| |
| Magyar Radiológusok Társasága |
|
| 14th Congress of the World Federation of Interventional and Therapeutic Neuroradiology (Budapest, 2017.10.16-19.) |
Rendezvény kezdete: 2017.10.16. | Rendezvény vége: 2017.10.19. |
| Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Radiológia |
| Helyszín: 1051 Budapest, Pesti Vígadó, Vígadó tér 2. |
| A rendezvény Web oldala: http://www.wfitn2017.hu/ |
Tisztelt Kollégák, kedves Barátaim,
Mint arról bizonyára már értesültetek, a Neurointervenciós Világszövetség 2017. október 16-19. között Budapesten rendezi XIV. Kongresszusát (http://www.wfitn2017.hu >>).
A hazai neurointervenció maroknyi lelkes csapata mindig is igyekezett aktivan részt venni ezen a fórumon, a világ bármely távoli zugában került is sorra. Most azonban kivételes lehetőség kinálkozik arra, hogy a szélesebb szakmai közönség is megismerkedhessék a neurointervenció rohamosan gyarapodó lehetőségeivel, álljon bár érdeklődése középpontjában az akut stroke, az idegrendszeri érmalformációk, vagy épp a gerinc betegségeinek képvezérelt, minimálisan invaziv kezelése.
Annak érdekében, hogy minél több hazai résztvevőt láthassunk vendégül, Magyarországon dolgozó kollégáink számára kedvezményes részvételi dijat biztosítunk 50 000,- Ft értékben, támogatónk az OTP Bank és a Sántha Kálmán Alapítvány segítségével.
A kedvezményezettek létszáma korlátozott, azokat érkezési sorrendben osztjuk el, ezért kérjük mihamarabb regisztráljatok a http://www.wfitn2017.hu/registration/ >> oldalon.
Kérjük, hogy a regisztráció során a “Registration fee / Note” mezőbe irjátok be:
“Kedvezményezett magyar résztvevő”
Ugyanitt várjuk minél nagyobb számban abstraktjaitokat is a közelgő, május 15-i határidőig!
Az októberi viszontlátásig üdvözölnek a szervezők:
Szikora István
WFITN2017 President,
Kulcsár Zsolt
Vice President, WFITN 2017
|
|
|
 |
| |
| Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság |
|
| Német-osztrák-svájci-magyar Érsebészeti Szimpózium (Ausztria, 2017.10.14.) |
Rendezvény kezdete: 2017.10.14. | Rendezvény vége: 2017.10.14. |
| Szakterület(ek): Belgyógyászat, Sebészet |
| Helyszín: Ausztria, St. Wolfgang |
Kedves Kollégák!
Trubel és Hölzenbein professzor szívélyes meghívására hívjuk föl a figyelmet.
A 28 éve megrendezésre kerülő Német-osztrák-svájci-magyar Érsebészeti Szimpózium idén október 14-én az osztrák St. Wolfgangban kerül megrendezésre.
A magyar és német érsebészet úttörői által alapított, 2 évente megrendezésre kerülő rendezvénynek felváltva Németország, Ausztria és Magyarország ad otthont.
Az üléssorozat során aktuális érsebészeti témák kerülnek napirendre. A tudományos eszmecsere mellett különös hangsúlyt fektetnek a személyes és baráti kapcsolatok ápolására is a hangulatos környezetben.
A 2017-es szimpózium is közvetlenül az Osztrák Érsebészeti Társaság éves gyűlését követően kerül megrendezésre, amelyre szintén szeretettel várják Önöket.
A magyarországi kollégáknak mindkét rendezvény látogatása díjmentes.
Várjuk az érdeklődők jelentkezését.
