|
Magyar Sebész Társaság |
|
A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó sebészet, 2010/2011. II. félévi kurzus |
Rendezvény kezdete: 2011.02.03. | Rendezvény vége: 2011.03.24. |
Szakterület(ek): Sebészet |
Helyszín: 1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47., Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központ, Békésy György terem |
Kedves Érdeklődők, kedves Hallgatók !
Az előző félévekben tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel,folytatjuk kurzusunkat "A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó sebészet" címmel.
A második féléves tematika célja, továbbra is az hogy a sebészet tárgykörébe tartozó határterületi klinikai problémákat mélyebb tartalommal töltse meg, új ismertekkel egészítse ki. Graduális és posztgraduális képzésben résztvevő hallgatókat, rezidenseket, szakorvos jelölteket, és minden érdeklődő kollégát egyaránt szeretettel várunk hetente, a csütörtök délutáni együttgondolkodáson!"
A jelen félév sajnálatos módon adminisztratív okoknál fogva nem ad kreditpontokat a graduális képzésben résztvevőknek, de reméljük, hogy az igazán elhivatottak számára ez nem jelenthet visszatartó erőt! PhD hallgatóknak továbbra is 1 kreditpontos kurzus.
Helyszín és időpont is változott a tavalyihoz képest:
Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központ
1094 Budapest, IX. Tűzoltó utca 37-47. Békésy György terem
Időpont: a félév első 8 csütörtökén, 16:00-17:30
Program:
2011. február 3. csütörtök 16:00-17:30
Máj és epebetegségek határterületi, sebészeti-intervenciós radiológiai ellátása.
- Dr. Hahn Oszkár egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
- Dr Szijártó Attila egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
2011. február 10. csütörtök 16:00-17:30
Vallás és orvostudomány, bioetika aktuális kérdései.
- Pajor András teológus, Keresztény Kulturális Akadémia, Hermina mezői Szent Lélek Plébánia
- Dr. Harsányi László egyetemi docens, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
2011. február 17. csütörtök 16:00-17:30
Fájdalomcsillapítás modern szemlélete a sebészetben.
- Dr. Borsodi Marianna egyetemi adjunktus, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
2011. február 24. csütörtök 16:00-17:30
Onkoplasztikai megfontolások a sebészetben.
- Dr Molnár Béla egyetemi adjunktus, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
2011. március 3. csütörtök 16:00-17:30
A nyiroködéma klinikai képe, szövődmények, a sebész feladatai.
- Prof. Daróczy Judit osztályvezető Szent István Kórház Bőrgyógyászat és Nyiroködéma Rehabilitációs Osztály
2011. március 10. csütörtök 16:00-17:30
Az immuntáplálás alapjai, a velünk élő flórák: pre-, pro-, és szinbiotikumok jelentősége.
- Dr. Szijártó Attila egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
- Dr. Wacha Judit klinikai szakfőorvos, Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
2011. március 17. csütörtök 16:00-17:30
A mesterséges táplálás alapjai.
- Dr. Harsányi László egyetemi docens, Semmelweis Egyetem I. sz Sebészeti Klinika
2011. március 24 csütörtök 16:00-17:30
Tesztírás.
Információk:
Dr. Szijártó Attila Ph.D.
Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 1082, Budapest Üllői út 78.
+36-20-825-89-25 |
|
|
 |
|
Magyar Belgyógyász Társaság |
|
BSI Kongresszus |
Rendezvény kezdete: 2011.02.03. | Rendezvény vége: 2011.02.04. |
Szakterület(ek): Tüdőgyógyászat |
Tudományos információ: Prof. Dr. Nékám Kristóf |
Címe: |
E-mail: nekamkr@t-online.hu |
Szervező: Szőke Nikoletta |
Címe: 1012 Budapest, Lovas u.31/b |
Tel: 06 70 389 66 65 |
Fax: 06 1 422 0555 |
E-mail: hataroknelkul@t-online.hu |
Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a, ELTE Kongresszusi Központ |
A rendezvény Web oldala: http://www.bsikongresszus.hu |
I. BSI Tüdőgyógyászati Kongresszus 2011.
Akkreditált, kötelezően választható továbbképző konferencia,
32 pont szerezhető.
