Kedves Kolléganők, Kollégák, Kongresszusi Résztvevők! 2022-ben – más időszámítás szerint a COVID pandémia 3. évében – kezdünk reménykedni, hogy kicsit jobban megjósolható lesz, milyenek lesznek a lehetőségeink találkozásokra, tudományos események megtartására. Mi mindenesetre renénykedünk, hogy 2022. szeptemberében személyesen is találkozni tudunk veletek és jó hangulatban el tudunk tölteni 3 napot együtt! Terveink szerint a kongresszusnak két kiemelt témája lesz:
Határterületek Közös betegeink
A határterületek témában szeretnénk egy kicsit kiszélesíteni a Gyermekgyógyászat kereteit és meghívni a betegeinkért velünk együtt dolgozó szakterületek (pld.: Bőrgyógyászat, Szemészet, Fül –Orr-Gégészet, Neuroradiológia) szakembereknek, akik segítsége nélkül akár a diagnosztika, akár a terápia területén gyakran nehéz helyzetben lennénk. A közös betegünk témában egy, a városban és a régióban már kipróbált beteg vagy betegcsoport bemutatási formát szeretnénk bevezetni: olyan érdekes esetek ismertetését várjuk, ahol jól szemléltethető az ellátás szintjeinek a feladata és egymásrautaltsága. Úgy gondoljuk, hogy ez a COVID miatti lezárások és távolságtartás miatt különösen aktuális most. Az előadások során a beteg első jelentkezésétől a jelenlegi gondozásig az alapellátó/iskolaorvos, a kórházi orvos és/vagy a centrum orvosa is szerepelhet. „Szintenként” 4 percben, tehát két előadó esetén 8, 3 ismertető esetén 12 percben lehet bemutatni egy-egy esetet. Hagyományainkhoz híven idén is szeretnénk meghívni Nagygyűlésünkre a határon túl dolgozó gyermekgyógyász kollégákat is, amelynek szomorú aktualitást ad a jelenlegi háborús krízis is. Ilyen értelemben a Határterületek és a Közös betegeink téma is második értelmezést nyerhet és határokon átnyúló betegellátással kapcsolatos előadásokat is örömmel várunk! További, mostanában és mindig aktuális témáink:
Új terápiás és diagnosztikai eljárások Telemedicina Gyermekgyógyászati alapkutatások Preventív gyermekgyógyászat Covid-19 és gyermekgyógyászat Szabad előadások a Gyermekgyógyászat és szubspecialitásai területéről
Bízunk benne, hogy a tudományos program mellett módunk lesz végre ismét kötetlen beszélgetésekre, személyes találkozókra is, ezért egy nagyobb területű teraszt is ki fogunk alakítani a kongresszusi előadók mellett. Töltsünk együtt 3 napot a hírös városban, „Hol hazánk egyik legelső Vára, ősz Partiscum álla - Hol Zalán első futása Győzedelmi halmot ása”! A szervezésben segítő munkatársaink nevében is szeretettel várunk minden kedves kollégát Katona József és Kodály Zoltán városába! Üdvözlettel: Gárdos László, az MGYT elnöke - Tálosi Gyula, a szervezőbizottság vezetője
A kongresszus időpontja: 2022. szeptember 15-17.
A kongresszus helyszíne: Four Points by Sheraton (6000 Kecskemét, Izsáki út 6.)
Fontosabb határidők: Kedvezményes regisztrációs díj: 2022. július 25. Regisztrációs- és szállásdíj befizetésének határideje: 2022. július 10. Absztrakt beküldés: 2022. július 3-ig meghosszabbítva. Absztrakt elbírálás: 2022. július 15.
További részletek, online regisztráció és absztraktbejelentés ide kattintva