Információért kérem, forduljanak a szervező Trubel professzor úrhoz az alábbi elérhetőségen:
Prim. Univ. Prof. Dr. Wolfgang Trubel, Facharzt für Chirurgie und Gefäßchirurgie, Hainburgerstrasse 21, 1030 Wien, E: dr.trubel@vienna.at
Dr. Szeberin Zoltán
MAÉT főtitkár
A meghívó letölthető ide kattintva >>
|
|
|
 |
| |
| Magyar Gyermekorvosok Társasága |
|
| Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése -3. |
Rendezvény kezdete: 2017.10.13. | Rendezvény vége: 2017.10.13. |
| Helyszín: Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem, NET épület, XIV. emelet, 1419-es előadó terem |
IX. MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT
SE-TK/2017.II./00219. szám alatt a célcsoportok minden tagjának 16 pontra akkreditált szabadon választható szintentartó, továbbképző tanfolyam
Ideje: 2017. október 13. (péntek)
Helyszíne:
Budapest, VIII. kerület, Nagyvárad tér 4.
Semmelweis Egyetem, NET épület, XIV. emelet, 1419-es előadó terem
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
Tüdőgyógyászat, belgyógyászat, háziorvostan, csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia, csecsemő- és gyermekgyógyászat, infektológia, orvosi mikrobiológia (higiéne), klinikai mikrobiológia, molekuláris biológiai diagnosztika, molekuláris genetikai diagnosztika, klinikai immunológia, epidemiológia,korház hygiéne, gyógyszerészi mikrobiológia, orvosi laboratóriumi vizsgálatok, orvosi mikrobiológia, klinikai laboratóriumi vizsgálatok (higiéne), orvosi laboratóriumi diagnosztika
Meghívó >>
Program >>
Jelentkezési lap >>
|
|
|
 |
| |
| Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság |
|
| MLDT-MTHT 'Fókuszban az antikoagulálás: klinikai és laboratóriumi szempontok' szakmai nap |
Rendezvény kezdete: 2017.10.13. | Rendezvény vége: 2017.10.13. |
| Tudományos információ: Dr. Bereczky Zsuzsanna |
| Munkahely neve: Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Laboratórium Medicina Intézet, Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék |
| Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98. |
| Tel: 06-52-431956 |
| Fax: 06-52-340011 |
| E-mail: zsbereczky@med.unideb.hu |
| Szervező: Bhattoa-Buzás Edina |
| Munkahely neve: Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Laboratórium Medicina Intézet, Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék |
| Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98. |
| Tel: 06-52-431956 |
| Fax: 06-52-340011 |
| E-mail: ebuzas@med.unideb.hu |
| Helyszín: 1143 Budapest, Gizella út 51-57., Siemens Konferencia Központ, Budapest Terem |
| A rendezvény Web oldala: http://www.mldt.hu/info.aspx?sp=38 |
2017. október 13., 10.00-16.00 óra között kerül megrendezésre a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság és a Magyar Thrombosis és Hemostasis Társaság közös szervezésében a “Fókuszban az antikoagulálás: klinikai és laboratóriumi szempontok” című szakmai nap.
Időpont: 2017. október 13., 10.00-16.00 óra között
Helyszín: Siemens Konferencia Központ, Budapest Terem, 1143 Budapest, Gizella út 51-57.
Tervezett program:
1. Pfliegler György: Az új típusú antikoaguláns terápia (NOAC) helye a trombózis megelőzésben és kezelésben
2. Boda Zoltán: A NOAC terápia veszélyei, azok megelőzése és kezelése
3. Ajzner Éva, Bereczky Zsuzsanna: A NOAC monitorozás helyzetképe hazánkban
4. Ann-Helen Kristoffersen: Pharmacokinetic and pharmacodynamic differences between "new" and "old" oral anticoagulants and approaches in clinical follow-up of NOAC anticoagulated patients.
5. Andreas Hillarp: Laboratory measurement NOACs and their influence on commonly used haemostasis tests.
6. Piet Meijer: External quality assessment for Rivaroxaban and Dabigatran.
Részvételi díj: 5000.- Ft, amit az alábbi számlaszámra kérünk utalni:
10200823-22222909-00000000
Kedvezményezett neve: MLDT
Megjegyzésbe írandó: NOAC-TK
A megjegyzésben kérjük azt is tüntesse fel, hogy kinek a nevében történik a befizetés, ha az nem egyezik meg a számla tulajdonosával.
A részvételi díj magában foglalja a tudományos programon való részvételt, valamint a szervezési, lebonyolítási költségeket. A regisztrált résztvevőknek ebédet biztosítunk.
