Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Érsérülések diagnosztikája és kezelése Tudományos Ülés a Magyar Sebész Társaság 2014. évi Kongreszusán
Rendezvény kezdete: 2014.06.12.Rendezvény vége: 2014.06.14. Szakterület(ek): Sebészet
Helyszín: A rendezvény Web oldala: http://www.mst2014.hu Kedves Kollégák!
A Magyar Sebész Társaság június 12-14. között Győrben rendezi kongresszusát. Prof. Dr. Oláh Attilával, a Szervező Bizottság elnökével történt egyeztetés alapján – az eredeti kiírással némileg ellentétben - ezen egy 90 perces érsebészeti tudományos ülésre kerül sor, melynek témája az Érsérülések diagnosztikája és kezelése lesz. Az ülés programjának összeállítása Társaságunk vezetőségének feladata lesz. Kérünk ezért minden érdeklődő kollégát, aki szívesen adna elő bármilyen típusú és lokalizációjú érsérülésről, hogy az alábbi email címek valamelyikére küldje el absztraktját 2014. március 15-ig: titkar@erseb.sote.hu ; menyhei.gabor@pte.hu . Az ülésen néhány, továbbképző jellegű felkért előadás mellett 7 perces szóbeli előadások tartására lesz lehetőség, emellett ugyanebben a témában poszterek bemutatására is sor kerülhet.
A kongresszus honlapján (http://www.mst2014.hu ) keresztül bejelentett előadások absztraktjait is természetesen megkapjuk, hogy a végleges programot a MAÉT Tudományos Bizottságának javaslata és vezetőségének jóváhagyása után a végleges kongresszusi programba beilleszthessük.
Várjuk az absztraktokat!
Szívélyes üdvözlettel
Prof. Dr. Menyhei Gábor
a MAÉT elnöke
Magyar Ortopéd Társaság IV WCMISST Paris 2014
Rendezvény kezdete: 2014.06.11.Rendezvény vége: 2014.06.14. Helyszín: France, Paris, Dear Colleagues, It is a great pleasure to invite you to attend the Fourth World Congress of Minimally Invasive Spine Surgery and Techniques (IV WCMISST) 2014. In the momentum that was initiated at the First WCMISST in Honolulu, Hawaii in 2008, and the progressive success of the Second WCMISST in Las Vegas and last year with the Third WCMISST in Bahia, Brazil, we continue the tradition of increasing collegiality among MIS colleagues internationally to provide a comprehensive platform for interactive discussions to further advance the innovation of MIS techniques and technologies. The IV WCMISST 2014 is pleased to be partnering with numerous MIS societies, as well as other well established spine societies that are furthering their educational scope of MIS such as AOSpine and NASS. In addition to the presentations by global innovators and leaders of MIS, interactive discussions and workshops, we are also preparing discussions on MIS training education, healthcare policy and outcomes, as well as, governmental and industry discussions which will offer new highlights. We look forward to personally welcoming you to the IV WCMISST in Paris.Daniel Gastambide , MD President of IV WCMISST 2014Frederic Jacquot , MD Executive-President of IV WCMISST 2014Further information can be found here .
Magyar Tüdőgyógyász Társaság Magyar Tüdőgyógyász Társaság 58. Nagygyűlése
Rendezvény kezdete: 2014.06.11.Rendezvény vége: 2014.06.14. Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Hotel Magyar Király (plenáris előadó és szekció termek, kiállítás, kávészünetek, ebéd és első esti fogadás helyszíne); Vörösmarty Színház (szekció terem, poszter szekció, kávészünet)
Kapcsolódó rendezvények:
2014. június 11. (szerda)
Az MTT 58. Nagygyűlés időpontja:
2014. június 12 – 14. (csütörtök - szombat)
Fontos Határidők:
Absztrakt beküldési határidő: 2014. március 15.
Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: 2014. április 1.
Lemondási határidő: 2014. május 1.
