Magyar Radiológusok Társasága 14th Congress of the World Federation of Interventional and Therapeutic Neuroradiology (Budapest, 2017.10.16-19.)
Rendezvény kezdete: 2017.10.16.Rendezvény vége: 2017.10.19. Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Radiológia
Helyszín: 1051 Budapest, Pesti Vígadó, Vígadó tér 2. A rendezvény Web oldala: http://www.wfitn2017.hu/ Tisztelt Kollégák, kedves Barátaim,
Mint arról bizonyára már értesültetek, a Neurointervenciós Világszövetség 2017. október 16-19. között Budapesten rendezi XIV. Kongresszusát (http://www.wfitn2017.hu >> ).
A hazai neurointervenció maroknyi lelkes csapata mindig is igyekezett aktivan részt venni ezen a fórumon, a világ bármely távoli zugában került is sorra. Most azonban kivételes lehetőség kinálkozik arra, hogy a szélesebb szakmai közönség is megismerkedhessék a neurointervenció rohamosan gyarapodó lehetőségeivel, álljon bár érdeklődése középpontjában az akut stroke, az idegrendszeri érmalformációk, vagy épp a gerinc betegségeinek képvezérelt, minimálisan invaziv kezelése.
Annak érdekében, hogy minél több hazai résztvevőt láthassunk vendégül, Magyarországon dolgozó kollégáink számára kedvezményes részvételi dijat biztosítunk 50 000,- Ft értékben , támogatónk az OTP Bank és a Sántha Kálmán Alapítvány segítségével.
A kedvezményezettek létszáma korlátozott, azokat érkezési sorrendben osztjuk el, ezért kérjük mihamarabb regisztráljatok a http://www.wfitn2017.hu/registration/ >> oldalon.
Kérjük, hogy a regisztráció során a Registration fee / Note mezőbe irjátok be:
Kedvezményezett magyar résztvevő
Ugyanitt várjuk minél nagyobb számban abstraktjaitokat is a közelgő, május 15-i határidőig!
Az októberi viszontlátásig üdvözölnek a szervezők:
Szikora István
WFITN2017 President,
Kulcsár Zsolt
Vice President, WFITN 2017
Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Német-osztrák-svájci-magyar Érsebészeti Szimpózium (Ausztria, 2017.10.14.)
Rendezvény kezdete: 2017.10.14.Rendezvény vége: 2017.10.14. Szakterület(ek): Belgyógyászat, Sebészet
Helyszín: Ausztria, St. Wolfgang Kedves Kollégák!
Trubel és Hölzenbein professzor szívélyes meghívására hívjuk föl a figyelmet.
A 28 éve megrendezésre kerülő Német-osztrák-svájci-magyar Érsebészeti Szimpózium idén október 14-én az osztrák St. Wolfgangban kerül megrendezésre.
A magyar és német érsebészet úttörői által alapított, 2 évente megrendezésre kerülő rendezvénynek felváltva Németország, Ausztria és Magyarország ad otthont.
Az üléssorozat során aktuális érsebészeti témák kerülnek napirendre. A tudományos eszmecsere mellett különös hangsúlyt fektetnek a személyes és baráti kapcsolatok ápolására is a hangulatos környezetben.
A 2017-es szimpózium is közvetlenül az Osztrák Érsebészeti Társaság éves gyűlését követően kerül megrendezésre, amelyre szintén szeretettel várják Önöket.
A magyarországi kollégáknak mindkét rendezvény látogatása díjmentes.
Várjuk az érdeklődők jelentkezését.