A rendezvény előakkreditált (14 kredit pontértékű).
A tanfolyam előzetes regisztrációhoz kötött, regisztrálni az MLDT honlapján 2017. augusztus 15. és 2017. szeptember 22. között lehetséges.
Online jelentkezés >>
Meghívó >>
|
|
|
 |
| |
| Magyar Sebész Társaság |
|
| Japán-Magyar-Lengyel Sebész Társaság 9. Tudományos szimpóziuma |
Rendezvény kezdete: 2025.03.12. | Rendezvény vége: 2025.03.14. |
| Helyszín: Japán, Nagoya, |
Huszonnyolc éve működő közös társaságunk utolsó szimpóziumát Budapesten rendeztük 2018-ban. A Covid – járvány évekre meggátolta a szokásos - kétévenként más országban - létrehozott tudományos találkozók létrehozását. Most örömmel továbbítjuk a Japánból kapott felhívást a következő kongresszusra!
Közös hagyományainkhoz híven regisztrációs díjat nem kell fizetnünk és a találkozó befejeztével a japán kollégák egynapos kirándulásra is vendégül látják a résztvevőket.
Az absztraktok beküldésére október 31-ig van lehetőség, eddig kell jelezni a regisztrációs kérelmet és elküldeni egyidejűleg az absztraktot a magyar tagozat titkárának, Dr. Huszty Gergelynek – email: ghuszty@gmail.com.
A választható témák széles skálája áll rendelkezésre, beleértve nemcsak az általános sebészetet, hanem annak határterületeit, kapcsolódó alapkutatási témáit is.
A szimpózium vezető sebészek előadásaival továbbképzést is jelent, uganakkor társaságunk fő célja, hogy a három ország tehetséges fiatal sebészei, kutatói bemutatkozhassanak, tudományos és baráti kapcsolatok alakulhassanak ki.
Kérjük a professzorokat, osztályvezető főorvosokat hogy alapítványukkal, cégek támogatásával, szponzorálásával segítsék elő a fiatal kollégák részvételét, szereplését ezen a kiemelkedő színvonalú tudományos szimpóziumon.
A meghívó megtekinthető ide kattintva
Üdvözlettel
Prof. Dr. Szijártó Attila a magyar tagozat elnöke Dr. Huszty Gergely a magyar tagozat titkára Prof. Dr. Sándor József a közös társaság alapító társelnöke |
|
|
 |
| |
| Magyar Nephrologiai Társaság |
|
| Introductory Course on Epidemiology by the ERA Registry |
Rendezvény kezdete: 2025.03.13. | Rendezvény vége: 2025.03.14. |
| Helyszín: Greece, Thessaloniki, |
| A rendezvény Web oldala: https://www.era-online.org/research-education/era-registry/education/ |
Many nephrologists balance clinical duties with research, but improving research skills is essential for effective outcomes. This course is designed for nephrologists, paediatric nephrologists, and nephrology researchers to enhance their research skills. It covers the basics of epidemiology, with practical sessions, exercises, discussions, and SPSS training to improve nephrology research quality.
The course is open to up to 40 attendees.
The registration is free and reserved for ERA Members only.
Deadline for travel grants: January 12, 2025. DISCOVER MORE |
|
|
 |
| |
| Magyar Nephrologiai Társaság |
|
| Annual Dialysis Conference 2025 |
Rendezvény kezdete: 2025.03.15. | Rendezvény vége: 2025.03.16. |
| Helyszín: USA, Las Vegas, Nevada, |
| The Annual Dialysis Conference (ADC) is a multidisciplinary conference where the global community of kidney care experts gathers to dive deep into the essentials and cutting-edge advancements in kidney disease and renal replacement therapies. Tailored for physicians, trainees, nurses, dietitians, social workers, and industry professionals, this conference is your gateway to learning the fundaments as well as the latest in kidney care. Whether you’re interested in establishing a new program or acquiring information about pioneering advances to implement in your established program, join us for a comprehensive exploration of kidney diseases and dialysis treatments, and transplantation with special emphasis on home dialysis therapies. Connect, learn, and elevate your practice at the forefront of nephrology |
|
|
 |