Téma: Diagnosztikus és terápiás tüdőgyógyászati újdonságok
bevezetése a hazai tüdőgyógyászati, allergológiai és
családorvosi gyakorlatba.
Időpont: 2011. február 3-4. (csütörtök-péntek).
Helyszín: Budapest, ELTE Egyetemi Kongresszusi Központ (1117
Budapest, Pázmány Péter Sétány 1/a.)
Fővédnök: Dr. Mikola István, a Parlament Egészségügyi
Bizottságának elnöke.
További információ és jelentkezés: www.bsikongresszus.hu.
|
|
|
 |
|
Magyar Gyermekorvosok Társasága |
|
International Conference on Hepatology and Liver Diseases |
Rendezvény kezdete: 2019.06.10. | Rendezvény vége: 2019.06.11. |
Szakterület(ek): Belgyógyászat, Sebészet, Transzplantációs medicina, Onkológia, Gasztroenterológia, Radiológia |
Tudományos információ: Eliza Jose |
Munkahely neve: Ology Mavens Inc |
Címe: Canada, P4N 4J6 Timmins, 200 Hillside Ave, Timmins, ON P4N 4J6, Canada |
Tel: +9717058818889 |
E-mail: hepatology@ologymavensmeetings.com |
Szervező: Eliza Jose |
Munkahely neve: Ology Mavens Inc |
Címe: Canada, Timmins, 200 Hillside Ave, Timmins, ON P4N 4J6, Canada |
Tel: +9717058818889 |
E-mail: hepatology@ologymavensmeetings.com |
Helyszín: United Arab Emirates, Dubai, Oud Metha Road, Al Jaddaf Area, PO Box 122273, Dubai, United Arab Emirates, Ology Mavens Inc |
A rendezvény Web oldala: https://www.ologymavens.com/cme/hepatology/hepatology-conferences |
International Conference on Hepatology and Liver Diseases
June 10-11, 2019 Dubai, UAE
Theme: Pioneering Spirit of Enriching Lives with critical Liver Diseases
Ology Mavens Inc is honored to invite you to the International Conference on Hepatology and Liver Diseases to be held in Dubai, UAE during June 10-11, 2019. The conference proceedings embody symposiums and workshops, keynote speeches, plenary talks, poster sessions and panel discussion on latest research developments in the field of Hepatology.
Hepatology 2019 conference will encourage innovative ideas and advanced diagnostic approaches towards the liver disease. It will share recent advancements and knowledge about liver and pancreatic disorder and treatment strategies. The participant firms will show their product to realize the networks and to market their approaching new methods for the long run era.
The importance of this conference is to induce along all the Hepatologists, Gastroenterologists, Pathologists, Directors/CEO & Industry experts, Professors, Researchers, Scientists and Students of Hepatology and Liver diseases in all areas of Liver diseases and to supply a global forum for the dissemination of original analysis results, new ideas and sensible development experiences associated with the analysis.
For more details about conference please visit: https://www.ologymavens.com/cme/hepatology/hepatology-conferences
For online abstract submission please visit: https://www.ologymavens.com/cme/hepatology/hepatology-conferences/abstract-submission
For registration please visit: https://www.ologymavens.com/cme/hepatology/hepatology-conferences/registration
Venue details
Marriott Hotel Al Jaddaf
Oud Metha Road, Al Jaddaf Area,
PO Box 122273,
Dubai, United Arab Emirates.
Contact details
Eliza Jose
Program Manager
Hepatology 2019
200 Hillside Ave, Timmins, ON P4N 4J6, Canada
T: +1 705-881-8889
Email: hepatology@ologymavens.net; hepatology@ologymavensmeetings.com
|
|
|
 |