Információért kérem, forduljanak a szervező Trubel professzor úrhoz az alábbi elérhetőségen:
Prim. Univ. Prof. Dr. Wolfgang Trubel, Facharzt für Chirurgie und Gefäßchirurgie, Hainburgerstrasse 21, 1030 Wien, E: dr.trubel@vienna.at
Dr. Szeberin Zoltán
MAÉT főtitkár
A meghívó letölthető ide kattintva >>
Magyar Pszichiátriai Társaság A TÜKÖR MÁSIK OLDALÁN - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIV. konferenciája
Rendezvény kezdete: 2017.10.13.Rendezvény vége: 2017.10.14. Tudományos információ: Merényi Márta Munkahely neve: Magyar Pszichoanalitikus Egyesület Címe: 1121 Budapest,, Hír utca 19. Tel: 30 223 0552 E-mail: merenyim@gmail.com Szervező: Merényi Márta Munkahely neve: Magyar Pszichoanalitikus Egyesület Címe: 1121 Budapest,, Hír utca 19. Tel: 30 223 0552 E-mail: merenyim@gmail.com Helyszín: 1118 Budapest, Dayka Gábor u. 3., Rubin Hotel A rendezvény Web oldala: http://www.psychoanalysis.hu Konferenciánk ez évben a tükör metaforát választotta a pszichoanalízis értelmező beállítottságának és a benne rejlő alkotói lehetőségnek a megragadására.
A valóság, mint tükörkép, az anya tükröző arcával veszi kezdetét, miként arról Winnicott és Lacan, vagy a neurobiológia eredményeit integrálva Schore ír. A tükrözés vágya ismerhető fel a kreatív alkotó folyamatban, a torz tükör ellen irányuló harag pedig a pusztításban.
A pszichoanalízis folyamatának kezdetekor pácienseink az analitikus kíséretével mondhatni tükörországba lépnek. Analitikusként, ha szerencsések vagyunk, sikerülhet valamit e tükrözési folyamat lényegéből pácienseinknek megmutatni, és a túlságosan homályos, torz tükörképeket a megélés és értelmezés erejével megszelídíteni.
És mi analitikusok, terapeuták is sokféleképpen tükröződünk: pácienseink reakcióiban, abban, ahogy mások a szűkebb és tágabb szakma vagy akár a társadalom bennünket lát, hatásunkra vagy puszta jelenlétünkre reagál. Végül saját magunkban is, ahogy szakmaiságunkat napról napra megéljük, és ahogy ez a megélés kialakul először a képzési folyamatban, majd változik később az évek, évtizedek során.
Aktív részvételre invitáljuk azokat a kollégákat, akik a pszichoanalitikus gondolkodási keretét kreatívan használják terápiás, tudományos és művészeti munkájukban, segítve, hogy a gondolkodás önvizsgálatának dialogikus, nyugati hagyománya továbbéljen.
Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság MLDT-MTHT 'Fókuszban az antikoagulálás: klinikai és laboratóriumi szempontok' szakmai nap
Rendezvény kezdete: 2017.10.13.Rendezvény vége: 2017.10.13. Tudományos információ: Dr. Bereczky Zsuzsanna Munkahely neve: Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Laboratórium Medicina Intézet, Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98. Tel: 06-52-431956 Fax: 06-52-340011 E-mail: zsbereczky@med.unideb.hu Szervező: Bhattoa-Buzás Edina Munkahely neve: Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Laboratórium Medicina Intézet, Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98. Tel: 06-52-431956 Fax: 06-52-340011 E-mail: ebuzas@med.unideb.hu Helyszín: 1143 Budapest, Gizella út 51-57., Siemens Konferencia Központ, Budapest Terem A rendezvény Web oldala: http://www.mldt.hu/info.aspx?sp=38 2017. október 13., 10.00-16.00 óra között kerül megrendezésre a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság és a Magyar Thrombosis és Hemostasis Társaság közös szervezésében a Fókuszban az antikoagulálás: klinikai és laboratóriumi szempontok című szakmai nap.
Időpont: 2017. október 13., 10.00-16.00 óra között
Helyszín: Siemens Konferencia Központ, Budapest Terem, 1143 Budapest, Gizella út 51-57.
Tervezett program:
1. Pfliegler György: Az új típusú antikoaguláns terápia (NOAC) helye a trombózis megelőzésben és kezelésben
2. Boda Zoltán: A NOAC terápia veszélyei, azok megelőzése és kezelése
3. Ajzner Éva, Bereczky Zsuzsanna: A NOAC monitorozás helyzetképe hazánkban
4. Ann-Helen Kristoffersen: Pharmacokinetic and pharmacodynamic differences between "new" and "old" oral anticoagulants and approaches in clinical follow-up of NOAC anticoagulated patients.
