. november 10.
-a Magyar Dermatológiai Társulat 83. Nagygyűlése: 2010. december 9-11. Kapcsolódó linkek (1)
Kapcsolódó dokumentumok (7)
Magyar Pszichiátriai Társaság Fiatal Pszichiáter Vezetők Fóruma tudományos konferenciája
Rendezvény kezdete: 2010.12.09.Rendezvény vége: 2010.12.09. Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Helyszín: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a, MPT Székház A Fiatal Pszichiáter Vezetők Fóruma ezúton meghívja Önt első tudományos konferenciájára.
Időpont: 2010. december 9. 14 óra
Program:
Üléselnök: Dr Osváth Péter, Dr. Kárpáti Róbert
14.00-14.10. Megnyitó - Dr. Kurimay Tamás -az MPT elnöke
14.10-14.40. Prof. Dr. Tringer László: A hazai intézményrendszer átalakulása a nemzetközi tapasztalatok vonatkozásában
14.40-15.10. Dr. Váradi Enikő: Pszichiátriai rehabilitáció lehetőségei gondozói keretek között
15.10-15.40. Dr. Osváth Péter: Az emberélet útjának felén - Kultúra-hivatás-identitás
15.40-16.10 Dr. Kárpáti Róbert: Pszichiáter-pszichiátria-média
16.10-16.30 Hozzászólások, tesztírás.
Az előadásokat tesztírás követi - a konferencia utóakkreditált.
Tisztelettel:
Dr. Kárpáti Róbert
A Fiatal Pszichiáter Vezetők Fórumának Elnöke
Magyar Immunológiai Társaság DDG Kompakt 2012
Rendezvény kezdete: 2012.02.24.Rendezvény vége: 2012.02.25. E-mail: ddgkompakt@mci-group.com Helyszín: Németország, Berlin, A rendezvény Web oldala: https://b-com.mci-group.com/ DDG (Deutsche Dermatologische Gesellschaft)
Liebe Kolleginnen und Kollegen,
es ist sicherlich nicht Ihrer Aufmerksamkeit entgangen, dass die Deutsche Dermatologische Gesellschaft mit DDG KOMPAKT ein modernes Tagungsformat zu einem Spezialthema erstmalig am 24.25.02.2012 in Berlin im Hotel MARITIM Berlin-Tiergarten anbieten wird. Aufgrund zahlreicher Rückfragen aus dem Kollegenkreis und der fördernden Industrie dürfen wir Sie heute nochmals kurz darüber informieren, dass die 1. DDG KOMPAKT der gesamten Allergologie gewidmet sein wird.
Eingebettet sind die Vortragsthemen in ein interessantes und thematisch passendes Workshop-Programm. Satellitensymposien zum Thema Psoriasis bzw. Aktinische Keratosen werden die Tagung begleiten. Überschneidungen werden im wissenschaftlichen Programm vermieden, die Hauptthemen in Plenarvorträgen angeboten und die Inhalte der Referate mit Schlüsseldias zur Tagung überreicht.
Hiermit wird es Ihnen möglich sein, das gesamte Thema der Allergologie von ausgesuchten Experten aus unserem Fach kompakt präsentiert zu bekommen. Die Zielsetzung von DDG KOMPAKT liegt darin, thematisch ausgewählte Spezialgebiete auf höchstem Niveau zu präsentieren.
Wir hoffen sehr, dass Sie dieses attraktive Fortbildungsangebot annehmen und zahlreich am 24./25. Februar 2012 nach Berlin kommen.
Prof. Dr. med. R. Stadler
Präsident
Prof. Dr. med. R. Kaufmann
Generalsekretär
Magyar Dermatológiai Társulat DDG KOMPAKT 2012
Rendezvény kezdete: 2012.02.24.Rendezvény vége: 2012.02.25. Helyszín: Németország, Berlin, A rendezvény Web oldala: http://www.derma.de/de/fuer-aerzte/1-ddg-kompakttagung-2012/ Sehr geehrte Kolleginnen und Kollegen,
am 24. und 25. Februar 2012 findet die erste DDG KOMPAKT statt!
