Magyar Pszichiátriai Társaság Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége
Rendezvény kezdete: 2014.05.24.Rendezvény vége: 2014.05.25. Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Helyszín: Mátraháza, Lifestyle Hotel A rendezvény Web oldala: http://hippocrateslap.hu/index.php?page=vandorgyules-2007 Kedves Doktornők, Doktor Urak!
A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség.
Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével.
A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia.
Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.
Budapest, 2014. március 27.
Prof. Füredi János
a kuratórium elnöke
További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható! Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Pszichiátriai Társaság Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet.
Rendezvény kezdete: 2014.05.23.Rendezvény vége: 2014.05.24. Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/ Képzésünket azoknak a szakembereknek hirdetjük meg, akik szorongós csoportok vezetését tervezik kognitív-viselkedésterápia felhasználásával.
A képzés során részletesen bemutatjuk kórházunk osztályán sikeresen és hatékonyan alkalmazott programsorozatunkat, melyet szorongó gyermekek számára dolgoztunk ki, és kognitív-viselkedésterápiás eszközökön alapul.
A program vázát Philip C. Kendall által szorongó gyermekek és serdülők számára kidolgozott Coping Cat program nyújtja, azonban számos kreatív ötlet, játék és egyéb módszer egészíti ki, amelyek segítségével a gyermekek könnyen és játékosan tudnak különféle szorongáscsökkentő stratégiákat elsajátítani. A tanfolyamon az elméleti és módszertani képzés mellett sajátélményre is lesz lehetősége a résztvevőknek, sőt a tanfolyamot követően előzetes egyeztetés alapján csoportjainkra is ellátogathatnak. A csoportvezető munkáját számos fénymásolt segédanyag segítheti, amelyek jól felhasználhatók a csoportfoglalkozásokon, ezeket szintén megkapják a résztvevők.
Előadók:
Németh Laura – klinikai szakpszichológus
Dr. Nagy Péter – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
Kollár Kristóf – testnevelés és rekreáció szakos tanár, részlegvezető-foglalkoztató
A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
Bővebb információ a honlapon olvasható!
Magyar Gyermekorvosok Társasága 33. Jahrestagung der Gesellschaft für Neonatologie und Pädiatrische Intensivmedizin
Rendezvény kezdete: 2007.06.14.Rendezvény vége: 2007.06.16. Tudományos információ: Prof. Dr. Hans-Henning Hellwege Munkahely neve: Universitätskinderklinik Hamburg-Eppendorf Címe: Martinistraße 52
D-20246 Hamburg Tel: +49(0)40 42803-2723 Fax: +49(0)40 42803-8055 E-mail: hh.hellwege@uke.uni-hamburg.de Szervező: Daniela Ruckriegel Címe: Rosengartenplatz 2
D-68161 Mannheim Tel: +49(0)621 4106-137 Fax: +49(0)621 4106-207 E-mail: daniela.ruckriegel@mcon-mannheim.de Helyszín: Congress Center Hamburg, Germany A rendezvény Web oldala: http://www.gnpi2007.de/ Schwerpunktthemen:
- Neonatale Neurologie
- Neurotoxizität und Neuroprotektion
- Neurologische Funktionsdiagnostik
- Follow up: Methodik und Ergebnisse
- Psychosomatik in der Neonatologie / Entwicklungsförderung
- Genetische Grundlagen pulmonaler Erkrankungen
- Strukturen, Qualitätssicherung und Fehlermanagement
- Fetale Therapieverfahren / fetale Chirurgie
- Angeborene Stoffwechselstörungen
- Angeborene und erworbene Gerinnungsstörungen
- Neonatale Pulmologie
- Pulmologie in der pädiatrischen Intensivmedizin
- Leberversagen und Lebertransplantation
- Infektion / Inflammation / Sepsis
- Gastroenterologie
- Kardiologie und Kardiochirurgie
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság Neuroscience for Medicine and Psychology
Rendezvény kezdete: 2007.06.12.Rendezvény vége: 2007.06.20. Tudományos információ: Elena Loseva, D.Sc., Natalya Pasikova, Ph.D. Munkahely neve: Institute of Higher Nervous Activity and Neurophysiology RAS Címe: Moscow, Russia Tel: 7-(495) 334-82-19 Fax: 7-(495) 338-85-00 E-mail: sudak2007@gmail.com Helyszín: Sudak, Crimea, Ukraine A rendezvény Web oldala: http://brainres.narod.ru http://ecomed.narod.ru We invite you to take part in the 3rd International Multidisciplinary Congress "Neuroscience for Medicine and Psychology".