A Nagygyűlés tudományos témái:
• COPD
• Aszma
• Tüdőrák
• Tbc
• Dohányzás
• Varia
• Kardiorespiratórikus határterület
• Légzőszervi rehabilitáció
• Obstruktív légúti kórképek
• Gyulladásos tüdőbetegségek
• Képzés és kompetencia a tüdőgyógyászatban
• Szakdolgozó szekció
Jelentkezés, előadások bejelentése:
Jelentkezni és előadásokat beküldeni kizárólag interneten, a Nagygyűlés honlapján, a www.tudogyogyasz.hu címen található on-line jelentkezési és absztrakt bejelentő felületen, az ott leírt utasítások szerint lehetséges.
A bejelentett előadások időtartama: 10’ + 5’ vita
A kazusztika előadások időtartama: 8’ + 2’ vita
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöksége sok szeretettel meghívja a 2014 évi MTT 58 Nagygyűlés regisztrált résztvevőit a székesfehérvári Vörösmarty színházba 2014. június 11-én, a My Fair Lady című előadásra. Mivel a jegyek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre, kérjük, hogy a mellékelt jelentkezési lapot kitöltve jelentkezzen vissza a Kongresszusi Titkárságnál (mtt@chemoltravel.hu )., mivel a A jegyeket érkezési sorrendben biztosítjuk.
További részletek hamarosan!
Tagjaink kedvezményes díjjal történő jelentkezésének feltétele a 2013. évi MTT tagdíj előzetes kiegyenlítése!
A Nagygyűlés elnöke: Kovács Gábor
A Szervező Bizottság elnöke: Pápai-Székely Zsolt
A Szervező Bizottság tagjai:
Antus Balázs
Bauknecht Éva
Gálffy Gabriella
Kovács Gábor
Laczó Erika
Sárosi Veronika
Szima Barna
A Tudományos Bizottság elnöke: Balikó Zoltán
Tudományos Bizottság tagjai:
Bauknecht Éva
Kovács Gábor
Lengyel László
Losonczy György
Novák Zoltán
Ostoros Gyula
Pápai-Székely Zsolt
Somfay Attila
Szilasi Mária
Ugocsai Katalin
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Magyar Sebész Társaság XVII. Országos Sebész Teniszbajnokság (Szentes, 2014.06.07.)
Rendezvény kezdete: 2014.06.07.Rendezvény vége: 2014.06.07. Helyszín: Szentes, A XVII. Országos Sebész Teniszbajnokság, a magyar sebészek hagyományos páros teniszversenye 2014-ben ismét Szentesen kerül megrendezésre június 7-én, szombaton.
Mindenkit szeretettel meghívunk erre az egynapos rendezvényre.
Gyülekező a verseny napján délelőtt 9 órakor a teniszpályán.
Sorsolás után kerül sor a mérkőzésekre, a versenyen csak párosok szerepelnek.
A verseny alatt büfét biztosítunk.
A verseny végén eredményhirdetés, utána közös vacsora.
Szállás a strandfürdő üdülőházaiban, önköltséges, igény szerint nálam az alábbi telefonon és e-mail címen lehet jelentkezni.
Nagyon örülnénk, ha részt tudnál venni a tenisz viadalon.
Kérjük, mielőbb jelezd részvételi szándékodat, a párospartner megjelölésével, lehetőleg e-mailben vagy a lenti címen. Természetesen pár nélkül is lehet jelentkezni, a hagyománynak megfelelően a helyszínen fogjuk megoldani a játékosok párosítását.