Erstmalig über zwei Tage wird Ihnen zeitsparend und praxisnah Spezialwissen innerhalb einer sich modern darstellenden medizinischen Fachgesellschaft geboten. Die Kompakttagung wird alle zwei Jahre im Wechsel zur traditionsreichen DDG-Tagung zuerst in Berlin und danach an wechselnden Kongressorten stattfinden.
Melden Sie sich jetzt an und profitieren Sie noch bis zum 01.12.2011 vom Frühbucherrabatt (Online-Anmeldung hier >> ).
Thematisch ausgewählte Spezialgebiete auf höchstem Niveau
Freuen Sie sich auf Plenarvorträge ausgewiesener Experten, die den letzten Stand und Visionen zur Forschung, Diagnostik und Therapie wiedergeben.
Schwerpunktthema: Allergologie
Unser erstes Schwerpunktthema ist die Allergologie. Die Inhalte reichen über das atopische Ekzem, Kontaktallergien, Berufsdermatosen, Inhalationsallergien, Arzneimittelreaktionen, Nahrungsmittelallergien bis hin zur Urtikaria. Neueste Daten zur Epidemiologie, Diagnostik Epidemiologie, Diagnostik und Therapie werden im überschaubaren Zeitrahmen vermittelt. Außerdem setzen wir uns mit dem Sensibilisieren des öffentlichen Interesse für Prävention, Früherkennung und Versorgungsforschung auseinander.
Wissenschaftliche Workshops und Mittagsseminare
Vertiefen Sie Ihr Wissen und erwerben Sie neue Qualifikationen durch unsere Workshops! Ein umfangreiches Angebot wartet auf Sie. Mittagsseminare der pharmazeutischen Industrie zu aktuellen Entwicklungen runden das Programm ab.
Besuchen Sie uns auf http://www.derma.de/de/fuer-aerzte/1-ddg-kompakttagung-2012/ und finden Sie alle wichtigen Informationen und das Vorprogramm auf einen Blick!
Kontakt:
MCI Berlin steht Ihnen als langjähriger Partner der DDG für organisatorische Fragen zur Verfügung, per E-Mail ddgkompakt@mci-group.com oder telefonisch unter 0 30 / 2 04 59-0.
Magyar Radiológusok Társasága ECR 2012
Rendezvény kezdete: 2012.03.01.Rendezvény vége: 2012.03.05. Helyszín: Ausztria, 1220 Bécs, Bruno-Kreisky-Platz 1, Austria Center Vienna A rendezvény Web oldala: http://www.myesr.org/cms/website.php?id=/en/ecr_2012.htm ECR is the annual meeting of the ESR. It is a trend-setting, dynamic and service-oriented congress, well-known as one of the most innovative meetings within the scientific community, embedded in a unique and inspiring ambience.
--------------------------------------------------------------------------------
ECR is the annual meeting of the ESR. It is a trend-setting, dynamic and service-oriented congress, well-known as one of the most innovative meetings within the scientific community, embedded in a unique and inspiring ambience.
Magyar Pszichiátriai Társaság 20th European Congress of Psychiatry
Rendezvény kezdete: 2012.03.03.Rendezvény vége: 2012.03.06. Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Helyszín: Csehország, Prága, A rendezvény Web oldala: http://www2.kenes.com/epa/Pages/home.aspx Network and exchange knowledge with psychiatrists from all specialties at the 20th European Congress of Psychiatry. As per its theme, gBeyond Diversity, Towards Harmony,h this high-level psychiatry congress will unite diverse groups of specialists from many countries and cultures to share experiences, network, and to explore together the most important aspects of diagnosis, research and treatments in psychiatry and neuropsychiatry fields today. Join us in Prague is the Magical City of Bridges, the City of One Hundred Spires, and the Heart of Europe!