5. Andreas Hillarp: Laboratory measurement NOACs and their influence on commonly used haemostasis tests.
6. Piet Meijer: External quality assessment for Rivaroxaban and Dabigatran.
Részvételi díj: 5000.- Ft, amit az alábbi számlaszámra kérünk utalni:
10200823-22222909-00000000
Kedvezményezett neve: MLDT
Megjegyzésbe írandó: NOAC-TK
A megjegyzésben kérjük azt is tüntesse fel, hogy kinek a nevében történik a befizetés, ha az nem egyezik meg a számla tulajdonosával.
A részvételi díj magában foglalja a tudományos programon való részvételt, valamint a szervezési, lebonyolítási költségeket. A regisztrált résztvevőknek ebédet biztosítunk.
A rendezvény előakkreditált (14 kredit pontértékű).
A tanfolyam előzetes regisztrációhoz kötött, regisztrálni az MLDT honlapján 2017. augusztus 15. és 2017. szeptember 22. között lehetséges.
Online jelentkezés >>
Meghívó >>
Magyar Ortopéd Társaság 2nd Moscow International Congress of Trauma & Emergency Surgery
Rendezvény kezdete: 2011.03.24.Rendezvény vége: 2011.03.25. Szervező: Organizational Directorate of the Congress Címe: Bld. 12, Krasnopresnenskaya quay, Moscow, Russia, 123610.
World Trade Center, entrance 3, floor 11, office 1108 Tel: + 7 (495) 258-20-45 Fax: + 7 (495) 258-20-45 Helyszín: Russia, Moscow, Prospect Vernadskogo, 84, Russian Academy of State Service under the President of the Russian Federation A rendezvény Web oldala: http://www.traumatic.ru/en/ Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Nephrologiai Társaság World Congress on Interventional Therapies for Type 2 Diabetes
Rendezvény kezdete: 2011.03.28.Rendezvény vége: 2011.03.30. Helyszín: USA, New York, A rendezvény Web oldala: http://wcidt.org/ The World Congress on Interventional Therapies for Type 2 Diabetes is a comprehensive, multidisciplinary forum where leading international experts will conduct a critical review and discussion of the latest research findings on metabolic/bariatric surgery and novel interventional therapies for type 2 diabetes. The signature design of this congress includes state-of-the art review lectures and debates among clinicians, scientists, and policy makers.
The overarching aim is to craft an agenda of research priorities and health policy initiatives and discuss how the study of gastrointestinal interventions may improve the understanding of diabetes and provide direction for future treatments of curative intent.
Specific themes of the World Congress include:
Ą Epidemiology and economic impact of diabetes
Ą Latest research findings on interventional therapies for type 2 diabetes
Ą Current recommendations/guidelines for surgical treatment of diabetes
Ą Impact of interventional therapies on cardiovascular risk in diabetic patients
Ą Role of integrated surgical and medical approaches for diabetes (multimodality therapies)
Ą Novel technologies and gastrointestinal devices for diabetes
Ą The role of the endocrinologist, the surgeon, the cardiologist, and the family physician in the modern, disease-based approach to diabetes and metabolic diseases
Ą Cost effectiveness of surgery as a treatment for diabetes
Ą Conventional paradigms vs. novel ideas on the etiology of diabetes and obesity: debate by leading scientists in the field
Ą Mechanisms of surgical control of diabetes and gastrointestinal targets for drug development
ĄOral and poster presentations
Target Audience
This Congress is designed for professionals in the fields of endocrinology, diabetes, bariatric/metabolic surgery, cardiology, epidemiology, gastroenterology, internal medicine, family medicine, pharmacology, nutrition, basic science, and public health, as well as allied health professionals, policy makers, and scientists from the pharmaceutical and medical device industries.
Key Dates
Ą Call for Abstracts opens: Now Open
Ą Registration & Housing available: Now Open
Ą Abstract Submission deadline EXTENDED!: January 14, 2011
For more information regarding The Second World Congress on Interventional Therapies for Type 2 Diabetes, please contact:
Congress Office
31 Old Solomons Island Road
Annapolis, MD 21401
Phone: +1.410.571.0590
Fax: +1.410.571.0592
e-mail: wcidt@gomeeting.com
On-line registration, abstract submission and more details on the website: http://wcidt.org/