Baráti üdvözlettel
dr. Assefa Abebe
Dr. Bugyi István Kórház Sebészeti Osztály
6600 Szentes, Sima F. u. 44-58.
E-mail: assefa@freemail.hu
Tel/Fax: 06-63-610-163
Mobil: 06-30-219-1174
Magyar Pszichiátriai Társaság VIKOTE Kongresszus - Pszichoterápiás integráció a kognitív fordulatot követően
Rendezvény kezdete: 2014.06.06. 10:00Rendezvény vége: 2014.06.07. 17:00 Helyszín: 1083 Dudapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Szervező : Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás EgyesületAkkreditáció : a kongresszus akkreditációja folyamatban vanJelentkezés : a www.vikote.hu oldalon. A kongresszus a kognitív fordulatot követő pszichoterápiás integrációs folyamatra helyezi a hangsúlyt. Az előadások tematikusan követi egymást. Egy-egy témában a két előadás hasonló területet ölel fel a különböző terápiás szemléletek megvilágítására, majd vita követi az előadásokat. Az alábbi témákról lesz szó: CBT és személyközpontú terápia, pszichoanalízis, családterápia, coaching, pszichodráma, hipnózis, imagináció-relaxáció, élményterápia, Gestalt terápia. A kongresszus fő témájához szorosan kapcsolódik Wendy T. Behary plenáris előadása a sématerápia újabb fejleményeiről. Wendy T. Behary a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület Elnöknője (International Society of Schema Therapy (ISST)). A kongresszus alatt sématerápiás haladó workshopot is tart angolul. Nemzetközi Sématerápiás Egyesület Képzési Programja Wendy T. Behary által tartott workshop a Magyarországon elinduló, a VIKOTE és a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület közös sématerápiás képzésének haladó csoportja. Wendy T. Behary több könyv, könyvfejezet szerzője, pl., "Disarming the Narcissist...Surviving and Thriving with the Self-Absorbed".Bővebb információkért kattintson ide , vagy tekintse meg a kapcsolódó dokumentumot. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Hypertonia Társaság 19th European Meeting on Hypertension
Rendezvény kezdete: 2009.06.12.Rendezvény vége: 2009.06.16. Munkahely neve: AIM Group - AIM Congress Címe: Via Flaminia 1068, 00189 Rome (Italy) Tel: +39 (06) 330531 Fax: +39 (06) 33053249 E-mail: esh2009@aimgroup.it Helyszín: Italy, Milan, via Gattamelata 2., Milan Convention Centre A rendezvény Web oldala: http://www.esh2009.com/ Like previous meetings, there is a high quality scientific program related to research in Basic and Clinic areas in Hypertension, State-of-the-Art Lectures, Satellite Symposia, Breakfast Workshops, Working Groups sessions and credits for qualifying as Hypertension Specialists of the European Society of Hypertension.
Hypertension has become the number one cause of death in the world according to a WHO supported investigation. Despite the many scientific advances of the past few decades, much work remains to be done. Although we all do our best to reduce coronary heart disease, stroke, heart failure and cardiovascular complications, diabetes and obesity continue to increase worldwide. Primary and secondary prevention of cardiovascular diseases require a global approach of the cardiovascular risk, and an in-depth understanding of the mechanisms of hypertension.
Magyar Hypertonia Társaság 19th Scientific Meeting of the ESH
Rendezvény kezdete: 2009.06.12.Rendezvény vége: 2009.06.16. Helyszín: Italy, Milan, via Gattamelata 2, Milan Convention Centre A rendezvény Web oldala: http://www.eshmilan.org/ The scientific programme will continue the tradition of the many ESH meetings which have been held in the past. That is, a large portion of the programme will be devoted to oral and poster presentations which will be selected from the abstracts submitted by the participants, based on the assessment of several expert reviewers per abstract.
The programme will also include:
1) State-of-the-Art Lectures, Debates and Round Tables to complement presentations of original research with views of topics of basic and clinical interest from worldwide authorities in hypertension
2) Satellite Symposia organized by Drug Industry, which will be held in the days before, after and during (evening) the main meeting, allow more specific information on new treatments of hypertension and related cardiovascular diseases to be presented and discussed
3) Breakfast Workshops and scientific sessions organized by the Working Groups of ESH and presentations, in separate sessions, of the research activities of Young European investigators and
4) Teaching Sessions focused on aspects of more practical interest and on clinical cases aimed more specifically at physicians interested in becoming European Hypertension Specialists. Several How-to Sessions aimed at presenting and discussing practical aspects of methods to be used in the initial and subsequent management of hypertension and cardiovascular risk will also be included in the programme, using a format that will allow a limited number of attendees to interact with the expert.